Dunántúli Napló, 1950. június (7. évfolyam, 125-149. szám)

1950-06-15 / 136. szám

2 K? P » * 1950 JÜNIUS 1« Rendelet a megyei tanácsok osztályainak szervezetéről, a közalkalmazottak alkalmaztatásáról, a közszolgálati alkalmazottak szabályzatáról, a gyámügyi és anyakönyvi kérdések rendezéséről A SZOVJE'l UNIÓ HŐSI KOMSZOMOL.] A A hivatalos lap szerdai száma a minisztertanács négy és a belügymi­niszter, egy fontos rendeletét közölte. A renrleletek a helyi tanácsok rend­szerének kiépítését és megszervezé­sét biztosítják, illetve a tanácsrend­szer bevezetésével szükségessé vált intézkedéseket teszik meg. Az első rendelet intézkedik a bu­dapesti és a megyei tanácsok végre­hajtó bizottsága hivatali szervezete keretében szakigazgatási ágak sze­rinti osztályok felállításáról. Egységes rendszerbe foglalja össze az összes szakigazgatási ágakat, megszüntet egyes hivatalokat, melyek eddig sok párhuzamos ügyintézést jelentettek és a tervszerű munka keresztezői voltak. A rendelet pontosan meghatározza, az egyes osztályok szervezetét, fel­adatkörét, p&itos útbaigazítást ad mindenki számára, hogy ügyével mely osztályhoz forduljon. Kél fokú eljárás A rendelet fontos hatásköri intézke­déseket is tartalmaz. Iiétlokú eljárási vezet be, megszűnik ezzel a felleb­bezéseknek a múltban divatos vége­láthatatlan sora és az ügyeknek a helyi tanácshoz való leadásával és az ott történő intézésének biztosításé val megvalósítja azt, hogy az ügyek­ben általában végső fokon is azok a helyi szervek határozzanak, amelyek a helyi viszonyokat a legjobban is­merik. Meggyorsul ezzel az ügyin­tézés is, nembeszélve arról, hogy a felesleges hatóságok megszüntetésé­vel • és kikapcsolásával a takarékos­ság terén is jelentős lépést jelent ez az intézkedés. A közalkalmazottakat a tanácsi nevezi ki A minisztertanácsnak másik rende­leté a közalkalmazottak alkalmaztatá­sát szabályozza. Ezentúl a közalkal­mazottakat nem Budhapesten fogják kinevezni, ezt az igen fontos jogot a helyi tanács végrehajtó bizottsága gyakorolja, amely közvetlenül es munkáján keresztül is ismeri az ér­dekelteket. Így lehet legjobban előse­gíteni azt, hogy munkájuk után a legér­demesebbek, a feladat elvégzésére leg­alkalmasabb személyek kerülnek be a helyi tanácsok apparátusába. ’A helyi szervek döntenek az áthelyezés, elő­léptetés, stb. kérdésében is. Kétség­telen, hogy a rendelet ezen intézke­dése már a legközelebbi jövőben jó­tékonyan éreztetni fogja hatását. Mentesíti a minisztériumokat konkrét ügyek egész sorától, amelyek az elvi irányítást nehezítik. A minisztertanács a közszolgálati alkalmazottak új fegyelmi szabályza­tát is megállapította. Ez a fegyelmi szabályzat alapvetően különbözik a régitől. A szabályozás célja az, hogy az eddigi hosszadalmas eljárás he­lyett a fegyelmi ügyek gyors elinté­zést nyerjenek. Ennek érdekében nagymértékben egyszerűsíti a rende­let a fegyelmi eljárás szabályait és így lehetővé válik, hogy a megindí­tástól két hónapon belül befejezést nyer a fegyelmi ügy. Megszűnik az az állapot, hogy egyesek — felhasz­nálva a bürokratikus eljárás kibúvóit — évekig húzhassák ügyük elintézé­sét s közben szedhessék fizetésüket az államtól. A rendelet meghatározza a fegyelmi vétségek körét és megál­lapítja a fegyelmi büntetések fajait is, továbbá azt, hogy ki jogosult a fegyelmi eljárás megindítására, és a fegyelmi büntetés kiszabására. Alap­vetően jelentkezik az a szempont, hogy a kiszabott büntetéseknek ne­velőhatása legyen. A jogvitás gyámügyi kérdésekben a bíróság dönt öt évvel ezelőtt, 1945 június 15-én a Szovjetunió Legfelső Tanácsa el­nökségének rendelete a Komszomolt a Nagy Honvédő Háborúban a hazá­nak tett kimagasló szolgálataiért és azért a nagy munkáért, melyet az ifjúságnak a haza iránti maradékta­lan odaadás szellemében való neve­lése terén végzett, Lenin-renddel tiin. tették ki. A Szovjetunió Komszomolja a pol­gárháború éveiben a Vörös Hadsereg első soraiban védelmezte a fiatal Szovjet Köztársaságot. A népgazda­ság helyreállításának szakában és a sztálini ötéves terv esztendei alatt a KomszomoRagok feledhetetlen mun­ka-hősiességet tanúsítottak. A szovjet ifjúság erkölcsi és szellemi értéke különös erővel mutatkozott meg a né­met fasiszta hódítók ellen vívott Nagy Honvédő Háborúban. A Kom- szomol-tagok százezer számra léptek be önként a harcoló hadsereg sorai­ba. A Komszomol-tagok bátorságáról és vitézségéről tanúskodik, hogy a közül a 11.000 harcos közül, akiket a háború évei alatt a Szovjetunió hőse kitüntetéssel tüntettek ki, 7.000 Komszomol-tag és a Komszomol ne­veltjei. A sztálingrádi csata majdnem öt hónapig tartott. A sztálingrádi Kom- szomol-szervezet és az ifjúság komoly segítséget nyújtott a várost védel­mező csapatoknak. A sztálingrádi ifjak és lányok ezrei harcoltak m város hősi védelmezőinek soraiban. Minden Komszomol-tag a rettenhetet- lenség, önfeláldozás és kitartás pél­daképét mutatta. A szovjet fegyveres erők sokszáz­ezer fiatal harcosát tüntették ki a Szovjetunió rendjelével és érmeivel, ötvenezer fiatal partizánt és parti­zánnőt tüntettek ki az ellenség hát­országában véghez vitt haditetteikért a Szovjetunió rendjeleivel és érméi­vel és 99 komszomolista partizán — köztük 12 leány — nyerte el a „Szovjetunió hőse“ kitüntetést. Zó ja Kozmogyemjanszkaja, az „Ifjú gár­da“ hőseinek neve a hősiessé::, a haza, Lenin és Sztálin Pártja iránti odaadás jelképévé vált. A Honvédő Háború után a Kom­szomol önfeláldozóan látott hozzá a népgazdaság helyreállítása ós fejlesz­tése nagyszabású tervének megvalósí­tásához. A Lenin-rendjel elnyerése ötödik évfordulóján az ifjúság látja, hogy Lenin és Sztálin Pártja miként nevel­te fel és neveli a kommunizmus har­cosainak sas nemzedékét. A szovjet ifjúság boldog, hogy a sztálini korszakban él és" dolgozik abban a században, amikor minden út a kommunizmushoz vezet. A' gyámügyi kérdések átmeneti rendezéséről szól a minisztertanács harmadik rendelete. Gyámügyi igaz­gatóságunk eddigi rendszere már ré­gen elavult, s most a tanácsok meg­alakulása végleg megérlelte a hely­zetet ahhoz, hogy ezen a téren is új szabályozást vezessünk be. Gyámügy] vonalon a jogvitás ügyek június 15-től kezdődően átkerülnek a bíróságokhoz. A nem jogvitás ügye­ket pedig ezentúlvégrehajtó bi­zottság közegészsé$8?jyi és népjóléti osztályán fogják intézni. Ezentúl pél­dául a bíróság fog intézkedni a kis­korú gyermekek elhelyezése és tar­tása, nagykorú személy gondnokság alá helyezése, szülői hatalom meg­szüntetése, szülő haszonélvezeti jogé nak korlátozása stb. kérdésében is. Az ügyintézés is meggyorsul a gyám ügyi eljárás egyszerűsítésével. Az anyakönyvi ügyekre vonatkozó rendeletben a belügyminiszter az anyakönyvi felügyelő hatóságokat újra szabályozta. A felügyeleti teen­dőket. ezentúl a végrehajtó bizottsá­gok fogják ellátni. Például az utóla gos vagy új bejegyzés minden olyan esetében a végrehajtó bizottság fog intézkedni, melyekben eddig csak a belügyminiszter rendelkezhetett. Meg­szűnik a belügyminiszternek elsőfokú hatásköre is anyakönyvi ügyeknél. A Dolgozó Ifjúság Szövetsége I. kongresszusának programja Június 15. csütörtök: 17 órakor a Munkásmozgalmi Inté­zetben megnyílik „A kommunisták harca a magyar ifjúság boldog életé­ért“ című kiállítás. 18 órakor a Nemzeti Szalonban meg­nyílik az ifjúsági képzőművészeti ki­állítás. Június 16. péntek: IS órakor a kongresszusi küldöttek és külföldi delegátusok megkoszorúz­zák a Gellért hegyi Szabadság-szobrot. Ezzel egyidfiben a Kerepesi-uti temető ben Ságvári Endre és a mártírhalált halt ifjú kommunisták emlékművét. Délután 17.30-kor a Kongresszus ün­nepélyes. megnyitása az operaházban. A DÍVSZ, a Nemzetközi Diákszövetség, a Komszomol, a Szaktanács, Kína, Len­gyelország, Románia, Csehsz'ovákio, Bulgária, Német Demokratikps Köz­társaság, Albánia, MNDSZ, Franciaor­szág, Olaszország, Ausztria, Szabadság­harcos Szövetség, Görögország, India, ifjúsági, illetve tömegszervezetek képvi­selői üdvözlik a magyar ifjúságot. Az operaházi ünnepségen kerül bemuta­tásra a Páris lángjai cfmfi Halett játék III. felvonása. Vidéken a délutáni órákban meg­koszorúzzák a szovjet hősi emlékmű­veket. Június 17. szombat; 9 órakor a MÉMOSZszékház nagy­termében Kádas István, a MINSZ fő­titkárhelyettese megnyitja a DISZ kétnapos (június 17 18) alakuló kon­gresszusát. A kongresszus napirendje’ 1. A Dolgozó Ifjúság Szövetsége meg alakítása és feladataink a békéért és szocializmusért vívott harcban. Előadó. Szűcs Lajos, a MINSZ elnöke. 2. A Dolgozó Ifjúság Szövetsége köz­pont; vezetőségének megválasztása. Délután 17.30 órakor úttörők üdvöz­lik a kongresszust. 20.30 órakor a Gellért hegyen tábor­tűz. Sportprogram: 17 órakor a csepe.i atléták meghívásos versenye a kon­gresszus tiszteletére (világbajnokaink és élsportolólink részvételével). Délután 17.30 órakor az Evezős Sző vétség versenye a kongresszus tisztele tere a margitsziget; Duna-ágban. Június 18. vasárnap­9 órakor folytatódnak a kongresszus tanácskozásai. 11.30 órakor a néphad sereg nevéljen üdvözlik a kongresszust, majd Szűcs Lajos válaszol a felszóla tásokra. Ezután beterjesztik a javasla­tot a DISZ megalakítására és megvá lasztják a központi vezetőséget. 18.30 «»•akor ifjúsági nagygyűlés a Kos­suth Lajos-téren. DISZ, DÍVSZ és a Komszomol delegátusainak felszólalá­saival. 20.30 órakor kormányfogadás a parlamentben. Sportprogram: Délelőtt megnyílik a Népszigeten a DISZ központi vízi- sporttelepe. Délután 17.30 órakor ke­rül lebonyolításra az Evezős Szövetség kétnapos versenyének második része, a margitszigeti Duna-ágban. Vidéken a kongresszus mindkét nap­ján ünnepi felvonulások, kultúrműso­rok, utcabálok, június 18-án vasárnap kongresszusi MHK-napok. Június 20. kedd: 20 órakor a Zeneművészeti Főiskola nagytermében a Magyar Írók Szövet­sége és a Magyar Zeneművészek Szö­vetsége közös ünnepi ülést tart a DISZ I. kongresszusa alkalmából. Megérkezett a bolgár küldöttség az Ifjúsági kongresszusra A MINSZ elnöksége és a honvédség képviselői, SZÍT-esek, diákok, úttö­rők fegyelmezett, vidám csapata várta szerdán reggel a Nyugati-pályaudvaron a bolgár ifjúságnak a DISZ kongresz- szusra érkező küldötteit. Negyed kilenckor futott be a vona; a boigár ifjúság képviselőivel. A Di- mitroví Népi Ifjúsági Szövetség (DSZNN) Mariu Tzanov Pancsevet, a titkárság tagját és Georgi Georgievet, a DSZNN ifjúmunkás osztályának vezetőjét küldte Magyarországra, a Dolgozó Ifjúság Szövetsége első kon­gresszusára. A Magyar Ifjúság Népi Szövetsége elnöksége nevében Izsák Sándor, a MINSZ elnökségének tagja mondott iidvözlöbeszédet, majd az úttörők kül­döttsége hatalmas rózsacsokrot nyuj (ott át a bolgár ifjúság képviselőinek Ezután Mariu Tzanov Pancsev üdvö­zölte a magyar fiatalokat. — Boldog vagyok, hogy a bolgár ifjúság nevében üdvözölhetlek benne­teket a DISZ megalakulása alkalmá­ból. Az üdvözlő szavak után a fiatalok még sokáig életették a bolgár és a ma­gyar nép nagy vezetőit, Cservenkovot ás Rákosit és a világ minden dolgozó fiataljának szeretett tanítómesterét, Sztálin generalisszimuszt. Emlőlihélyegel bocsát ki a poülo a DISZ­kmigrcssy.us alkalmából A posta a Dolgozó Ifjúság Szövet séirc I. kongresszusa alkalmából 1950 június 17-ón 20, 30. 40. 00 filléres és 1.70 forintos értékjetzésü emlékűé lyeget bocsát forgalomba. Ezeket, n bélyegeket teljes sorozatban a DISZ kongresszus alkalmi pos'ahivatala vidéken: Debrecen 1. <!vőr 1. Miskoh 1. Pécs 1. Sopron I. Szeged 1 é- Szolnnk t-efc számú postahivatalok. teljes sorozatban a felsoroltakon kívül a nagyobb forgalmú postahivatalok is árusítják. A 30, 40, 60 és 1.70 forint értékjelzésű bélyegek szétküldésük után az összes postahivatalokban kap. hatók lesznek. Rákosi eivtárs beszéde a? „Uí Kína“ című folyóiratban Pck'ng: Az ,Uj Kína“ című Peking ben megjelenő havi folyóirat legújabb száma teljes terjedelmében közli Rá­kosi Mátyás beszédét, amelyet a fel- szabadulási emlékünnep alkalmából mondott. „Magyarország a béke­front szilárd bástyája" címmel a folyóirat fénvkénsorozalo! közöl Ma­gyarországról. A képek Rákosi Má­tyást, a néphadsereg új tisztjeit, vala. mint az iparirés mezőgazdasági mun­ka egyes mozzanatait ábrázolják. Angliában 20 százalékkal csökkentik a hú«íejadagot A közélelmezési minisztérium a húsfejadagot a jövő vasárnaptól kezdve húsz százalékkal csökkentet­te, mert Dél-Amerikából nagyon cse­kély szállítmányok érkeztek. ' Rende'et jelent meg a hatíigordozás ügyintézésére A hadigondozás ügyintézéséről szóló új rendelet a megyei lanácsok hatáskö­rébe utalja a hadigondozási ügyek végső elbírálását A népjóléti nrtiiszlcr hatáskörében tehál t-snk a hndloondo zás főfelügyelete, ti badigondozó ható­ságok irányítása és a hadigondozottak országos vagy részleges feliiivizsjálnlá nak elrendelés, tartozik A re mb'lel ki bocsátásává! , liadigondozullnk ügyei nck elintézési jelentősen meggyorsul. Újabb nagy előnyüket jelent a dolgozó parasztságnak a szállítási szerződések rendszere Bognár József belkereskedelmi mi­niszter, Vajda Imre államtitkár és a SZÖVOSZ vezetősége szerdán délelőtt tájékoztatták a sajtó képviselőit a ter- ménybegyüjtéssel kapcsolatos szállítá­si szerződéses rendszerről. Bognár József miniszter hangsúlyoz ta, hogy az új gazdasági évben beve­zetik a kalászos terményeknél — búza, rozs, árpa, zab — a szállítási szerző­déses rendszert, amelynek lényege, bogy a dolgozó parasztság az áruga­bonáját a földmüvesszövetkezeteken keresztül már a betakarítást megelő­zőleg leköti az állam számára. A szállítási szerződés megkötése rendkívül előnyös a dolgozó paraszt­ság szempontjából. Aki haláridőre be­adja a szerződésben vállalt mennyi­séget, a beadott gabona minden q-a ufón 6 forint felárat kap a rendes gabonaáron felül. A szerződéses szál­lítás rendszere a parasztságot a terv- szerűség felé vezeti. Július 8-ig lehet kötni szerződést Az árugabona előre történő lekötése elősegíti a készletgazdálkodás terv- szerűségét is, amellett módot ad a pa­rasztság vásárló erejének pontosabb megállapítására. Ezáltal lehetővé vá­lik, hogy tervszerűen megszervezzék a falvak ellátását, fogyasztási cikkek­kel. A szállítási szerződéseket július 8-ig lehet megkötni a földműves szö­vetkezetekben az október l-ében meg­állapított szállítási határidőn belül, a parasztság tetszés szerinti időben tel- esítheti a szállítást. A parasztság a szerződéskötéskor maga határozza meg, milyen holdan­ként'i termésátlagra számít és ennek alapján maga dönt arról, hogy milyen mennyiséget köt le. Ha a tényleges terméseredmény kisebb lenne, mint amilyenre számított, akkor csak a háztartási és gazdasági szükségleten, felül megmaradó felesleg erejéig köte- les a szerződést teljesíteni, Dégen Imre, a SZÖVOSZ főtitkára a földművesszövetkezeteknek a szálllí- tási szerződésekkel kapcsolatos fel­adatait ismertette. — A földművesszövetkezeieknek — mondotta — legfontosabb feladata az eljövendő időben, hogy a tavalyinál lényegesebben gondosabb előkészítés­sel, szervezetiekben biztosítsák a bő termés zavartalan begyűjtését, termc- ‘őkkel való gyors elszámolást, a gon­dos raktározást és a megfelelő elszál­lítást. Egyik legfontosabb feladata a dolgozó parasztság túlnyomó többségé­vel szállítási szerződések kötése, a gabona feleslegek beadására. Kiemelte, hogy a fr forintos felár tulajdonképpen azt jelenti, hogy a szállítási szerződés útján beadott min­den 13 q gabona után egy q, vagyis egy hold bevetéséhez szükséges gabo­na érlékével növekszik a szerzödést- kötö dolgozó parasztok bevétele. Kiszorították a termcnyfelvásárlás- ból a spekulációs szellemet: Az állam vásárolja fel a szövetkezetek útján a falu terményeit. Ez teszi lehetővé a dolgozó parasztság számára az. előre megállapított biztos árakon való ér­tékesítés, mégpedig a szállítási szer­ződések útján már az aratás előtt- Hangsúlyozta, hogy a kulák és kle­rikális reakció, mint a dolgozó paraszt­ság javát szolgáló minden kérdésben, U is támadást indít a szerződések el­len. A kulákok le akarják beszélni a dolgozó parasztságot a szerződéskö­tésről, ugyanekkor ők maguk megki- sérlik, hogy részesülhessenek a szállí­tási szerződés által juttatott többlet­jövedelemből. A Magyar Dolgozók Pártja, a tömegszervezetek és a falu dolgozóinak ébersége megakadályozza majd, hogy a kulákok kijátszva a ren­delkezéseket, a szállítási szerződések útján olyan anyagi előnyökhöz jussa­nak, amelyeket a népi demokrácia csak a dolgozó parasztok számára biz­tosított. Aktívákon, kisgyüléseken ismertetik, a szerződéskötést Június 15-én és 16-án az ország valamennyi járásában a szövetkezeti felvásárlók értekezleten tárgyalják meg a terménybegyűjtéssel, különösen a szállítási szerződésekkel kapcsola­tos kérdéseket. Június 17-én, az ország valamennyi terménybegyüjtője, a szö­vetkezeti vezetőség, a tagság legaktí­vabb rétegei és a szövetkezeti alkal­mazottak bevonásával a termánybe- gyüjté&sel, különösen a szállítási szer­ződésekkel kapcsolatos helyi felada­tok megoldására összaktíva értekezle. tét tart. Azonkívül június 18-án az ország minden falujában kisgyülések lesznek. Azok a terményfclvásárlók, vala­mint mindazok, akik a földművesszö- vetkezet megbízásából szállítási szer­ződések megkötésével eredményesen közreműködnek, jutalomban részesül­nek. A földműves szövetkezetek kö­zötti versenymozgalom kiértékelésénél egyik döntő szempont lesz, hogy mi­lyen eredményt ért el a szövetkezet a szerződéskötések terén. Äz általános és közép­iskolák évzáró ünnepélye Június 17—18-án az általános kö­zépiskolák évzáró ünnepségein oszt­ják ki az ösztöndíjaké. Népi de­mokráciánk ebben az iskolai évben 95 millió forintot fordított ösztön­díjakra, kollégiumokra, tanulószo­bákra és menzák fenn*—'Agára, a. szeptemberben kezdődő iskolai évben ez a támogatás már 150 millió fo­rint lesz. Mindenkinek. ówwai> 1950jutott

Next

/
Oldalképek
Tartalom