Dunántúli Napló, 1951. február (8. évfolyam, 26-48. szám)

1951-02-24 / 46. szám

Efőre a szocializmust építő Sieves terv lelj esítésééi*ál Megyénk bányaüzemei között Nagymányok vezet a kongresszusi vállalások teljesítésében Valamennyi MESZH4RT-akna 100 százalékon felül áll kongresszusi felajánlásának megvalósításában Csütörtökre valamennyi MESZ- HART-ákna túljutott a kongresszusi vállalás 100 százalékos teljesítésén. A Kongresszusi Héten eddig a csütörtöki nap volt a leggyözelmesebb. Különö­sen István-akna ért el kimagasló eredményt. A MESZHART-aknák kon­gresszusi versenyállásában első helyen Vasas áU 101.7, má­sodik helyen István-akna 101.3, harmadik helyen Ferenc-akna 100.9, negyedik helyen Pécsbánya- telep áll 100.2 százalékkal. A MESZHART-aknák tervteljesítése: István-akna 120.7, Ferenc-akna 120.1, Vasas 118.1, Pécsbányatelep 112.6 százalék. Csütörtökön a bányakerületek kör­letei között legkiemelkedőbb ered­ményt Laki Imre körlete érte el Ist- ván-aknán, amely kongresszusi válla­lását — a csapatok jó csilleellátásnak megszervezésével —• 164 százalékra teljesítette. A fejtési csapatok között a pécs- bány-atelepi Szabadics János fej­tési csapat eredménye a legma­gasabb. A csapat a munkaidő jó kihasználásá­val tervelőirányzatát 204J százalékra teljesítette, kongresszusi vállalását legmagasabban a fejtési csapatok kö­zött. Az egyéni teljesítmények között Etarcz Gábor, vasasi vájár áll az élen a csütörtöki termelését számolva. Starcz Gábor ezen a napon kongresz- szusi felajnálását 53.3 százalékkal túl­teljesítette. A mecseki bányák között Nagymányok áll kongresszusi fel­ajánlásának teljesítésében az első helyen 110.7 százalékos havi át- laggaL Ezzel az eredménnyel Nagymányok megyénk összes bányái között az első. A mecseki bányák többi aknájának eredménye 22-én: Nagymányok 178.5 százalék. Szászvár 166.3 százalék. Má­za 148.5 százalék. Hidas 110 százalék Egyénileg a mázai aknán Müller Henrik érte el a csütörtöki na­pon a legszeb beredményt Kongresszusi váBaflását 166.1 száza­lékra tujje-sítette. Strausz Ferenc 1 százalékkal maradt csaik mögötte, aki 165.1 százalékod ért ea. A szász vári aknán Mihola István tört az élre a csütörtöki napon. Teljesítménye a kongresszusi vállaláshoz viszonyítva 238 százalék. A nagymányoki bánya­üzemnél Weitner József 159.3 száza­lékos teljesítménnyel áOl az első he lyen, a hidasi bányaüzemnél Verb Ádám áll első helyen 161.8 százalé­kos teOjesítményéveL A Sopianában Tóth László gépformásó elérte munliamódsxerátadójának teljesítményét A Sopiana Gépgyár öntödéjében Tóth László gépformázó a Kongnsz- szusi Héten aluminiumfejek formázá­sát végzi. Mivel eddig csak vasat öntött, ez a munka szokatlan voll számára. Laki József fémön! ő azon­Lászlónak munkamódszerét így Tóth László a Kongresszusi Héten már 148 százalékos teljesítménnyel kezd­te, de legutóbb beérte munakmódszer átadóját is: 130 százalékot tcljesi­ban segítségére sietett és átadta Tóth tett A Szigetvári Cipőgyár dolgozói számos pontban túlteljesítették kongresszusi felajánlásukat A szigetvári Cipőgyár dolgozói {el­ajánlották a Pártkongresszus tiszte­letére. hogy 490 kvadrát nemes bőrt takarítanak meg. Vállalásukat túlte.- jesüiették és a pénteki napig megta­karítottak 551 kvadrát bőrt Kon gresszusi feOajánlásuk egy másik pont­ja volt bogy 129 kiló kruppon talpat takarítanak meg. Megtakarítottak ed­dig 132 kilót Egyéb bőrkeményáru megtakarításként felajánlották, hogy 50 kiló Üyen anyagot takarítanak meg. E bdyeót a keményáruból 112 kií'ó az eredményük. A cipőgyárban a 100 százalékon alul teljesitő dolgozók számát 40 szá­zalékkal csökkentették. Legutóbb ki magaslló eredményt ért el: Szászvári György 160, Bukovics József 162, Takács Jánosné 161, Erb Lajos 154. Sásdi Józsefné 152 százalékkal Pécsbányatelep bányászai soha nem látott termeléssel köszöntik a mai napon a Pártkongresszust Pécsbányatelep a 22-1 eredményt számolva 100.2 százalékon áll kon. groaszusi vállalásának teljesítésében. Ezt az eredményt kiírták a nagy­csarnokban lévő versenytáblára is, ahol a nap minden órájában állnak nézik az eredményeket. Pécsbá­és nyatelep a többi bányakerületekhez viszonyítva, harmadik helyen álL Ez jelenleg van így. Szombatra másként lesz. Ezt erősítik a bányá­szok. Balaton György pártonkívüli vájár szakít magának még annyi időt a leszállás előtt, hogy elmondja: — Nálunk a Tóth-fejtósben nagy. szerű <t hangulat. Azt vállaltuk, hogy kiadjuk a 6 csillés fejadagot minden műszakon. Ez meg is van. Most meg­próbáljuk kiadni a 7 csillés fejadagot, így lesz... elvtárs. Igv mondja, elvtáre. Miért is ne mondaná, amikor -becsülettel állja helyét a fejtésben a legjobbak kö­zött, amikor a 120 százalékos válla­lását 8 százalékkal túlteljesítette. Ezt tette a csapatban Mogyorósi Zeigmond, Béim István, Nagy Lajos és még* jó páran. Nem lehet meg nem hallani a pécsbányatelepi bányászok beszélge­tését, nem lehet, hogy észre ne ve­gye — akinek szeme van, hogy 'mire gondolnak ma, pénteken, a Pártkon­gresszus kezdete előtt egy nappal. Baul Péter vájár, a Molnár-fejtés második harmadának tagja gyorsan elsorolja: — 'legnap 156 százalékra teljesítet­tem kongresszusi felajánlásomat. Holnap meglesz a 300 százalék. Úgy bizony elvtárs, 300 százalék... Gáspár József segédvájár szintén csapatbeli. ő legalább 130 százalé­kot akar elérni. Mindegyik annyit, amennyi csak kitelik tőle. Arra a mondatra, hogy jelenleg Vasas áll az első helyen a kongresszusi vállalás teljesítésében, kijelentik: — Most igen. Elsők. De ml nem hagyjuk, hogy Vasas legyen az első. Nem lesz ám Pécsbánya „örök” harmadik. De nem ám... Majd hol­nap megláthatják. Vasas jól vigyázzon az első helyre István-akna meg a másodikra, mert könnyen eléjük kerülhet Pécsbánya­telep. A bsnyász-pártíslíolások kongresszusi leiajánlása a jobb tanulás Mi, a bányász pártiskola hallgatói, akik három hétre felcseréltük a csá­kány nyelét a ceruzával, ígérjük, ha majd visszamegyünk a mindennapi munkákhoz, mind a termelés frontján, mind a pártmunkából az eddiginél jobb eredménnyel, nagyobb sikerrel vesszük ki részünket, A marxi-lenini elmélet elsajátításával is fokozzuk a harcot az Imperia­listák. a háborús uszítok, a határainkon leselkedő aljas Tito-banda, a jobboldali szociáldemokraták ellen, akik veszélyeztetik a mi békés, szép életünket, meg akarják semmisíteni az eddig elért eredményeinkéi, gyerekeink boldog jövőjét, mindent, amit a felszabadító Szovjet Hadsereg és a Párt adott. Mi tudjuk, mit jel ént nekünk a bike, a Szovjetunió, a Párt, a pro­letárdiktatúra! Gondoljunk a múltra,heti három szanátnapra, a csendőrsor- tüzre, az éhségsztrájkokra, az internálásokra, gyerekeink, családunk nyomo­rára. Ma gyökeres változás következett be életünkben, A népi demokrácia legmegbecsültebb tagjai közé tartozunk, még szebb, még boldogabb jövő elé nézünk. Ezt a jövőt határozza meg Pártunk II. Kongresszusa. A Konr gresszus hosszú időre megszabja egész népünk feladatát, fejlődésünk irá­nyát. E nagy ünnep tiszteletére az egész országban hősi harc folyik, a ter­melés fokozásáért, a szocializmus épitésénck meggyorsításáért, a béke meg. védéséért. Mi itt, a pártiskolán figyelemmel kísérjük ezt a hősi harcot és látjuk, hogy Baranya megye bányászai milyen lelkesen és hősiesen harcol­nak a Párt kongresszusi zászlajáért; Ebből a harcból mi is kivesszük részünket itt, az iskolán, azzal, hogy igyekszünk a rendelkezésre álló három hetet minél jobban kihasználni a tanulásra. De a termelés frontján sem akarunk elmaradni, éppen ezért vAL Lalijuk, hogy mindannyian két-két műszakkal járulunk a győzelem kivívásá­hoz. Azonkívül a mecseki és MESZ HART szénbányák üzemeiben a kon­gresszusi versenyben a legjobb eredményt elért bányásznak felajánlunk két- két darab könyvet, ami a szovjet bányászok gyönyörű, hősi munkájával, életével ismertet meg bennünket. Harcos üdvözlettel: HÁROMHETES BÁNYÁSZ PÁRTISKOLA KOLLEKTIVAJA A bányászfiatalok teljesítették vállalásaikat DISZ fia tatjaink a kongresszusi versenyben bebizonyították, hogy hü követői Pártunknak és segítik győ­zelemre vinni a kongresszusi munka- verseny:. A pécsbányatetepi aknáik, Széche­nyi- és András-akna ifijei szépen ki- tettek magukért Hauer János a fel­ajánlott 130 százalék helyeit 178, Papp József 163, Rettnor Pál 152 százalé­kot teljesített már a Kongresszusi Hét beindulásakor. Az András-aknai Bereit-fejtés ifjúmunkásai 115.3 szá­zalékos teljesítést értek ©L A szép eredményeit a jó munkaszervezés- nak, a melegcsákány-váltásnak kö- nak, am ölegcsákány-váltásnak kö­szönhetők. A Széchenyi-aknai hat­tagú szálfitásd brigád a kongresszusi verseny előtt 85 százalékot teljesített. A fiatalok felajánlották, hogy teljesít­ményüket 90 százalékra emelik, de már a hétfői napon a termelés a 100 százalékot is meghaladta. A 328^617-es mozdony ma gyorsabban robog, mert vezet?je és fűtője meg akarja hallgatni Rákosi elvtárs beszédét Segít a verseny nyilvánossága az eredmények fokozásában Ezzel aztán el fe mennek, hogy fcszálljanak és „kilökjék“ Vasast az ®lső lielyrőL Akik a gőzduda harso­gására elsiettek az aknához, még nem voltak feketék. De akik pár perccel később jöttek a csarnokba, már feketék voltak. Idejárt a műszak­juk, maguk mögött hagytak ismét ágy győztes „schichtet“. Heller András vájár, a Bertnsz csapatból azt mondja: — Holnap ráverünk. Nagy nap iesz a szombati nap. Ez ér. *ődik a szavakbóL Készülnek is rá. Számbaveszik szinte valamennyien az Eredményeket. Inhoff Ferenc segéd­vájár is odaáll a versenytábla mel­lé és nézi a kiírást, ahol többek kö­pött ez áll: „Szabadies-f ejtés 120 százalék“. Ennyire teljesíti a csapa­ta kongresszusi vállalását és első helyen áll. Büszke is rá. Először a Saját eredményüket nézi, aztán vé­gigfut a többin is és mégjobban örül a cenrnta eredményének. — Jó dolog ez a vorsemytábla. Leg­alább látja rajta az embór, hogyan dolgozik. Annáik nincs te értelme, ami­kor a múlt hét van kiírva. Hát a holnapi nap nem lesz könnyű — folytatja. _ A fejtésben eppen most jött be az a sok meddő Sok nehézséget küzdöttünk le eddig is, de holnap is mi fogunk győzni. Holnap, ha törik, ha szakad, de meg­tartjuk az elsőséget Igen. A Szabaddcs-fejtés azért Sza- badics-fejtés, hogv megtartsa az első­séget Úgy Látszik ezt tartják az itt dolgozó bányászok. Jól teszik ... A csapatvezetők a rubllikás papír­lapokat (munkaátvétcli lap) töltik ki. Magas teljesítményeket vezetnek be. Braun János elvtárs, a Glock-fejtés második harmadának csapatvezetője mondja: ~ Ma, 7.2 százalék volt a fejtelje­sítmény. A vállalásunk 4.2 csille volt. Hárommal több. Igen, annyival. Ebben a csapatban dolgozik Far­kas József (6) és Mániái Ferenc. Mindketüeij élvonalban harcolnak a kongresszusi munkaverseny cvőzcl- méért. A Kofoucs-c*apat tagjai legalább 8 csille szenet termelnek ma fejenként Kotoucs Károly divtára csapatvezető csapata 120 százalékot teljesített, pe­ri- j műszak közben, minit Ébert János csiipatbeli vájár mondja: ■— Futtából 7 méter kerülőt kellett hajtani palában és mégis van ered­ői iny. Holnap itt is többre számítanak. Ide *oogy dolgozni Búzás Rezső elvtárs, s'dahánovista vájár is. Mondja is ne- h'i Kotoucs elvtárs: — Gyere csak, gyere. Legalább át­adod a munkamódszeredet. Azt mond­tam az elvtársaknak, hogy holnapra 8 csillét adunk fejenként. Na, csak gye­im te is. Legalább több lesz. Sza- jbudság elvtársakl így beszélnek Pécsbányatelepen és így is tesznek. Arra niég gondolni sem lehet, hogy egyik is nem váltja be a szavát. Dehogynem. Ha Baul Pé­teren múLik, ő „kiverj“ a 300 száza­lékot. Ha nem jön semmi áthidalha­tatlan nehézség, akkor a Bertusz-csa- pat is, a Molnár-csapat is, a Glock- csapat is, a Kotoucs és a többi csapat is ráver. Miért ne. Csak nem hagy­ják, hogy Vasas, vagy akár István- akna törjön az élre. A 100.2 százalé­kos kongresszusi teljesítésire rá lehet még húzni 1—2 százalékot és akkor a MESZHART-aknák állása a kon­gresszusi versenyben Így fog kezdőd­ni: „Pécsbányatelep első ... stb.“ A hangszóró hangja messzire szállt a kocsisorok felett, a távolba vezető síneken át: „Reichardt Jenő mozdonyvezető és Sülé Ferenc fűtő széntakarékossági felajánlásukat 29 százalékkal túlteljesítették.“ Rei­chardt elvtársnak ez volt a reggeli köszöntése. így azután nem csodála­tos, hogy végig mosolygott, amig oda nem ért a fűtőházlioz. Ott állt a gépe, a 328.617-es. A mozdony most érkezett vissza. Még rajta dolgozik az előző váltás, de Reichardt elv- társ és Sülé Ferenc már itt vannak. Kilencre kellene oeak bejönni, de be­jönnek hét órára. Minden út előtt alaposan átnézik, átvizsgálják és gon. dozzák a mozdonyukat. Reichardt elvtárs mindig bemegy a menetirányitókhoz. Megbeszéli velük az útvonalat és szabad pályát kér. Már előre biztosítja, hogy jó felté­telekkel láthasson hozzá vállalása te’_ jesítéséhez. Ha például azt akarják a menetirányítók, hogy Szentlörincen várjon be egy szerelvényt, akkor in­kább keresztülviszi, hogy Biceérden kelljen várakozni, mert ott még 5 ezrelékes lejtése van a pályának és hamarabb, könnyebben húz a moz. dony. Nem mindig akarják megen­gedni, hogy Péesbányarendozőröl jö­vet megállás nélkül robogjon át az állomásokon, mert szerelvények áll. nak bent. Ilyenkor kiharcólja, hogy a tartalék húzza ki a szerelvényt" a „liráraí, az oldalsó vágányokra és ö a maga 328-asávaI az egyenesen végigrobog. Reichardt elvtárs nem hiába tar­tozik a legjobbak közé a pécsi fűtő- háziak versenyében, de úgy is dolgo­zik. Kommunista. Fiatal ember, de a legképzettebb mozdonyvezetők egyike. Politikailag és szakmailag is. Pártiskolán volt, és elvégezte a vil. lanymozdony-vezető tanfolyamot is. Most még nincs rá szüksége, de tud­ja jól, hogy nincs messze az az idő, amikor szerte az országban a sínek felett áramvezeték is feszül. De egyelőre még a 328.617-essel jár és szereti nagyon ezt a gépet. „Amikor legutoljára ötven kilomé­teres felemelt sebességgel, 915 tonna terheléssel felkapaszkodott velünk Abaligctre, megmondom őszintén, megsimogattam az oldalát, mintha csak élne“ —- mondja a gépéről. Fehér gőzfelhőbe burkolódzik most a masina, lefúvatják az iszaplerakó. dást. Reichardt elvtáre 35 helyen megolajozza a gépet, Sllle Ferenc pedig a franciakulcosal minden csa­vart meghúz. Csak akkor nyújtja egy gép a teljesítőképessége maximumát,' ha törődnek vele és gondozzák. Ez a nyitja annak, hogy ez a 328-as gép 915 tonnát visz el akkor, amikor a jóval nagyobb 424-esek 815 tonnát vontatnak. Persze nem ez az egyetlen munka­módszerük. Mindketten rendszeresen olvasnak a szovjet vasutasok tapasz, tolat airól és munkájukban megeleve­nednek az olvasott sorok. Pécs és Budapest között úgy igyekeznek dolgozni, akár a szovjet vasutasok Kiev és Moszkva között. Reichardt elvtárs és Sülé Ferenc eddig 1300 tonna szenet takarítottak meg, 25.600 forint értékben. Nagyon sok midik a szén jő keverésén. Nem úgy veszik le a széntoronyból a 80 mázsa szenet, ahogy jön, hanem gon­dosan keverik a különböző szénfaj­tákat, 15 rétegben töltik fel a szenet fes minden réteget jól meglocsoinak. Kellő át égetéssel használják fel a szenet, tüztisztítás előtt már nem tesznek rá. öe mindenekelőtt a szovjet vasutasok egylapátos fűtési rendsze­rét alkalmazzuk, — mondja Stile Fe­renc — minden lapát szén bedobása után lecsukjuk az ajtót és így meg­akadályozzuk, hogy feleslegesen hi­deg levegő jusson a tűztórbe. Reichardt elvtárs pedig a pálya minden adottságának kihasználásával segíti a széntakarékosságot,_ hiszen jobban %meri a pályát, mint a te­nyerét. — Eleven erővel futtatjuk, a vo­natot — mondja — és lehetőség sze­rint elkerüljük a megállásokat, mert minden megállás 35 forintba kerül. így dolgozik Reichardt Jenő kom­munista mozdonyvezető és Sülé Fe­renc pártonkívüli fűtő. Miért dolgoz­nak ilyen jól? — Engem megtanított a Párt ar­ra, hogy bátran kezdeményezzek, megtanított a Párt arra, hogy ' a szo­cializmus felépítéséért és a szocialista vasút megteremtéséért dolgozzam és egyben minden segítséget is meg­adott a Párt ehhez a munkához. — Elmondhatom, soha nem remél­tem, hogy ilyen boldog életem lesz, do most már tudom, hogy a Párt nél­kül nem is lenne. — Valamiiikoir a vasútnál csak az osztályvezetőnél kezdődött az ember, — ma azoké a megbecsülés, akik be­csülettel dolgoznak. Megbecsülés a szó minden értelmében, anyagilag is. 1400 forint körül viszek haza havon­ta, ebből pedig jut mindenre, de a fűtők sem keresik ma már a felét an­nak, amit a mozdonyvezető kap. Sülé Ferenc 1200 forint körül keres. Ezzel csak azt akarom megmondani, hogy a megbecsülést mindenben a munka után mérjük. Az osztály vezetőknél is. A legjobb munkatársam Lindner elvtárs ma osztályvezető. Reichardt elvtárs népnevelő. Első­sorban a mellette dolgozó Sülé Fe­rencet tanítja, vele beszéli meg 4 kérdéseket — Sokat tanultaira Reichardt elv­társitól — mondja Sülé Ferenc, — amit eddig csak éreztem, azt ma már értem is. Jól tudom, hogy a Szovjetunió és a Párt nélkül nem mi, dolgozók ve­zetnénk az országot, hanem továbbra is elnyomnának bennünket Éppen ezért úgy akarok dolgozni, hogy ne legyen a munkámra semmi panasz és kiérdemeljem a tag jelöltséget. A 328.617-es most kongresszusi út­ra indul. Reichardt elvtársék yál-aü- ták, hogy hatvan százalékos túlsúly- lyal, 50 kilométeres felieméit sebes­séggel és ugyanakkor 40 százalékos szénmegtakarítással továbbítják ezt az irányvonatot. Ez a kongresszusi váLlalásuk, de Reichardt elvtéfs még ennél is többre törekszik. A gépet átvizsgálták, oldalt, felül és az aknából alul is, majd rágördük- nck a fordítóra és elindulnak Pécs- bányarendező felé. jf?ovid Idő múlva megszólal a pályaudvari hangszóró. „Irányvonal közeledik Pécsbányarendező lelől. Az egyes vágány mellett vigyázzunk!" Egy perc és az 55 kilométeres se­bességgel robogó vonat elrobog az állomás előtt. Csak egy pillanatra látni a mozdony elején a szélben fe­szülő vörös és nemzetiszínű zászlót éa közte » feliratot: „Éljen a Magyar Dolgozók Pártja II. Kongresszusai" Reichardt elvtárs előre néz és balkezét a gőzszabályozó szelepen tartja, Sülé Ferenc táplálja a tüzet. Sietnek. Nemcsak azért, mert kell a szén az üzemeknek, de azért is, mert mind a ketten igyekeznek hamar visszaérni, hogy szombaton három ót akor milliókkal együtt leüljenek a rádió mellé, milliókkal együtt mégha Ugassák és megíogad/ák a mi szere­tett Rákosi elvtársunknak minden sz avát. A 328.617-es gép minden eddigi eredményét felülmúlja ma, kongresz- szusi úton robog, olyan úton, ahol jó munkával, kemény helytállással el­tűnnek az emelkedők, a nehéz konya rok és nyílegyenes lesz a pálya, mert Rákosi elvlárs szavai bevilágítják az utat,

Next

/
Oldalképek
Tartalom