Dunántúli Napló, 1950. szeptember (7. évfolyam, 203-228. szám)
1950-09-27 / 225. szám
DUNÁNTÚLI VILÁG PROLETÁRJAI EGYESÜLJETEK! A MAI SZAMBANi A Katolikus Papok Országos Békebizottságának felhívása a katolikus papokkor és hívőkhöz. (2. o.) — A pécsi járás dolgozó parasztjai elvetették az előirányzott őszi- árpát. (3. o.) — Petőfi-akna szakszervezeti vezetői kapcsolják be az aktívákat is a 'munkába, mert lemaradnak az üzemek * között folyó versenyben. (3. o.) — Újabb hét árurejtegctőt vett őrizetbe a rendőrség. (3. o.) — Tettekkel készüljünk fel a magyar békekongresszusra. AZ M D P BAR ANVAMEGYEI PÁ RTBIZOTTJÁCÁNA K LAPJA VII. ÉVFOLYAM, 225 SZÁM ARA 50 FILLÉR SZERDA, 1950 SZEPTEMBER 27 FEJLESSZÜK TOVÁBB AZ ÜZEMEK VERSENYÉT Szeptember 15-én jelent meg a dohánygyári dolgozók versenyfelhívása, amelyben többek között ezt írták: „Mi, a pécsi Dohánygyár dolgozói, akik az üzemek közötti versenyben első helyen p állunk, elhatároztuk, hogy a népi tanácsok választására és szeretett , vezérünk, Rákosi elvtárs kiszabadulásának 10. évfordulójára versenyre hívjuk ki az összes bara- nyamegyei üzemeket“. Négy pontba foglalták a verseny feltételeit. Az elsőben vállalták, hogy október 22-ig üzemükben nem lesz 100 százalékon alul teljesítő dolgozó, a másodikban a hosszúlejáratú versenyszer- zödéstkötő dolgozók számának emelését, a harmadikban az önköltség 1 százalékkal való csökkentését, a munkafegyelem megszilárdítását, végül a negyedikben a darabbérben dolgozó munkások : számának emelését tűzték ki. A versenykihívás óta eltelt 11 nap alatt megyénk összes számottevő üzeme csatlakozott a dohánygyári dolgozók versenykihívásához. Az aknák és üzemek dolgozói megértették, hogy a választásokra készülni többtermeléssel és a Népfront-választás győzelméért küzdeni egyet jelent, mert mindkettő dolgozó népünk hatalmának megszilárdulását,' erőnk gyarapodását eredményezi. Magukévá tették dolgozóink a dohánygyáriak \ véleményét, amit a verseny elin- 1 dítók így fejeztek ki a kihívásban: „Közeleg október 22, a tanácsválasztások napja. Újabb határkő ez ■ hazánk és népünk fejlődésében. Október 22-én a munkások, parasztok, értelmiségiek legjobbjai- \ ból megválasztjuk a népi tanácsokat és Pártunk vezetésével, a Szovjetunió tapasztalatainak fel- használásával ismét nagy lépést teszünk a szocializmus megvalósí- , tása felé. Véglegesen felszámoljuk a gyűlölt múlt közigazgatásának maradványait és a dolgozók széles rétegeit bevonjuk az államhatalom gyakorlásába, Mégjobban megszilárdítjuk hazánkban dolgozó népűnk hatalmát és egységét.“ Megértették üzemeink dolgozói, hogy mit jelentenek számunkra a tanácsválasztások és ezért fogal- 1 mázták meg gondosan a versenycsatlakozások pontjait. Ezekben tekintetbe vették az üzemben mutatkozó szűk keresztmetszeteket, azokat a területeket, ahol lemaradás mutatkozik és vállalásaikat . e hiányok felszámolásával kötötték össze. Az elmúlt 11 naP meghozta az üzemek között folyó verseny első , szép eredményeit. Sok üzemben ’ széttörték a dolgozók a fejlődés előtt álló gátakat. Vizsgáljunk meg néhány üzemet: mit tettek vállalásaik végrehajtásában? Elsőnek vegyük a Dohánygyárat, amely a verseny elindítója volt. Itt a kezdeti nehézségek után, kemény kézzel hozzáláttak a vállalások teljesítéséhez. Szép eredményeik vannak! Lecsökkentették a 100 százalékon alul teljesítő dolgozók számát, a munlca- módszerátadas megjavításával. A , versenykihívás napján -38 dolgozó ' volt. aki 100 százalékon alul teljesített, ma már csak 15 van. A versenykihívás óta a dolgozók 9 hosszúlejáratú versenyszerződést kötöttek, a munkafegvelmet megszilárdították, 15 időbérben dolgozó munkás teljesítményét átdol- go-'-ák darabbérre. De vannak eredmények másutt is. így a Széchenyi.aknán, ahol a szén palatartalmát a csatlakozás óta 0-63 százalékkal, a szén hamu- tartalmát pedig több, mint 2 százalékkal csökkentették, A műszakmulasztások terén is javulás mutatkozik, A versenyszerződést kötött dolgozók száma 13 fővel emelkedett. A Zsolnay-gyárban 9 fővel emelkedett a 100 százalékon felül, 22 fővel a teljesítménybérben dolgozók száma. A Sopiana-gépgyár- ban szintén 9 fővel emelkedett a 100 százalékon felül teljesítő dolgozók száma, A csatlakozáskor még 45 fő, ma már csak 21 fő dolgozik időbérben. Az öntödei selejtet 13.5 százalékról 12 százalékra csökkentették. A komlói Kossuth-aknán a bányászok mellett a műszaki értelmiség is aktívan bekapcsolódott az üzemek között folyó versenybe. A műszaki értelmiség itt úgy osztja be a dolgozókat munkára, hogy a jól képzett vájárok munkamódszereiket átadhassák a gyengébb szak- képzettségűeknek. Ennek eredménye rövidesen megmutatkozik a dolgozók átlagteljesítményében. Kétségtelenül szép erdmények vannak az üzemek között fcr.yó versenyben. Vannak üzemek) ahol a dolgozók egyénileg is vállalnak feladatokat, felbontják az üzemek között folyó versenyt egy személyre. A Dohánygyárban például Pécsi József és Kétyi Ferencné vállalták, hogy egy-egy dolgozó társuknak átadják munkamódszerüket és ezzel hozzásegítik őket a 100 százalék eléréséhez. István- aknán Pétersz József csapatvezető, csapatának nevében 10 százalékos többtermelést, a palaszázalék 1 százalékos csökkentését vállalta. A Forál csapatnál szintén 10 százalékos többtermelést, 1 százalékos palacsökkentést ajánlottak fel a csapat tagjai és vállalták, hogy a műszakmulasztásokat teljesen kiküszöbölik a csapatban. Ezeket a példamutató kezdeményezéseket kell felkarolni és fejleszteni a párt- és szakszervezeteknek. El kell érni azt, hogy necsak üzem az üzemmel versenyezzen, hanem egyik dolgozó másikkal is. Ez a helyes módja a verseny továbbfejlesztésének! El kell érni azt, hogy minden dolgozó a versenypontok alapján tűzzön maga elé feladatokat és hajtsa azokat végre. A verseny kiszélesítésének ez a formája lehetőséget nyújt arra, hogy a vállalásokat messze túlteljesítsék, még több és jobb munkával ünnepelhessék október 22, a tanácsválasztások napját. Az üzemek között folyó verseny azonban nem mutat mindenütt szép eredményeket. Van olyan üzem, ahol elhanyagolja a párt- és szak- szervezet a munkaverseny kifejlesztését. Ez a helyzet a vasasi Petőfi-aknán, vagy a Bőrgyárban, álról a csatlakozásban váLalt versenypontokból eddig semmit sem hajtottak végre, de még egy gyenge lépést sem tettek a végrehajtás felé! Ugylátszik a Bőrgyárban az elvtársak megelégednek azzal, hogy csatlakoztak a dohánygyári versenykihíváshoz. A Bőrgyárban „nem érnek rá a versennyel foglalkozni, most agitációs tanfolyamokat tartanak". Ez helytelen álláspont! Milyen agitációs tanfolyam az, ahol a'munkaverseny terén elért eredmények nem támasztják alá a tanultakat? Hogy készülnek a dolgozó nép ünnepére? A párt- és szakszervezeteknek az a feladata, hogy továbbra is széles körben tudatosítsák a versenyben elért eredményeket, mutassanak rá a hiányosságokra, karolják fel, segítsék a kezdeményezőket, mert így, csakis így lehet teljesíteni a vállalásokat. így lehet összekapcsolni a tanácsválasztások ünnepét a termelés fokozásával. , „Szívből kívánunk sikereket az angol dolgozók létérdekeiért és a béhe ügyéért folytatott harchoz“ Á Szovjetunió Kommunista (bolsevik) Pártjának Központi Bizottsága távíróiban üdvözölte az Angol Kommunista Pártot fennállásának 30. évfordulója alkalmából Szeptember 24-én ünnepelte az Angol Kommunista Párt megalakulásának 30. évfordulóját. A Londonban tartandó ünnepi ülés a békéért folytatott küzdelem jegyében zajlott le. A 2 egybegyűltek lelkesen üdvözölték Harry Polittnak, az Angol Kommunista Párt főtitkárának felhívását, amely kölcsönös egyetértés létesítésére hív fel Anglia és a Szovjetunió között, hogy meghiúsítsák az amerikai imperialisták kísérleteit harmadik világháború kirobbantására. Az egybegyűltek lelkes tapssal fogadták azt az üdvözletét, amelyet a Szovjetunió Kommunista (bolsevik) Pártjának Központi Bizottsága intézett az Angol Kommunista Párthoz. A távirat így hangzik: „Az Angol Kommunista Párt Végrehajtó Bizottságának. A Szovjetunió Kommunista (bolsevik) Pártjának Központi Bizottsága testvéri üdvözletét küldi az angol munkásosztály élcsapatának, az Angol Kommunista Pártnak, megalakulása harmincadik évfordulója alkalmából. Sikereket kívánunk az Angol Kommunista Pártnak, sorai megszilárdításához, a munkásosztály egységéért folytatott harcához. Anglia és a Szovjetunió népei közötti barátság megszilárdításához. a haladó erők egyesítéséhez, a békeharcban, az új háború kirobbantására törekvő Imperialista agresz- szorok ellen. Szívből kívánunk sikereket az Angol Kommunista Pártnak abban a harcban, amelyet az angol dolgozók létérdekeiért, a béke, a demokrácia és a szocializmus ügyéért folytat. A Szovjetunió Koniinunistu (bolsevik) Pártjának Központi Bizottsága.“ Az egybegyűltek lelkes tapssal üdvözölték a Kínai Kommunista Párt levelét, amelyet Mao Ce-Tung írt alá. — Az Angol Kommunista Partnak' az elmúlt 30 esztendő alatt a kapitalizmus és imperializmus ellen ■ folytatóit hősi küzdelme, — hangzik többek között a levél — világosan mulatja, hogy az Angol Kommunista Párt az angol munkásosztály egyetlen reménye a szabadság és béke kivívásához. Az angol kommunistáknak és mindazoknak, akik a társadalmi igazságért és a nemzetközi békéért harcolunk, a végső győzelem elérését kívánjuk. A kárpátukrajnai parasztküldöttség tagjai Keresztes Mihály államtitkárnál Kedden délelőtt Keresztes Mihály földművelésügyi államtitkár tájékoztatta a Magyarországon tartózkodó kárpátukrajnai iparasztkiildöttséget a magyar mezőgazdaság fejlődéséről a felszabadulás óta. Részletesen ismertette a termelőszövetkezeti mozgalom előretörését, a termelőcsoportok helyzetét és azt a támogatást, amelyet népi demokráciánk nyújt a társasgazdálkodás útjára lépett pa. rasztoknak. Részletesen beszélt az állami gazdaságok fejlődéséről és ar- jíóI, hogyan segítik a gépállomások a termelőcsoportokat és az egyénileg gazdálkodó dolgozó parasztokat. Az ismertetés után a küldöttek tettek fel kérdéseket, amelyekre Keresztes államtitkár részletesen válaszolt A szovjet parasztküldöttség nevében Popovics Demeter, a küldöttség vezetője köszönte meg a felvilágosításokat. Válaszában a többi között hangsúlyozta: Kárpát Ukrajnában, ahol a lenini-sztálini nemzetiségi politika érvényesül, amely nem ismer különbséget kis és nagy népek között, a magyarok egyenrangú tagjai a szovjet népek nagy családjának. A koreai néphadsereg egységei megállították a Szöul ellen indított támadást és nagy veszteségeket okoztak az ellenségnek A Koreai Népi Demokratikus Köztársaság népi hadseregének főparancsnoksága közölte szeptember 25-én reggel, hogy Kennim (Szöul külvárosa) körzetében a népi. hadsereg egységei folytatják kemény ellentámadásaikat az amerikai csapatok ellen. Szeptember 24-én az amerikai csapatok légierő és páncélkocsik támogatásával tőbbizben dühödt támadásokat intéztek, hogy benyomuljanak Szöulba. A népi hadseregnek a várost védő egységei ellencsapásokkal megállították a támadást és nagy veszteségeket okoztak az ellenségnek. Szeptember 24-én Szöul körzetében vívott harcok során több, mint 600 ellenséges katona semmisült meg, vagy vált harcképtelenné: megsemmisült az ellenség sok hadianyaga Is. A Nakton (Rakuto-Ko) folyó körzetében a népi hadsereg egységei továbbra is nagy veszteségeket okoznak az ellenségnek és megállítják előnyomulását. A Koreai Nép! Demokratikus Köztársaság népi hadseregének főparancsnoksága közölte, szentember 25-én, hétfőn este, hogy Kennim körzetében az amerikai csapatok folytatják próbálkozásaikat, hogy áttörjék a népi hadsereg védelmi vonalát. A népi hadseregnek Kennim körzetét védelmező egységei légierő és páncélosok támogatásával kemény harcokat vívnak az ellenség ellen. Az ellenség a népi hadsereg egységei határozott hadműveleteinek következtéd ben nagy veszteségeket szenvedett. A népi hadsereg egységei Szőni körzetében továbbra is bátran visszaverik az ellenség támadásait. A déli partvidék körzetében a népi hadsereg egységei kemény védelmi harcokat vívnak és nagy veszteségeket okoznak az ellenségnek. Phenjan (TASZSZ). A Koreai Népi Demokratikus Köztársaság népi hadseregének főparancsnoksága szeptember 26-án reggel közölte, hogy a szöuli támadó amerikai csapatok — mozgósítva minden erejüket — dühödt támadásokat indítanak, igyekezve áttörni a népi hadsereg védelmi vonalát. A népi hadsereg egységeinek elszánt ellentámadásai eredményekép az ellenség nagy veszteségeket szenved. A népi hadsereg Szöul térségében harcoló egységei közelharcot vívnak az amerikai csapatokkal, amelyek kísérleteket tesznek, hogy behatoljanak a város központja felé. A Szőni térségében vívott harcokban a népi hadsereg egységei néhány nap alatt több, mint 2500 ellenséges katonát és tisztet semmisítettek meg és tettek harc- képtelenné. Ezenkívül megsemmisítették az ellenség sok fegyverét és hadfelszerelését. Szöul és Kennim (Szöul külvárosa) térségének lakossága nagy hazafias lelkesedéssel és önfeláldozással kelt Szöul védelmére. A világ dolgodnak erélyes követelésére szabadon bocsátották az Amerikai Kommunista Fért tíz vezetőjét Jackson, az Egyesült Államok legfelsőbb törvényszékének tagja nyilvánosságra hozta a fellebbviteli bíróság határozatát az Amerikai Kommunista Párt tíz vezetőjének szabadlábra helyezéséről. Demist, a Kommunista Párt főtitkárát azonban továbbra is börtönben tartják. Az imperialisták indoklása: „Kongresx- 3zus iránti tiszteletlenség.“ Jackson határozatát az amerikai nép és a világ dolgozóinak széles tiltakozó mozgalma eredményezte, amely harcosan követelte az Amerikai Kommunista Párt vezetőinek eza- badonbocsájtását. A Saar-vidéki bábkormány provokációs pert indított 12 kommunista vezető ellen Hétfőn kezdődött meg Saar- brückenben a 12 kommunista vezető és pártmunkás perének tárgyalása. Az ügyészség azzal vádolja _ őket, hogy az emlékezetes május 1-i tüntetés során „betiltott jelszavakat“ kiáltoztak, „betiltott traneparense- ket“ hordoztak és ellenálltak a saarbrüekeni rohamrendöreégnek. A vádlottak között van Walter Brückner, a eaarvidéki Kommunista Párt titkára és Fritz Nikolay, a Párt elnöke. A közvádló: Ludes már Hitleréit idejében ugyanezt a szerepet töltötte be a saarbrüekeni törvényszéken. A per a eaarvidéki demokraták körében nagy felháborodást keltett, mert valamennyi vádlott a munkás- mozgalom kipróbált harcosa. Briicknert Hitleréit hatévi várfogságra Ítélték. Saar-vidéki baloldali politikai körökben ezt a pert „kis Reiehstag- pernek“ minősítik, mert célja a Kommunista Párt „megrendszabdlyozása“. A hétfői tárgyalás során Brückner és Nikolay hangsúlyozták: büszkék arra, hogy a Kommunista Párthoz tartoznak és hogy a munkásosztály követeléseiért küzdenek. Rámutattak arra, hogy a május 1-5 tüntetés során a munkásosztály jogos követeléseit, védelmezték. a jobboldali szocialista kormánnyal szemben. Hangsúlyozták, hogy ezekért a követelésekért továbbra is készek harcolni. Újabb bányászszerencsétlenség Angliában Worksoptól 11-5 km-re, a Greswell- szénbányában kedden tűz ütött ki. 9# ember megmentésére kevés remény van. Egy bányarlsztviselö közölte, « lüz hatalmas, a bányában a levegő nagyon elhasznált és eddig három holttestet találtak meg.