Dunántúli Napló, 1950. december (7. évfolyam, 279-303. szám)
1950-12-05 / 282. szám
Vörösmarty emlékünnepély a Pedagógiai Főiskolán ä F I® O 1950 DECEMBER 9 VörOsmarty ti emlékünnepélyt rende- *ett szombaton délután 5 órakor a pécsi Pedagógiai Főiskola és a Batsányi János Irodaimé Társaság a főiskola dísztermében. Az ünnepséget Vörösmarty—Egresi: Szózatával és Bárdos—Kölcsey: „Nemzeti fény a cél“ című kórusművével kezdődött- melyet Antal György vezényletével a Főiskola énekkara énekelt. Ezután Csorba Győző író. a Batsányi Társaság tagja mondott megnyitót. Marton Mária Vörösmarty* a „ Gondolatot': a könyvtárban” című egyik legszebb költeményét olvasta fel. Élményszerű előadásban hallottuk utána Liszt Vörösmarty költeményének hatására írt nagyszerű müvét, a „Funeraiües" c. zongoradarabot, melyet Horváth Mihály zongoraművész toHmácco’t. A mű a forradalomról szók győzelméről é« elbukásáró’, de a végén nagyszerű látomásként a jövőrőL mely meghozza a szabadság diadalát. Ezután dr Faluhelyi Vera Vörösmarty „Szabad sajtó” éj a ,»Vén cigány" című költeményét szavalta nagy hatással, majd Pataki László főiskolai tanár mondott emlékbeszédet. Méltatta a ma- gyár reformkor nagy költőjének jelentőségét. Részletesen elemezte szerepét történelmünkben és az irodalomtörténetben. Megállapította, hogy haladó hagyományaink egyik legbeose- sebb része Vörösmarty édetműve. melyet a marxista esztétika szemszögéből ki kell értékelnünk. Hiányosságai meillett is forradalmi, becsülete*, kiváló tehetségű hazafi volt Vörösmarty, akinek művei méltán sorakoznak a XIX. század nagyjai mellé. Ezután a Pedagógiai Főiskola népi táncod szerepeltek. Mocsári Jenőné főiskolai tanár betanításában, igen nagy sikerrel, majd Vörösmarty ..Árpád ébredése" című kétképes romantikus drámai jelenetét adták elő a Főiskola Ezinjtászói. A jelenet jól sikerült. Befejezésül a főiskolai hall gatókbóji álló énekkar Kodály—Berzsenyi: Magyarodhoz című kórusmfi- vet adta elő szép hangzásban. ' DECEMBER 5. KEDD ÜGYELETES GYÓGYSZERTÁRAK 10/3. sz. („Gránátalma“) gyógyszertál Széchenyitér 5. Telefon: 29-81. 10/8 íz. (,-Őrangyal“) gyógyszertár Kossuth Lajos utca 81. Telefon: 23 94. 10/12 („látenj Gondviselés”) gyógyszertár. Doktor Sándor utca 47 sz. Telelőn: 13-53. — NÉVNAPOK: Róm. kát.: Szabhass ep.. prot.: Vilma: — IDŐJÁRÁS: Mérsékelt, időnként élénk szék felhős idő, sokfelé eső, esetleg h&vaneeő. A hőmérséklet keleten még átmenetileg emelkedik, nyugaton csökken. „Télapó-ünnepély" az óvodákban és iskolákban „Télapó“ ünnepélyt rendeznek december 5-én az óvodákban és az álta- lánoa iskolákban. Az ünnepi müsor- azámokban a szülői munkaközösség tagjai és az általános iskolák felsőtagozatú növendékei szerepelnek. A szülői munkaközösség tagjai a műsor ntán megajándékozzák a gyermekeket. A* ünnepségek rendezésébe bekapcsolódik az MNDSZ is: erre az alkalomra külön műsorfüzetet adnak ki. Az Időszerű mesék, versek, bábdarabok és gyermekdalok elősegítik majd „Télapó" ünnepségek sikerét. — A „Legjobb vidéki könyvesbolt" t*éesetL A Könyvesbolt Kiskereskedelmi Vállalat pécsi, Szóchenyi-téri boltja elnyerte az ország összes hasonló boltja elől a y&ndorzászlót és a „Legjobb vidéki könyvesbolt“ cfmet A könyvesbolt vezetője. Kende Sándor ugynneikkor a „szakma legjobb dolgozója“ lett vidéken. A Könyvesbolt KV pécsi központja ezután csak könyveket árusít és este 7 óráig tart nyitva, hogy az üzemekből későbben jövő dől- gozók fa vásárolhassanak könyveket. A verseny kiértékelése három szempont szerint történik. A pécsi könyvesbolt kiemelkedő munkát végzett az üzemi szervezés terén, a kollektív munkája példamutató volt az üzleten belül és a többi könyvet árusító boltiak ezenkívül tervelőirányzatát 133 százalékban túlteljesítette. — A megyei tanács kereskedelmi osztálya feldolgozta az 1951. évi keret- zzámokat A gondos tervkidolgozás biztosítja majd a kereskedelmen belül is a tervszerűséget így elérhetővé válik a szocialista kereskedelem egyik fontos célkitűzése, hogy az ipar azt gyártsa, amire a vásárlóknak valóban szükségük van. — Dolgozók általános Iskolája új tanfolyam indái Gyárvároson. A Pécs- jgyárvároei áll általános iskola dolgozók iskolájában december hó 15-é®. új általános iskolai tanfolyamok kezdődnek, melyeken minden dolgozó férfi és nő résztvehet- aki (középiskolai tanulmányokat a múltban nem végezhetett, vagy tanulmányait nem fejezheti« bo. A tanfolyamok 5—5 hónaposak. Az általános iskolai végzettség megszerzése oly dolgozóknak is ajánlatos, kík magosabb tanulmányokat (gimnázium, elektrotechnikai szak- gimnázlum, vas-, fém- gépipari gimná • zhrmotkat stb.) akarnak végezni, vagy irodai alkalmazásra pályáznak. Tanfolymunk hallgatói részére gép- és gyorsírás* tanfolyam is működik. A tanítás az esti óráiban folyik a hét három napján. Az általános iskolai tanfolyamok díjtalanok. Beiratkozni minden nap 8 órátó] 18 óráig lehet a Pécs-gyárváros; általános iskola igazgatóságánál, ahol bővebb felvilágosí fist adnak. Párthírek A szigeti alapszervezet 5-éta, ked den este 6 órakor népnevelő és bizalmi értekezletet tart A Belvárosi alapszervezet bizalmi és népnevelői kedden, 5-én este fél 7 órakor jelenjenek meg. Geisler Eia- utcsa 2. Bejárat « Széchenyi téri oldaton. A Budai L adapazervezet december 5-én, kedden délután 6 óraikor bizalmi éa népnevelő értekezletet tart. A Budai n. ma- kedden este fél 7 óraikor bizalmi és népnevelő értekezletet tart. ___________ SZ ÍNHÁZ Szerdán, december 6-án mutatja be a pécsi Nemzeti Színház Kornej- csuk Csillagtáma című 3 felvonásos színművét. A darab mondanivalója szorosan (kapcsolódik napjaink legsorsdöntőbb kérdéséhez, a széncsatához, bemutatása, is ezért vált aktuálissá. A mindvégig derűs, optimista hangulatot sugárzó, de drámai jelenetekben is bővelkedő darab főszerepeit Lontay Margit, Fogarasi Mária, Gordon Zsuzsa, Mester János, Náday Pág és Bakos László játszák. A frTtnház a Csillagtáma bemutatásával megszakítja a Gerolstein! nagyhercegnő előadássorozatát é* Offenbach nagyoperettjét IkarácEKmv hetében tűzi újra műsorra- tehát a szin- házbérlök ebben a hónapban két bérleti előadást láthatnák. SZÍNHÁZI MŰSOR« 5- én, kedden este fél 8 órakor: GEROLSTEINI NAGYHERCEGNŐ — (Csajkovszkij bérlet). 6- án, szerdán este fél 8 órakor: CSILLAGTÁRNA (Móricz Zs. bérlet) 7- én, csütörtökön este fé 18 órakor: CSILLAGTÁRNA (Arany J. bérlet) 8- án, pénteken este fél 8 órakor« CSILLAGTÁRNA (Ady Endre bérlet) Tehergépkocsi I*at (t db 1.5 tonnás, 4 db 4.10 tonnás) azonnali megvételre keresünk. Ajánlatokat kérjük Miskolci Útfenntartó Vállalat (Miskolc, Fürst Sándor-u. Í2. Tel.: 24-04) címre —. MtmkafeíaJánlásUéní az Egyetem- ntcnl Iskola szülői munkaközössége jólsikerült műsoros estet rendezett_a Budai I. pártházban. A postás kultúr- gárda és a szülők színjátszó csoportja jó előadással tűntek ki. — A Magyar Jogász Szövetség szakmai-ideológiai előadássorozatának megnyitó előadását „Az állam és jog keletkezése" címmel dr Vas Tibor egyet. ny. r. tanár elvtárs tartja 5-én, kedden délután 6 órai kezdettel a felsőbíróság kultúrtermében. — A Szikra Könyvesbolt KV Baranya-, Somogy- és tolnamegyei üzleteinek vezetői december 10-én, vasárnap értekezletre jönnek össze Pécsett, hogy megbeszéljék a december közepén meginduló „Téli Könyvnapok“ tervét és az ezzel kapcsolatos kérdéseket. • . — Az Állatai Hirdető Vállalat pécsi kirendeltsége, Boltív-köz 4., felhívja azokat a kereskedőket és iparosokat, akik az 1950. évre esedékes kiugró- és portáltábla díjakat még nem fizették he, fizetési kötelezettségüknek december 15-ig annál is inkább tegyenek eleget, mert az idevonatkozó kormányrendelet értelmében a nemfizeíőket kőzadók módjára történő behajtás végett az adóhivatalnak kell átadni, ami 100 százalékos felárat von maga után, — Pécs város tanácsa végrehajtó- bizottságának lí. Terv statisztikai és munkaerőgázdálkodási osztálya nyomatékosan felhívja az érdekelt munkavállalókat és munkáltatókat, hogv a munkakönyvek kiállítása céljából jelentkezzenek: Városháza, III. 95. szám alatt. A munkakönyvek kiváltásának határideje 1950 december 15. — Sztipics—Balog tánciskola dec. 5-én 3 órakor kezdődik a Budai I-ben (Kossuth Lajos-út 83.) A szászváriak nyerték a mecsekszabolcsi bányászrangadót SZÁSZVÁRI TÁRNA—MECSEK- SZABOLCSI TÁRNA 1:0 (0:0) Mecsekszabolcs, 300 néző, vezette Rolléder. Nagyiramú, változatos mérkőzést vívott a két csapat. A győztes gól a második félidő 34. percében esett, amikor Keresztes középen kiugrott és a vetődő kapus mellett a hálóba lőtt A szászvári csapat Kubicska ragyogó védésének köszönheti győzelmét Jók: Kubicska a mezőny legjobbja, Bö- röcz L, Palatinusz, illetve Appels- hoff er, Féltig és Lajos HL DVSK—NAGYATÁDI MTE 3*3 (2:1). Dombóvár, 1000 néző, vezette Budán. A mai mérkőzések után nem változott meg a sorrend az NB Hibán, mert az elmaradt stmontornyai mérkőzés még megváltoztathatta volna a tabella végén a sorrendet A DVSK óvásaitól eltekintve jelenleg Így fest a bajnoki tabella: 1. Pécsíoánya 14 10 2 2 45:12 22 2-Nagyk. Ép. 14 9 3 2 27:18 21 3. Szászvár 14 9 2 3 40:18 20 4. Nagym. 14 8 2 4 42:21 18 5. Barcs 14 5 5 4 31:17 17 0. DVSK 14 8 1 5 30:17 17 7. M.-szabolcs 14 5 3 6 30:10 13 8. Nagyatád 14 0 1 X 7 20:32 13 9. Postás 14 5 2 7 32:38 12 10. P. Dózsa 14 4 3 7 19:28 11 11. Szigetvár 14 4 3 7 18:33 11 12. Marcali 14 3 3 8 19:37 9 13. SBTC 13 2 4 7 13:18 8 14. Bátnsadk 14 3 S 9 18:53 8 15. Erdőgaasd. 13 3 2 8 12:38 S Ä vasutasok nagyobb akarással látszottak PÉCSI LOKOMOTÍV—BDSE 4«1 (3:0) Barátságot. Verseny-utca, S00 néző, vezette Markoviét (Budapest). Pacsi Lökj Kovács — Keenfi, Hegyi, Mike — Meggyes, Nagy I.— Vezér, Túra, Hirczi, Kövér, Horváth. — PBDSE: Sarbak — Illés, Kovács, Kovarlk — Ligeti, Rákóczi — Berki, Léber, Zámbó, Leipám, Karácsonyt Vasutas támadások után a 20. percben Hirczi szerezte meg a vetetést, 1:0. Ezután is a Lokomotív játszott fölényben, Vezér hagyott ki két ordító helyzetet A 38. percben Horváth lőtt gólt, 2:0, majd a 44. percben Horváth szabadrúgását Sarbak saját kapujába ütötte. Szünet után mindkét csapat változtatott A BDSE-ben Karácsonyi helyére Csete állt be, Zámbó és Berki helyet cseréltek. A vasutasoknál Kövér helyett Szabó játszott Eleinte a BDSE támadott többet majd a 28. percben Túra növelte a Lokomotiv előnyét 4:0. A 29. percben Léber szabadrúgása jutott a kapuba, 4:1. A végén a bőrgyáriak Játszottak jobban. A Lokomotív különösen a* első félidőben játszott nagy fölényben. A bőrgyáriak csak az utolsó negyedórában mutattak valamit Jók: Mik», Hegyi, Meggyes, Túra, Horváth, illetve Illés és Ligeti. • A» NB L utolsó előtti fordulója ntán tisztázódott a bajnokság és a kiesés sorsa. Eredmények: Honvéd— Csepeli Vasas 5:0, Textiles—Poétáé 2:1, Szombathelyi Lokomotiv—Vasas 1:0, Előre—Szegedi SZMTE 2:2, Salgótarjáni Tárna—BDSE 6:1, Tatabit nyai Tárna/—Diósgyőri Vasas 2:1, Dózsa—ÉDOSZ 1:0. P. DISZ FSE—Meceekszabolcsl Tárna 5:2, kér. L ó. női. Győztesek: Iványi Gönye 2—2, Kárpáthy 1, illetve Vaes és Lukács 1—1. Tömegsrervezefeft hírei MSZT: A siklósé külvárosi alapsrer- ▼ezet ma délután 5 ómkor vezetőségi és népnevölóí értekezletet tart SZAKSZERVEZET« A SZOT Kultúmevelést osztálya felhívja az üzemek és vállalatok kultúrfelelőseit és az operabérlők figyelmét, hogy az opcrahérletcik harmadik részletét 1950 december 171.1« fizessék be a színház- ban» Bossány} Ferenc szervező titkár- nál. Torlódások elkerülése végett kérjük a bérlő közönséget, hogy jegyét mielőbb váltsa ki. Előadás.: december 20án este fél 8 órakor. Nyomatékosan felhívják a közönség figyelmét arra, hogy alk/i a harmad;:'-: részletet nem fizeti Le, eddig előre befizetett részleteitől elesik és jegyét a színház pénztáránál szabad forgalomba bocsátjuk. A határidő lejártával semmiféle reklamációt nem vesznek figyelembe a helyek fenntartására vonatkozólag. — A Kereskedelmi és Pénzügyi Dolgozók Szakszervezete értesíti a feartár-rnkat, hogy az első természettudományos előadást 7-én, csütörtökön este 6 órakor tartják a József utca 15 szám alatti székházban. — Házfelügyelők szakszervezete felhívja tagjai figyelmét, hogy az új munka- leön vv kiálítása kötelező, «melyet a szakszervezet végez. Bizalmiak útján értesítünk mindenkit, hogy kinek mikor kei'l jelentik ezni. KIOSZ: A Vendéglátóipari szakosztály közli t agjaival, hogv özv. Kette- rer Lajosné elhunyt kartárs temetését folyó hó 5-én délután 3 órakor testületileg vesznek részt. — Felhívlak /a műszerészek’ figyelmét, hogy ’■■edden, 5-én 6 órakor szakosztályi ülés lesz. RÖPLABDA. A megyal röplabdiy ezövetaég as Idén Ht me«reode*i * fedettpálya röplabda bajnokeágokat. A nevezéseket a esőveteég címére kell leadni (Péos, Megyei Sportoez- t.ály, röplabdatagozat, Janns Pannonius-«. 5.) Nevezési dl) csapatonként 10 forint. A nevezési határidő december 10. Minden külön Fájdalomtól megtört szívvel tudatjuto hogy forrón szeretett jó édesanya, nagyanya, anyós és •kedves rokon özv. Császár Jánosné «sül. Sánta Téré* f. évi december hó 2 án. 66 éves korában, váratlanul elhunyt. Drága halottunkat dec. 5-én, d. n. fél 3 órakor kísérjük utolsó útjára a Központi temető ravatalozójából. A gyászmise a temetés napján reggeli fel 8 órakor les* az Ágoston-térl templomban. A gyászoló család. emléked örökké velünk marad. Drága — Ipari szakiskolát végzett dolgozók részére, akik fém-, fa- vagy elektromosipari szakiskolát végeztek, •az 1950—51 évben is ipari középiskolai érettségi vizsgálatra előkészítő tanfolyamot szervez. Kezdete az 1950—51 iskolai évben 1951 január 15. Mindazon dolgozók, akik a tanfolyamot elvégzik, ipari középiskolai érettségi vizsgára bocsáthatók azok is, akik a tanfolyam felvéte't feltételeinek megfelelnek, de a tanfolyamon nem vesznek részt. A tanfolyam, vala. mint az érettségi vizsga költségeit a közoktatásügyi minisztérium viseli. — Je'entkezési határidő 1950 december 15. Jelentkezési hely: a pécsi 15. sz. gépészeti technikum, Pécs Rákóczi Út 79 szám. — Tánciskola a Pannóniában ma este fél 8 órakor kezdődik. Vezeti: Hermann. Tanórák: kedden-csütörtökön. Tandíj tésztetben fizethető. Köszönetnyilvánítás Hálásan köszönjük mindazoknak, akik felejthetetlen halottunk Bognár Gyaláné szül. Cséiay Mária Aranka temetésén réaztvetteft, koszorúk és virágok küldésével fájdalmainkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család. FÉRFI átmenetikabát majdnem új, gyermc-kruhák, Stradiváriua iskola- hegedű, mwtercselló, kis Íróasztal, kiskor dó, kép eladó. Városház-n. 2. I. em. Í5. ______ ELADÓ 500 négyszögöl jótermő szöllő Felsögyflkésben. Érdeklődni Ptk»bányatelep, Plóbánia-n. 8. Pintér János. SÜRGŐSEN különbé járatú _ szobát keresek, két diák részére. Cím: Ka- talin-utca 30/1. Jarabok. PÁLLÓ3AJTART vennék húeleeó- záshoz, jó állapotban. Farkas, Deákutca 2. üzlet. BÚTORÁTALAK1TAS, javítás, nyezés Alpár, Bajcsy Zs.-u. 12.' féTASKAIROOÉP (Olympia) kifo- gástnlnn állapotban eladó. Érdeklődés szerdán d. e. 8-^-12-ig. Doktor S.-ú. 6. szám. KERESEK bejárónőt, délutáni 3 [óra elfoglaltságra. Bei csényi-utca 7. MAGYAR TORNASZGYÖZELEM BULGÁRIÁBAN Szófiában igen nagy érdeklődé« mellett rendezték meg a magyar- bolgár nemzetek közötti válogatott férfi és női tornász viadalt. A női csapatversenyben a remekül tornázó magyar együttes 236.25:225.90 puui arányban győzött. Az egyéni óetszo- tottben az első nyolc helyet magyar versenyző foglalta el, az első helyen S. Keleti Ágnes végzett S9.9 ponttal. A férfiak versenyében a magyar cea- pat a korlát, nyújtó, lólenge«, gyürii és műszabadgyakorlat után kéé ponttal vezet a bolgár csapat ellen. A pécsi tornászváiogatottaK. Horváth Leona és Várkői Ferenc & várakozásnak megfelelően szerepeltek. NAGY ÉRDEKLŐDÉS MELLETT RENDEZTÉK MEG AZ ÖKÖLVÍVÓ- MÉRKŐZÉST P. Lokomotiv—Debreceni Lokomotiv 0:3 Mintegy 2000 főnyi közönség érdeklődése mellett rendezték meg vasárnap a vasutas csarnokban a P. Lokomotiv—D. Lokomotiv találkozók A pécsi csapat közelebb állt a győzelemhez. Részletes eredmények (elől a pécsiek): Könnyűsúlyban Gábor pontozással veszít a többet támadó Riskó IL ellen. Bantainsúiyban a gyengén mozgó Bakost pontozással veri Riskó L Breider már az első menetben technikás játékkal kiüti Nemest, míg a másik pehelysúlyú találkozóban Kovács ellen Dobót mélv- fltée miatt leléptetik. Könnvűsúty- ba.n Biró nagy fölényben pontozással győz Szabó ellen. Bán—Orbán mérkőzés döntetlenül végződött. Váltóban a* Ideges, csapkodó BaJoghot pontozással legyőzi Kertész IL Nehézsúlyban a jól küzdő Várhegyi ellenfelét, Szelét teléptetik. Félnehéz- eűlyban Filót a második menetben kiüti Kovács. Az ökölvívó mérkőzés jó sportot, izgalmas, élvezetes találkozókat hozott, a hatalma« közönség nem csalódott. A pécsi csapat örvendetesen javul, ami a jövő szempontjából biztató. Minden külön értesítés helyett Fájdalomtól megtört «jrfwel tudatjuk, hogy forrón szeretett édesanya, anyós és nagyanya özv. Kassay Józsefné «SÜL Kamu Jatt* folyó hó 2-án, 63 érés korában, hosszú szenvedés után, csend® sen elhunyt Drága halottunkat folyó hó 6-án. d. u. 3 órákor kísérjük utolsó útjára * Központi temető ravatalozójából. Gyászölj&k gyermekei: dr. Bá- Knt Ferencné szüL Kassay Hona, Kassay Zoltán, vejo dr. Bálint Ferenc, unokái Bálint Editkc és Kassay Zolika és a széleskörű rokonság. Drága emléked őrökké velünk marad. Mosósegédet felveszünk, sftt mosógépkeze- lésben járta«. A bérezését a kollektív szerződés szabályozza. Nádor Szálloda. BÖRKABÁTFESTÉS. Bőrkabát, irhabunda, ridikiil, aktatáska, cipő újrafestését vállalom, líóner József, Tüzér- in 4. (Hadapródnál). 3294 MAGÁNOS tanárnő, egyszoba bútort kölcsönbe fogadna, garanciával. Ajánlatot „Megbízható 3459.” jeligére a (kiadóba kér. ELADÓK: íróasztal, konyhaasztal, vizespad, konyhamérleg, földgömb, női, férfi kabátok, szépirodalmi (könyvek, Molotov-u. 27. 3458 EGY jókarban lévő irodai írógép, egy zongora és egy kevoset használt harmónium eladó. Cím: 3454. szám alatt a kiadóban. DUNÁNTÚLI NAPLÓ a Magyar Dolgozók Pártja Baranynmrgyei Pártbizottságának lapja. Felelős szerkesztő: RADÓ ISTVÁN Felelős kiadó: SZIK KA SÁNDOR Szerkesztőség és kiadóhivatal: Pécs, Pereiét* utca 2. — Telefoni 15-32 és 15-42 Postatakarékpénztár! csekkszámlaszőm: 315.064 Előfizetési díj; havi ti __forint Péc si Szikra nyomda, Pécs, Munkácsy Mihály-utca 10. «tu Telefon: 20-27 A nyomdáért felel: GÁRDOSI JÓZSEF, • Cr'