Dunántúli Napló, 1950. augusztus (7. évfolyam, 176-202. szám)

1950-08-13 / 187. szám

r 1958 'AUGUSZTUS 13 «r ä p h o Lclhmen csatlakoztak a baranyai (s’-cs-k a nagyszénást Dózsa kezdeményezéséhez Meggyőző, felvilágosító munkává! szervezik be a dolgozó parasztokat a szövetkezetedbe „A’ nagyszénás! termelőszövetkezet példájára mi, a reménypueztai ter- melöosoport, tagjai vállaljuk, hogy megindítjuk a körülöttünk lévő, egyénileg dolgozó parasztok között a népnevelő és felvilágosító munkát“ — így kezdődik a reménypusztai ter- melőősoport tagjainak levele, ame­lyet a nagyezénási termelőszövetke­zet • kezdeményzése után írtak és .-amelyben közük, hogy az ő cso­portjuk tagjai is lelkesen vállalják magukra a csoport erősítéséért indított agitációt. „Vállaljuk, — írják továbbá — hogy alkotmányunk nagy ünnepére csoportunk taglétszámút öO százalék­kal erneim fogjuk, 6a mindent meg­teszünk, hogy a csoporton kívülálló dolgozó parasztok is mielőbb a mi utunkra, a felemelkedés, a gondta­lan, boldog élet, a szocializmus gyors építésének útjára lépjenek!“ (Kovács Sándor tszcs-fiatal leveléből.) De nemesak a reménypusztai tszes- ben csatlakoztak határtalan lelkese­déssel a nagyszénási kezdeménye­zéshez, nemcsak Reménypusztán ta­lált visszhangra az a felhívás, amely meggyőző, konkrét, agitációra hívja fel a ceoporttagokat. A jó népnevelő munka nyomán, amelyet eddig már igen sok tszcs vállalt és amelyet vasárnaponként fognak végezni az egyénileg gazdálkodó dolgozó pa­rasztok meggyőzésére, újabb áramlat indul meg a termelőcsoportokba, újabb száz és száz családdal fog nö­vekedni a tszcs-k taglétszáma. Ezért indul harcba — tegnap . esti gyű­lésükön határozták el — Magyarbójy, Nagvnyárád, Maja és Mágocs termo- lőcsoportjainak tagsága és ezért fo­kozzák még az eddiginél is jobban a felvilágosító munkát Mekényesen, Sárokon és Máriakéménden is. Meggyőző felvilágosítással, az ön­kéntesség elvének betartásával akar­ják elérni -a kátolyi termolőosoport délszláv tagjai azt, hogy a kátolyi dolgozó parasztok minél többen lép­jenek be önként a tszcs-be. A cso­port tagjai meglátogatják a környék dolgozó parasztjait is, hogy meg­győzzék őket elért terméseredmé­nyeikkel, konkrét' érveikkél, meny­nyivel jobb a szövetkezés útja, mennyivel több lehetőség tárul a dolgozó parasztság elé, ha a szövet­kezés útjára lép. Lelkes hangulatban zajlott le a gödrei József Attila termelőszövet­kezeti csoport rendkívüli csoportér­tekezlete is, ahol a csoport tagsága nagy lelkesedéssel elhatározta, hogy csatlakozik a nagyszénási termelő- csoport kezdeményezéséhez és vasár­naptól kezdve 20-ig 24 családot szer­veznek be a termelő csoportba. E gyűlésen versenyre hívták egymást a tagok: Korcsok György > kihívta, ifj. Nagy Józsefet, Molnár László Gsernovics Józsefet, Illés István Csa­ba Ferencet, id. Nagy József özv. Fábián Józsofnét, Molnár Lászlóké' Szabó* Ilonát, a versenybe lépő tagok megfogadták, hogy az önkéntesség elvét szigorúan betartva, felvilágo­sító munkával érik el az eredményt, Megvitatták a nagykozári dél­szláv csoport tagjai a nagyszénásiak kihívását és elhatározták azt, maguk is. csatlakoznak a nagyszénási kihí­váshoz és késedelem nélkül hozzá­látnak a csoporton kívülálló dolgozó parasztok közvetlen, egyéni meggyő­zéséhez. A főcél itt is, mint minden más csatlakozó csoportnál az, hogy szigorúan betartsák az önkéntessé­gét, egyéni meggyőzéssel vegyék rá a dolgozó parasztokat, arra, hogy le­gyenek a meglévő csoport tagjai, vagy alakítsanak egy új csoportot. „Augusztus 13-tóÍ kezdve rendsze­res felvilágosító munkát végzünk va­sárnaponként az egyénileg dolgozó parasztok meggyőzésére!“ — hatá­rozták el rendkívüli csoportgyülésü­kön a lippóiak. Mától — vasárnaptól kezdve megindítják ők is a széleskörű felvilágosító mun­kát, amelynek nyomán újabb és újabb dolgozó parasztesaládok hatá­rozzák el magukat, ők is csoportta­gok lesznek. A csoportok, amelyek csatlakoztak a nagyszénási termelő­szövetkezet kihívásához, elébe men- nők azoknak, akik érdeklődéssel fi­gyelik a munkájukat, akik régóta fi­gyelik a csoporttagok életét, mun­káját és akik szívesen lesznek tag­jai meglévő csoportjainknak, illetve alakítanak új csoportokat. Lapzártakor érkezett jelentés sze­rint, tegnap este valamennyi többi termelöcsoportban is gyűlést tartot­tak, amelyeken minden csoport tag­sága elhatározta, hogy vasárnap egésznapos felvilágosító ‘munkát foly­tat a csoport tagságának bővítésére. Ssselblb ajándékot nem Is kapkaiiunk volna az Alkotmány ünnepére A sásdi dolgozók örömmel várják a járási tanács megalakulását Két DISZ-ifi elindította az első 500 kra-es vonatát Lelkes ifjúsági cíopert vett« körül szombat délután a pécsi vasútállomá­son a szépen feldíszít étt mozdonyt. A mozdony elején kétoldalt zászló len­gett, közöttük Rákosi elvtárs képe te­kintett a nézőkre. A mozdony elejé­nek felső részén elhelyezett tábla ezt hirdette: „500 kilométeres i^i-brigád." Alatta a DlSZ jcIvány. A mozdony két oldalán elhelyezett feliratot min­denki elolvasta: „pártunk vezetésével a hős szovjet vasiítasok példája nyo­mán előre az 500 kilométeres mozga­lommal, a szocialista vasúiért," A mozdony ablakából négy szem fi­gyelte a kíváncsiskodókat. A csoport szorosabbra fogja a mozdonyt. Min­denki tudja már, hogy Sándor Imre az 500-as mozdony vezetője és Marton József a fütő. A Komasomol példáján t Sándor Imre DlSZ-ifjúmunkás, 26 éves. Egy éve dolgozik a pécsi fűtő- házban. Mozdonyvezető. — Mi is elindulunk a Komszomol példájától lelkesítve — mondja a kö- rülállóknak. — Követjük a szovjet fiatalok példáját és elindulunk Lind­ner József elvtárs példamutatása nyo­mán. indítják az első ifjúsági mozdony-bri­gádot. Ti vagytok azok, akik az álta­tunk megkezdett harcot tovább halt, hogy vigyétek. Nektek kell a békés épitőmur.kát továbbfolytatni népünk felemelkedéséért. — Harcunk egy a koreai nép harcá­val. akik fegyverrel a kezükben vérü­ket áldozva harcolnak a szabadságért, mi itthon, békés munkával segítjük őket. Az a kölelességtek, hogy Pártunk vezetésével, Rákosi elviára irányításával, a hős szovjet vasutasok példáját. követve előre vigyél ck a szo­cializmus építésé'. Látszott a hallgatóságon, hogy most mindannyian szeretnének Sándor Im­rék és Marton Józsefek lenni. Szeret­nének a kezdeményezőkkel együtt ha­ladni. Szeretnék azt mondán:: „Mi is veletek megyünk Sándor Imre elvtárs válaszol. — Vállaljuk — mondja keményen —, hogy a 20 százalékos túlsúlyos ve­gyesvonatot rendesen továbbítjuk. Az esetleges késést a megrövidített me­netidőben be fogjuk hozni. Vállaljuk, hogy a szerelvény épségére ügyelünk és rendesen elvégezzük vállalt köte­lességünket. Hlartan elvtára rakott a távra... Marton József DISZ-fütő 22 éves. 1945-ben kezdte munkáját a vasúton. A fűtő,házban, mint munkás dolgozott. Az eddigi jó munkája jutalma az, hogy most az első 500-as ifi mozdo­nyon, mint fűtő működhet közre. — Elérkezett a legszebb pillánál éle­tünkben — mondják, a 342-es számú mozdony mellett állva. Itt vannak a fütöház ifjúmunkásai. Mosolyogva né­zik a vasutas ifjúmunkások és a többi DISZ-íiatalok őket. Szemtanúi akar­nak lenni az 500-as ifi-mozdony el­indulásának. JHihdenki az olajosruhás ifiket nézi, akik bátran, merészen vál­lalkoztak erre az útra, hogy ezzel is segítsék Koreát, hogy ezzel js meg­mutassák: ezen a munkaterületen is helytáll ifjúságunk. Elérkezett az indulás pillanata. Ra- goncsa János párttitkár elvtárs beszól az indulókhoz, — A pécsi fülőház dolgozói most A DISZ-fiatalok Iclk'es tapsa közbe« felszállónk a- mozdonyra. Elérkezett az indulás ideje. Sándor elvtárs meg­húzza a szabályzót. Süstörőgve meg­indul a 353 tonnás vonat Mohács-felé. A DISZ-ifjak ajkán felcsendül az induló: „Egy a jelszónk a béke, harc­ba boldog jövőért megyünk.,." Az ének első mozzanatait még. hallják a mozdonyon is. Kihajolnak az ablakon» kommunista köszöntéssel búcsúznak.: Ökölbeszorított kezüket sapkájukhoz emelik. Ahogy elkanyarodik a vonat, még látni ökölbeszorított kezüket. A kerekek ütemesen kattognak és ők ketten c mozdony elején folytatják a mozgalmi indulói... „Egy nagy cél érdekében tör előre ifjú seregünk..." Az utolsó teherkocsikat még látjuk. Telünk már távol fekete füst.gomoiyag száll az ég felé, jelezve, hogy Marton elvtárs rakott a „tűzre.“... Farkas Elemér, , Rákod: elTÍárs február 10-1 beszédében államszervezetünk területére 1« kijelölte a közvet­len feladatokat. ,,Gondoskod­nunk kell — mondotta — nép- közíársa ágnnk Alkotmányában lefektetett alapdvek megvaló­sításáról. Ennek megfelelően Irányt kell Tennünk arra, hogy lehetőleg az Idén létrehozzak a , falu, a Tárc*. a járás és a me­gye tanácsait, amelyeket alkot­mányunk megkövetel, és ame­lyek a dolgozó' tömegekkel el­mélyítve a kapcsolatot tovább erősítik demokráciánkat.“ A. városokban és Járásokban megalakuló tanácsok augusztus 15-én tartják első ülésüket, ame­lyen megválasztják a végrehajtó- bizottságot és azonnal megkezdik működésüket. A sásdi járás dolgo­zói határtalan örömmel és nagy várakozással tekintenek a járási tanács működése elé. A Járás? főjegyzői hivatal felt csatatérhez hasonlít. Az iratok c szecsomagiclva, a bútorok egyi hegyén-hátán várják, hogy átvig a szomszédos házba, ahol a sí járási tanács működik majd. A rási tanács működésének eíőká tése nagyjában^ már megtörtén ehhez a megyei tanács minden gítséget megad. A mezőgazda: osztály kivételével a többi ősz is új otthonba kerül, abba a h ba, amelyben,a múltban Blasko: Iván, a; hírhedt munkásnyiízó szolgabiró rendezett dzsentri b< fai tiszteletére' hatalmas dáridól A járási tanács új otthonában Somogyi István irodatiszt rendez­kedik nagy szorgalommal- Hégi „bútordarab” már, csak a ház kert­jét díszítő hatalmas fenyőfák öre­gebbek nála. Több évtizede ^.hiva­tali ember” már a főjegyzőségen, több főszolgabíró keze alatt dolgo­zott, ismeri őket nagyon jól. Tudja, hogy mit csináltak ezek az urak,, hogyan tiporták el a dolgozó nép legemberibb jogait is, hogyan kínoz­ták és sanyargatták - a dolgozó né­pet, hogyan alázták meg a beosz­tott tisztviselőket. Blaskovics Iván­nak. a későbbi baranyamegyei fő­ispánnak például a legenyhébb ki­fejezése: „maga barom” “volt. — Ebben az épületben tartotta napokig tartó részegeskedéseit Blas­kovics I/án barátaival „gróf” Maj- láth György 6.000 holdas bakócai, Szily Márton UOObddas gödre- Bzentrnártoni, özvegy Dőry Ödönné 1.600 holdas Margit-majori és -a többi földbirtokossal, míg a dolgozó nép nyomorgóit. Ezek a monokli? léhütők intézték a dolgozók sorsát és érthető, hogy utálattal és gyű­lölettel gondolunk még ma is rájuka — mondja Somogyi István. így működött. a múltban a járás közigazgatása. Ezek a dolog tal án munkásnyúzók árvereztetlék el a dolgozó parasztok kis viskóját az utolsó vánkosig. Ezek verették a dolgozó népet puskatussal a csend­őrökkel. Ezek lövettek bele a na­gyobb kenyeret követelő bányá­szokba. Mindez a közigazgatáshoz tartozott. Puskatussal és csendőr­szuronnyal fehyüették a dolgozó népet ügyeik intézése helyett. Somogyi István, áld ismeri a régi közigazgatási rendszer minden szennyét és népellenességét, a leg­nagyobb örömmel fogadja a taná­csok megalakítását, amely előbbre viszi ötéves tervünk, békénk, jólé­tünk, boldogságunk ügyét. — közigazgatási alkalmazot­tak örülünk a legjobban a járási tanács megalakulásának, mert a lanáesrerídszerben megszabadulunk a tömérdek aktától és nem a para­grafusok fognak dominálni, hanem az élő ember ügye. A tanácsrend­szer nem tűr meg papírhegyekbe elmerült és az élettől elszakadt bürokratákat,. akik gátolják a szo­cializmus építését — mondja bú­csúzóul, Somogyi Tstyán. De nemcsak Somogyi István vé­lekedik így. A sásdi utcákon, ha két ember találkozik, azonnal a já­rási tanácsok megalakulására tere­lődik a .szó, A dolgozók a leg­nagyobb bizalommal fogadják Al­kotmányunk legújabb vívmányát, a járási tanácsok megvalósítását és úgy készülnek a keddi napra, mint a dolgozók egyik nagy ünnepére. Erről beszél Németh Károly új­gazda is, akinek szintén Alkotmá­nyunk biztosítja a szabadságot, az emberhez méltó boldog életet. Rleíií is KaplmiluoK volna szebb ajándékot Alkotmányunk ünnepére. mint a járási tanácsok megalaku­lását. Sokat hallottunk a Szovjet­unió tanácsainak működéséről, ame- V.ye,». elősegítették a szocializmus építését, a dolgozók hatalmának a megerősítését.- A tanács mégaiakí- tasa csak jót hozhat a járás dolgo- zÓ! szamára,^ inert működésében a Párt,irányítása fog érvényesülni és becsületes dolgozók fognak ülni a tanácsokban, akik legalaposabban ismerik a helyi viszonyokat _ ma­gyaráz lelkesen Németh Karoly elv­társ a körébcgyűlteknekl Amerza Ferenc kötélgyártó' a csa­ládja köreben fejti ki véleményét. — A megyei tanács rövid műkö­dése már beigazolta, hogy a tanács- rendszer megrövidíti az ügyinté­zést. Lépien-r.yomon érezzük, hogy tanácsban a magunk emberei, a­legjobb és fegöntudatosabb dolgo­zók ülnek, akik régen saját bőrü­kön tapasztalták, mit jelent a bü­rokrácia és 'tudják, milyen nehéz­ségeket okozott épitőmunkánkban a régi közigazgatási örökség. A tanács hathatós segítséget nyújt majd a dolgozó nép ellenségeinek leleplezé­séhez is. így beszélnek a dolgozók a já­rási tanács megalakulásáról. A köz­ségek dolgozói tudják, hogy az új államigazgatási rendszer bevezetése legmesszebbmencen a dolgozók ér­dekeit szolgálja, ezért várják öröm­mé! és ezért tekintenek bizalommal a működése elé. Gróf József • Següelt a hegvüjlésíien a pécsi színház egyik ráészlap Az alábbi levelet kapluk: „Értesít­jük a Dunántúli Napló szerkesztőségét, hogy 'Monon Ferenc színész, a Pécsi Nemzet i Színház tagja, aki községünk­ben, töltöttéi nyári szabadságát, munka­felajánlásban vállalta, hogy a bélavá- ri föidnűívesszövei'koze! terményraktá­rában dolgozó szövetkezeti íerményfel- vásárlóna-k segít munkájában, hogy a terményleadás zavartalanul, zökkenő­mentesen megtörténhessem a kiszabott ha tárád őre. Monori Ferenc a szőve!kezet gyíij- lőraktáfában 2 héten kérész1 ül reg- geltől-estig a mérlegelést vállalta s valamint a megbízott terménygyüjtő- nek az adrninisz'ráctQs munkájában, illetve a .vételi jegyek kiállításában is segített. Ezt a- munkát önzetlenül, tel­jesen ingyen végezte. Köszönjük Pártunknak , és a Pécsi Nemzeti Színház üzemi párttiíkárártakg valamin1 a színház vezetőségének,- hogy ilyen lelkes dolgozókat nevei'. Elvtársi üdvözlettel: ( Szvanicsa Pál MDP titkár, Mílánkovics Imre szöv. ügyv. Raposa István községi bíró. Szerkesztőségünk örömmel hozta nyilvánosság elé ezt a levelei, mivel magunk is egyetértünk vele. Monori Ferenc tette példamutató, követésre méltó. Örülünk, hogy államosított szín­házunk dolgozói a szocialista színját­szás mellett a szocialista ember ma­gatartását követik. „Saint magunkra ismerünk mesf a gyárra . . ,íe Sokkal jobban megy a népnevelő munka a bőrgyárban a Pártépítés Kiskönyvtára kiadványainak tanulmányozása óta Árig- néhány hónapja, hogy a Párt. építés Kiskönyvtára sorozat megjelent Azóta szemmeuáthatóan javult népne­velőink munkája, nagy lépésekkel ha­ladt előre a párté pit és sokrétű feladata. Rákosi elvtárs február 10-i beszéde egész sor kérdést vetett fel a pártépítés területén s ennek köszönhető elsősor­ban, hogy Pártunk fejlődése minden eddiginél nagyob lendületet vett. A füzetek hónapról-hó napra megje­lennek mindig új és új problémát, el­méleti vagy gyakorlati kérdést vetve fel. Népnevelőink hatalmas támaszt, érvel: tárházát találják meg ezekben a sorozatos kiadványokban. Még jól emlékeznek az első füzetre, mely Sztá­lin elv társ írását tartalmazza a kriti­káról és önkritikáról. — NngJ OIl SOU párttag cs nép­nevelő könyvtárában megtalálhatók ezek a jeher szegélyű, piros jüzetek — mondja Fehér Miklós elvtárs, a Pécsi Bőrgyár élüzemének egyik népnevelője. Fehér elvtárs talán a leglelkesebb terjesztője ezeknek az agilációs füze­teknek s általában az összes párt- és sajtó-kiadványoknak. Most is ott áll a folyosón, a hazafelé igyekvő munka sok között és őszes hajút meghazud­toló fürgeséggel, csillogó szemmel be­szél hozzájuk. „Vegyétek meg! Sokat tanulhattok belőle. Saját magatokra ismertek, met) a gyárra!" Megszólítja őket egymás­után. Beszél, magyaráz, mosolyog» „Ráérlek azt a 80 fillért, vagy egy forintot kifizetni a jövő bélen is. Nem ez a legfontosabb, hanem, hogy tanul­tatokI“ Nemcsak a párttagok, hanem a pár- tonkíviiliek is szívesen viszik a füzete, két. Hiszen ők is az öntudatos szovjet munkások, szovjet népnevelők példái­ból, érveiből tanulnak. — Ml, népnevelők ezek óta a kiadványok óla lényegesen jobb mun­kát végzünk, akár az üzemről, a mű- helyagitációrúl, akár a falujárásokon dolgozó parasztjaink felvilágosításáról van szó. Valahogy jobban meg tudjuk magyarázni a kérdéseket, jobban fele. lünk rájuk, tisztában láttunk és mi fontos, jobban megtaláljuk a m; problémáinkul. Ezt elsősorban Sztálin: A kritikáról és önkritikáról szóló első füzeinél vettem észre. Meg mertük látni hibáinkat az üzemben és pártszerve­zetben éppúgy, mint sajátmagunkban Ez az első lépés. Aztán az új vezetőség választáskor megint megtaláltuk a meg. felelő füzetet — mondja lelkesen Fehér elvtárs. — Kalasnyikov írásából (ha jó' tu­dom, a tizedik számú) a bolsevik agi­tációt ismertük meg, amely világos célratörő és harcosan támadó. Most már így megyünk a feladatoknak. A moszkvai agitátorok termelési tapaszta­ltaiból sokat merítettünk tnrinelömun. kánk megszervezése, az újítások tá­mogatása, a selejt csökkentése terüle­tén. Időközben uieg-megsznkítja beszélge­tésünket egy-egy elhaladó munkás vagy munkáim';. akinek Fehér elvtárs ép egv újságol nyom a kezébe. Az egyik fiatalnak,Váz Élet és Tudomány leg­újabb szamát, a lányoknak; asszonyok­nak a Nők Lapját. Sok dolgom van velük és többet sze­retnék eladni.—panaszkodik , de őt perc leforgása alatt egy aktatáska újság is elfogy. „Nem sok .cz“ mondja sze­rényen. Ojból magunkra maradunk. — • Ilát hol is hagytam, abba? igen, emlékszem. Azóta, hogy világosabbak: előttünk a pártépítés és a termelés kér­dései, több, meg valahogy találóbb ér­veink vannak, jobb a hangulat, jobb a munka is. És lelkesebbek a gyűl , k Például a műhelyemben, az anyag­raktárban egész határozottan a világos, érthető beszédnek, a javuló népnevelő munkának köszönhető, hogy a k> ad gyűlés, melyet üzemrészünkét}' tartot­tunk meg, lelkesebb, jobb volt n szo­kottnál. Ugyancsak nem bátortalnnkod. tak a felszólalók! Egymásután jöttek a felajánlások, no, meg a gyűlöld hang­jai, «mint a bestiális támadókról, af amerikaikról szóltak. Közben Cirófstis elvtárs- i.s oda­jön. ö is népnevelő és olvassa a füze­teket. Nagyon sokat tanult belőlük. — Most, mi népnevelők, újból nagy fel­adat előtt állunk — mondják - ; A héten vezetik be : z új alapbérek- ! és normákat s itt ránk fontos wrräp vár. He megálljuk a helyünket, mert jó fegyver, a felvilágosítás fegyvere van a kezünkben: a nagy szovjet vezetők és pártmunkások, meg a legjobb ma­gyar vezetők irányító, nevelő írásai: A Pártépítés Kiskönyvt-.iru-fü/i'!ek! Kiss Iván

Next

/
Oldalképek
Tartalom