Dunántúli Napló, 1950. december (7. évfolyam, 279-303. szám)

1950-12-03 / 281. szám

1950 DECEMBER 3

NT Ä P X. O

9

Bnloeh Ferenc plébános:

Á Szovjetunió által vezetett béketóbör ecvséaes, erős és legyőzhetetlen

H. Z. a villányi gépállomáson dolgozik. Pár évvel ezelőtt még Jugoszláviában lakott Moj mellett egv kis faluban. Dolgozott keményen ott is, de egyre jobban látta, hogy nincs értelme munkájának. Hiába próbált versenyt futni: Titóék sokkal gyorsabban taszították végtelen nyomorúságba a jugoszláv népet, semhogy azzal egy falusi gépész versenyezni tudott volna. Elbukott az egyenlőtlen versenyben. Elhatározta: otthagy mindent, szülőt, rokont, barátokat, átjön Magyarországra.

Ma nyugodtan, megelégedetten él. Megfeledkezni azonban nem feledkezett meg arról, hogy mit hagyott maga mögött. S arról, hogy azóta még egyre csak nehezebb lett a Jugoszláviában éló dolgozók sorsa, hogy a nyomor napról-napra csak fokozódik, hogy az elnyomás egyre borzalmasabb lesz, hogy az elhurcolások, tömeges letartóztatások egyre gyakoribbak — minderről azok a levelek beszélnek, melyek ha ritkán, néha kerülő úton is, de csak átjönnek s elhozzák azoknak szomorú . segélykiáltását, akik Tito börtön-országában sínylődnek.

— Ezeket a leveleket kellene min. denklnek elolvasni, akkor megtudná, mit jelent az, hogy bitangok uralkodnak Jugoszláviában — mondja H. Z. — Akkor pontosan láthatnák, hogy

hova vezet az, hogy Titóék eladták az országot az amerikaiaknak.

Nem kiabál, csendesen beszél, csak az arca, a szeme árulja el az izzó gyűlöletet. Ez a gyűlölet azonban olyan, hogy átforrósítja a levegőt.

— Mindent elvisznek tőlük — tör ki belőle. — Kifosztják őket mindenükből.

Aztán az egyik levélből olvas fel:

— Két birka maradt meg, abból is elvitték az egyiket. De elvitték a Pálosi utolsó tehenét is.

— Ez a sógorom — mondja ma- gyárázólag H. Z. — Jómódú gazda volt... ma koldus. Becsületesen, szorg'ilmasan gazdálkodott, soha nem Ivott Most...

Ismét levelet mutat: ,,Mindennap be van rúgva egy darab Idő óta. De nem is csoda, az emberek nincsenek már észen."

A levél a továbbiakban arról is beszámol, hogy ,,Pa!csl" belépett a ,,zadrugá''-ba — ahogy a Tito-féle kulákvezetés alatt álló termelőszövetkezeteket ott nevezik. Hogv azonban ezzel se lett jobb a sorsa, azt bizonyítják a következő sorok-, .

„ ... aki a szövetkezetben van, annak se jó. Nincs semmi, csak a dolog s a napid!j 40 dinár és 50 között van és egy kiló zsír ára 500 dinár, a búza feketén 5.000—6.000 dinár .között. Gyarló életünk van ..,“

— Tőnkre lettek a gyalázatosak — »óhajt fel H. Z. — £s így tesznek főnkre, gyilkolnak meg lassú halállal, +agy kegyetlen kínzásokkal ezreket, Százezreket. így verték télholtra Ta kács Jánost is a faluból, amikor el hajtották erdőt irtani.

Halkan zizegnek a levelek, ahogy •gymásutún tereget ki őkel az asztalon. A levelek zizegése helyett azonban a rabok láncainak csörgését, a megkínzott férfiak és nők panaszos jajgatását, megtört nyögését lehet hallani.

De nemcsak ezt. Az izzó gyűlölet hangját is. Azoknak hangját, akik mindenre el vannak szánva, hogy véget vessenek a gyilkosok uralmának, hogy kiharcolják a jugoszláv nép boldog jövőjét, szabad, szép életét. Azok hangja, akik mérj irmsgvát is ki fogják irtani Tito gyalázatos uralmának!

Balogh Ferenc, meesekszabolcs; római katolikus plébános, a baranyai papok békebizottsáyának elnökségi layja, a varsói békeviiáykongrcsszusáról és határozatairól a következőket mondotta:

— Örömmel üdvözlöm a varsói békeőgtjjiit dúljjöztam

a szfaieMitcL IlúmluwI

Egy honvéd levele

néphadseregben állok őrt a béke egyik báslyaíolcán. Őrhelyemen is figyelemmel kísértem' a széncsata hőseinek eredményeit, hiszen magam is bányászcsaládból származón, amire most különösen büszke vagyok. Néhány nappal ezelőtt szabadságot kaptam. Szívrepesve utaztam haza. Kom ló, az ötéves terv városa íelé. A vonattal sok bányász ment műszakra. Szemükben büszke lény csillogott mert tudják, hogy a magyar nép, a Párt, Rákosi elvtárs, megbecsülik munkájukat, mindenben támogatják harcukat. Vágy fogott el, hogy megismerjem munkájukat.

Munkára jelentkeztem. Amikor a Kossuth-aknához értem, a szivem a torkomban dohogott a boldogságtól, hogy leszállhatok a föld gyomrába, a hősi csaták színhelyére. Pillanatok alatt beöltözködtem. Amikor megkaptam a bányászlámpát, úgy szorítottam magamhoz, mint a legdrágább regyvert és megindultam az akna lejárata leié. Néhány perc múlva már olt voltam a széncsala hősei között. Láttam és megismertem kemény mun- kájulrat. A lapátnyelet úgy szorítottam magamhoz, mint a fegyvert, antely- lyel védjük a békét az amerikai agresszorok és Tito banditái ellen, akik ismét nyomorba és rabszolgasorsba akarják dönteni a magyar dolgozókat> akik koncentrációs táborba akarják hurcolni a dolgozók legjobbjait, atom bombával akarják elpusztítani azokat az eredményeket, amelyekre büszke az egész magyar dolgozó nép. Tudtam, hogy minden egyes lapát szénnel gátat emelek az amerikai és a titóisla barbarizmus terjeszkedése elé. Egyre gyorsabban dobáltam a csúzdába a szenet, mert. tudtam, ezzel is. megakadályozom, hogy nálunk újból a gyárosok, bankárok, földbirtokosok és kulgkok sanyargassák a dolgozó népet.

Amikor vége lett a műszaknak, keményen szőritől tutik kezet, hisz egy célért harcolunk valamennyien. Ez a cél pedig a dolgozók legdrágább kincse, a béke. Csak az eszközök különbözők. Ki réselőgéppel, lapátlói, kalapáccsal, mélyszántással, beszolgáltatással, ki fegyverrel a kezében harcol érte. MAJOR TIBOR honvéd

kongresszus határozatát, A varsó béke- kongresszus bebizonyította, hogy kár olthalatlan vágyként és kívánságként él az emberiség százmillióiban a bé- keakaral. Ez a béke akarat harcos ej- .szántsáf-ként él bennünk, amely, békéért készek vagyunk sikraszállni.

— A varsói békekongresszus véteni,ó-’ nyem szerint a béke ügyét nagymértékben. vitte előre. Még jobban megmozgatta a béketábor híveit* de megmutatta erejét is a háborús gyujtgga- tók felé.

— A világ népeihez intézett kiáltványnak megfelelően éberen kell őrködnünk, nehogy a béke egységé» frontján rés támadjon. Elég volt a háborúból, a népek béke után óhajtoznak! Ez minannyiunk legfőbb vágya. Ez jutott kifejezésre a Varsó bákekongresz- szuson is, ahol 80 nemzet küldöttei fejezték ki békeakaratiirat.

— Bebizonyítottuk a világnak, hogy

a Szovjetunió által vezetett bókelgbox meg akarja és meg fogja tudni védeni a békét. Azt akarjuk, hogy a béke korszaka virágozzék fel, amikor az emberek milliói a mi felszabadult életünkhöz hasonlóan szabadon dolgozhatnak, művelődhetnek, élhetik saját lelkiségüket, nemzetiségi életüket. Egyházunknak is harcolni kell egy új ab}) világégés ellen. *!

— A Világkongresszusnak az ENSZ- hez intézett felhívása minden pontjáf helyeslem. Igenis követelnünk heil q koreai kérdés békés rendezését! De meg kell szüntetni a másik bekebontó Nyugatnémetország és Japán újrafeU fegyverzését is. Ezek az államok a fasizmus melegágyai voltak, amelyek a világra zúdították a rengeteg szenvedést és pusztulást.

Szabadságban, önállóságban, függetlenségben akarnak clni az összes nemzetele Ebben egységes volt az állásfoglalás valamennyi küldött részéről, vallásfelekezetre való tekintet nélkül.

— Minden) összevetve: a varsói bé- kekongresszus ismét meggyőzte- a háborús uszítókat, hogy a Szovjetunió állal vezetett béketábor egységes, eres és legyőzhetetlen.

üdémét* fázstf vájác ZÓÖ százaikkal kaszáid meg- a P,áii szettel® g&ndsskedásái

Már 1934-ben báuyáez szeretett volna lenni Kelemen József. ITgy érezte, hogy a bányamunkánál nincs ezebb ős hősiesebb foglalkozás. Már akkor leszállt volna a bányába küzdeni, kivenni részét- a fekete gyémánt napszintreszállításáért iolyő munkából. Igenám, csakhogy abban az időben nem volt szükség új bányászokra. Az üzemekben mindenhol kiírták vastag betűkkel:

„Munkúsfelvctel nincs“

Ha valaki a kiírás ellenére mégis munkára felvételét kérte, jól lehordták és utána foghatta vándorbotját és mehetett tovább keresni. így járt Kelemen József is. 1934-ben. Nem sikerült bányásznak lennie.

—■ Majd ez a világ is elmúlik egyszer — nyugtatta meg. magát Kelemen elvtárs. — Majd lesz még szükség bányászokra.

öt évig táplálta a remény, hátha bányász lehet. 1939-ben, amikor a fasiszta Horthy-rendszer az ipari hadi termelésre" állította át, tényleg megnyíltak a- kapuk az új bányászok előtt

így, 1939-ben teljesült Kelemen elvtárs vágya. Bányász lett. Mint csillés kezdte az új foglalkozást A bányamunka- nagyon megtetszett, do. egy kis csalódás is érte. Rövidesen rájött arra, hogy a bányászokat nem veszik semmibe. Nem értékelik nehéz és önfeláldozó munkájukat. Csak hajszolják őket a nagyobb teljesítmények elérésére. Azért, hogy kevés a kereset, már nem volj szabad szólni.

De eimek a világnak csakhamar vége lett.

A felszabadulás után vájárnak léptették elő Kelemen József elvtávsat, mert szakképzett bányásznak ismerték. Neve már 45-ben. az első szén- csatában is a termelés élharcosai között szerepelt, mert teljesítményével mindig lehagyta a többi munkatársait. Ä hároméves tervben többször részesült pénzjutalomban is jó munkája elismeréseként. Mint jó kommunista, tisztáu látta maga előtt a 'feladatokat. Teljesítményével sohasem elégedett meg, kereste az újat, az ésszerűbbet, azokat a feltételeket, amelynek segítségével állandóan fokozni tudta teljesítményét.

ötéves tervünk beindulása óta tervelőirányzatát állandóan 200 «zúzalék körül teljesíti. Október hónapban is 78 forint volt az egy műszakra

eső keresete.

Jelenleg a bányamunka legszebb területén, fejtésben dolgozik az Ist- ván-aknán. Műszakonként 30—40 csille szenet termel népgazdaságunk számára. De megállja a helyét kőmunkákon i-s.

—- Ma a fejtés lüsó részén dolgozol

— mondja neki Garai József, a brigád vezetője. — Tudod, ott a kövesben.

— Nekem mindegy Garai elvtárs

— válaszolja mosolyogva — én ott is kiteszek magamért, annak ellenére, hogy nagyon kemény a kőzet.

Kelemen elvtárs nem ijed, meg a kemény kőzettől sem. Érti a fortélyát. És különöseid amikor arról vau •szó, hogy a munka sürgős, mint a jelenben, nem ismer nehézséget.

A fejtés alsó része visszamaradt. Azért osztja á. csapatvezető arra- a részre Kelemen elvtársat, mert tudja, ha ő ott van, akkor hiba nem lehet.

— Most jövök a bérelszámolóktól

— tereli el a beszélgetést más irányban Garai elvtárs. — Megnéztem a multhavi eredményünket.

— No, és én hogyan állok? —kérdezi.

— Jól. Havi átlag teljesítményed 160 százalék.

. — Neked az jó? Várj csak. majd ebben a hónapban jó lesz, mert 200 százalékon alul nem állok meg. Ezt vállaltain Sztálin elvtárs születésének 71. évfordulója tiszteletére és még az is oda irtára, hogy azon a napon pedig

250 százalékra teljesítem tervelőirányzatomat.

— Ennek én örülök a legjobban, mert legalább majd a többiek is követik példádat — mondotta Garai elvtárs ós elindult az aknaház felé.

Kelemen elvtár« elgondolkozik a ICO «zúzalékon. Nem is olyan lebecsülendő teljesítmény ez. Hát még az ezután járó fizetés milyen szép. Egykét perc és máris kiszámítja, hogy a. 100 százalék után mennyit keresett egy műszakon.

— A mélységi pótlékkal 58.24 forint esik egy műszakra mondja mosolyogva. Harminc műszakot csinált november hónapban. Így a keresete 1747.2 forintot t.osz ki. Ha már itt tartunk, akkor nézzük meg, ebben a hónapban hogyan emelkedik Kelemen elvtárs keresete, Pártunk Központi Vezetősége 6a a minisztertanács határozata értelmében.

Ha Kelemen elvtárs ebben a hónapban ia átlagosan elér 160 «zúzalékot., azt már tudjuk, 38.24, forint irt keresne. Ehhez jön a többi. A löt) százalékon felüli teljesítmény Után 75 százalék prémiumot is kap. A prémium összege 21.84 forinttal "emeli az egy műszakra eső keresetét, így Kelemen elvtár« kereséte, ha .ebben a hónapban is ICO százalékra tél-’ jcsíti tervét, nem 58.24 forint, bánfirí 73.59 forintot keres egy műszakon. Ez a .

keresettöbblet 460.50 forint

Egy évben pedig kereken 5.526 forintot jelent Kelemen elvtársnak Eártunk és kormányunk szerető gondoskodása.

De amint szavaiból kitűnik, Kelemen elvtárs nemcsak azért ajánlotta fel ebben a Hónapban azt, hogy teljesítményét, 200 százalékra, december 21-én pedig 250 százalékra emeli, mert sokat akar keresni. Őt nem -a nagyobb kereset serkenti a nagyobb teljesítmények elérésére. Hajtja a Sztálin elvtárs iránti mély szeretetem De másért ie. t m

— Nekünk, kommunistáknak — mondja — nemcsak a Icrmalésben kell példát mutatnunk, hanem a béke megvédéséért folyó harcban is. Aliikor kezembe veszem a rés cl ö gépemet, magam előtt látom a gyárak éhes kazánjait. Gépem -. berregéso,- mintha csak azt mondaná: Adjál több szenet, hogy minél több árut, minél korszerűbb fegyvereket tudjunk előállítani, néphadseregünk '-száx mára, amely sziklaszilárdan őrt áll a mi békés, életünk felett. - Nekünk, pécsvidéki bányászoknak meg különösen ezemelőtt kell tartanunk • a külső ellenség szándékúit. Hisz : alig 40 kilométerre vagyunk Tito és bandájának Jugoszláviájától, ahol erős ütemben készítik elő « harmadik hír lágháborút-, elsősorban ’ mi eUerdlnk.

— Nem is olyan régen olvastam ar újságban azt, hogy milyen tömeg- szarencsél 1 ens égek történnek- a - jugoszláv bányákban. Nem is volt nehéz' kitalálni, hogy miért? — mondja-haragra gerjedve.

Nem törődnek a bányászokkal Titoéknák

Nem számít az, ha a bányászok meghalnak. Ezért nem törődnek a biztonsági berendezésekkel. De mi &cgú tünk azoknak is a többtermelésén keresztül, hogy azok is minél röví- dobh idő múlva lerázhassák nyakukról Titóék aljas uralmát. -■*

Ragoncsa János

Kifosztoitság, nyomor, kegyetlen terror

Erről szólnak a Tito Jugoszláviájából érkező levelek

— Napi 40—50 dinárért hajszolják őket a kulákok — mondja H Z. — Tíz deka zsír áráért, ugyanakkor, amikor nálunk a csoportokban átlagosan 20 forinton felül van egy munkaegység értéke. Nálunk egy napot vagy még annyit se kell dolgozni egy kiló zsír áráért, náluk 10 napot.

Aztán rámutat ujjával a levélre, Keserű nevetéssel kérdi:

— Furcsa ugye, hogy egy parasztember arra panaszkodik, hogy drágc o búzái

Vége a keserű nevetésnek, H. Z haragjában, szinte kiabál:

— De tőlük elviszikI Az ulolst nemig. S ha egy kicsi kell, legalábt

tőzéshez, akkor úgy vásárolnak a ku■ Iákoktól, feketén. ötezer dínáros áron.

Erőt vesz magán, lecsillapodik. Aztán újabb levelet mutat.

— Így vélekedtek a dolgozók Tito választásairól — mondja.

„... lehet is szavazni, van is mire, amikor százezrével raboskodik a nép, akinek nincs kenyere... ha valaki vágott disznót 40—50—80—100 kilósat, 5—7—0—11 kiló zsírt be. kell vinni, nem számít, ha otthon egy főzetre való se marad .., egy tehéntől, ha öten is vannak hozzá, 4—700 liter tejet be kell adni..."

— Százezrek raboskodnak — ismétli végtelen keserűséggel. — Köz- lük az apám is... Nem tudta kifizetni az adót. Elvitték. De azon az éjszakán még vagy 40 dolgozó parasztot vele együtt. Takács János, Ander Imre, Ander János, Berecz Szilveszter, Kiss Pál... Mindet fel sem ladták sorolni, akiket akkor elvittek.

■— Egyszer sikerült meglcrtogatniok — mutat ismét egy levelet

„ .. ■ nem is nagyon bírtam semmit mondani, mikor ő is, én is, sírtam. Tiszta kopaszra a haja lény írva és szakálla akkora, mint a két ujjam, a bajusza szájába ér és tiszta hófehér. Sápadt, sovány, még mellé rajta a rabruha, a rabsapka, rossz cipők, úgy lóg ki a kapca, se talpa, se sarka, majdnem meziéláb. Így néznek ki a pozsareváci rabok..