Dunántúli Napló, 1950. december (7. évfolyam, 279-303. szám)

1950-12-13 / 289. szám

Í958 DECEMBER *3

NAPLŐ

5

A népnevelő munka megjavításával még jokk termelési eredményeket érhetnek el a Mezőgazdasági Szerárngyárhan

A Mezőgazdasági Sacrárugyároak az ötéves terv eJső évére kétféle előirányzata volt, az egyik értékre szóit, a másik súlyra. Ertéktervüket november 30-ra teljesítették, de a súlyra való teljesítésnél jópárnapos .lemaradás mutatkozik. Seléjtcsök- kéntési tervük 0.9 százalék selejttel számolt, de1 selejtjük csak 0.6 szá- za-ékos volt Előrehaladás az is, hogy' a harmadilc negyedévig 3 százalékos önköltségcsökkentést ért el az üzem.

A jó eredményeknek, de a lemaradásnak és annak is, hogy nem értök el még nagyobb eredményeket megtaláljuk a nyitját

Ahhoz, hogy a súlyra szóló tervüket még nem teljesítették kétségtelenül közrejátszott, hogy késve érkezett meg Salgótarjánból az anyag (Ez sem fordul majd elő, ha elkészül a Dunai Vasmű.) Hozzájárult azonban ehhez az is, hogy az üzemben gyenge, álmos és az események titán kullogó a népnevelőmunJca, de ezenkívül hibák vannak a munika- njódszenátadas körül is, mert na- űJ/ou nagyok a szélsőségek a jól teljesítők és a lemaradók között, habár itt tekintetbe keli venni, hogy ack az új munkás, sokan most ismerkednek a munkájukkal.

300 százalékkal nőit 1949 ősze óta a munkáslétszám, ilyen ütemben fejlődött az üzem. A pártépítés azonban, ha rendszeres is volt, de természetes nem volt ilyen ütemű. Amíg 1949-ben az összdolgozók 86 százaléka volt párttag, addig most csak 33 százaléka. Ez az arány sem lebecsülendő, mert ha egy üzemnek a 33 százaléka az élcsapathoz tartozik és ha az a 33 százalék a munkában és az ágitációban példát mutat,, akkor magával kell ragadnia a további győzelmekre a többieket Is.

A Mezőgazdasági Szerárugyárban a kommunisták többsége példát mutat a munkában, de ugyanezt a nép_ nevelőmunkáró! már nem lehetne elmondani. 13 tagú népnevelőgárda wan az üzemben, de a népnév előér- tekezleire már csak átlag kilencen jönnek el Azok közül is jópáran azt mondják: „En már öreg vagyok a' népnevelésihez és a tanuláshoz.” Nem is egy 40—42 éves asszony így beszél, pedig a népmevelömunkönak és a tanulásnak nem igen van felső határa. Sokszor meggyőzőbben nangzamak ugyanazok a szavak egy idősebb szájából, aki maga is átélte azt, amiről beszél.

A Mezőgazdasági Szerárugyárban jó talaja van a népnevelömunkának, mert ebben az üzemben is minden becsületes crnlrer a béke híve. ellensége a háborús gyujtogatóknak, híve a nép államhaitalmának és ellensége mindazoknak, akik a dolgozók elnyomását szeretnék visszahozni. Azt, hogy a békeagttáció milyen termékeny talajra hull legjobban bizonyítják a békebizottság röpgyűlé- -vá, ahol a dolgozók igen aktívan kifejtik erről a kérdésről a véleményüket.

Ex is bizonyítja, milyen szükség van arra, hogy a pátrszervezet nocsak a saját népnevelőire támaszkodjék, hanem támaszkodjék még elsősorban a szakszervezeti bizalmiakra, az ifjú gárdistákra és az MNDSZ népnevelőkre. Ezen a vonalén eok még a tennivaló, egyidő- ben a pártszervezet népnevelő gárdájának megerősítésével.

Ahhoz, hogy az agltáciős munka fellendüljön általában és a terv Idő- előtti teljesítése érdekében különösen — az szükséges, hogy a párt- szervezet jó módszerekkel segítse a népnevelőket. Érvekre már nincs is olyan nagy szükség,-mert ha a Mezőgazdasági Szerárugyárban^ rájönnek arra, hogy a saját életük javulása, a saját üzemük fejlődése a legjobb érv, akkor egycsapásra megjavul a népnevelőmunka.

Csikota Jánosné jelenleg az egyik leggyengébb népnevelő, ő is a 40 évére szokott hivatkozni, de arra már kevesebbszer, hogy még pár évvel ezelőtt milyen élet volt ebben a gyárban. Pedig Csikotáné üvtárs- fiő még jól emlék szik rá.

16, később 18 fillér volt az órabér. Főként nők dolgoztak itt, mert Sebők, a tőkés már akkor rájött arra, hogy a női munka nem marad le a férfiaké mögött, habár akkor olyan nehéz munkát is végeztetett a préseknél, a vasak odahordásánál nőkkel, ami ma a férfiak dolga.

Goromba volt a munkásokkal és a kizsákmányolásnak klasszikus példája az, amikor egy munkásnőt, mert a jéghideg műhelyben két darab fát tett a tűzre, azonnali hatállyal elbocsájtott. Ma persze meleg műhelyben dolgoznak, de annál emlékezhet Csikotáné és era.

) étkeztetheti a többieket arra, amikor pár évvel ezelőtt 5 maga is odakiabált egy munkatársnőjének, aki a raktárba ment: „Magdus ne hozz semmit” azért, mert meglátta, hogy az ablakból a Sebők leske!ódik és maradtak tovább a hidegben.

Vagy emlékezhet és emlékeztethet arra, hogy amikor 1946-ban Sebők elkezdte emlegetni, hogy nagydbbí- tani akarja az üzemét, új gépeket akar hozatni, akkor ő már sejtette: ebből szanálás lesz. Az is lett, jópár embert elbocsájtottak, kitettek az utcára.

Kell-e jobb népnevelő érv, mint szembeállítani a mostani tényleges fejlesztést, amikor valóban egyre- másra érkeznek a gépek, de egyre érkeznek az új munkások is. U) automata gépek jöttek, elkészült az Új, nagy lakkozó, három kemencével, a csomagoló jövőre felépül a nagy, csupaablak gyárcsamok, az alagsorban zuhanyozókkal, mosdókkal és a további új gépekkel bővülő .műhely felett elkészül a kultúrterem is. Ide tartozik az is, hogy, amíg azelőtt a gyár minden vacakot legyártott, amin csak a tőkés kereshetett, addig ma profilírozva van a ermelés, és olyan minőséget gyártanak, hogy az egykori toldott- foldott műhely ma Kanadába is exportál.

Népnevelő érv ux is, hogy az a

szerelőlakatos, Matakovies János, akit 1941-ben, mert az akkori hadiüzemben a fokozott munka ellen beszélt és megvédte a társai érdekét, szigorított egyesre lecsukták, majd nemsokára rá összeveszett az üzemben a tulajdonossal, Sebők Istvánnal, úgy hogy majdnem egymásnak mentek és ezért azután választhatott, hogy bezárjók-e, vagy elmegy az üzemből, ma igazgatója a gyárnak.

Nem népnevelő érv azonban, csak az ellenség érvelhet vele, hogy: „Látjátok, mitsein változott itt a helyzet, hiszen, aki úr volt az ma is itt van.” Mert Sebők István egykori gyárában ma is mérnök és az átszervezés vezetője, a gyárépületben lakik másodra agával egy háromszobás lakásban. Ezt az érvet sürgősen ki leéli venni az ellenség szájából, mégpedig úgy, hogy az egykori tulajdonost távolítsák el a gyárbői.

A munkamódszerátadás terén a népnevelők állítsák példaként Újvári Sándor üzemlakatost, aki szorgalmasan, becsületesen tanítja a fiatalokat; ugyanakkor nyolc, lényeges újítással gyorsította meg a termelést és segíti a terv teljesítést és 48 éves korára nem érzi magá ^idősnek” a népnevei őmunkához séta, hiszen most ajánlotta a pártszervezet taggyűlése tagjelöltnek.

A Mezőgazdasági Szerárugyár agitátorai induljanak harcba a terv minden pontjának Időelőtti teljesítéséért. Érvük, fegyverük sok van ebben a harcban hiszen az elmaradókról elmondhatják, hogy úgy dolgozik, mintha ma is az a világ lenne, amikor két darab tűzre rakott fáért a kirúgás járt, az élenjárókról pedig elmondhatják, hogy nemcsak a saját terv ülőkéi járnak márciusban, hanem közelebb hozzák az egész üzem jövőjét, az új gyárcsarnokot, a fürdőt, a kul túrházat és azt védelmezik, ami a fejlődés alapja: a békét.

A dolgozó román parasztság nagy lelkesedéssel választotta meg bé- keliarc-bizottságait, amelyek Románia egész dolgozó népét felsorakoztatják az imperialisták elleni harcra.

„Értelmiségiek, tanuljátok a marxizmus-leninizmiist“

Rákosi elvtár» a kétéves pártfőtskda megnyitóján kihangsúlyozta, hogy az elmélet elsajátítása mennyire fontos munkánk elvégzéséhez. Én is azon értelmiségiek közé tartoztam» inig Ide nem kerültem az iskolára« akik nem értették eléggé a tanulás jelentőségét. Most, hogy Pártunk jóvoltából párt iskolába kerültem, az Itt végzett tanulásom közben látom» az életben» munka közben mennyire fontos a marxi—lénia} elméleti tudás. Ez a levél főleg hozzátok szól értelmiségiek, hogy ne tartózkodjatok1 a marxista-leninista elmélet elsajátításátáól» mert munkátokat csaík így tudjátok szocialista hazánk építésére fordítani.

Látjátok azt, hogy a dolgozók milyen odaadással és lelkesedéssel dolgoznak hazánk építésében. Ti értelmiségiek vagytok hivatva arra. hogy ezt a nagy lelkesedéssel végzett munkát a Szovjetunió és a mi Pártunk, és annak vezetője Rákosi elvtárs útmutatásával még jobban Irányítsatok ét szervezzétek.

Én ha kimegyek az Iskolából, legelső feladatomnak tartom, hogy az itt elsajátított elméletet tovább adjam a többi dolgozó munkatársaimnak, hogy ezzel is még jobban eiősegítscma hazám építését.

SZŰCS LAJOS főaknász pártísko!»} hallgató

fiakor Jánop nem a legjobb hangulatban nyitott be a konyhaajtón s amikor megbotlott a lába között kisurranó macskába — amit sose szokott — utánarúgott nagy mérgesen. Szerencse, hogy nem találta el, a macska fürgébb volt, mint sártól elnehezedett csizmája, na meg az ötven évben már egy kicsit megfáradt lába.

Bakos János ritkán szokott ilyen mérges lenni. Nem is igen van rá oka. Minek mérgelődjön az, akinek ott van a maga 16 holdja, két erős karja, dolgos felesége, becsületes, szorgalmas gye. rekei. Nincs annak mit mérgelődni, se szomorkod- ni, akinek kél jó ló ropogtatja az abralrot istállójában, 12—13 liier tejet ad mindennap mind a két tehene, hízók, süldők röfögnek az óljában. A.z ilyen embernél a kamra se üres, s ha nem is vágott még az idén, akkor is lehet mit találni a kamrában lógó rúdon, vagy a padláson.

Egyszóval Bakos Józsefnél nem volt arúrű vendég a méreg. Inkább csak olyankor látogatta meg, ha valami kételye volt. Mert érdekes módon ez tudia legjobban kihozni a sodrából. Ha valamit nem ért, vagy valamiről nem tudja: csináljam, ne csináljam, így tegyem, vagy úgy tegyem Most is így volt. Nem tudott határozni

Tegnap még nem voltak ilyen kételyei, igaz, nem sokat beszéltek neki a népnevelők, inkább csak azt mondogatták, hogy látja János bácsi, Kovács Zsiga is bevitt szépen a ieleslegéből, meg Nagy Márton bácsi is. Hát vigyen he maga is. Védje meg a békét. Tegnap se látta ugyan pontosan, hogy mi köze az ö kukoricájának a békéhez, dehál úgy volt vele, ha már Kovács Zsiga is, meg Nagy Marci is, bevitték, hát 6 m lesz utolsó ember a laluban.

Most azonban minden megkeveredett, ügy történt a dolog, hogy hátra ment az udvar végibe, hogy behoz majd egy pár kéve ezárat. Alig vett azonban kettőt a hóna alá, hogy aztán kettőt meg a kezébe fogjon, amikor hallja:

— Na, tán tüled is elvittek mindent, János, hogy máris szárra fanyalodtál.

Először nem is tudta, honnan jön a hang, csak amikor jobban körülnézett, akkor látta meg Bez- zeg-Tóth Vincét. Gúnyosan nézett rá a drótkerítés mellől, pipával a szájában.

— Nem vittek el éntülem semmit _ válasz

olt neki ingerülten. Valahogy nem tetszett neki az, ahogy Bezzeg-Tóth nézett rá. önkéntelenül is arra gondolt, hogy vájjon miben törheti a lejét. Mert mindig törte valamiben. Régebben azon, hogy kit, hogyan lehet becsapni, meghogy ki az, aki legjobban megvan szorulva, vagy, hogy kinek a iöldje kerül rövidesen dob alá. így csinált az apja 35 holdjából 50-et. Mostanában már nem Ilyenen töri a fejét. — Ennek a boltnak már befellegzett .— gondolta magában Bakos, egy kis elégtétellel. Aztán ’mégegyszer elismételte:

— Semmit se vittek el éntőlem. Amit adtam, magamlul adtam.

így kezdődött s elekor még úgy nézett ki a dolog, hogy Bakos János otthagyja iaképnél Bez- zeg-Tóthot, Hogy. mégse így történt, annak egyedül a felesége az oka.

fia az nem kiabált volna utána, akkor nem

— ’ ,,kellett*• volna ottmaradni, hogy megmutassa: kiabálhat az asszony, azért, őt mégse lehet csak úgy' rángatni. Az úr a házban azért mégiscsak ő. aliárhogy tudja is mondani az asszony.

Sióval maradt és egy darabig nem is nagyon f igy ette, mivel t raktál ja Tóth Vince. Később azonban Ügyelni kezdett. Es úgy lelt egyre nyugtalanabb. Hátha valóban neki van igaza — üllőit lel benne a kétség, hosszú idő óta ismét. Hátha csak- ugyan háború lesz s akkor nagy szeme van a kukoricának. A kovács se akar majd másért patkóim, csak kukoricáért, Azt kér a bognár a kise- fáért, a suszter a talpalósért, Két háború tapasztalatai bizonyították már ezt.

Bakos Jánosnak drágább a béke, mint a kukorica

A közeledő szürkület már félhomályba burkolta a konyhát, bár még kint világos volt. így esett az, hogy első pillanatban nőm is vette észre, hogy a feleségén kívül más is van a konyhában. Az köszönt rá először, a DEFOSZ-tiikár, a Sós Miska. Megörült neki. Máskor is el szokott jönni, nem sűrűn ugyan, de olyankor jócskán elüldögélt. Es amikor elment Bakos János, mindig úgy érezte, hogy jobban, többet lát a nagyvilág dolgaiból

Most is megőrült hát neki. — Ez se Jöhetett volna jobbkor — gondolta magában. Hangosan azonban csak annyit mondott:

— Hát mi újság van felétek, Miákat

— Felénk nincs sok — válaszolt Sós Mihály. — De egy kicsit arrébb, annál több van.

— Merre arrébb?

— Hát Koreában. Ha így megy tovább, megint vizes lesz az amerikaiak bakancsa, úgy meg- ugrasztották, őket a koreaiak, meg a kínai önkéntesek.

Bakos János th perc múlva tisztában volt a koreai hadihelyzettel. Máskor ennek Jobban őrült volna, sokat hajlott már róluk, hogy milyen bátran harcolnak. Tudta azt is, hogy a hazájukat, meg a szabadságukat védik, hát örült, ha ők mentek előre. Most azonban valahogy,

A

*tán kf Is bőirt«, ami a lelkét nyomtat

— Igaz-e, hogy nálunk la háború teszt

Sós Miskát nem lepte meg a kérdés. De kérdéssel lelelt rá;

— Ki mondtat

— Hát Bezzeg-Tóth.

— Aztán azt nem mondta, hogy ne adjon be

semmit? 1

— Dehogynem. Dehát hunrmn tudod?

— Hunnaní Mert ezt fújja mind. Hogy Itt a

háború, ne adj be semmit, leginkább kukoricát ne. Megmondom én magának, János bácsi, hogy miért mondja ezt Bezzeg-Tóth, meg miért fújja ezt a nótát a tisztelendő úr éppenúgy, mint Vajda Bence. Tudják ők nagyon jól, hogy mit csinálnak. Tudja, hogy számol ez a Bezzeg-Tóth, mega többi? Majd én megmondom. így: Ha nem adjálc be ezek a kukoricát, meg a szénát, a krumplit, a búzát, gyengül vele az ország. Ha gyengül az ország, majd csak megtámadják Titoék. Jön a háború és én újra kezdhetem ott, ahun a felszabaduláskor abbahagytam.

Bakos János megrehbent. — Gondolod, hogy így számolnak?

— Tudom! — hangzott a válasz.

Bakos János zavartan nézett Sós Mihályra.— Talán még azt gondolja, hogy én is így számolok. De az, mintha csak leolvasta volna a gondolatát, így folytatta:

— Tudom én, hogy maga nem így gondolkodik. Tudom én, hogy maga nem azt. akarja, hogy elpusztuljon a háza. hogy a Jani után sírjon naphosszat Mari néném, hogy Bősbe meg azon eped- jen, vájjon hazajön-e Virág Sanyi. Tudom én, hogy maga. békét akar.

Bakos János élénken ingatta a tejét. Békét akar ő, hogyne akarna békét.

Sós Miska folytatta tovább.

— A békéhez azonban az kell, hogy erős legyen a mi országunk. Hogyan lesz erős? Ha minél több gyárunk lesz. Nagy gyáruk, amikben százával csinálják a traktorokat, ezrével az ekéket. Hát a munkások erősítik is az országot. Építik a gyárakat. De ez azt f, jelenti, hogy egyre többen dolgoznak bennük. Es ezeknek enni kell KJ gondoskodjon róluk, ha nem mi?

ff át igaz — bólogatott ismét Bakos Já- •*-*■ nos s most már még jobban kívánta hogy mindent tisztázzon Sós Miskával. Ezért aztán el is mondta, hogy mit tanácsolt neki Bezzeg- Tóth.

— Azt mondta, hogy tegyem «I a kukoricát tavaszra — kezdte somira. — Akkor még 200 forintot is megadnak majd érte.

— Persze, persze, — bólogatott csendesen Sós Mihály. S akkor vagy ezer forinttal többet kap azért a néhány mázsáért. Nem is rossz bolt ez. De várjunk csalc — hátha nem is olyan jó. Csendesen, kicsit meghúzva a szavakat mondta ezt. Aztán hirtelen telnézett:

— Mennyit érhet a maga vagyona, János bácsi?

Bakos János nem értett«, hova akar kilyukadni. — Mit tudom én — válaszolt kitéröleg. — Sós Mihály azonban nem hagyta:

— A töld, ház, állatok, ugye megérnek együtt

50.000 forintot?

— Annál többet Is.

— Háf akitor jó üzlet lesz-e, keresni ezer forintot a kukoricán és elveszíteni 50D00-et a háborúban? Olyan ez, mint a bibliában az az Ezsau vagy micsoda, aki egy tál lencsét kapott az első- szütöttséglért. Gondolkozzon csak János bácsi, ml ér többet? Megnyerni ezret és elveszíteni mindent.

Bakos János ekkor már érezte, hogy nem sok gondoUcozni való van itt Sós Mihály azonban beletüzesedett, nem tudta, hogy Bakos János ekkor a spekulációnak még a gondolatától is elbúcsúzott már.

— Látja, az előbb arról beszélgettünk, hogy kergetik az amerikaiakat Koreában. Mit gondol, hogy ezen nem gondolkoznak el az amerikaiak. Mit gondol, hogy nem úgy gondolkoznak, hogy kár volt pont Koreában megindítani a háborút hogy jobb lett volna olyan ország ellen, amelyiknek a népe nincs így elszánva. S azt hiszi, hogy nem figyelik a népeket: na melyik a leggyengébb, majd ott támadunk. Aztán, ha azt látják, hogy a mi falunk 20 százalékban tett eleget a kötelességének, meg hogy sok ilyen taiu van, akkor nem arra a megállapodásra jutnak, hogy ezek csak olyan 20 százalékos emberek? Ezeket meg lehet támadni, hisz ezek messze vannak a koreaiaktól. Azok 100 százalékos emberek. Azokkal kár volt kikezdeni. De ezek? Ezek össze lógna roppanni az első nehézségre. Azt hiszi, nem így ügyel bennünket Tito?

Bakos János eddig nem nagyon gondolkozott azon, hogy miként is ügyel bennünket Tito, de hogy ő úgy ügyelte Sós Mihály minden szavát, hogy lélegzetet venni is majdnem elfelejtett, az biztos. Sós Miska azonban most már abbahagyta. Csend' telepedett kettejük közé egy pillanatra.

Akkor szólalt meg Bakos János.

— Szóval úgy gondolod, hogy vigyem be — kérdezte halkan.

Játékos lény villant lel Sós Mihály szemében.

— En azt nem mondtam — nézeti erőltetett komolysággal Bakosra. Aztán elnevette magát:

— Hát persze, hogy vigye be János bácsi.

Bakos János komolyan nézett iá. — Be is viszem — mondta aztán. Keményen, határozottan.

Cos Mihály nemsokára menni készült. Ba^ kos János is készülődni kezdett vele. Együtt indultak el és együtt mentek el Bezzeg- Tóth 6 ablakos háza előtt is: A következő háztiúl azonban Bakos János megállt.

— Én ide bemegyek — mondta lassan. — Kezetíogtalc. Bakos már nyomta a kilincset, amikor odaszólt Sós Mihálynak:

— Te, hogy is hívták azt a lencsést? Azt a bibliást?

Aztán kicsit zavart nevetéssel telte hozzá;

— Tudod, hátha vele is beszélt ez a disznó — bökött Bezzeg-Tóth háza leié. — Es akkor nem árt, ha elmondom neki azt a lencsét, meg a többi dolgot, amit most hallottam tőled-.-