Dunántúli Napló, 1950. december (7. évfolyam, 279-303. szám)
1950-12-24 / 299. szám
4 HÄPS.O io-tít n??c5MBER 2Í MAP A , KÜLPOLITIKÁBAN Az elmúlt héten lezárult az ENSZ lözígyütósének ötödik ülésszaka. A dollárokkal jól beolajozott szavazó- gápozc-vi mrmt egy időre használaton kívül helyezik, annál ie inkább, mert « a hírneve« szavazógépezot az utóbbi időben igen ceikorgott és kát • ingott Ennek a* az oka. bogy a Szovjetunió béke javaslatai az egész .világon nagy visszhangot keltettek, világszerte az emberek «százmtfliliói érőmmel fogad tán el ezeket a javas, latokat. De az ENS'ó-bon pár tucaá- *»yi küldött, diplomata Acheson karmester úr invé«':re a javaslatok ellen szavazott, köztük az álarcát már vég- kép elvesztett Titoteta ügynökök. ILa működött is a szavazógépezet, mégsem működött kiíogáötalanul, «óh.vnéha meglazult egy kerék, líol Indiánál, hol Egyiptomnál, hol más országot, jelző tábla mögött. Az ilyen Jcoréklazulásoknak'" az volt az oka, hogy a küldötteket gondolkozásra késztette egyrészt a szovjet, javaslat, döntően pedig a dolgozó tömegek otthoni magatartása, határozott bckcakartda, amellyel félreérthetetle.- mid a Szovjetunió javaslatai mellett Jogi álfák állást. A békeszorető emberek .támogat. 8ák a Szovjetunió küldöttségének javaslatait az új háború veszélyének megszüntetéséről, a béke megszilárdításáról és a Koreában elkövetett embertelen amerikai agresszió mog- nsün.toté\séirő.L Amiről a szovjet küldöttség beszélt, az mind elodázhatatlan kérdés volt, amit a szovjet küldöttség tmondott, az mind megcáfolhatatlan tény volt. A háborúra uszító imperialistáik számára nőm akadt más kiút, mint ismételten felrúgni az ENSZ alapokmányának főelveit. A nyikorgó szavazógépezet jé volt még annyira, hogy az első kérdésben megmentse“ a nehéz helyzetet ás megakadályozza az agreeszorok megbélyegzését és ehelyett „polgárjogot“ próbáljon szerezni annak a történelemben is példátlan vandalizmusnak. amit ma, az amerikai agrosz. szórók az ENSZ zászlója alatt Koré- i ában művelnek. Teljesen csődöt mondott azonban az angol-amerikai blokk minden pró- bálkozása, hogy elfojtsa az igazság hangját. Annak ellenére kudarcot vallott ez a kísérlet, hogy a Kínai Népköztársaság képviselőjét nem engedték felszólalni. Az ENSZ ötödik közgyűlése emlékezetes marad a viliig előtt annyiból, hogy itt mutatott rá a szovjet küldöttség arra: mi az útja a béke biztosításának és mi az útja az apesszorok megfékezésének. Nem csodálatos, hogy a háborúra uszító, agresszor imperialista kormányok diplomatái nem akartak éren m úton járni, de nem csodálatos óz sem, hogy a békcszerelő milliók ezen <rs úton akarnak járni.’ A. brűvsxcli tanácskozások A támadó Atlanti Szövetségben résztvevő 12 ország külügy ós hadügyminisztere: a „nyugati hadsereg" megteremtéséről és Nyúgat-Németor- szág újra felfegyverzéséről tárgyaltak Brüsszelben. Az értekezlet, épületét. huszonötszörös rendőr, és katona kordon zárta el, de még ennél is .erősebb különítmények védelmezték a. belga dolgozók felháborodásától az amerikai nagykövetséget, A két épület között 3Ö eeéndöraég'i teherautó és a puskákkal, gázálarcokkal felszerelt csendőrök tömött sora állt. 1 lyéti „nyugodt“ és „baráti“ légkörben tartották ci tanácskozásokat... Mi volt a tanácskozások eredménye? A londoni rádió egyik hírmagyarázója szerint ez: „Meg soha békeidőben nem történt meg, hogy egy ország hajlandó lett volna oly engedményt tenni szui'erénifásónak rovására, mint ezt Brüsszelben tette a li atlanti állam." Igen, ez így van: a marshallizált országok kormányai valóban olyan össztáncot produkáltak, ahogy Truman fütyült Truman kedden délelőtt kinevezte Eisenhower . amerikai tábornokot az „európai hadsereg“ főparancsnokává, — erre a tanácskozás szerdán „megegyezett“ abban, hogy Eisenliower iesz a parancsnok. A német fasiszták csizmáira még jól emlékező nyugati államok kormányai „megegyeztek“" abban, hogy Nyiigat-Némytország is részt vesz a nyugati • hadseregben, hogy nyugatnémet légierőt szervez, tick, ezzel szemben német állampolgár „legfeljebb ©sak‘‘ vezérőrnagy lehet az „Píryesított haderőben". Az amerikai utasításokat teljesítő brüsszeli * *• „tanácskozásoknak“" ez volt a.z „eredménye."“ Látszólag. Csak látszólag, mert a valóságban egészmi más eredménnyel járt ez a tanácskozás. N yuyat-Éurópa népei, dótt most ■már végérvényesen tisztázódott. hogy a koreai kudarc időn negst Nyügat-Európát szeretnék hadszíntérnek az amerikaiak. Eise-oho- wert szemelték ki a Nyugat-Európai MaeArthnr-nak és Jules Moch.ot, meg a többi jobboldali szociáldemokrata, vsjgy „kerenzténynacionalisita“ bábhádügyinmieztert Li Szin-Mannak és mindehhez persze a Nyugat-Euró. [iái népeket ágyútölteléknek. „A német ifjúság nem akarja futtái éhkét feláldozni a nehézipar urai és a nagybirtokosok érdekeiért." — mondja ki a bagóni Fűnek é«s Hűek gyár. ifjúmunkásainak határozata. A dortmnndi közüzemek dolgozói oedig így határoztak: „Nem akarunk Wehr- rnachtot! A békéért akarunk dolgozni Száz és száz ilyen gyűlés volt és van NyUgat-Európában, ahol nagyarányú tiltakozási hullám bontakozik ki. Az amsterdami „De Vaarheid"" című lap írja: „N yugaff Németország újráfet- fagyvérzésé közvetlen veszély a holland nép számára." A Frihoten című norvég lap ezt Írja: „A brüsszeli határozatokban arról van szó. hogy a nyugateurópai országokat megszállják, azok ezuveréni- tá snk»t megtagadják és fegyveres erőiket az amerikaiak rendelkezésére bocsátják. A norvég nép és valamennyi európai nép erre így válaszol: ‘sohasem egyezünk bele. De nem írnak másként a nyugat, német lapok sem. „Már megint azt mondják, hogy „vaj helyett' ágyút és az adók emelésére készülnek — írja a Mannheimer Morgen —. Mi azonban túlnyomó többségünkben nein támogatjuk Adenauer háborús politikáját." A „Christ und Welt1" című lap ezt frja: „A bonni szövetségi parlament az árulók gyülekezete. akik ellopják az adózók pénzét. Aden/mer a hátunk megölt ágyútölteléknek ad el bennünket egy harrna- dík világháborúhoz.“ Brüsszelben a lakájok tanácskoz. tak, Brüsszelben a lakájok határoztak. De vájjon lesznek-e öngyilkos népek, amelyek ezeket a határozatokat végrehajtsák? A jugoszláv munkásosztály Titoék rabláncán Titoék a maguk meggazdagodására és a Wall Street és City bankfejedel- mei nyereségének növelésére kisajtolják az utolsó csepp vért is a dolgozó tömegekből. Valamennyi ipari vállalatnál rendszerint 12—14, sőt. 16 órát. tesz ki a munkanap. Ugyanakkor a 8 órán. vagyis a normális munkanapon túl végzett munkát nem fizetik meg. -ezt beutalják az úgynevezett állami „önkéntes alapba“". Sok vállalatnál, különösen az érc és szén- bányászatban az embereket teljesen megfosztják a pihenéstől, ingyen dolgoztatják őket még vasárnaponként is. az „önkéntes alap“ javára. e Az ipari megbetegedések, amelyeket .számos Iparágban (az érc és szénbányászatban. a vegyiiparban, n fémfeldolgozó iparban, stb.) n kimerítő munkafeltételek idéznek elő, kiterjednek a munkásak 40—70 százalékára. A megbetegedett, clerfitiencdctt és munkaképtelenné váll munkásokat elbocsátják, mivel pedig szolgálati idejük nem nagy, megfosztják őket attól a joguktól, hogy rokkantsági segély! kapjanak. Ugyanakkor a munkások sovány munkabéréből úgynevezett „szociális intézkedésekre“ leszakított hatalmas összegekéi (havonként 12 százalékot), egyre nagyobb mértékben sajátítja ki az uralkodó klikk- Titoék a munkások elemi jogainak durva el- llprásával a társadalmi biztosításon 1049-beu kétmilliárd dinárt ..takarítottak meg.“ • Titoék adminisztrátorai semmire sem becsülik a munkásnőket. A nők a termelésben, még rosszabb viszonyok közt élnek, mint n királyság idején. Különösen kíméletlenség gél bánnak el az iparban a terhes munkás-nőkkel. így a „Koruska“ textil- gyárban az összes terhes nőket, mintegy Mntefésképen a melléküzemekbe helyezik át cs súlyos terheket vitetnek velük. A pénzverdében Milena Sztojánovics mvnkásnőt egy hónappal a szülés előtt olyan műhelybe lelték, ahol leggyakrabban fordulnak elő mérgezések. A belgrádi, textil- gyárban Jelane Szfefarwvic.s szövőnőt terhességének nyolcadik hónapjában épxaknl műszakra osztották be és túlóráztál,tűk, De. a terhes nőket gyakran kiteszik a. termelésből, meg. fosztják őket ellátmányuktól és lakásuktól is. 9 Jugoszlávia dolgozó tömegeinek egyre fokozódó kizsák mányolásáho* életszínvonaluk szüntelen rontását is hozzá kell számítani. A dolgozó nép nyomorbasűllyedése katasztrofális jelleget öltött, A reakciós kapitalista sajtó tudvalevőleg magasztalja, a Ti- to-Rankovics fasiszta rendszert,, do még ők sem titkolhatják el a sötét jugoszláv valóságot. A „Tablót“" .angol katolikus hetilap közölt egy cikket, amelynek szerzője meglátogatta Jugoszláviát. „Jugoszláviában az egyszerű tímberok minden gondolatát csak egy kérdés foglalkoztatja — mondja a cikk — hogyan élbe1 nők meg egyik napról a másikra. Találkoztam egy régi ismerősömmel, egy középiskolái igazgatóval, akinek ezóp fizetése van, ötezer dinárt (leap havonként. Családja mégis éhezik. Már két ;éve nem látott húst tée fehér kenyeret." Nem nehéz tehát megérteni, hogyan élnek Jugoszláviában a munkások és tisztviselők, akiknek át'ag- fizetóse nem haladja meg, a 2500-- 3500 dinárt havonta. A mai fantasztikus árak mellett ilyen fizef0*böl egv három-nógvtagú család legfeljebb ha egy hétig, úgy-ahogy eltengődik. Titoék az életszínvonal állandó roeszabodása ellenére n munkások és tisztviselők amúgy Ts nyomorúságos bérét leszállítják. Az idén az ipari munkások béralapját az 1 9 10 évhez képest 9 milliárd dinárral csökkentették, aminek következtében a végleges munkabér 30—30 százalékkal «esett' viesssa. # Jugoszlávia népe nem akar belenyugodni az önkénybe és erőszakba, nem óhajt megalázkodni és térdet hajtani a fasiszta kénynrak én az Idegen rahszolgatartők előtt. Egyre határozottabban sorakozik fel u harcra. Tiloékrak ma már a rendőrség segítségével sem mindig sikerül kényszermunkára terelni a falusi és városi lakosságok A mindennapos harcban erősödik a munkásosztály és a dolgozó parasztság egysége, növekszenek a hazafiak erői. A HALDOKLÓ KAPITALIZMUS ÁGYÁNÁL r Ez ez a beteg, aki nem áll már többé lábra. Hen goon n ordít, hevesen rángatódzik, — de mindez csak a gyengeség jele. A haldokló kapitalizmus ágyánál mindenki mindent hiába csinál. Truman és Acheson hiába töltögetik a háborús kiadások levét a szájába, Bevin is az angol munkáspárt „szocializmusának“ maszlagát. Meddő próbálkozás a méregkeverő Titoé is, aki saját áldozatai csontjával töri a mérget. MacArthur a még iriss koreai vérrel akarja felmelegíteni a nagy beteget, pedig annak már cm úgy is melege van, hiába icgyez- geti Trygve Lie az ENSZ-határozatokkal. Amíg u kapitalizmusnak ez Atlanti Szövetség vízével adnak beöntést, addig a Be-Ne-Lux állomok kézcsók fejében várnak valamiféle örökséget a betegtől. A fasizmus és az atombomba vitaminja sem használ sem a De Gaulle (éle „D vitamin“. Az „Európai Tanács“ szenilis feje, Churchill a gyomorzőrejeket hallgatja, mert a beivnűkődés robaja jólesően emlékezetébe idézi a bombák dörrenését. Dögrováson van a kapitalizmus. A halálos beteget semmi sem állíthatja talpra, sem Francó könnyei, sem MacArtíiur hidrogén-bombái.
