Dunántúli Napló, 1951. január (8. évfolyam, 1-25. szám)
1951-01-12 / 9. szám
6 NAPLÓ 1951 JANUAR 13 Az anyag takarékosság hazafias kötelesség — írják üzemeink dolgozói A mfniaztert&náce takarosságról roeej&leat határozatát dolgozóink ál. íalános h-elycisléásel fogadták. Az üzemekben sorra megtárgyalták a t.aiarékoaeági rendoletet és a dolgozók számos kitűnő javaslatot nyújtottak bo az önköltségcsökkentésre és' az anyagtakarékosságra. Ezekről t javaslatokról és a takarékosság végrehajtásáról leveleikben is beszámolnak dolgozóink. Pintér Károly, a Sopiana öntője azt írja, hogy sikerült elérnie a &e- lejtmentes munkák Majd így foly. tatja: A minisztertanács takarékosságról szóló határozatát örömmel fogadtam, mert tudom, hogy a takarékossággal elősegítem ötéves tervünk mielőbbi megvalósítását. Felhívtam az öntödei szaktársaik figyelmét is, hogy selejtmentesen dolgozzanak, mert ha selejtesen dől. góznak, azzal az ellenség ^ táborát erősítik. Menkó István elv társ magáévá tette a felhívásomat, az előbbi 10 százalékos aelejtjét 3 százalékra csökkentetté. Azon vagyunk a mun- katársaimmal együtt, hogy a kevesebb tudású munkatársaknak és' a fiataloknak átadjuk a munkamódszerünket és ezzel is lehetővé tegyük ezen keresztül a selejtes munkák V iküszöbölését.“ Pozsár András, a Kesztyűgyár dől. gozója levelében azt írja: „A minisztertanács határozatának megjelenése után az eddiginél sokkal jobban kell törődni az anyagtakarékossággal és a minőség megjavításával. Az anyagtakarékosságot azzal ia elősegítjük, hogy fegyelmezettek vagyunk. éppen ezért a munkafegyelmet meg kell szilárdítanunk. Ezzel visszaverjük az ellenség támadásait és a több- termelést. is szolgáljuk.“ Szedeti Erzsébet, a Mezőgazdasági Szerárugvár dolgozója így ír: „Egyre fejlődő iparunk már sok külföldi nyersanyag be1 ’’zatalát tette szükségtelenné. Saj. ,yS azonban a kad- minus még azok közé az anyagok közé tartozik, amelyet külföldről kell exportálni. Én azzal kívánom sikerre vinni az 1951. éves tervemet, hogy kövesebb anyaggal is 100 százalékos munkát végzek. Tudom, hogy az anyagtakarékosság nemcsak hazafias kötelesség, de ezzel is ötéves tervünk mielőbbi megvalósítását és a békénk megerősítését segítjük elő. Bőnké László sztaháhovista, a Dohánygyár dolgozója arról tudósít, hogv náluk az élenjáró dolgozók, sztahánovisták és élmunkások a műszaki értelmiséggel és az tizein vezetőségével együtt behatóan megtárgyalták a ’ takarékosság kérdését. Konkrét formában megbeszélték, hpgyan biztosíthatják azokat a lehetőségeket, hogy az egész _ gyártási folyamaton keresztül az egész üzemben biztosítsák a takarékosságot. „Az anyagtakarékosság mellett nem hanyagoljuk el a munkaerőelosztás felülvizsgálatát sem. Több olyan fiatal munkaerőt, akik nem termelő munkában' dolgoztak, felcseréltük idősebbekkel és beállítottuk őket olyan beosztásba, ahol a termelékenység emelésével hozzá .járulnak az önköltség csökkentéséhez“. JANUÁR 12, PÉNTEK ÜGYELETES GYÓGYSZERTÁRAK: í.0/3. *z. („Gránátalma") gyógyszertár Széchenyi tér 5. Tel: 29.81. 10/8 sz. (.,őrangyal") gyógyszertár, Kossuth L. utca 81. Tel.: ?3 94. 10/12 sz. („Isteni gondviselés") gyógyszertár Doktor Sándor u. 47. Tel.: 13-53. — NÉVNAP: Ernő, IDŐJÁRÁS: Sokfelé tovább tart a köd. Pénteken nyugaton felszakadozik, csapadék csak ködszitá. lás, az ország északi felében esetleg kisebb cső alakjában valószínű. — Pénteken nyugaton kissé megélénkülő déli, délnyugati szél, a hőmérséklet tóként nyugaton kissé emelkedik. — Várható hőmérsékleti értékek péntek’ re: Reggel 0—4, délben 4—8 fok között. — A SZOT kulíúruevelési osztálya o-szágszerte hathetes esti kultúrpolitikai iskolákat indít. Az iskolák feladata :a kultúrnevclési felelősök és kultúrakfívák továbbképzése. Az iskolák január 15-én kezdik meg mű. ködösüket. Egy-cgy ianfolyamon átlagosan 25 hallgató vesz részt. Az országban 18 ilyen továbbképző kuk túriskola indul. — Kedden este lesz a Pécsi Kamaraegyüttes hangversenye. — Igen nagy érdeklődés kíséri a Zeneiskola művész tanárainak közreműködésé vei megtartott és a Muzsika ÁV által megrendezett három hangversenyből álló sorozatot. Az első est sikere megmutatta, hogy Pécs közönsége várja a sajnos elég ritkán ismétlődő hangversenyeket és figyelemmel kísér minden olyan megmozdulást. A második est keretében a Pécsi Kamaraegyüttes tart hangversenyt. Az előzetes hirdetéssel szemben a hang. verseny nem a Nagy Lajos gimnáziumban, hanem az Ifjúsági Színház (volt Zárda) lesz 16-án este fél 8 órakor. Jegyek elővételben az IBUSZ írodáiteu kaphatók, 0 1 e i APOMi© 19-ig Ördögszakadék Lengyel fűm Előadások 5—7—9 órakor. Vasárnap d. e. 9 és 11 órakor MATINÉ. 1 Ft-os hclvárakka! vjlAg ifjúsága Ej I l 1 $ 5; R :U I \ 19-ig 1 fi Francia fiira 1 I VOLPONE I (A pénz komédiája) 1 Előadások: fél 5, fél 7. fél 9. I FÁKLYA 15-ig r B A nemzetközi békeharc kiemelI kedő dokument-filmjc. l n Harc a békéért 3 E Előadások hétköznap fél 6 és * I fél 8 órakor, vasárnap fél 4, $ i fél 6 és fél 8 órakor. *1 Rendes helvárak i Párthírek Felsőfokú káderek figyelmébe! Felhívjuk azoknak. az elvtársaknak a figyelmét, akik a felsőfokú káderképző tananyagát tanulják, hogy a konferenciát január 15-én, hétfőn reggel 8 órakor az alábbi helyeken fogjuk megtartani: I. konferencia. Koníeren. cia vezető: Szikra Sándor elvtárs, MDP Megyebizottság. II. konferencia. Konferencia vezető: Stadinger István elvtárs. Pártoktatók Háza 1-es számú kistermében. III. konferencia. Konferencia vezető: Mikó Lajos elvtárs. Pártoktatók Háza 2-es számú kistermében. Megyebizottság Oktatási Osztálya. A Belvárosi alapszervezet január 12-én, pénteken fél 7 órakor bizalmi és népnevelő értekezletet tart. A tárgy fontosságára való tekintettel kérik a pontos megjelenést. Középfokú iskolavezetők figyelmébe! Szombaton délután propaganda szeminárium lesz. A múlt héten elmaradt előadást tartják meg. Az elmaradt alapfokú propaganda szemmá. riumot is a megbeszélt helyen tartják meg. — Járásbírósági ítéletek. A pécsi járásbíróság büntetőtanácsa hivatali sikkasztás bűntettének elkövetés« miatt Vass József komlói lakost kétévi börtönre ítélte. Tiltott fegyverrejtegetés elkövetése miatt Bíró Jó. zsef képespusztaí lakos négyhónapi, Máhonfai Ferenc képespusztai lakos nyolchónapi, Iván József sósverlikei lakos egyévi, Herbert Károly kisuj- bányai lakos tízhónapi, Gáspár Géza óbányai lakos egyévi, Daróczi Albert pécsi lakos egyévi börtönbüntetést kapott. Hatósági közeg elleni erőszak bűntettéért Varga Béla harkányi lakost hathónapi börtönre ítélték. Halálozás. R o z v á n y György nyug. százados f. évi január hó 10-én elhúnyt. Temetése f. hó 12-én d. u. 3 órakor lesz a központi temető ravatalozójából. ■ R'ald Mihály a himesházai állami gazdaságból írja, hogy 6 pár ló. va! és hat pár ökörrel fáradságot nemkímélve négy vasárnap is dolgoztak azért, hogy időben elvégezzék az őszi mélyszántást. A szorgalmas munkájuk eredményeként már december 2>án befejezték az ősz; mélyszántást. — Tánciskola a Pannonjában január 16-án, kedden fél 8-kor kezdődik. Ve- zetl: Hermann—Hasznos. — KI TŰI) ifj. Micbler Ferenc hol. létéről. Született 1027 június 4-én Péesvőradon. Utoljára látták 1945 május hó 30-án d u. 4 órakor Pécsett a Királv-u‘cában. Értesítést kér öccse- Joe MicliIer-RnjnffK 163. Greenwood Ave Toronto Ont Canada. * Sztípics-Balog tánciskola január 16-án, kedden 8 órakor kezdődik a Budai I-bcn. (Kossuth Lajos-út 83.) — Találtak egy szemüveget a Rá kóczi úton a tűzoltósággal szemben. Igazolt tulajdonosa átveheti szerkesz I tőségünkben, Pcrczel utca 2. A Szovjetunió az európai atlétikai ranglista élén A HÚS ÉS TEJKISKERESKEDELMI VÁLLALAT VÁLASZA Lapunk szerdai számában az Olvasó Hangja rovatban közöltük, hogy Gelencsér István dolgozó gombostűt talált a felvágottban. Most közöljük a választ, amit a Pécsi Hús és Tejkiskereskedelmi Vállalat küldött szerkesztőségünkbe: —. „Gelencsér István jogos panasz tárgyává tette, bogy a felvágottban gombostűt talált. A panasz elolvasása után azonnal megindítotuk a vizsgálatot, hogy miképpen fordulhatott ez elő, amikor a legnagyobb gonddal ügyelünk arra, hogy áruink minősége kifogástalan legyen, amit állandóan javítani igyekszünk. A két vállalat vezetősége által megejtett vizsgálat során nem volt pontosan megállapítható, hogy a gombostű az üzemben, vagy az árudában került e a felvágottba, ahol a címkét — ragasztás hiányában — gombostűvel tűzték fel a felvágottra. Felhívtuk mindkét vállalatunk dolgozóinak figyelmét a legnagyobbfokú elővigyázatosságra és gondosságra, hogy hasonló eset a jjüvőben ne fordulhasson elő.“ Az „Idrottsbladet" című svéd sportláp táblázatot közöl az 1950 év Európa atlétikai eredményeiről. A lap az eredmények alapján európai rangsort állított össze. Eszerint: 1. Szov. Az NB II-be való bejutásért folyó osztályozómérkőzések során eljutottunk az utolsó fordulóhoz. A délnyugati színeket képviselő Pécsbanyatele- pi Tárna együttese jelenleg a harmadik helyen áll. A bányászcsapat legutóbbi két mérkőzésén egy-cgy pontot adott le gólképtelen csatársora miatt és ez a körülmény kétessé teszi részükre az NB II-be való bejutást. A csapat utolsó mérkőzését Budapesten a MÁVAG pályán játssza vasárnap délben a Debreceni Honvéd ellen. A debreceni csapat a csoport egyik legjobbja, csatársorában több igen jóképcsségű játékos (Komlósi, Borbély, stb.) szercoel. A fcányá«zk- csapat a lehetetlennek látszó feladat elvégzésére a szokottnál is komolyabban készül. Néhány játékos fizetett szabadságát vette ki a hét végére. jetunió 22.249 pont, 2. Svédország 21.846 pont, 3. Franciaország 20.41« pont, 6. Csehszlovákia 20.231 pont 10. Magyarország. hogy pihenten állhasson ki a mérkőzésre. Számítások szerint csak akkor van esélye a Tárnának a feljebb jutásra, ha vasárnap mindkét pontot megszerzi. Ez pedig igen nehéz a debreceniek ellen, hiszen ők is kieshetnek a versenyből egy esetleges vereséggel. A vezetők, , de a pécsi sport- közönség is bízik a bányászokban hiszen a lelkesedés sok esetben a le hetdilennck Iát,zó feladattok megoldására képs. A Tárná” csauata nem változtat a jól szereplő védelmen, de a támadósort igyekszik a felépült Gyimesivel megerősíteni. Ha Gyitnes: rendelkezésre áll, vasárnap Kalauz a halszélen játszik majd. A mérkőzésnek a debreceni csapat az esélye se, de bízunk a bányatelep! játékosok nagy akarásában, ami meglepetést is okozhat. Utolsó mérkőzését játssza Budapesten a Fécsbánya Árpádi József Igazgató, Hánzs Gyula igazgató h. Tcnieeszervezefsk liírei MSZT: A Szigeti alapszervezet 12- én, pénteken este 7 órakor taggyűlést tart. — A Budai I. és Budai II. MSZT alapszervezetek a Budai I. alapszervezet Kossuth Lajos utca 83 szám alatti helyiségében a Magyar Szovjet Társaság I. Országos Kon gresszusáról küldött beszámolót tart 13-án, szombaton este 6 órai kezdet, tel. A területi alapszervezetek ezzel kapcsolatban felkéri úgy a tagságot« mint a terület lakóit, hogy minél na. gyobb számban jöjjenek el. — Ma, péntek este fél 7 órai kezdettel a Magyar—Szovjet Társaság pécsi szék. házában kongreszusi küldött-beszámoló gyűlés lesz. A beszámolót dr Radochay János küldött tartja. Utá. na ünnepélyes kultúrműsor következik. melyen a Magasépítési Vállalat, a Közlekedési Vállalat, a Ruházati Bolt és a Nagy Lajos gimnázium kul túrcsoportjai szerepelnek. SZAKSZERVEZET: Az Orvos-egész, ségügyi szakszervezet 13-án 19 óra 30 perckor hivatalos helyiségében (Széchenyi tér 16 sz.) hangversenyt rendez. Előadó: Opritia Mária zongo. ra és Z. Sassy Iringó gordonka. — A Háztartási Alkalmazottak Szak- szervezete értesíti a tagságot, hogy a tagkönyvcsere zavartalan és gyors lebonyolítása érdekében folyó hó 25-ig tagkőnyvüket adják le, illetve tagdíjukat rendezzék. Hivatalos idő: délután 1—6 óráig. (Színház tér.) ~~ A Vendéglátóipari Dolgozók Szak- szervezetének női és férfi mtinkanél küii tagjai elhelyezkedés céljából önéletrajzukat két példányban a szak. szervezel helyiségébe szombatig adják le. MNDSZ: A Belváros; MNDSZ pén teken este 6 órakor Geisler Eta (volt A.páca) utca 8 sz. helyiségében műsoros nőnanot tart. — A Siklósi kül városi MNDSZ 12.én 5 órakor nő- nevelő értekezletet tart. Ezt követő leg 6 órakor nőnap lesz orvos e'ő adóval. Kultúrműsorról az MND^Z tánccsoportja gondoskodik. — Ma este a Kertvárosban 6 órai kezdettel nőnapot tartanak orvos előadóval. KIOSZ: A konfekciós szaboipari munkaközösség !2.én, pénteken este 7 órakor elszámolást tartanak. KISOSZ: Fűszerszakosztálvi ülés a cukor és Hsztelszámolás ügvében a KISOSZ-ban ma, pénteken délután 6 órakor. S ZIWH Az BÉRLŐK FIGYELMÉBE! Vannak egyesek, akik nincsenek teljesen tisztában a bérlet bélyegek jelentőségével .Ezek számára a szín házi iroda közli, hogy mindazok, akik négy bélyeget befizettek, azok nyoír előadás megtekintésére jogosullak. A színház eddig öt bemutatót látszott, tehát a négy bélyeges bérlők még három e’ő-adás megtekintésében részesülnek. Ilyenformán bérletük március elsejéig érvényes és csak akkor kerül sor az ötödik bélyeg befizető sére. SZÍNHÁZI MŰSOR: 12- én, pénteken este fél 8 órakor: MPI Y.SZÁNTÁS (Bérletszimít) 13- án, szomh*t este fél 8 órakor: AMERIKA HASIJA IBérletszüneOMEGINDULT PÉCSETT A JÁTÉKVEZETŐI TANFOLYAM Kedden este mintegy 30 résztvevő, vei indult meg a délnyugati játékvezetői tanfolyam pécsi csoportjának oktatássorozata. A tanfolyamon a pécsi játékvezetője'ölteken kívül vidékiek is tanulnak. így például Bari István Sellyéről jár be hetenként kétszer az előadásra. Ujpetréről és Beremendről is jelentkezett többek között volt labdarúgó. A pécsiek kö. zőtt is találunk ismerős neveket. A volt játékosok. Galambos, Mozsgai, Hamaron kívül a Sörgyár tett ki szépen magáért, több jelöltet nevezett. A keddi első előadást Dalos János nyitotta meg politikai beszámolójával, majd Schvara Nándor, a JT kerületi főtitkára beszélt a labdarúgás alapelveiről, a pálya méreteiről. A legközelebbi előadást pénteken este tartják. HÁROM MAGYAR USZÓNŐ A VILÁGRANGLISTA ELSŐ 10 HELYEZETTJE KÖZÖTT A ,,L' Equipe" című francia sport lap közli egy brüsszeli lap 1950-re összeállított női úszó világranglistáját. A táblázat szerint: 1. Wielama (Hollandia), 2. Novak Éva (Magyar ország, 4. Székely Éva (Magyarország), 9. Temes Judit (Magyarország). * Pécsi Államvédelmi Határőr Nagyatádi Államvédelmi Határőr láb darúgó mérkőzés lesz vasárnap dél után fél 3 órakor a Verseny , utcai pályán, A mérkőzés részleteire még visszatérünk. * A Pécsi Lokomotív ökölvívó szakosztálya négy versenyzőt, Brei dert, Kovácsot, Bírót és Manzini* küldötte el a szombat—vasárnap Debrecenben megrendezésre kerülő Béke férfi egyéni bajnokságra. Példás büntetést kaptak a mecsekszabolcs; tolvajszövetség tagjai Nagy érdeklődés mellett tárgyalta a megyei bíróság büntetőtanácsa a me- csekszabolcsi női toivajszövetség tagjainak bűnperét. A máskor nagyhangú asszonyok, Kiss Györgyné, Földvári Mária, Ban/, Mihályné, Gyura Györgyné, Tószegi Sándorná, özvegy Márton Józsefné. Marton Györgyné, Kovács Józsefné és Szolga Józsefné most csendesen állottak a bíróság elé. Elsőnek Kiss Györgynét hallgatták ki, aki beismerte, hogy bűntársaival évek óta fosztogatták az üzleteket. Terhelőén vallott a többi vádlottak ellen is, A! többi vádlott össze-v issza hazudozva igyekezett bizonyítani ártatlanságát és csak kisebb lopásokat ismertek be. A szembesítések során Kiss Györgyné szemébe mondotta Bánó Mfliálynénak, Tószegi Sándornénak, Gyura György. nének, Földvári Máriának, hogy előre megbeszélt terv szerint hajtották végre a lopásokat. A kihallgatott tanuk vallomásai után az államügyész példás ítélet kiszabását kérte. A késő délutáni órákban hirdette ki a bíróság Ítéletét, amelyben többrendbeli lopás bűntettében mondotta ki bű nősnek a vádlottakat és ezért Kiss Györgynét négyévi, Bánó Mihálynét három és félévi, Tószegi Sándornét háromévi. Földvári Máriát kétévi, Gyura Györgynét kétévi, Szolga Jó. szeínét egyévi, Marton Györgynét. halhónapi, özvegy Marton Józseínét négyhónapi és Kovács Józseínét négyhónapi börtönbüntetésre ítélte. Kevés pénzzel sokat nyerhet9 3'30-ért lippeüie! m TOTON _______________________ VE SZEK rádiókészülékeket. Javítások garanciával: Petrezseiyem-u. 1i Hohnrann Rádió. TÁRSASHAZBAN öröküzletek eladók. Érdeklődni: János-u. 1. Házfel- ügvelnnél. NESZ-FÉLE sajáttermésű bor ismé kapható. Perczei-u. 38. Köszön cí ny il vá n ítás Ezúton mondunk köszönetét mindazoknak, akik drága jó Édesanyánk őzv. Sebők Belőné elhúnyta alkalmával temetésen való részvételükkel, virágok, koszorúk küldésével vagy bármilyen részvétnyilvánításukkal nagy fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek, A gyászoló család. aKHEEsas KÉT fiatal mérnök keres belvárosban kétszemélyes bútorozott szobát fürdőszobahasználnttal. Címet a kiadó >>„ 36687 számra kérnek. BÁRÁNY AiMéGYEI Erdőgazdaság: Géptelep, Pécs, Megyeri-út 28., begyakorlott rakodómunkásokat felvesz, lehf'-'to>Vnr.ü fel- é.- leterhelésére BALATONNAL kisebb telket, épületiéi vennék. Címeket „Priváttól“ jeligére iadóba kérőm. SEGÉDMOTOR KERÉKPÁR, újszerű állapotban eladó. Cint: Mezőszél-u. 41 délután. ........................- ---------------( FÉ NYKÉPÉSZSEGÉDET, elsőrendű negatív—pozitív azonnal fe'.vcsz.ek Strausz József, Kossuth Lajos-út 52, Pécs. VENNÉK szőlőt 890 négyszögölig. sz-igeti részen vagy Mária környékén épülettel és felszereléssel. Ajánlatoka! „Készpénz" jeligére a kiadóba kérekHASZNÁLT íróasztalokat veszünk „Jó állapotban“, jeligére a kiadóbha tatba. ......dVn'a"N T ü"l I napló' a Magyar Dolgozik Pártja Baraiiynnicgyei Pártbizottságának lapja. Felelős szerkesztő: It A D Ó ISTVÁN Felelős kiadó: SZIKRA SÁNDOR Szerkesztőség és kiadóhivatal; Pécs, Féregét- utca 2. — Telefoo; 13-32 és 13-42 Postatakarékpénztárt csckkszámlaszáin: 3l3.0t* Előfizetési dij: havi 11.— forint Pécsi Szikra nyomda. Pécs, Munkácsy Miháiy-utca 10. sz. Telefon: 20-27 A nyomdáért felel: GAKDOS1 JÓZSEF.