Dunántúli Napló, 1950. október (7. évfolyam, 229-254. szám)

1950-10-01 / 229. szám

2 M fl P L O 1955 ÖKTÓBES l Dolgozó parasztságunkat lelkesíti a munkásosztály példamutatása Megyeszerte lendületesen folyik a. jegyzés r 'Ä békekölcsön-jegyzésben dolgozó parasztságunkat lelkesíti a munkás­osztály példája és ők is tettekkel bizonyítják be, hogy készek védel­mezni hazánkat, a dolgozók hazáját, építő ötéves tervünket. Ezért adják boldog örömmel megtakarított forint­jaikat a béke megvédésének nagy ügyéért. A békekölcsön-jegyzésben állami gazdaságaink és termelőszövetkezeti csoportjaink mutatnak példát az egyénileg dolgozó parasztságnak. A eiklósi állami gazdaságban elsőnek Kocsis János üzemi párttitkár jegy­zett békekölcsönt. Kéthavi 'fizetését ajánlotta jel. Ezt a pédamutatáet a gazdaság dolgozói közül többen kö­vették. Toldi János 4 gyermekes, Nyitragi János ugyancsak négygyer­mekes dolgozó 80Ó—800 forintot" je­gyeztek. László Sándor, akinek 8 gyermeke van, 800 forintos békeköl­csön-jegyzéssel járult, hozzá orszá­gunk építéséhez, békénk megvédésé­hez. A népnevelők mutassanak példái a jegyzésben Az idamajori állami gazdaságban az első nap vontatottan ment a jegy­zés. A népnevelők nem látták meg annak jelentőségét, hogy először nekik kell jegyezni és csak a béke­kölcsön-igazolás birtokában menje­nek agitálni. Népnevelő értekezletet tartottak, ahol a hiányosságokat megbeszélték e ennek nyomán Töm­pe István eddigi 450 forintos jegy- zését felemelte 1200-ra és kihívta ver- semrre Sipos Istvánt, aki miután a kihívást elfogadta, 1000 forintot jegyzett. Követte példájukat Iványi János ie, aki ugyancsak 1000 forin­tot adott a béketábor erősítésére. A püepökbólyi állami gazdaság rossz eredménye visszatükröződik l’apu párttitkár magatartásában. A jegyzésgyiijtő népnevelőknek azt mondta, hogy ne zaklassák a dolgo­zókat ö maga pedig 300 forintot jegyzett 600 forintos fizetéséből. A sáedi dolgozó parasztok hatal­mas lelkesedéssel adják forintjaikat a béke ügyéért, ugyanakkor Kordé István, a helyi DÉFOSZ titkára így utasította el a népnevelőket: Jobban tennék, ha dolgoznának, mintsem itt lógnak. Ha volna pénzem, akkor sem adnák s nem törődöm én a bé­kével." Ez a hang megmutatta a falu dolgozó népe előtt, hogy ki az ellenség, ki az, aki mitsem törődik azzal, hogy béke lesz-e vagy háború. Barátur szocialista községben ed­dig mintegy 6.300 forintot jegyez­tetnie a dolgozó parasztok, de a jegyzés még tovább folyik. Példát mutatnak a népnevelők és elsősor­ban a békevédelmi bizottság tagjai. Oroszlón Csordás István népnevelő 800 forintot jegyzett. Ugyanitt Nagy Rudolf 400 forintot jegyzett, felesé­ge pedig 200 forintot. Szilágy községben Papp Ferenc 5 gyermekes középparaszt miután 1000 tor intőt jegyzett, kijelentette: »A béke megvédése érdekében min­den áldozatra kész vagyok. Nekünk családapáknak különösen fontos ez, hogy gyermekeink továbbra is békében nyugodtan élhessenek." Rüll János bezedeki németajkú termelőcsoporttag először 200 forintot jegyzett, majd újabb 200 forintot adott a nép államá­nak —*, hogy amint mondotta — ezzel csapást mérjen a háborús uszítókra, Versenyben « mozsgói jegyzőség bébebizotlságai A mozsgői békebizottság versenyre hívta a jegyzőség valamennyi községé­nek békebizottságát. A járásban eddig 436.000 forintot jegyeztek a dolgozó parasztok. Kistamásiban, Nagydobszán és Szentdienesen a népnevelők azzal indulnak cl felvilágosító munkára, hogy előbb mindannyian lejegyeznek. A sósvertikei népnevelők példát vehet­nek tőlük. Kisdobszán már as első nap szép számmal jegyeztek békekölcsönt. Az elmúlt két nap alatt a kezdeti lendü­let fokozódott s ennek során Csulak , István, 4 holdas dolgozó paraszt 400 forintot jegyzett. Szító Károly mároki 12 holdas kö- népparaszt 600 forintot írt alá és a népnevelőknek ezeket mondotta: „Idén többet jegyzek, mint tavaly s ezzel erősítem a békejáborl." A snmonyi plébános 50Í) forintot jegyzett, « sellyei katolikus pap lazít a kölcsön ellen Sumonyhan Egri Imre- 500 forintot jegyzett. község plébánosa is kivette részét a békeharcbó! és maga is 500 forinttal járult a békekölcsön-jegyzés sikeréhez^ Ugyanakkor a sellyei katolikus pap. 1 Tóth József a békekölcsön ellen han­golja a dolgozókat, ö maga pedig nem is jegyzett. Ugyanígy lázit a békeköl­csön ellen a beremendi pap, aki rágal­mazását azzal igyekszik elleplezni, hogy valamennyit lejegyzett. Tóth Ist­ván bodolyabérci kulák 50 forintot akart jegyezni, de a népnevelők visz- szautasították. Válaszul a dolgozó pa­rasztok egyemberkent jegyeztek béke­kölcsönt. Távics Simon nagyhajmási 5 holdas, Kiel Tamás liptódi 6 holdas dolgozó parasztok fejenként 1000 forint béke­kölcsönt jegyeztek. A békekölcsön jegt jó munkával készülni Az óráról-órára érkező jelentések arról is tanúskodnak, hogy számos községben lanyhán megy a jegyzés. Igv Lapáncsán is, ahol a népnevelők nem értik a feladatukat. Több helyen az eredmények feletti megelégedettség ütötte fel a fejét. A pártszervezet és a békebizottság vezetőinek — elsősor­ban a titkároknak többet kell foglal­kozni a népnevelőkkel s helyi konkrét érvekkel kell őket felvértezni. A falun most kezd lendületbe jönni a békeköl­csönjegyzés s ezért fokozott feladat vár békevédelmi bizottságainkra és r.cy nevelőinkre. zése ulán fokozott k a SamicsváhíSíSáspa Nem üres .szóbeszéd az, hogy napról-napra könnyebbé válik az éle­tünk és a munkánk. Ez bebizonyo­sodik akármerre nézünk. Nálunk, a szigetvári szabadságpusztai termelő, csoportban sokan vagyunk olyanok, cselédek voltunk, vagy egy-két holdon gürcöltünk egész életünkben. Mi igazán tudjuk mi a munka, mert megtanultuk húsz, ’.uszonöt év alatt. Nemrég ajánlotta fel a csoportunk, hogy a tanácsválasztások idejére, ok. tóber 22-re befejezzük az őszi mun­kákat, Ehhez a végrehajtáshoz olyan nagy munkalendül ette] láttunk hozzá, ma már ott tartunk, hogy az őszi ve­tést 90 százalékig elvéoeztük. Min­denfajta munkát versei Den végzünk. A kukoricaszedés is versenyben folyt. A „Táncsics" brigád kihivta a „Vörös Sügár"-t és a versenyben mindkét brigád 200 százalékos napi teljesítéseket ért el. Gyorsan készen lettünk a kukorica szárvágással és a betakarítással is. A cukorrépaszedés is igen gyorsan folyt le. Az elnökünk hozott egy répakiemelő ekét. Előbb azt mond­tuk, hogy nem kellett volna, minek’ az, hiszen a répaszedést mindig kéz­zel végeztük, de aztán rájöttünk, hogy az eke nagyon nagy segítsé­günkre van. Egy ember egy pár ló­fogattal egy katasztrális hold répát emelt ki nyolc óra alatt. Kiszámítot­tuk, hogy egy hold répát meddig kel. lett volna ásni és rájöttünk arra, hogy az ekével óriási munkamegta­karítást értünk el. Ez éppen a béke­kölcsönjegyzés előtt volt. Arról be­szélgettünk, hogy milyen nagy se­gítséget nyújtanak nekünk a városi dolgozók azáltal, hogy mezőgazdasági gépeket gyártanak, mennyire meg­könnyítik a munkánkat. Könnyebb lesz vele az életünk és jókedvűen dolgozunk. Röpgyülcsünköa nen(|kel- lett már sokat magyarázni, hogy mit jelent a békekölcsön jegyzés, mit je­lent az, hogy megtakarított pénzün­ket kölcsönadjuk az államnak. Tud­juk, hogy nemcsak répakiemelö ékét kapunk, hanem sok minden más gé­pet. Es ha békekölcsönt jegyzőnk, akkor*elöbb kapjuk meg. Elsőnek az elnök jegyzett kétezer forintot, és utána a többi tagok versenyezve je­gyezték le azHaz összeget., amit köl­csönnek szántak. Most, a békekölcsönjegyzést köve­tően jobb. munkánkkal arra.törek. szünk,- hogy a választásban is tel­jes győzelmet érjen el a dolgozó ma­gyar nép. Petrahán Ferencné Szabadság pusztai tszcs. A megegyezéshez hű katolikus papok erejükhöz mérten jegyeznek békekölcsönt Megyénk katolikus papságának je­lentős része az állam és az egyház megegyezésének értelmében becsü­lettel támogatja a békekölcsön-jegy­zés, a béke védelmének ügyét. Jegy­zett összegeikkel állást foglalnak öt­éves tervünk építése, a dolgozók álla­niának támogatása mellett. Do állást foglalnak ezzel az amerikai imperia­listák fokozott háborús készülődése, kalandorpolitikája ellen is. A kato­likus papok többségének ez az állás­pontja, kisebb része az, amely a megegyezés szellemével ellentétben, nem támogatja, sőt egy-két esetben gátolja a békekölcsön-jegyzés ki­bontakozó, hatalmas győzelmét Már jelentettük, hogy Faludi Ádám nagynyárádi esperes 1000 forintot jegyzett. Arra a kérdésre, hogy miórt kölcsönzött ilyen jelentős összeget államunknak, ezt válaszolta: — Mert csak a béke idején lehet a hitéletet is ápolni és az erkölcsös­séget védelmezni. Legyünk a béké­nek apostolai, alcik nemcsak szóval, hanem tettekkel, békekölcsön-jegyzés. sei is jó példát adnak a hívek felé buzdítás végeit. Tihanyi János, mohácsi apátplébá­nos a békekölcsön jegyzése után ezt mondotta: — Felkeresett néhány hívő az el­múlt napokban és megkérdezte tő­lem, hogy jegyezzenek-e? Én azt vá­laszoltam, hogy igen, mert már mi is lejegyeztünk a béke érdekében, — Szerintem, nekünk katolikus papoknak kötelességünk, hogy a ta­nácsválasztáson is résetvegyünk és a hívők között is terjesszük, hogy a választásokon is minél nagyobb számban vegyenek részt, mert az népünk érdekében történik. Minden támogatást meg fogunk adni, mert mi is békében akarunk élni. A péesváradi kanonok 600, a me- cseknádasdi esperes 600, a szászvári és szajki esperes 500—500 forint békekölcsönt jegyzett Jegyzett Vi­rág Ferenc püspök is. Ö$'&zzfecf<>th a Budai I äce^e>^iataC}a 'A Budai 1. Pártszervezet ajtaja per. cenhént nyílik. Újabb és újabb nép­nevelők, kölcsöngyújtésjegyzők térnek vissza és indulnak friss gyüjtőívekkel megrakodva ismét útnak. Hantos Kál­mán, propagandista és Kerényi elv­társ állandó munkában vannak, per­cenként instruálják az érdeklődő elv­társakat, adatokat adnak, összesíté­seket készítenek. Az örökifjú Gombos Lajosné elv­társnő, sajtótelelös is aktív résztvesz a békekölcsönjegyzési és választási küzdelmekben és szeretettel, kedvesen ad útmutatást a fiatalabb nemzedék­nek. 'A Budai 1. szervezet 11 körzetre oszlik, minden körzetíelelös naponta többször is ad jelentést a beosztott bizalmiak, népnevelők munkájúiról, a jegyzési eredményekről. Nagy segítséget nyújtanak a párt­szervezeteknek és a békchizoltságok- nak a rendörbajtéirsak, MNDSZ asszo­nyok, MSZT tagok, DISZ-esek, sokban nekik köszönhető, hogy gyorsan, tris. sen történik a jegyzés. A pártszervezet eddig hat kisgyülést szervezett, a mai nap folyamán isméi két klsgyűlésre kerti/ sor, így biztosra vehető, hogy a szombat estig 516 személy által lejegyzett 50.350 forint tetemesen emelkedik. Ezt az. összeget szinte kizárólag nyugdíjasok jegyez, lék, kivéve 4.000 Iorintot, melyeit a villamossági és gépipari technikum lelkes fiatalsága hozott a pártszerve­zetbe. A nyugdíjasok közül számosán túl. Jegyezték havi nyugdíjuk összegét is és aktivan bekapcsolódtak a népne­velő munkába. Résztvesznek az agl- tációban a technikum fiataljai is. öt négynapos esti Iskolát szervez­tek meg, ezen összesen 120-an vet­tek részt. Most a gépipari technikum hallgatói számára rendezett a párt- szervezet egy agitátorképző iskolát, melyen a bjíkekölcsönj egy zéssel és a tanácsválasztással kapcsolatos kér. déseket beszélik meg. A Budai I. Pártszervezet ajtaja percenként nyílik. Újabb és újabb népnevelők, bizalmiak indulnak út­jukra, érvekkel gazdagon, jegyzés- gyűjtő ívekkel kezükben. Így szolgá­lók békénk, hazánk felemelkedésének nagy ügyét. Több, mint másfél millió a pedagógusok jegyzése A békekölcsönjegyzésből a peda­gógusok is derekasan kivették ré­szüket. Hatalmas többségük mélyen átérezte a kölcsön országépítő, bé­két védő jelentőségét, új iskolákat, több ösztöndíjat, laboratóriumi fel­szerelést, tankönyvet, zavartalan tanítást és tanulást- látnak benne. összegezve Pécs 1.043 nevelője Siti.200 forintot, jegyzett. Átlagos eredménye 74-1 Ft. Baranyában 1.900 nevelő 940.750 forintot jegy­zett, 520 forintos átlageredménnyel. özv. Szilágyi Dezsőné a Dohány­gyárban dolgozik, mint válogató. 1943- ban férje a fronton eltűnt és azóta sem tud róva semmit, özvegyen maradt, a háború tette özvegyé. A leiszabadulás óta keményen megállja helyét. Mindig példát mutat munkájával, magatartá­sával. Örömmel fogadta a békeklcsön- jegyzést. Négyszáz forintos fizetésére 91)0 forint békekölcsönt jegyzett. Tette azért — mint mesélte, — hogy czzOT is erősítse a békét, hogy meg­őrizze családja békéjét, hogy fiát ne ölhuesse meg a gyűlölt ellenség. De lett mást is. Amellett, hogy fizetésének dupláját jegyezte le békekölcsönre, munkafglajánlást is tett. Vállalta,-hogy a bébeköcsön-jegyzés napján 140—lót) száézaiékos napi teljesítménye helyett 175 százalékot teljesít. Vállalását telje- sí te 11 e és a békekölcsön-jegyzés napján 175 százalékos teljesítményével is hoz­zájárult a béke megvédéséhez. Örömmel adtam kétszeressét a fize­tésemnek is, mert tudom, hogy ezzel hazafias kötelességemet teljesftem. To­vábbra is harcolni akarok a béke meg- védéséért, mégpedig, töbh, jobb mun­kával. TANULJUNK. A NÉPNEVELŐK TAPASZTALATAIBÓL A PÉCSI DOHÁNYGYÁR népnevelői és bébeőrci megmutatták milyen az iga: hazafiság, hogyan fejezi ki leg­szebben hazaszeretetét munkásosztá­lyunk. Cinder Pál né népnevelő és Schürf Aiiámné békeőr 134-ről 161-re, Pécsi .Józsefné és Kétyi Ferencné béke- őr 100-ról 167-re, özv. Szilágyi Dezsőné falu járó népnevelő 168-ról 175 száza­lékra emelte teljesítményét, amellett, hogy 5—600, illetve Pécsi Józsrfné 800 forint értékű békekölcsönt jegyzett. A dohánygyári népnevelők és békeőrök példáját alapul veheti mindenegyes dolgozó, üzemben cs falun egyaránt. KÜLÖNÖSEN FALUHELYEN tapasz­talható az, hogy népnevelőink nem tudják összekapcsolni a sokrétű fel­adatot- A békekölcsön jegyzésgyüjtése mellett falusi népnevelőink elhanya­golják a 6oron lévő őszi munkákat. Falusi népnevelőink vonják le a ta­nulságot a további példákból: SZÉNTDIENE3 KÖZSÉG do-igozói már eddig 20.000 forint összegben je­gyeztek békekölcsönt. A falu népneve­lői továbbfolytatják a felvilágosító munkát a békekölcsön érdekében, de emellett nagy súlyt fektetnek az őszi munkák gyors elvégzésére is. Az őszi árpát már 130 százalékig elvetették és a község dolgozó parasztjai tavaszi árpa helyett is őszit vetnek. — BEREMEND NÉPNEVELŐI sem feledkeztek meg az munkákról. Ugyanakkor, amikor kifej­tik azt, hogy minden dolgozó a maga személyében felelős a béke megvédé­séért, nemcsak arra mutatnak rá, hog, békekölcsön-jegyzésével járulhatnak a béke megvédéséhez — hanem az őszi munkák, a betakarítás, a burgonya beadás gyors, haladéktalan teljesítésé vef is. A népnevelők példamutatása és felvilágosítása nyomán Kesztyű György dolgozó paraszt vállalta, hogy egy má­zsával túlteljesíti burgonyabeadási kö­telezettségét. Kocsis István és Pavári Lajos dolgozó parasztok pedig ver­senyre hívták az egész községet: ki tol - je,siti legjobban a burgonyabeadási kö­telezettséget is, a mellett, hogy .a bé­kekölcsön jegyzésében példát mutat. TURONY KÖZSÉGBEN Kovács Miklós párttitkár elvtárs példája magával ra­gadta az egész falut. 400 forint _ér- tékl>en jegyzett békekölcsönt, őszi szán­tás-vetési munkáit száz százalékban el­végezte és a búza alá is előkészítette a talajt. Példája nyomán a falu dol­gozó parasztjai vállalták, hogy 9 nap­pal a tanácsválnsztások előtt valancuy- nyien befejezik az összes munkákat, A' békekölcsön-jegyzésében elért ered­ményükön felül' ezzel is harcainak a békéért. KIVÁLÓ MÓDSZERT alkalmaznak a babarcl népnevelők. A községben „Békeláblát" állítottak fel, melyre minden két órában felírják a bélce- kölcsön jegyzés állását. Kiírják a „Béketáblára", ki, milyen mértékben járul hozzá a béke megvédéséhez, ki hogyan segíti elő ötéves tervünk to­vábbi feladatainak sikerét. Ugyanerre a táblára felírják azt is, milyen be­ruházásokat hajtanak még végre at ötéves tervben, mit valósítanak még meg a községben. A Babarcon ezen telül változtatják a népnevelők be. osztását is: lelmérik az egyes terü­letek eredményeit és a felkészültebb népnevelőket aszerint átcsoportosít­ják. — Mindkét hasznos tapasztalatot valamennyi békebizoltság és nép­nevelőcsoport kiválóan alkalmazhatja. A NÉPNEVELŐ MUNKA EGYIK HIÁNYOSSÁGA az, hogy népnevelő­ink minden alap nélkül csak a gyor­saságra törekszenek. Csupán azt tart­ják szem előtt, hogy minél gyorsab­ban befejezzék a jegyzést, hogy mi­nél gyorsabban lclálognssák a körze­tükbe tartozó dolgozókat. így több­nyire a Jegyzés alkalmával nem fej­tenek Uí aíapos, értékes népnevelő’ munkát. Kiváló példa erre Herccg- szabar népnevelőinek munkája. Pedig dolgozóink várják népnevelőinket. Bolyban például a gépállomás nép­nevelői — bár vállalták — nem ke­resték fel a község 100 házának la­kóit. A népnevelők felvilágosító munkájából kimaradt dolgozók kiil- döltségileg keresték fel a békevédeimí bizottságot, valamint a pártszervezet és kérték, hogy látogassák meg őket is a jegyzésgyüjtö népnevelők. AZ IDAMAJORI ÁLLAMI GAZDA­SÁG dolgozói a gyorsjegyzés, az ok­talan kapkodás eredményét belátták és okulva a pécsújhegyi erőmű nép­nevelőinek példáján, tegnap újabb röpgyűlést hívtak össze, ahol a leg­jobban jegyzők és a békebizottság tagjai kifejtették a békekölcsön je­lentőségét. A röpgyűlcs végén a leg­több dolgozó jelentős mértékben föl­emelte jegyzését. így Tömpe István 450-ről 1200 forintra, Sípos Lajos és Iványi János 500-ról ezer forintra emelte fel békekölcsön jegyzését. — Azokon a helyeken ,ahol a gyors, el­hamarkodott jegyzés következtében még jelentősen emelhetnék a jegy­zett Összeg nagyságát, kövessék az Idamajoriak példáját. EGYRE TÖBB NÉPNEVELŐ javítja ki az agitáció eddigi hiányosságát é* felvilágosító munkája közben elma­gyarázza azt, milyen módon fizeti vissza a dolgozók állama a békeköl­csönt. Népnevelőnk a továbbiakban fektessenek erre a szempontra még nagyobb súlyt és minden egyes dol­gozónak mondják el a Dunántúli Napló szombati számában megjelent tájékoz­tató és a jegyzési ívekhez csatolt tá­jékoztató alapján, hogy tíz év alatt népi demokráciánk visszafizeti a köl­csön adott összeget, az első részletet már jövő tavasszal. A békekölcsön nyeremény kötvényeit is ugyanúgy ki­sorsolják, mint a tervkölcsön nyere­mény kötvényeit. Az egyéni példamutatás eredménye a Szerárugyárban: haivannégyexer forint Csütörtök reggel hat ótakor soha :m látott lelkesedéssel indult üze- ünkben a békekölcsön jegyzés. A röp- üléshez a hozzászólások is megmu" fiák már, hogy az üzemünk dolgozói V emberiként állnak Rákosi eNtáxs, kormány felhívása mögé és készség- 1 adják kölcsön forintjaikat a béke igvédéséért. Az üzemünkben dolgozók g-többje egy havi fizetését ajánlotta í, de akadtak bőven olyanok is, akik Idát mutattak valamennyiünknek, atakovics János vállalatvezető elv- rs két havi fizetését ajánlotta fel. z üzem többi dolgozójára igen jó ha­ssal volt a példa-mutatás. Bernáth Iván lakatos 750 forintos havi fize- se mellett 1000, Mayor Ottó ipari ta- iló pedig 170 forintovs havi fizetésé- 1 200 forintot jegyzett. Van azonban *• ____ ’! I . 1. „ .. „1 — --, mltlf Márkus J ózsef lakatos, aki húzódozol^ a jegyzéstől. Ezúton is megkérdezzük Márkus Józsefet: csak 100 forintot ér neki a béke? 100 forintot jelent a gye­tekének, és csak ugyanannyit neki és a feleségének? Vegyen példát azokról <* dolgozókról, akik jegyzésükkel újabb bizonyítékát adták hazaszeretetüknek! Örömmel állapíthatjuk meg azL hogy üzemünk dolgozói közül csak Márkus József az egyedüli, aki ilyen alacsony összeget jegyzett. Az üzem dolgozói lelkes örömmel csatlakozlak a kormány felhíváshoz és azon igyekeztek, hogy kőlcíönjegyzésüket mielőbb lebonyo­lítsák, mielőbb leadják szavazatukat a békére. Eddig 67.400 forintot je­gyeztünk üzemünkben. Arlhoffer Anlnlné Mezőgazdasági Szerámgyáí (volt Inkatosárugyúr)

Next

/
Oldalképek
Tartalom