Dunántúli Napló, 1951. január (8. évfolyam, 1-25. szám)
1951-01-09 / 6. szám
HÄPLO 1951 JANUAR 9 Pécsett is épülnek szövetkezeti házak A pícsi Táros! tanács közgyűlési termében ismertette vasárnap délelőtt Seper Imre, az Országos Takarék lakásépítő szövetkezeti osztálynak vezetője a területi Lakásépítő szövetkezet megalakításának feltételeit. Ismertetőjében elmondotta, hogy a családi házak építéséhez szükséges telket (150 négyzetméter) az állam ingyen adja az épittetőknek. A már kifizetett ház felelt teljesen szabadon rendelkezik tulajdonosa, azt eladhatja, örökbe- hagyhatja. A családi házak, illetőleg társasházak építését a tervhivatal álfal kijelölt területen kezdik majd meg., Pécsett előreláthatólag a Deák- utcában, az állomás előtti Élmunkás ház környékén, valamint Gyárvároson kezdik meg a szövetkezeti házak építését. JANUÁR 9. KEDD ÜGYELETES GYÓGYSZERTÁRAK: 10/3. sz. („Gránátalma") gyógyszertár Széchenyi tér 5. TeL: 29-81. 10/8 sz. („őrangyal") gyógyszertár, Kossuth L. utca 81. Tel.: 23-94. 10/12 sz. („Isteni gondviselés") gyógyszertár Doktor Sándor tL 47. Tel.: ,13-53. — NÉVNAP: Júlián. — IDŐJÁRÁS: Felhőátvonulások, az ország északi felében kisebb esővel. Élénk, helyeként erős, holnapra mérséklődő nyugati, északnyugati szél, gyenge éjszakai fagy. A nappali hőmérséklet a mai ugrásszerű emelkedés után csökken. Várható hőmérsék. leti értékek keddre: reggel 0 fok, délben 4—7 fok között. — A földművelésügyi minisztérium oktatási főosztálya kedden, 9-én értekezletet tart a szaklanfolyamok vezetői és ellenőrei részére, hogy a szak. tanfolyamok munkájában megnézzék az eddigi eredményeket és hiányosságokat és megszabják a további feladatokat. Ezen az értekezleten 39 baranyai szaktanfoilyamvezelő, ellenőr, tszcs és állami gazdasági dolgozó vesz részt. — Dolgozd parasztságunk életszínvonalának emelkedését mutatja, a magyarhertelendi földművesszövetkezet boltjának forgalma is. M:nt Huszár Lóránt levelezőnk írja, a földmű, vesszövetkezet boltjának havi forgalma 16.000 forintról 43.000 forintra emelkedett egy éven belül. — A megyei tanács kereskedelmi osztályának dolgozói takarékoskodnak a villanyárammal. Minden villany- kapcsoló alatt kis felhívás figyelmez. tel az áramtakarékosság fontosságára: „Takarékoskodj az árammal — hős bányászaink munkáját segíted!“ — Áramszolgáltatási kijelentőt kapnak a költözkődők. Az ÁVESZ felhívja fogyasztóit, hogy ha lakóhelyükről más községbe, vagy városba költöznek, ezt a körülményt jelentsék az illetékes üzemvezetőségnek, Ameny. nyiben lakóhelyén külön üzemvezetőség nincs, úgy a bejelentést írásban kell megtenni az illetékes községi körzetszerelőnél, illetve pénzbeszedő-le. olvasónál. Az elköltöző köteles a még ki nem egyenlített fogyasztását rendezni. A rendezés és kikapcsolás ulán az illetékes közegtől ú. n. „Kijelentő lap“-ot kap. Az átköltözés helyén csak akkor kaphat újból bekapcsolást, ha ezzel igazolja, hogy előző lakóhelyén áramszámláját rendezte, — Halálozás, özv. Sebők Béláné nyug. MÁV felügyelő özvegye f. évi január hó 7-én elhunyt. Temetése f. hó 10-én d. u. 3 órakor lesz a temetői kápolnából. Gyászmise a temetés napján reggel 7 órakor a Ferencrendiek templomában. — A városi tanács adóügyi csoportja az irodailag elintézett, helyszínen lemért földfeldarabolásokról és a bejelentett és hivatalból észíell adótárgy és művelési ág változásokról elkészített 6, 9, 11, 12, 13, 15, 16 és 18 és 1950. 3. sz. változási jegyzékeket, Városháza I. emelet 46. sz. a. 1951 január 9-től 23-ig 15 napra közszemlére leszi ki azzal, hogy a jegyzékekben foglaltak ellen az érdekeltek a kitétel utolsó napját követő 15 nap alatt az adóügyi csoportnál beadandó a megyei földmérést igazgatósághoz címzett, írásban, vagy szóban felszólalással élhetnek. Párt híre Fdh'-''k a pécsi pártszervezetek figyeli. hogy január 9-én, kedden délután 5 órakor a Doktor Sándor Kultúrházban a filmfelelősök, ahol még nincs, a kultúrfelelős, a jó fel- világosító munka és a szervezési kérdések megtárgyalása végett feltétlenül jelenjenek meg. Felhívják a pécsi középfokú prop. szeminárium hallgatóit, hogy a 4, számú anyag megérkezett, ezt mindenki a szeminárium bizalmijánál vegye át. A Belvárosi alapszervezet 9-én, kedden fél 7 órakor bizalmi és népnevelő értekezletet tart. Az MNDSZ, MSZT és DISZ funkcionáriusok megjelenését is kérik. A Budai I. pártszervezet 9-én, este fél 7 órakor népnevelő és bizalmi értekezletet tart, amelyre kérik az MNDSZ, DISZ, MSZT népnevelőinek megjelenését is. A Szigeti Pártszervezet 9-én, este 7 órakor bizalmi és népnevelő értekezletet tart, melyre kéri a tagok pontos megjelenését. A Budai IL pártszervezet kedden, 9-én, bizalmi és népnevelő értekezletet tart, .APOLLO U-ig Verdi világhírű operája olasz filmen ; TRUBADÚR í a Bómai Operaház együttesének közreműködésével Előadások 5—7—9 órakor. I aj k Ami a n-ig Szovjet film a baskír nép szabadságharcáról a szabadság útján Előadások: fél 5, fél 7. fél 9 t FÁSÍ I/SA Verdi világhírű operája olasz filmen 10-ig I\A TRUBADÚR i Rendes helyárak. ^Iftadások fél G és fél 8 órakor TümsgstervezeM hírei MSZT: A Magyar—Szovjet Társaság városi szervezete január 12-én, pénteken délután 6 órai kezdettel kongreszusi beszámolót tart. Az ide beosztott szervezetek ponotsan jelen jenek meg. SZAKSZERVEZET: A Kereskedelmi ás Pénzügyi Dolgozók Szakszervezete nyugdíjas alosztálya 10-én, szerdán délután 4 órakor taggyűlést tart. — Kérik a tagok pohtos megjelenését. KIOSZ: Ma, kedden délután 6 órakor a KIOSZ Rákóczi út 24 szám alatti helyiségében, az 1951. évre megjelenő termelői forgalmiadó rendeletről tart ismertetést a járási tanács VB nénzügyi osztálya. Felkérik az iparos kartársakat, hogy azon saját érdekükben teljes létszámban jelenjenek meg. Az adóközösség értesíti tagjait, akik még nem adták be adóbevallásukat, hogy azt legkésőbb folyó hó 9-én délig feltétlenül adják lse. — Asztalosiparosok fontos ügyben szakosztályi gyűlést tártának, 10.én szerdán délután 6 órakor. KISOSZ: Fűszeresek a január 5-éről megmaradt szabad cukor, liszt, dara és száraztészta készletüket a KISOSZ titkárságán sürgősen írásban jelentsék be. — A pécsj államügyészség mezőgaz. dasági munkálatok szabotálása miatt megindította a bűnvádi eljárást Zse be János, Baráth József, Sarkadi Jó zsef beremendi, Szujkó Ferenc, Végi Antal, Jakab János, Csőri János, ifjú Hegedűs Imréné máriagyűdi, Bíró Er. zsébet nagyharsányi, G. Nagy József csányoszrói, Győrkő Sándor, Szabó Sándor, Ha’brich István, Molnár Jó. zsef és Resztik Imre szavai ku'ákok ellen, mert az őszi mélyszántást a többszöri figyelmeztetés ellenére sem végezték el. — Sztipícs-Balog tánciskola január 16-án, kedden 8 órakor kezdődik a Budai I-ben. (Kossuth Lajos-út 83.)— Vasárnap este 5—6 óra között, vasútállomás, Rét-u„ Apponyi-tér között elveszett egy női karóra. Kérem a megtalálót, adja le Majorossy-u. 9. alatt Hódosiéknál. — KI TUD ifj. MicMcr Ferenc hol. létéről. Születeti 1927 június -1-én Pécsváradon. Utoljára láiták 1945 május hó 30-án d u. 4 órakor PécscM a Király-u'cában. Értesítést kér öccse- .loe Michler-Rajnai 163. Greenwood Ave Toronlo On' Canada. s — Az Állami Hirdető Vállalat pécs. Boltív-köz 4. sz. ezúton értesíti a ke. reskedőket és iparosokat, hogy a kiugró cégtáblák és portáltáblák évi díja 1951. évre ugyanannyi mint 1950. évben volt. A díjakat évnegyedenként előre is iehel fizejni, ép ezért a kirendeltség felhívja az^érdekelte- két, hogy fizetési kötelezettségeiket pontosan tartsák be, mert az ide. vonatkozó kormányrendelet érteimé ben a nem fizetőket minden évnegyed végén közadók módjára történő behajtás végett az adóhivatalnak kel! áradni, ami 100 százalékos felárat von maga utáa. Ma délután Szovjet Filmhetet előkészítő ankét a Doktor Sándor Kultúrházban Ma délután 5 órakor a Doktor Sándor Kultúrházban ankétot tartanak a Szovjet Filmhét előkészítésére. Az an- kéton résztvesznek tömegszervezeteink legjobb népnevelői, propagandistái és kultúrfelelősei, hogy megbeszéljék az agitáció és szervezés kérdéseit. Az egyes üzemek, vállalatok és hivatalok dolgozói feiLajánlásokkial és versenykihívásokkal készülnek a közönség- szervezés és a 100 százalékos látogatottság biztosítására. A január 21— 28-ig terjedő harmadik magyarországi Szovjet Filmhét Pécsnek is nagy kulturális eseménye lesz. A bemutatásra kerülő új szovjet filmek még jobban megszerettetik velünk a Szovjetuniót, megtanítanak bennünket az igazi hazaszeretetre, az imperialisták elleni gyűlöletre, újabb erőt adnak a békéért folytatott harcunkban. Fiimek a nemzetközi békeharcról Január II-tői 15-ig „Harc a békéért" címmel a nemzetközi békemozgalom kiemelkedő dokumentfihnjeit mutatja be a Fáklya filmszínház. A műsor három filmből áll: „A béliéért“ című szovjet és „Harcunk a békéért“ című magyar filmből, valamint egy Koreai híradóból. A „Harc a békéért ‘ című filmelöadásnak igen fontos szerepe van a békéért folytatott mindennapi küzdelmünkben. ISMÉT PONTOT VESZTETT A PÉCSBÁNYATELEPI TÁRNA Siófoki Építők—Pécsbányatelepi Tárna 1:1 (1:0). Budapest, MÁVAG- pálya. 3000 néző, vezette Pósa. Siófok; Bujtor II. — Vörös, Varga dr„ Pintér — Bertalan, Lehota II. — Szabó, Zsélyi, Bujtor III., Radnai, Bujtor 1. — PécsbányateLep: Horváth — Bódi, Wágner I., Böhm — Farkas, Ruppert — Kalauz, Wágner II., Krivanek, Hámori, Dreu. — A mérkőzés első felében inkább a siófoki csapat játszott enyhe fölényben és a 18. percben Bujtor I. 11-esből érte el az első gólt. Ezután a báynászcsapat nagy erővel feküdt bele a küzdelembe, de csatárai kihagyták a helyzeteket. A 43. percben büntetőt rúghatott a Tárna, amit Wagner I. nem tudott értékesíteni. Szünet után megváltozott a játék képe, a bányáiszcsapat vette át a játék irányítását, de a 10. percben Bőhm ismét kihagyott egy 11-est. Végül a 23. percben kapu előtti kavarodás után Wágner II-nek sikerült közelről a kiegyenlítő gólt megszereznie. A győztes gólért nagy harc folyt, de mindkét védelem keményen állt a lábán. Inkább küzdelem volt, a bányászcsapat hatalmas lelkesedéssel egyenlítette ki a siófokiak jobb játékát. Az utolsó negyedórában a Tárna csatárai egész sereg helyzetet hagytak ki. Áz utolsó előtti forduló után fgy fest az osztályozok állása a B. csoportban: 1. Miskolci Honvéd 4 2 2 — 9:4 6 2. Debreceni Honvéd 4 2 1 1 10:5 5 3. Pécsbányalelep 4 12 1 7:9 4 4. Siófok 3 11 1 6:7 3 5. Növényolaj 4 112 7:9 3 6. Húsos 3 — 1 2 2:7 1 Az A. csoportban a Gvőri SZMTEnek,' Kiskun fél egyházának. Autótaxinak és Tótkomlósnak cgyearánt 5—5 pontja van. EGYESÜLÉST TÁRGYALÁSOK INDULTAK ]VtF,G A BÓ7S V ÉS A PÉCSI BDSE KÖZÖTT Az elmúlt hét végén a kát pécsi egyesület, a Dózsa és a BDSE vezetői megbeszélésre ültek össze, ahol a két egyesület minden szakosztályának egyesítési lehetőségeiről tárgyaltak. A két vezetőség abban állapodott meg, hogy a tárgyalásokat ezen a héten folvtatják és erre Budanetről lejön az OSH, a Belügyi Sport Központ és a Bőripari munkások szakszervezetének megbízottja is. * A magyar mesterfokú tornászbajnokságokat szombaton és vasárnap rendezték meg Budapesten. A férfiak összetett versenyét dr. Sántha nyerte 113.5 ponttal Baranyai (112.7) előtt. Várkői ötödik helyen végzett 109.1 pontjával. Várkői korláton, lólengés ben negyedik (az előírtnál még ő ve. z.etett) gyűrűn harmadik, talajon negyedik, lóugrásban második helyen végzett. A női összetett versenyt S Keleti Ágnes nyerte Tass CFga előtt Horválh Leona hatodik helyet szer -„p «7-hn 4*fvak f okri ól —-rfv-d'k kéziszerben harmadik, gerendán hatodik, felemás korláton harmadik lett. — Elveszett fajtiszta, hathónapos farkaskutya, ordasszürke, Rex névre hallgat. Kérjük a becsületes megtaln- 'ót jutalom ellenében adja vissza: Vö- -ös József, Pécs, Erreth Lajos-u. 29 — Özv. dr. Kereky Mihályné (volt .Kultúra") kölcsönkönvvtára megszűnik. Kérjük az előfizetőket, hogy a könyveket 3 nap alatt visszahozni szíveskedjenek. Bejelentőlap-szelvénnyel jelentkezzenek a városi tanácsnál, akik nem kapták meg éíeimiszerjegyeiket A város! tanács kereskedelmi osztálya felhívja a lakosság figyelmét arra, hogy a hatósági cukor- és íinom- lísztellátásra vonatkozó rendelkezések megszervezését és kijátszását a törvény szigorúan bünteti. így különösen szigorú büntetés alá esik a hatósági ellátás célját szolgáló cukornak és finomlisztnek jegy, vagy kiutalás nélkül való forgalombahozatala, a jegyek és utalványok meghamisítása. Ugyancsak szigorú büntetés jár annak, aki jogosulatlanul hatósági jegyet vesz át, lejárt, vagy még nem érvényes szelvényeket vált be, továbbá, aki a rendeletben meghatározott esetekben a jegyeket nem szolgáltatja vissza (pl. ha önellátó és ezt a tényt elhallgatja, a jegyeket megtartja), vagy általában a rendeletben foglalt rendelkezéseket megszegi Felhívja továbbá a kereskedelmi osztály mindazokat, akik valamely ok következtében ezideig jegy eiltet még nem kapták kézhez, felszólalásaikkal forduljanak a városi tanács kereskedelmi osztályához: Városháza, I. era. 44. és 45. szoba. A felszólaláskor felmutatandó a rendőri bejelentőJap szelvénye. A pécsszabolcsi, pécsbányatelc- pi és gyárvárosi kirendeltséghez tartozók felszólalásaikkal forduljanak az illetékes közigazgatási kirendeltséghez. Lukács Pál és Antal István ma tartja hangversenyét az Ifjúsági Színházban A Muzsika V. negyedik bérlctelő- adására kerül sor ma, január 9-én, este 8 órakor. A hangversenyen Lukács Pál mólyhegedüművész és Antal István zongoraművész lép fel. A hangverseny azért kerül most, a tervezett időnél előbb megrendezésre, mert a két kiváló magyar művész egyhónapos lengyelországi hangversenykörútra indul s vállalt pécsi kötelezettségüknek eleget akarnak tenni. Az üzemi és más munkahelven dolgozó bérlettulajdonosok jegyüket Bossányi Ferencnél, a színház szervező-titkáránál válthatják ki. Jegyeket a bérlettel nem rendelkezőik is kaphatnak az előadás előtt. A hangverseny színhelye nem a Színházban, hanem az Ifjúsági Színházban lesz (Geisler Eta-u., általános leánygimnázium épület). — Baranya területén 40 tszcs és termedőszövetkezet tenyészt ezentúl baromfiakat. A baromfiólakal Sztálin elvtárs születésnapjára felajánlásként! kezd'.ék építeni. Az építkezésekkel elsőnek az újpetrei Dózsa termelőcsoport végzett és ezért jutalmul 3.600 forint értékű építési anyagot kapott a megyei tanácstól. Ezt az összeget a baromfitenyésztés további fejlesztésére használja fel a szövetkezet. Megkezdődnek az flfSZT kongresszus küldötteinek beszámolói A Magyar—Szovjet Társaság I. Országos Kongresszusáról » héten kezdődtek el a küldött-beszámolók. Ennek során ma, január 9-én, kedden délután 6 órai kezdettel az MSZT siklósi külvárosi alapszervezetében lesz küldött-beszámoló, a Szabadság-út 30. számban. A területi alapiszervezet ezzel kapcsolatban felkéri a terület lakóit, hogy minél nagyobb számban jöjjenek eL — őrizetesek. Bíró Gábor fekedi lakos több lopást követett el. Borka Gyula pécsváradi lakos súlyos testisértés miatt került rendőrkézre. Ko vács Józsefné sásdi lakos tengerivel feketézett. Tóth Ignác pécsi lakos de. mokratikus államrend ellen gyűlöletre izgatott. Gáspár Géza, Werb Jó zsef, Herbert Károly, Spét József, Halbrlch István, Beisz Béla mecsek- nádasdi lakosok lakásukon fegyvere, két rejtegettek. Daróczi Albert pécsi és Borka József siklósi lakosok több lopást követtek cl .Ifjú és idős Kokas András villányi lakosok a terme löszövetkezet ellen izgattak. Kihallgatásuk után valamennyien az állam, ügyészségre kerültek. A gyászoló család fájdalomtól megtört' szívvel tudatja, hogy forrón szeretett, drága jó férj, édesapa, nagyapa, testvér és kedves rokon Kiss Mózes ny. rel. lelkész, ny. várm. számvevőségi ellenőr 1951 január 7-én, 83 éves korában csendesen elhúnyt. Drága halottunkat január 9-én d. u. fél 3-kor kísérjük utolsó útjára a központi temető ravatalozójából. A gyászoló család. Köszönetnyilvánítás Ezúton mondunk köszönetét mindazoknak, akik Járányi Ferenc temetésén személyes részvétükkel, koszorúk és virágok küldésével, nagy fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család. Köszönetnyilvánítás Ezúton mondunk köszönetét mindazoknak, akik drága jó Édesanyánk, Nagyanyánk özv. ígér! Ödönné elhunyta alkalmával temetésen való részvétükkel, virágok, koszorúk küldésével vagy bármilyen részvétnyilvánításukkal fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család. KISEBBMÉRETÜ páncél szekrényt vennénk. iratok őrzésére. Ajánlatokat QfWKe" U I?rr,őro L nL<j. . t • Ül / lauiio ma. ríni inai vadai • T on V-o-m O M (’ BARNA Báránybundái veszek: Honti 7lí/'«lT1P9 f f*r FVrpinc’eV-n. .3. tekinthető: Molotov-u. . i.Me 13., földszint A LIGETPUSZTAI Állami Gazdaság (u. p. Magyarszék) felvesz gyümölcstechnikust, gépészkovácsot és szerelőt. Ajánlatokat a fenti címre kérünk. 2305 rádiókészüléket veszek—eladok —cserélek! Hohmann Rádió, PefcrezscBEKÖLTÖZHETŐ épülettel, pincévé:, 800 négyszögöl új szőlő Máriában, bőséges felszereléssel, víz helyben, déli, egyenes fekvés, haláleset miatt sürgősen eladó. Inköz, Perczel-u- 2. BÖRKABÁTFESTÉS, Bőrkabát, irha- bunda, ridikül, aktatáska, cipő, kesztyű újrafestését vállalom. Ilóner József, Tüzér-u. 4. (Hadapródnál.) EGY- és kétszobás, összkomfortos öröklakások eladók. Cím a kiadóban 3°fi48 szám a'att. MEGBÍZHATÓ Bejárónőt szorulatra felveszünk- Szabó. Felsőmalom-n. 21. FÉNYKÉPEZŐGÉP, 6x9-es, 4.53.6-os t :4.5-ös lencsével, Compur zárral, önkioldóval, ugyanott fénymérő és állvány eladó. Cím: Lukács, Márlírok- úMo 54). Megtekinthető d. n. 5 órától. BUTORÁTALAKITÁS, javítás, fényezés: A’-nár. Bnicsv ZsiFnszkv-n- 12. ELADÓ új koinyhaberendeziés, keveset használt sezlon. Doktor Sándor-n. 5-8, szám. HÁZTARTÁSBAN, gyermekek, beteg mellett segédkezne középkorú özvegy. .Ellátásért“ jeligére a kiadóba. MEGBÍZHATÓ bejárónő a délelőtti órákra felvétetik. Jelentkezni: Kossuthot 17-, üzlet. MEGBÍZHATÓ nő ajánlkozik házlar- ‘ás-vezetésre. Ajánlatot „Perfekt“ jeligére a kiadóba. FIATAL farkaskutya jött hozzám, jogos tulajdonosa átveheti. Kossuth-út 76. sz. DUNÁNTÚLI NAPLÓ a MiiRynr Dolgozók Pártja Bnranyaiiiegyci Pártbizottságának lapja. Felelős szerkesztő: ti ADÓ ISTVÁN Felelős kiadó: SZIKRA SÁNDOR Szerkesztőség: és kiadóhivatal: Pécs. Perczet- utco 2. — TeleTon: 15-52 és 15-42 Postatakarékpénztár: rsrkkszámláazóm: SIÍ.tM Előfizetési díj: hasi II __lórim Pé csi Szikra nyomda, Pécs. Munkácsy Mihály utca 10 »» Telefon: 20.27 A nyomdáén felel: GABDOS1 JÓZSEF.