Dunántúli Napló, 1950. szeptember (7. évfolyam, 203-228. szám)

1950-09-02 / 204. szám

r t*W SZEPTEMBER 2 ÜT Ä Pl S s A pécsi állomás valamennyi dolgozója versenybe lép „az őszi csúcsforgalom legjobb dolgozója“ címéri A vasutasok lelkesen köszöntik a versenyt és az új normákat Vasutas dolgozóink körében mind nagyobb visszhangra talál Lengyel József sztahanovista mozdonyvezető országos versenyfelhívása. Baranya, megyében már a felhívás első napján is csatlakoztak a versenyfelhíváshoz. Vasutas dolgozóink tehát az új nor­mák segítségével biztosítják az őszi csúcsforgalom sikerét. Amikor új nor­máikkal megindítják az őszi csúcs­Most Szarka István és Novák Sán­dor levelezőink arról tudósítanak, hogy Pécsett újabb csatlakozás tör­tént az „őszi csúcsforgalom legjobb dolgozója" kitüntetésért kezdeménye_ zett országos versenymozgalomhoz. forgalom biztosításáért munkaverse_ nyűket, érzik, hogy új normáik olyan fegyvert jelentenek kezükben, mely- lyel ezt a harcot sikersen megvívhat­ják. Kövesdi Ferenc a szentlőrinci vasútállomás raktári munkása így fe. jezi ezt ki levelében: „Tudom azt, hogy a régi, elavult normák fékezték a termelést. A to­vábbi felemelkedést csak az új nor­mák bevezetésén keresztül tudjuk biztosítani. De az új normákat mi, vasutas dolgozók, fegyverként kezel­jük az imperialisták és bérenceik el. len. Tudom azt hogy a termelés fo­kozásával új és új csapást mérünk minden ellenségünkre. Tudjuk, hogy ezzel is segítjük a szabadságáért har­coló hős koreai népet is." Ezzel a biztos fegyverrel indulnak versenybe az „őszi csúcsforgalom leg­jobb dolgozója" kitüntetésért a kapós, vári fűtőház dolgozói is. Pénteken a fütőház 44 mozdonyvezetője csatlako_ zott Lengyel József országos kihívásá­hoz. Az őszi csúcsforgalom biztosítá­sáért folyó versenybe a következő napokban még számtalan dolgozó csatlakozik. Valamennyi dolgozó si­kerre is viszi ebben a versenyben a minisztertanács határozatát. Pécs állomás forgalmi dolgozói a Koreai Héten vállalt munkákat 180 százalékra teljesítették és ezt dolgozóink az Alkotmány hetén tovább vitték, sőt ezen felajánlásokat a hosszúlejáratú verse"’"'»erzödésben is »"'aiánlot- ták. mert így akarják az őszi csúcsinrgalm» zökkenőmé tesen lebonyolí­tani. Most pedig az ..Őszi forgalom legjobu dolgozója’’ címért ío.yik a harc Lengyel József Budapest-íerencvárosi sztahánovlsta mozdonyvezető versenykihívására állomásunk dolgozói is mind versenybe léptek. Nagy Dezső éimunkús kocsimester és brigádja, aki a Koreai Héten is 200 száza­lékot ért el. elsők között fogadta el Lengyel elvtárs felhívását. Ugyancsak Harmath Pál. Szutyor Béla. Barna József, Rözsényi Lajos, Biharvári Sán­dor. Szabó Nándor és Török Károly brigádjaikkal szintén elsők között csatlakoztak ehhez a felhíváshoz. A brigád tagjai és a többi dolgozók is nagy lelkesedéssel kapcsolódtak a versenybe és Pártunk vezetésével így biztosíthatjuk a háromnapos kocsifordulót és az őszi forgalom sikerét. SZARKA ISTVÁN, NOVÁK DÉNES. Válasszon új vezetőséget as István-aknai DISZ-sserreset és szilárdítsa meg a munkafegyelmet a Jakab-brigádban Az ifjúsági kongresszus óta elteli két hónap alatt nagy fejlődést lehet lemérni az ifjúsági mozgalomban. Ezt bizonyítja az is, hogy ifjúságunk tö­megesen indult rohamra a tervelő­irányzatok túlteljesítéséért, a minőség megjavításáért, az önköltségcsökken­téséért az összes iparágakban, így a bányaiparban is. így volt ez a mecsekszabolcsi Is<- ván-aknán is. ahol az ifik brigádok­ba tömörültek, a több, a jobb munka elvégzése érdekében, hogy ezen ke­resztül jó példát mutatva a többi izemben dolgozó ifiknek, bebizonyít­ják, hogy valóban a termelés roham- csapatává váltak. Ilyen két rohnincs»i»atról lehet beszélni Istvám-aknán, ahol a fiatalok nemcsak az ifik felé mutat­nak jó példát, hanem sok esetben az idősebb munkások felé is. Ezt bizo­nyítja az a lelkes kezdeményezés is, amely éppen az István-aknán dolgozó Carai József DISZ-brigádtól indult el « munkaidő teljes kihasználása érde­kében, melyet rövid egy hét leforgása alatt az összes *MESZHART dolgozók követtek. De nemcsak a termelésben értek el szép eredményeket, hanem a szervezés terén is, mart 40 tagról 152 tagra emelkedett az üzemi DISZ lét- %záma. i : A szép eredményeket azonban sú­lyos hiányosságok hamályosítják el az István-aknai üzemi DISZ szervezetben. A nagycsarnokban felfüggesztett ver­senytábla is erről beszél, Az összes csapatok köz* például Jakab János DISZ-brigádja — amely pedig méltó versenytársa volt a Garai brigádnak — teljesíti legrosszabbul * tervelőirányzatát. Augusztusi átlag­teljesítménye csak 80.6 százalék. Ez bizony nem brigádhoz méltó teljesít­■ »4ny, mikor a brigádok menetelnek a ffcnndés élén, mint ahogy azt a Ga- •ni-brigád is teszi és tette ezidáig a A*kab DISZ-brigád, •Nézzük hol a hiba? Mi az oka an- •wk, hogy a Jakab-brigád annyira visz- «'■»'«sett a termeléssel? Pillantsunk csak viasza a Koreai TTét műszakjaira, ami- hasr az összes csapatok 10—15 száza­ikkal emelték a teljesftmcnyükéi. Ist- *ó«vaknAn js csaknem az összes csa­pat teljesítette, illetve jóval túlteljesí- tostfc a felajánlását, csak a Jakab ÜLSZ wvjfjaJ maradt szégyenben, mert nem ^«y. teljesítette vállalását, hanem 20 Aftézaickkal még le js maradt a terv- Aaijesiítósével is. A rossz eredmény egyik oka, hogy a brigádon belül teljesen »’elborult' a *«ilnkalegyelem. Az ifik nem függnek * brigádvczetőlöl és úgy gondolák, hogy, irányítás nélkül is lehet a ‘ter­melést fokozni. Hiba az is. hogy a; •tik nem fordítanak gondol arra, hogy ,mfndegyiküknek rendes szerzám álljon .rendelkezésre és sokszor ketten-hárman ‘dolgoznak egy szerszámmal. Míg az •gyík vágja a fát, addig a másik tét­lenül várja amíg megkapja a szerszá­mot. Persze a brigádvezető sem voK mentes a hibáktól. Hozzájárul a lazasághoz a munkafegyelem leromlásához, hogy a megyei DISZsközpont nagyon kevés támogatást nyújt az István-aknai ifjú­sági szervezetnek, A megyei DISZ-köz- pont „segítsége“, irányítása csak ab_ lián nyilvánul meg, hogy háromlieten- kéilt, vagy havonként egv elvtárs ki­megy a fiatalokhoz és megkérdezi: „mi újság.“ De, azután már nem néznek, hogy például miért porosodik már má­jus óta az asztalfiókban 20 darab új tagsági könyv. Nem néznek utána, hogy az ifjúsági kongresszus óta miért csak egyszer tartottak az ifik vezetőségi ségi ülést. Ez jellemző a helyi vezető­ségi tagokra is, mert a pénztáros elv­Mágtocscm egy dolgozó paraszt föl­vetette, hogy belépne a csoportba de- hát annyit dolgozott a földért és sajnálta azt odaadni. A csoport egyik tagja így válaszolt neki; Nem kell sajnálnod a földedet mert az akkor is a tiéd marad, ha belépsz a csoportba. Ha később meggondolnád, ugyanolyan értékű, ugyanakkora földet kapsz vissza helyette. Es, hogy meny­nyire a tied marad a föld, azt bizonyít­ja az is, hogy a csoport külön fizet ezért neked, minden aranykorona után 9 kiló búzát. — Én azt mondom, nemhogy elvesz­ted a földet, hanem még több földed lesz, ha belépsz a csoportba. Tudom, hogy neked nem termett több 8 mázsa búzánál és te is tudod, hogy nekünk 12 termett egy holdon. Talán ez nem azl jelenti, hogy nálunk egy hold felér másfél holddal, nem annyi ez, mint ha 50 százalékkal megszaporodott volna a földünk? A te földed is megszaporodik ha belépsz. Bolyon egy termslőcsoporttal ro­konszenvező középparaszt azt mon- dotta: „Belépnék a csoportba, de a taluban már hallottam olyat, hogy azt mondták a csoportra, hogy ab­ban ingyenélők, dologkerülők van­nak. Félek, hogyha belépek, majd ram is azt mondták.” A csoport egyik fiatal népnevelő­je így válaszolt: — Ezt a kulákok terjesztik a cso­porttagokról. Elsősorban azért, hogy a becsületes dolgozó parasztokat el­kedvetlenítsék a csoportba való be­lépéstől. Nézzük csak. ingyenélők-e a csoport tagjai? — Menjen ki a mezőre, fe.kiidjön le a hűvösbe, aludjon egy jót és időnként, ha felébred fohászkodjon jó nagyokat, hogy adj uram jó bő­séges termést. Lesz-e ettől jó ter­més? Ugye, hogy nem. — De akkor honnan lett mégis a csoportnak 13 fél mázsás termése búzából? A fohászkodásból, a dolog­társ nem jelent még meg egyetlen ifi- napon sem és Bodai József ifi-tilkár nem tudott róla, hogy a Jakab DISZ. fejtésben milyen tarthatatlan helyzet uralkodik. Ezen a tarthatatlan helyzeten sürgő­sen változtatni keil.Még pedig úgy, hogy az üzemi pártszervezet, szakszervezet és nem utolsósorban a megyei DISZ sokkal többel foglalkozzék és törőd­jék az ifikkel. Vizsgálják felül, hogy a nyolctagú ifi-vezető közül miért csak kettő dolgozik. Azt javasoljuk, hogy az l.stván-akjiai DISZ sürgősen válasszon új vezetőséget, olyanokat, akik mun­kájukkal és mozgalmi életükkel bebi­zonyították, hogy alkalmasak a meg­tisztelő tisztség betöltésére és fel tud­ják számolni a hibákat. kerülésből biztosan nem! Hanem ab­ból, hogy becsületesen, lelkiismere­tesen dolgoztunk, jól megműveltük a földet, jobban, mint akárki a falu­ban. És, ha jönne közénk olyan, aki azt mondja: „Hol a munka, hadd kerülöm el”, azt elobb-utóbb eltá­volítjuk magunk közül. Majson az ellenség főleg azzal tá­madott a belépni szándékozó jutta­tott dolgozó parasztok felé: „Ti ed­dig cselédek voltatok. Most van föl­detek, újra cselédek akartok lenni?” Ennek hatására az egyik belépni szándékozó dolgozó paraszt megin­gott. A csoport egyik tagja így magya­rázta meg neki ezt a kérdést: — Te nem vagy cseléd mostmár az igaz. De ha jól belegondolsz, el kell ismerned, hogy rabja vagy a földnek. Rabja vagy, mert hajnaltól késő estig dolgoznod kell rajta, ha azt akarod, hogy megadjon annyit, amennyi a meg­élhetéshez szükséges. A föld parancsol neked, nem te a földnek. A föld lcigáz téged, de a csoportban mi igázzuk le a földet a gépek, műtrágya, a tudomá­nyos vetésforgó és a tudomány többi eredményei segítségével. — A csoportban szabadabb leszel, mint bármikor életedben, mert sokkal több Időd jut majd a pihenésre, olvasásra, szórakozásra, amit a föld eddig, akár­hogy is kerted volna, nem engedett meg neked, azonkívül a csoportban senki se cseléd, hanem mindenki egyen­rangú tag. Mindenkinek egyforma jo­ga van, hogy résztvegyen a csoport- értekczlelen, ami a legfontosabb ügyek­ben dönt Ezen te is felszólalhatsz, és szavazhatsz is. — Azonkívül az intézőbizottságot is magunk választjuk azok közül, akiket legalkalmasabbnak tartunk erre. Te is és akárki lehet in'ézöbizottsági tag. Ha megnézed, hogy dolgozunk, láthatod, hogy mi magunk vezetjük a csoportot, a magunk gazdái vagyunk. TANULJUNK a termelőcsoportok fejlesztésének legjobb harcosaitól A Szovjetunióban is kezdődik az új tanév Lerocska Fizova első osztályos kislány a betűket tanulmányozza i táblánál. -«v»,.-. A szovjet hatalom biztosította a Szovjetunió valamennyi nép« kultúrájának korlátlan fejlesztését. Az e^kor elnyomott népek ma már csak mint rossz álomra emlékeznek vissza arra, hogy valamikor legnagyobb részük nem ismerte a betűket. Képünkön egy tizbég fa­lusi iskola első osztályában Mirzajova tanítónő az írás-olvasás tudó- mányába vezeti be egyik növendékét. A sztálinszki kohászati főiskola ismét megnyitotta kapuit a tánulní- vágyó szovjet fiatalok előtt. A nyári vakáció után a diákok felfris­sülve látnak hozzá tanulmányaikhoz. Gyors ütemben épül a városi esővízlevezető csatornahálózat Már többízbe,n foglalkoztunk azzal, hogy a város vezetősége fokozatosan kiépíti az esővíz csatornahálózatot. Ed­dig ugyanis egy-egy nagyobb esőzés után a Mecsekről zubatag.ként lerohanó vízmennyiség valósággal elöntötte az észak-déli utcákat és megbénították a gyalogközlekedést, de gyakran a villa. niosközlekedést is, arról nem is beszel­ve, hogy házakat, sőt utcákat ömölt el a víz a város niéJyeblren fekvő réizein. Ezt az állapotot akarja megszüntetni a város vezetősége a csatornahálózat kiépítésével. A tervezet szerint kilenc ilyen észk-déii irányú esővíz-levezetőt építenek. Az egyik máris elkészült. Ta­valy ősszel a Petöfi-utcáf csatornáz­lak le. Az. idén, a nyár elején kezdték el a város műszaki dolgozói a csatorna folytatását, a Eiume-úlon. a Szilágyi Dczsö-ulcán egészen le a vasúti pálya­testig. A terv szerint ennek a szakasz­nak október 15-rc kellett volna elké­szülni. Azonban a város műszaki dol­gozói alaposan kitetted magukért. Mun­kaversenyüknek az lett -íz ereídiiit nvo, hogy a kitűzött idő előtt,- szeptember másodikéin befejezik a csatornahálózat új szakaszát, A jövő hét elején máris hozzákezde­nek a második csatornahálózat kiépíté­séhez. Ez a hálózat a Pálos-templom­tól a Sztálin-űl alsó részén, az Iricédy Dénes, Bem József és Bajcsy Zsilinszky utcán vezet keresztül. Most az Inoédy Déncs-ulea szakasza kerül megmunká­lás alá egészen a Kálvária-utcáig, te­kintettel arra, hogy az Incédy Déoes- ulcában úgyis folynak a városrende­zési munkálatok. A város műszaki dol­gozói vállalták, hogy ezt a szakaszt’ — a többihez hasonlóan — szintén a'ki- lűzött idő előtt végzik cl. ' . ,

Next

/
Oldalképek
Tartalom