Dunántúli Napló, 1951. február (8. évfolyam, 26-48. szám)
1951-02-23 / 45. szám
4 RSPli O Kasza Sándor bajtárs a Szovjet Hadsereg hős katonáinak nyomán halad Kassa Sándor honvéd 12 éves gyerek volt, mikor megismerkedett a szovjet katonákkal. A nácik és a nyíló# pribékek eszüket vesztve menekültek október 6-án Pusztaföldvár talaján keresztül. A falu lakói, Kasza Sándor és édesanyja ts a házakba húzódtak, léitek, hogy a fasiszta tenevadak utolsó tehetetlen dühükben kárt tesznek bennük, hegy elhurcolják magukkal a falu leütött barlangjukba, Nyugat felé. — Éop a házunk előtt <S2f meg tsz első szovjet tank — meséli az ismerkedést Kasza bajtárs, — rajta puskaporfői kéményseprő"-arcú, a győzelem bologsdgdtól sugárzó szovjet katonák ültek. Mikor megláttam őket, még egy kicsit léltem. Féltem, mert még nem oldódott bennem lel a félsz a németektől és féltem, mert bogarai tett a fülünkbe Göbbelsék és Horthy - ék propagandája a szabadságot hozó szovjet katonákról. Aztán, mint naplényben a hó, úgy olvadt szét Kasza Sándorban és családjában a lélelem, hogy helyet adjon a hátának, az őszinte testvéri szeretetnek. — Egy idősebb szovjet harcos simogatta meg először fejemel és kiesit tőrve, kicsit idegenül, de magyarul szólt hozzám. Az első világháborúban ismerkedett meg a magyar nyelvvel és az idegen szájról hangzó meleg, szerelő hang megnyugtatott valam ennyiünket. í— JNincs semmi baj" — erek voltat első szavai. Sztálin küldött, hogy ielszabadltrunk benneteket“ — tette még utána magyarázólag. ’Az ehő mondatokai sok más köveite. A kis Kasza Sándor és az egész falu megismerte a szovjet katonáitól és ahogy megismerte, • úgy szerstte meg őket. — Ok is szerettek minket — emlékszik vissza Kasza baj társ, — engem ts vittek magukkal autójukon a környező falvakba, városokba, szirtié én voltam „az ezred fia.“ Apámnak is tik adták vissza szabadságát, október k-én már együtt valí egész családunk. Felszabadult a Kasza család. Apjából a keserű, végsőjéig kihasznált napszámosból rendőr lett, aki hűséggel, szeretettel, a kommunisták optimizmusával védi e kártevőktől a dolgozó nép vágyónál. Pusztaföldvárról Kozármislertybe költöztek és itt a la- slszta Tito-banda közelében Kasza Sándor ráébredt arra, hogy neki Is, *áeH a szovjet katonák tanítottak meg a szabadság szeretetére, küzdenie kell a szabadság, a boldog élet ellenségeivel szemben, harcolnia kell a fasiszták, a nyomorral, szenvedéssel egyet jelentő Tito-banda és az amerikai imperialisták ellen. Ezért jelentkezett 19-i8-ban a Párt felhívására néphadseregünkbe, ezért Igyekszik a Szovjet Hadsereg tapasztalatai alapján elsajátítani a sztálini hadiludomárryt, azt a stratégiát, Amely a dicsőséges Szovjet Hadsereget egész Berlinig, a világtörténelmi győzelemig elvezette. — A Szovjet Hadsereg 33 évvel ezelőtt a békéért, a szabadságért vívott küzdelemben született meg — mondja Kasza hajtárs. Most mi is ott küzdünk a béke vezérlő hadserege, a Szovjet Hadsereg mellett. Ez a hadsereg átadja nekünk harci tapasztalatait, élenjáró haditudományát. Olvcm tudást vettünk át ettől a hadseregtől. hogy Tito banditáinak hit íréin > seregét — ha támadni merészelnének — szétvernénk, még mielőtt disznó- ormányukkal beletúrhatnánedt a ml iőldünkbel Kasza Sándor bajtárs a Szovjet Hadsereg hős katonáinak nyomán halad. Úgy tanul, úgy képezi magát, hogy megállja helyét a legnehezebb helyzetben is. Úgy dolgozik, hogy méltó legyen példaképére, a Szovjet Hadseregre, arra a hadseregre, melyet maga Sztálin elvtárs hozott létre, melyet Sztálin elvtárs nevel, melyet Sztálin elvtárs tett legyözhetotlenné. Az e£yük novJet krdoaad aíaktthrt komsrcoinol-bizottságában A Szokolov zászlós előadást tart c katonák körében végzendő kuhnráfis tómegmunkáróL A Kongresszusi Hét bizonyítéka harcos kiállásunknak a béke mellett SretóE™ tftvtárs válastnáíbam mondja; „Ha valóban a béke oldalán áll Attlee miniszterelnök, néért Üldözi a béke védelmének hiszek“ Továbbá vánrutat arra, hogy az P^yesárW Nemzetéin meny- rayáre félnek «Baktól a népektől, akik mean akarják az új háborút. A háborús usrftóikin-nik hanugjsigaira mohé válasz és erős höomyitók Pártunk Kongtresz- srausa. A Komgtixssznsi Hót bwsosiyi'léka hanem fei&lkWaníkínaik a béfke rodiile-tt. A Kangressnusi Hét me-igin diuSáiSöko r rőjpigyüliés volt rtoernmnikbetn, a. Párt, a DISZ és az. MiNIkSZ "fcSoüidőtotei ismertették « bét jeden tőségét, az ifjúság kiStiütfaitfei vsrággafl ajándékozták meg a műhely didgózórt. Fújáskor mi Ilikébe áffihunlk és nwg'mdwlt a verseny, amely méltó kiegészítője a Kon gnessirtis sikerének. Kilenc órakor volt act első Métnöekelés, melyen a boxos- műhely rámtizói, akik 82—86 áüag- snájzatéikróí vállalták a 100 százalékot, elértek a 131 százalékhoz. Mi dotiog- zólk ivem in sej telijük, hogy maimyire velünk érez oiz egész város- Délután 2 óraikor tt Szigeti városi MNDSZ-cso'port küldötte felltoeneste miThefyümjket és OTÓp ered rrtóriyüJilkért gyönyörű cserén» crlktaiment kia-p-turak. Leilaös és meleg szavaikká'! 'kösaö-nWMóék bannüntket. Keresztes Márlia bnigádveBetö ik/őscaőnitv meg a Szigeti városi assnon.ylárs«Bc fi- gyoimesséffét és üdvözölte ölkert kö- rfmkben. .Szerettem voOno,, ha üzemünk minden dogozója IsWfta vo-lmta azt az örömöt, amit mi éreztünk, mert bébi- Bomysodott, hogy harcolunk a béke meWott és ewaiök megvédéséért folyó hajocwnik «redmtóa-yeB is lesz; ha gyá- nsnfc münden dioftgcttója így fogja fel a Magyar Dolgozók Pártja II. Kon- gire-sisz’irsáitiia'k nagy jeten-tőségét. Fekecs József né boxosi rámázó, a Pécsi Bőrgyár dolgozója. „A Pártnak köszönhetjük, hogy egyetemen tanulhatunk“ Két pécsi egyetemünkön lázat? ünnepi készülődés jelei láthatók. Feldíszítik az épületeket, a tantermeket. Pártunk kongresszusa az egyetemi tanulmányokat végző fiataljaink számára is nagy esemény. Méltóképpen akarják fogadni Pártunk újabb irány, mutatását Ilákosi elvtárs szól majd az egész magyar néphez, egyetemeinken továbbtanuló fiataljainkhoz la. • Oavrl János tatabányai bányásznak a fia már régóta készül erre. Az orvostudományi egyetem első évfolyamának hallgatója, a tatabányai Rákosi Mátyás gimnáziumból jött jé bi. umyítvAnnyaL — Engem a Párt irányított, a Párt mutatta meg ács utat, hogy továbbtanuljak. Valamikor nem gondoltam arra, hogy valóban eljussak az egyetem padjáig. Orvos szerettem volna lenni, de ez eeak álmodozás volt akkor, amikor apám a tőkéseknek dolgozott éhbérért. A dicső szovjet kaHonvéd—Győri Vasas NB lefts mérkőzés végeredményére és félidőeredtnernyőre is tippelni kell (1, x, 2 jelzés valamelyikével) a TOIQ 8. számú szelvényén I lonáknak és vezérüknek, Sztálin elv- társnak köszönhetem először, hogy befejezhettem a középiskolát. Ebben a Párt segített. Tavaly, nyáron lementem a bányába 'dolgozni apám példájára, hogy jól megismerjem a bányát és soha ne felejtsem el: bányász fia vagyok. — A Párt segítségét itt. az egyetemen is érezhettem. Ez nemcsak úgy nyilvánul inog, hogy 325 forintos ösztöndíjat kapok és diákszállóban lakhatom, hanem hogy a tanulmányaimban is mindig segített. Igv értem el, hogy jól vizsgáztam s nmn hoztam szégyent apámra, aki 150 százalékon felül teljesít1. De így voltunk szinte mindannyian, muhkás- gyerokek. Éreztük, nekünk kell példát mutatnunk a többieknek., minden szem rajtunk van és nekünk a tanulás harcában csak a nőzni lehet. — így készültünk fel a Pártkongresszusra. Erősített az a tudat, hogy apáink élenjárnak a termelésben, tonnaszám döntik a szenet a föld alatt. Nekünk itt a napvilágon a tanulás és a. tudás fegyverevei kell küzdenünk a békéért '. Ezért gondoltam aztán, hogy a tanulás mellett segítem egyik gvengébb .társamat is. Tanulókör-vezető vagyok és a lógna: gyobb örömömre szolgált., hogy si: került kongresszusi felajánlásom: tanulótársam letette, az anatómiai vizsgát így akarok tovább is tanulni, segíteni, hogv még jobb eredményt érjek el az év végére. Tudom, hogv ígv büszkén* állhatok ii Párt elé. méltó leszek arra, hogy á Párt tagja lehessek. « A jogi és államtudományi egyetemen szintén sok kitűnő eredmény született Horváth Iván, 7 holdas dolgozó i paraszt fia az egyik, aki jelesre tette le vizsgáit. Horváthék a felszabadulás előtt csak nyomorogtak a sovány föld és a sok gyermek miatt A jófejű Horváth-gyerek nehezen végezte el a négy polgárit A felszabadulás után különbözetit tett. — Ha nincs a Párt, soha életemben nem kerültem volna egyetemre. Még Csak annyira sem jutottam volna, hogy felismerjem, egyetem is van a világon. Hála és boldogság tölt. el ezért, olyan, amit szavakban el sem lehet mondani. — A Pártnak úgy köszönöm meg. hogv kivezetett a fényre és emberré telt. hogy jól Tanulok. így történt,, hogv a vizsgákat sikeresen megálltam. A ■ jogbölcselet kivételével minden jegyem jeles, de ez még nem minden. Tudom, hogy tanulópáromat segítenem kell. hogv tovább kell fejlesztenem ideológiai és szakmai tudásomat,- ki fukarom javítani jegyeiméi úgv. hogy színjeim? legyek. A Párt azt akarja, hogy jó szakember váljék helőleni és amit a Párt akar, az a helyes. 0> G-avri János orvostanhallgató és Horváth ’ Iván joghallgató a béke jó harcosai. Azok közül valók, akiket a Párt vezetett az egyetem falai közé. hogv majd szaktudásukkal «egftsék a szocializmus építését. Tudják, hogy a szilárd tanfegyelnmmel, a jó vizsgákkal is az ellenségre mérnek csatlóst. Szilárdan állnak a béke őrhelyén itt, e déli megyében, a határ mentén. S Pártunk erejét mutatja, hogy sok ilyen Gavri Jánosunk, egyre több Horváth Ivánunk akad már egyetemeinken. Íz OrBSTorsz'oi Szovjet Szövetségi Szocialista Köztársaság Legfelső Tanácsának választási ereöiéoye 1931 FEBRUÁR 23 Az OrosTorsBign Saovjet Szövetségi Sziociiolliiista Közlíáirsasiág Legf-dtaö Tanná- csámialk Tnegválasiziliáisiá.vial Lapcsototban működő tözpóntá vátloszfósi biaOtitság WzaétalBs jvOgrvti&sélt az 165-1 február 18-ón rraesjtairtctJt váílasiftás eredményei- r®. A jeletmtés a IköveílkieBőiket mondja: Í.95Í február tS-án, vasárnap az egész Oroszországi Szovjet Szövetségi Szocialista Köztiirsaságban megválasztották az OSZSZSZK legfelső Ttmácsá. nníc küldötted. Az OSZSZSZK Legfelső TamúcstSnaik magvólaisiztiáSa bataítinea poíít-ífati fed- lendiMés, a várias-at(5ík mapasfcúá aklir viháttónalk és sOTn-vreMiségéincIk jegyé- inon folyt >. A väkusizMk öcaszlírtsaá-ma, err.. összes viraiTOtéflecirületót -héka-nl-v®, tiatvrram.&gy_ mik’iiió iiyTOfosasáizIrairmiiiiclkit'bercT hámom- saSizliaetiikeiftő vdllt, (64\832.312) közülük rsz OSZSZSZK Legfelső Tanácsának nteyvála szi áfában 6-1.821 -821 ember vett részt, azaz a jegyzékbe vett fi ér lasztik összlótsxámámk 00.98 százaléka. A kommunistát, és pártonlcfaiilic íz\ tömbjére 64,665.587 választó szavazott, ami a szavazásban részt vett választóki összlétszámának 90.76 százaléka. A jeílöllliek öltéin 156.723 ember sr-a- va.zoitt, íirax a sraaivaziáisibain. résmtvett: választók össBJótSBiároánalk 6.24 sráza—* lék®. 514 szava®at érvénytelen vcniitA központi válas^ffiásd bitzotteég roio- dvtn vádasztóflccrii-liclre vanoitflooiBékii!' megvtegúfflia a váilaszítáisoik léfo-lyásaí- val kaipcs-eriatoB a.Tfyiagiot és TOÜ-'imem ntyií váíuisztólkierühctne svmptllcoiz-i'ikiig lu-- jepyezte a.z OS-ZSZSZK Legfelső Tam.-'f osálra -metgvtáijaisziiio'tlt küUiöHiekiol Minden megválasztott küldött a kmn- nuuásták és pártonkíoülick tömbjenek jelöltje vált. A közpofülii váillaiszittM báizo-ltsiág köz-* ’.'■méinye emtüm Rmiontl?n a mm#vSK**-» tofit külxíötltdk niévrónát. A leningrádi dolgozók levele Sztálin elv tár shoz A szovjet sajtó közli a leningrádi dolgozók Sztálinhoz intézett levelét. A leningrádi dolgozók. — hangzik a levél — abból ázz afkalomból, hogy egyhangúlag ineavdlasztolták Ont, Leninardd Kirom választó- Kerülelének küldöttéül, forró és szívélyes üdvözletüket küldik önnek. Az OSzSzSiK Legfelső Tanácsának választása Leningrád dolgozói számára nagy és örömtcljes ünnep volt, — mélységes köszönetét mondunk önnek, azért a megtiszteltetésért, amelyben Lenin városának dolgozóit részesítette. Ä szovjet nép az ön bölcs vezetésével halad a kommunista társadalom felépítésének hatalmas programja megvadósításának útján, a kommunizmus diadala felé. j. A hős szovjet nép békés életét épifi az amerikai és angol mUltarts- ta főkolomposok gazságai ellenére. ön a szovjet emberek erejének, gránttszílárdsdgdnak és legyőzhetetlenségének forrása. A dolgozó emberiség tekintete önre irányul, a világ békéjének nagy zászlóvivőjére. Éljen a szovjet nép nagy vezére és tanítója, a világ békéjének zászlóvivője, drága és forrón szeretett I. F. Sztálinunk, — fejeződik be. a leningrádi dolgozók levele. 9 tortái léptetette és a kínai üÉé&sdi csapatai az arena! valami szakaszéi keiét? csapásokat Bének az ellenségre A Koreai Népi Demokratikus Köztársaság néphadseregének főparancsnoksága február 21-én közölte, hogy a néphadsereg egységei és a kínai önkéntesek ax .arcvonal valamennyi szakaszén továbbra is kemény csapáséból mérnek az ellenségre. ,.A Korea teljes felszabadításáért vívott bábomban végső győzelmünk minden feltétele biztosítva van“ Kim lr-Szen elvtárs nyilatkozata a Uj Kína hírügynökség tudósítójának A koucwf néphadsereg megníakftásé. mik harmadik évfordulóján az Uj Kína hírügynökség íudósitója beszélgetést folytatóin Kim Ír-Szénnél, a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság minisztertanácsának elnökével, a koreai néphadsereg főparancsnokával. Kim lr-Szen a tudósító kérdésére többek között- kijelenőctte: három éve annak, hogy a koreai néphadsereg megalakult. A koreai néphadsereg hatalmas és erős hadsereggé fejlődött. A koreai néphadsereg hősiesen megsemmisítette az amerikai imperialista betolakodókat és cinkosaikat és hihetetlenül nehéz körülmények között megállta a helyéi. A koreai néphadsereg n háború folyamán sok értékes tapasztalatra tetrt szert és harci ereje jelentékenyen megnövekedőit. Az eredmények annak köszönhetők, hogy a koreai néphadsereg a koreai nép kiváló leányaiból és fiaiból áll, hogy igazságos, felszabadító háborút vív szülőföldje felszabadításáért, a nép érdekeiért és hogy élvezi az egész nép támogatását. Annak a nagy győzelemnek, amelyet a koreai néphadsereg a kínai önkéntesekkel vállvetve kivívott, mind politikailag, mind katonailag igen nagy jelentősége van, — folytatta nyilatkozatát Kim ír- Szén. Az ellenség, amikor behatolt a Cstingcsun foj-yofdl északra fekvő területre, elkeseredett kísérleteiket tett. hogy a néphadsereget egyetlen roham mai a Jailu folyóig vesse vissza. A koreai néphadsereg és a kínai önkénlosek állal indiloi't ellentámadás következtében azon lm n as amerikai támadók és ftnVorttársaik csaknem százezer embert veszítettek és nagy pánikban menekültek a Han-folyótól délre. Sorozatos győzelmeink eredményeként a harc három szakaszában a* ellenséges csapatok morálja végiképp te- züilött. A mi csapataink erkölcsi ereje ezzel szemben magas fokra emelkedett. Egyre több nemző [közi segítség érkezik a koreai néphez a világ min den részéből és a koreai nép győzelembe vételt hite naprói-napoa erősödik. Korea teljes felszabadításáért vívott háborúban végső győzelmünk minden feltétele biztosítva van. Kim Ir-Szen a továbbiakban a felszabadított területeken folyó nagyszabású újjáépítési munkálatokról be szélt majd a kínai önkéntesekkel kapcsolatban a kővetkezők«!- mondotta: A jelenlegi kínai népi mozgalom, amefly ellanáll Amerikának, segíti Koreát, megvédi otthonát és hazáján nagymértékben megnövelte a koreai nép bizakodását végső győzelmébe. Csaknem ötszázmilliós kínai nép segítségévei a is orrai nép U fogja tudni verni az összes agresszív erőkeit Koreából. Ennek a mozgalomnak óriási jelentősége van mind Ázsiában, mind az egész világon n trikóért vívott hőre szempontjából. Ez a-mozgalom megerősítette a koreai nép önbizalmát. A koreai nép szilárdan meg van győződve arról, hogy függvt'íenségét és szabadságát csak úgy védheti meg, ha megszilárdítja az egysége! a nagy Szovjetunió és Kína népeivel, az egész viíág béke- szerelő népeivel és veJiik közösen harcol a világbéke megvédéséért, — fejezte be nyilatkozatát Kim Ír-.Szén. Tiiítle ésik Olaszországiján az áreicalkedsscli ellen Az olasz kormány fegyverkezési politikája következtében napról.nap- ra emelkednek az árak Olaszországban. Az áremelkedés miatt az országban egyre több tüntetésre kerül sor. A Firenze tartományban fekvő Bagno a Ripilli városkában háromszáz afezony viharos tüntetést rendezett az árak emelkedése ellen, Ugyancsak Firenze tartományban, Settignano község asszonyai levelet intéztek a tartományfőnökhöz, heve. sen tiltakozva a kormány fegyverko. zési politikája ellen ée az ennek következtében előállott áremelkedések ellen.