Dunántúli Napló, 1950. szeptember (7. évfolyam, 203-228. szám)

1950-09-03 / 205. szám

Vm SZEPTEMBER 3 NAPLÓ 9 Akik példái c&JZf t&fy foOkfoi&k bu TJgy az építőiparban, mint a So plana gépgyárban a múlt hét első napján, hétfőn vezették be az új normákat, az új alapbéreket. A minisz­tertanács határozata végrehajtásának következményét követhetjük nyomon akkor, amikor az építőipari, avagy a Sopiana gépgyári munká­sok fokozódó munkaversenylendületét szemléljük. Dolgozóink ezzel kö­szöntötték a minisztertanács határozatának végrehajtását. Az új nor­mákkal folytatott munkaversenyben dolgozóink példaképül tekintenek egyes kiváló teljesítményt elért dolgozókra és azok eredményeire tá_ maszkodva fokozták valamennyien munkaversenyüket, hogy elérjék — mert elérhető — az élen haladók eredményeit. Schraub Ferencre, a komlói épít­kezés egyik kőműves-brigádjának •vezetőjére h számtalan dolgozó fel­figyelt az utóbbi napokban. Már az elmúlt héten is nem egyszer olvas­tuk nevét az egész megyében, a Ko­reai Hét alatt is. Régi normájával — vagy ahogyan ő szívesebben mondja: laza normájával — 320—330 százalékot ért el. Schraub Ferenc már ekkor fogadkozott: „Ha törik, ha szakad, de az új normánkkal is ISO százalék felett teljesítünk. Az egész brigád!’’ Már a régi normák­kal felkészült az új normák túltel­jesítésére. Brigád jénait valamennyi, tagját megismertette a sztahanovis­ta-falazással. Valamennyinek átadta azt a kincset, melyet Kovács János Kossuth-díjas sztahanovista kőmű­vestől elsajátított. Mire az új nor­mákat bevezették, már brigádja va­lamennyi tagja mestere volt a szta- bánovista munkának. Amikor az új- normák bevezetésének első napján 1G6 «zázalékot ért el egész brigádja öntudatosan így magyarázta el a megnyert csata részleteit: — Brigádunk valamennyi tagja — Merk Ferenc, Grósz Ernő, Horváth Márk, de nemkülönben a segéd­munkások is: Hartung Ferenc, Sclaul Miklós, Grossman Sva, Kim micici Jánosné, Trin Jánosné, Gász Jánosné — ugyanolyan lelkesedéssel dolgozott az új normákkal, tudása, igyekezete legjavát nyújtva fokozta mvnkaversenylendületünket, hogy az ötéves terv baranyai városa: Komló, sztahinovista munkával mi­előbb elkészüljön.” Schraub Ferenc brigádja már a hét közepén 166 százalékról 193 szá­zalékra emelte teljesítményét. — Ugyanakkor ÍOTdult Schraub Ferenc ifjúmunkás azzal a kérelemmel a pártszervezethez: vegyék fel öt Pár­tunk tagjai sorába. Schraub Ferenc ifjúmunkás brigádvezető ki is érde­melte, hogy a dolgozók legjobbjai sorába lépjen. A meszesi kislakásépítkezéseken Hofher János kőműves és brigádja mutatott példát: hogyan kell az új lékos eredményét az új norma alap­ján például is állíthatja maga elé bármelyik munkát. De tudja azt is, hogy legeredményesebben úgy vé­gezheti népnevelő munkáját, ha köz­vetlen segítséget is nyújt dolgozótár­sainak. Körülötte nem egy munkás az új normák bevezetésének első napjaiban 50—60 százalékot ért el. Helyes népnevelő munkával elősegí­tette, hogy egy-két nappal később azok is megközelítsék — később pe­dig túlteljesítsék a 100 százalékot. * A Sopiana gépgyár dolgozói közül Glück Nándor elvtárs, ifjúmunkás esztergáiyos érte ei a legkiválóbb eredmfe’Tt. 0 *sm az új normák be­vezetésével kezd te meg a túl telje­st tóéért, a tesxneléb'nyaáK emeléséért folytatott harcát A Koreát Bét bé­kehíren tanította meg arra. hogy a rmmkavers-ny csakis akkor eredmé­nyes, ha nem tekinti kampánynak, ha újításokkal, ésaszerűsítésekkel arra tör, hogy a munkaverseny ál­landó legyen. Koreai Heti újítását tovább tökéletesítette. Szavaival él­ve: „Az új mormélckal új győzelme­kért és tartós eredményeket, melyek állandóan felfelé törnek: csakis újí­tások, észszerüsítések révén lehet e/_ érni. Csupán a munkalendülettel, az­zal hogy csuromvizesre dolgozzuk magunkat, tartós eredményeket nem lehet elérni.” Ahhoz azonban, hogy teljesítmé­nyét az új normákkal is 200 százalék fölé emelje, az újításokon kívül egyébre is szüksége volt: a Pártra. Glück Nándort ugyanis az új nor­mák bevezetésén,ek első napjaiban vették fel PáHunk tagjelöltjének. így hát kettős ünnep volt számára az új normák bevezetése- Felvételé­nek napján megfogadta, hogy 156 százalékról 200 százalékra emeli tel­jesítményét. 208, majd 231 százalé­kos eredménye már azt igazolja, hogy úgy is tesz, mint ahogy beszél. Mert a kommunistáknál a saó és tett közt «tincs különbség. (Gyanúd) „Büszkék vagyunk, hogy békeőrök lehetünk' Három levél a Dohánygyárból Két nap telt el azóta, hogy a Do­hánygyárban megválasztották a béke őreit, akik közül többen máris levelet írtaik a szerkesztőségbe. Minden so­ruk azt bizonyítja: átérzik azt a nagy megtisztelést, amivel az üzem dol­gozói megbízták őket „Éberen őrködni a béke felett“. — Nagy kitüntetés ért engem a bé­kegyűlés alkalmával — írja Pécsi Józsefné — hogy megválasztottak békeömek. Munkatársaim belémhelyez- ték bizalmukat. Én is mint a többi dolgozó, biztos, boldog jövőt akarok egész nemzetünknek és a gyermekeim­nek is. Fogadom, hogy minden erőm­mel karcolok az imperialisták külső és belső ügynökei ellen és a klerikális reakció aknamunkájával szemben. Szívügyemnek tekintem, hogy hirdes­sem a béke ügyét. Munkatársaim bi­zalmát azzal hálálom meg, hogy eme­lem a termelékenységemet és ügyelek a minőségi munkára. Takács Mária élmunkásnő írja: „Úgy magam, mint a dolgozó társaim megértettük azt, hogy mit jelent a békebizottság felállítása. A békebizott­ságok fekdata, bogy minden özemben úgy, mint oáloufc is akiitstmk béko­őrséget. Én is békeőr lettem és ezért fokozott kötelességemnek érzem, hogy eddigi teljesítményemet magasabbra emeljem. Az elért 120 százalékomat még fokozni fogom1“. — Végtelen boldogság és őröm ért — írja Müller Antalné —, amikor megválasztottak békeőrnek. Úgy érzem, hogy így még szorosabb kapcsolatba kerültem a békefronltal. Büszke vagyok arra is, hogy Sztálin elvtárs szeretett tanítványa, a mi vezetőnk. Rákosi elv­társ országunk békéjének első békeőr». Végtelen örömmel vállaltam én is » bélceőr szerepét. Nekünk az a fel­adatunk, hogy éberen őrködj fink az országra, Alkotmányunkra és megvédt- jük az ellenséggel szemben a szabad­ságunkat. Feladatunk rz is, hogy kí­sérjük figyelemmel a pártsajtót,' hogy a benne írt cikkeket levihessük a többi dolgozótársaink közé, világosít­suk fel őket, hogy le tudjuk leplezni a sorainkban is meghúzódó ellenséget. Előre a több és jobb munkával az el­nyomott, de szabadságra és békére vágyó népeknek szabadságáért! Eredményesen dolgozik a komiói járass tanács Komló sz ötéves terv városa roham­léptekkel fejlődik. Nemrég sz a meg­tiszteltetés érte, hogy járási ezékihely lett, s járási tanács központja. Csak kéthetes pályafutásra tekinthet vissza a járási tanács, dó az eddigi eredmények máris azt bizonyítják, hogy nem dolgoznak rosszul, pedig még sok a tennivaló az elhelyezkedés és személyzet beállítása körül. Bána*z Jánosné olvtársnő a járási tanács el­nöke így számol be eddigi tevékenysé­gükről: ____ a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy előttünk áll a megyei tanács munkájának közel háromhónapos ta­pasztalata, amit felhasználunk mun­kánkban. Bár még kevesen vagyunk, mégis állandóan, járjuk a községeket, meghallgatjuk a dolgozó parasztokat. fütóan Ha valahol panasz, vagy jogos kére­lem merül fel, azt azonnal orvosoljuk, minden aktagyártás és tologatás nél­kül, Az a célunk, hogy a dolgozók­kal megszeret essük és megismertessük a tanács munkáját. A dolgozók széles tömegei még nem igen kerdsik fel a járási tanácsot, mert nem ismerik eléggé a közigazgatásban végbement, forradalmi változást. De van egy másik oka is annak, hogy aránylag még kevés az ügyfél. Ez pe­dig az, hogy a Mecsek lankára elterü­lő községek nem rendelkeznek meg­felelő közlekedési eszközökkel. Külö­nösen távol esik Komlótól a járás két legjelentékenyebb községe, Mágocs és Mekényes. A mezőgazdasági osztályon máris komoly munka folyik. Puskár Tmre elvtárs az osztályvezető a háromhóna­normákat is túlteljesíteni. Kedden í?ar is 150 százalékot teljesített. Eredményét továbbra is megtartotta a hét folyamán, sőt 156 százalékra ^'-£vCí?eíte- Teljesítménye annál is í ^>>bb jelentős, mert külső pucolá- son dolgozik, ahol nem lehet a szta­hanovista módszereket úgy allcal­mazm; 'ízTlt a íaIazásnól. Hofher Já­nos elvtars népnevelő is. A bolse­vik agitátorok módszereit már a Szovjetunióban megismerte. Tudja, hogy csakis akkor eredményes a po­litikai felvilágosító munka, ha saját munkájával, saját eredményeivel mutat példát elsősorban. 15G száza­Kulák-aknamunka a csoportok fejlesztése ellen a rémhírterjesztéstől — a nyílt támadásig Még a. pártfunkcionáriusok között is voltak egy hónappal ezelőtt olyar nők, akik hajlamosak voltak azt hinni, hogy a termelőcsoportok fej­lesztése — amint mondani szokták — nem lesz egyéb ünnepnél. A dol­gozó parasztok majd szépen el kez­denek jelentkezni a csoportokba e a csoportok csak nőnek, erősödnek, mint a karikacsapás. Egyben igazuk volt. Csoportjaink nőttek, hatalmasat nőttek, csoport­jaink hatalmas mértékben megerő­södtek. Két dologban azonban nem volt igazuk azoknak, akik így gon­dolkoztak. Az egyik az volt, hogy a csoportok nem maguktól nőttek. Be­bizonyosodott^ hogy nem megy sem­mi se magától, hogy a termelőcso- portok fejlesztésében elért eddigi eredményeinket is szívós felvilágosí­tó munka árán érhettük csak el. És önámítás volna azt mondani, hogy ment minden, mint a karikacsapás. Nem. Kemény harcokat kellett meg­vívnunk minden eredményért, ké­mény harcot a kulákok és a kleriká­lis reakció támadásaival szemben, olyan harcot, melynek folyamán vér is folyt. A kulákok elsőszámú és 'általá­nos támadási vonala a termelőcso­portba való befurakedás. GÖRCSÖST. 31 család van már az újonnan alakult termelöosoport- ban. A felvilágosító munka eddig is szépen folyt és a dolgozó parasztok egymás után jelentették belépésüket. Napról-napra jöttek az új belépők, kettesével, hármasával írták alá • a belépési nyilatkozatokat. De ma va­lahogy mintha nem akarnának jönni. És nem mentek az új belépők másnap se és harmadnap se a gör- esönyi csoportba. Megállt a görcfiö- nyi tszcs fejlődése. Aztán hamarosan kiderült az is, hogy miért. Egy ku- lúk és egy Takács Menyhért nevű dologkerülő fasiszta kulákbércnc fu- rahodlak be a csoportba, akik mint „csoporttagok1' izgattak a csoport ’ellen' és a legvadabb rémhíreket ter­jesztették. Kizárták őket. Kél nap múlva a -.7/ családból !>S család lett. A kuláktámadásnak ugyancsak általános formája hogy rágalma­kat, hazugságokat terjesztenek a csoportról. Ebben számos helyen együtt dolgozik velük a klerikális reakció. ROJIOSäTA. Osoporttagok, nép­nevelők járják & dolgozó paraszto­kat Bemennek egyik házhoz is, a másikhoz is. Nem mindenhova, in­kább csak olyan helyekre, ahol tud­ják, hogy olyan dolgozó parasztok laknak, akik érdeklődnek a csoport iránt Elbeszélgetnek velük, meg­magyarázzák nekik, amit nem érte­nek, eloszlatják a kételyeiket Leg­több helyen az a válasz, hogy még gondolkoznak egy kicsit és ha majd döntöttek, szólnak. A csoport tagjai azonban, hiába várták, hogy szóljanak a megláto­gatott dolgozó parasztok. Nem men­tek. Mert ha valaki figyelte volna az utcát, amikor a. népnevelők végig­mentek rajta, akkor érdekes dolgot láthatott. A papnak ugyanis éppen ezen a napon jutott eszébe, hogy be kellene ■szedni_ a hívektől a 'lukmát. S hogy „ez‘‘ sikeresebben menjen, maga mel­lé vette Finak József kulákcsemetét is. így járták kettesben a házakat, Egyik helyen gyorsan végeztek, a másikon jól elidőztek. S ha valaki mégjobban megfigyelte, akkor azt is megállapíthatta, hogy az olyan há­zaknál, ahova előzőleg a csoportta­gok is bementek, jó hosszan elidőz­tek. S az előtt, aki mindezt látta, nem volt kétséges, hogy miért nem jelentkeztek a romonyai dolgozó pa­rasztok ezekben a napokban a cso­portba. A kuláktároadások egyik újabb fajtája az,^ hogy elsőnek bemennek az alakuló csoport előkészítő bi­zottságába, vagy a maguk embereit küldik be. Mint az előkészítő bi­zottság tagjai megakadályozzák a becsületes dolgozó parasztok be­lépését. VAJTSZ3.0. Az elől cészítö bizott­ság elnöke ..felvilágosító“* munkát fejt ki: „Lépjél be a csoportba, mert ez a szocializmus falusi építésének egyetlen megbízható útja. Ezen az úton kell járn'od, mert ez az egyet­len járható út.‘‘ így és ehhez ha­sonlóan. . — Dehát mivel lesz akkor nekem jobb — kérdi a dolgozó paraszt. — Azzal no törődj, csak lépj be. A dolgozó paraszt ilyen „felvilágo­sítás“ után természetesen nem lép Ite. Az előkészítő bizottság elnöke elérte célját — Nem lehet itt csoportot szervez­ni— tárja szét aztán a karját, ami­kor érdeklődnek tőle. — Az embe­rekben nincs meg a hajlandóság. Később kiderült,. hogy maga sem írta alá a belépési nyilatkozatot. Nem is volt hajlandó aláírni azután sem. Az (gesz előkészítőbizottsiigos- dályozza a csoport megalakulását. Leváltották és azóta lendületet kapott a csoport szervezése. A kulákok, ha különböző fondor­latokkal nem sikerül nekik meg­akadályozni a csoportba való be­lépéseket, nem riadnak vissza at­tól sem, hogy nyíltan támadjanak a belépni szándékozókra, a csóport vezetőire, vagy a csoporttagokra. SZIálflIáLY. Zab Ferenc kulák (a termelőcsoport elnökének): Látom már, hogy maguk, ha nem is valami gazdagok, de gyarapodnak. Elhatá­roztam, hogy én is belépek. A csoport elnöke: Ilyen emberek­re, mint maga, nincs szükségünk. Kulák nem kell a .csoportba. Zab: Akkor legalább a fiamat ve­gyék fel. Elnök: Az se kell. így kezdődött Zab kulák akciója a személyi termelöesoport ellen. A következő lépés az volt, hogy kü­lön csoportot akart alakítani. Ami­kor ez sem sikerült, akkor jött a szőlőkaró. A kulákok egész délután és este a kocsmában isznak. Aztán elmen­nek. Miátovics Marián, a holdas kie- paraszt hazafelé tart. Az egyik sa­roknál négyen vagy öten ugranak , eléje. Káromkodás, szitkok, magya­rul és dúlsz Iá vul vegyesen. Aztán már zuhogna!: is az ütések a szőlő­karókkal. Miátovics Marián pár nappal előbb mondta többek előtt, hogy bn akar lépni a csoportba. Ezért zuhognak most rá a kulákok ütései. GBrcsönybcn kidobtál; a kuláko- kat és a kulákbérencet, Romonván visszaverték a pap támadását, Vajszlón leváltották az intézőbi­zottság elnökét, Személyben letar­tóztatták a verekedő kulákokat. Be jeienti-e ez, hogy hasonló támadá­sok nem fognak másutt ismét elő­fordulni? Nem jelen'!! Az osztályharc élesedése nem frázis.- Muniiaíerv poa munka tervet tanulmányozza, amely ax őszi szántási, vetési és betakarítási munkálatokkal foglalkozik, nélkül olyan az em­ber, mint katona fegyver nélkül — mondja Puskár elvtár* —• akinek közben a járási DÉFOSZ-titkár tesz jelentést a csávázás előkészületeiről és a szelektorozásról. Puskár elvtár» mindjárt be is jelenti, hogy délután ellenőrizni megy, este pedig föpgyu- iéseket tart a csávázás és a szelékto- rozás jelentőségéről. A mezőgazdasági osztály dolgozói versenyt indítottak egymás között, ki tud több dolgozó parasztot megnyerni a csoportokba való belépésre. Ebben maga áz osz­tály-vezető Puskár eivtárs jár elől jó példával. De nem feledkeznek meg az osz­tályharcról sem. Puskár elvtárs lelep­lezte a szárazd: tszcs-elnök, Bálint József aknamunkáját, aki szétzüllesz­tette a tszcs-ét és amikor újra talp­ra akarták állítani veréssel fonyegett» meg azokat, akik be akartak lépni. Órák alatt a rendőrkézre került ® dolgozó nép ezen ádáz ellensége. Az ipari, kereskedelmi és közleke­dési osztályon is már túl vannak a munka elején. Halasi Ottó előadó ép­pen egy félkilóra való aktacsomót né­zeget bosszúsan. szeptemberében indult el a bürokrácia sötét útvesztőjében ez a- Míg 1847 köteg akta — mutat-a sárguló ügyira­tok tömkelegére. Egy kártérítési kérelem Wnyolult útját mutatják az iratok, amelyet Szálai Aladár újgazda indított el ak­kor, amikor lovas kocsija alatt lesza­kadt Dombóvár, Mágocs és Csikó- töttös közötti részen a Méhész csa­torna fahídja és a gazda telivér lova elpusztult. Az ügyiratok megjártak a legkülönbözőbb hivatalokat annak felderítése érdekében, hogy melyik község vagy vállalat köteles kártérí­tést fizetni Szalai Aladárnak. Az ak- taköteg megjárta háromév alatt Bara­nya és Tolna megye összes valamire­való hivatalát, de eljutott Székesfe­hérvárra is a Vízgazdálkodási Hiva­talhoz is. _ A komlói tanács valamennyi osztá­lyán hadat üzentek a bürokráciának, így van ez az igazgatási osztályon is. Pfcrschy István osztályvezető sem tű­ri meg az ügyek huza-vonását, A na­pokban is megelőzve ax akták gyártá­sát, a papír pocsékolását, osszehívatta a komlói nemzeti vállalatok egy-.egy vezetőjét és megkérte az üzemeket, hogy minden iratváltás nélkül enged­jék szabadságra azokat a dolgozókat, akikre a mezőgazdasági munkálatok elvégzéséhez szükség van. Az üzemek vezetői hozzá is járultak a kérelem­hez. hozzáfogtak a közegész­ségügyi, népjóléti, okta­tási és népművelési osz­tályon is a munkához. Rein Jánosné elvtársnő az osztály’ vezetője máris szép eredményekkel dicsekedhet. A napokban S0 hadigondozottal vendé­geltek meg. Folyik a napközióíthonok, iskolák cs óvodák ellenőrzése az egész járásban. Csak két hete működik a komlói já­rási tanács, de máris komoly eredmé­nyekkel büszkélkedhet. Jól viszik az őszi mezőgazdasági munkálatok előké­szítéséi, nem hagyják elaludni az osz­tályharcot, sikerrel küzdenek a büro­krácia ellen és nem feledkeznek meg a munkaverseny kiszélesítéséről sem. Egyszóval jól viszik előbbre a szocia­lizmus ügyét. (G; J.) Koma van

Next

/
Oldalképek
Tartalom