Dunántúli Napló, 1950. június (7. évfolyam, 125-149. szám)

1950-06-01 / 125. szám

N Ä P I, 6 1030 JÚNIUS I A minisztertanács rendeleté az újításokról és az újítások díjazásáról X Magyar Közlöny mai z/áma a minUttartanáca fonto* rendelatát közli az újítási ügyek Intézésiről. A ren­delet először Is meghatározza az újí­tás fogalmát. Újítás minden Javaslat, amelynek megvalósítása a népgazda­ság részére valamilyen gazdasági vagy egyéb hasznos eredménnyel jár. Az újítás lehet rém műszaki tár­gyú javaslat Is, amennyiben a tér- m-'és emelését va^y javítását sáol- gálja. vagy széles körben folyó ügy­viteli munka olyan racionalizáláséra Irányul, amelynek gazdasági erdmé- nyel temérhe'ök Az újítástól csak viszonylagos újdonság követelhető Ez abban áll,'hogy a javasolt eljfondotást » java'lat megvalósításának' helyin, a }»­«•daliáiét időpontjába« nem al kalmaz/ák éz alkalmasáéit bizo­nyítható módon nem is tervez k Újítás lehat olyan Javaslat Is, amely a szakirodalomban meg|e!enl közle­ményen alapul. Nem újítás azonban valamely megoldandó kérdésnek e felvetése vagy valamely feladat pusz­ta kitűzése és nem tekinthető újítás­nak a kisebb Jelentőségű racionalizá­lás, a vállalat- és hlvatalszervezén a Ügyintézés körébe vágó Javaslatok Ai ájifáaok liijiiása Á következő pont az újítás di;*té- iáról Intézkedik. Ha at újlléa pénzben közvallenfll kifejezhető gazdasági eredmény nyel jár, az éjiláci díjat az újilaa mageatődté'éfúl a/ámdott első év gazdasági eredménye is In pl vs heti megállapít«*» Az újítást akkor kall megvalósítód­nak tekinteni, amikor a megvalósí­tás helyén már üzemszerűen alkal­mazták. Ha az ájMáa aaefvatósitáia pénzben közvetlenül ki nem fejezhe­tő hasznos eredménnyel Jár. (pl va­lamely cikk minőségének vagy a dolgozók munkafeltételeinek Javítá­sa. stb.), vagy ha a gazdasági ered­mény pénzben kifejezhető ugyan, de az újítás máslrányű jalen’őségéher képest csekély a gazdasági eredmény (pl. új tudományos műszer (eltalá­lása), az újítónak Járó dl) összegét az ázatna körülmények mérlegelésével kell megállapítani Az ijitást dij mértéke 0/ ájitás nv»,iv.i lövi társától számított #gv év e<aíf eléct. psnzben kö/vHIanil klfejeabrló tfazdj»M eredmény e(«4 ötezer Torintja elén Hz »»n »lék. • kővetkező Ötezertől—hú**«er fo­rintig terjedő része u'án nyolc sté- talék. a következő húszezertől— százezer forintig terjedő része után őt százalék, a következő százezertől e- -millió forintig terjedő rész« titán hiom százalék. Például valamely ú isi év gazdasági eredménye har­st, -zni forint A tfJ/azda ősazezen t? latintól last kl. mert at első öl- n/.r lorlnt utón 300 latiul, at 5000 — 20 tWO forintig ler/edő rész után 12« lorlnt, a 20000—30000 lorlr.Ug »erje­dő rés* uldn 300 lorlnt lát Ar. iíjílán áfán 6 hónapig a régi norma érvényre Ha at újítás’, agy éven belül er úji'ö Javaslatára, vagy taj isztalat esete útján, vagy más személy ja- VasV'ára másutt Is mcgvslóstl *k. valamennyi átvevő vá'Mat éjl- lé>i dijat kötele* IS/*taí. mi P» dig az áii’ónak a lelje* «(.túl d;| 75 vtéaalékát. az ifvéteU Hva-ló memálytvak pedig az éjiláH díj 10 százalékát Ha a* újítás mejvítíósitésa után a telje* ga/ilaségl «redmúny nynmb.’n )e,entk«ztk Ipáidéul b*r>! ti knúi), az Újítási dijat — az rseltpges télül- vi'«gálát Után — azonnal, egy <-•**■ */.vjt.«0 ki kell H/etnl. Ha a teljes g.t riMtágl nr#dm*ny nyotnbnn f'ti Jelen’kezlk, a 200 forin'nál n-m na- q\ óbb Újítást dijat tel)*s égiszében s ma-tasabb összegé dtirvivh pedig 25 saézalákát - de IrgMjebb VM tevlnfot — »/ újítási dibit megéllapité katáieiat elfogad*«#- iftelőleg jóvékagyá'a elás hala dék»afaitel lufyé*ltí«ai k«H. a 'nvábbi 73 vsára) - a# b! ’is meg YmIóíÍ' A*4r-*)i nvKjfc* idéif1 ii'é« títöft1 neI. a qség hátralévő ó»-z*'i- pe l 'i akkor, amikor az éjtiásaal 'ény' ge im elér’ eredmény a mrgatlapK*1 díj kétareresét mér elét’e káét »- ara suMlynfM a fsadét s’ a pénz heg kózvs'lenúl kt eeni tsjezh n ei • tménnyql |é«ó étt'a» d*|a kt»»»etá i • * a K assesl«« a »«»dele . köze *"» k tett -tihaísfW'jts éH<tss élt témák a ae» »ví ál, zhj •>'*## eh I {evétől, sat-ív az ért v»*b#u ié«é aoM» • té't'*IJa*‘t»**t t*v»t lehefővé. a? újílés kőlclaző beve- sefé'él követő 6 hónapig nem le hal megvéMo/Inlni. OklcvHfl knpuak n kiváló újítók A rändelet ezután meghatároz/« a Találmányi Hivatalnak az újítások­kal kapcsolatos' feladatait, a minisz­tériumok újítási bizottságainak és megbízottéinak feladatait, a vállala­tok újítási szerveinek feladatait, meg- állapítja az újítás szerzőiének és társszerzőjének fogalmát, kimondja at újító elsőbbségi jogainak védet­Berlini Jelenté« szerint a staled német ifjúság hatalma« orezá.-os I« lálkozöjának bsfejazésa alkalmai ól a Német Stocialiata Kgyaágpárt Köz I-oqV( V»i«tftaége kedden Üléet tar­tott. Az ülésen hozott határozat a töhhi kütött a kővetkezőket állapítja nteg: Az IUI0 pil oki} tóján Berlini,un le- lajtait Oritdffot Ifjút'lji Tata’km in Némrlorttrj ff/üsúgu /motor'd' nél­kül cmllakotalt a tutim békéért W ty,ft ki!tér!-unbet At 0 '00 tier fia­mét. Intézkedik arról, hogy minden ellívjndotl éa megválód left ájifás sliTiójznek. illetőleg f.• r . k útilói litmf ti-, in>I kell adni. Kiváló újitól «Mevclal kell adni annak, oki olynn újtlév •/erről#, amelynek a* egé»z nép g i/d i-izr.t kiható jeli nloegge von Az újító levékenység tarvszerO I, jleartéit- árdnkében is több model* kérést lu>/ a rendelet így egyebek között ú)ltá»t f#ladr»tl#rvnket kell ki­dolgozni « vállalatoknál és »terv*- ísfett e|ó kell aegitenl a lapaav’a'at- cserél lnI némi • férfi ét aő, merf múl Ultit, kayy a hé,net ifjúiéi toka tilbbé nem km/ftja nuujit feUlMttnólni ne i#iyr- Huli -ltSk kóborét cMjuitu Soka lobbi1 *~m akar o Sim-jelunin ellen korra! ni, hanem il/til lendületét éi tier- letilt ereje/, a bek* noiy (h/yenrk it i» di ewkrtillktn Sértretortubj egyi tejének mtd gél óléba kinin jt olUiuni. .1 knhlrnliit t égő/ ktimitulyKlia: n /triódul mart at, A gi/ ae ei/é»; tűiméi llfútbg c'ti'lukoz/ék at CiOJ rrlkitúi/ieiki-; ét worrtrlihet dcgl-r/tititliíll ■ IMVM/, Acgrchajló lli/olfaágáuiak üli-vc A DÍVSZ Végrehajtó Bl/ottságansk nies« szerdán délután megkezdődött a nemzeti front berlini hátában. A napirenden a kővetkező pontok szerepelnek 1. A DlVSZ kftzt»működése a bé- kevtlágmozgalomban 2. A Végrehajtó Bizottság tévé- kenvséne a DÍVSZ megerősítése ér­dekében 3 A gyermekek jogainak megvá- dévére irányuló nemzetközi konfe­rencia előkészületei, A DÍVSZ Végreh«|tó Bizottságéhoz a Demokratikus Hiúsági Világvég vet- •ég 2« képvtvttlójé — közöttük Cuy ü<- Hoya«>n a DÍVSZ elnöki — tar­tozik A Vétjtríiajtó Bizottság tagiéit z DÍVSZ Bu-tapes’an taitott II kon- greszittsán vá'asl’obák A bonni bábállam U-l-rt» raaJor atga *■ «i Impcii «'Into rorgwál.'ftl tábori CMdiiöi-rái«' a fVrlIabil *U* t tat óró ayugalnámrl dcmokranknt II lak allan bnr1á!U »róatahol alkalma «ott. A brit 4» nyugalmimat rtudorirg tetarlóitatolt n |lii»ágl találkáiéról hasatáró 7000 hamburgi «» acti t wlghoVvtHnl lljé liA .hír«Ml a harriihuul 6vr«l Halát áuál A Irtloli c«a<p<>r'ok hálóabótá ha Urkra bvr tűit r>.*i prt «nkálrak a d*r»oí,’ailhua llj .‘Jtal. Ho’m-lcit br>a a 'rabad «tant Iliét ég 70 lt»»yi cm»' portiéi Kbbtiii laalaala mrgiámaála. Ugyaacaah Hflnrlíél IrilatUkr» a» Autobahn brit alltttóraá ülőmé.nát mlttiagy 100 U-nyi lm *’• cregtui mrgiairtagy 10 Iából állá daano- I,ralikat Hiú. ági cioportot. Muntavsrsínnye! ünnepük a siovjeí dolgozók a legfelső lanócs ölésszakóoak megnyitását A TA8/.SZ iroda morzkv .d )<• •• t- téae saarnt. szert* a Saovjs-.ftrlolmt, axf-ciiüs*« munka'/ersenybvi éd,>nvk a d-1 «»«ők Junius ti, a S/.m |f:m«i legfelső Tauéc-1 úléaz/oh.-oak lActt- nyitása liszt »'elére A* Uraiban a zzovje' nob-zjpnz nrzer.á'Jéb.in a koháazol; MPet rak munka versenyben, h*»:v fé év» * érme lést tervek»’ júnlu« f-rv tél* JbétMik. A karagandf «nme.l-nee 1.1- rtyaib in a rakod,i ü tmtnV k gérs t- lésé e* a »nunk uttenel jobb meg- szer vetés# l#b#‘ősé t#ttc. a napi át­lagon aaén'erov e- j#i#nU-k<-ny fo­kozáséi A l>m-med« nv • »'«■< k ’eklív ttfihíiMívlzU munkál végső bttnvé* jar-ak dng'tól Igérsut wtlj, hogy t u át t-fk tt zta 'éra I50U ' «ruta - rtrtct téttTteb. -1l a !et'.#n félül. L#nd».*tcs mttoka fotvtk ,t zaov- »-• fóvárna é il’ke - -rtn I* A varos tpbb pO’it árul a'rtl már a T -i/ t - »1»i Ul egvr’emct a l.»ftin-h#cs#n h t'.iun >-> épu c’e,t A k* mö- vi- , t»vat <i II-' tiw - #n tk lg«« nak Az épitkraasen do got S min- dr-n ' ttvrCKVJse arra tr nvu’, h'-áV u'nbb munkával elért gy&ts-tnzkltsi nJSftdékuzzák •» g éz országi)* <•« t f-int)*» hef-- ">zék a htlifhtu e- s ró i nwittfrtftl-ye-.il 1 1 ’Vj#1 h. id.» tzdumánv nntysáaá’. S/H/<*/«*r ((‘xlílmonkftk **#lrii|UoI HnvuVctnlinn Az MTI brú szett jsísaiésr »es» « f A rra.k a< rgé»» Fizna ad •#» a l’snd'f*. »s > aual S n* ., ! n »airStbka á <sk. hogy bstkovsk é ,» Vn -i érvény vz«r«zzca»k A l-*a • műn ltok ayat táia'-rkas ké*»*•»'tea k A V*' JO'Hf )| A «itréikolúk Aéémé tfáüMf \p i Mf|b«Mi|á A f »m<iiá >«t <t iltk n M-"- A ah t*. «« S * • •ál fűi A “ •» *•••* » 't / Ai*: Alt M'á A ‘fl«; <*k »4 ( vt! ik'Alák M«>k«n vilúqcwAiwrr«Iiiiimi yi «ti «*1 a MM) tiltom*» pillattgá'iAir/úialwii L hlart*«« rgl )««rntáa • r ti' tlát« 1 . ban l Dtn oál mrat trtij ' ■*»« ikrr’ml ;»«■»»**» «'tsta’ kati«f*v l'ftt'Wft -j vfráHi mm íwi* 1 ■ í • A & ' ptftt, Ittl rn Ijr-rfh M’ó* i !• litt mp A német ifjúság soha többé nem hagyja magát felhasználni az imperialisták háborús céljaira A német ifjúság békekongresszusának k iáltványa A béke Ifjú hamisainak május 27-én Berlinben tartfút kongressdi'n kiált vényt inlérett .« egét» német ifjúság hoz. A küttvAnr * többi köiött bang'ú lyorza: Ml, Kelet- é» Nyugat-, f.izsk- é» Dél'Németország leányai é» ifjaj őss»». gyűltünk Itt ma, hogy kifejeztük egész népCfttk és az egé«< világ vall' mennyj népe «lőtt Németország Ifjú nemzedékének akeistát és törekvéseit. I. Tartó* békét akarunk. Azt akar­juk. tiogy soha többé, egyrtlen német ifjú ve adja odn fiatal életét s hábo­rún nysrétzkedő. kaprai, a néppel izemben ellenvége» embere' érdekeiért listánk egységét akarjuk, egyiég«- és vlrágtú, erő» é* brkeireretö és da. mokrstiku« Némrlnr«iágot akarunk Art akarjuk, hogy a német nép ura legyen országának. Testvért barátsági' akarunk a világ valamennyi népével, valamennyi faj és némtet ifjú nemi« 'lékével együtt akarunk kfirdent er emt>erlvég boldog Jövőjéért. 2 Akaratunk úres feesegé» lenne, ha nem ismernénk fel világosan, ki ar el­lenség és ki népünk barátja, 3, A Bonn mellett, Petersburgtmn székelnek * főbiztosok, at amerikai monopol lökének é» angol, valamint franéia búbéreveltsek megbtrntjal. Nyu. gat-NéinrtorsrágMt és annak lakottá, gátul! a leheló Irgtöbb hatrnnt akarják kipréselni. Nrinriorsrág-it új háborúba akarják tatrllani Érdeke er a német rrskeió eró.neV 1», l Hfitáiik kalrtl részén a dolgozó pi**mríek olvan útra lértek, amely a lu'kéhr», a némi i nép jótéléher ét egv *egrli-| serei * Német Demokratikus kórtársa .áglinn a német Ifjúság lga*i hazára lelt A Német Demokratikus Kötlártavág alkotmánya megterem­tette a# atapseiő fettétel.-kát a né­met dem-akralikut ifjúság neve|/«e é« fejlődé«» s>áinéra 3 A német nép ét ifjúság eltenvéget igen jót ismerik a vetzélvt, amely#! tiúnö« tetteikre a ljrá<»ó Néniét De- mokrstiku« Kóttársatlg ét annak ifjú nemre.lese Jelent Ki a n met ifjútág ellensége? Az araarlkal monopollttlk. akik most újból hatntmat hatrnokat akarnak bezsebelni. A A demokratikus NémtlortiAg némtet! frontjában a rablásnak és a hátmrúnak ««en erői allsu valamennyi IsersUlele* német hazafi és demokrata egyesült. Harsuk megdönthetatlsn bás­tyája a Német Demokratikus Köztár­saság. élén | népből kikerült éa a nép által válnsrtolt kormánnyal ét Wil­helm t’íeck elnökkel. A német Ifjúság a demokratikus Némelors »ág nrmreti frontja első soraiban kürd. Siembetú- nő hironyltéka rnnek ar östrnéniet ifjúság! gyúlés. 7. Itt vannak köröttünk a Szovjet* unlö hatalmat Komszomoljának kül­dőt tál. A .Szovjetunió felszabadította a , német népet a hitlerista fastrmns rear, nokaágátöl é« megnyitotta számára a demokrácia ét a béke útját, bogy ki­vívhatta a többi nép tisztetatét és biztosíthass« a jobb Jövőt « némtet számára. A Szovjetunió fennállásának első napjától kezdsre a német nép tag jobb barátja fit vannak kötöttünk a népi damn »ráciák képviselő!. Erek ar srttágok i bátran a tinrialitmut felé vetető útra léptek éa minden tekiotethen lámoga Üst nyújtanak a német nép héketörek vészinek k Német ifjak ét leányok* A bék» j fiú hamsainak kougrrssrnia lelje« ! rgétirben támogatja a Béke Ilivel VI. j lágkongrrstinva Állandó ItiiotMgának Msps-khnlmhan elfogadott felhívásit. A * koogrrtsrus ma tétrehorta a békéért < kúadö ifjú barrotok állandó német. 1 orváig) birrsiivágát. Ilareotjatok sora- j inkhan a békéért ét ar Imperialista háborút nsrt'úk ellen, basánk dein” »ralikot egy égéért ar angol-amerikai ét francia intervenciótok é« német rín. kotaik elten Emeljétek fel staratokat ae atombomba elllllátáérl. Német ifjak és leányok! Flór« a tar­tós békéért »Ivott harcban! Előre a ' drmokml'kn« Némelorstég nemzet! ; fr-.i.ijtt.au Némrtorsrág egységéért, ar igazságot békéért ét valamennyi meg ' szálló csapat kivonásáért! Rentle el gotidnskedik az aratási és cséptesi munkaszttkséglet biztosításáról A Minisztertanácsnak az ara'áaról, <s»t'plé«ról áa terrrénybcgyajt**fó’ Jiiisot! balársiiate alkarét végrrkaj- lias etilekében a fó!dmtlvcl(*ügyí minlatlrr miatt (rnd»!ets' adott ki M pgvé'sl ga adaaéf >k arviAal, betakart láai é* i *-jp,e*i mankaerúazúkaév’lr lének buto* lU-árúl. A rendelet értei, méhen az a gazdálkodó, akinél ai n!t.- sl id-'ü-n s sió *lvé--téee nines biztosítva, vzgv az »lm lit év t-m i- ísle.;>o munkarrúv«| régrzta .•« araié»!, kotr!, i >u iratári zs óe. lakni :’aii eiuektUultik rfltíglérett :Ük*i‘-,i i m-toknealleMt layáér iáá ibulim j. a/ «r JM/YI32 anraAzáönr- lih, oi tlóf-i Htján letten uitrtni \< aikatmaroil műnk »vállalók arén a Ml ÍT.-t késés iül, min’ »I 1*HÚ ér. ben voll vagvr ha a terület váltó tolt, akkor annyi a»s zÓgAliUaégl munkás állató, kelt alkzlniaanl, nyole-’lt kát. hold g«bonav#’*#re legalább agy aratópár Juaparsn, A r fép/ógép Ütrmbrnlarlújt köte­le* a rtéfdeei monkirrtOfntlnt fúrniul liv <» latost kátétól rá trndójn •.tjén IrrttreMMni Ha a rs*éplá*t inunk acsapat nélkül .kalákában’’ vég­zik. az #feiók»t éa a kijelöli e**p. ló*t altanörl a oaéplögép 1i*:nb«n tartója kötet«« #*er«Öd*etnl, A r#n- ■lel»' ba n»ni tartóit, mivel amk a e*éqi!óa éa betakarítás aik#re* a'- áf irmM vaazélyaztallk, atigorúan i a# büntetik Ar. általános- és népiskolákban jánhis í9-20—21-én lo.sznok a hoirntnsok ár ■ isi io«. íi top i'.o'skbts a ba irais«oá»i június in—gt»—J| én t»zj JáW át isi!” s a'laUiio» ,« r-épisái>lal ta «!•'•» a iakol < .i |. mááfilá ’vSotába kOlries pfnl át .« k -rség ezgy város (•ivélrv illaton .s ískis ipába rs»k olvais latiu’.s! else* felvenni, ,áBc» takó ha- v»n ónaJpt« állati tov Iskola n.nr* Vroáltts a k-ár»ézr«hao »• váro»«>kt.#r» ahol l, t>!- atlalano« é« »cp «kn a rssú. k Mik. a tanúba rvak ab* az állaté rv«»s ««;» nap «»utat«a tratkitzhai-k be amelylknak körretéban lakik fi is*ai «orvaikul k siókra a tannbákr* «Mk ar l»W> :tk»Wvb#u végaatek la' nsitriiVnyaikkat A bairalát) díj ar or »rag mind»« éttaláuo«, ét nép-ikolájé- baa loeáhbea « kél forint A beiratátoknál ar nlHrők mánr- ral siörakartatJak kit IskoláatárMlkai ‘« Játékrléiqtáni rendelitek »lámnkra a< iskola tsilsaián ár r'i'-oii'üvns»á nak a bairalkutévnal külön báb játék­kal év mú'alvágfat kedvavkadnal CSAK egy mo u % |i % •»»»! yi*) U • . n»f*a * k lit |{ » '• > I á V» b i • i * *t«' * ♦ ^ ■ >| 0 lb I %t IV >1 il l \ t )w í *•!< *ft 1 i I* *•'% ***** • k a Mi l-.tHi» í **#§ AH*?* • M t*t*i$*Í itim t(*00*4 tat #* •' *.*>*» i ‘ «A I .*♦ > ; %#$*'• • • • í t t y | • ■ •* l' l : ’•» ' ' * ' t ##’<' . . # I * *P*$9r «* vJ • * r í# s **' w «wr«Jl# ki • A éiéagyétj éekreiék lemua cjila*«*’ k kksro. boíiak ar ta'assak I« hulza aa'a'ktrz btbá ka’ a b Mii-’úatv ■»uakét a* lóka mag- as ont áMk#av#t sliéia-1 i »1*4*1 «ikalmiiiztal Wayagata-t ilvklzkk iáé *ía' tzv»Írják ml a k' 1*4» »«i*t. az #JI é« aanM* Jeúai *«t mag •akarttéa' pl«»I napgaz. 4a»agunk t«ázn*»a .| fa»* fltfé. i ié. z ZéesrnfaZ intértek ártéérrtéai «ááéf mt W- ki l*múal, á», r a .ál-e#- /*iart,a <»*s/»égCi ti éh m ke Urlfr -M « » a> rZtttp ti erad .ái.epMa térét rkiréM szá igaa épéti aéi, 4»< «, <«*.»-f»s*4»i»>i Is « e* Mir« tr< 91* to c Iái*+. ém*'Mtt • A tAf fßt+m *#*« ftédMto* tol' • ^ lUMélik'« lé* kt hm* M#g*el W gsédi kagvkéva'«' A honul hábAflam faaltrU reut!őr*«*gr ■ brrilnt ltlíilio/ór»l liNtMlrro 7<MK> n* n*;nlnétitrt Ifi/.« It'larlOHáinM

Next

/
Oldalképek
Tartalom