Dunántúli Napló, 1950. szeptember (7. évfolyam, 203-228. szám)
1950-09-13 / 213. szám
2 NAPLÓ »» SZEPTEMBER » Malik eivlárs a kínai népi kormány képviselőjének meghívása mellett foglalt állást a Biztonsági Tanácsban K Biztonsági Tanács hétfői ülésén Maßt «Márs bebizonyította, hogy a Tanács nem tárgyalhatja megfelelően az amerikai repülőgépeknek kínai terű let ellen intézett támadását, ha nem hallgatják meg Kína képviselőjét. Csian Tin-Fn, • Kuomintang képviselője a kínai népi kormány meghívása elleti szálait fel és jellemző módon rágal makkal támadta a Szovjetuniót és a kínai népi kormányt. Maük eivlárs hangsúlyozta, bogy a kínai képviselők részvétele döntő fon losságú mind a kínai terület bombázása, mind pedig a Taivan szigetére történt behatolás kérdésében. A Szovjetunió kitart amellett, hogy bármely kormányt, amely agresszió miatt panasszal fordul a Tanácshoz, hívjanak meg és hallgassák meg. iárntán felolvasta az ENSZ alapokmány #2. cikkelyét, amely kétségtelenül meg., állapítja, hogy a Tanácsnak bármely nemzetközi viszály megvitatása során meg kell hallgatnia a viszályban résztvevő mindkét felet. Akik ellenzik a meghívást, azok megszegik az ENSZ alapokmányát, a Biztonsági Tanács ügyrendi szabályait és a Tanács mookijának e'fogadott gya korlátát. Azután Malik elvtárs név említése nélkül — válaszolt a Kuomintang képviselőjének a Szovjetunió elleni rigai mazó állítására. Rámutatott arra. hogy a Szovjetunió javaslatait a béke és biztonság, az ENSZ alapokmányának, a Biztonsági Tanács ügyrendi szabályainak és gyakorlatának elvei határozzák meg. Malik elvtárs határozottan kijeién tette, hogy a Biztonsági Tanácsnak meg keli hívnia a kínai népi kormányt, amely * panaszt beterjesztette és segítséget kér az agresszióval szemben. Amennyiben ezt nem teszi meg a Biztonsági Tanács, úgy tekintélyén ejthet csorbát. Austin, az USA képviselője, batáro zottan ellenezte a meghívást és arra törekedett, hogy a Kuomintang küldöttet Kína képviselőjeként tüntesse fel. Szerinte azt a kérdést, hogy ki hivatott Kína képviseletéi«, különállóan kell eldönteni, Sonde, Norvégia képviselője, bejelentette, hogy a szovjet javaslat mellett ofg szavazni, amely arról szól, hogy hívják meg Kína képviselőit. Ez a ja' vaslat észszerű. Queoedo, equatori képviselő bejelentette, hogy Eqoaoor tartózkodik a szavazástól. Chauvel francia küldött kijelentette, hogy véleménye szerint az alapokmány 32. cikkelye alkalmazható az adott helyzetre és ezért meg kell hívni Kína képviselőit, álláspontjuk kifejtésére, anélkül, hogy szavazati jogot kapnának. Jebb Anglia képviselője, a Szovjetunió javaslatával kapcsolatban hangoz- latla, hogy véleménye szerint a 32. cikkely nem alkalmazható- most teljes mértékben. Azután Jebb, elnöki minő sínében, szavazásra tette fel a kérdi«' A Tanács hat tagja a Szovjetunió javaslata mellett szavazott. Ezek voltak: a Szovjetunió, Anglia Franciaország, Norvégia, India és Jn .goszlávia. A javaslat ellen szavazott az USA, a Knomintang és Kuba. Tartózkodott a szavazástól Equador és Egvip tóm. Így a javaslatot nem fogadták el meri a szükséges hét szavazat nem gyűlt össze. Jebb azután a Tanács ülésének bezárását javasolta, azonban Austin azt kö vetette, hogy a Tanács szavazzon a vizsgálóbizottság létesítésére vonatko. zó USA javaslatról. Malik «Mára kifejtette, hogy több küldöttség szeretné megvitatni az amerikai javaslatot és hangsúlyozta, hogy a kínai terület bombázásának kivizsgálására vonatkozó javaslatot előbb kell megtárgyalni, minthogy azt terjesztették be eVőnefc. Rövid véleménycsere után a Bizton sági Tanács ülését berekesztették és a következő ülést szeptember 12-én délutánra hívták össze, amikor zárt ülésen tárgyalják a közgyűlésnek benyuj tandú jelentést. r- ___ As Óbudai Hajógyár dolgoséinak munkafelajánlása Rákosi elvtárs kissahadulása tizedik évfordulójának iissteíetére Teljes kudarcba fullad az amerikai öjnkénles-foborzáss kampány Az amerikai agresszorot véres koreai kalandjuk kudarca miatt napról- napra türeímetíenebbül nógatják vazallusaikat és követelik tőlük, küldjenek Me Arthur megsegítésére szárazföldi seregeket. Az önkéntes-toborzási kampány azonban gyászos kadaréba fulladt, mind a m&rshalHzált országokban, mind az Egyesült Államokban — Ha « Pravda. " Olaszországban de Gáspárt*. Sóéiba és a dollár több más kiszolgálójának toborzása eredménytelen maradt, ezzel szemben • toborzás heteiben Olaszországban hatalmasan meg növekedett a stockholmi felhívást aláírók száma. Ugyanez történt Ausztráliában, Hollandiában és több más országban. A washingtoni politikusok meggyőződhettek orról, hogy az egyszerű amerikaiak cent óhajtanak elpusztulni Koreában a Morgaaok és Rockefellerek) érdekeiért. A magyar békehívek harcos üdvözletét tolmácsolták a Román Békekongresszuson r K Román Békekongzeeszu» hétfő délelőtti ülésén a külföldi küldöttek közül Ljubomir Pipcov, bolgár küldött hangsúlyozta mindent elkövetnek, hogy egyre szorosabbra fűzzék a román és a bolgár nép barátságát a béke, szabadság és a testvéri együtknűködés jegyében. Elff^lexiu, a görög békehívek nevében üdvözölte a kongresszust. Az olasz küldöttség nevében Giovanni Grill! elmondotta, hogy a békeharc Olaszországban a kormány és a Vatikán terrorja miatt nehéz körülmények között folyik. Mégis eddig már 16 milliónál több aláírás gyűlt össze a stockholmi lelhivásra. Ezután Dezsérf László evangélikus püspök tolmácsolta a magyar béke. hívek harcos üdvözletét. — A magyar nép — mondotta —, túlnyomó többségében tevékeny részt vesz a békéért vívott harcban. A magyar népet mély felháborodással tölti el a kegyetlenség, amellyel az amerikai gengszterek Korea békés lakosságát pusztítják. A német békeharcosok nevében dr Josef Naas tanár üdvözölte a román békekongresszust. A délutáni ülés első szónoka Maria Gorelovszkája a Szovjet Békevédelmi Bizottság tagja volt, aki az ülés résztvevőinek meleg ünneplése közepette üdvözölte a kongresszust a szovjet békehívek nevében, A’ kongresszus kedden reggel folytatta munkáját. fiz fingot Kommunista Párt tiltakozik a spanyol szabadságharcosok franciaországi letartóztatása ellen Fasiszta merényiét a kínai diákok párisi egyesületének helyisége ellen Az 'Angol Kommunista Párt végre- lajtó bizottsága nyilatkozatot bocsá- crtt ki, amelyben a legerélyesebben iltakozik a francia kormánynak az el* na ez eljárása ellen, hogy az antifa- iozta harcosok és menekültek százait — köztük a spanyol szabadságharc hőéit — tartóztatta le FranciaországSzáz szónak is Egy a vége E&rrl'pf hoz tippszelvénye ban. Ez az eljárás, valamint a Spanyol Kommunista Pártnak és a Kata- lóniai Egyesüli Szocialista Pártnak és sajtójának betiltása a fasizmust erősíti és a háborús készülődéseket gyorsítja. Azokra a spanyol hősökre, akiket Franco Spanyolországába toloncolnak, gyüjtőtábor, kínzás és halál vár — mondja a nyilatkozat. A Kommunista Párt felhívja a béke és a demokrácia valamennyi hívét, fejezzék ki tiltakozásukat a londoni francia nagykövetségnél, „Követeljük a spanyol és a többi antifasiszta harcos szabadonbocsátását Franciaországban, valamint a Spanyol Kommunista Párt, a Katalóniai Egyesült Szocialista Párt és sajtója jogainak helyreállítását" — fejeződik be a nyilatkozat. Parisból jelentik: Az Humanité közli, hogy fasiszta merénylők vasárnap behatoltak a kínai diákok egyesületének párisi helyiségébe és on mindent összezúzta\ ami a kezük ügyébe került. Készül a 1L Országos Újítókiállítás A Városligetben, a Budapesti Nemzetközi Vásár területén lázas munka folyik. Készül a II. Országos Ujítókiállítás, amelyet a mult- évinél jóval nagyobb méretekben rendeznek meg. Október 5-től, a kiállítás megnyitásától a kiállítás helyén a pasta alkalmi bélyegsorozatot bocsát ki egy forint, hatvan és negyven filléres címletekben. Ezenfelül alkalmi bélyegzőt is használnak. Az újítókiállítást reggel 8 órától este 8 éráig tartják majd nyitva. A fótoámi partizánok lefojtottak egy francia laktanyát A vietnami tájékoztató ügynökség jelentése szerint szeptember 7-én a néphadsereg csapatai Saigon és Ban-Me-Tuct között támadást intéztek egy francia gépesített oszlop ellen, és súlyos károkat okoztak az ellenségnek. Augusztus 23-án a vietnami néphadsereg partizánharcosai a Saigontól nyugatra levő Szok-Trang városban felgyújtották az ellenség laktanyáját. Szombaton és vasárnap bonyolítják le a labdarugó-bajnokság IV. fordulóját A szeptember 17-re, vasárnapra kisorsolt Előre—Szombathelyi Lokomotiv bajnoki mérkőzést szombaton délután fél négy órai kezdettel bonyoltiják le. Vasárnap a következő mérkőzések »sznek ÉDOSZ—Postás, Honvéd—Dorogi Tárna, Csepeli Vasas—Győri Vasas, Csepel, BDSE—Vasas, Attila-utca, Szegedi SZMTE—Salgótarjáni Tárna, Tatabányai Tárna—Dózsa, Diósgyőri Vasas—Textiles. Rákosi Mátyás elvtársnakt Tíz évvel ezelőtt, 1940 november 2-án szabadult ki a magyar nép vezére, szeretett Rákosi elvtársunk a hatalmas Szovjetunió segítő keze által a fasiszta fogságból. Az évforduló tiszteletére, az Óbudai Hajógyár dolgozói üzemünk kommunistáinak kezdeményezésére november 2-re a következő munkafelajánlásokat tették: 1 darab aszálynak vízrebocsátá- sálg való elkészítését november 2-re, 10 nappal a határidő előtt. 1 darab tengerjáró motoroshajónak kiszállításáig való elkészítését november 2-re, 15 nappal a határidő előtt. Üzemünk öntödéje felajánlásában vállalta, hogy ezévi tervét november 2-re befejezi. Ezzel a munkatelajánlással kívánjuk forró szeretetünket és hálánkat kifejezni Pártunk és annak nagy vezére, szeretett Rákosi elvtársunk iránt, hogy ezzel is erősítsük z hatalmas Szovjetunió vezette béketábor erejét- Felhívjuk az ország összes üzemeinek dolgozóit, hogy mozgalmunkhoz csatlakozzanak. Bite Tibor a pártbizottság h. titkára. Törő Sándor üzemi bizottsági titkár. Iván Mihajlcvics Lunycr vállalatvezető. Vjságíró-kongresszus Helsinkiben A Nemzetközi Újságíró Szövetség II. kongresszusa péntekem, szeptember 15-én kezdődik Helsinkiben. A kongresszus mindenekelőtt az újságíróknak a világbékéért folytatott küzdelemben való részvételével ,a háborús propaganda elleni harcával, valamint a politikai és gazdasági helyzettel és a különböző országok újságíróinak szociális helyzetével foglalkozik. Szeptember 12-én repülőgépen Finnországiba utazott a szovjet küldöttség a kongresszusra. A küldöttség tagjai a kővetkezők: David Zaszlavszkij, a Pravda szerkesztőségi kollégiumának tagja (a küldöttség vezetője), Mihail Sztrepu- nov, a TRUD főszerkesztője és Geor- gij Csevdancev, a Szovjet Békervédel- mi Bizottság helyettes titkára. A Magyar Újságírók Országos Szövetsége háromtagú küldöttséget jelölt a Nemzetközi Újságíró Szövetség III. kongresszusára. A küldöttség tagjai: Kenyeres Júlia, a Magyar Távirati Iroda vezérigazgatóhelyettese, Ve- néczi János, a Szabad Nép szerkesztő bizottságának tagja és Erdei Sándor, a Művelt Nép felelős szerkesztője. Több, mint 60 londoni lap nem jelent meg ezen a héten A szedő szakszervezet beszüntette a túlórázást, tiltakozásul a 9 hón$!)- pal ezelőtt megindult munkabértárgyalások eredménytelensége ellen. Tíz nappal ezelőtt a nyomdatulajdonosok szövetsége elhatározta, hogy azonnali hatállyal elbocsátja azokat a nyomdászokat. akik nem vállalnak írásbeli kötelezettségei arra. hogy ismét túlórázzanak. A szedő szakszervezet ezt munkáskizárásnak minősítette. Eddig a nyomdatulajdonosok körülbelül 3.000 nyomdászt bocsátottak el, akiknek a szedő szakszervezet heti kizárási segélyt fizet. E héten már körülbelül 60 hetilap és folyóirat nem jelenhetett meg, köztük a rádió műsorlapja, a nyolcmillió példányszámú „Radio Times" sem. iNémet antifasiszta harcosak ünnepsége a lengyel-német határon A lengyel—német határon lévő Gu- binban szeptember 10-én a Német Antifasiszta Harcosok Szövetsége ünnepséget rendezett, amelyen a lengyel és a német volt politikai foglyok lelkesen tüntettek a német—lengyel barátság, a béke és a béketábor nagy vezére, Sztálin mellett. Büszke vagyok arra, hogy a szovjet nép barátjának nevezhetem magam Prítt,az Angol-Szovjet Máveiöftési Társaság elnökének nyilatkozata a Pravdának A moszkvai Pravda munkatársa beszélgetést folytatott Príttel, az Angol-Szovjet Művelődési Társaság elnökével, aki egybon a Nemzetközi Demokratikus Jogászszövetség elnöke is. c* Pritt részleteeen elemezte a koreai eseményekkel kapcsolatoe okmányokat és tényeket ée bebizonyította, hogy a Biztonsági Tanácenak az USA paranceára június 25-én és 27- én hozott határozatai jogsértők. — Truman elnök — mondotta Pritt — képes volt a Biztonsági Tanács tekintélyére hivatkozni, midőn a Tanács még meg sem hozta „határozatát“. Trumannak Taiwanra vonatkozó döntésével kapcsolatban Pritt megjegyezte, hogy ez valójában hadiüze- nctet jelent Kínával szemben. A továbbiakban a béke megvédéséről nyilatkozott: — A béke erői világszerte állandóan erősödnek és megszilárdulnak. A népek szerencséje, hogy a békemozgalom élén a Szovjetunió áll. A szovjet kormány a nagy Sztálin vezetésével megérti a népek törekvését és a nép bizalmának egész erejével lép fel a béke kérdésének megoldására. Befejezésül a Szovjetunióban szerzett benyomásairól számolt be. — Benyomásaim a Szovjet-ország nagy haladásáról győznek meg — mondotta. — Különösen nagy benyomást tesz 9 küljöldröl érkezőre a szovjet nép nyugalma. Háborús hisztéria helyett itt hatalmas alkotó feladatok megoldásával foglalkozó embereket látunk. Folhőkaroolók és egyetemek épülnek. Másik benyomásom, hogy a szovjet emberek szeretető a tudomány ée a kultúra iránt | nagyobb, mint volt. í. — Büszke vagyok arra, hogy a j szovjet nép barátjának nevezhetem■’ magam.. Szlrájbba léptek, a kaükwtfai állami fegyvergyár munkásai A kalkuttal állami fegyver gyárak 14.000 munkása kedden sztrájkba lépett, mert a vállalat igazgatósága megtagadta a béremelési követelések teljesítését, A város utcáit puskával és könnygázbombákkal felszerelt rendőrosztagok szállták meg. A munkásnegyedek valóságos ostromállapot képét mutatják. Az olasz szakszervezetek egységakciója a dolgozók fogainak kivívásáér, Az Olasz Általános Szakszervezeti Szövetség, az olasz szakszervezeti dolgozók szövetsége (katolikus szakszervezetek) és az Olasz Munkaszövetség (szociáldemokrata szakszervezetek) közös ülésen egyeztető határozatot fogadott el, ameiv szerint újra megkezdik a tárgyalásokat a szakszervezetek és az olasz gyáriparosok szövetsége között a munkabér felemelése és az ipari elbocsátások kérdésének ügyében. CSAK EGY MO Bemard Shaw, ■» 94 éves világhírű angol író medencecsont töressél kórházba került. • Az Angol-Kínai Baráti Társaság meghívására szeptember végén hivatalos kínai küldöttség érkezik Angliába, • Az „élüzem" elmér! folyó versenyben első helyen Siló farkaslvuki bányászok elsőnek jelentették be csatlakozásukat a dorogi bányászok versenykihívásához. Jan Christian Smuts tábornagy, a Délflfríkai Unió volt miniszterelnöke, hétfőn este 30 éves korában, Pretoria közelében meghalt. • Debrecenben mezGgar dasági kiállítás nyílik. Marian Buczek lengyel forradalmár haláiánnk tizenegyedik évfordulóin alkalmából az ozarosv, temetőben megkoszorúzták Buczek sfriát. • Az amerikai titkos szolgálat a törvényhozás felhatalmazását kérte, hogy további 23 titkos ügynököt szerződtethessen Truman őrzésére. • Az eddigi göröe miniszterelnök, a iiberalf*. párti Vcnizelosz, szeptember ti-én« elvállalta, hogy a szeptember tO-én lemondott kormány helyeit új koalíciós kormányt alakít, melyben Caldarisz és Papandreu veszik át a miniszterei- nökbelyettesl megbízást.