Dunántúli Napló, 1950. augusztus (7. évfolyam, 176-202. szám)

1950-08-06 / 181. szám

1!» HRP lő MM AUGUSZTUS « Pécsett is bemutatják az „El a kezekkel Koreától” című dokumentfilmet Augusztus 17-én Pécsett íb bemu­tatják az „El a kezekkel Koreától“ című dokumentfilmet, amely meg­kapó felvételekben mutatja bo a ko­reai nép hősi küzdelmeit, épitőraun- káját és szabadságharcát. Élményeze- rü képekben látjuk a jól fegyelme­zett, rettenhetetka harcosok felvo­nulását e nyomukban a felszabadult, boldog nép hömpölygő áradatát. Kim-lr-szen elvtáre és harcos kom­munista pártjá dladalútja is ez a film. Az építés hőseit is láthatjuk már, a szocializmus felé elindult nép életéből, munkájából mutat a film megkapó részleteket. De megmutatja a film a Li-Szin- Man bandák jármai alatt nyögő Dél- koreát is, az imperialista zsoldban álló áruló csoportok állati terrorjá­nak borzalmasságaival. Igazi dokumentum lesz nz a film "gy kis nép nagy szabadságharcáról. Min­den dolgozónak meg kell néznie, mert a mi ügyünk is Korea népének harca. II és fél mázsás átlagot értünk e! búzából szenuen az egysni dolgozó parasztok 8 mázsájává1 Már las'-o több lesz egy heténél, hogy a beutaarftási munkákat befe­jezte csoportunk, a véméndi Boldog jövő. nőst boldogan nézünk visz- sza a megtett útra. Sok munka, sok harc van mögöttünk, de csoportunk minden egyes tagja úgy érzi: meg érte. Megérte a munkát és a küzdel­met, mert már ni' st az első évben sikerült bebizonyítanunk, hogy a termelőcsoportban sokkal jobb ered­ményeket lehet elérni, mint egyéni gazdálkodás keretében. Ezt bizonyít­ják termésátlagaink. Nem egészen egy év előtt csopor­tunk gyenge, elhanyagolt, kizsarolt földet vett át. Mégis- 11 és fél má­zsás búzatermésünk lett holdanként az egyénileg gazdálkodók 8 mázsás átlagával szemben. Tudjuk, hogy ez' az eredményt elsősorban a Pártnak köszönhetjük, mely utat mutatott a dolgozó parasztságnak, népi demo­kratikus kormányuknak, mely segít­séget adott a fejlődéihez. Eredeményeinket azonban nemcsak mi ismerjük. Ismertettük a falu egyé­nileg gazdálkodó dolgozó parasztjai­val is és eredményeink láttán nap- rél-napra fokozódik községünk dol­gozó parasztságának érdeklődése a csoport iránt. Egyre többen ismerik fel, hogy nekünk volt igazunk és jelentkeznek a csoportba. Elsőnek községünk bírója, Fűzel Lajos jelent­kezett, utána Tamás Zsigmond, Far­kas Antal, Mándl József 8—10 hol­das dolgozó parasztok s utáuuk még nagy számban, összesen mintegy 23 család, részben hozzánk, részben a Vörös Csepel csoporthoz. Vannak olyanok is, akik még nem döntöttek, hogy melyik csoportba lépnek be. de ezek döntése hamaro­san egyszerűvé válik, mert az elszá­molások után a két csoportot egye­síteni akarjuk. Az egyesülés után, az új tagok belépésével 800—1000 hol­das önálló termelőcsoportban fogunk dolgozni, mely még az eddiginél is sokkal alkalmasabb lesz, hogy a nagyüzemi gazdálkodás összes elő­nyeit biztosítsa számunkra, melyben tagságunk boldog, szép, megelége­dett életet talál majd, olyat, amilyent azelőtt el sem tudtunk képzelni e amilyen eddig csak a szovjet parasz­toknak jutott osztályrészül. Lengyel .Imre a véméndi Boldog jövő tszcs pártszervezetének elnöke. Örömmel várom Nálunk a Lószerszám véréit és Laka- itosárugyárban még nem vezettél'* be az új normát, de a magam részéről a legnagyobb bizalommal vagyok az új norma iráni, meri tudom, hogy az új norma bevezetése azt célozza, hogy ne nyúr'ózkodjuwk jobban mint ahogy a takarónk ér. És ahogy Rákosi elv­társ is megmondotta — és ez minden­kire vonatkozik — ne együk meg a jövőníket. Tudom azt. hogy az új nor­ma bevezetéte átmenetileg csökkenti a fizetésünkéit, de ez má.lként nem is képzelhetjük el. Ha mást elkép­zelnénk. akkor ez azt jelentené, hogy megállt a munikaverseny. megállt a fejlődés, amely mindannyiunkat a biz. tos jövő felé vezet. Mi, dolgozók ez' nem akarjuk én sem akarom. Uj nor­máit akarok, amellyé! elősegítetem az új normámat a többtermelést. Úgy érzem, hogy mi magyar doigo’zók akkor szolgáljuk most legjobban a népünket, a koreai szabad ágharco.okat és az egész vi­lág dolgozóinak ügyét, ha mindnny- nyian elősegítjük az új és becsületes normák túlszárnyalását. Pártunk vezetésével indulunk neki ennek a harcnak a több, a jobb ter­melésért. Máris bebizonyosodott, hogy az új normákat komoly becsüle­tes munkával szinten túl lebet teljesben!. Az én új normám is azt fogja mutatni, ho^y az eddiginél ko­molyabb munkával segítem építeni az ötéves tervet. Kulnndlcs Anna á Lósrerszámverot és Lakatosárugyár dolgozója. Ha begyűjtési vállalásunkat teljesíteni akarjuk, tovább kell fokozni a felvilágosító munkát Bdr község dolgozó parasztsága lel­kesen követle azt a példái, amit Mindszent és Szegvár dolgozó paraszt­jai mutatlak az egész dolgozó pa­rasztságnak. Elhatároztuk, hogy mi is méltóképpen ünnepeljük meg alkot­mányunkat, mely nekünk, dolgozó parasztoknak Is Igazi jogokat, szabad életet biztosít. Vállaltuk' hogy tíz nappal a mindszentiek és szegváriak előtt, augusztus 10-én belejezzük a begyűjtést. / Községünk dolgozó parasztjai meg­értették, hogy a begyűjtési verseny- nyel ötéves tervünket segítjük, a bé­két védjük és mióta vállalásunkat megtettük, nap, mint nap születnek a magas teljesítések a beadásban. így Pán Zoltán 310, Zotykó Pál 6 holdas dolgozó paraszt 805, Jankai György 7 holdas dolgozó paraszt pedig 250 százalékra teljesítette kötelezettségét. Az eddigi eredmények azonban nem tévesztenek meg bennünket. Tudjuk, ha vállalásunkat teljesíteni akarjuk, akkor még tovább kell tolylatnl a harcot a kulákok és a velük szövet­kezett klerikális reakció ellen. Tud­juk, hogy tovább kell folytatni a lelvilágosító munkát, hogy minden egyes dolgozó paraszt tisztában le­gyen vele: szebb életéért, békéjéért harcol gabonájával. 1PJ. KISS ISTVÁN DEFOSZ-titkár — „Alkotmányunk ünnepe” címmel füzet jelent meg, amely augusztus 20-a ünnepségére ad műsort. — A Berlinben és Potsdamban meg­rendezett magyar dokumentációs ki­állt ás u án a kiállítási anyagot most Weimarban mutatták be. A megnyi1 ás ünnepé.yes külsőségek közölt zajlott le. — Augusztusban jelenteti meg a Franklin Könyvkiadó NV Ady Endre összes költeményeinek újabb kiadású és „Fekete lobogó" című antikleriká. s verseinek gyüj eményé:. — Most fejezték be a Kelet-Hopei ben lévő Csao-Pai folyó szabályozásá­nak első szakaszát, éppen a várha ó árvizek elő *, ez nagy mértékben csökkenti majd az ősidők óta pusztító áradások veszélyét. — Találtak egy kulcscsomót, házi szatyrot, pénz1 arcait, pénzzel, térképe kel tokkal. Igazolt tulajdonosuk á'- vehetik a rendőrkapitányság házi­pénztárában. — Az Állami Hirdető NV pécsi ki- rendeltsége értesíti a kereskedőket és iparosokat, hogy az 1950. év harmadik évnegyedére jaró kiugró cégláh.a dijak június hóban esedékesek vo.tak. A ki- rendeltség telhívja az érdekéi eket, hogy az esedékessé vál díjakat hala­dék a.anul fizessék be, mer a nemíi- zetöket a kormányrenddel értelmében, közsdók módjára történő behajtás vé ge‘ az adóhiva'alnak kel átadni arn-i !00 száza.ékos fe.arai von maga ulan. Rendelet intéskedik as őhsí nieső- gazdasági munkálatok végzéséről AUGUSZTUS 6. VASÁRNAP .ÜGYELE 1 ES GVOGVSZERI ARAK Wéber gyógyszertár. Városháza sarok tel: 17-85. Szent István gyógyszertár Zsolnay Vilmos utca 2. telefon: 12-56- Szen’kereszl gyógyszertár Mecseka'ia Hétfőtől ügyeletes gyógyszertárak: Remény gyógyszertár, Irgalmasok-u- 22, telefon: 23-70, Kis Szent Teréz gyógyszertár. Aradi-Vérlanuk-útja 1/a telefon: 18-34. Ko.suth gyógyszer ár Kcstulh Lajos u. 50, •telefon 32-74. NÉVNAPOK: Rom. kát.: Ur ízinev.. pro).: Berta. — IDŐJÁRÁS: Mérsé­kelt szél. élénkebb északnyugati, északi, később északkeleti szél. Ma erősen felhős jdő, sokfelé eső, esetleg ziiva'nr. Holnap változó felhőzeit. ke­vesebb eső. A hőmérséklet emelke­dik. — Jelentkezés a dolgozók köz­gazdasági gimnáziumába. Szeptember­ben ismét megnyílik a dolgozók köz. gazdasági gimnáziumának I. osztálya Épülő szocialisi a tár adai’munkban nagy szükség van gazdasági közép- és vezető káderekre. A közgazda ági gimnázium ilyen szakembereket ké­pez. ezért országos érdek, hogy m: néá több dolgozó jelentkezzék a dől. gozók közgazdasági gimnáziumába Belőlük kerülne!,' ki majd a vállala­tok, szövetkeze ek gazda.ági vezelői. könyvelői, starts# ikusai. A dolgozók közgazdasági gimnáziumában a taní­tás teljesen ingyenes, az előadások ideie szombat l'ívé'elével az esti órákban van. Beira f «ózhat minden dolgozó, aki belő.-' Site 16. életévét és elvégezte a polgári vagy közép- i kola IV. osz'á’yát, illetve az álta­lános iskola VIII. oszráiváf. Jelent­kezni lehet naoonfa a délelőtti órák­ban a közgazdasági gimnázium igaz- g i'ósáránál. Zichy-u. 6. í-z. alatt, a voll Plus gimnázium épületében. — E’iegyzés. Schweninger Má. ria és Misefa Lász'ó jegyesek. Min­den külön értesítés helyett (x) — B1 u m Magdo’nát eljegyezte Kis vári András Mohácson. (x) — Dohányárudák vasárnapi ügye. lete: Siklósi uca 20, Rákóczi-út 49. Bem-W'ca 1, József A'tila-utca 33. Szabadr.ág-út 40, Felsőmalom-utca 1/1. Irányi Dánie'-tér 13, Jókai-tér 6. Me­gye-utca 31. Klimó-utca 8, Városháza, Janus Pannonius-u. 10, Te. íye-u'.ca 36. Kossuth Lajos-utca. 83. Szlge'i-út 24, Esztergályos Jáno>uica 78. Pécs- váradi országút 1, Mohácsi országút 111. Szigeti országút 63. — Halálozás Schleblnger Irma, néhai Schiebinger Ferenc MÁV áll. fő­nök leánya, 95-ik évében, Budapesten elhunyt. Temetése Pécsett augusztus 7-én, hétfőn délu án fél -4 órakor lesz a központi temeőben. (x) — A város közjóléti ügyosztálya felhívja a Fonyódon nyaraló gyerme­kek szüleit, hogy gyermekeik átvőele végett 6-án éjiéi 11 órakor a nagv- ál’.omáson minden szülő jelenjék meg. — Közli az adóhivatal az érdekel­tekkel, hogy ha ..A“ vételi jegyre adjáfc le gabonájukat, úgy az a be szofgáltatásba beizámit. mig ha ..B“ vé éli jegyre adják le. úgy a föld­adói: külön meg kell fize/niök. — A dunaszelscsól rendőrőrs őri­zetbe vette és a pécsi államügyész­ségnek átadta Fetilncr Erzsébet 27 éves bajai kulákot. aki dunaszekc őn vásárok több borjú! vágott le enge­dély nélkül és a?ok húsát kimérte. Közcfláás érdekeit veszélyezte'ö bűncselekmény elkövetése miatt megindult ellene a bűnvádi eljárás. 1 p 1 i 1 lAPOLLO 9-éi TalpnlafitTÍ föld Magyar film. j Figyelem1 Előadások kezdete 'hétköznap és vasárnap 5—7-9 órakor. Vasárnap d. e. 10 órakor MATINÉ <> 1 C •> |i R M 70 fillérres helyárakkal. ■1 1 B 3 q 1 a n & f ifi 6 ám n 1 Magyar film. sí Talpuinfnvi fö'd 1 * Hétfőn: Sivatagi 13-ak. Előadások fél 5. fél 7 féi «-kor l ív I tt 1-110/1 9-eiji ü * SIVATAGI 13-4K £ Szovjet film ä előadások hétköznap 6—8, va­iárnap 4—6—8 órákor. b ir Vasárnap délelőtt a r HAT INI- AZ M’OLLrtBA* k A növénytermesztés fejlesztéséről szóló minisztertanácsi ha- ár ozat előír­ja, hogy 'ermésátlagainkat az állami gazdságokban 35 százalékkal, a terme- lőcsopor okban 25 százalékkal, az egyéni gazdaságokban 10 százalékkal kel! emelni két év alatt. A rendelet már- mostanra előírja, hogy minden me­zőgazdasági ingatlan művelője art.ozik azt a területé, melyet a ve éstervben meghatározlak, 1950. év őszén őszi búzával, rozszsal és ősziárpával be­vetni. Részletesen Intézkedik a rendelet a vetési időről is. Intézkedik a rende’ei arról, hogy az őszi mélyszántás' 20—25 cm mélyen, az állami gazdaságokban feltétlenül traktorral, a termelőszövetikeze ekben és egyéni gazdaságokban minél na­gyobb területeken trak orral kell vé­gezni. Ahol a múlt évben a mélyszánt­ás nem érte el a 20—25 cm-t, az Idén a mélyszántást legalább 3 centiméterre] mélyebben kell vé­gezni. Ahol a szántás mélysége a 20—25 cm-i elérte, a káros ekeialp-réteg ke­letkezésének elkerülése végeit arra kell örekedni, hogy a múl évi szán­tásnál 2—3 centiméterrel mélyebben, vagy sekélyebben szántsanak. Az elmúlt év őszi jó munkája az idei igen. jó termésben mutatkozik meg, Különösen meglá szik állami gazdasá« graink éis tenneiőszövei'kezetemk er- mésáflagáöan. Az egyénileg dolgozó parasztok is régenlátotí jó "termést ta­kart o1'lak be. Ezek az eredmények kell, hogy serkentsék a dolgozó paraszisá- got az idei még jobb munkára. Földalatti összeesküvést szervezett, gyújtogatásokra készült, fegyvereket rejtegetett két gyönki fiatalember Röíitönítélő bíróság ítélkezett felettük Szombaton délelőtt tárgyalta a pé­csi rögtönítélö bíróság ifjú Nagy Illés és Simonovícs István 19 éves gyönki lakosok bűnügyét, akiket tiltott lő­fegyver és robbanóanyag, valamint gyújtogatás elkövetésére irányuló szö­vetkezés bűntettének elkövetésével vá­dolt az államügyészség, azért, mert ez év januárjától kezdve Gyönkön föld­alatti mozgalmat szerveztek népköz- társaságunk megdöntésére és ennek keresztülvitele céljából három pisztolyt lőszerrel, egy kézigránátot, 20 deka lő­port, fosziorsavat és más egyéb gyúj­tásra alkalmas anyagot szereztek be. Az elsőrendű vádlott ifjú Nagy Il­lés, akinek az apja 1942-ben Bácská­ban a délvidéki megszállás alatt vég­zett „jó munkájának” jutalmául 24 hold vitézi telket kapott, beismerte bűnösségét. Vallomásában filmszerűen pergett le, hogy ez a „vitézi" kulák- csemele hogyan akart belekapcsolódni mindenáron egy nagyobb földalatti mozgalomba. Ösztönzést kapott törek­vésében két bátyjától, akik még 1946- ban nyugatra szöktek és leveleikben állandóan gyalázták és becsmérelték a magyar dolgozó népet. Ifjú Nagy Illés hamarosan megtalál­ta a kapcsolatot egy budapesti föld­alatti szervezettel, Simonovics István fivérén, Simonovics Györgyön keresz­tül, aki egy fasiszta szervezet tagja volt. Simonovics György ifjú Nagy Il­lés kérelmére segítséget ígért a gyönki szervezkedés támogatására. Mivel az ígért segítség késett, a vádlottak ma­guk álltak neki piszkolódó és fenye­gető röpcédulák gyártásához. Közben serényen hozzáláttak a romboláshoz, öléshez és gyújtogatáshoz szükséges anyagok beszerzéséhez. Amikor Simo­novics György arról értesítette eket, hogy rájuk ne számítsanak, mert ve­zetőik lebuktak, akkor ők maguk kezd­ték Györ.kön beszervezni a fiatalokat. Ifj. Nagy Illés befurakodott az EPOSZ-ba, sőt vezetést is vállalt, az­zal a céllal, hogy beszervezze őket a mozgalomba. Elhatározták, hogy az áp­rilis negyediki és a május elsejei fel­vonulásokat gyújtogatásokkal fogják megzavarni. tervük végrehajtásához benzint, filmtekercset és foszfort is szereztek, lopás útján. Simonovics István is elismerte bű­nösségét és elmondotta, hogy a szer­vezkedés gyönki irányítója ifjú Nagy Illés volt, aki partizán-bandákat akart szervezni a demokratikus államrend megdöntésére. A vádlottak után a tanuk kihallga­tására került sor. Nagy János elmon­dotta, hogy öl is megkörnyékezte ifjú Illés a szervezkedés támogatására. Tu­dott arról, hogy ifjú Nagy Illés meg­bízatást adott Simonovics Istvánnak április negyedikére és május elsejére a gyújtogatásra, ami a közbejött akadá­lyok miatt elmaradt. Lovasi Imre, Sörös János és Horváth Károly szintén arról tettek vallomást, hogy őket is meg akarta nyerni ifjú Horváth Illés a földalatti mozgalom számára. Kiss Piroska i? tudott a föld­alatti szervezkedésről, de ifjú Naj*y Il­lés többször agyonlövéssel fenyegette meg, ha eljár a szája. Az orvos és a fegyverszakértö meg­hallgatása után dr Huszár István fö- államügyészhelyettes mondotta el vád- beszédét, Dr Keleti Péter védő, volt Baranko­vics-párti képviselő ezen a tárgyaláson sem tagadta meg önmagái és azt akar­ta elhitetni a bírósággal, hogy védence gyerekes csínytevésböl követte el tet­tét. A bíróság rövid tanácskozás után tiltott lőfegyver és robbanóanyag rej­tegetés, valamint gyújtogatás elköve­tésére irányuló szövetkezés bűntetté­ben mondotta ki bűnösnek a vádlotta­kat és ezért ifjú Nagy Illést tizennégy- évi, mig Simonovics Istvánt tízévi fegyházbüntetésre ítélte. Megtelem a Falusi Népnevelő legújabb száma A Népnevelő e számában a kö­vetkező fontos cikkek vannak: Such János, az országos ágit. prop. osz­tály munkatársa: „Augusztus 20-ig fejezik be a gabonabegyüjtést.” Bánki János fejérmegyei szervező titkár: „A klerikális reakció és a kulákság elleni harc fokozásával szélesedik a gabonabeadási ver­senymozgalom” Bugár Jánosné, az országos ágit. prop. osztály mun­katársa: Népnevelőink munkája a terme'őszövetkezfetek fejlesztése ér­dekében. Zsilák András makói já­rási titkár: Hogyan segítik elő a cséplőgépeknél dolgozó népnevelők .a gabona gyors beadását a makói járásban. Tettekkel segítsük a sza­badságért harcoló hős koreai né­pet. Ezenkívül képes mellékleteket közöl a Szovjetunióban lévő pa­rasztküldöttség hozzátartozóinak munkájáról. •

Next

/
Oldalképek
Tartalom