Dunántúli Napló, 1950. március (7. évfolyam, 51-76. szám)

1950-03-09 / 58. szám

1950 MÁRCIUS 9 NAPLÓ 8 A Magyar Dolgozók Pártja Baranyamegyeí Bizottsága a megye dolgozói nevében forró üdvözletét küldi Rákosi elvtársnak Az MDP Megyei Bizottsága Baranya dolgozói nevében az nlábbi táviratot küldte Rákost elv társnak születésnapja al* r kaiméból. Kedves Rákosi Elvtársi A Magyar Dolgozók Pártja Baranya- megyei Bizottságának és megyénk dől. gozóinak nevében forró üdvözletünket küldjük Rákosi elvlársnak, 58 éves születésnapja alkalmából. Rákosi elvtárs élete és munkája példamutatás számunkra arra, hogy hogyan kell harcolni a munkásosztály és a dolgozó nép felszabadításáért és a szocializmus megteremtéséért. ' Rákosi elvtárs vezetésével nagy győ­zelmeket vívtunk meg és ezeket a győ­zelmeket nem könnyen értük el. A küzdelemben mindig Rákosi elvtárs mutatott nekünk utat, hogy munkán, kát jól tudjuk elvégezni. Rákosi elvtársnak köszönhetjük, hogy van erős Pártunk, mely méltó vezetője a munkásosztálynak, a szo­cializmusért folytatott harcban. Mi, baranyamegyeí bányászok, ipari munkások és dolgozó parasztok sokat köszönhetünk Rákosi elvtársnak. Kő. szönhetjük elsősorban azt, hogy a Szovjetunió adta szabadságunkat fel­használhatjuk népi demokráciánk épí­tésére. Üzemeink, bányáink most már a dolgozóké. A dolgozó parasztsággal szövetséges munkásosztály kezében van a hatalom. ÍJgy dolgozhatunk gyá­rainkban, hogy azt sajátunkénak érez­zük és tudjuk. Rákosi elvtárs vezetésével szilárdí­tottak meg ezeket az eredményeinket és vertük széjjel népünk ellenségeinek minden kísérletét, mely demokráciánk megdöntésére irányult. Rákosi elvtárs útmutatása alapján valósítottuk meg megyénkben is a há­roméves tervünket és fogtunk hozzá az ötéves terv megvalósításához. Rákosi elvtárs mutat példát nekünk arra, hogyan szeressük a nagy Szovjet­uniót és a szabadságszerelő népek bölcs vezérét, Sztálin elvtársat. Példát mulat Rákosi elvtárs abban is, hogxjan kell szeretni a munkásosztályt és an­nak forradalmi Pártját. Pártunk és népünk győzelmei szóró, san és elszakíthatatlanul össze vannak kötve Rákosi elvtárs harcos életével, kitartó és áldozatos munkájával. Mindezt tudjuk és tudják megyénk dolgozói, a munkások, a dolgozó pa­rasztok egyaránt. Ezért fordulunk hálával és harcos üdvözlettel Rákosi elvtárs felé születés­napja alkalmából és teszünk fogadal­mat arra, hogy ezután még jobba/', dolgozunk és még nagyobb igyekezet- tel valósítjuk meg Rákosi elvtárs bölcs útmutatásait. Kívánjuk Rákosi elvlársnak, hogy sok-sok esztendőn keresztül vezesse Pártunkat és dolgozó népünké' a szo­cializmus megvalósításáért folyó harc­ban. Pécs, 1050 március 8. MDP Baranyamegyeí Bizottsága A békéért folyó hare- erődítésére tettek fogadalmat dolgosó asszonyaink Délelőtt megkoszorúzták a szovjet hősök emlékművét A Nemzetközi Nőnap szerdai ünnep­ségeit délelőtt az MNDSZ megyei tit­kárságán az MNDSZ központi iskola piros selyem ziászil óján a k felavatása vezette be. Bedő Pálné beszédében, ki­emelte, hogy a zászlót az asszonytár­sak készítették. Ezután az üzemek, te­rületi csoportok MNDSZ küldöttei zárt sorokban vonultak le a központi teme­tőbe, hogy megkoszorúzzák a szabad­ságunkért hősi halált halt szovjet hő­sök emlékművét. Az MNDSZ központi iskola hallgatói elénekelték a szovjet himnuszt, majd Rothflag Gyuláné a megye, a város és a Szülői Munkakö­zösségek asszonyai nevében hálával em­lékezett meg a szovjet nőkről, a szov­jet édesanyákról, akiknek fiai készek voltak meghalni más elnyomott népek szabadságáért Hangoztatta a szónok, hogy az asszonyokban hatalmas béke­vágy ég és a Nemzetközi Nőnapon az egész világon hitet tesznek az asszo­nyok amellett, hogy a békét minden eszközzel megvédik. Rothflug Gyuláné beszéde után az üzemek, területi csoportok küldöttei elhelyezték a hősi emlékmű talapza­tánál koszorúikat. Átadták az ajándékokat Délután egy órakor az MNDSZ vá­rosi székhazában újból összejöttek az asszonyok. Elhozták a külföldi asz- 6zonytáraaiknak szánt ajándékokat üzemekből, falvakból, iermelőcsopor- t.okból, állami gazdaságokból. A lelkes ünnepséget Mohácsi Józecfné, a köz- .ponti MNDSZ-iskola vezetője nyitotta meg, majd sorra átvették a gyönyörű ajándékokat. A kokszmű, szigetvári, mecsekszlabolcsi, borbálatelepi asszo­nyok magyaros hímzésű párnát hoztak, a bogádi asszonyok népviseletbe öltöz­tetett babát ajándékoztak a szovjet nőknek, a pécsbányatelepiek francia bányászasszonyoknak küldik gyönyörű díszpámájukat, a meszestelepi MNDSZ bőrpapucsot, a bőrgyári szervezet ak­tatáskát, Kemse csipketcrítőt ajándé­kozott a szovjet nőknek, a doháuy­APOLLO 12-éig§ CIRKUSZ Előadások] 5. 7, 9 órakor. V RÁKI A 12-éig R liiiilioaos őr szerelmes Előadások fél 5, fél 7, fél 8-kor i FÁKLYA 12-éig Kísérletek a levegővel és víz- H zel. Szovjet' Ukrajna. H Előadások 5, fél 7 és 8 órakor, | ,/T folytatólagos bemenettel. S3 Vasárnap de. 10 és fél 12-kor. p gyári nők díszes dobozt küldtek te­le cigarettával, a postásasszonyok mi­niatűr telefont ajándékoztak apró bri­gádzászlóval, a nyomdász-asszonyok díszes kiállítású dobozt és emlékköny­vet küldtek Kína felszabadult asszo­nyainak. Mecsekszabolcs telep MNDSZ szervezete rézkeretbe foglalt hímzett magyar címert, rajta apró réz bá­nyászlámpást ajándékozott a Donyec- medence legjobb sztahánovisla bá­nyászasszonyának. Baranyaszentgyörgy- ről maguk készítette díszes háncsfona. tú kézitáskát hoztak az asszonyok. Az ajándékokat Kovács József né központi küldött vette át és köszönte meg Baranya és Pécs asszonyainak. A nagyhatású beszéd közben az asszo­nyok éltették a Pártot, Sztálin és Rá­kosi elvtársikat, a Szovjetuniót ds hi­tet tettek a béke harcos megvédése mellett 1 Nagygyűlés a színházban Délután fél hatkor a színházban hatalmas bSkegyülést tartottak az MNDSZ asszonyai. A megjelenteket Moór József elvtárs az MDP nevében köszöntötte és beszélt arról a hathatós támogatásról, amelyben a Párt és Rá­kosi elvtárs részesíti a dolgozó nőket. Zúgó tapsvihar közepette tartotta meg ünnepi beszédét Kovács József né. az MNDSZ Országos Központjának kül­dötte. Röviden vázolta azt a hatalmas fejlődést, ismertette azokat a szép ered­ményeket, melyeket a felszabadulás óta elértünk a Szovjetunió segítségével, a Párt támogatásával, a szovjet embe. rek példája nyomán. Beszámolt arról a következetes, kemény harcról, ame­lyet a békeszerető ttépek vívnak a Szovjetunió, a Kommunista pártok vezetésével a háborúra készülő impe­rialisták ellen. (Nagy taps!) — Ma már minden nő tudja, hogy nem sírással, sopámkodóssal, jajveszé­keléssel — mondotta — kell a békét védeni, hanem kemény harcot kell vív. ni a termelésben,6 a munkahelyen, t initulcnapi életben! — Szavait dübör­gő taps szakította meg. Percekig zúgott a fellelkesült asszonytömeg: „Harco­lunk a békéértI Megvédjük a békét! Békét akarunk, Rákosival haladunk!'' Lelkesen éltették a Szovjetuniót, a Vö­rös Hadsereget, a magyar népi had­sereget, Farkas elvtársat. Ezután Pásztor elvtársnő, a népjó­léti minisztérium küldötte díszoklevelet és pénzjutalmat adott át Pécs és Ba­ranya sokgyermekes anyáinak. LA megjutalmazottakat Albert Sándomé máriakéméndi tízgyermekes anyát, Tokaji Károlynét, Iván Jánosáét, Mol­nár Jánosaiét, Palotai Györgynét, öz­vegy Bottó Illésnél és özvegy Ru- binszki Jánosnét meleg ünneplésben részesítették. A nagygyűlés résztvevői táviralot kiüllek Párásba a Nemzetközi Nőszö- ;vétségnek és Rákosi elvtársnak, foga­dalmat téve a fokozottabb jó munkára, a béketábor szüntelen erősítésére és a béka mindenkori harcos védelmér* Majd határozati javaslatban mondót, ták ki, hogy a dolgozó nők az eddigi­nél nagyobb aktivitással vesznek részt a munkaversenyben és a sztahánor- mozgalomban. A március 8-i felaján­lásokat s felszabadulás ünnepére és még azután is fokozzák. A nagygyűlést színes kultúrműsor követte. Szépen szerepeltek a Pedagó­giai leánygimnázium növendékei orosz- és dobtáncukkal, a fiú- és leánygimná­zium összevont énekkara, az MNDSZ és az ÁVH népi tánccsoportja és a ■szigeti MNDSZ „Nyírfácska" láncot bemutató csoportja. A DUNÁNTÚLI NAPLÓ március 8-i, szerdai számában a következő című cikk jelent meg« „Meg­változott, szebb életünkért A pccsvidélri bányászok beleadják minden sze- refefüket és háláinkat a íeK-zabadrlási műszakba", A cím és a cikk utolsó sora, amelyben újra április 4-íki felszabadulási műszakról ír, hely. felen, hibás. Miután a dolgozók közölt van még téves nézel a felszaba­dulási felajánlásokkal kapcsolatban, ezért különösen szükségesnek tartjuk cikkünk helyreigazítását. A felszabadulási felajánlások nem egy napra szólnak és április 4-én semmiféle műszak nem (esz. Április 4-én legnagyobb nemzefi ünnepünkön, hazánk felszabadulásának napján, teljes munkaszünel lesz. Dolgozóink élelük és a magyar történelem legnagyobb eseményéi, örömünnepéi, fel­szabadulásunkat, a termelésben eléri kimagasló eredményekkel ünnepük meg. Ezeknek a felajánlásoknak megvalósítása már folyamaiban van, mert nem egy nap kiemelkedő fermeíéséről van szó, hanem arról, hogy ter­melésükéi tarlósán felemeljék, rendszeresen, állandóan fokozzák. A dol­gozók javarésze ezt meg is feile és nemcsak azf vállalta, hogy felszaba­dulásunk napjáig emelik eredményeiket, hanem azokat megőrzik április 4-ike után is. DUNÁNTÚLI NAPLÓ SZERKESZTŐSÉGE. Megnyílt a Munkás Kulfúrház könyvtára Vasárnap délelőtt nyílt meg ünne­pélyes keretek között a Munkás Kul- túrház. szocialista és haladó iroda­lommal gazdagon fölszerelt könyvtá­ra. Krancz Pál polgármester elvtárs, a Kultúrház alelnöke megnyitó sza­vaiban hangsúlyozta, hogy az iroda­lom és a tudomány segítsége nélkül nem építhetjük szilárd alapokra szo­cialista államunkat. Kérte, hogy a Vá­rosi Pártbizottság és a könyvtár kol­lektívája továbbra is oly lelkesedés­sel támogassa a marxi-lenini eszmék diadalrajutásái munkájukkal, miint amilyen áldozatkészséggel dolgoztak eddig a könyvtár létrehozásán. A Városi Pártbizottság revében Moór József elvtárs vette át az újon­nan megnyílt könyvtár anyagát és köszönetét mondott a Párt és Pécs vá­ros dolgozóinak nevében mindazok­nak, akik ezen a fontos, országos vi­szonylatban is jelentős munkán fára­doztak. Ezzel a számottevő kulturális tény­nyel lényegében a szemináriumvezetők és hallgatók egyik döntő problémája oldódott meg, nevezefeen, hogy a po­litikai továbbképzésükhöz elengedhe­tetlenül szükséges ideológiai műveket most már minden akadály .nélkül megszerezhetik. A könyvtár jelenlegi anyag* 3.200 ideológiai, tudományos és szépirodal­mi mű. Jórészében teljesen új, de számos régibb kiadású művet is tar­talmaz, melyek a haladószcllemű iro­dalom és tudomány alkotásai. Külö­nösen gazdag a marxizmus-lenimizmus klasszikusai, így Marx. Engels, Lenin és Sztálin műveiben, melynek legtöbb­je 5—10 példányban is megtalálható. De a szépirodalom is jelentős szám­ban szerepel. A magyarokon kívül helyet kaptak a máit század nagy realistái, legfőképpen az orosz klasz- szikusok — Puskin, Tolsztoj, Gogoly, Turgcnyev, Gorkij, a szovjet költők, regény és drámaírók művei Maja­kovszkijtól, Szeráfimovicstól és Glad- kovtól Szlmonov, Pavlenko és Ázsájev könyveiig. Megtalálhatjuk ezenkívül a könyvtárban a napilapokat, azon­kívül úgyszólván összes folyóiratát és hetilapját. A könyvtár helyisége tiszta és ba­rátságos. Rendkívül ízléses és szépen feldíszített falak, jólrendezett, átte­kinthető polcok fogadják a belépő látogatót. A kölcsönző-órák szerdai és vasárnapi órákkal a jövő héten indul­nak meg. Az olvasó csak igen csekély — 50 fillér — belépési díjat fizet és két hétig magánál tarthatja a könyvet. Természetesen a könyvtár előtt még sok feladat áld, azonban fejlődése biz-., tosítva van, így ezeket a feladatokat is meg tudja oldani. Az április 4-i felajánlás végrehajtásához lelkiismeretes munka kell Meggyőzés helyett utasítással akarja megoldani feladatát a Kokszmű pártszervezete A Zsoínay-gyárban megkezdi mun­káját az új alagútkemence. Komoly feladatot ró ez a Kokszművek dolgo­zóira. A Zsotnay-gyúrat ugyan'* a Ko'kiszművek látja el gázzal és az új kemence megindulásával több &ázra lesz szükség. A gyár fizikai és mű­szaki dolgozói elhatározták: április 4-ét, felszabadulásunk évfordulóját azzal ünnepli^ meg, hogy a Zsolnay- gyár magasabb igényeit is folyama­tosan és zökkenőmentesen ellátják. Ezzel nemcsak maguk készülnek fel méltóan nagy ünnepünkre, de lehe­tővé teszik, hogy a Zsolnay-gyár dol­gozói is megkezdhessék felajánlásuk teljesítését, a több é« jobb porcellán- áru gyártását. nagyértékű ez b felaján­lás. Értékét csak növeli az, hogy a kokszoíóke- inenaék előirt teljesítményét már eddig is felülmúlták a gyár dolgozói, keküzdve az üzem elhasznúíódo'ttságából adódó nehézségeket is. A most vállalt fel­adat megoldása, az. eddiginél is na­gyobb munkát kíván az üzem dolgo­zóitól, de nagy feladat elé állítja a pártszervezetet is. Ezé a nagyjelentőségű felajánlást az üzem szinte vaíamenyi munkahe­lyén hasonlóan komoly felajánlások­nak kelten® alátámasztanio'k. _ A mi üzemünk ugyanis olyan — mondja Kollár etvtárs, az ü. b. titkár —, hogy csak minden ember együttes jó munkájával tudunk jó eredményt elérni:. következnék, Komoly és A valóságban mégsem ez történik. — A kemencén már olyan öntuda­tosak a munkások, hogy ott már alig van szükség népnevelő munkára — állítja Móricz Károly etvtárs. A kemencén ezek szerint nem is folyik népnevelőmunka. A népnevelőket „átcsoportosították", a legjobbak az uvari munkásokkal és a többi üzemrésszel foglalkoznak most. Pontosabban: foglalkoznak a legfejlet­tebb elvtársak, akik a pártsajtót ol­vasva felismerik a feladatukat, mert a pártszervezet vezetősége még nem tá­jékoztatta őket arTÓl, hogy a legfon­tosabb feladat most: április 4. méltó megünneplése. Szerdára hívták őssz® a bizalmiak és népnevelők értekezletét. Ezen az értekezleten — mint Móricz elvtárs, a párttitkár helyesen mondja: „utasí­tást kapnak feladataikra vonatkozóan. pedig az, hogy más­nap, az üzemi érte­kezleten máris beszá- felajánlások „megszerve­Ez a feiódat EiiSiőI egyenesen hogy a párt- szervezet nép­nevelői a legaktívabb munkát íejti'to ki, hogy a „kemenoéseken" kívül (akik a Zsolnay-gyár gázellátására történt felajánlást vállalták), a többi üzemrészben is hasonló fetajánlá-ok járuljanak hozzá az egész gyár jó munkájához és biztosítsák ezzel, hogy április 4-ig és azután is, az üzem valóban kiváló eredményeiket érien móljának zéséről". Egyetlen nap ., . Móricz elvtárs sze­rint ez is elég, mert „muszáj, hogy eredményt érjenek el". De ez az ered­mény „szervezésen" alapul majd és nem alapos meggyőzésen, ahogy a* rendjén lenne. Addig is az üzemi bizottság gon­doskodott a felajánlások előkészíté­séről. Példaként a hirdelőtáblára füg­gesztették az első felajánlást: Ková- ^osevics József komplexbrigádjáét. A példa azonban rossz, mert a brigád felajánlásában ilyen pontok szerepel­nek: „A gáz minőségét igyekszünk ál­landóan emelni..„A kokszpazarlást a minimumra csökkentjük...“, „Age­nerátor apró javításait elvégezzük...” Ezeket a pontokat végrehajtani amúgy- is állandó kötelessége a brigádnak, ha a felajánlás is ezek körül forog, ak­kor meg kellett volna konkrétan ál­lapítani, hogy mit mennyire és milyen határidőre akarnak végrehajtani. — A Kokszmüveknél nem lehet pon­fi Kokszrcű tosan meghatározni a teljesítmény eket — ez a véleménye az üzemi bizottság­nak, a vállalatvezetőségnek és ezt a véleményt elfogadja a pártszervezet is. tehát „speciális hely". Ezt azonban rögtön megcáfolja a teljesít­ménykimutatás, pontosan a komplex­brigád felajánlása mellett. Ez a kimu­tatás egy csomó üzemrészt 6orol fel a 8. bérhét teljesítményei szerint így: Bakdaru 107%, Mélybunker 112%, Gázüzem 121%, Szeparáció 132%, For­gódaru 132%, Benzolüzem 130%, stb. Itt pontosan ki lehetett mutatni a tel­jesítményeket. Miért ne lehetne akkor éppen a felajánlásokat konkrétan meg­határozni? A másik kérdés az, hogy miért kell a felajánlásokkal az üzemi értekezle­tig; várni? Más üzemekben nspról-nap- ra a munkások tömegei jelentik be a bizalmiaknak, népnevelőknek, csoport­vezetőknek. az üzemi bizottságnak, hogy április 4-ig mit akarnak végre­hajtani. Valószínű, hogy a Kokszmű­veknél is sokan jelentkeztek volna így, de mert az üzemi háromszög csak azt a felajánlást ismeri cl „hivatalosnak", ami az üzemi értekezleten, vagy ha nem ott, akkor legalábbis leírva, ke­lettel és minél több aláírással ellátva történt, sok jó felajánlás helyett meg csak egy rosszat tudtak „mintául" ki­tenni a hirdetőtáblára. csak komoly, lelki­Hagy feladatot ismeretes munká­val tehet végrehaj­tani. Ha a Kokszművek pártszervezete azt akarja, hogy a Zsolnay-gyár gáz­ellátásával kapcsolatos felajánlásának komoly alapjai legyenek, akkor sok­kal erősebben kell foglalkoznia a nép­nevelőkkel, el kell vetnie a Kokszmű „specialitásával" kapcsolatos gátló nézeteket és végleg ki kell küszöbölnie a bürokratizmust, ami nemcsak a „hi­vatalos" felajánlások formájában, ha­nem az újításoknál is komoly káro­kat ok« M. F.

Next

/
Oldalképek
Tartalom