Dunántúli Napló, 1950. november (7. évfolyam, 255-278. szám)
1950-11-14 / 264. szám
♦ Á leningrádi dolgozok Sztálin elvtársat választották első jelöltjükké ___________ 1950 NOVEMBER 14- ____________ __________________ WjRPt 6 be gíteni Ktfmiitafc és TÍs&zuw&rui us wsnerihui ugre*#miéí ast jeienti, hogy etsssel hasúnkat, országunkat védelmezzük — állapítja meg a liiuai Népköztársaság ^filngjininísxiériamának nyilatkoxala Mint ismeretes, Me Arthur, a Koreában harcoló amerikai agresszív fegyveres erők főparancsnoka, november 0-án nyilatkozatot tett közzé, melyben a koreai népnek az amerikai agresszorok elleni harcához segítséget nyújtó kínai nép igazságos akcióját rosszindulatúan „külföldi inter- yauciónak" nevezte és jelentést terjesztett a Biztonsági Tanács elé. Austin, az USA küldötte, november 8-án Me Arthur ^jelentésére“ támaszkodva, arcátlan kijelentést tett, melyben az ENSZ nevét újból megkísérelte a koreai agresszív háború további kiszélesítésére és a Kínába történő nyílt benyomulásra felhasználni. A Kínai Népköztársaság külügyminisztériumának képviselője november 11-én ezzel kapcsolatban nyilatkozatot közölt, mely bebizonyítja, hogy Me Arthur jelentése és Austin nyilatkozata elejétől végéig a tények elferdítése és ezenfelül lármás kísérlet Kiss, megfélemlítésére. A tények arról beszélnek, hogy az Amerikai Egyesült Államok benyomultak Kína területére, megsértették Kína szuverenitását As Kina biztonságát fenyegetik. A kínai népnek minden alapja megvan arra. hogy vádolja az Egyesült Államok kormányát a Kína elleni provokációjáért és agressziójáért, mely napról- napra fenyegetőbbé válik. A kínai népet jogos felháborodás tölti el és önkéntesen segít a koreai népnek az' amerikai agresszió visszaverésében. A kínai nép semmiféle' agresszor fenyegetéstől nem íjod meg. Az Egyesült Államok elküldte flottáját a Kínához tartozó Taivan vizeire. Az olmult három hónap alatt nagyszámú esetet jegyeztek fel, amikor amerikai repülőgépek megsértették Kína légi határait, kínai területei bombáztak, kínai polgárokat öllek meg és kínai tu'ajdonban lévő értekeket semmisítettek meg. Az utóbbi időben á ’égilámadások száma napról- napra emelkedik. Sok kínai polgár jogos felháborodásában kifejezésre juttatja azt a kívánságát, hogy segít a koreai népnek és szembeszáll az Brüsszelben szombaton fejezte be háromnapos értekezését a sárga szakszervezeti nemzetközi szövetség végrehajtó tanácsa. Határozatokat hoztak, amelyben a Schuman-terv- ben előirányzott és a nyugateurópai hadiipar irányítását végző főható- eágbán és az úgynevezett Európa- tanácsban maguk számára helyet követelnek. A munkásárulók — mint a Reuter jelenti — „felszólítják a tagállamok kormányait, állítsanak fel közös európai tervbizott- tógot”, amelyben a sárga szakszervezetek is helyet kapjanak.” A biA takarmánygabona begyűjtés biztosítása érdekében a kormány néhány héttel ezelőtt korlátozta a takarmány- gabona szállítását, Ennek az volt a célja, hgoy a kulákok, kupecek, óru- halmazók és egyéb kizsákmányoló elemek ne vásárolhassák le! a takarmánygabonát és spekulációikkal ne zavarhassák meg az ország takarmánygazdálkodását. Most, hogy öntudatos parasztságunk egy része már teljesítette takarmánybeadási kötelezettségét tehetőség nyílott árig, hogy a belkereskedelmi minisztérium felhatalmazása alapján egyes megyei tanácsok a legjobban teljesítő községekben megengedjék a takarmánygabona szálHlásál. A szállítási korlátozások alól feloldott községeket a megyei tanács kereskedelmi osztályai és a sajtó közli az érdekeltekkel. Takarmánygabonát csak az vásárolamerikai agresszióval. Segíteni Koreának és visszaverni az amerikai agressziót, azt jelenti, hogy ezzel hazánkat, országunkat védelmezők — emeli ki a nyilatkozat. Ennélfogva természetes, hogy a kínai nép kész segítséget nyújtani Koreának és kész szembeszállni az amerikai agresz- szióval. A világtörténelemben nagyszámú ilyen eset van — ezt senki sem tagadhatja. A kínai nép Koreának nyújtott segítségének és az amerikai agresszióval szemben tanúsított ellenállásának szilárd erkölcsi alapja van. A kínai népi forradalom négy szakasza alatt a koreai nép mindig vállvetve harcolt a kínai néo oldalán az imperializmus és a feudalizmus megdöntéséért. Most, amikor a vérszomjas amerikai agresz- szorok gyilkolják a koreai népet, a kínai nép osztozik vele bajában és teljesen világos, hogy nem maradhat közömbös. A kínai népi kormány azon az állásponton 4M, hogy nincs semmi ok megakadályozni azokat az önkénteseknek elküldését Koreába, akik a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság kormányának vezetése alatt részt kívánnak venni a koreai nép nagy felszabadító harcában, az amerikai agresszió • ellen. A Sanghajt Venguipao című lap a koréul helyzetről a következőket írja: Váratlan csapásként érte az amerikai imperialistákat a koreai népi hadsereg hősies ellentámadása és a kínai önkéntesek hősies részvétele a koreai hadműveletekben. Az a tény — írja a lap —. hogy az amerikai küldöttség képviselője a Biztonsági Tanácsban a Kínai Népköztársaság meghívása mellcll szavazott, csak arra irányul, hogy újabb összeesküvést szervezhessenek és Időt nyerjenek további agresszió előkészítésére. A felhívja a kínai népet, fokozza éberségéi az amerikai imperialisták zottság feladata a piacok kiterjesztésének tervezése volna.” Elhatározták, hogy megbízottjukat elküldik Koreába, „hogy a helyszínen tekintse meg a helyzetet. Tegyen jelentést és tegye ezzel lehetővé, hogy támogassák az ENSZ lépéseit Koreában” — mondja a Reuter. A londoni rádió jelentése szerint a jobboldali szociáldemokrata szak- szervezeti vezetők határozatot fogadtak el, amelyben „a békevilágkongresszust és a stockholmi békefelhívást elítélik hat, akinek állatai vannak, ezek takarmányozására szükséges takarmány- mennyiséggel nem rendelkezik. Takarmánygabonát csak attól lehet vásárolni. aki lakarmánybeadási kötelezettségét száz százalékig teljesítette. Az az állattartó tehát, aki takarmánygabonát akar vásárolni, a lakóhely szerint illetékes községi (Budapesten kerületi) tanáccsal igazoltatja állatai számát és azt, hogy ezek takarmányozására milyen mennyiségű takarmányra van szükség. A megvásárolt takarmánygabona szállítására, ha a vevő szekéren, vagy pocigyászként szállítja el, a szállítás helye szerint illetékes községi — városi tanács — végrehajtó bizottsága ha a takarmánygabonát vasúton kívánja feladni, az illetékes megyei tanács végrehajtó bizottságnak kereskedelmi osztálya adja ki a szállítási igazolványt. Kína és Korea népei erélyesen követelik, hogy az amerikai agresszorok és társaik szüntessék meg agresszív cselekményeiket és vonják ki benyomul! csapataik. Ha, az agressziót nem hagyják abba, az agresszió elleni harc sohasem fog megszűnni. A Kínai Népköztársaság központi népi kormánya erélyesen szembeszáll az amerikai kormány-vezelie agresszív háborúval és a koreai kérdés békés rendezésére intéz felhívást. A koreai kérdés békés rendezéséhez mindenekelőtt is az szükséges, hogy vonják ki az összes külföldi csapatokat Koreá- bóL A koreai kérdést csak maga Észak-, és Dél-Korea népe oldhatja meg. A kínai nép forrón szereli a békét. Ugyanakkor azonban nem fél szembeszállni az agresszorokkal és nem fél az agresszorok fenyegetésétől. A nyilatkozat ezután 85 pontban sorolja fel az amerikai légierő Észak- kelet-Kína elleni támadásainak nem teljes listáját. A felsorolásból kitűnik, hogy az amerikai repülőgépek a Kínai Népköz- társaság légileréhen felderítéseket végeztek. kínai polgárokat gyilkoltak, sebest!ettek meg, kínai értékeket pusztítottak el. támadó összeesküvésével szemben, ne engedje magát megtéveszteni és kemény, határozott ellenállással válaszoljon az agreszióra. A néphadsereg; főparancsnokságának hadi jelentése A Koreai Népi Demokratikus Köztársaság népi hadseregének főparancsnoksága közli november 12-i jelentésében, hogy a népi hadsereg csapatai a Szejszen-Ko folyó vonalán, To- kuszen körzetében folytatták harcaikat az, amerikai és délkoreai csapatokkal. Kormánydelegáció .utazik Moszkvába árucsereforgalmi mcgáSlapodásra November 14-én, kedden magyar kormánydelegáció utazik Moszkvába Szobek András külkereskedelmi miniszter vezetésével az 1951. évi szovjet-magyar árucscrcforgalml megállapodás tárgyalásaira. „Hol a vasfüggöny“ , Sheffield utcáit hangszórós gépkocsi járta be, ezt a kérdést ismételgetve harsogó hangon: Hol van most a vasfüggöny? Mi lett a híres angol vendégszeretettel? A lengyel kormány nem tagadja meg a beutazási engedélyeket és a varsói kongresszuson nem rostálják meg a küldötteket a franciák íjabti er&üisnényt ürítenek ki Vietnámban Londoni rádiójelentés szerint a francia gyarmati hadsereg Moncay városától 18 kilométernyire északnyugatra kiürítette Than-Fhoung erődöt. A BBC saigoni jelentése szerint a Hanoit Haiphong kikötővárossal összekötő vasútvonalat vietnámi szabadság- harcosok több helyen megszakították, Három teliláfjjilat a TQTÖn A 6portfogadások 46. fordulóján mindössze hárman értek el 12 tahi- latot, ezek mindegyike kb. 23,040. forintot nyer. 72-en értek el 11 találatot, ezek egyenként kb. 060 forintot kapnak. A 10 találatos szelvények száma 635 drb. ebben az osztályban egy-ogy nyertes szelvényre kb. 107 forint jut. — Ez a győztes Totó- szelvény. Bulgária—Magyarország 1:1 x. -Magyar B—Bolgár B) 2:2 1, Tatai*. Építők—Dinamó 2:0 1, Győri VSK— 1’líDSE törölve, Sz. Építők—Pápa 5:1 1, EDOSZ Lendület—Olajmunkás 0:1 2. Ny. Lokomotív—Ózd 0:3 2. 11VSK—Csillaghegy 2:1 1. Saújheív —Eger 2:3 2. KSZTÉ—Besabai SZSE 2:0 1, Szegedi Lók.—K. Lombik 1:0 1. CS7.SE—Szolnoki Lók. 0:2 2, NVSK —SZSZMTE 6:0 1. A leningrádiak első jelöltjükké, éppúgy, mint a Szovjetunió minden dolgozója 1. V, Sztálint, a nagy vezérj és tanítót, a szovjet nép világtörténelmi győzelmének szervezőjét és lelkesítőjét választották. A nagy vezér nevét elsőnek jelölték a Sztálin VasA „Szocialista Jugoszláviáért“, a Szovjetunióban élő jugoszláv politikai emigránsok lapja írja: Titoék elrabolták a dolgozó parasztságtól az egész idei termést. Amerikai gazdáik parancsára a belgrádi halaloinbitorlók Angliába, Nyugat-Németországba és más kapitalista országokba szállítják azt az élelmiszert, amit a jugoszláv dolgozóktól vettek el. Ezért már közvetlenül az aratás után éhínség következett be az országban. Azóta a helyzet napról-napra ka- fasztTofálisnbb. Kardelj, a belgrádi fasiszta banda egyik tagja, a nép megnyugtatására Amerika hangján keresztül dicsekedve kijelentette, sikerült neki újabb kölcsönt kikoldulnia Amerikától. Ez a megrögzött imperialista kém,, az amerikai imperialistákat a jugoszláv nép „megmeutőikéut“ tüntette fel. Az úgynevezett amerikai „segély“ Az ENSZ politikai bizottságának ülésén a görög kérdés vitájában C.arapkin éh-társ, a Szovjetunió képviselője a következő határozat-tervezetet nyújtotta be: t. Általános közkegyelem Görögországban és a gyűjtö\áborok feloszlatása. 2. Szabad parlamenti választások, arányos képviselet alapján- 3. Az Egyesült Államok cs Nagybrjtannia szüntesse m.cg katonai és politikát beavatkozásait. 4. Teremtsenek diplomáciai kapcsolatot Görögország, valamint Albánia cs Bulgária között. Csupán ezekkel az intézkedésekkel rendezhetik a görög helyzetet. A görög képviselő felszólalásában nem tudta megcáfolni Szovjetunió kép Az osztrák statisztikai hivatal októberi jelentésének valóságos szépítő adatai is visszatükrözik a negyedik bér- és árszerződés következményeit. A jelentés kimutatja, hogy a munkanélküliek .száma október első kél hetében kereken 23.000- rel volt több, mint az előző év ős Fémgyár dolgozóinak gyűlésén, amely gyár turbinákat készít a gigászi volgai vízierőművek számára. A Szverdlov szerszámgépgyár dolgozói a leningrádi területi szovjet küldöttként szinten I. V. Sztálint jelöltek elsőnek. a tengerentúli gangszferek cs belgrádi szolgáik újabb aljas mesterkedését jelenti. A jugoszláv dolgozók tudják, hogy az amerikai kölcsön, amellyel oly na gyón dicsekszik Kardelj, ugyanazt a célt szolgálja, mint az előbbi kölcsönök is. ,— Jugoszlávia további leigázását és kizsákmányolását. Az imperialisták a jugoszláv népek nyomorán akarnak politikai tőkét kovácsolni maguknak. Titoék már két éve kapják a „segélyeket“ és „kölcsönöket“ az angol-amerikai imperialistáktól. Nincs még. két hónapja, hogy egy 115 millió dolláros kölcsönnel dicsekedtek. Egy hónap múlva csökkentették a kenyérfejadagot. Ezzel egyidejűleg a dolgozók bérét is csökkentették. A jugoszláv népnek csak akkor lesz kenyere és szabadsága, ha megszabadul az imperialisták rabságából. viselőjének beszédében felsorolt ténye Uct. Több felszólalás után a Szovjetunió határozat-tervezetére hat igenlő szavazat esett. Harmincegyen ellene szavaztak és 12 küldött tartózkodott a a szavazástól. A szavazás után Rarannvsz.ktj elvtárs az ukrán küldöttség vezetője, majd Csehszlovákia képviselője bélyegezte meg a görög monarchofaszista kormány terrorját és indokolta meg, miért szavaz a szovjet határozattervezet mellettA görög kérdés vitáját november 13-án folytatják. ugyanezen dlősxakában. A munkanélküliek előző havi 91.320 főnyi seregét az állásnélküli fiatalok 21.133-al növelték. A jelentés a továbbiakban közli, hogy a kiskereskedelmi árindex szeptember 15-lűl október 15-ig 458-ról 497-re emelkedett. C&AK EGY MONDAT A Szakszervezeti Tár- sadalombiz^psftási Központ a mezőgazdasági dolgozók társadalombiztosítását. a köaségi ta nácsra bízta, a dolgozó parasztok biztosításával kapcsolatos ügyeket a volt községi elöljáróságok, körjegyzőségek helyet ina már mindenütt a helyi tanácsok végzik. • * November 15-én Nagybritannia, Németország, Franciaország, Luxemburg, Hollandia, Saar-vidék és Olaszország dolgozói nemzetközi napot rendeznek a Schuman-terv ellen. * November -lyín nyílt meg a Nemzeti Szalon bon ír Békekiállítás, amelyet kilenc nap alatt hétezerháromszázhetvenegyen tekintették meg. * J A tisza-menti.állami erdőgazdaság Csongrúd megye északi részén 10.500 hold erdőt tart ellenőrzés alatt. F.z a terület az év folyamán még 18 hold erdővel bővül és az idei erdősítés során 7.780.000 csemetét ültetnek el. a jövő évbén az idei 188 holddal szemben 458 holdat erdősítenek. A baja! megyei bíróság Balázs Gergely 29 holdas bajai kulákot áruhalmozásért kétévi iegyházra, 5000 forint pénzbüntetésre, 5000 forint vagyoni elégtételre és vagyonának elkobzására ítélte, mert lakásán 40.000 iorint érték« tcxtilanvagot és hatalmas élelmiszert felhalmozva találtak. I ,,Talpalatnyi föld” folytatásának, a „felszabadult föld“ cimil most kés:iiiő új magyar j élté kfilm l e gépii ékesebb jeleneteit forgatták a: elmúlt napokban Öcséin, ahol Gáz Jóska családjának és falujának lel' szabadilásút, a Szovjet Hadsereg felszabadító harcért és a nácihordák menekülését mntntiák be. A jobboldali szociáldemokrata szakszervezeti vezetők brüsszeli tanácskozásukon békéé Heues határozatokat hoztak Halad5 amerikai szatszervezetek felhívása a hérreozités elleni harcra Több amerikai haladó szakszerve»U vezetősége felhívást tett közzé, »melyben javasolják, hogy november 28-án tartsanak Washingtonban országos értekezletet, melynek célja, hogy megerősítse a szakszervezetek harcát a bértögzilési politika ellen. A Daily Worker jelentése szerint a felhívást számos szakszervezet vezetőtősége írta alá. A felhívást támogatja a szakszervezeti egységért folyó harc ohícagoi bizottsága, amelyet nemrégen alakítottak és 70.000 tagja van. A felhívás többek között loglalko- ■/. ik a trösztök ha/almas extra-profil - harácsolásával, valamint a négerek megkülönböztetésével. A felhívás elítéli a CIO és az AFL vezetőit. A belkereskedelmi minisztérium közleménye a takarmánygabona szállítási korlátozásának feloldásáról A koreai néphadsereg kemény elleiifámadfí'-a váratlan csapáit jelent a* amerikai támadókra Az amerikaiak dohárkölcsönökkel hosszabbítják meg a Tito-fassszták uralmát A Szovjetunió határozat-tervezete a görögországi monarchofasiszta terror megszüntetésére Az ErV’SZ-kö*gyű!és "Tárasági bizottsága elfogadta az ifjú Szomáliái liga meghívását Az ENSZ közgyűlés gyámsági bizottsága november 11-i reggeli ülésén megkezdte a gyámsági tanácsnak a volt Olasz-Szomália gyámságából szóló egyezmény-tervezetre vonatkozó ejlen lésének megvitatását. Elénk vita fejlődött ki, amikor az ifjú Szomáliái liga kérdését vizsgáliérk meg. A gyanúid hatalmak képviselői . (Franciaország, Anglia és Belgium) mindenképpen meg akarták akadályozni az ifjú Szomáliái liga kérésének teljesítését. Tazsibajeiv elvtárs, szovjet küldött kijelentette, hogy Olasz-Szamába gyámságának kérdését a szomáli nép érdekei nek és véleményének megfelelően kell megoldani, nempedig a szomáli nép megkérdezése nélkül. A bizottság végül elfogadta Irak határozat-tervezetét, amely szerint az ifjú Szomáliái liga képviselői résztveszncl: a gyámsági bizottság munkájában. Olasz- Szomália kérdésének vitájában. Még a hivatalos jelentés szerint is 112-000 munkanélküli Van Ausztriában