Dunántúli Napló, 1951. március (8. évfolyam, 50-74. szám)
1951-03-15 / 62. szám
4 NAPLÓ 1051 MÁRCIUS Ili Versenyben épülnek a homorudi dolgozó parasztok új házai Mi, (t Mohács-szigeti Homorúd tanyaközpont falusi lakóliáz építői ma kezdjük cl felépíteni azt a 33 családi házat, melf/ a dolgozó parasztot:'otthona lesz. Versenyben állunk a meinte többi lakásépítőivel is. Itt. Tito Jugoszláviájánál: szomszédságában, tűi honiorudkik ígérjük, hogy 195f június lő-e helyeit június l-rc befejezzük az építkezéseket. Ezt a felajánlásunkat hazánk felszabadulásánál: hatodik évfordulójára tesz. szűk. He akarjuk bizonyítani Tártunknak és szeretett. vezérünknek, Rákosi elvtársnak, hogy többet tér- n‘.ultink, mert ezzel is a béketábor erejét szilárdít jut: meg. Többtermelés- sei válaszolunk Titonak és aljas bundái jé mik. az amerikai háborús useitOknak és mindazoknak, akik « békét veszélyeztetik. Ez a válaszunk a belső < /fenségnek, a kidákoknak is, akik rémhírek»t terjesztenek. A ..szegény negyed" elnevezésük■ már kudarcba fullad', nem úgy lett, mint ük akarták, liberók voltunk, lelepleztük őkel, mert az építő anyagoknak 30 százalékát már a helyszínre is szállítottuk. Ezzel visszavertük az ellen, ség minden rágalmazását. Pártunk irányításával és segítségével végezzük munkánkat. Versenyezve építjük a homorudi dolgozó parasztok új otthonait. Az eddig végzett, a nyagelőkeszítő munkában lelkesen, kivették a részüket a homorudi építtetők, akik az anyagszállításban jó munkát végeztek. Ezek közé lak- főzik Schreiner Lőrinc, MilUtrrlci Béla,Bálint József, J eszenSzki János, Besenyi István, Harri Sándor, Ősz- vidd Ferenc és a ‘Ki munkatársuk, afdk nem maradnak el az élenjáróktól. Ma kezdjük el építeni az új házakat, amelyek dolgozó népünk erejét mutatják. Mindezt a Pártnak, szeretett vezérünknek, Rákosi elvtársnak köszönhetjük, aki azon az ódon vezet bennünket, amelyen haladva a szocializmusba érünk. Hálásan gondolunk a Szovjetunióra és a világbelié vagy őrére, Sztálin elvtársra, aki elhozta nekünk a szabadságot. CIFRA ISTVÁN építésvezető WENESZ KAROLY az építtetők bizalmija. J) Szírmiivészeti Főiskola Ptelt tehstséghutaiást tart A megyei kultúrverseny sok új tehetséget hozott felszínire. A közeljövőben. kerül sor az üzemi kultúrver- •seny megtartásúra, ezen szintén sok fiatal munkásszín játszó vesz részt. Továbbképzésükről és hivatásos szinész- szé való kiképzésükről népi demokráciánk a Színművészeti Főiskolán keresztül kíván gondoskodni. Ezért 18-án délelőtt 12 órakor á Színművészeti Főiskola tanárai Pécsett felvételi vizsgát tartanak. Ezért mindenki: városi vagy falusi dolgozó, aki énekhez, tánchoz, színjátszáshoz, rendezéshez tehetséget éroz, vegyen részt. A vidékiek útiköltségükről és ellátásukról maguk gondoskodnak. A részvevők készüljenek fel a felvételi vizsgára. Akik ének ós táncszakra kívánnak menni, készüljenek .i'zóló-ónek és tincszúianidl. Akik színészek akarnak lenni, készüljenek verssel, vagy színdarab résziekéi, amit kívülről kell előadniuk. Jelentkezés 18-án délelőtt 12 órakor a megye) tanács népművelési alosztályán, Pécs, Janus Pannonius-utca 5 szám alatt. MÁRCIUS lä CSÜTÖRTÖK ÜGYELETES GYÓGYSZERTÁRAK: 10/3. sz. („Gránátalma") gyógyszertár Széchenyi tér 5. Tel.: 29.81. 10/8 sz 4,Őrangyal") gyógyszertár, Kossuth L «tea 81. Tel.: 23-94. 10/12 sz. („Isteni gondviselés") gyógyszertár Doktor Sán- íor u. 47. Tel.: 13-53. - NÉVNAP: Nemzeti ünnep. — IDÖJÁRÁSJEUEN- TÉS: Várható időjárás csütörtök estig: Ma jobbára borult idő, holnap felszakadozó felhőzet, sok helyen eső, esetleg zivatar. Mérsékelt, időnként felerősödő déli-délnyugati szél. A hőmérséklet főlcg^murgalon 'csökken. TANÁCSTAGOK FOGADÓÓRÁI: Geisler Ela-utca 8. szám alatt I. emeleten csütörtök este 6—8 óráig- Babits András és Szabados Béléné tanácstagok fogadóórát tartanak. — Pccs város tanácsa végrehajtó- bizottságának oktatási és népművelési osztálya felkéri a város lakosságát, a hivatalok, üzemek, középületek veztőit,’ hogy házaikat március hó 15-re lobogózzák fel, — A Batsányi Társaság titkára felkéri a Társaság valamennyi tagját, hogy 16-én, pénteken este 7 órakor a A^agyar-Szovjet Társaság székházában igen fontos ügyben — jelenjenek meg. — A Magyar Természettudományi Társulat pécsi csoportja, csillagászati szakcsoportja 16-án, pénteken este 6 órakor nyilvános ülést tart a Nagy Lajos gimnáziumban. Az előadás címe: Egy pillantás a végtelenbe. Előadás után filmbemutatás. Az előadásra az érdeklődőket minél nagyobb számban várják. — Elveszett borszenileív a Sörgyárnál. Megtaláló adja le: Zrinyi- td'ca 17. alatt. (x) a APOLLO 21-ig s a 'lagyarul beszélő szovjet film. Hatalmas erő I 1 ■ i Szovjet tudósok harca a természet átalakításáért. Előadások 5—7—9 órakor 1 1 Vasárnap délelőtt 9 és tl-kor MATINÉ i a 1 KÜLVÁROSI FIUK 1 i UIIAIVI A 28-ig Uj magyar film. Felszabadult föld i l i t „Talpalatnyi föld" folytatása. Előadások: V:5 V:7, */:9. 1 g i FÁKLYA 18-ig 1 i I Kerecseny sólyom Dunapenlelo Hódítsátok meg a levegőt. Előadások hétköznap 6 és fél 8 W 1 | vasárnap Tói 0 és Jel órákul i SZIKBA Z SZÍNHÁZI MŰSOR: Március 15-én este fél 8 órakor: HÉTKÖZNAPOK HÓMÉI (Petőfi Sándor bérlet). Március lfi-án este fél 8 ómkor; HÉTKÖZNAPOK HŐSEI (Csajkovszkij bérlet). ■ Márchts 17-én este fél 8 órakor: HÉTKÖZNAPOK HŐSEI (Csiky Gergely bérlet). Március 18-án délután fél 4 órakor: HÉTKÖZNAPOK HŐSET (bérletszünet). Március 18-án este fél 8 órakor: HÉTKÖZNAPOK HŐSEI (bérlelszii- uel). — Elveszett egy barna aktatáska a Zsolnay-ezobortói a Nagy Flórián- utcáíg, benne egy vendéglői pénztárkönyvvel és egyéb iratokkal. Becsületes megtaláló adja le Veér Józsefnek, Mártírok-útja 14. szám. Száz forint jutalomban részesül. (x) — Fűszeresek 'lisztbefizetése a KISOSZ-ban, pénteken este 6-tól fél 8-ig. (x) — Halálozás, Demhardt József ny. MÁV főmozdonyvezető életének 64. évében folyó hó 8-án, tragikus körülmények között, Budapesten elhunyt. Temetése 15-én d. u. 4 órakor lesz a pécsi központi temető ravatalozójából. — Halálozás. Joó Pálné, szül Dudás Anna folyó hó 14-én, 43. évében elhunyt. Temetése folyó hó 16-án d. u. fél 3 órakor lesz a femetőkápolgájá- ból. Gyászoló család. (x) * Asztalitenisz. Vasárnap rendezik meg Pécsett a SZOT helyiségében a női „Tizek bajnokságát", továbbá a pécsi úttörő, kölyök és ifjú.sági fiú és leány egyéni bajnokságot. Nevezni a Helyszínen lehel. Ugyancsak vasárnap kerül lebonyolításra a járási TSB-k rendezésében a járási felnőtt és ifjúsági egyéni bajnokság, amelyre különösen a mohácsi járásban igen sok nevezői várnak, A bólyi úttörők háziversenyekkel készültek a járási bajnokságra és 3 csapatot neveznek. * A játékvezetők edzéséi ezentúl csütörtökön este 8-tó! a Vasút Verseny-utcai tornatermében tartják. 77.455 forintot nyert e héten a 12 klálaíoN TOTO-szel vény! Hárthíreh A középfokú politikai iskolavezetők részére pólútmutató érkezett, sürgősen vegyek át a városi pártbizottságon. A II. Pártkongresszus határozata és a Szervezeti Szabályzat című brossűrűt a pártszervezetek vegyék át a városi pártbizottságon. Felhívjuk a Párt, tömegszervezetí funkcionáriusok és propagandisták, valamint a történelemtanárok figyelmét, hogy 16-án, péntek este 7 órai kezdettel a Pártokfatók Háza nagytermében „A Magyar Tanácsköztársaság 1919“ címmel előadást fariunk. Előadó: Központi Előadó Irodától, Felhívjuk a figyelmét azoknak a párttag és pártonkfvüiH lömogszervc- zeti funkcionáriusoknak, párttag és pártonkivüii népnevelőknek, akik sémi lyen • pártokíatásbam nincsenek bevonva, hogy a „Bolsevik Párt Útja“ címmel a III. előadást 16-án, pénteken este 6 órai kezdettel a Muukáskultúr- ház nagytermében tartjuk megf. Az előadás anyaga a „Bolsevik Párt Útja“ történetének IV—V. fejezető. Rákosi, Gerő és Révai elrtársak beszédeit a pártszervezetek vegyék á1 a városi pártbizottságon. jmmmmmmmm W •«*?*•* Pécsett gyapottermesztési kísérleti állomás létesül A még jelenleg Siklóson lévő ba- ranyamegyei gyapottermesztési kísérlett állomás rövidesen Pécsre költözik. Pécsett a Te tty e környékén kísérleti állomást rendez be. A Mecsek déli lejtőjén kiváló éghajlati és ialaj- adotlságok vannak a gyapottermesz- (és feji esz tésórc. • A gyapottermosztósi kísérleti állomás még áprilisban megkezdi a munkát és ez évben nemcsak szőlőt, hanem gyapotot i* nzüretelünk már a Mecsek déli lejtőjén. Operavonal Budapestre Az IBUSZ pécsi kirendeltsége újabb megállapodást kötött az Operaházzal, melynek értelmében husvétkor a Pécsett élő dolgozók számára külön előadásban bemutatják a „Keszkenő“ című balettot és a „Pique Dame“ című operát. A különvonat, amely a dolgozókat a fővárosba viszi, • március 24-én, szombaton reggel indul és hétfőn este érkezik vissza Pécsre. A „Keszkenő“-t szombaton este mutatják be, a „Pique Dame'‘-t pedig 25- én, vasárnap este. Az oda-vissza utazás költsége összesen 34 forint 90 fillér. Az operaelőadás jegyei! 32 forintos árban vásárolhatják meg a dolgozók. A felutazáshoz, illetve a különvonatra való jelentkezéshez nem okvetlenül szükséges az operajegy megváltása. Jelentkezéseket az IBUSZ iroda legkésőbb március 17-ig fogad el. ÁRVERÉSI HIRDETMÉNY. A Városi Tanács VB Pénzügyi Osztálya Adóügyi Csoportja közhírré teszi, hogy 1951 március hó 17. napján 9 órakor az árverési csarnokban, Szigeti-oút 33. sz. alatt (volt Tüzér-laktanya) nyilvános árverésen vendéglői berendezést, kerti rasszekeket, asztalokat, kerti korpáholyokat, asztalitűzhely, konyhafelszcrelések, sontéspult, hordók és' pineetélszerclésaket, stb. ^ készpénzfizetés ellenében a legtöbbet Ígérőnek elad. Részletesebb felvilágosítás: Városháza, I. cm. 50. sz. alatt szerezhetőVárosi Tanács YB I. Pénzügyi Osztályának Adóügyi Csoportja, HÁZASULANDÓK pécsi nyilvántartója Kossuth-tér 1, I. X Telefon: 11-06. (Levelezésnél válaszbélyeget) FIGYELEM! ttflezeköltüBŐk, elköltözők, nt- helvezettek forduljanak bizalommal váll*- lutunklntt megüresedő lakásuk értékesíteni üdvében. Aliidéikor azonnal készpénzben fizetitek. INKÖZ, Perczcl-ulca 2. Telefon: 20-34. szám. HASZNÁLT rádiókat vesz, riad és javít- Horgas rádiós, Tcrcz-u. 1. Telefon: 20-32. EVQLULT könvrrlókópző Rakóczi-űt 60. 1. 4. 'Telefon: 28-37. Uj számlakeret szerint, Önálló könyvelővé kiképez. Vidékieket wo?, felelő időbeosztásban. HASZNÁLT kombináltazobabútort vennék. Balatoni István, Kökény. BÚTOROZOTT szobába egy férfi albérlőt felveszek. Ha rangcin tő-utca 7 szám. KIM.ÖNBEJÁRATU bútorozott sw.oba _ 2 fiatalembernek azonnal kiadó. Cím: 4330. s/úni alatt a kiadóban. NSU, 100-ns, berúgó«, generálozv* eladó. Nagy .íenő-utca 32. MEGVÉTELRE, keresek Jókaiban lévő hálószoba bútort. Címeket: 4376. számié a ki„ adóba kérek. KÖNYVELŐ állást keres. „Gyakorlott“ 4371. jeligére a kiadóba. FORGALMASABB vegyeskereskedő* részére boltberendezést és mérleget keresünk. Részletes leírást tartalmazó árajánlatot* Füldniű’v esszövetkuzet, Mecsek jánosi. Bábjáték tanfolyam indult meg Pécsett Obraicov magyarországi vendégjátékai. kiállításai óta teljesen új úton indult mep és lendült éleibe bábjáték-kultúránk. Nemcsak a városolcban. de mindenütt, a falvakban is búba zó csoportok alakultak. Az igények rendkívüli megnövekedésével egész sói feladat elé kerültek íróink, művészeink, amelynek során Pécsett szükségessé vált egy bábjáték tanfolyam megszervezése. Martyn Ferenc festőművész az alábbiakban foglalta össze a tanfolyam jelentőségét: — A bábozás társadalmi szervező, nevelő, kulturális fontosságát mindnyájan ismerjük, mégis a vele összefüggő feladatokat, fokozatosan, gondos előkészítés után tudjuk megöl- doni. igaz, a megyében és Pécseit több bábozó csoport alakult, melyek működnek, de művészeti jelentőségük még gyakran fogyatékos. A bábozás elsősorban képzőművészeti feladat, nem véletlen, hogy Obrazcov is festő. a magyar bábszínház tervezői pedig legjobb képzőművészeink közül kerültek ki. A megnövckedct^.igé- ny eket a Népművészeti Intézet, a budapesti bábszínház ellátni nem tudja, így aztán a színpadok, technikájuk és nem utolsó sorban a bábok csak szükséges'igényeket tudnak szerte az országban kielégíteni. Végül, hiány mutatkozik írott darabokban is. A pécsi képzőművészek e helyzet ismeretével országos viszonylatban kezdeményezők voltak az Obrazcov- kiállítások megszervezésében. De a nyomukban támadt siker csupán ki-, indulás volt. Elhatároztuk, hogy egy baranyai népmését feldolgozunk bábszínpadra. a taníolyamra bevonunk minden érdeklődőt és valóban művészi jelentőségű darabot készítünk. A „Macskakisasszony" című népmesét Kopányi György írta ál báb- szinpadra. a tanfolyam vezetésére Zágon Gyulát kértük fel. A képzőművészeti tanfolyam részvevői, a bábozó csapatok több lelkes tagja minden csütörtökön délután a Széchenyi- tér 2 szám alatti műtermünkben kollektív munkával fogtak a darab megvalósításához. Természetesen szívesen látunk új jelentkezőket, kik meg akarják tanulni, hogyan kell bábokat készíteni, miként kell bábszínházát építeni. Eredményeinket ki fogjuk állítani a .,Vázlattól a bábozásig" címmel, melyet az előadások köveinek. Elünk a szokással, hogy a báb készítője egyben látszhatja a szerepet is. A megyei, és városi tanács az indulásnál mindenben segítségünkre volt, ugyanígy a Népművészeti. Intézet. Bízunk abban, hogy a vállalkozás a Déldunánlúl bábozó mozgalma, nah minőségi, művészeti alapot teremt. Komlói szurkolók véleménye a vasárnapi rangadóról Hatalmasiramú mérkőzésen, egyenlő ellenfelek küzdőitek vasárnap Komlón a bajnoki pontokért. Mégis mi, szurkolók úgy érezzük, hogy sikerült volna a két pontot megszereznünk a jöképességü Dinamótól, ha Albert József edző körültekintőbb lett volna a csapat összeállításánál. Szerintünk az edző hibát követett cl a jobbszélsö posztnál, ahova olyan játékost állított, aki nem ütötte meg az NB II. mértéket és ezért csapatunk jobbszárnya erősen sántított. Albert edző ezt jól látta, mégis csak az utolsó percekben igyekezett a hibát kijavítani, amikor a jó formában levő Szám II-1 beállította. A közönségnek nem tetszett a csapat összeállítása, de nem tetszett a játékosoknak sem, akik szívesen látták volna Szám Il-t az első perctől kezdve a csapatban. Hazánkban a szocializmus építésében az embert tudása és munkája alapján ítélik meg. A tudás és munka nálunk „becsület és dicsőség" dolga. Reméljük ezekután, hogy Albert edző okul a vasárnapi hibán és a közeljövőben sokkal körültekintőbben és részlehajlás nélkül állítja össze a csapatot. Jószerencsét! Schneider József, Hartmann Károly és hat társuk. A sporttiatóságok {ordítsanak gondot a jatékvezetőkiildésre! Az idei megyei labdarúgóbajnokságot ünnepség keretében nyitották meg Pécsett. Az ünnepi beszédet tartó Schvara elvtárs igen helyesen világította meg, hogy míg a kapitalisták sportja a tőke érdekeit szolgálta, addig a mi sportunk, a szocialista sport, életerős, legyelmezett sportembereket nevel, akik hazájukért, szabadságukért, a békéért küzdenek. Amennyire tetszett a közönségnek a szép ünnepség, annyira csalódtunk, amikor a soronkövetkező NB 11-es mérkőzés játékvezetője képtelen volt megoldani feladatát. Az ő rovására kell írni, hogy a játéktéren nem nemes versengés, hanem pankrációs viadal alakult ki. A sorozatos tévedések a közönségből is igen elégedetlen hangokat váltottak kiszerelnénk lelhívni az illetékes sporthatóságok ügyeimét, feltétlenül hassanak oda, hogy a most meginduló évadban a játékvezetők képességeit is vegyék alapul és nehezebb mérkőzések vezetésére csak olyanokat küldjenek ki, akik kellő tudással rendelkeznek. Csak így tudjuk .elérni, hogy a sport a játékosokat fegyelemre nevelje, valóban nemes küzdelem alakuljon ki, a közönség valóban szórakozni és ne mérgelődni járjon a pályákra. POLLÁK DEZSŐ a Sopiana Gépgyár dolgozója. JÓSLATAINK A VASÁRNAPI TOTÓRA Dózsa—Vasas: A pillanatnyi formák alapján a jó erőben lévő Dózsa látszik esélyesebbnek, 1, x. — Csepeli Vasas—Honvéd: Nem valószínű, hogy a csepeliek a bajnokcsapat ellen pontot szerezzenek, 2, 2. Szombathelyi Lokomotiv—Kinizsi: A pesti csapat pompásan rajtolt, idegenben is győzhet, 2, 1. — Szegedi Honvéd—Salgótarjáni Bányász: A bányászcsapal mellett a nagyobb tudás és a tapasztalat szól. 2, x. — Győri Vasas— Dorogi Bányász: A győriek otthon pompásan szerepelnek, de a kitűnő bányászcsapat meglepetést csinálhat, 1, x. — Diósgyőri Vasas—Szegedi Petőfi: Szerintünk a hazai csapat nyeri a mérkőzést, 1, 1. — Miskolci Lokomotiv—Miskolci Építők: A vasutas csapat jobb formában van, 1, x. — Bp. Lokomotív—Postás: Feltétlenül a Postás a jobb csapat, 2, 2. — Nyíregyházi V. Elektromos—Sajószentpé- ter: Bármelyik győzhet, a bányászcsapat nincs a legjobb formában, 1. 2. — Gyulai Építők—Előre: A vendégcsapat mellett az NB I-es tapasztalatok is szólnak, 2, 2. — Nagykanizsai Szikra (a szelvényen Zalai Olajmunkás néven szerepelnek)—Pécsi BDSE: Egyik csapat sincs jó formában. Eddig a kanizsai csapat még nem győzött a BDSE eilen, most lehet, hogy megtörik a jég, 1, x. — Vác—Szikra Gázmüvek: Nyílt küzdelem, szoros eredmény várható, x, 1. — Pótmérkö- zések: Bp. Szikra—Szolnoki P. Szikra (volt SZSZMTE): Dönletlcnkörüli eredmény várható, x, 1 — Basiya— Vörös Lobogó Soriex: Könnyű tippelni, 1. 1. — Dinamó—Tatabányai Építők: Szerintünk a Dinamó még a jelenlegi formában is legyőzi ellenfelét, 1, x. — Egri Építők—Perecesi Bányász: A bányászcsapat a jobbik. 2. 1. UJ VEZETŐSÉGET VÁLASZTOTT A POSTÁS A Pécsi Postás SE nemrég tartotta meg vezetőségválasztó ülését, ahol az egyesület élére a következőket választották meg: elnök: Andrássy Aladár, alelnökök: Garamvölgyi Miklós, Garami János, Bokor Rudolf, ügyvezetők: Hargittai Ádám és Koltai Géza, sportfelelös: Kisfali Sándor, titkár: Csapó László, általános szakosztályvezető: Morvái Vidor, labdarúgó szakosztályvezető: Regős Ferenc, intéző Varjas Károly, edző Sípos Géza, kosárlabda szakosztályvezető Rado chay Imre, röplabda szakosztályvezető: Molnár István, asztalitenisz szakosztályvezető: Huber László, teke szakosztályvezető: Havasi Gyula, sakk szakosztályvezető: Matt János, pénztáros: Kurucz Gyula. A postás dolgozók az új vezetőségtől elvárják, hogy a népi demokrácia adta lehetőségekkel náluk is megteremtik majd a szocialista tömegsportot. Olvasd a 1 Társadalmi Szemle, ■ri-iVn-** nnimanos vöt.yóikat»,] minden szómóf. Elméleti fejlődésedet segíti ©lő! dunántúli napló * Magyar Dolgozók Pártja Harn nyűmé gyei Pártbizottságának lapja. Felelős szerkesztői ((ADÓ ISTVÁN Felelős kiadói SZIKRA SÁNDOR Szerkesztőség ds fcioclóbtvnmh Pécs, Keretei» utca 2. — Telefon: 15-32 é* 15-43 Postatakarékpénztár! esek kizárnia szám: 3l3.0t>4 Előfizetési díj: havi It.— forint Kécai Szikra nyomda. Páca, Munkácsy Mibáiy-utca 10. •«. Telefon: 20.27 A nyomdáért felöl: liAKDOSI JrtZSEK.