Dunántúli Napló, 1950. október (7. évfolyam, 229-254. szám)
1950-10-17 / 242. szám
<1 KÄPLif 1950 OKTÓBER 17 szülői munkaközösségek a tanácsválasztások győzelméért Az is'kola és a szülői m-urikaközösség, a diákotthonok és a szülői munkaközösségek új kapcsolatukban, már a i an ácsok jegyében születtek meg. A bürokratizmus kiküszöbölése mellett a nevelés és az oktatás egybekapcsolása, az iskola nevelő, oktató munkája, valamint a szülök nevelői munkájának egybehangolása csak a szülői munka- közösségnek ebben az űjtípusú tonnájában jöhet létre, A szocialista neue, lés is csak így valósítható meg. A tanácsválasztások küszöbén, meg kell állapítanunk, hogy a szülői munkaközösségek helytállnak a feladatok elvégzése terén. Á szülők érzik, hogy nem lehet más célkitűzése a családi nevelésnek, mint az iskoláénak, látják a tennivalókat és érzik a rájuk eső munka jelentőségét, tisztában vannak azzal, hogy gyermekeik jövője népi demokráciánk jövője s hogy a szocialista nevelés gyors előrehaladásunk egyik nagyon fontos eszköze. Az igazgatók és tantestületek nevelői munkájában leghathatósabb segítséget épj>en a szülői munkaközösségek nyújtják. Már mind kevesebb azoknak az igazgatóknak a száma, akik elsősorban „anyagi bázisának tekintették a szülői munkaközösséget. Rájöttek nevelőink és örömmel üdvözölték demokratikus közoktatásunk általuk nyújtott újabb segítségét. A szülők aktív bekapcsolódása a népnevelői munkába, az iskola munkájába eredményezte, hogy a lemorzsolódás nagyon csekély, hogy a klerikális reakció az iskolán belül mind tehetetlenebb, hogy a diákotthonok a szociális nevelés erős várai leitek, hogy a szülők- megértették a tanulás kérdésének, az ú j típusú értelmiség mielőbbi kialakításának fontosságát. A munkás, dolgozó panaszt és értelmiségi származású diákok az iskolában otthon vannak, s hogy otthon is az iskola szelleme: a békéért harcoló, a szocializmust komoly munkával építeni akaró dolgozók világnézete uralkodik. A diákotthonok patronázs-csoport- jai — melyek lényegében a SZM lej- lett tagjainak képviseletei — a vidékről bejött tanulók diákotthoni nevelését segíti elő. Munkájuk nem kisebb értékű az iskolában folyó nevelői munkánál. Amikor a diákotthoni tagság elszakadt ruháját Foltozzák, mosnak, vasalnak, a tanuló a közösség sé-í ,'ijtő kezét érzi, fejlődik. Amikor a diákotthon tanácsgyülésein ott látják a szülőket tanulóink, hallják a kritikát. mely fejlődésük legfontosabb esz köze, akkor érzik, hogy mindaz, ami a szocializmusról, a kommunista cr kölesről hallottak, tanultak, nem elme let csak, hanem maga az élet. Jó mun kát végeztek eddig a szülői munkakö zösségek. Példát sokat lehetne hozni, d( elég, ha a Bajcsy-Zsilinszky-útj diák otthon patronázs-csoportját említjük. Most, amikor Ismét hitet teszünk : szocialista, a bekét kívánó építömunk; mellett, most a tanácsválasztások kii szöbén: szülök, gondoltatok gyérme keitekre, jövőiükre, erősítsétek továb' a szülői munkaközösségeket részvéte letekkel, munkátokkal és a Népfrontét leadott szavazataitokkal. Hetesi József né SZM előadó. Tartalékos csapatával is fölényesen győzött a Dinamó A bőrgyáriak otthonukban veszteitek pontot, a Lokomotív Nagykanizsán, a Komló Tatabányán szenvedett vereséget Vasárnap foidiszitett pályák, jelmondatok, pattogó indulók ^ várták a sportolókat és a közönséget. Minden a tanácsválasztások közelgő nagy napjára emlékeztetett. Pécsett a Ver eny-utcai pályán a két mérkőzés között, Gróf Sándor, a Dinamó játékosa szólította fel a közönséget és a labdarúgókat, hogy szavazzanak mindannyian a Népfrontra. Az eredmények, kevés meglepetést hoztak, a Pécsi BDSE hazai pontvesztése számít a legnagyobbak közé. Annál kellemesebb a tartalékos Dinamó biztos és fölényéé győzelme a fűzfőiek ellen. A vasutasok háromgólos vereségére sem nagyon számítottunk, viszont a komlóiak tisztes vereséget szenvedtek Tatabányán. Jelentéseink a fordulóról: DINAMÓ—FŰZFŐI LOMBIK 7:2 (5:1) Verseny-utca, 4000 néző, vezette Juhász. — Dinamó: Krausz — Bár- dosi, Gróf, Opova -— Réfi, Kresz — Bencze II.. Horváth I.. Horváth II.. Kessler, I.ongnpcr. — Fűzfő: Kovács — Trajcsik, Sípos, Varga I., — Varga II.. Zsurka — Almás, Fazekas. I Sag.v, Kanvár. Horváth. — A 6. percbon Horváth 11. nyitotta inog a gólok sorozatát. 1:0. Állandó támadások után a 10. percben Longauer beadását Horváth II. értékesítette, 2:0. A 14. porcben újból a középcsatár volt eredményes, 2:0. A 27. percben Almás elfutott, ^beadását Nagy lőtje a pécsi kapuba, 3:1. Ismét :> I pécsiek rohamoztak és a 35. percben Horváth II. felvágásáért megadott I ..szabadrúgásból Gróf növelte a gólok számát. 4:1. A 30. percben Keszler lövése a kapufáról pattant vissza. | Horváth í. lövése a kapusról vágó- 2 előtt Horváth II. elé, aki közeiről 5 gólt szerzett, 5:1. Szünet után Muhi 1 jött be Trajcsik helyére. Az 5. percben Bencze TI. beadását az előrehúzódott Réfi küldte a hálóba, 6:1, A vendégek is vezettek néhány támadást. az egyik ilyen végén,' a 20. percben Almás volt eredményes. 6:2. Az utolsó percben Bencze II. szögletét Horváth TI. a ha! felsőSarokba fejelte. 7:2. BÍRÁLAT. A mérkőző;s kezdeti siliere elbizakodottá tettél: n Dinamó játékosait és künnyelmüsködni kezdtek. Szünet után a jó hasai védelem hárította rí vendégek föld) próbálkozását. A győzelem még ebben az arányban is megérdemelt, pedig a tartalékos csapát nem igen erőlködött. Egyénilea Gróf, Bárdost, Keszler, Horváth II.. illetve Kordas, Varan 11., Kanyar és Horváth játszottak jól. SZABAD SZÉL Szinte hozzászoktunk már, hogy mindert megoldhatatlannak látszó feladati tál a Szovjetunió példái se pitének ki bennünket, legyen az gazdasági, vagy kulturális vonatkozású. Az operettirodalom területén is tanácstalan librettistáknak adott kitűnő útmutatást a szovjet film- és színpadi operett érmés. Még élénken emlékezetünkben van a Filmcsillag, a Dohányon vett kapitány és számos nagysikerű szovjet operett friss hangja., új mondanivalója, egészséges, nagyszerű muzsikája. Most perig újabb bizonyítékát kaptuk az egyre fejlődő, már-már klasszikus módszerekkel dolgozó kőnnyűmuzsi- ká.jú szovjet operettnek. A Szabad Szél azonban nemcsak műfaji vonatkozásban ad újat, de mondanivalója is mai témájú, leleplez, igazságokat mond ki és kíméletlen őszinteséggel beszél a nyugati, imperialista kizsákmányolásról, a nácikra emlékeztető amerikai ,.üzletember-politikusok” módszereiről, a tengerparti nyomorgó matrózokról, a népről, amely már megelégelte az elnyomást, amely érzi már a „szabad szeletf', amely keletről áramlik nyugat felé s feltartóztathatatlanul tör előre. A Szabad Szél a szabadság szele, a szocializmus levegőjét viszi a világ minden tája felé.. A darabban szereplő Chesterfleidet jól ismerjük már. Ö nyilatkozik meg Trumanék politikájában, s ha egyenruhába bújik, Mac Arthurnak hívják. A Szabad Szél minden figurája él. Súlyos, drámai mondanivalói vannak a Szabad Szélnek és mégis operett, amelyben ragyogó optimizmus, a nép humora csillog, a gazemberek bukása: tragikomikum és nevettető karikatúra a hulló felső tízezer minden figurája, teli a konvenció, a póz minden sallangjával. Az operett pompás muzsikája Du- va jevszkij legjobb művei közül való. Hűen fejezi ki a szabadságért áhítozó nép hangulatát. A „Szabad Szél"-dal csupa erő, szenvedély, elfojtott vágyakozás. Hatalmas sikere fvsz. A Szabad Szél útmutatás a magyar operettírók felé, hogy bátran mai témához nyúlhat a könnyű irodalom művelője is és ennek ellenére sem veszti el szórakoztató jellegét az operett. A pécsi társulat oeperettrészlege helyesen választotta bemutatkozó előadásnak a Szabad Szelet. És mert a. feladat nem egyszerű, külön érdeme az együttesnek, hogy jól oldotta meg azt. Elsősorban a rendezést dicsérjük, amely egy pillanatra sem tévesztette el szem clöl a mondanivaló kihangsúlyozását, szinte minden poén csattan s — ami a pécsi színházban azelőtt ritkáin fordult elő — a tömeg jelenetek is mozgalmas, eleven képek. Várady Györgynek sikerült egységesen ősz- szefögnia az előadást. Ennél nagyobb dicséretet nem mondhatunk róla. Stellát a kikötő szegény, szép munka xlánu&t Máiroy Mária piai-ltja. Hanoio kellemes, játéka be- k'-.r'nö. fekete parókája azonban zavarólag hat. Anyját, Klementin asszonyt Arany Kató játszó — kitűnően. Madarász László Márkája életerős, egyszerű matróz. Hangja nem szárnyaló, de kellemes. Somló Ferenc Philip matróz szerepében Idssé valószínűtlen és a régi operettstílust képviselte most. Széplaki/ Endre túlhahotázza, túlgesztikulálja Forrva szerepét. Vigyáznia kell, nehogy sablonossá váljék humora. Bázsa Éva temperamentumos, szórakoztató, éneke szinte szerepről szerepre fejlődik. Karikás Zsuzsi komoly ígéret. ,Ude, jól táncol, de különösen alkalmas naivát érzünk benne. Szabó Ibi játsza Bázsa és Karikás mellett a harmadik szobalányt. Jó humorral oldotta meg feladatát. Hajdú Péter Gall Cézárjd erőteljes, hatásos alakítás. Hangja kellemes. Szabó Samu humora kedves, mértéktartó, joggal a közönség kedvence. Papp István igen jó in- trikus. Alattomos és harácsoló, pénzéhes és durva. Mi is ilyennek hisszük a George Stanokat. Csen- gery Aladáré a legnehezebb szerep. Szinte ő az egyetlen szereplő, aki hatalmas változáson megy át és nem könnyű elhitetnie a közönséggel a kapitalista környezetből való kiszakadását. De elhiteti.< Fesz- toráczy Kató tompíthatná Paulette márkinő figuráját. Annyira hisztérikus, annyira pózoló, hogy a imIó- s'.ínűség kárára megy. Pedig lényegében sikerült megtalálnia a szerep karakterét. Szalma Sándor is túllicitál: Olyan néha. mint egy vadnyugati cowboy-film haramiája. Nem ilyen feltűnőek a kémek, simábbak: ha tompít kitűnő epizódalakítást nyújthat. Mándoky Kálmán kocsmárosa, Kovács Gyula rendőrfőnöke becsületes színészi munka, Zátony Kálmán jó színész, de ezúttal félrefogta Chesterfield alakját. Sokkal .,politikusabb” pénzember Chesterfield, mint ahogy Zátony mutatja, Kertész János táncos bemutatkozása tetszett. Várjuk a jelentősebb produkciókban. Ezek a kisebb hibák könnyen kiküszöbölhetők és további csiszolással igen értékes előadássá lesz a Szabad Szél. Külön kell szólnunk a kibővített zenekarról. Virág Elemér karnagy- kitűnőén fogja össze a zenekart. Fegyelmezett, jó zenészei vannak. Ütő Endre díszletei teljesen fővárosiak tervezésben és kivitelezésben egyaránt. — k — i — PAPP GYŐZÖTT TORMA II. ELLEN Prágában 4000 néző előtt Magyar- ország ökö'.viyócsapata 10:6 arányban vereséget szenved?!! a cschsz’ovák válogatottól. A nap legnagyobb mérkőzésén Papp pompás győzelmet aratott a világbajnok és olimpiai bajnok Torma H. ellen. Kívüle Bednai és Szalaj győztek még. A mérkőzés a nehézsúlyban dőlt cl, aho' Benő III. ellen Rademachcr megérdemelten győzött. PÉCSI BDSE- OLA.TMUNKAS 0:0 Versenv.utch. 2000 néző. vezette Sivos. PBDSE: Sarbak — Illés, Solymár. Baranyi — Ligeti, Rákóczi — Berki. Leber. Danajka, Leipám, Karácsonyi. — Olajmunkás: Zalán — Balogh, Németh. Kiegál — Kemény. Forgács — Andri-s, Bencze. Gróf. Horváth, Szfrakn. — A 4. percben a kanizsai, a 7-ben a pécsi kapu for rrott veszélyben. dn Berki, illetve Horváth hibáznak. A 21. pereben Solymár kezese miatt büntetőt ítélt a játékvezető, étiből Horváth T. laposan kann mellé lőtt. Sokáig lapos játék folyt, később több helyzet adódott a kanizsai kapu előtt, de Leipám lövését védte a kapus és Ligeti pár lépésről lőtt magasan fölé. Szünet után heves pécsi támad!- •ok következtek. Egyrészt Zalán vé flett jól. másrészt a BDSE csatárok látszottak igen tervszerütleniil. A 10. percben Danajka helyére Bognár állt be. de ez sem használt a csatársornak. Ezután a pécsi csatárok e’őH igen -?ok helv/ot adódott a mérkőzés vegéig de a kanizsai védelem könnyen hárította áz erőtlen próbálkozásokat. 7HR IT. IT I második félidőben nagy fölényben játszott a bőrgyár! csapat. de eíféi.'dbóf hiányzott a terv szerűség. Védetnie kielégített, fádé- ■eisnrn rossz felfogásban játszott eset ársorában nem volt átütőerő <ag nem i° érdemeltei; nvőzelw*t Eanéh'd"n Élés. P.ákóe-i. héber. Le!- a ám. dilire n kOzerfJcn védelmi és Horváth idfiszqtiak elfogadhatóan. NVSK BÉCSI LOKOMOTÍV 3:0 (1:0) Naai/kanizsa, 300:j néző. vezette győzelmük megérdemelt. A pécsi csatársor puhán játszott. Egyénileg Kiss, Gazdag. Németh, Semsi, Placs- kó. illetve Miké, Meggyes játszottak jól. . TATABÁNYAI ÉPÍTŐK—KOMLÓI SZSE 2:1 (2:0) Tatabánya, 2000 néző, vezette: Borosi dr. Tatabánya: Szapuha — Walz, Sző- di, Schmudla — Müller, Kiss — Rónaszéki, Jakab, Éles, Dobos, Móricz. — Komló: Szirtes — Kanizsai, Zsó- tér, Bíró — Veres, Orosz — Alt, Szám II., Schmelz, Fáskerti, Husz- íi. — Gyors támadásokkal kezdtek a hazaiak, a komlói védelem nehezen talált magára. Fáskerti a 15. percben a fekvő kapus kezébe lőtt. A 24. percben Zsótér lyukat rúgott és Éles közelről lőtt a hálóba, 1:0. További hazai támadások után már jobban működött a komlói védelem, de ai 30. percben Éles gólját nem tudták megakadályozni. 2:Ö. — Szünet után az elbizakodott Építők ellen Komló több formás támadást vezetett. A 25. percben Huszti beadását ügyetlenkedtek él a belsők, majd a 32. percben Huszti labdáját a második fél időre Fáskerti helyére beállt Cserháti átlépte és Szám II. közelről gólt szerzett. 2:1. Ezután inkább a hazaiak voltak fölényben. BÍRÁLAT. A komlói csapat elfogadottan kezdeti és védelme lassúnak bizonyult a fürge hazai csatárok ellen, amellett csatársora is iszétesően játszott. Az első félidő alapján az eredmény igazságos. Egyénileg Kiss. Rónaszéki, Jakab, Éles, Dobos, illetve Szirtes, Schmelz és Huszti játszottak jól. PONTOT VESZTEIT OTTHONÁBAN A DÓZSA Az NB III. vasárnapi fordulója több érdekes eredményt hozott. A Dózsa itthon vesztett pontolt a lelkes marcaliak ellen. A Postás Pécsbányalclc- pen ismét súlyos vereséget szenvedd!, de a lelkes mecseksiabolcsi csapni is elvitte mindkét pontot az Erdőgazdaságtól. A barcsiak ismét nagy győzelemmel bizonyították be jó formájukat, de sok gólt lőttek a nagymá- nyokí csatárok is. Nehezen győzött a bajnokjelölt DVSK. Eredmények: Pécsi Dózsa—Marcali DSK Isi (1:0). Tüzér-utca, vezette Megycr. Gyenge mérkőzés, a pécsi csatárok sokat pepecseltek. Az eredmény igazságos. A vendégcsapatból Erdösit utánrúgásért kiállították. Pécsbáuyatelepl Tárna—Postás 7:0 (4:0). Pécsbányatelep, vezette Pazaurck. Végig határozott fölényben játszott a bányászcsapat. Góllövők: Gyi- rnesi 3, Krivanck, Hámori, Szabó, Wagner II. Mecsckszabolcsl Tárna—Erdőgazdaság 1:0 (0:0), Erdőgazdaság pálya. Az első félidőben egyenrangú ellenfelek, szünet után a lelkesebb mecseksza- bolcsiak megérdemelten győztek. A gólt Gajcsi szerezte, de egy büntetőt kihagyott. Nagymányoki Tárna—Szigetvári AK 9:0 (5:0). Nagymányok, vezette: Ráesvén. Óriási fölényben játszott Pálffy és Fazekas vezérletével a hazai csatársor. Barcsi SZMTE—Nagyatádi SITE 8:1 (4:1). Barcs, vezette: Korompai. Biztos győzelem, a barcsi csapat jó formában van. DVSK—Nagykanizsai Építők 3:2 (0:1). Dombóvár, vezette: Kassai. Csak a második félidőben kerekedett felül a hazai csapat a nagyiramú mérkőzésen. Bátaszéki VSK—SBTC 2:1 (2:1). Bátaszék, vezette Pallos. Megérdemelt hazai győzelem. Sok tehetséges sportoló indult a vasárnapi MHK-versenyen Krisztián ismét országos csúcsot dobott súllyal (Unni. nrfcs. NVSK: K ss — Gazda: r. Németh. ■'tr'nis-l — > ’agy. BoGi — Szabó. Pl.aod, ó. Ec •es. Petrova! Bárdi. — Pécsi Lók.: Nagy TT. — Kelenfi. Hegvi. Mike — Meggye? . Szabó — Vezér. T ura Szöllősi. Kövér Horv.-ítb. — Az 5. nercben Szüllftsi 1ü. v petét neheze n védte Kis? Ezutáti is ‘.-,1,1, u>c?i 1 Imád4? futót :( pályán. de a k anizs ai védelemi ól rombolt. \ 8. norebé n Petrov.»' 30 méteres szabad rile-,, j-I ’■» Nagv TT. í'Ovjz.u! jö*t •• 1 i1 1 (döfte a báli' l,s nattanl i -n. At műkét kamt etőtt akadt még hely/e t. — ,< zilnet után ■ hazai e sa,, s í i: ts’/ott fölényben. A ft. nercben "U h ú bős, ;.-,f n szab: donbsgvott Ké-di közeliu értékesítőt e, 2:0. Ez'dán mái,1; a vér lefut á-okkal kiérintő zett a pécsi csalira rr Me/.önvbitók i'Hn 4,1. nercben Plaes'-ó Ki'•é=ét N:mv TI. Mike fe érő ütötte. utána :> láb la a hálóba esett. 8:0 önfól! BÍR 4L AT Jóiratnii mérkőzésen nagy küzd'lem álakul* / •1. A hazai Vasárnap már a koradélutáni órákban gyülekeztek a szépen feldíszített Tüzér-utcai pályán a baranyai M11K- ban kitűnt sportolók a nagy érdeklődéssel várt atlétikai versenyre.Ugyanekkor rendezték meg a Hf. osztályú ifi férfi és női egyesületi bajnokságokat és a Pécsi DISZ kerületi versenyéi, úgyhogy a vidékről, Bercmend- ről, Vajszlóról, Sellyéről, Somogy-Va- sasról. Komlóról, Mohácsról és más helyekről bejött MHK-sportolók komolyabb versenyt is láthattak. — Az MHK révén ismerkedtem meg a sporttal — mesélte az egyik csoportban Geiger Magda komlói adminisztrátor — mindenben felsőfokot ériem el, 60 méteres síkfutásban pedig kiváló eredményi. Azóta minden szabad időmet a pályán töltöm. A férfiak közül kitűnik a jókötésű mohácsi Kulcsár Ferenc, aki a TÜZÉP dolgozója. Gránátvcíéshen ért el 60-on felüli kimagasló eredményt. — Eddig futballoztam — mondja —, ezután állandóan allétizálni fogok. Közben népesedik a pálya, a bárom versenyre közel 300 versenyző gyűlt össze. Az MHK-vcrseny egyes száma'.! az EB és a kerületi verseny számai közé iktatták, úgyhogy a vidékről befőtt sportolók igen sokat tanulhattak. Sajnos a rendezőség nem készült fel eléggé az élénk versenyre, kevés volt a szakértő rendező, tervszerűd ínség, kapkodás jellemezte az irányítást, a kiértékelést sem tudták a verseny titán megadni. A rendezés terén nem volt mi) tanulni az MHK-sportokkrink. Az MHK-verscnyben minden korcsoportnak és minden számban nagy mezőnyök indultak, több előfutamot is tartottak. Az eredmények közül kiemelkedik a 60 méteres női sikfutás- han a pécsbányatelepi Csenienka 0.2-es ideje és a férfi gránátvetésben a mohácsi Kulcsár 65 méteres pompás dobása. A legjobb eredmény Krisztián Ilonka nevéhez fűződik. r.ki a DISZ kerületi versenyén idén már ötödször javította meg az ifjúsági súlylökés országos csúcseredményét. Uj eredménve 11.24. Mérő bajnokságot szerzelt a fonászversenysa Jól szerepeltek a pécsi tornászok a kétnapos bajnokságon Közel 250 versenyzővel szombaton felnőtt I. osztály.- 1. Jordanov '•sápul v/qla többet támadott exit- tárai több lövésre vállalkoztál;, így kezdődtek meg két helyen a dunántúli tormíszbajnokságok, amelyek minden számban jó versenyt, nagy küzdelmet hoztak. Budapestről a Vasas TF DISZ. Csepeli Vasas. Gyárépítők, III. kér. Textil és Bp. DISZ csapatai indultak, a vidékiek közül a pécsieken kívül Győr. Sopron, Székesfehérvár és Kaposvár küldte el legjobbjait. A kétnapos versenyek részletes eredményei: CSAPATVERSENYEK; Női itt II. osztály: 1. Gvöri Vasas 274.4. 2. Pécsi DISZ 262 5 . 3. Pécsi BDSE 257.7. Női itt III. osztály: 1. Pécsi Lokomo tiv 253.5. 2. Szfehérvári Énítők 250.8, 3. Pécsi BDSE 237.5 Női felnőtt 11. o.: I. TF DISZ 317.3. Férfi, felnőtt III. osztály: 1. TF DISZ 322.6. 2. Bp. DISZ 321.5. 3. Pécsi DISZ 313. Férfi itt Hl. osztály: 1. Pécsi DISZ 319.8. 2 Bp. Gvárépitők 309.9. 3. Pécsi Lokomotív 304. Férli ifi II osztály: 1. Győri Vasas 308 Női ifjúsáp /. osztály: 1. Pécsi DISZ 271.4. 2. Cs. Vasas 268.1. 3. Pécsi Lokomotív 266.1. Ferii felnőtt II. osztály: 1. TF DISZ 319.9. EGYÉNI VERSENYBEN. Férfi itt II. osztály. 1. Bökfi Csepel 88.3. 2. Kürtös P.’ BDSE 882. Férli felnőtt Ifi. osztály: 1. Kőhegvi Pécsi DISZ, 2. Szüc“ Csenel, 3. Kovács E. Csepel. Férli Hi I. osztály- I. Mérő Pécsi DISZ 110.4. 2. Héder Pécsi Lokomotív 107.4, 3. Szabó Csepel 104.8. Férfi DISZ 109.5. 2. Hajdú TF DISZ. Férfi felnőtt II. osztály: 1. Farkas Pécsi DISZ 109.9, 2. Harmat TF DISZ 10S.7. Nűí IFI III- OSZTÁLY: 1. Csorba Csepel 45.3, 2. Schóber Csepel '14,5. Női ifi II. osztály: 1. Debreceni Győri Vasas 73.7. 2. Tatat Győr 73.5- Női ifi I. osztály: 1. Koronái Vasas 86. 3, 2. Kovács Pécsi Postás 83.8, 3. Bánáti Vasas 83.6. Női mesteriokú.: 1 Gulvá?- ré Köteles Erzsébet TF DISZ 56.9, 2. Vass Olga TF DISZ 56.8. Női felnőtt Hl. osztály: 1. Nagy Csepel 105.4. * NB I • es eredmények. Vasas—Tatabánya 1:0 (1:0). Nagy küzdelem. — Dorog—Dózsa 3:3 (1:0). A lelkes dorogiak maidnem győztek. — Előre— ÉDOSZ 3-2 (0:1). Gyenge az ÉDOSZ. Honvéd—Szombathelyi Lók.: 5:0 (1:0). Nagv 'fölényben játszott a Honvéd. — fexti'es—Salgótarján 1:1 (1:0). Óriási 'üzdelem. igazságos eredmény. — D.ó gvör Postás 1:1 (1:0), A hazaiak ”><Sv fö'énybon játszottak. — Szeged Gőr! Vasas 3:1 (2:0). Jobb c-atár- 'átélcin' győztek ,i szegediek. :: NR Jf-e« eredmények: Kaposvári ÉDOSZ - Pápai Textiles 4 0 (1:0) Fölényes győzelem. ÉDOSZ Lendii'et - Svnmb-'tholyi SZMTF 2:0 (2:01 Gvőr; VSK—V. kér. ÉDOSZ 3:2 (1:0). Sop ni T.o|»pt;v- -Székesfehérvári Épi tök 4:1 (1:0).