Dunántúli Napló, 1950. augusztus (7. évfolyam, 176-202. szám)

1950-08-05 / 180. szám

1050 AUGUSZTUS 5 N P P L O 3 így készüknek a Magasépítési NV fizikai és szellemi dolgozói . A KOREAI HÉTRE Nagy lelkesedéssel készülnek a Pé­csi Magasépítési NV dolgozói a hős koreai nép harca iránt szolidaritásból megindítandó békehétre. A megtartott népneveiöüléscn, amelyet Czöndör Já­nos elvtárs tartott' meg, a népnevelőit előtt, újból ismertette a miniszterta­nács határozatát és a koreai hét je­lentőségét. A népnevelők a megadott jó szempontok alapján megkezdték munkájukat. A vállalat szabadságharcos csoport­ja a koreai hét alakalmával vállalta, hogy két 90 órás szabadságharcos cso­portot képez ki 36—36 lóvei. Az egyik csoportban nagy számban vesznek majd részt a DrSZ-fialalok is. így akarja erősíteni a szabadságharcos csoport a béketábor erejét. Ezzel is segítik a hős koreai harcosokat. A DISZ-itjűság nagy lendülettel készül a koreai hé* kehétre. A DISZ-vezetöség most tár­gyalja meg a feladatokat és az üzemi pártszervezet irányításával közösen jó munkát akarnak kifejteni. Mun­kájuk túlteljesítésével segítik majd ők is az értünk is harcoló koreai népet. Az MSZT is megkezdte már munkáját, Tőrgyóki Józsefné titkár összehívja a vezetőséget és megtárgyalják a fel­adatokat. Az üzemi bizottság hasonló módon megkezdte a koreai hét sikeres előké­szítését. A pártszervezet irányításával minden munkahelyen megszervezik a röpgyiiléseket a koreai héttel kapcso­latban. A pártszervezet és az üzemi bizottság tagjai végiglátogatják a mun­kahelyeket és megadják a szükséges útmutatásokat. ‘ A vállat lakatosüzemében Juhász Károly lízemvezető tartotta meg a rőp- gyülcst. — *li itt, a munkapadok melleit harcolok értük, mert az ö ügyük a mi i&wak is — mondotta beszédében. A továcbickban a műhely párttitkára, Horváth György elvtárs méltatta a ko­reai hét jelentőségét, ezután Engl Ti­bor a műhely DISZ-tiUk&ra beszéli a fiatalokhoz. A feiszólálók közül Sámi Károly és Kovács Géza javítólakatosok nyolc órcs koreai műszakra tettek előter­jesztést. A több. mint kétszáz dolgozót foglalkoztató lakatosüzem dolgozói nagy lelkesedéssel vállalták a munka­idejükön kivül egy nyolcórás műsza­kot. Vállalásukról táviratot, küldtek el Rákosi Mátyás elvtársnak. Az (izem összes szellemi dolgozóit is áthatotta a- koreai néppel való együttérzés. A vállalat valamennyi szellemi- dolgozója az elkövetkezendő koreai hétre azt a felajánlást tették, hogy vasárnap nyolc órai fizikai mun­kát végeznek az egyik építkezésen. A szellemi munkásoknak ez a kezdemé­nyezése azt mulatja, hogy mind job­ban kialakul a fiz'kai és szellemi dol­gozók között a közös célért való küz­delem. Az asztalosműhely dolgozóinak nagy része is csatlakozott a szellemi munkások kiállásához és együtt men­nek ők is dolgozni, közösen a közős célért — a koreai hét sikeréért. MEGYEI VERSENYTABLA B e g y ü í t é s DICSÉRETET ÉRDEMELNEK: Makó Ferencné, Magyarszék, 717, Lóga József, Mecsekpölöske, 540, Karsa János, Kisbattyán, 454, Kollár István, Kisbatiyán, 405, Schober Adán), Aballget, 400, Kovács András, Huszíót, 419, Rab István, Mecseknikos, 410, Csépa István, Tekerés, 309, Bcnkö György, Bakóca, 385, Patak! István, Godisa, 392, Takács. Ferenc, Máriakéménd, 356, Tóth János, Martonfa, 333, Kanyar János, Görcsöny, 320, Vas Adáni, Görcsöny, 351, Horvátli Márkus Pogány, 349, Hegedűs János, Csonkamindszent, 370, Bakonyi Imre, Szabadszentkirály, 378, Bódl János, Hárságy, 367, Gálos Józs’ef, Győd, 924, Martinovics Gáspár, Kátoly, százalék. 2413 Letartóztattak több hutákat ssissikes gabona beadása miatt A fizetni lőrinci rendőrség őrizetbe vette ós a pécsi államügyészségnek átadta Radó József 25 holdas szentlő- rind kocsmárost, akinek lakásában ta­valyról megmaradt, teljesen hasznave­hetetlen 550 kilogramm zsizsikes lisz­tet 'Utáltak, amely megfertőzi© a kő- zolébo tárolt 40 mázsa új búzáját is. Ónodi Lajos 39 holdas szavai kulák zsizsikes búzát szolga l'alottt be a . földművesszövetikczct raktárába. Borki János vajszlói ktrlák ugyan­csak zsizsikes búzá' akart beszolgál­tatni, nem különben Rngoncsa János diósviszi™ kulák is. Hasonló bűncselekményért vettek őrizetbe Máié György csátiyoszfói ktt- lákol, mert 20 mázsa zsizsikes búzát szolgáltatott be a íöldmüvesszöveikc- 2et raktárába. Csányi Lajos ócsárdi ku­lák viszont nedves búzát szolgáltatott be. Szia én zsizsikes búzát akart a földművesszövetkezet raktárába beszol­gáltatni Szabóka Lajos pécsváradi ku­lák. A pécsi államügyészség a fenti ktiiákok ellen közelid ás érdekeit ve­szélyeztető bűncselekmény miató emel vádat. Győzelmi jelentések az üzemekből Dolgozóink nap mint nap, túlteljesítik új n >rm íjukat Augusztus elsejével bevezették az új normákat a pécsi és baranyai üzemek egy részében. Ig.v a Zsol- nay-gyárban, Dohánygyárban, a Kesztyűgyár NV-ben, a mohácsi Selyemgyárban. Ugyanígy a MESZ- HART-aknákon és a MÁSZ bá­nyáknál is, ahol a darabbér be­vezetésével együtt történt meg a normák rendezése és alapbér eme­lése. Az új normák új lendületet ad~ tak a dolgozóknak üzemeinkben, a bányákon és úgyszólván mindenütt beváltották az előre mondott ígé­retet: „Túlteljesítjük az új normá­kat is". A beérkezett eredmények a kom­lói Kossuth-aknán is azt bizonyít­ják, hogy új leudüiclct ved a lerme.ékcnység. így Rein János 148 százalékot ért el új normájával, fizetése egy mű­szakra 41.63 forint. Hoffman Má­tyás 101 százalékot teljesített, ami­vel 28.20 form tot keresett. Kusz Já­nos, aki fél műszakon csapatvezető volt, így is 144 százalékot teljesí­tett és 40.52 forintot keresett. Szed­tek Ferenc teljesítménye 91 száza­lék volt, fizetése 25.72 íortnf. Czu- kor József 138 százalékos teljesít­ményt ért el, keresett 38.70 forintot, míg Juhász Dezső csillés 124 száza­lékos teljesítményére 34.72 fol'intot keresett. Dreu Henrik 113 száza­lékot ért el, amiért 31-64 forintot fizetnek neki, Vurst József 102 szá­zalékot teljesített, keresett 28.81 fo­rintot. Andrások Tamás 128 száza­lékos teljesítménye után 35.91 fo­rintot kap. A MESZflART-aliiiák közül István-aknáról érkezett eddig ered­mény. Itt Draskóczi József 182 szá­zalékra teljesítette • új normáját, ezért 69.30 forintot keresett. Gál János 152 százalékos teljesítményt ért el, amiért 72.85 forintot kap. Gál Jánosnak a keresete azért ilyen magas, mert sok apró más munkát is végzett, ami a darabbérezésben természetesen most díjazva lesz. Szemes Lajos 125 százalékok teljc- stíményt ért el, 40.70 forintot ke­resett. Ott Bálint 114 százalékot ért cl, amiért 37.73 forintot kap. A legújabb jelentések azt bizo­nyítják, hogy az az eredmény, melyet a Zsofuay-gyárliaai az első nap elértek, napról-napra fokozódni fog. Az új normák be­vezetését követő második napon még több dolgozó teljesítette túl az új normáját. így a korongosoknál Schmidt Lajos 109, Kolonics István 135, Varga László 117, Herrc Osz­kár. Rotflug Gyula 105, Szabadella Lajos és Gulyás Béla 110 száza­lékra teljesítette a második napon új normáját. A sajtoló műhe'yben Hajdú Mária 102, Kovácsics Jó­zsefné 102. Sobtokcr Jolán, Szilágyi Dezsőné, Hanák Irma. CSicsók Gyu­la né rasehégvűrü présetek 105, Sza­lontól Margit és Szacskó János, pedig 111 százalékra teljesítették új normáikat. Az öntőrnühelyben Fü'eki Mihályné 106. a formaöntö­dében Szentesi Jenő 104 és Kár­páti János 110 százalékra teljesí­tette új normáját. A Dohánygyárból is örömmel jelentették, hogy Ta­kács Maria, Szilágyi DczsŐné és Vcrle Vilmosnó is csatlakozott azok­hoz a dolgozókhoz, akik már az első napon túlteljesítették • az uj normáikat. Mindhárman 103 száza­lékra teljesítették új normáikat. A jelentéseket lehetne végnélkül sorolni. Mind újabb és újabb dolgo­zók érik utol azokat, akik már az első nap túlteljesítették az új nor­mákat. Minden nap újabb és újabb százak sújtanak le eredményeikkel az imperialista háborús gyújtoga­tok mesterkedéseire. Azok pedig, akik az első, második, napon még nem tudták utolérni az clmunká- sokat, a békefront élharcosait, azok is fogadalmat tettek arra. hogy a „koreai héten" egytől-egyig felzár­kóznak a békeharc élvonalába. Ac élenjárók segítsék tapasztalataik átadásával őket, hogy fogadalmukat, könnyebben válthassák valóra, hogy egységesen, sokkal nagyobb erővel szállhassanak szembe az impe­rialisták minden mesterkedésével. A Széchenyi- és Ándrás-akna termelési értekezletén a dolgozók megfogadták, hogy úgy mennyiségben mint minőségben emelik termelésüket Számos telkes vállalás történt a koreai hétre Kintről behallatszik a csillék csattogása és tompa hangjuk né­mán ül el a pécsbányatelepi Szé- chenyi-akna nagycsarnokának falai között. A nagycsarnokban arról be­szélnek a bányászok, hogyan le­hetne még több szenet termelni. Az öszegyűlt dolgozók és műszaki ér­telmiségiek ennek lehetőségeit la­tolgatták a termelési értekezleten. A felmerült kérdések élénk vitát váltottak ki, amelynek elindítója Börzsei Mihály üzemvezető beszá­molója és Garaí Gáspár ÜB titkár referátuma volt. — A mai termelési értekezletnek nagy a jelentősége a pécsbánya­telepi Széchenyi- és András-akna további munkája szempontjából, mert ennek az értekezletnek for­dulópontot kell teremteni mun­kánkban — mondta bevezetőben Börzsei Mihály-. Ezután rátért a második negyed­év utolsó hónapjának eredményei­re, hiányosságaira. Eszerint a július Számos község rövidesen befelezi begflljtési tervét ■ Átadták a vándorzászlót Garé dolgozó parasztjainak Szegvár és Mind szent dolgo* i pa­rasztjainak versenyfelhívása adta len­dület nap mint nap fokozza a begyűj­tési versenyt. A dolgozó parasztok leg­több helyen lelkesen veszik ki részü­ket a kenyőrcsata második részéből fs gabonájukat minden késedelem nélkül beadják a terményraktárba. A közsé­gek sorát csak pár nap választja tel már, hogy befejezzék a terménybe- gyüjté.st s h terv túlteljesítéséért dol­gozzanak, mint az élenjáfó községék, A terménybcgyüjtési clöii-nyzatot befejezett községek közé tarloz’k tűire is, ahol mór napokkal ezelőtt teljest, lelték a tervet s tnn már több száza­lékkal túlhaladták. Jó munkájuk elismeréseképpen szerdán etee ünnepélyes keretek között falugyűlésen adták át a Pécsi Bőrgyúr dolgozó! által fel­ajánlott versenyzószlót. A gyűlésen megjelent a fnlu opr! ju- nagyja s lelkes Ötönunel veitek tudo­másuk hogy iő munkájúit nyomán ed­dig fik állnak az első helyen a begyüj tesi versenyben, Hosszú Józ.sefiié elvtársid), g megye; DÉFÖSZ vcrsenyfelelöse ünnepi be­szédében kihangsúlyozta hogy n do' cozö parasztság sohasem éri'zto ennyire a begyűjtés jclenfÖsigél, miit most < mindent megtesz hogy sikerre vigvo. A dolgozó parasztságunk tudja, hogy minden szem beadott gabonával erősíti a bíketábort és segíti a hős köreid nép szabcdtéghítrcá'b aki a mi békénkért is harcol, Ezután Herr György elvláirs, a bőrgyár dolgotió nevében üdvözölte Garé dol­gozó parasztjait, abból az alkalom­ból, hogy a begyűjtési vándovzászlót megkapták. Ez bizonyítja *— mondotta — b°gy a község dolgozó parasztjai meg­értettek Pártunk felhívását s sietnek eleget tenni kötelességüknek, hogy ezzel ts eld;evirik a munkás-pa­raszt szövetséget» dolgozó népünk államát,­mnjd hatalma« lelkesedés és taps köze­pette átadta a gyönyörű vándorzászlót A község dolgozó parasztjainak ne­vében Vörös József községi bíró vette ál a zászlót. * — Egy emberként nu y fogadjuk, hogy Jó munkánkkal, szorgalmunkká! azon leszünk, hogy többször is kiér­demeljük n munka megbecsülésének lobogóját — mondotta nagy tapstól kí­sérve majd az tnlernacionálé etettek» lésével befejeződött a lelkes hangulatú gyűlés. \ begyűjtésben élenjáró községek közé tartoznak: Hidi o. Dunn-zckcső' Póc*a, Kis tamást, Almamellék. Hóból, Rév- IolU( Gcrényes. Felsőmindszent és Ág, ahol az elkövetkező napok­ban befejezik a begyűjtési terv teljesítését. Azonban a megyében még számos olyan község van, ahol vonlatottun megy a begyűjtés. Ezek közé iarteíiik Püspöklak, Eazcknsboün, Hlmesháza, Ilocska, Peterd, Iloinonya, Pederj és Ilgksa községek, ahol még egész ke vés százalékban teljesítették az elő­irányzatot.' Ezekben a községekben meg kell javítani a felvilágosító munkál, mely alapja a jó eredmény eléré­sének. A gépállomást cséplőgépek között folyó verseny során újabb kima­gasló eredmények születtek. Az Üjpolrei gépállomás dolgozói közül Véiics József 1300-ns, Varró István 800-as, Bitter Alitól 1670-cs, Jávoriul Lajos 1300-as, Hábcrkörti János 1070 os, Kohl János lft70-os, Gál János 1070-e.s és Kovács József 1070-rs gépé­vel tegnap nrfe.jcr.te az egész, idényre szóló cséplésl tervét,/Az újpem-i és a többi gépállomások dolgozóiak jó munkája, telkes versenyszelleme lelte lehetővé, hogy az lltküiíponi 10t,0 ‘/A. zalékban tudta teljesíteni a eséplest tervét. havi tervelőirányzatot, nyersszénben 101 százalékra teljesítették. — De ez csalt a nyersszén mondta —, ha azonban a tisztaszén- termelést vesszük, "akkor kedvezőt­len képet kapunk. Ugyanis a ter­melésben olyan nagy százalék volt a pala, hogy a lisztaszéntermeló- sünk alul maradt a tervelőirányza­ton, mert ezt csak 96.6 százalékban teljesítettük. Ennek oka, hogy a dolgozók elhanyagoljak a ttsztáh- tcrmclést és nagymennyiségű palát hagynak a kifejtett szénben. — Ezen a hc'yzeten sürgősen vál­toztatni kell — folytatta Börzsei üzemvezető csakúgy mint a fa felhasználásában, mert ebben a hó­napban 2.5 százalékkal, több fát használtunk fel, mint amennyit az előirányzatban számítottunk. Rossz példának hozta fel a íletla- íéjtést, ahol annak ellenére hogy beállt a fejtés, egy műszakra való lát találtak heVctvc. Elmondta" azt is. Hogy az egy főre és egy műszakra cső súlytermelési .mennyiség . is alul maradi az előirányzaton, mint a 72\ kiló szén helyeit átlagosan 021 kilót fejteit ki egy bányász., egy'egy mű­szak alatt. 4 meiesjcsáliánHáÜás taetére éta mkertelt a ie íesitménv és a dereset — Ennek Oka — állapítólla meg —. nagyrészben, a nagyszámú műszakmu- lasztás, ami itt Pécsbányatelepen nagy ..divattá" vált. Minden ezer munkás' bál 2.0 müszakmulasztó van egy nap alatt, Ez tarthatatlan állapot és ezen változtatni kell a munkatársaknak, mert így nem tudójuk hiányosságain­kat kijavítani. Ismertette továbbiakban a feltárási munkák előirányzaiának teljesítését amely július hónap folyamán 97.4 százalék volt, míg az elöváfósl elő­irányzat teljesítése. 116 százalék. Be­szélt ezután a melogcsákányteéltés bevezetésének ielntőségérő) és meg­állapította. hogy azóta emelkedett a teljesítmény és a kereset Is nőtt. A ínunkafelajánlások tellesítéSjébén mát tietn ilVon kedvező a- kén, mert min­den második dö'gozó teljesítette Csak ,1 vállalását'. — Feladatunk — mondta —.hogy ezeket a hiányosságokat a muszak- szovvezés megjavításával az ellenőr­zési munka megjavításával, az Igazo­latlan m{is - ikmi’teS'i'ások megszűnte lésével kijavítsuk. Mi ifibbet lerir1 nnnab löijfc ’est a bére Beszélt ezután az elsejével beveze­tett darabbé.rezásrfil- az alapbéremelé­sekről és alapok lálékoztalást adotté teo/píteftenriif r(z dl hétezeri letldS'zer- ről. ViVíjíossn tlfihievfttű/ta n norma rendezés ielonlőséqél majd szólott a koreai nép hősi harcától. — Ehhez H harchoz és a hős ko­reai nép győzelméhez mi is hozzá - segíthetünk, ha többet termelünk. A hétlön kezdődő „koreai hét"-re fogad­juk meg, hogy kiváló teljesítménye két fogunk felmutatni. Fogadjuk meg. hogy a hiányosságokat kijavítjuk. En­nek a fogadalomnak n végrehajtása kezdődjön e! a holnapi nappal és foly­tatódjon a „koreai hóf'-lel és e továb­bi hónapokkal — fejezte bo beszédét. Ezután, Garat Gáspár elvtárs, ÜB- .litkár mondta el beszédét és konkre­tizálta üzemi szakszervezetükre a Politikai Bizottság határozatát, amely ben önkritikát gyakorolva, feltárta n szakszervezeti munka hiányosságait. Beszélt ezután 0 normarer.dtZésrőI és az alapbéremelésről. — Sokan azt hiszik, mondln —, hogy az alapbéremeléssel emelkedik a fizetés még akkor is, ha nem térni'.: Ilink kellően. Nem etviiirsak! Aki nem tergael többet, annak fizetése az emelkedés helyett csökkenni fog. Garai elvtárs, UB-titkár beszéde után nágv számban szóltak hozzá a dolgozók a felvetett problémákhoz és kérdéseket intézlek BörZs1-! iitotnví/i- iöhöz a darabbér elszámolásával kap­csolatosat), számosán pedig rámu!«:- lak: hol és hogyan lohst javítahi a hiányosságokon. Közel 50 felszólalás hangzott el és a felszólalók nagyié' sze vállalta ül normájának túlteljesí­tését a „koreai hét" re. így Ferk Já­nos megfogadta, hogy 10 százalékká) (eljesíti túl a normáját, Minden s?á?aiék lúMiesliés egv-eov csapás az iiapei laisiáira Szécsi Zoltán felszólalásában mond­ta: „Ahány százalékkal tűltrllcslllilk normánkat, annyi csapást métünk az Imperialisták fejére." Vállalta normá­jának 10 HrXŰfalékkúl Való túlteljesíté­sét. Etil István elvlárs a csapata ne­vében felajánlotta hogy 19 százalé­kos palájukat A százalékra csökken­tik le. míg a termel ist 10 százalékkal emelik. A Molnár fejtési csapat nevé­ben Sudár Ferenc Kossuth-dijas Vá­jár jelentette be, hogy a rossz fejtési Viszonyok mellett is 10 szótnlékkal többel termelnek. A Berta csapat szín tén 10 százalékot, Tóth Dezső pedig 1.2 méterrel főbb n’apvágatot haji ki a koreai héten. Még számosán tellek felajánlási a dolgozók közül a ..koreai hét" tiszte- letérn és fogadták íh^g. hogy a imin- káhlltbáh féli ölhet 6 hiányosságokat kijavítják. A Síéchenyl-okha lernte ésl értekez­lete jó és lelkes volt. A konkrét. VI lapos beszámolók hö kéne' adlak a dolgozóknak az üzem helyzetéről, ó hozzászólásokban elhaito/olleV a ión­ján valóban jelentős fordülöoor.i voh a termelési éilekezle' a FzárhöitV' akna munkáIában. Mos1 az a feladói, hogy végre is hfíjlaék - völlaMseKa:. \

Next

/
Oldalképek
Tartalom