Dunántúli Napló, 1951. január (8. évfolyam, 1-25. szám)
1951-01-21 / 17. szám
a i.. NAPLŐ 1951 JANÓ AB 21 Egyre több dolgozó paraszt lép be termelőcsoportjainkba Dráva Szabolcson harminc új taggal erősödött a tszcs r Az utóbbi napokban egyre több dolgozó paraszt kérte felvételét a mér meglévő termelőcsoportokba. A népnevelők és aktívák jó munkája eredményeként Drávaszabolcson nagyon megnőtt a íermelőcsoport tekintélye a dolgozó parasztok előtt. A csoporttagok nagy örömére néhány nap alatt harminc szorgalmas, új belépővel erősödtek. Apátvarasdon öt dolgozó paraszt lett tszcs tag néhány nap leforgása alatt. Magyarteleken kevés már a kívülálló dolgozó paraszt, a családok száma alig haladja meg a tizet. Ezékbő] most négy család lett csoporttag. Ujpetrén is härcol a csoporttagság minden egyes belépőért. Ennek a harcnak legutóbbi eredménye, hét új belépő van a Dózsa ter- melöcsoporiba. A hegyhátmaróci termelőcsoport párttagjai és tagjai elhatározták, hogy a Kongresszus tiszteletére megnövelik létszámukat. Eddig négy új tag lépett be a csoportba. Megyénk termelőcsoportjainak és termelőszövetkezeteinek kivétel nélkül, az eddiginél sokkal nagyobb ütemben kell erösödniök. A csoporttagok, a népnevelők végezzenek mindenütt jó munkát a csoportfejlesztésért. Harcoljanak fokozottabban a kulákok; mesterkedései elllen, akik minden elképzelhető aljas módon támadják csoportjainkat. Leplezzék le őket a íalu dolgozó parasztjai előtt, mint a fejlődés, a dolgozók esküdt ellenségeit, akik az amerikai imperialistákkal karöltve, egy újabb háború kiróbbantásával tünkre akarják tenni mindazt, amit a dolgozók eddig fáradtságos, nehéz munkával felépítettek maguknak. Tanácsaink torolják meg keményen n knlúk-mesterketléseket akkor a községek rövidesen teljesítik a begyűjtést Baranyában a begyűjtés Tesztelt abból a lendületit;, amelyet a kukorica- hét során elértünk. Ez bizonyítja azt, hogy a tanácsok, de a pártszervezetek is, igen helytelenül, kampányfeladatnak tekintették a begyűjtés munkáját. A begyűjtésben legjobb eredményt ért cl a járások körül a villányi, de száz százalékban még nem teljesítette takarmányból tervét. Sokkal jobban keil megfogni a népnevelőknek a begyűjtés sikeréért végzett munkát, hogy takarmánygabonából is .elérjék az elő. irányzatot. A begyűjtést a kulákok késleltetik. Elrejtik, elifeketézik a takarmányt- lla a községekben fokozottabban indul meg a kulák-aknamunka elírni harc, biztosíték lesz arra, hogy a begyűjtésben is hamarosan elérik, sőt túl is teljesitik a 100 százalékot. A villányi járás legjobb községe Lippó, egyben példaként áll az összes járásbeli községek előtt, mert minden terményből legalább 100 százalékban teljesítette kötnlezetts’égét. Igen lemaradt szénabeadásban Iván batty án. A begyűjtésben igen sok helyen példát mutatnak a pártonkíviiH egyénileg dolgozó parasztok is. így Ujpetrén Fischl János 11 holdas dolgozó 2/5 százalékra teljesítette begyűjtési tervét. Ugyanakkor egyik dolgozó paraszt- társa, aki szintén újpetrei, — ifjú Katona Mihálynak hívják — 148 kilós takarmány előírásából eddig még sem. mit sem adott he. Bürgern yabegyüjtcs- ben igen jó eredményt ért Cl Lévai László mároki 13 holdas dolgozó paraszt, aki 200 százalékot teljesített. Ujj petrén már nem mutat így példát Boró István 13 holdas do-lgozó paraszt, mert 150 kilós előirányzatából még nem adott le semmit, A párt- és tanácstagok legtöbb helyen példamutatással járnak elől- Kis- jakabfalván Költő Gyula párttitkár 284 százalékot, Pa-pp Károlyné végrehajtó- bizottsági elnök 208 százalékot ért ej gabonabegyüjtcsben. .4 községi tanácstagok közül egyik legpéldamutatóbb Éva József Vékonyban, aki 1127 százalékra teljesítette beadási kötelezettségét. Éva József a jó] teljesítő dolgozó parasztok élén harcol azért, hogy békénket megtarthassuk és mielőbb felépíthessük hn- ránba-n a szocializmust. A napraforgó begyűjtésében is számos jó eredmény született. Kiss József vókányi dolgozó paraszt, kötelezettségén felül 08 kilót, Sebestyén István vókányi dolgozó 803 kilót adott le. Mindketten beadták vetőmagon feI I I I I I \ I* O L tj « 28-ig NAGY HAZAFI Hatalmas, kétrészes, magyarul beszélő szovjet film. Előadások: hétköznap 6 órakor, vasárnap 3 és 7 órakor. 4 órás műsor. Vasárnap d. e. 9 és 11 órakor MATINÉ, 1 Ft-os helyárakkaJ V. I- LENIN UR IMI I 28-ig Magyarul beszélő szovjet film. Titkos megbízatás Amerikai diplomaták és német fasiszták titkos szövetsége a második világháborúban. Előadások: fél 5, fél 7. fét n. I \ K LTA 24-ig Szovjet színes sportíilm. Sporíd i cső,ség Előadások hétköznap fél 6 és íél 8 órakor, vasárnap fél 4, fél 6 és fél 8 órakor. lüli feleslegükét az államnak. Példát mutatnak a napraforgó begyűjtésében Pepp Károly né 3, Felfeg Mihály 8, György József 12, és Simon Imre 8 hol. das kisjakabfatvui dolgozó parasztokValamennyien teljesítették már begyűjtési tervüket, minden feleslegüket leadták. Hozzájuk hasonlóan harcoljon a begyűjtés maradéktalan teljesítéséért minden dolgozó paraszt. Pártkonferenciára készülnek honvédeink A vörös lobogók messzire hirdetik a bajtársak ünnepét. Csupa, zászló a laktanya, csupa öröm óe lelkesedés. Transzparensek hirdetik mindönkinek: „Üdvözöljük a Pártkonferenciát.“ De nemcsak a külsőségek, a tüzelő vörös zászlók, a gyönyörűen feldíszített kultúrterem, a Pártkonferencia jelentőségét méltató feliratok mutatják, hogy ünnepre készül, nek a bajtársak. Meglátszik ez minden lépésükön, a gyakorlatok jó végrehajtásán, a fegyelem, a kötelességérzet meg növekedésén is. Bármerre is megyünk, a Pártkonferen- oiáról váltják a bajtársak a szót. Erről beszélgetnek a gyakorlat szüneteiben a terepen, erről beszélnek a foglalkozás után a körletekben, az irodákban, mindenütt. A Pártkon- ferenciara, az Országos Pártkongresszusra való készülődés jegyében végzi munkáját a honvéd, parancsnok egyaránt. Az ünnepre való készülődés serkent,! jobb munkára az elmaradót, jobb előmenetelre’ a gyen. gébbnket. — Te így készülsz a Pártkonferen. óidra? — Ez a kérdés szinte varázs- igeként hat- a fegyelmezetlenekre, a hanyagokra. Az elmúlt héten még gyakrabban kérdezték ezt egyes haj- társaktól. Ma már nincs szükség figyelmeztetőre: Az egész laktanya egy hatalmas, lelkes tábor, mindenki igyekszik a legjobbat nyújtani a konferencia síikére érdekében. Az első század körletében már szorgalmasan dekorálnak a bajtársak. Németh -József, Bolyáé Mihály. Csapó István, Ács János növendékek minden szabad percüket a körlet díszítésére, csinosítására fordítják, Puiimmr Dezső, Balogh Sándor, Béres Ernő bajtársak — akik maguk is resztvesznek a Fártkonferenciáo — a faliújságon ismertetik a Párti;-ou ferenda, azf Országos Ptírtértrkezle' jelentőségét. — Megdobbant a szívem, mikor meg. hallottam, milyen nagy kitüntetés éri — mondja Balogh Sándor hajtárs, miközben a faliújságot rendezi. - Kifejezni sem tudom, milyen nagy hálát érzek a Szovjetunió, „ Pórt iránt. Megadták nekünk, egyszerit dolgozóknak a lehetőséget, hogy irányítsuk o magunk, a: egész ország életét. Én fokozott munkával, tanulmányi eredményem növelésével készülök a Pártkonferenciára é.s a bajtársak között is agitálok a Pártkonfcreucia sikere érdekében. De nem csak Balogh Sándor feji ki u körletben agitációs munkál. Majdnem minden bajtárs ismeri és ismerteti a Pártkonferencia jelentőségéi, melyen kiértékelik az alakulat végzett munkáját. * párttagok működését, eredményeit, a pártszervezet ele újabb fel adatokat tűznek, határozatokat, javas, latokat hoznak, melyeket a megyei párlértekezleí, sőt az Országos Kon gresszus elé is visznek. A következő (Ögyakovlatokal már a Pártkonferencia jegyében készítik előVersenykihívásokat lesznek ü szakaszok, rajok, sőt az egyes bajtársak is. • — Én Balogh Sándort hívtam ki versenyre — meséli fegyvergondozás köziben Béres Ernő bajtárs. Belenéz a puskaesőbr, a világosság feli tartja. majd mégegyszer végig húzza puska vesszővel. — Kemény küzdelem lösz, mert egyforma lövők vagyunk. De nem is az a lényeg, hogy melyikünk győz, hanem az, hogy mindketten kiváló eredményt érjünk el. Kinn az üzemekben, gyárakban, bú. nyákban, hivatalokban és iskolákban naponta újabb és újabb dolgozók tesznek kongresszusi felajánlásokat, naponta újabb és újabb versenykihívások százait és ez.reit írják alá fejtőkala pácstól, pörölytől megbérgesedett mim. káskezek. Dolgozó parasztjaink is kiveszik részüket a kongresszusi versenyből,: hogy erősítsék békénkéi, hozzájáruljanak az Országos Kongresz szus sikeréhez. Néphadseregünk katonái a béke, az építő munka, boldog •'lelünk harcos védelmére készülnek, (inakor megteszik és végrehajtják kongresszusi felajánlásaikat, amikor jobb munkával, tanulással készülnek a; alakulat Párt konferenciájára. A SZOVJET SZTAHANOVISTÁK ÁTADJÁK MUNKAMÓDSZERÜKET Sz. Makszimenko, a híres sztahanovista kőműves, a Szovjetunió» Legfelső Tanácsának tagja, átadja tapasztalatait a Lfjvoli vidékek kőműveseinek és építészeinek. A képen egyik előadásán láthatjuk Malcszimenkot, amikor az Ural-vidék kőműveseinek adja át értékes niunkatrDiisztalataitA képen Sztálingrád egyik gyárában P. Szomov, az eszíergá.yos munka mestere, Latisev komszoraolistát, a fémipari iskola jeles tanulóját oktatja. Októberben láttak hozzá a Hídépítő Vállalat dolgozói a Zsolnáy-gyár vasú! felöli oldalán, hogy háromezer köbméter földet megmozgassanak, szabaddá tegyék a szállító alagút bejáratát. A föld felső rétege főként törmelék volt, pár évtizeddel ezelőtt ide hordták a gyár hulladékát, nem gondolták még akkor, hogy eljön az. idő, amikor a gyár minden irányban terjeszkedni, fejlődni kezd. A tőkésnek kisebb gondja is nagyobb volt annál, hogy megkönnyítse a szállítómunkások munkáját. Most, az ötéves tervben került sor arra, hogy n szállítást leegyszerűsítsék, még akkor is. ha sokezer köbméter főidet keli elhordani, na alagút»«! kell ásni az úttest alá- így kezdődött meg :i Z.sohiav-gyúri szállító-alngíit építése; A törmelék alatt sárga, agyagos fö d volt. a nagy esőzések feláztatták és megmozdítani sem lehetett, beleragadt kocsi. tó. szerszám. Ez a munka kezdetén négy heti lemaradást okozott és veszélyeztette a január 3t-i határidő betartását. * tizen az építkezésen szinte kivétel mákul párt önki vűtiek dolgoznak. Földmunkások, ácsok, kőművesek, vasbe- Tonszerelek. Jóformán az ország minden részéből verbuválódtak. Az egyik vasútépítkozésnél került a hídépítők hoz ,a másik hídépítésnél és most itt vannak, hogy alagutat csináljanak a Zsolna y-gyárnak. Sokféle ember, sokféle szakmából, nem nagyon ismerték egymást, pártszervezetük, üzemi bizottságuk Buda* pesten. van és mindjárt a munka kezdetén ilyen nehézség lorrivosult eléjük. A nehézségeken átsegítette őket az. hogy magukénak érzik, szeretik a Pár- jót és a sárga, agyagos földre letéve a talicskát, a liftaknában két tárnia között megvet élt lábbal felajánlásokat fettek a Várt Országos kongresszusára, kongresszusi versenybe álltak. Január 31-re elkészül az alagút, Most az alsó gyárépület felőli oldalon e hordják a földet, levágnak a dombból és hogy meg ne csússzon a rajta lévő házzal együtt, kibetonozzák az oldalát. Itt hétezer köbméter főidet termelnek ki és szállítanak cl útféltől tésre. Azért szelnek le a dombból, hogy nagyobb legyen a gyárudvar, mert építenek idp egy 120 méteres raktárt és mellé újabb rakódóvágányt. Az-alagút olyan mint egy aluljáró. Két magasan rakott k»>csi elfér henne egymás melleit. A bejárat felöli rész már elkészült. Alul, felül, oldalt, mindenütt szilárd vaslemeze* betonfal. Egyelőre még ácsolással megtámasztva állnak a falak, feleltük pedig már robognak az autók, autóbuszok. Odalent azonban ebből semmit sem hallani. A csúzdán időnként lezúdul egy-egy talicskára való beton, amit lapáttal tóvábbszórnak. Az alagút »»ja most n betonba kerülő vasakból áll azon dolgoznak a munkások, a vas- hálózat alatt pedig csillog a víz. Voll, amikor egészen elönföte. az alagút alját, de hamar megbirkóztak vele. A munkahelyet betölti a benzinn'.o- toros vibrátor hangja. Ezzel elgyömö- szülik a frissen szórt betont a vasak között. Varga Mihály kezeli a gépet, lit dolgozik Kiss János és Kollár József is. ők segédmunkások- Kiss János párttag és egyben kötél ezettSél get is jelent, hogy jól dolgozzon, nép nevelőmunkát végezzen. Mind a hármon felajánlották, hogy százalékos teljesítményüket 110-től tlö-rc emelik és ezt mindvégig fártják, hogy a ja- naár Itt-; határidőt biztosítsák. Az anyagtakarékosság terén is ért ei az építkezés eredményeket. (Hl, ahol az alagút a Zsolnay-gyári pincébe fut, ott eredetileg vasbeton gerenda lelt volna az áthidalás, de ezt olcsói» bau és gyorsabban megoldották hegesztett szekrén y tar tó k kai. Az alagút végétől 17 méter magas liftakna készül. Ebből kilenc méter vezet a földben, nyolc méter pedig az épület oldalánál. így minden szintről lehet száBílani. A liftakna leásása ne hé/ munka, állandó duccolással készült és a szűk munkahelyen igyekezni kelleti, hogy ne késleltessék a ha táridő betartását. Schiltler Henrik ács a csikóstöltösi hídépítésnél csatlakozott a vállalathoz, most a nehéz munkahelyen, d kongresszusi versenyben fii százaléktól: 166 százalékra fokozta teljesítményét és amióta olvasta az anyagtakarékos- sági rendeletéi, azóta a kis deszka- részeket is gondosan félreteszi, padlózatnakAlagút készül a föld alatt, a félhomályban, de legyen ez a munka bármilyen ritka js. legyenek a körölmé- nvek akármilyen nehezek, a kongr-cs*» szusi verseny Itt- is diadalmaskodik én január 31-éré kész lesz az alagút, hogy amint kiszedik az ácsolást, végiggör- dűlhessenek rajta a gumikerekű szállítókocsik. Várják- már ezt odafent a gyárban, -különösen' a szállítómunkások. • Benedek József, aki a gázkemencétől másod-magával szállít, minden fordulónál megnézi, hogyan áll az alagút., Jól tudja, hogy néki is készül ez. Azért, hogy ne kelljen a négy- mázsás kocsit dombról le. dombra fel huzigálni. A kocsi azért olyari nehéz, inert a gyári tervezője nem talált hozzá jobb kereket, mint egy kilőtt tank; kerekeit. Ez a kocsi megrakva 16 mázsa. Bárány Imre a körkemencéiéi szállít, ö szemtanúja volt, amikor egy szállítókocsi a. meredek lejtőn, egy fara- káshoz szorította Kerekes János szál-» •Hómunkást; aki kórházba került és hónapokig nem tudott dolgozni. Az alagút elkészültével megszűnik a: öOO méter hosszú szállítási útvonal megszűnik a rossz út miatt az áru törése. íepaUogzása Is, de addig is a Pártkongresszus megünneplésére » g a/kemencénél dolgozók kihívlak *. körkemencéknél dolgozókat szedés? 63 szállítási versenyre selejt csökkentéséi ben- A gázkeinencések 0.3t»-ról vállalták. hogy leszorítják B selejtet 0.25 re. A körkomenoésok pedig 0.47-röl 0.20- ra. Ezek a selejtszázalékok csak látszólag kicsinyek, mert készgvárlmái- nyokról van szé» és egy nagyobbfajta szigetelő ti ezer forintA gyár alatti alagút nem tartozik a' nagy építkezések sorába, de egy láncszeme annak, hogyan alakul ál egy öreg gyár .Itépc a szocializmus építés* során.