Dunántúli Napló, 1950. augusztus (7. évfolyam, 176-202. szám)

1950-08-06 / 181. szám

DUNÁNTÚLI s NAPLÓ Nagy lelkesedéssel tésnölícls fel dolgozóiak a koreai keire A begyűjtésben a pccsvuradi járás az ehő, a Szigetvári járás az utolsó kelyen áll Megkezdődött a harc Tegu felszabadításáé rt Vn. ÉVFOLYAM. 181 SZÁM ARA SO FILLÉR VASÁRNAP, AUGUSZTUS 6 Á KOREÁI HÉT SIKERÉVEL FOKOZZUK A BÉKEHARCOT A világbéke legfőbb őre, a Szov­jetunió jóelőre figyelmeztette világ valamennyi dolgozó népét: vonja szorosabbra sorait és együt­tes erővel küzdjön a háborús gyújtogatok mindennemű kísérlete ellen. A Tájékoztató Iroda leg­utóbbi ülésén a Szovjetunió képvi­selője, Szuszlov elvtárs figyelmez tetett arra, hogy az imperialista há­borús uszítok látva a békét »bor egyre nagyobb méretekben kibon­takozó erejét, nem rettennek vissza attól sem, hogy tovább fokozzák „totális diplomáciájukat" és az uszításról áttérjenek a háborús konfliktusok kiprovokálására. Fa­gye jev elvtárs a stockholmi béke- gyűlésen azonban már megállapí­totta, hogy a népek összefogása, közös békeharca megakadályoz­hatja az imperialisták mesterkedé­seit. A koreai események, majd Titoék fokozott provokációi Balkánon mindenben igazolták a Szovjetunió és a Tájékoztató Iroda megállapításait. A felháborító ag­resszió láttán még azok is magu­kénak érzik Korea harcát, akik eddig csak visszhangozták a nagy tömeg orkánját: „Korea harca a mi harcunk is!“ Korea harca a mi harcunk is. — Koreában fedezéktől fedezékig, falutól városokig, folyóktól egé­szen a tengerpartig, lépésrőf-lépés. re vívja az amerikai háborús gyúj­togatok ellen a koreai néphadse­reg elszánt, hősi harcát a győze­lemig. Magyarországon — Li-Szin-Man méltó kebelbarátjának, Titoék vé­res terrorjának szomszédságában — csak alig néhány héttel Pártunk figyelmeztető szava és a minisz­tertanács határozata után, nálunk is harc kezdődött. Döntő rohamra indult munkálosztályunk a kor­hadt. kivénhedt gátak ellen, me­lyek elzártak volna valamennyi­ünket a további eredményektől, a további diadaloktól. Döntő roham­ra indult a laza normák ellen. Ez a harc, a magyar munkásosztály harca, szintén ütközetről-ütközet- re folyik. A laza normák leleple­zése után recseg-ropog minden eresztékében az a pajzs, mely mögé Li-Szin-Manék, Titoék, fru- manék magyarországi ügynökei, a jobboldali szociáldemokraták, a klerikális reakció szekértolói búj­tak. Most napfény derült a Iaza normákba görcsösen kapaszkodó ellenség alattomos, mindenre el­szánt figuráira. A frontvonalat már Magyarországon is élesen meghúz­ták népnevelőink. Sőt, a döntő ütközetek is megkezdötek Déldu- nántűlon is; a pécsi Zsolnay-gyár- ban, a Dohány-gyárban, az összes MASZ és MESZHART bányákban a kaposvári Magasépítési NV-nél és egész sereg déldunántúli üzem­ben már az új normákkal dolgoz­nak. A hét végén már minde­nünnen győzelmi jelentések érkez­tek: Rein János 148, Szemes La­jos 125, Varga László 117, Takács Mária 103, Juhász Dezső 124 szá­zalékra teljesítette túl új normá­ját. A felsorolást hasábokon ke­resztül lehetne folytatni. Mind egyet jelent: kiváló munkásaink az új normával áttörték a frontot, új lendületet vett a termelékenység. De ugyanakkor látnunk kell azt is: minden leleplezett Ferenci Antallal, Merk Istvánnal, Horváth Lajossal, Mohos Lászlóval, Vida Endrével gyengül a háborús gyúj­togató imperialisták magyarországi ötödik hadoszlopa. Li-Szin-Manék druszájának, Ti tónak magyaror­szági u* Inpótlása És Szabade'la Lajos, Gulyás Béla, Kusz János, Draskóczi József, vagy Szentesi Jenő 104—140 százaléka, mellyel új normáját teljesíti, ötéves tervünk újabb sikereinek egy-egy alapköve. A Zsolnay-gyár, a tüs­kevári téglagyár, vagy a 'komlói Kossuth-akna minden újabb győ­zelmi jelentése egy-egy pörölycsa­pás az imperialista háborús gyúj­togatok táborára. Végső fokon gyengíti az imperialisták koreai agresszióját. A mi harcunk tehát Korea harca is. * Ezt ismerte fel a magyar mun­kásosztály, erre a tudatra ébredt Baranya, Tolna, Somogy várme­gyék munkássága, amikor hétfőn elkezdi fokozott békeharcát a ^ko­reai hét“ jegyében, hogy a váll­vetve folytatott békeharcot tettek­kel is kifejezésre juttassa. Munkásosztályunk közel kétheti készülődése a koreai hétre, mar magában újszerű, már előkészüle­teiben is hatalmas méretű volt. Üzemeink olyan konkrét vállaláso­kat tettek, melyek teljesítésével végképp legyűrik a laza normákat és az új normák minden vona­lon győzedelmeskednek. A kapos­vári Magasépítési NV-nél Horvath István 20, Szebenyi Mária 10 szá­zalékos vállalást tett. Pécsbánya- tclepcn az Etzl-fejtési csapat vál­lalta, hogy a 19 százalékos pa­laszázalékot 4 százalékra csök­kenti és mindemellett 4 százalék, kai emeli a termelést; a Molnár­fejtőcsapat a lehető legnehezebb viszonyok között — karvastagság­ban ömlő vízben dolgoznak — ugyancsak tíz százalékkal vállalta új normája túlteljesítését, De emellett jelentős újításokat is be­vezetnek dolgozóink a koreai hé­ten. A pécsi Magasépítési NV dol­gozói például vállalták, hogy újító brigádjuk újítási találmányukkal, az előregyártott fal-elemekkel Budapesten egy emeletes házat építenek fel. Az újító-brigád tag­jai: Lázár Béla, Szalai Sándor, Foór János, Juhász Ferenc a ko- reai héten akarja megvalósítani újítását, mellyel hatalmas léptek­kel haladnak majd előre őz ötéizes terv építkezései. : v A koreai héten azokban az üzemrészekben is versenyre kel­nek az új normák túlszárnyalásá­ra, ahol eddig lehetetlennek tar­tották a munkaversenyt. Műszaki vezetőink maguk is teljes oda­adással kiveszik részüket a koreai hét békeharcából. A pécsi Sopiä- na gyár időelemzője, Erdős Ist­ván például vállalta, hogy a hoz­zá kerülő gyártási lapokat fél órán belül elintézve kiadja. Ez a művelet ezelőtt egész napot vett igénybe. — Egy külön brigád kí­sérletezi ki a Sopianában a koreai hét alatt, hogy a motor-lendkere­kek — amelyek eddig Igen nagy selejt.tel készültek — teljesen se- lejtmentesen készítsék. , Hétfőtől kezdve a gondos elő­készítés alapján dolgozóink büsz­kén olvashatják majd az üzemek eredmény tábláin: ......Kovács Ist­ván k őműves már 5 százalékra megközelítette felajánlását... A koreai néphadsereg 10 mérWd- nyire megközelítette Puszan kikö­tőjét. Varga László esztergályos teljesítette 120 százalékos vállalá­sát... Az amerikai csapatok vis­szavonták erőiket Tegutól ke­letre, „jobban védhető áfásokba". Mohos László volt „M. Kir. őrmes­tert", nyugatos munkásárulót, a jobboldali szociáldemokratát, a klérus, Titoék ügynökét, az üzem dolgozói leleplezték, mert alakom­ban a ..koreai hét" sikere ellen tört.. " Csakúgy, mint a koreai hősök. A bácsalmási járás dolgozó parasztsága táviratban jelentette Rákosi elvtársiak, bogy 102 százalékra teljesítette a begyűjtést A bácsalmási járás dolgozó paraszt­sága augusztus 4-én 102 százalékra teljesítette a begyüj őst. Ebből az al­kalomból a köve kező távira.ot intéz­ték Rákosi Mátyáshoz: „Kedves Rákosi Elvtársi A bácsalmási járás dolgozó paraszt­ságának nevében jelentjük, hogy be­gyűjtés! előirányzatunkat augusztus 4-ig 102 százalékra teljesítettük. A bácsalmási járás dolgozó parasztsága ezzel a cselekedetével válaszol az im­perialisták koreai háborúi provokáció­jára. Ezzel válaszol a béketábor és dolgozó népünk ellenségeinek, ezzel válaszol Titoék aljas rágalmaira. A bácsalmási járás dolgozó parasztsága ezzel a cselekedetével tesz hitet népi demokráciánk, Pártunk és Rákosi elv­társ mellett. A járás dolgozó parasztsága nevében az MDP JÁRÁS! BIZOTTSÁGA 75>000 vagon as eddig begyújtott gabona mennyisége Baranya a 13., Tolna a 14., Somogy a 15. a megyék A múl'heti községi népfrontgyűlések nyomán országszerte tovább fokozó­dott a terménybegyüjtés lendülete. Augusztus 5-ig a begyüj’ö’t gabona- mennyiség elérte a 75.000 vagont. Ezen belül a „C” vételi jegyre be­adót1 gabona mennyisége 16.000 vagon. A megyék begyűjtési versenyének állása az augusztus 5-i állapot szerint a következő: 1. Hajdu-Bilia sz'ázalék 89.2 2. Békés 82 3. Szolnok 73.8 4. Heves 70.1 5. Szabolcs 67.2 6. Bács-Kiskún 63.9 7. Komárom 58.4 8. Csongrádi 55.6 9, Nógrád 10. Pest 11. Zala • 12. Fejér 13. Baranya 14. Tolna 15. Somogy 16. Borsod 17. Veszprém 18. Vas 19. Győr-Sopron százalék 54.2 51.2 50.2 50 48.7 • 16.4 43.9 42.7 39.4 36.6 30.7 A községek versenyében s sorrend ez elsők között a következő: 1. Bihar- terda, 289, 2. Földes 263, 3 Józsa 213, 4. Ujlráz 194, 5. Felgyő 194, 6. Iklnd 186, 7. Csősz 179, 8. Sáránd 169, 9. Hajduszovát 165, 10. Jenő 163, 11. Hercegszántó 150, 12, Nagyút 147, 13. Ómalomsok 146, 14. Václrisújfalu 144, 15. Romár város, 132, 16. Királyhegyes 131, 17. Hollád 126, 18. Klárafalva 122, 19. Encsencs 111, 20. Rohod 111 szá­zalék. Az egyéni teljesítmények közül ki­emelkedik Kóródi István encsencsi há­romholdas dolgozó paraszt, aki 58 szo­rosan, Kelemen András pirtói négyhol­das par as z:, aki 56-szorosan, Bihari ís'ván balkányi háromholdas kispa- rászt, aki 36-szorosan, Makiári Sándor györöcskei négyholdas, aki 34-szeresen teljesítető túl beadási kötelezettségét. Az elmúlt héten 6777 olyan dolgozó paraszt volt, aki terménybeadási köte­lezettségét 200 százalékon felül tel­jesítette. Maiik elvtárs határozati javaslatot nyújtott be a Biztonsági Tanácsban a koreai ellenségeskedés megszüntetésére és egyidejűleg az idegen csapatok visszavonására J. Malik elvtárs, a Szovjetunió képviselője, a Biztonság Tanács augusztus 3-i ülésén kijelentette: „A Biztonsági Tanács már har­madik ülését kénytelen annak az ügyrendi kérdésnek megvitatására fordítani, milyen fogalmazásban tűzzék a Biztonsági Tanács napi­rendjére a koreai kérdést. A vita során a kérdés két szögesen ellen­tétes megközelítése különült el: A békés rendezés, a béke érdeké­ben vitassák-e meg ezt a kérdést, amint a szovjet küldöttség kí­vánja, vagy a koreai hadműveletek to­vábbfolytatásának, az USA kormá­nyának a koreai nép ellen irányuló fegyveres intervenciója fokozásá­nak, az agresszió méretei kiterjesz­tésének, e háború kiterjesztésének céljával vitassák meg a problémát. Az USA kormánya kitart az agresz- szió folytatása és fokozása mellett és mindenképpen akadályozni igyekszik a koreai kérdés békés rendezését. Az USA ki akarja terjeszteni a koreai háborút Igyekszik az Egyesült Nemzetek Szervezetét koreai háborús kaland­jába bevonni, hogy a koreai nép ellen irányuló agresszióját kiter­jessze és fokozza. Az USA kormánya meg akarja akadályozni a béke helyreállítására és megszilárdítására, valamint a Biztonsági Tanács törvényes össze­tételének helyreállítására irányuló kérdés megvitatását, márpedig Kína részvétele nélkül a Biztonsági Ta­nács nem tekinthető jogrendszerű összetételében működőnek és nem hozhat jogérvényes döntéseket. Az USA megbízottja és angol kollégája igyekeznek agressziós ja­vaslataiknak lényegét, a „konflik­tus lokalizálásáról” szóló szóbeszé­dekkel leplezni, hogy elfedjék az USA kormányának törekvését. Ki akarja bővíteni a hadműveletek méreteit az által, hogy a koreai nép ellen irányuló háború­ban való részvételbe bevonja más államok fegyveres erőit, fokozza az amerikai légierő barbár terrortámadásait Korea békés vá­rosai és falvai ellen, növeli az áldo­zatok számát a koreai békés lakos­ság körében, növeli a szántszán­dékos gyilkosságok számát. Megállapította Malik elvtárs, hogy az USA küldöttsége igyekszik meg­akadályozni a Biztonsági Tanács­ban a koreai kérdés békés rende­zése problémájának megvitatását,, leleplezte, hogy Június 25-én a dél-* koreai provokációs támadás előre kitervelt és előkészített terv szerint, az amerikai katonai tanácsadók Irányításával és közvetlen részvé­telével, valamint az USA magasállású hi­vatalos . személyiségeinek tudtával történt. Az USA uralkodó körei Idprovo- kálták délkoreai bábjaiknak a Ko­reai Népi Demokratikus Köztársa­ság határvidékei ellen indított, tá­madását, siettek ezt a provokációt felhasználni a koreai nép ellen régóta kitervelt és előkészített fegy­veres agressziójuk Igazolására. amikor előretört páncélos ékeik, hídfőiket teljes arcvonal szélesség­ben kiszélesítik, ugyanúgy érik majd utói a „koreai hét“ alatt munkásaink az élen haladókat, az újítókat, a sztahánovistákaf. A pártszervezetek — melyek az egész harc hadvezérei — gondoskodnak arról a „koreai hét” alatt, hogy az élenjárók átadják hasznos tapasz­talataikat a harcban még járat­lanabbaknak. A pártszervezetek mozgósítanak minden erőt, a mű­szaki vezetőket, műszaki értelmi­séget, hogy munkásosztályunk har­ca teljes sikerű legyen, hogy a ko­reai héten minden vonalon győzel­met arasson munkásosztályunk az új normák segítségével. Vállvetve sikeresebb a nevek békeharca! És ezt érzi is a koreai nép! Látja a világ valamennyi dolgozója. A „koreai hét" alatt pedig még inkább érezni fogja a magyar munkásosztály is. Érzi ezt a koreai nép akkor, amikor a hatalmas Szovjetunió világraszóló eredményei acclozzák hősi harcu­kat. Amikor olvassák Malik elv­társnak az amerikai imperialisták felett mondott vádbeszédét. Ami­kor olvassa a nyugati imperialis­ták járma alatt nyögő népek mil- l óinak harcos békeakaratát; az imperialista hadigépezetet veszé­lyeztető hatalmas sztrájkokat, rokonszenvtüntetéseket. Amikor érzi a szovjet, kínai, lengyel, cseh, román, bolgár, albán, magyar nép hatalmas békemegmozdulásaít, a szocializmus éprésének meg-meg- újuló győzelmeit. De ugyanolyan jóleső érzéssel fogadja a nemzet­közi munkásosztály harcos segít­ségét akkor is, am kör a magyar nép forintjaiból küldött kórház­vonat, magyar orvosok segítségé­vel gyógyító balzsamot kap az im­perialisták állal ütött sebekre. A magyar nép pedig ismételten meggyőződik a koreai héten ví­vott békohfircán: a népek össze­fogása, közös békeharca megaka­dályozhatja az imperialisták mes­terkedéseit! A Szovjetunió vezeté­sével a békéért folytatott váll- veiett harc győzelemre v’^ri a világ népeinek békeharcát: a szo­cializmus ügye — melyhez a pél­dát, segítséget a Szovjetunió nyújtja — diadalmaskodik "qj im­perializmus feleit ! U4H1UT .IÓZSIF

Next

/
Oldalképek
Tartalom