Dunántúli Napló, 1950. június (7. évfolyam, 125-149. szám)

1950-06-15 / 136. szám

4 M P P Jj. Ó ■1»'3 JÜ\U’S 1.4 Jól dolgozik az orosz intézet — kitűnően vizsgázik az ifjúság / — S'o etoP — Eto bumaga — folyik a beszél­getés a Pécsi Tudomány egyetem orosz Intézetében, Szucsich Tatjána és a hallgatók között. Éppen Brcila István II. éves me­dikus felel. Elmondja, hogy mit lát maga körül, mit csinál, persze mind­ezt, oroszul.— Vöt sztol, komnata, a kilo ‘Miközben. folyik a vizsga, az év­végi kollokvium. Szűcsiek Tatjána elv­társnő, az orosz intézet előadója be­szél az intézet múltjáról, jelenéről. — Intézetünk 1945 óta működik, igazán aktívan azonban csak az idén, február óta kapcsolódott be a neve­lési munkában.- Pálja az intézetnek, hogy minél jobban megk’edveltessük az orosz nyelvet, az orosz nyelv ta­nításán keresztül pedig megismertes­sük, a hallgatósággal a szovjet iro­da Itnat, ' a szovjet népet és a nagy * "ujkilista Szovjetuniót. bizony nehezen ment a magyartól annyira kü­lönböző orosz nyelv el­sajátítása a hallgatóságnak, de né­hány orósz óra után már kedvvel, szeretettel tanultak és így elérték, amit április negyedikére felajánlottak: a jó vizsgaeredményeket. .Szucsich elvtársnő mutatja az osz­tályozónaplót. Valóban csupa kitűnő, jó osztályzat, közepes alig van köz­tük. A feleletek gördülékenységéből, a jó: igeragozásból, az eddig tanult anyag tökéletes ismeretéből arra kö­vetkeztethetünk, hogy a hallgatóság megszerette és szívesen tanulja a ba­ráti szocialista Szovjetunió nyelvét. A szovjet irodalom, a tudományos élet nagyjainak képeivel díszített in­tézetben bizonyítják be felkészültsé­güket a jövő orvosai, jogászai, ké­szülnek arra, hogy tudásukat a szov­jet tudományos irodalom segítségé­vel kibővítsék, gazdagítsák. *- Eísiíilfi előirányzott tervet. Ez persze csak úgy volt lehetséges, hogy a hallgatók nagyon, igyekeztek, szívesen tanultak. De az orosz intézet Boros elv- társnő vezetésével, valamint a'tanul­mányi osztályjs segített a hallgató­ságnak. könnyebbé tette a munkát. In. tézetiink harminc nylevkönyvet köl­csönzött ki a rászorultaknak és a ta­nulmányi osztály, is künvvjuftatássa! segítette a tagságot. Ezek a könyvek nyáron is kinnmaradnak, a hallgatók elviszik magukkal és a nyár folyamán ismételhetnek, tovább képezhetik ma­gukat. Nyilvános nyelvtanfolyamot eddig nem hirdetett meg az intézet. Az elő­adó elvtársnő szerint ennek főleg a tanszemélyzet hiánya az oka. Pedig egészen biztosan nagyon sokan sze­retnének olyanok is megismerkedni az orosz nyelvvel, a szovjet kultúrá­val, akik nincsenek kapcsolatban az egyetemmel. ríni" |Q7^ at(ins?emélvzet. mának szaporítá.-savai minél előbb lehetővé kell tenni azt, hogy üze­meink gyáraink dolgozói is megismer­kedhessenek a számukra is igen fon­tos orosz nyelvvel. Megismerkedhes­senek nyelvtudásukon keresztül a szovjet szépirodalommal, a szovjet kultúrával és még közelebb kerülje­nek ezen az úton a baráti szovjet néphez. Garami László. A testnevelés a kommunista nevelés egyik legfontosabb eszköze Bele.eiöiítsk a Harloiiágyról szóló Ékiitfiilm felvételei Befejeződtek a legújabb magyar dokumehtfilm bernit’- hogy azon dokumentfilm, az „Uj Hortobágy” a földön, amelynek ‘ nagyrészén felvételei. A kapitalista magyar a Horthy-k—szakban terméketlen filmgyártás nem egyszc- vitte film- volt, vagy gyomnövények borították reá Hortobágy életéi, melyek a pusz- el, ma a Szovjetül'- nagyüzemi ta dolgozó népénc'- 'mse - - élet- mezőgazdaságának néld'’-' nyomán körülményeit, hazug, betyár-román- nagyszerűen megművelt földek, ha- tikával igyekeztek leplezni. \z „Uj ta'mas álla Henyéljenek terülnek Hortobágy” című 1950 ' készült el. A szocialista állam egyik célja, hogy fizikailag erős nemzedéket ne veljen. A Bolsevik Párt és a szovjet kormány szakadatlanul gondoskodik az ifjúság neveléséről, a testnevelés ről, a sport fejlesztéséről. A Párt Központi Bizottságának a testedzés és a sport kérdéseivel kapcsolatos 1948- as határozata hangsúlyozza, hogy a testnevelés a dolgozók kommunista nevelésének, egészségük fokozásának és a szovjet emberek munkára és honvédelemre való előkészítésének egyik legfontosabb eszköze. A Szovjetunióban jelenleg több, mint 160 ezer sportkollektíva van és több, mint 10 millió ember sportol rendszeresen. 1943-ban 2.8 millió dolgozó szerezte meg a GTO-jel- vényt, 1949-ben már több, mint 4 .millió. Ami a szovjet sportemberek tudá­sának fejlesztését illeti — könnyen megítélhetjük ezt azoknak az ered­ményeknek alapján, amelyeket a szovjet sport képviselői különböző hazai és nemzetközi versenyeken el­értek Növekszik az új országos re­kordok száma. 1948-ban a szovjet sportemberek 202 országos rekordot döntöttek meg, 1949-ben már 457-et. Közben 17 új világcsúcsot is beállí­tottak. A testnevelési káderek képzése te­rén is komoly munka folyik. A Szov­jetunióban 11 testnevelési főiskola, 39 testnevelési középfokú szakiskola, a pedagógiai főiskolák keretében 33 testnevelési fakultás, 29 önálló test­nevelési tanítóképző és rendes taní­tóképzők mellett 26 testnevelési szak­osztály működik. Ezek az intézetek 1953-ra elérik azt, hogy évente 10 ILLÉS BÉLA A VÍQSZiNHÁZI CSATA (Részlet) r Illés Béla könyvnapra megjelent legújabb könyvé­ből közöljük az alábbi részletet. Lementünk egy Aradi-utcai ház pincéjébe. A pincében ember ember hálán — budapestiek, Ki megörült nekünk, ki megrémült tőlünk. A pincéből — négyzetméternyi lyu­kon át — egy másik pincébe másztunk át. Onnét egy harmadik pincébe jutottunk. Itt nem voltuk budapestiek, itt néhányszáz szovjet lövész állomásozott. Felmentünk a sötét udvarba. Onnét — egy téglakerí­tésbe vágott, rögtönzött kapun át — egy másik udvarba jutottunk, ahol sok német holttest hevert egy felrobban­tott hatcsövű aknavető mellett. A következő udvarból, — vaslétrán — egy háromemeletes ház félig leszakadt, fé­lig fclpcrzsclt tetőzetére másztunk, ahol salakkal behin­tett gerendákon kellett tovább mennünk, A szomszéd ház tetejére deszkapalló vezetett. — Nem fáj a karja, tábornok elvtársi----kérdeztem su ttogva. Árbóc dühös morgással válaszolt. A házat, amelynek tetejék megállapodtunk, nemrégi­ben légibomba érte, — beszakadt. A tetőből csak né­hány négyzetméternyi maradt meg, egy sértetlen kémény körül. Ezt a tetőmaradványt a mieink a szürkület be­álltával kiszélesítették és megerősítették. A kémény körül sátort rögtönöztek és a sátort telefonnal is felszerelték. A sátor olyan alacsony volt, hogy csaj: ülni lehelet! beérne, de elég tágas, A tábornok földrctcritcttc a tér­képét, amit Voroncov zseblámpával világított meg. Árboc néhány, percig a térképet tanulmányozta — hümmögötl, morgott — aztán helyeslőén bólintott és a telefonkagyló után nyúlt. Pár pillanat múlva az Oktogon-tér irányából két fényszóró lilás sugara; tapogatták végig a német álláso­kat. A német ütegek tüzet nyitottak. A Nyugati mögül egy német fényszóró sárgás fényt töveit az Oktogon felé. Az egyik szovjet fényszóró kialudt. Télperc múlva djabb három lobbant fel. Bántóan éles fényben ragyogott a Körút. A négy fényszóró csillogó, lilás sugarai elnyel- ■fék a német fényszóró sárgás csápjait. A fényszórók mö­gött az áthatolhatatlan sötétségben lármásan készülődtek rohamra a szovjet harcosok. — Hurrái Hurrá! ■ — Az ördög vigye le a hülye Medvegyevet! Olyan lármát csap, hogy a német rögtön kitalálja, mit csinál... Egy látszatlámadásnak hangosnak kell lennie, de nem ennyire... — Hurrá! Hurrá! A németek minden ütege — ás minden német meg­figyelő — az Oktogon felé nézett. Így váratlanul érié őket a lüz, amit a háztetőkről és romos épületek ablakai­ból kaptak. .— élőiről, oldalról, felülről... Most már hat szovjet fényszóró vakította a német tüzéreket. Azok találomra lőttek, — jobbra, balra, fel­felé ... . , ■ lgnalyov tábornok le nem vette füléről a telefon kagylót. , Egykét szóból álló parancsokat ordított a telei ónba Aztán dühösen főldhözvágta a kagylót. ~ Elszakadt a vezeték! — Hurrá! Hurrá! Ez már nem látszattámadás volt. Ez igazi' roham volt. Nyolcszáz szovjet harcos, — sötét pincéken és rozoga tetőkön át hátába került a német állásoknak. Akik a ház­tetőn várták a támadási parancsot, drótköteleken eresz­kedtek le. Nem sötétség takarta őket, a •szovjet fény­szórók élesen vakító fénye fogta körül a bátrakat, akiket (lgnalyov parancsára) már délután fekete szemüvegekkel láttak cl. A nagy fényességtől lettek láthatatlanokká. Három- ncgy emberből álló csoportokra osztva, de egy időben, egy céllal támdatak a németekre a szovjet kálónál;. Robbantak a kézigránátok. Villogtak a szuronyok. Az ágyúk elhallgattak. A fényszórók lehunyták a szemüket. — Hurrá! Hurrá! lgnalyov köze! néggezer foglyot ejtett, töméntelen óggút, aknavetőt és gépfegyvert zsákmányolt. De a Nyu­gati pályaudvart nem ő foglalta el, hanem Kadorjan vezérőrnagy. Kádorjin csapatai Újpestről indulva, a vasúti sínek mentén közelítették meg — hátulról — a Nyugati pálya­udvart. Két rákospalotai magyar vasutas mutatta nekik az utat. amely — a tüzérség munkája nyomán — több helyt elütött a térképen látható úttól. A: egyik vasutas — mikor már a pályaudvar épületében volt — fejlövés’, kapott. Kador/an csapidninal; nagy segítségére volt a Margit­szigeten állomásozó — német tüzérség. A Margitsziget — valami félreértés- következtében — tűz alá vette a Nyu­gati pályaudvari és a tüzelést csak akkor szüntette be. mikor a pályaudvar már Kadorjan kezén volt. lgnalyov még napfelkelte előtt két üteg tüzérségei helyezett el a Nyugati pályaudvar mögé. Az első lövési ő maga adta le h Margitszigeten állomásozó német tüzér- ségre. Reggel bélkor már lgnalyov hadiszállásán teáztunk. Az éjszaka folyamán — mialatt mi nem voltunk otthon — n hadiszállás átköltözött a Tisza Kálmán-térre. Voron­cov azt is tudta, hogy ki volt Tisza Kálmán .. . — Bátran viselkedtél, Szvetlána! — mondotta Igna­ty ov teázás közben. — Az lehet tábornok elvtárs. De bizonyos, hogy még mást sem tudom, mit csináltunk, lgnalyov nevetett. —' A pusztán azért nehéz harcolni — mondotta mert nemcsak azt tudjuk, hogy mit isinálunk m; és mit csinál a: ellenség, de azt is tudjuk, hogy mit tervez az ellenség, sőt azt is. hogy mit tervezhetne. Olyankor nz ember imádkozik egy kis erdőért vagy városért. A vá­rasbán viszont azért nehéz harcolni, mert az ellenségről semmi bizonyosat nem tudunk, és azt sem mindig tud­juk, hogy mit csinálunk mi. Legfeljebb azt tudjuk, hogy . mii szerelnénk csinálni. Hej. de jó volna ilyenkor égy kis sztyeppe.,. Na l’etyka, magyarázd cl Szvetlánánál; hogy mit csinált az éjszaka. Pelyku elővette n térképei. A Szovjetunióban jelenleg 519 sta­dion, több, mint 17 ezer sportpálya, mintegy 9 ezer labdarúgópálya, 16 fedett, és 137 nyitott uszoda és több­ezer más sportlétesítmény van. A je­lenlegi ötéves terv folyamán még számos új sportintézmény létesül, A testnevelés és a sport nagy munkájából közvetlenül kiveszik ré­szüket a Komszomol-szervezetek. Ko­moly munkát vállalnak a GTOpró- bázók tömeges előkészítésében, a nagyarányú versenyek rendezésében, a társadalmi sportoktató-káderek kiképzésében, a sportlétesítmények építésében, a sportegyesületek kö­zötti szocialista verseny kifejleszté­sében és az új, fiatal bajnokok neve­lésében. Az egyes Komszomol-szervezetek feladata az is, hogy a legaktívabb módon vegyék k: részüket a sport­naptár által előirányzott versenyek. lebonyolításában. Az a cél, hogy minden stadionban hetenként leg­alább egyszer legyenek versenyek Igen nagy Jelentősége van a sport- propagandának is, amelynek fej­lesztése nem kis mértékben a Kom­szomol-szervezetek feladata. A pro­paganda kiterjed arra, hogy fokozza versenyek iránti érdeklődést és biztosítsa a versenyeken, a legki.vá- ló’sportemberek szereplését.- A Komszomol-szervezetek feladata ügyelni arra, hogy a sportlehetősége­kéi, sportintézményeket és sporto­lásra alkalmas napokat, órákat az ifjúság legszélesebb tömegei kihasz­nálhassák. Mindez megköveteli, hogy a sportmunka jelentős helyet foglal­jon el a Komszomol alapszervezotoi- ben, a körzeti, városi, területi és ezer új testnevelési szakembert képe-1 köztársasági vezetőszervek tevéken sítenek. ’ ségében. Molodoj Bolsevik flz Ha ül nyugati csoportnak végeredménye Vasárnap Győrben a GyVSK 3:0 arányban legyőzte a Kaposvári DSK csapatát, ezzel a táblázaton mog- előzte a Pécsi Lokomotívot. Most rnár így1 fest véglegesen a bajnoki táblázat: 1, Tatabánya Sí) 23 ' 2. PBTC ‘ 3(1 2t 3. Perutz 30 19 4. Dinamó 30 18 5. Bp. Lendület 30 15 6. KDSK 7. Kőbánya 8. GyVSK 9. Pécsi Lók. 10. M. Pamut 11. Sopr. Lók. 12. Postás 13. NVSK 14. Szfv. Lók. 15. Várpalota 10. SFAC 30 13 30 13 30 12 30 13 30 12 2 5 87:30 48 1 8 72:45 43 4 7 67:36 42 2 10 79:50 38 2 12 63:63 33 6 11 62:55 32 4 13 51:53 30 5 13 45:53 29 2 15 67:63 28 2 16 66:63 26 30 7 10 13 52:64 24 30 9 30 10 30 8 30 8 30 7 5 16 42:62 23 3 17 46:82 23 6 16 51:81 22 5 17 48:67 21 4 19 54:88 IS IVésry bajnokságot nyert a Tipográfia Mohácson Nagy mezőny részvételével rendez­ték meg vasárnap Mohács város egyéni asztalitenisz bajnokságait, a mohácsi szakszervezeti székházban. Kilenc versenyszámban mintegy száz­húsz versenyző vett részt. Ezzel is bizonyítva, hogy az asztalitenisz a felszabadulás óta tömegsporttá fejlő­dött. A pécsi egyesületek közül a Tipográfia és a D. Lendület verseny­zői szerepeltek a legjobban. Az egyes számok eredményei: Férfi egyéni: 1. Kocsis Tipográfia, 2. Gálos, ‘Boly. 3. Palcsó Kesztyű­gyár és Noszpl Baja. Női egyéni: 1. Mozsgai Tipográfia, 2. Horváthr.é D. Lendület, 3. Mercz Tipográfia és' Acs K. Hetépy. Vegyes páros: 1. Novak—Mozsgai Tipográfia, 2. Horváth—Horváthné D. Lendület. 3. Leipan—Mercz Tipográfia és Palcsó Kesztyűgyár, Hári Tipográ­fia. Férfi páros: I. Palcsó Kesztyűgyár Halász Lokomotiv, 2. Leipán Tipográ­fia Erdélyi Kesztyűgyár, _ 3. Maros, völgyi—Bubregh Mohács és Bubonyi —Noszpl Baja. 30 éven felüliek: 1. No Vak Tipográ­fia, 2. Erdélvi Kesztyűgyár, 3. Hor­váth D Lendület és Balázs Moliács. Úttörő: 1. Richter Lokomotiv, 2. Meld Boly, 3. Eötvös Mohács és Ka­tona Mohács. Kölyök: 1. Vértes Boly, 2. Sárosi Lo­komotív, 3. Frendl Lokomotív és Till- mann Lokomotiv. Férfi .kizárásos: 1. Heim Mohács, 2. Bubonyi Baja, 3. Jósárt D. Lendü­let és Eőri Boly. * Asztalitenisz. MEFESZ II—Húsos 13:10. A két csapat visszavágó mérkő­zésén Simon jó játékával győzött a MEFESZ. Győztesek; Simon 5, Vass 3. Ileg-vi, Szabó 2—2, Kolils .1, illtAvc Longauer II, Orovitcn 3—3. Longauer I Pecsnik és Almási 1—1. ] £wtte&iádá*ik&ét... Az élsporto* óknak ió példával kell elől járni Kedves Szerkesztőségi• A műit hét egyik napján MHK próbáztatásokat rendeztünk a Tüzér-utcai sporttele­pen a pedagógiai’ gimnázium tanulói részére. Én, mint próbáztató biztos vettem részt és a távolugráshoz' je­löltein ki a szinteket, amikor a Lo­komotív egyik atlétája, névszerint Baranyai János, akinek éppen segí­tenie kellett volna, akadályozta a munkát. Amikor figyelmeztettük erre, sértődött hangon jelentette ki, hogy ő élsportoló. A mi véleményünk szó rint egy élsportolónak kötelességei vannak a dolgozók államában és éppen az MHK sportmozgalomban bi­zonyíthatják be,» hogy megbecsülik n tömegsportot és segítenek munkánk­ban. Baranyai János rossz példát, mutatott a jelen levő ifjúságnak. Reméljük, hogy ehhez hasonló eset it jövőben nem fordul elő. Sporttársi üdvözlettel Pető r. törzsőrmester Jóslataink a vasárnapi lÜTS ra Honvéd—Postás: A Honvéd az esé­lyesebb, bár , n Postás elődje, a SZAc már nem egyszer csinált' meglepetést a legjobb csapataink ellen is. 1, x. Előre.—EDOSZ: AzEDOSZ papíron sok­kal jobh .győzelme valószínű. 1, 1, Textiles—Győri Vasas; A győri csapat igen jó formában van, Budapesten azonban nem valószínű, hogy a kitűnő formában levő Textiles ellen meglepe­tést tudjon csinálni. 1, 1. — Csepeli Vasas—Salgótarjáni Tárna: A csepeli csapat hazai mérkőzésein jól szokott szerepelni, a salgótarjániaknak'idegen­ben gyengébben megy. 1, 1. — Tcher- fuvai—Szombathelyi Lokomotiv; A vasutas csapat a tavasszal idegenben még nem győzött, esetleg döntetlent ki­harcolhatnak. 1, x. — Vasas—Sarok- sár; A Vasas biztos győzelmét tgéri a mérkőzés. 1, 1. — Dorogi Tárna— Debreceni Lokomotív: A hazai csapat otthonában igen veszélyes ellenfél, a Debreceni Lokomotív igen gyenge for­mában van. 1, 1. — Dózsa—Olaj mun­kás: Egyik legbiztosabb mérkőzés', a Dózsának biztosan kell győznie, 1, L — Cseliie Kariin—Szlávin: Ezt a mér­kőzést már pénteken léjátszáik, ezért törölték, nem kell rá tippelni.— Tcp- licc—Bohemians: Mind a bárom ered­ményre lehet számítani, a Teplice vala­mivel esélyesebb. 1, x. — ATK Vit- kovice: A mérkőzés eléggé nyílt, az AJK valamivel jobbnak látszik, x, 1. — Spurin—Zsilina: A Spárta győzelmét ígéri a mérkőzés. Postás Szabad Nép: Kerékpáros CS. B. mérkőzés, a két csapat közel egyenlő erejűnek lát­szik, a kerékpáros. mérkőzéseken a döntetlen igen, ritka, de itt döntetlen is előfordulhat. 1, x. Pötmérkőzésck: Csepeli Vasal?—Rá­kospalotai VSK: kerékpáros CS. B. mérkőzés. 1, 1. Kassai Dinamó—Pre- sov. 1, x. Plzcni CSD—TvnaVa. 2, x. « 7 77" i tanfolyamot is in­— Szaíttordito! | (ütünk a kOvct­koző tanévben, már most is igen sokan jelentkeztek és felajánlották, hogy a nyáron is foglalkoznak a nyelvtannal, olvasgat­ják az olvasmányokat. Komolyan akarnak készülni a fordítói tanfo-. lyamra, — mondja Szűcsiek elv­társnő. Ez a tanfolyam indokolt is. Tudo- m-ím-os intézeteink szinte kivétel nél­kül kaptak ajándékba a Szovjet­uniótól tudományos könyveket, amit ■ ddig egyáltalán nem. vagy legalább is csak twéké’v mértékben tudtak felhasználni. Az orosz intézet is bő­velkedik könyvekben, a falak mentén óriási könyvszekrényekben a könyvek százai pihennek, mert bizony nyelv­tudás hiánya miatt kevesen forgatják azokat. — Nagyon sokan jelentkeztek a professzori kar és a segédszemélyzet közül is és kérték az intézetet, hogy indítson számukra nyelvtanfolyamot. Közben már Nagy Ibolya felel, úgy olvassa a cirill szöveget, mint a víz­folyás, gyönyörűen fordít. Úgy ra­gozza a főneveket, mintha magyarul beszélne, igazán megérdemelten kap kitűnőt. rj— Tatjána, a fiatal előadó. a/UCSICn nő nem fogy ki tanít vá- " nyainak dicséretéből: — Nagy volt a tananyag, 8 és fél hónap alatt végeztük el a G hónapra

Next

/
Oldalképek
Tartalom