Dunántúli Napló, 1950. szeptember (7. évfolyam, 203-228. szám)
1950-09-12 / 212. szám
«58 SZEPTEMBER « N apl6 5 A IqkqtosCTruqyqri Béke-brigád már a sorsolás előtt is sokat kapott az ötéves tervkölcsöntől „A munkánkért megfeleld béri kapunk** 0 szegezőüzem dolgozói felújították hosszá.e.áratú versenvszerzödéseiket A* teleti könyveknek két roTatuk ▼an — ért még a kapitalisták találták ki — „Tartozik-követel“, Így hívják ért a két rovatot. Ezután mérik véleményüket a kapitalisták, ezután mondják ki valamire, hogy jó, vagy rossz. Ők azt el sem tudják képzelni, hogyan lehetnek olyanok, akik nem így gondolkodnak, hanem azt nézik: mi áll a a dolgozó nép, a munkásosztály érdekében, mi szolgálja legjobban a szocializmus építését. Ezért állnak ők értetlenül sokszor az események előtt. Még az amerikai sajtóban is megjelentek csodálkozó hangok, amikor nem égést egy érnél ezelőtt a dolgozó magyar nép hatalmas lelkesedéssel, ■ rövid idő alatt túljegyezte ■az ötéves tervkölcsönt. Csodálkoztak, mert náluk a bankha- talmak bármilyen erőfeszítése, vagy csalogatása ellenére sem értek el soha ilyen eredményt. Annyira azonban nem csodálkoztak, hogy a hazudozás- ról elfeledkeztek volna. Rövidesen már arról beszélt ,,Amerika Hangja", hogy a tervkölcsönre befizetett összeg „veszett pénz” cs azt többé senki sem látja viszont. Ezt kővetőleg azután a honi reakció is „rákapcsolt" és úgy hazudott, ahogy Amerikában bemond- töké A pécsi Lakatosárugyárban is voltak a hazug propaganda uszályába került egyesek, akik azt mondták: „Vájjon visszakapjuk-e ezt a pénzt?" és voltak, akik zsörtölődtek, amikor a fizetésborítékon meglátták a levonást: „Már megint tíz forintot levonnak!” Mégis, ha ma, 1950 szeptember 12-én ugyanannak a* amerikai újságnak a riportere, amelyik lap már „elsíratta" a tervkölcsönt, — eljönne ide, ebbe az üzembe és jó kapitalista szokás szerint csak a „Tartozik-követel" rovatokat nézné, a következő kép alakulna ki előtte: * A Lakatosárugyárban 1919 március elsején megalakult az öttagú Békebrigád. Tagjai voltak: Nagy Istvánná, Kiss Józsefné, Farkas Anna, Hayek Mária és Gárdosi Aladárné, valameny- nyien présmunkások, a hidegsajtoló- ban dolgoztak. Adtak az ötéves tervnek: jó munkát, még az új normával is 108—110 százalékos eredményt és kétezer forint kölcsönt. Kaptak az ötéves tervtől: (nem számítva semmit, amit vásároltak, amit ruházkodásra, vagy lakásberendezésre költöttek) egy fejlődő, egyre korszerűbb üzemet, automata láncfűző éo hegesztő gépeket, ezekkel könnyebb a munka, magasabb a teljesítmény, több a kereset. Ma 300 százalékkal több munkás dolgozik az üzemben, mint ezelőtt egy évvel. Megoldották az üzemi étkezés kérdését ős most olcsó pénzért, bőséges ebédet kapnak a dolgozók, Gárdosi Aladárnét a Párt a munkapad mellől a személyzeti felelős posztjára helyezte, de emellett a Béke-brigád tagja maradt, azért dolgozik, amiért a társai, Nagy Istvánná jelenleg a budapesti Császár-fürdőben van, három heti gyógy üdülésen, azelőtt legfeljebb csak a gyártulajdonos felesége engedhette ezt meg magának. Ma Nagy Istvánné és a többi dolgozó tulajdona a gyár, ma ők élvezik a jogokat, ezért van jelenleg Kis Józsefné fizetett szabadságon, — Farkas Anna élmunkás lett, mert a nép államában megbecsülés a része a jó munkásnak, ezért dolgozhatott mint népi ülnök a bíróságon. azután levelet kapott a felsőbíróságtól, hogy nem lenne-e kedve bírónak menni. Most még itt dolgozik, de rövidesen elmegy az egyéves bírói tanfolyamra, ahol teljes ellátáson kívül havi 420 forint fizetést is kap. Ő így beszél: — Jobb szeretném, ha én nem nyernék a sorsolásnál, hanem inkább olyan nyerne, akinek nagyobb szüksége van rá. Én nem is tudnám hirtelenébcn mire elkölteni a pénzt, (ezt a mondatot talán nem is lehet angolra lefordítani). A tervkőlcsön első sorsolása még meg sem kezdődött, a gyár új, nagy épületének helyét még csak kijelölték, de az építkezéshez még nem kezdtek hozzá, rengeteg új gép még nincs itt, de máris megállapíthatjuk, hogy a Béke-brigád tagjai, a Lakatosárugyár dolgozói, a magyar dolgozó nép sokat nyert a tervkölcsönön. Ezt állapíthatná meg a „Tartozik- követel" rovatot böngésző amerikai újságíró, nagy csodálkodás közepette, mert ő megszokhatta, hogy náluk az állam, a kormány csak igér-igér, de semmit sem teljesít. Csakhogy nálunk a Magyar Népköz- társaság a nép állama és amit az állam, a Párt és Rákosi elvtárs ígér, az mindig az utolsó betűig megvalósul. A Pécsi Magasépítési Vállalat szegezőlakatosai a múlt héten vették fel az új norma teljesítése után a fizetésüket. A műhely dolgozói a fizetéskor elhatározták, hogy felújítják a Vasárnap délelőtt a Munkaerötar. talékok Hivatala Iparostanuló Iskolá. jában a dísztermet zsúfolásig megtol, tő ifjúság, tanárok és szülők jelenlétében tartották meg az ünnepélyes tanévnyitót. A feldíszített teremben Sebők Béla igazgató üdvözölte a megjelenteket és rámutatott az idei tanév döntő fontosságára, mely határkövet jelent az iparostanulók oktatásában. Ezután Hídvégi László a Párt kiküldötte köszöntötté a megjelenteket, Rámutatott a Párt irányító szerepére iparostanuló oktatásunk átszervezése terén. Hangsúlyozta, hogy ötéves tervünket csak úgy valósíthatjuk meg, ha iparostanuló fiataljainkat képzett norma szerint kötött hosszú lejárati versenyszerződésüket. Az új normákra újabb vállalásokat tettek. Ezt írják meg alábbi levelükben. és művelt szakmunkásokká, sztahá- novistákká, élmunlcásokká képeztük ki. Ádám János, a megyei tanács mun. kaerőgazdálkodási osztályának vezetője kormányzatunk támogatásáról szólt beszédében, mely a szakosított iskolákkal és az új tankönyvekké} vált elsősorban kézzelloghatóvá. Idén már 54 féle szakkönyv áll országosan az iparostanulók rendelkezésére, 420 ezer példányban. Az iskola MNDSZ összekötője és a DISZ-kiküldött felszólalása után Sebők Béla igazgató a tanulóifjúság és a tanárok nevében köszönetét mon. dott. az új tankönyvekért. Az Állami Áruház dolgozói köszöntik . pártszervezetüket ,Mi, a szegezőlakatos üzem dolgozói nagy megelégedéssel vettük fed azt a pénzt, amelyet az új normák teljesítése szerint kaptunk. Mi, az üzem dolgozói, a műszak befejezése és a fizetés után megbeszélésre jöttünk össze és az új normák szerint a hosszúlejáratú versenyszerződésen belül újabb vállalásokat tettünk. Tudjuk azt, hogy a régi normák elavultak és lazák voltak, most azonban már az új normák szerint új lendülettel megyünk a munkába. Tudjuk előre terveinket és tudjuk azt, hogy ezek az új normák igazságosak, mert a megfelelő munkáért megfelelő bért kapunk.” Horváth László, Köhler János, Engelbaeli Ferenc, Károlyi Ferenc, Körösi János a sze- gezőtakatos-üzem dolgozói. Ünnepélyes tanévnyitás az átszervezett iparostanuló-iskolában ,,Téglával délről támadunk, habarccsal és betonnal északról“ Tizenkét és félmillió forintot irányoztak elő az új meszest bányászházak építésére Ugyanakkor, amikor az amerikai imperialisták egyre újabb csapatokat vonultatnak fel, hogy késleltessék a koreai nép elkerülhetetlen győzelmét, amikor az egész védelmi négyszögüket felvonulási területnek használják, rombolnak, gyújtogatnak, békés városokat és falvakat bombáznak, ugyanakkor megkezdődött a meszesi dombtetőn is a felvonulás, a békés építőmunka felvonulása. — Téglával délről támadunk, — habarccsal és betonnál északról — mondja Juhász Ferenc elvtárs főépítésvezető Nemeskéri László épí- tésevezetőnek. Ök vezetik itt a felvonulás hadmozdulatait. Éppen most göngyölnek ki egy pontos rajzot, egy térképet. Sem olyan térkép ez.mint amilyent az amerikai pilóták terítenek a térdükre, hogy kijelöljék a rombolás helyét. Ez olyan térkép, amilyent a szocializmus országában és olyan országokban használnak, ahol a szocializmust építik. A békés építőmunka térképe ez. Erre az van írva: a Meszesteleptől északra létesítendő lakótelep kitűzési rajza. Ezen a rajzon már nincs rajt az a gidres-gödrös földdarab, ahol most kezdődik a termelés újabb csatája, egy téli hadjárat. Ezen a rajzon 17 családi ház, 16 kétemeletes ház és egy egyemeletes legényotthon helye van kitűzve, látni már itt a két észak-déli és a három kelet-nyugati út párhuzamos vonalát, a legényotthon előtti tér négyszögét. Ez a terv és terv az is, ami Komlóból várost épít és a Volgára két gigászi erőművet épít. Terv volt az is, hogy az imperialisták megrohanják és elfoglalják Észak- Koreát. Ez is terv volt. Csak alapjaiban, szándékaiban döntően más: háborús terv. Nálunk a terv és a megvalósulás között nincs más: csak lendületes építő munka. Minél jobb, gyorsabb, szervezettebb a munka, annál hamarabb valósul meg a terv. A meszesi építkezés üolsoiíi a rajz baloldalát már megvalósították. A 17 kétlakásos családi ház már készen áll, az utakon henger jár, a csatornázást már bekötötték, zölden csillognak az ablaktáblák, csak a villanyszerelők nem haladtak együtt a tervvel, lemaradtak, nem gondoskodtak anyagról, hiába állnak az út mentén a villanyoszlopok, a házakban még nem kezdődött meg a belső szerelés, azonban már így is 15-én 34 mecsekszabol- csi bányászcsalád beköltözhet. Talán még nem is tudják, hogy milyen gyönyörű lakás várja őket. Virággal szegélyezett tornácról lehet bemenni az épületekbe, a lakásokban mindenütt csillogó üvegajtók és négy táblás hatalmas ablakok, gyönyörű világos konyha, szép fürdőszoba beépített káddal. Mindez Meszesen és mindez a bányászoknak készül. Azért van ennek különös jelentősége, mert a felszabadulás előtt, ha egyáltalán építkeztek is erre, akkor is csak legfeljebb szoba-konyhás lakások készültek. Ezeknek a kis skatulyaházaknak az építését ilyenkor őszszel gyorsan befejezték, vagy félbehagyták, mert télire álomba merült az építőipar. Most 48 Kétszobás laliás,' négy kétemeletes ház. egy 120 személyes legényotthon építéséhez látnak Hozzá és még ebben az évben be is akarják fejezni valamennyit. Hogyan lehetséges ez? Úgy, hogy ma már nem azoknak építünk és nem olyan módszerekkel, mint régen. A gépek már úton vannak, a kisvasúti sínek már a helyszínen állnak, van már itt tégla is, állványzat is bőven, csali munkáskézben van még pillanatnyilag hiány, mert nem vezényeltek ide elég kubikost a földmunkák végzésére. Ezt az elmaradt intézkedést sürgősen pótolni kell. Anyagban a munkák során remélhetőleg nem lesz hiány, mert a MESZHART messzemenő segítséget ígért az anyagellátás terén. Ott, ahol majd parkosított tér lesz, már emelkednek a felvonulási epület falai, itt kap majd helyet a partiroda, az üzemi bizottság, az eprtesvezetőség. Elől majd egy nagy éttermet és kultúrtermet férfi és női öltözőkkel, konyhaépületet is emelnek, mert nem lehet elégszer kihangsúlyozni azt, hogy ma másként építünk, mint régen. Szov jet wiiaszerekUrt télen is építkezünk, fokozatosan megszűnik az építőipar idényjellege, télen, nyáron, tavasszal és ősszel, mindig készülnek majd új házak, új lakások. Tizenkétmillióotszázezer forint értékben épül itt egy új bányász lakótelep. Lassan összegöngyölik a lakótelep kitűzési rajzát. „Téglával délről támadunk, — habarccsal és betonnal északról” — mondták és ez azt jelenti, hogy ebből az irányból holnap megindulnak a teherautók, a kocsik, a vasúti csillék. Megindul a munka, mert ez köti össze a tervet a megvalósulással. „Még ezévben 20 új kultúrotthon nyílik meg a megyében” — jelenti a megyei tanács népművelési alosztálya. Annyit jelent ez, hogy 20 új centruma nyílik meg a kultúrharcnak, annyit jelent, hogy a falu ezekután központi támogatással, de mindenekelőtt saját egyéni erejét felhasználva, önálló kultúr- életet élhet és fokozottabb mértékben küzdhet kultúi'szinvonala emeléséért. Emellett — s ez nem másodrendű szempont — kibonthatja egyéni tájkultúrájának színeit s a Pánt irányítása mellett végre határozott úton indulhat el olyan nagyszerű eredmények felé, mint amilyeneket a Szovjetunió már évekkel ezelőtt megvalósított. Tapasztalalcsere-érlekezle'ek A húsz kultúrotthonból —október elsejétől kezdve — az év végéig öt mintakultúr otthont fejlesztenek s ebből, egyik délszláv községben nyílik meg. Természetesen ez csak a kezdete a falu kulturális felemeléséért folytatott harcnak. November közepén a már működő kultúrottho- nok vezetői részéi-e tapasztalat- csere értekezletet tartanak Pécsett s azonkívül gondoskodnak arról is, hogy a munkás-paraszt szövetség elmélyítésére a legjobb üzemi kul- túrgárdákat rendszeresen' szerepeltessék a vidéki kultúrotthonokban és viszont: a legjobb falusi kültúr- gárdákat a pécsi kultúr otthonok látják vendégül. Az őszi kulturális tervekben szerepel még a Szabad Föld Téli Esték újbóli megszervezése. Kétszáz- hatvan községben indul el ez az előadássorozat. Kerek száz alapismereti tanfolyamot szerveznek a Múlt héten alakulit meg az Állami Aruház Pártszervezete. A vállalat dolgozói, Kákái Ilona és Dárdai Imre elvtársak levelükben is megemlékeznék a szép ünnepélyről. Dárdai Imre levelében a következőket írja: „Gyönyörű ünnepe volt áruházunknak a pártszervezet megalakulása. A gyűlésen a tagságból mindenld hozzászólt, kiemelve, hogy fokozott jó munkával fogjuk a Pártunknak meghálálni azt, hogy megalakíthattuk a pártszervezetünket. Régi vágyunk teljesült, mert most közelebb kerültünk a Párthoz. Tudjuk azt, hogy sok munka vár ránk, de sokat fogunk tanulni, hogy jó és eredményes munkát végezhessünk.” megyében az írástudatlanság felszámolása érdekében s ahol tavaly már végzett az első tagozat, II. fokú tanfolyam indul meg. Igen jelentős eredményekre számítunk a keskenyfilmvetítések nyomán. A tervek szerint szeptember folyamán 60, októberben 75, novemberben 100 és decemberben ugyancsak 100 vetítést irányoztak elő az illetékesek. öt mintakultúrgárda lesz majd a megyében november 30-ig s ez minden bizonnyal új színekkel gazdagítja Baranya egyéni jellegét, népi sajátságait. A népi tánckultúra fejlesztése is gondja a tanács kultúr- szervének. öt minta-tánccsoport alakul november 30-ig és ezek majd végiglátogatják a falvak kultúrott- honait. Ugyanígy három mintaénekkart szervez az alosztály s ezeket végigszerepelteti Baranyában, hogy a szórakoztatás mellett példákat is nyújtson a többi falvak énekkarai felé. Az MNDSZ bevonásával a bábszínház-mozgalmat is kiterjesztik. A kultürmunka seqí se a termelési Kultúrforradalmunk eredményeit nem kis mértékben növeli majd a kultúrotthonok működése. Nekünk is el kell jutnunk a szovjet példa nyomán, hogy a kultúrmunka nagy segítője legyen a termelésnek, az újjáépítésnek. A következő lépések már egyre önállóbbá teszik a falusi kultúrszervek munkáját , ahogy az a szovjet falvakban tapasztalható. Csak egy példát említünk: Nyi- kolinszkoja faluban ma már hetenként kétszer hangosfilmet mutatnak be és gyakran követik egymást Kákái Ilona ifjúmunkás is nagy szeretettel ír a pártszervezet megalakulásáról. „Ez az ünnep nem csak a mi ünnepünk volt, hanem a párton- kívüli dolgozóké is. ök is tisztában vannak azzal, hogy a Párt ügye a dolgozók milliónak ügye, s Párt igazsága a milliók igaza. Pártunk a szocializmus eléréséért folyó harc hatalmas erődje. Ebbe» az erődben nevelődnek, acélosodnak azok az elvtársak és az a hadsereg, amely Marx, Lenin és Sztálin elvtárs győztes lobogóját viszik előre. Ebbe az erődbe csak az arm alkalmas emberek kerülnek be, akik méltóak arra, hogy Pártunk irányvonalát kövessék és aszerint éljenek, híven szolgálják a munkás- osztályt harcainak előre vitelében.” a felolvasások, beszámolók. Vasárnap a kultúr csoport tart elő adást. A könyvtárterem állandóan nyitva van, minden vasárnap megrendezik a közkedvelt gyermékmatinéket s a kultúrklub tagjainak szórakoztatásáról gyakran az önálló szakosztályok, a színi- és zenei, a sport- és gyermekszakosztályok gondoskodnak. A klub tevékenységét és az egész kulturális tömegmunkát a tanács állandó kulturális-népnevelő bizottsága vezeti. Nagy szerepe van a könyvtárnak, amely ebben a faluban például több, minit 2 ezer kötettel dicsekedhet De ettől függetlenül minden szovjet parasztnak otthon is van saját könyvtáré. Harc a hatalmas eredményeiért Ezek csak kiragadott jelenségek, de ennyi is elég ahhoz, hogy következtessünk: a most meginduló falusi kulturális harc hatalmas eredményekért küzd. A tanács népművelési alosztályának munkatervében szereplő adatok életrekeltésé- ben minden dolgozónak szírepei kell vállalnia. Ezért kell jobb munkát végeznie a város üzemi kultúr- csoportjainak, énekkarainak é* ezért kell támogatnia a városban i« a kultúrforradalmat minden dolgozónak: a falusi kultúrmunka és a* új kenyérért, új terméseredményokért, a dolgozó parasztság felemeléséért, a termel őcsoporfok fejlesztéséért folytatott harc ugyanazon célokért küzd, mint a város kultúrpalotájában szereplő központi együttes, mint az új norma megjavításáért igyekvő munkás: a békéért, s ami egy ezzel: szocialista jövőnk megvalósításáért, j,-—‘ Szántó Tibor Mintakultúrotthonok, Szabad Föld esték, alapismereti tanfolyamok, filmvetítések a megyei tanács népművelési alosztályának mnnbatervében