Dunántúli Napló, 1951. május (8. évfolyam, 101-124. szám)

1951-05-04 / 102. szám

2

1051 MÁJUS 4

N Ä P L *3

Á MAGYAR IRODALOM FELADATAI

Révai József elr>társ f elszólni fsa a magyar írók kongreszusán

II.

Nem tilos öt évig is dolgozni egy könyvön, de ha ezt a módszert szentesítjük. akkor oz azt jelenti, hogy elválasztjuk az írói alkotás fejlődési tempóját az élet fejlődési tempójától és az írót közömbössé tesszük a korával való lépéstartás kötelessége iránt. Ez pedig már nem csupán a sematizmus elleni alkotómódszerbeli harc kérdése, hanem elvi kérdése a szocialista

realista író emebri, Írói társadalmi magatartásának.

Nehogy félreértés essék, nem arról beszélek, hogy a múltról nem szabad írni. Persze, hogy szabad. Azt hiszem, ezen a téren túlvagyunk, ez a kérdés világos. Nyugodtan írjanak íróink, ha kedvük, éiményanyagjuk van hozzá szépet és jót a múltról. De az írónak azt mondjuk:

légy korod, néped, élted, pártod szócsöve, szószólója, segítője

__ez legyen és ne a műgond a főgondod,

Ha

dd emlékeztessek egy hasonló vi. tára a magyar irodalomtörténetben Hatvány Lajos akarta rávenni Adyt a flauberti műgondra. És a műgondot követelő Hatványnak Ady Endre egyik legszebb költeményével válaszolt, a címe „tlunn új legenda".'Ebben mondja ars poeticaként, Ady: A tolakodó gráciát ellöktem, én nem bűvésznek, de%iin dennck jöttem." És azt mondja: „Én voltam úr, a vers csak c-ifra szolga" És aki ismeri Ady jelbeszédát az meg érti, hogy az nála, aki önma&í

mindig azonosította népével, a népet jelenti. Amikor azt mondja „Én vol. tam úr, a v,ers csak cifra szolga", ak kor ezzel azt akarja mondani, hogy a népet szolgálom, nem az irodalmi tö kélyt öncélként.

Fontos az irodalmi, tökély, de a nép szolgálata még fontosabb.

— A sematizmus és a műgond vi iszonyával kapcsolatban felkivánom vetni az úgynevezett „nagy irodalom és az úgynevezett időszerű irodalom álellentétét. Hamis ez a szeinbeállí tás. Lehet, maradandó a mai napról a mai napnak szóló időszerű mű és az úgynevezett maradandó mű is lehet olyan, amely még a mai napot sem éli túl. ügy vagyunk ezzel, mint bibliai Saul, aki elment keresni szamarát és egy királyságot talált. Vannak olyan irók, akik az időszerű után mennek, meg akarják ragadni a pillanatot és maradandót alkotnak k vannak olyanok, akik az örökké valóság után nyúlnak, azt akarják markukba fogni és bizony, a mai nap is kicsúszik ujjaik közül.

— Az az író, aki igazán ,mélyen megragadja, ábrázolja, fejlődésében mutatja meg az időszerűt, rendszerint.

maradandót is alkot.

Az az író pedig, aki a maradandót, vagy azt, ami neki maradandónak tű nik, felületesen ragadja meg, — elszalasztja az időszerűt is, a maradandót is,

— Ha pedig a „nagy irodalom'' és időszerű irodalom szembeállításának a kísérleteinél műfajbeli. zsánerbeli különbségekről, az írói alkat, egyéniség, tehetség különbözőségéről van szó csupán, akkor hadd mondjam erre azt: népünk számára, a magyar irodalom számára még a legszélesebb, a rigmustól a trilógiáig terjedő skála is túl keskeny. Nem szűkíteni.-hanem szélesíteni kell ezt a skálát. Mindenre szükségünk van: rigmusra, csasztuskára, politikai gúny-versre, a trilógiára, úgynevezett nagy regényekre. Minden kell, minden segít, ha jó és hiba, ha a rigmus költője, lenézi a trilógia. íróját és még nagyobb hiba, ha a trilógia szerzője lenézi a politikai gúnyvers íróját.

— A sematizmus elleni harc azt jelenti, hogy jobb, mélyebb, gazdagabb, nevetőbb legyen irodalmunk. De ez nem jelenti azt, hogy visszatérjünk ahhoz, a mi irodalmi életünkben nem éppen pozitív szerepet játszott jelszóhoz, ami úgy hangzott: „nagy irodalom.'“ Tanulni az íróknak saját népük legnagyobb jaitól és. a világirodalom haladó íróinak- legnagyobbjai- tól kell. Az ember nem megy rosz- ezabb tanítóhoz iskolába, ha mehet a jó tanítóhoz is. Sztálin elvtárs azt mondotta egyik legszebb beszédében: ,,Legyünk olyanná, mint Lenin." Legyünk olyanná, mint Lenin. — ez nehéz dolog. Erre a mai korban egy ember képes,— ő maga. Sztálin.

— És bár felmérhetetlenül nehéz olyan eszményt és példaképet követni, mint amilyen Lenin volt, mégis igaza volt Sztálin elvtársnak, amikor Lenint állította minden kommunista, minden dolgozó elé eszménynek és példaképnek. Fordítsuk ezt le irodalmi nyelvre. Legyünk olyanok, mint Shakespeare, mint Tolsztoj, minl Solohov. A mi kezdő íróinknak persze ilyen mértékektől meg kell ijed- niölt. Ilyen példaképektől, mint Shakespeares, mint Goethe, mint Balzac, mint Tolsztoj, akiket megközelíteni is csak egyszer lehet, egy érszázadban. Tanulni tőiül' és elsősorban ' tőlük tanulni — mégis ez kötelességül; az íróknak.

— De tudni kell ugyanakkor, hogy az irodalom nemcsak óriásokból, nemcsak zsenikből áll. Ha nevelni akarjuk íróinkat, egyrészt nagy példákat állítsunk elébiik, másrészt ne «ueljilk túl magasra a mércét, mert ha «rejüket meghaladja a magasság,

nem tudnak keresztül ugrani rajta. Hadd jelentsem itt ki: Mi nemcsak a zseniket, a kiváló tehetségeket akarjuk ápolni, fejleszteni, segíteni, nemcsak őket szeretjük, mi ápolni és fejleszteni akarjuk az egész magyar irodalmat, azokat az írókat is, akik nem zsenik vagy még nem zsenik. Szeretjük ezt az irodalnutt ügy, ahogy van, hibáival együtt. Bár látjuk a hibákat gyomlálni igyekszünk a gazt, bár tudjuk, hogy a tehetségek kiilönbö sók.

Szeretjük irodalmunkat,

bár tudjuk, hogy vannak gyermekbetegségei, de azt is tudjuk, hogy kinövi őket.

— Hadd szóljak még néhány szót., — kissé visszakanyarodva — az irodalmi időszerűségnek arról a megfogalmazásáról, amelyet Illyés Gyula adott. Azt mondotta: „Sem tud időszerű lenni az, aki a jelenben nem látja meg a jövő elemeit." Ez szóról szóra igaz. Ez a megfogalmazás semmiben sem tér el attól, amit mi kívánunk és elvárunk a szocialista-realista irodalomtól, megkövetelve tőle a realizmussal együtt a forradalmi romantikát. Egyetértünk tehát Illyés Gyulával? Ki tudja?... Mert ez után a meghatározás után hozzáfűzte: „valaminek az időszerűségét végső fokon a holnap dönti el." Hivatkozott Móricz Zsigmondra, Eötvös Józsefre, akiknek a koruk nem hitt, vészmadaraknak tartották őket s mégis igazuk lett, az a világ, amelynek a pusztulását előre látták, valóban el is pusztult. A holnapban dőlt. el tehát, mi az időszerű a mában. A mi időszerűségről szóló követelményeink és az Illyés Gyula-féle követelmény között szembetűnő a különbség. Móricz vagy Eötvös tagadták a jelent, a maguk jelenét, a maguk módján harcoltak ellene és igent mondtak a holnapnak. Mi igent mondunk a jelennek s erre az igenre építjük azt az igent, amit a jövőnek mondunk. A kritikai realistáknál a jelen időszerűsége és a holnap időszerűsége elválhatott egymástól. Ma másképpen áll a dolog. Ami holnap időszeni lesz és marad, az csak azért lesz és marad holnap is időszerű, mert a jelenben is az. Egyetért-e velem Illyés Gyula?- .Sokan nem tudják, egyetért-e az időszerűségnek, a jelen és a holnap időszerűsége Összefüggésének ezzel az értelmezésével Illyés Gyula? Ezért volt és még van is „lllyés.probléma'* magyar irodalomban. Ennek adott hangot egy fiatal író. Kövesi Endre, tisztelettel szólva Illyésről, de fájdalommal is és a számonkérésnek egy bizonyos rezgésével a hangjában.

— Illyés Kövesinek verssel felelt. Lefegyverző felelet. Felelet ez a vers? Igen is. nem is! Ez a vers, amely Dnnapenteléről szól. szép vers és nemcsak szép vers, de vallomás i-s. kiállás is. De ki tudná, hogy erre a lépésre továbbiak következnek-e. hogy rre az „egy lépésre előre'' nem jön-e .kettő visszafelé"?

A baj az, úgy hiszem, hogy Jly- yesnél valóban van valami „kettős kötöttség“'. Az egyik: kötöttség bizonyos barátokhoz, akiktől nem tud megválni, annak ellenére, hogy ezek barátok a szocializmust építő népnek hátatfordítanak. A másik kötöttség Illyés Gyula kötöttsége a magyar dolgozó néphez. Bizonyos, hogy a gyermekkori szerelmet elfelejteni nehéz. A gyermekkori szerelmet a szó szoros értelmében és a szó átvitt értelmében.

Ez a gyermekkori szerelem Ily- Iv.ést mindkét értelemben a néphez, a munkásosztályhoz, a Kommunista Párthoz köti. lie a kettős kötöttség megvan é<y az egyiket fel kellene számolni. Nem kétséges, hogy melyiket. Hadd figyelmeztessem Illyés Gyulát saját eszményképére — akit jól választott, de nem mindig jól követ — Petőfi Sándorra, aki a baráti kötöttségeket könyörtelenül szét tudta vágni — bár bizonyára fá jt neki is — ha többről volt szó: a néphez való kötöttségről. Harcolunk Illyés Gyuláért. Harcolunk é.s harcolunk elsősorban akkor, amikor szókimondóim megmondjuk neki az igazat és keményen bíráljuk.

—• Másokat is bírálnunk kell. Sok szó esik az ntitársakról. Érzésem szerint ez a szó i-s kezd lélektelen, gépies formulává válni s az a megállapítás

Is, hogy az utitársi állapot nem lehet állandó. -Természetesen nem lehet, nem is az. De miközben ezt a fonnu iát szajkózzuk, nem vesszük észre, hogy van ilyen útitárs és van olyan utitárs és "ezek

az utitársat! máris változnak.

—- Vájjon közönséges utitárs-e ba látunk és harcostársunk, Darvas József? Nem, jóval .több annál: bajtársunk már, aki velünk együtt jön és mi vele együtt masírozunk. Vájjon egyszerűen utitárs-e Szabó Pál? Nem, jóval több annál. Sem Darvas József, seni Szabó Pál nem párttagok, de éri nek ellenére elmondhatom, hogy Sza hói Pál is, Darvas József is irodalmi elvtársunk. Szabó Pál — az utitársi állapot mesgyéjén túllépve, — már megtanulta, vagy munka s vívódások közben eredményesen tanulja a szocialista realizmus alapvető elveit és ezért tudja megtanulni, mert lélekben és világnézetben odaállt a mi igaz Ságunk mellé.

— Csak szektáriánus korlátoltak, vaksággal megvertek nem látják, hogy nem csak az irodalomban, de az irodalomban is kialakulóoan van — túl utitárson és túl szövetségen,

a pártonkívüli kommunista típusa.

— íizólnom kell Veres Péterről is. Nincs a magyar irodalomban „Veres ['éter-probléma'“. Akik ilyent akarnak csinálni, mesterségesen csinálják. Megvédjük Veres Péter barátunkat is. ha Korlátolt szektariánusok bántani próbálják. Természetesen bírálni keli őt, bíráltuk a múltban is és azt hiszem, segítségnek tekinti, ha megígérem, bírálni fogjuk a jövőben is. Különösen bírálni kell őt, ha nem marad a kaptafájánál és elméleti fejtegetésekbe bocsátkozik. Bár meg keil mondanom, hogy az okos ember — és a kommunistának nem utolsó tulajdonsága az, hogy - legalább igyekszik okosnak lenni —• akkor , is figyel arra, amit Veres Péter mond, amikor elméleti fejtegetésekbe kezd. mert mindig van abban is sok megszívlelendő dolog. De nem ez a döntő. Bíráljuk Veres Pétert, de Veres Péter müveiben

— és ez a döntő az irodalomban

— nem meglátni azt, hogy ö is közeledik ahhoz a határhoz, amelyen túl az utitárs már több, mint egyszerű utitárs, bolondság, korlátolt szektáriá- nizmus lenne. A „Pályamunkások'', de sok tekintetben trilógiájának első kötete, a „Szolgaság“ is olyan müvek, amelyekre az egész magyar irodalom, az egész magyar nép.' kommunisták és nem kommunisták, büszke lehet és büszke rá Pártunk is, a Magyar Dolgozók Pártja. Sokan vannak, akik azt hiszik, hogy a párttagsági könyvvel együtt a bölcsek köve is a zsebükben van. Ezeknek azt mondom: bizony elmehetnének tanulni Veres Péterhez, hogyan kell a dolgozó embert, igazán, híven, olevenen és szeretettel ábrázolni az irodalomban. A dolgozó ember szeretete — és ami attól elválaszthatatlan: a haza szerete az, ami bennünket Veres Péterrel összeköt.

— Azért hangsúlyoztam mindezt bizonyos demonstrativ éllel, mert az említett írókat egyes kommunisták még utitársként is fanyalogva fogadják. Szektariánusok ezek, meghamisítják Pártunk politikáját. Az ilyen szektáriánu.- 'mái a prolelár hegemónia az iroda.ómban azt- jelenti hogy ki kell a többit túrni, mert „a szemétdomb kicsi, nincs hely több kakas számára." Az ilyen korlátolt szektariánusok számára a proletár hegemónia csak jelszó, cégér és mögöue hiúság, sértődöttség, trakciós kicsinyesség van. Nem engedjük, hogy a proletár hegemónia címén . és ürügyén szétrombolják nemzeti irodalmunk.de mokratikus és szocialista irodalmi táborunk egységét.

— Nem engedjük, hogy szűk és korlátolt szektariánusok barátainkat ellenséggé bélyegezzék Ezt azért kell hangsúlyozni, mert a kongresszuson is, imitt-amoú jelentkezett az irodalmi életünkben meglévő klikk-szellem.

— A kicsenyes hiúság, cinizmus sztárvilágnézet, egocentrizmus: ez mind-mind táplálja és tenyészti az elvtelen, klikk-szellemet. Van ilyen kommunista íróknál is, nem kommunista íróknál is. Harcolnunk kell ellene.

— Szólnom kell egy-két szót Gergely Sándor felszólalásáról A felszólalás szerencsétlen volt. A Párt nem ért vele egyet. A felszólalásból bízó nyos dolgok nem a kongresszus, hanem valamilyen vizsgálóbizottság elé tartoztak volna. Ami pedig a felszólalás elvi részét illeti, — mert volt abban a vitában, amelyet Déryvel foly. tatott, elvi rósz is; — helyesebb lett volna ezt nem személyeskedő hangon, nem .,leleplező" hangnemben, ha nem elvi magaslaton elmondani. Az elvi kérdéshez a magam véleménye a következő:

— Nem vagyok híve annak, sőt ellenkezőleg, hogy az ellenség szabad szóiásjogot kapjon akár az irodalomban is és helyes az a követelés, hogy az irodalomban ábrázolt ellenségnek egyetlen tételét se hagyjuk megcáfo latlanul. A cáfolatnak sok eszköze van, a lehetőségeknek egész skálája áll az írók rendelkezésére. Másrészt azonban az is világos: ha egyálla Iában ábrázolható az ellenség az irodalomban — és ábrázolni kell, hiszen különben hol a harc? — nem maradhat néma. Ha megszólaltatjuk ezt az ellenséget, csak azt mondhatja, ami tőle telik és ami illik a szájába. Kú lönben az irodalomban ábrázolt el enséggel vívott harcunk ahhoz a harchoz hasonlítana, amelyet a bokszolok jól ismernek és szaknyelven úgv hívnak: árnyékbokszolás, amikor nem az ellenféllel harcolnak a porondon, hanem a tréningteremben a saját árnyékukat ütik.

— Mindezzel kapcsolatba,, újra és újra fel kell vetni irodalmunk igazi egységének a kérdését. Pártunk II. Kongresszusa e-J. nemcsak felvetette, hanem követelte is. Irodalmi egység szervezeti értelemben azt jelenii:

egységes írószövetség, baráti, elvi együttműködés

a kommunista és nem-kommunista, a szocialista realizmus útján haladó és az ehhez az úthoz talán még csak közeledő szövetséges és utitárs és kommunista írók között. Ehhez hozzátartozik az is, hogy a kommunista pártszervezet az írószövetségben ne tolja háttérbe a szövetséget magát, ne sajátítsa ki feladatait, segítse, vezesse, de ne helyettesítse a magyar írók egységes szervezetét,

— De az irodalmi egység nemcsak szervezeti egységben jelentkezik. Szel lemi egységet is jelent, azt, hogy a magyar irodalom legyen egységes haladó, demokratikus, szocialista vagv szocialistává fejlődő irodalom. Egységes nemzett irodalmat akarunk és nem külön irodalmat a: katonák számára — az egyik igen rokonszenves fiatal íróba’tatunk Vetette fel a kongresszu son ezt a követelést — nem külön irodalmat a bányászok számára, nem céhirodalmal. nem szakmai irodalmat, hanem nemzeti irodalmat. Lehel a katonákról is írni a nemzetinek és katonai irodalom az is, amit n munkásról vagy a parasztról írunk és adunk néphadseregünk harcosainak kezébe. A katonák példáján is lehet a bányászokat nevelni és a bányászok példá ján is lehet katonákat nevelni. Nemzeti irodalmat akarunk, ami azt jelenti: legyen benne a cseppben a tenger. Mutatkozzék meg a témában, a hősökben a stíiusban maga a nemzeti élet. Mutatkozzék meg az égésZ nemzet élete még akkor is, ha túlnyomóan a nemzet egyik vagy másik osztályáról, vagy rétegéről van szó a miiben. A szovjet irodalom már elérte ezt, mi még nem értük cl.

össznsmzeii, egyséses irodalom kialakításéi

nem szabad akadályoznia a proletár irodalom, a pártirodalom szekiás, monopolista jellegű felfogásának. Általába,, a proletár hegemóniáról jobb lenne kevesebbet beszélni, kevesebb

frázist csépelni róla c inkább művekben, tettekben írói magatartásban példát mutatva szolgálni a proletár he gemoniát.

— Nem lehet akadálya az össznem- zeti, egységes, demokratikus, a szocialista irodalom kialakításának hajánál fogva előráncigált, mestersége, sen szított vita az itthoni és emigrá- ciós irodalom viszonyáról, jelentőségéről. Nem szabad lebecsülnünk az émigrációs irodalom jelentőségét. Szeretnünk kell. a magyar irodalom szer. vés részének kell tekintetünk ezt az irodalmat. Mi széliünk szembe elsőnek azokkal, akik félvállról veszik Romját Aladár vagy Gábor Andor líráját. Gergely Sándor, II.és Béla és a többiek prózaírását. Ennek az irodalomnak voltak hibái, bizonyos szekta rianizmus jellemezte, — ez inkább

tragédiája, mint hibája volt, — de forradalmi, múlhatatlan érdemei van. nak, Ez volt az egyetlen magyarnyelvű proletár. — forradalmi, szocialista irodalom. De aki ezeket az érdeme két egyoldalúan és kizárólagosan hangsúlyozza, aki úgy veti fel a kérdést: „Hát ti hol vonatok akkor, amikor m, ezt a szocialista forradalmi, émigrációs, proletárirodalmat teremtettük", az nem érti miről van szó és több kárt okoz a magyar irodalomnak, mint amennyit az émigrációs irodalom megbecsülésének használ. Ha az émigrációs irodalom forradalmi, pro* ieiárirodálom volt, de szektáriánus hibákkal: az itthoni demokratikus irodalom népi irodalom volt, de hibája volt, hogy nem volt forradalmi, sokszor opportunisia volt. Vessünk rá ezért kövei? Ez a kérdésfelvetés: „Hol voltatok ti akkor, amikor én ezt. meg azt. csináltam az emigrációban" nefhesak helytelen, hanem káros is. Nem barátainknak használ, hanem ellenségeinknek. Hol voltak! Voltak! Nemcsak az úgynevezett hazai iroda, lomé Illyés Gyula könyve a puszták népéről, Gergely Sándoré is kell, hogy legyen ez a könyv: És Darvas József is válaszolhat’erre a kérdésre: Megírta a ,,Törökverő"-t, megírta az >>E<JY parasztcsalád történeté"-t. A „Gyepsor", Veres Péter könyve nem proletárforradalmi. A könyv itthon született, ennek az itthonnak minden nyomora rajta feküdt az író lelkén és tollán, — de ez a „Gyepsor" épúgy beletartozik a demokratikus magyar nemzeti irodalomba, mint ahogy beletartozik a „Kárpáti rapszódia", a „Dó zsa-trilógia", Komját Aladár és Gá- bor Andor versei.

— A kongresszus tett volt, előbbra vitt bennünket. Sikerült megoldania

— bár nem oldotta még meg végleg

— az irodalmi közvélemény teremtésének feladatát.

Két értelemben van szó irodalmi közvéleményről: egyik értelme az, hogy az alkotás problémái ne marad janak meg egyes írók magánügyeinek, hanem közüggyé váljanak megvitatható s megvitatandó kérdésekké, hol az egyik tanulhat a másiktól. Ezt a kongresszus elérte. Eredmény ez, folytassák ezt a munkát, folytassák a vitát elvi magaslaton, személyeskedés nélkül.

— Az irodalmi közvélemény másik értelme az, hogy

az irodalom ügye legyen népünk ügyévé.

Bizonyos, hogy ebben az értelemben is vannak eredményeink. Irodalmunk nem kávéházi, nem melegházi irodalom, egyre inkább népi irodalommá lesz a ...zónák abban az értelmében is, hogy a nép figyel az írókra rendel töjülL ellenőrzi őket, beleszól munka jukba. Közüggyé kezd lenni nálunk ez az irodalom. A kongresszus ,ebben a tekintetben is lépés előre,- de no higvjük, hogy ezen a téren most minden rendben van. Az irodalom nálunk, könyvtáraink, s az eladott és olvasóit könyvek számának emelkedése ellenére sem eléggé népi ügy. T« gyenek meg mindent, hogy a kongresszus után valóban százezrek ügyévé, egész népünk ügyévé váljék. Biz- tosílhatom a magyar írókat s a Magyar írók Szövetségét, hogy ami a Magyar Dolgozók Pártját illeti és — hadd tegyem hozzá, — ami Rákosi Mátyás elvtársat illeti; minden segítséget megkapnak tőlünk. Az irodai mi-eszméinkkel és nem felesleges beleszólással akarjuk irányítani, hogy azzá legyen, amivé minden igazi, ko moly és — itt már használhatjuk ezt a szót — igazán nagy irodalom, hogy azzá legyen, aminek Petőfi akarta ,és* hirdette és amit ez a jelszó fejez lei: .Előre hát mind, aki költő, a néppel tűzön, vizen át!"

— Előre vajában a néppel, előre a békeláborral. előre a Szovjetunióval! Legyen a mi magyar irodalmunk fegyver, jó és éles, jobb és élesebb fegyver népünk harcában a jobb éleiért, a szocialista Magyarországért, a békéért!

Á Szovjetunió minisztertanácsa állami kölcsön kibocsátását hagyta jóvá

Moszkva (TASZSZ): A Szovjetunió minisztertanácsa abból a célból, hogy a lakosság anyagi eszközeivel hozzájárulhasson a Szovjetunió népgazdasága további fej'esztéséhez. elhatároz1 a. hogy állami kölcsönt bocsát ki a Szovjetunió népgazdasága fejlesztésére (1951-es kibocsátás) harmincmil- liárd rubel összegben. Húszévi határ időre,

A Szovjetunió minisztertanácsa jóváhagyta az állami kölcsön kibocsátásának a Szovjetunió pénzügyminisztériuma áltat beterjesztett feltételeit.

A koreai néphadsereg főparancsnokságának hadi jelentése

l’licnjan (TASZSZ).

A Koreai Népi Demokriilikús Köztársaság néphadseregének főparancsnoksága május 2-án közölte, hogy a néphadsereg egységei a kínai önkéntesekkel együtt valamennyi arcvonalou folytatták a kemény harcot, miközben emberben éa technikai felszerelésben

nagy veszteségeket okoztak az ellenségnek.

A néphadsereg egységei a legutóbbi napokban vívott harcokban több. mint 15.01)0 ellenséges katonát és tisztel scmmisíleídrk meg, sebcsitetlek meg és ejtettek fogságba. Nagy lindizsákmáiiy. ra tellek szert. A többi közölt háromszáz gépkocsit és harminc harckocsit zsákmányoltak.