Dunántúli Napló, 1950. augusztus (7. évfolyam, 176-202. szám)
1950-08-27 / 199. szám
' 1950 AUGUSZTUS 21 M Ä V L O 9 Most ott munkavezető, ahol naponta 5fs hetenként változik a táj. Nem az erdők változtak meg a hegyoldalban, ragy a iehéiliasú felhők, hanem a kö- 'könyősl dombtetőn formálódik az új városrész képe. Winkler Lőrinc ismerte már akkor ezt a: dombtetőt, amikor még iü nőtte be és Komló, a kis bányászközség még nem kapaszkodott lel ide, hanem tent tespedt. a völgyben. 1934-ben jött Komlóra, munkát keresett. Két kezét gsebébe dugta. Nem hozott magával semmit, csak amit addig tanult. Akkor már tíz éve járt a kapitalizmus „munkásiskoiájába", a munkanélküli, ség, az éhezés tantárgyaiból eddig még sikerrel vizsgázott. 1924-ben inasként hcsilte az „Iskolát" a Lampart vasöntödéjében, majd rövidesen a gazdasági válság miatt „járványszünetei" rendellek el c gyárigazgalók. Leállt a Lamport, majd uiána sorra mind a nagy gépgyárak, leszerelték a gépeket és kioltották a kazánokat. Soha nem volt olyan tiszta az ég Budapest lelett, nem teste',te szürkéié a gyárkémények korma. Ez alatt a Úszta ég alat gyűlölte meg a kizsákmányolást, a kapitalizmust. Ezután négy évig egy fatelepen dől. gozott, majd a Goldbergerhez került kártolónak. Már a harmadik éve dől. gozott olt, amikor aktívan résztvetl a lonórészleg sztrájkjának megszervezésében. Három hete sztrájkoltak már és cl.szelniük magukat, hogy addig nem is adják icl a harcot, amíg követeléseiket nem teljesítik. Ekkor azonban a „sárga" szakszervezet jobboldali ezolciáldemokrata vezetői összepaktál- iák a tőkésekkel, jó pénzért elárulták a sztrájkot és elkezdték magyarázni, hegy nincs értelme tovább „dacoskod. ni", mindenki vegye fel a munkát. Xftn haliéra Hah rájuk, még három hétig tarlóit azután is a sztrájk, de néki már nem volt többé maradása a gyárban. Ez alatt a hat hét aiatt gyűlölte meg a munkásosztály aljas árulóit, a jobboldali szociáldemokratákat. Komlón a bányánál dolgozott, de Szeli Isivfn bányaigazgató, komlói kiskirály feketelistára tette. Újból zseb. re dugta a kezét és más munka után nézeti. 1935-ben a budapesti Mann cégnél kezdte kitanulni a kőművességei. Akkor a ' Duhapa/otát ' építették, a „legelőkelőbb" honi és külföldi nagytőké. sek szállodáját. Féléves inas volt, amikor tüntetést szerveztek azért, hogy emeljék tel a 40-50 lílléres szakmunkás órabéreket 'és szállítsák le a munkaidőt napi nyolc órára. A tüntetés útiránya a Pozsonyi-álon át a Városliget volt. Még a Pozsonyl'út elején haladt a tüntetők áfadala, mikor hirtelen minden oldal, tál rendőrök, lovasrendőrök rohantak rájuk. — Árulás! — kiáltotta valaki, de csak egy percre torpant meg a tömeg, azután bátran szembenézlek a kard- lapokkül és jó pár rendőrt lerángattak a lo válói. Kinkier elvldrsat egy inasfár- sávnl együtt négy rendőr lógta közre, berángatták őket egy kapualjba és úgy összeverték mindkettőjüket, hogy húrom napig nyomták utána az ágyat. . 1048-bon derült ki, hogy az áruló Rajk súgta be a tüntetést. Rajk maga Is elismerte a tárgyaláson, hogy be- eógókent kirakodott be az akkor egyik legharcosabb szakszervezetbe, a MÉ. MÖSZ-ba. Ezután minden évben voltak sztrájkok, állandóan harcban álltak a jobboldali szociáldemokrata sztrájktörők, kel, akik rendőri kísérettel dolgoztak. — Persze, hogy ma is harcot kell iolytatni ellenük — mondja Winkler elvtárs —, amikor a Dunapalotát építettük, akkor mindenáron dolgozni akartak, most, amikor gyönyörű há- nyászházakal építünk, nem tetszik nékik a munka és a verseny ellen próbálnak lazítani. — Nem feledkeztem meg, hogy k'~ csodák Is ezek a jobboldali szociáldemokraták. Tudom jól, hogy az építőipar csak akkor lesz újból olyan harcos és forradalmi, ha az ellenségei kivetjük magunk közül. — Abból a csoportból, amelynek én vagyok a munkavezetője már ellávo- litolluk Kovács Jenő volt jegyzet, aki a fiatalokat próbálta jobboldali szociáldemokrata demagógiával megier. főzni és végül azt mondta nékik: „Ne. hogy elmondjátok, amit én beszélek, mert én voltam is valaki, és leszek is valaki." Gazember volt és az is lesz. — Eltávolítottunk egy volt sxnxn- dost és egy kirúgott iskolaigazgatót, akik, mint gépkezelők dolgoztak, de állandóan „törése" volt a gépnek és állt, Azonban a százados most a Mélyépítő NV-nél dolgozik, mint gépkezelő, 1200 íorint fizetéssel. — Fokozatosan tisztul meg az építőipar az ilyen salaktól. A Politikai Bizottság és a minisztertanács határozata óta sokat icjlödli'mk. — Tudjuk, hogy nagy erőpróba számunkra az új normák hétfői bevezetése, annyiból, hogy most kell megmutatni jó munkával, az új normák túlteljesítésével azt, hogy méltók akarunk lenni az építőmunkások harcos múltjához ... Most majd az építőmunkások is megmutatják, hogy tudnak igazán jól dolgozni1 A kökönyösi dombtetőn a régi szervezett dolgozók, a kommunisták élesztik fel a iiatalokban Is azt a virtust, mellyel kitartottak sztrájkokban, tüntetésekben, kardlapolckal szemben, amellyel ma becsületes bérért napfényes munkásla' ásókkal változtatják meg a tájat Komlón és szerte az országban. Szántó Tibor A BÉKEBIZOTTSAGOK ÚJ FELADATAI Az elmúlt hónapok mérlege világos képet ad az csztályharc nagymértékű fokozódásáról. A mérleg egyik serpenyőjében az ellenség, az új véres háborút előidézni akaró veszett imperializmus áil. Egyre dühösebben igyekszik recsegő, düledezö hatalmát megtartani, a végső összeomlástól megmenteni. 'Ez az eszeveszett próbálkozás mutatkozik meg a koreai agresszióban, ezt igazolja a Belga Kommunista Párt elnökének meggyilkoltatása. De ez a magyarázata a sikertelen ausztráliai toborzásnak, a bábállamok fölötti fokozódó terrorjának is. A mérleg másik oldalán a béke, a haladás erői állanak. Minden józan gondolkozásét ember békét kíván és ez már nemcsak kívánság. A családjukat. életüket, jövőjüket féltő dolgozók százmilliói tettek hitet a béke mellett aláírásukkal és még az imperialista elnyomás alatt Álló országok dolgozói sztrájkokkal, tömegtüntetésekkel, fegyverkirakás megtagadásával folytatják a küzdelmet a béka megszervezéséért. A szabad országok népei pedig politikai és gazdasági hatalmuk megszilárdításával, a termelés növelésével, munkaversenyük fokozásával, a küzdők melletti szolidaritással, erkölcsi é* anyagi bátorítással szolgáljak a nemes harc sikerét. A mérleg nyelve a béke erűnek naA Soplama MSZ-íiataljal Isotcoí indítanak az nj normák teljesítéséért Igen fontos tévhitet kívánunk alábbi közlésünkkel eloszlatni: Az osztályba nem sorolt, degen- ÜOTgalmi Budapesti Astoria Szálloda Nemzeti Vállalatról sokan azt hitték és Hiszik, hogy a kikü.dc- tési rendelvényt nem fogadja el> — Holott politikai és gazdasági vo »álon egyaránt az a célunk, hogy ; Hivatalos küldetésben járó dolgozótársainknak a legjobb ellielye- rótt nyújtsuk. Ezt a politikai célkitűzést őssz- 1 Hangba hozzuk a gazdaságival. Í A kapacitás jobb kihasználása , biztosítja a rentabilitást is. Ehhez kjAtjÜk a kiküldő kőziileteknek | fngftságét azzal, hogy munkatár- Colák szállodánkba irányításával, a számukra jó elhelyezést és 4, jréizfinkre a kapacitás jobb teiliasz- jr fválását biztosíthassuk. * „AZ ASTORIA SZÁLLODA NV a dolgozókéA Dolgozó Ifjúság Szövetségének megteremtése új lehetőségeket égyben ú] feladatokat állított az ifjúság elé. Rákosi elvtársnak a DISZ kongresszuson elmondott beszéde hosszú időre utat mutat ifjúságunknak. Rákosi elvtárs komoly és megtisztelő feladatokat bízott a DISZ-fiatalok elé a termelés területén is. Fiataloknak és különösen a DISZ-ifjúságnak rá kell szolgálni Pártunk bizalmára, teljesíteni keli a feladatokat, elől keit járni a termelésben. A Koreai Hét mérlegre tette a Sopiana fiataljainak munkáját, megmutatkoztak a szép eredmények. Glück Nándor esztergályos a békehéten újí. tást vezetett be, áttért a háromkéses rendszerre. Előző heti 115 százalékos átlagteljesítményét a Koreai-Héten 309 százalékra emelte fel. Gadó György szép fejlődésről számolhat be. A Koreai Hét előtt 10! százalékot teljesített, mig a Koreai Héten 216 százalékra emelte teljesítményét, amit az Alkotmány ünnepén is megtartott. A munkához való jó vi szonyn, megjavította egész egyénisé. gét. Azelőtt komolytalan ifjúmunkásból, meggondolt, jól termelő ifjúmunkás vált. Az üzem fiataljainak 97 százaléka hosszúlejáratú versenyszerződést kötött. A versenyszerződések megkötése kor történtek felajánlások is. Ambru- sics János lakatos felajánlotta, hogy ezévi tervét október 15-re befejezi, már november 28-nál tart. Hopp Ferenc DISZ-titkár november végére vál, lalta évi tervének teljesítését, október 16-nál tart. Szopka Mihály tervtcljesí- tésével október 9-énél tart. ., A szép eredmények mutatják, hogy a legtöbb ifjúmunkás komolyan, oda. adással végezte a munkáját. Azonban a szép eredmények melleit lemaradások is mutatkoznak. Azoknál a fiataloknál, akik a munká. bon elmaradtak, az tapasztalható, | hogy elméletileg is, fejletlenek. Ma sem érzik át azt, hogy Pártunk és Al- kótmányunk milyen sok jót, biztos életet, gondtalan megélhetést biztosít számukra. A. legnagyobb lemaradás Tajti Gyulánál tapasztalható, aki még csak jú_ lius 4-nél tart a tervtel jcsitésben. Alig különb a helyzet Mókus Bélánál, aki 25-énél tart. Beck Ferenc is még hátul,^ augusztus 8-nál tart a hosszúlejára iú varsenyszerződés évi terv! élj esi. tésében. Nem elég az hogy a lemaradott ifjúmunkások a falitáblára kerülnek. A DISZ vezetőségnek segítséget kell nyújtani a fiataloknak. Meg kell vizsgálni a lemaradások okát, fokozottabb ellenőrzéssel, a felmerülő hibákat idejekorán kell orvosolni. Ezért a DISZ-vezcíöség nyújtson segítséget, hogy a lemaradásokat még idejekorán be tudják hozni. ■ iléi f an {«ezdodili egy újabb dönt« útközei, amelyet a DISZ-fiataloknak meg kel! nyerni. Az új normák túlteljesítéséről van szó. Szili Ferenc lakatos, aki tervét hétfőn, november elsején folytatja, rop. gyűlésen az első volt Szálai Istvánnal együtt (október tizedikénél tart), aki bejelentette, hogy a gyűrűshenger szerelési munkáinál új normáját az első héten 5 százalékkal túlteljesíti. Glück Nándor esztergályos az eddi. gi háromkéses módszerét továbbtöké- ictesíti. A kerekek újfajta befogásával a centrirozást kiküszöböli. Felajánlotta, hogy már az első héten új Donnáját 30 százalékkal túlteljesíti. Ma- decki Elek gyűrűs esztergályos vállal, ta, hogy új normáját az első héten túlszárnyalja. A Sopiana DIS7.-fiata.ljai kellő felkészültséggel, a még fennálló hiányosságok kiküszöbölésével, a lemaradót tak megsegítésével, újból győzelemre készül, sikerrel akarják megvívni azt az ütközetüket, amelyet az új normák túlteljesítése érdekében folytatnak. F. E. Versenyeznek az üzemek, hogy ki jegyez * több színházi bérletet Az őszi eziniévad megkezdése előtt városunkban is megindult a bérlete>- zós sikeréért vívott küzdelem. Dolgozóink masukénak érzik és vallják a színházat 6 támogatásukkal egyre fokozottabbali járulnak hozzá & kul- túrforradalom színházi vonalon fc megvalósításra váró győzelméhez. Éppen ezért üzemeink dolgozói versenybe léptek egymással x minél nagyobbszámú bérletjegyzée sikeréért Csalt pár napja folyik a bérle- tezés, e máris kitűnő eredmények születtek. Jelenleg a pécsi bőrgyár vezet 500 bérlettel, második a Zsol- ■nay-gyár 400, harmadik a Kokszművek 100 bérletváltással. Az 50 százalékos kedvezményt biztosító és 14 előadásra szóló bérleteket reggel fél kilenctől délután fél ötig az IBUSZ jegyirodájában (Szó- chenyi-tér). este 6—8-ig pedig a színház pénztáránál válthatják dolgozóink. Üzemeink, vállalataink vegyenek részt a versenyben, mert ezzel nemcsak saját művelődésüket, és szórakozásukat, hanem a kultúrfor- radalom győzelemrevitelét is előbbre segítik. ,* A pécsi Nemzeti Színház <W művésze számára bútorozott szobákat keres. Címeket a színház gondnokánál kérik, hogy adják le. Fellendült a szabadságharcos mozgalom a Bőrgyárban A Pécsi Bőrgyárban a régi szabad, ságharcos vezetőség munkáját az új vezetőség felfrissítette és máris nagyszerűen haladnak a bőrgyárban a szervezési munkák. Az üzemi cóllövőverseny megindulása is megmutatja, a gyár műhelyeiben dolgozók lelkesedését a mozgalom iránt. A megnyitón Sas Miklós bajtárs, lövészfelelős beszédében a céllövősport hatalmas honvédelmi jelentőségével foglalkozott. — A koreai események, az amerikai imperializmus aljas támadása a békés koreai nép ellen világosan megmutatja, hogy a béke megvédésé. hez kevés csak óhajtani a békét. Fel kell készülni annak aktív megvédésére. Minden becsületes dolgozónak kötelessége megvédeni a hazát — mondotta Sas bajtárs. Kérte a fajtársakat, hogy soha ne veszítsék szem elől nagy példaképüket-, a Szovjetuniót, a, DOSZAKM szervezetét, amelynek tapasztalatait, útmutatásait örömmel ' tesszük magunkévá. Beszéde után a vezetőség elsőnek állt a lupádhoz, hogy ezzel a gyakorlatban is jó példával járjon elől. Utána egymásután teltek meg a 10- álUhok. Mintegy 100 bőrgyári dolgozó vett részt a céUö vőverseny első napján, A vezetőség ígéretet lett hogy a hót folyamán még többen folytatják a küzdelmet. Már az első napon is remek eredmények születtek a bőrgyári versenyen. A gyár dolgozói céllövőversenyre hívják ki Pécs összes üze moit, hogy kövessék a bőrgyári dől gőzök példáját. Minden dolgozó vegyen részt a most meginduló üzemi céllövő versenyen. A börgyári szabadságharcosok új vezetősége ígéretet tett, hogy a jövő hét folVamán megindítják a kiképzést a szabadságharcos munka megjavítása, a szövetség megerősítése érdekében, hogy az üzem dolgozói is felkészülhessenek a béke megvédésének magasztos feladatára. trVoo*’ 6s%PKÉRELEM A NÉPBÜFFÉ VEZETŐSÉGÉHEZ Mi. dolgozók a népbüffé napi étke ző vendégei néhány nap óta kénytelenek vagyunk időnket elvesztegetni egy célszerűnek egyáltalán nem monható újítás miatt Ugyanis. - ha megváltjuk az ebéd blokkot, akikor utána ál ihatunk és várhatunk az ital blokkért, nem beszélve arról, hogy mennyi idő múlik eh mig az ételt és az italt megkapjuk. Kérjük a vezető séget. ha jövőben újítás történik. lehetőleg olyan újítást vezessenek be ami a dolgozók előnyét és időmegtakarítását szolgálja. Szabadság! Horváth Kálmánná. Tihanyi Jcnőné, Szél Antal. Francs ic« Gynla. Magyar József. gyobb eredményeit mutatja és nem két* séges a harc kimenetele. Azonban nekünk érdekünk, hogy az a gyózelzn» minél előbb következzék be és ereje feltétlen átütő, vagyis olyan legyen, hogy alapjában megsemmisítse a rothadó, düledezö imperializmust. Ezéri a sikerért pedig még sokat kell te női. És különösen sokat kell tenni a béke- bizottságainknak. akik aktív részvevői ennek a harcnak. Az aláírási mozgalom terén, a koreai nép megsegítését célzó tábori kórházra való gyűjtésénél, a Koreai Hét szervezésénél általában ió munkát végeztek békebizettságaink: Az ö munkájuk eredménye is az- a hatalmas lelkesedés, mely eitöitőtte és még erősebb küzdelemre ösztönözte a dolgotok millióit. Újabb és újabb vállalások születtek, a teljesítmény emelkedése, a gyorsabb terménybcszolgáltatáa hirdette. hogy megyénk dolgozói is tettekkel adnak méltó választ a háborús tömeg- gyilkosoknak- Azonban a jó eredmények melleit fal kell fedni a tapasztalt hiányosságokat és Hibákat is. T öbb helyen volt tapasztalható a kampányszerüség, mely égve» feladatok elvégzése után mutatkozott meg a tanácstalanságban, öntevékenység hiányában, a harca kedv erősödd lendületének törésében. Hiba az, bogy egyes béfccbizotUágaink nem látják ntég | világosan feladataikat, nem tudják i mozgósítani aktíváikat, nem érzik még az állandó, megállásnéHcüli fdvilágo .itó munka szükségét Komoly hiányos rág az, hogy nem kötik össze a politikai eseményeket a dolgozók mindennapi küzdelmeivel. Mindezeket a megyénk területén is fenálló hibákat a Mcgvédjük a Békét Mozgalom Országos Tanácsa útmutatása és a megalakult Megyei Békeiri- zottság jó felvilágosító munkája alapján a békebizótts ágokkal szorosan együtt dolgozva fogjuk kijavítani. Bckebizotlságcinkra nagy feladatok párnak. Munkájuk nem lesz könnyű, de ez a1 munka rendkívül fontos. Tartsanak szoros kapcsolatot a Megyei Békeirodéval és a Békemozgalom Országom Titkárságával. Dolgozzanak együtt a tömegszarvezetekkel, vegyenek résit • helyi megmozdulásokban és kui térrend érvényekén. Türekadpoek arra, hogy a béke megvédéséért folytatott hanrukat hatalmas tömegmozgalommá fejlesszék. Megyénk dolgozói a vállalások ftl)o- sitésévcl, sőt tülteljosítésévd, magasabb termelékenységgel, gyorsabb gáti cnaszolgál tatással, forró lelkesccfc-.sel bizonyították be, hogy nemcsak óíojl- ják, hanem harcolnak is a békéért• Ezt a lendületet, ezt a lelkesedést tor.ibb kell fokozni, még szelesebbé, még egységesebbé kell tenni ezt a. mozgalmat, melynek eredménye a világ valamennyi dolgozójának jövőjét jcK-nti. Bckebizotlságaink fokozottabb népnevelő, felvilágosító munkát végezzenek. Rendszeresítsék a kiegyütte'l.et, hassanak oda, hogy minden becsületes dolgozó a mi sorainkba álljon. Minden -dolgozó ismerje meg a remzetközi osztályban: frontjainak helyzetét, ismerj« meg a koreai nép hősi küzdelmét, a belga munkások hatalma« erőfeszítését, ellenáll ásáL V ilágosan lássa minden ember az ellenség igazi arcát, ismerje fd minden becsületes ember a véreskezű imperialisták ügynökét, aki sorainkba férkőzve igyekszik eket verni, aki építő munkánkat igyekszik akadályozni. A nagyobb városok, községek, békebizottságai támogassák a környező községek gyengébb bizottságait- A jó tapasztalatokat, jó módszereket adják át, hogy azokkal minden szélesebb területen fokozhassák a bőkéért folyó küzdelmet. Elengedhetetlen a bekehizottságek számára a sajtó, a Szabad Nép, 1 ar- tós békéért, népi demokráciáért, Eék« és Szabadság, a Dunántúli Napló rendszeres olvasása, cikkeinek megvitatása. Minden újabb eseményre figyeljenek fel és azonnal kössék össze a dolgozók mindennapi munkájával. ,A Békcbizotiságok rendszeres _ kapcsolatot tartsanak a Megyei Béke Irodával, hetenként küldjék be jelentéseket az elvégzett munkáról. Ismertessék a dolgozók fokozódó munka lendületét, hangulatát. Számoljanak be a jó agitáció« módszerekről, mondják el tapasztalataikat, hogy azok kiértékelésével komoly segítséget adhassunk a gyengébben működő bizottságoknak. Ismertessék az ellenség mesterkedéseit s azok leleplezését- Tárják fel a hiányosságokat. hibákat leveleikben, vagy személyesen látogatások alapján, hogy a megyei bekebizoitság azonnal tanácsosai, útmutatással szolgálhasson. Széles területet ölel fel a békéért folyó harc frontján és igen sok megoldásra járó feladat hárul békebizottságainkra, ezért fokozottabban készüljenek fel és végezzék ügy a feladatukat, hogy munkájuk eredménye _népünk, de az egész világ dolgozóinak nagy célját mérföldes léptekkel vigye előre. Horváth Károly a Megyei Békeiroda vezetője.