Dunántúli Napló, 1950. február (7. évfolyam, 27-50. szám)

1950-02-10 / 35. szám

6 0 1050 FEBRUÁR te N JL P X, O FEBRUÁR 10. PÉNTEK ÜGYELETES GYÓGYSZERTÁRAK! Weber gyógyszertár, Városház «árok, T.: 17-85. Szent István gyógyszertár, Zsolnay Vilmos u. 2. T.: 12-56. Szent- kereszt gyógyszertár, Mocsekalja. — NÉVNAPOK! Róm. kát.! Szkoíasztika, prof.: Eívára. ■— IDŐJÁRÁS: Mérsé­keli, iáönként megélénkülő déli, dél­nyugati, majd nyugatira áttör da ló extí, helyenfoéatt kód, változó felhő­zet, több felé kisebb eső, br-iraseső, havazd*. A höcnéisékfet éjszaka fagy­pont körűi, nappal 3—6 tok között — A Műszaki éa Gépipari Glnmá. zitnn szülői munkaközösaéií® népes értekezletet tartott, amelyen Schind­ler Aanrél igazgató tártaim«» elő­adásban értékelte ki az első félév ta­nulmányi eredményét Megállapította, hogy az első negyedév eredményei­hez képest komoly mért ék bein javult a tanulmányi színvonal. A legjobb eredményt 4.8 •százalékkal a ül. gép­ipari osztály érte eL Ugyanakkor tar­totta meg előadását Lőrinc József ta­nár „Kulturális nevelés a családon belül" címmel. Ezután Szekeres Ist­vánná, a munkaJkiőzösség elnöke is­mertette a következő félév munka- tervét, amelyben fokozott helyet kap a kollégiumi éa * vidéki növendékek patromálása. A munkaközösség tagjai egyébként lelkesen készülnek az is­ikiöl* táncestélyére, amelyet e hét szombatján tartalmak meg „ Rendőr- egyesület (Jó79ef-utoa 15.) székházé­ban. — Az on pécsi kerületi pénzfára értesíti a biztosítottakat, hogy a nép­jóléti miniszter * társadalombiztosítás egységesítése érdekében elrendelte az OTI bőrgyógyászati szakrendelései és nemibeteggondozó intézete, valamint a megyei és pécMrárosi nemibeteg­gondozó intézetének egyesítését. En­nek következtében az egységes bőr- Ó9 nemibeteggondozá-it Pécs város nemibeteggondozó intézete végzi ideiglenesen az „Egészségház" (Me­gye-utca 21. sz.) helyiségeiben. A ke­rületi pénztár felhívja a b:ztosítottak figyelmét, hogy a bőr- és nemibeteg- rendelóseit 11-től kezdődően az egye­sített intézmény látja el, egyelőre az Egészségházban. Rendelések ideje: 8—11-ig rendel: dr. Jobszt Pál, 3—6-ig rendel: dr. Dávid Margit, fél 4—6-ig rendel: dr, Magay Pál. — Filmankéf. Hétlöa, az e'ti mozi- előadáe után filrannkét volt Mohácson az Omnia moziban. A mozi látogatói tn. „Orsai csomópont” című filmet vitatták meg. Igen érték«» hozzá'-'zó- láaok hangzottak el, amelyek, több oldalról alaponsan kiértékelték a fil­met. A felszólalásokat végül Petró József polgármester elvtár» foglalta össze és válaszolta meg. — A Közalkalmazottak Szakszerre. z«fe moháoví teriileti csoportja mint­egy ezer forint értékű kiskönyvtárat kapott. A könyvtár legértékesebb da­rabjai a szovjet íróik kimagasló re­mekművei. — A MunJcáskaszlnó vezetősége fcöati, hogy a február 12-1 közgyűlés március 5-én délelőtt 10 órakor lesz megtartva. (H. 372) — Megyei bírósági ítéletek. A me­gyei bíróság büntetőtanácsű idős Abel János 60 éves pü?p&l:'-zenterz-é- beti földmívest a demokratikus át- lamrend elleni Izgatás vétségéért négyhónapi fogházbüntetésre ítélte. Zsámboki Mátyás 59 éves péc-deve- cseri földmívest izgatás bűntettében mondották ki bűnösnek és ezért hat- hntiapi börtönre és teljes vagyon­elkobzásra ítélték. Demokratikus ál- tamrend elleni izgatás vétségéért Szele István 25 éves szűri főldmíves héromhónopi fogházat, mig Gergely Lajos 24 éve» szűri lakos k,éthónapi fogházét kapott. A terrfelboctás előnyei Amióta a Bőrgyárban is felbontot­tuk a tervei, valamennyien világosan látjuk, hogy egy bélen, egy napon, egy órában mennyit kell teljesítenünk. Most mindannyian arra törekszünk, hogy mi teljesítsük először a tea-vet. A Klara Zetkin brigádban a brigád- vezető teljesítette elsőnek a tervet. Február elsejére már a tizenn egyedi­kei tervet to átérts. A töbi brigádotok is jóve) tű!teljesítették * tervet Nagy örömmel fogadtuk a terv-felbontást va­lamennyien. á teretáblácsk&kat to ma­gunk vezetjük- Az apróhőr osztályon és & színes-birkásban & dolgozók egy héten egyszer, reggel fél hétkor össze­jönnek a kisüzemi háromszöggel és megvitatják a tervet, azt, hogy ho­gyan kell kiszámítani a termelt mun­kát százalékban és forintértékben. Ha ez* így tudjuk, akkor napról-napra látjuk, hogy emelkedett az életszínvo­nalunk. Hoífeker Ferenc brigád vezet A Zárják ki a knlákokat a faluéi EPOSZ szer-rezetekből Bajok vannak több falati EPOSZ tzervezetönknfl. Több helyen mig kó­lák be 1 olyát alatt álló ifjak vannak a veretőségbtn, akik természetesen rom­boló munkát tegeznek, úgyhogy az ifjúság elsíkiik a tanulás it a terme, lét kirditei felett. Pl. YOlángkőoesden és Németpalkonyán a szervezet nem vesz riszt semmiféle megmozduláson, de ha táncról tűm szó, akkor van EPOSZ szervezet. Ki kell javítanunk a hibákat, ki kell zárnánk soraink közül azokat, akik még a kalákok szekerét tolják. Kérjük a tanítókat is a szabadművelődési megbízottakat, hogy ók fi irezzfk fel­adatuknak ax ifjúság nevelésit is jó szocialista színdarabok betanításával ismertetsik meg a dolgozó parasztok­kal a szocialista kultúrát. Necsak szavakkal, hanem tettekben is bizonyítsuk be, hogy a Kowszomol útján járunk, hogy Lentn-Sztálin ifjú­ságát követjük, az 5 példamutatásuk nyomán dolgozunk. Szorosan együtt kell dolgoznunk a Párttal, amelytő! minden munkához magkapjuk az irá­nyítást is úgy kell dolgoznunk, hogy megérdemeljük és méltóak legyünk a Párt és Rákosi elvtárt bizalmára. Ha­ladjunk Rákosi elvtárt zászlaja alatt a szocializmus útján az ötéves terv si­keres végrehajtásáért. Bogyó Elemér EPOSZ körzeti titkár. „Padosítják“ a Mecseket Ebben az évben, az ötéves terv első évében megújhodik a pécsi Mecsek is. A tizenöt éve gondozatlan sétaútakat kijavítják, 200 padot helyeznek el a mecseki sétányokon. A Tettye alatti szabad területet parkosítják és ide gyermekjátszótér is kerül. A váró« az ötéves tervben nagy gondot fordít a Mecsek szépítésére, hi­szen a természeti adottságainkat is a dolgozók pihenésének és üdülésének szolgálatába állítjuk. Tervbevették, hogy a város vezetősége kéri majd a kormányzattól a város védett területté nyilvánítását és ez többek között azt is jelenti, hogy a Mecseken megtiltják a vadászatot. Snuiia Mozi Mohács 11-12—13-ám ÜJ H&Z 15-16— 17-ém Csak a papa meg ne tudja 18—19—20-áns [Sztálingrádi csata il. rész A „Sztálingrádi csata" tech­nikai okok miatt nem 12-i kezdettel kerül előadásra. Akik már előre jegyet váltot­tak, azok egy héttel későbbi időpontban hai-ználhatják lel azokat/ 1 Pellengéren 'Ä Sopianában, nagyon helyesen ki­pellengérezik azokat a fiatalokat, akik Tiunkájukat nem végzik lelkiismerete, sen, akik az iskolában hanyag, rendet­len magatartást tanusiianak. A Sopia- na kapuja mellett, hogy mindenki lát­hassa, most „díszes levél' ‘van kifüg­gesztve. A lapot az iparostanulóiskola igazgatója kiildte az üzem tanulófelel- lösének, akit egyben arra kért, hogy részesítse az illetőt megrovásban, mert az iskolában rosszul viselkedik, meg­botránkoztatja a tanulőiskola fiatal­jait, olyan dotgozkat miivel, melyek feltétlenül a tanulóidő mcghoszabbilá- sát vagy a tanulószerződés felbontását vonja maga után. A világoskék lapra kézvétel után pirossal írt szó került. „Értékeink“ ez a felirat, alatta vasta­gon aláhúzva az ipari tanuló H. L. I b osztályú fiatal neve. Erre a jelző­re: hogy „értékeink", nem szolgáit rá még idézőjelek között sem, de hogy kipellengérezzék botrányos magatartá­sa miatt, azt feltétlenül megérdemli. Amikor demokratilcus kormányzatunk mindent megtesz a fiatalokért, amikor lerövidítette tanulóidejüket, sem a H. L.-eknek, sem másoknak nem szabad ilyen rirt hálátlansággal viszonozni népköztársaságunk jóindulatát. A kék levelezőlapban egy hétig „gyönyörköd­hetnek" az üzem dolgozói és szégycl- lieti magát az illető tanuló is, aki re­méljük kijavítja hibáit. SZ4 BA US ÁGH ARCOS A Szabadságharcos' Szövetség ve­zetőcége értesíti j, motoros szakosz­tály tagjait, valamint a motoroiver- senyek rendezőit, hogy az 1950. évi versenykdrás ismertetése és a már­cius 26-i salakpálya motorosver-eny előkészítése céljából szombaton este értekezlet le«z. Az értekezleten min­den versenyző saját érdekében feltét­lenül jelenjen meg. A motorsport iránt érdeklődőket, vagy a versenyeken indulni kívánókat is szívesen látja a Szabadságharcos Szövetség vezető­cége a:z értekezleten. K KOSZ HÍR f K A K10SZ kultúrszakosztály február 11-én, szombaton 8 órai kezdettel Szabadság-út 2. szám alatt tánccal egybekötött családie-feí fart. Kurtúr- sainkát és kedves vendégeiket szere­tettel várja a vezetőség. Az építőipari szakcsoport ma este 6 órakor tisztújító taggyűlést tart. 0ZEMI HÍRADÓ A MAGASÉPÍTÉSI NV negyedik bérhetének legjobb egyéni verseny­zői: Németh György 211 százalék, Újvári József 185 százalék, Wati László 185 százalék, Terez József 185 százalék, Gondos József 181 szá­zalék, Keszthelyi Dezső 150 száza­lék, a fent nevezettek kőműves szak­munkások. Németh István 190 száza­lék, Németh Sándor 190 százalék, Molnár Ferenc 188 százalék, Petro- vics István 188 százalék, Bözsöli Jenő 180 százalék, Pelág Ilona 150 százalék, Máté Aranka 150 százalék, a fent nevezettek segédmunkások. Parkettások: Dobi Lajos 100 száza­lék, Packer István 129 százalék. Üve­gesek: Varasdi János 1G0 százalék. Bálint István 160 százalék, Póth Henrik 147 százalék. Festők: Sala­mon Mihály 200 százalék, Stabmrecz András 148 százalék. A MOHÁCSI Selyemgyár a nyere- répészesedés visszatérítéséből eredő 2.(500 forintból orvosi műszereket vá­sárolt, amelyekkel a gyár orvosi rendelőjét szerelik fel. Szerdán állí­tották munkába a Selyemgyárban az ú j irelőt. Az első lánchengereket már fel is szerelték a szövőszékekre, s az első nap eredményeként a szövő­széken egyetlen egy láncszakadás volt, ami rendkívül kedvezőnek mondható. A szövőnők, akik kiváló­an értik szakmájukat, elégedettek az irolővel és ez szerintük is a terme­lés minőségének fokozott feljavítá­sára vezet. SZ KISHÁZ SZÍNHÁZI MŰSOR Február 10-én este */z 8 órakor; KISUNOKÁM. (Jókai Mór bérlet.) Február 11-én este Vs8 órakor: KISUNOKÁM. (Móricz Zsigmond bérlet.) \ Február 12-én délután ’/* 4 ómkor; MONTMARTREI IBOLYA. (Pelőfi bérlet.) — A Dunántúli Napló február 3-i mohaeri kiadásában a selyemgyári tagfelvétellel lí a p c'oh 11 bn Csordás János tévesen visszaminősített tag­jelöltként szerepelt. Helyesen nem visszaminősített, hanem 1948-ban {el­vett tagjelölt volt és a pártszervezet most taggá volté ieí. Pártélet HALAD ÓSZEMINÁRIUMI ELŐADÓK FIGYELEM! „Népgazdaságunk ötéves terve" című útmutató átvehető a Városi Pártbizottság Oktatási Osztályán. Vasárnap délelőtt 10 ómkor a Dok­tor Sándor ‘Kuíhirházban a® összes szemináriumi hallgatók jelenjenek meg, akik párt oktatásban részesülnek a város területén. Pénteken este hat őrekor fetlujáxó felei ős értekezletet tartanaik a városi bizottság székházában. MSDSZ HIRE K A siklósi külvárosi MNDSZ ma este 6 órakor nőnapot tart. Kérik az asszonytársak teljesszámú megjelené­sét. A belvárosi MNDSZ nőnapján a po­litikai beszámolót Zsuska János szá­zados bajtárs tartotta nagy érdeklő­dés mellett. Az előadás után az asz- szonytársak lelkesen éltették Sztálin és Rákosa elvtársikat és a Pártéit. Utána a pécsi színház „Jászai Mari" brigádjának tagjai kultúrműsorral szó­rakoztatták a megjelenteket. Különö­sen Lontai Margit kapott «ok tapsot két vers előadásáért. Az asszonytár­sak kérték a művészeket, jöjjenek el máskor is közéjük. Sx&keservesset Az Élelmezési Ipari Dolgozók Szak- szervezete felhívja a kötelékébe tar­tozó munkaadókat (cukrász, hentes, sütő, molnár síb.), hogy a termelési kimutatást és a bérjegyzékvet 13-án délelőtt 12 óráig adják te (Színház­tér 1.) A kereskedelmi és pénzügyi dotgo- zók hírei: Értesítjük a ezeminárium- vezeiö és ellenőr karfám akai, hogy 10-én este 7 óraikor Apáca-utca 2. sz. alatti helyiségünkben oktatási érte­kezletet tartunk. Kérjük a kartársak feltétlen és pontos megjelenését. Ér­tesítjük a kartársakai, hogy a 11-re hirdetett farsangi bálunkat bizony­talan időre elhalasztottuk. A Közalkalmazottak Szakszerv ere­iének szemináriumvezetői szombaton 14 órakor a szakszervezeti Székház félemeletén előadói értekezletre pon­tosan jelenjenek meg. ICerajg&et&ßk Störe!­....... ............................... 11 I V,,, A kereskedők Perczel-nfc* 8. sz. alatti székhazukban szombaton este 8 órai ‘kezdettel a kuítúrgárda. és az először szereplő KISOSZ-zenekar közreműködésével kultúrestet tarta­nok. A belépés díjtalan. A KISOSZ vezetősége kéri tagjait, hogy vendé­geikkel együtt jelenjenek meg. özv, Bccker Jánosné, mint az elhunytnak mélyen sújtott neje fájdalomtól megtört szívvel tu­datja, hogy a hőn szereteti férj, édesapa, nagyapa, após és sze­retett rokon Becher János volt cipészmester folyó hó 8-án, életének 73-ik, boldog házasságának 48-iifc évé­ben a 'Mindenható akaratában megnyugodva visszaadta ni;mes lelkét Teremiőjének. Szereiéit halottunk földi ma­radványait folyó hó 11-én dél­után 2 órakor a katolikus val­lás szertár!ásai szerinti fogjuk örök nyugvóhélyére kísérni. Az engesztelő szcntmiseáldozalot az Irgalmasrend templomában feb- l’ruár 11-cn, neggei M8 óraikor fogjuk az Urnák bemulaíni. Gyászolják! Rlfóper Nándorné szül. Becker Margit, Szilas Károlyné szül. Becker Mária, Becker Ferenc gyermekei. Ritóper Mária, Szá­las Mária és Judit, Becker Mik­lós, Zsuzsa, Márja, Éviké unokái. Özv. Hilcser Istvánná testvére Becker Fcrercné, RÜóper Nán­dor, Szilas Károly menye és vcjei. Pécs, 1950. február 9-én. EMLÉKE SZIVÜNKBEN ÖRÖKKÉ ÉLNI FOG! NYILT-TÉR*) Az Állami Villamos energia Szolgál­tató Nemzeti Váltakat Pécsi Üzlet- igazgatósága értesíti a vároa közön­ségét, hogy Csizmadia László pénzheaziedő a vállalat szolgálatából kilépett, ezért a vállalat nevében semüyen tevékenységet ki nem fejt­het, pénzeiket fel nem vehet, érte a vállalat felelősséget nem vállal. Átlaimi Villámot,energia Szolgállató NV Üzletigazgatósága, Pécs (H 386) Számlázási osztály. t • E rovatba« közöltéiért nem válla! felelőseéget a Merket«tőség. ÁRVERÉSI HIRDETMÉNY Az adÓOWvwial toőzhínré teszi, hogy az Állami Zálogház és Árverési Csar­nok NV közben.) öltével, kör-tartozások fejéiben lefoglalj zálogtárgyakat: pianinót, rádiókat, villanygramoíont, hanglemezeket, söntéspultoí, ingaórát, íróasztalokat, képeket, szekrényeket, székeket, loiletteket, hangulatlámpát, éjjeliszekrényeket, kaptafákat, sörös- poharakat, boroshordókat, rézüstöt sfb. Pécsett, Rákóczi-út 79. szára alatt (Árverési csarnok). 1950, ÉVI FEBRUÁR HO 13-AN (SZOMBATON) DÉLUTÁN 3 ÓRAI KEZDETTEL nyilvános szóbeli árverésen a legtöb­bet Ígérőnek elad. A vételár azonnal fizetendő. Az árverésre kerülő ingóságok az árve­rés napján déíti 12 órától délután 3 óráig az Árverési Csarnokban (Rá- fcóczá-út 78. sz.) előzetesen, megtó- kámftbetók. (H. 317) HARKÁNY KÖZSÉGBEN a iegfcönsuiebtyi országos Állat és kirakodóvásár 1950 február hó 18-án, szombaton lesz megtartva, melyre vész mentes helyről mindenfajta állat felhajt­ható. (H. 373) Községi elöljáróság. HÁLÓBERENQEZÉS, ebédlőszékrény, konyhasceikrény, asztalok, bútorféléé el­adók. Molnár, Kossuth Ti.-út 77. (Ti. 573) BÚTOROZOTT szoba két személy ré­szére teilen ellátással ts kfadó. Cím: 2350 szám alatt a kiadóban. PUOH luxus elBö víllttrugós, újworft áll&potbau lévő fórftkerékpájr világítás­sal í<-.;«*oere3m: eladó. IÍTKiek, Fcrencjok- Ute* 50/2. (H 368) BÚTOROZOTT szoba ágynemű nélkül Írtadó. Otm: 2349 szám alatt a kiadóban. HÁZ ÉS ÖRÖK LA KAS. A központba 3 szobás, komfortos családi ház 35.000. A Nyíl-utca 24. számú ház kerttel, Or- solya-u, 19. ez. Xavér-utca 9. sz. házak olcsón. A Szigeti Vámnál 2 szobás, új, adómentes villa 400 n-öí területtel, An- tónia-utea 6. számú ház olcsón. Antónia- ntca. 24. számú ház 18.000. Telek a Visy László úton 370 n-öí gyümölcsössel na­gyon olcsón. TJj ház a Zsolnay-utca vé. généi 1*3 komfort, lxl szobáé 26,000. Öröklakások nagy választékban eladók. Uf-ners közvetítő iroda, Városház-u. 2. szám. (H.360) KERESEK költoégmegtérítéeeel egy szoba-konyháé laikáet. Oím: 3336 «ára alatt a kiadóban. KÉZI SZÁMOLÓGÉP négy alapműveletes t’gyraernégyszázfrt eladó ZsoltaL Zidlna- környék 2. (2540) FÉLHÁLÓ, szekrény, íróasztal el­adó. Buzásíy Ábel-út 4. (H. 301) SZÉKEK zöld ripsszel áthúzva, ke. rek kis ®?ztalok üveglappal, olcsón eladók. Dr. Werner, Józisof-ufca 29. ________________________(H 367) ÓR AJ A VITÁSOK eredeti alkatrészekkel, jótállással. He-znált órákat veszek. Járó. vjta órás, Koewuth L.-út 30. (H. 361) ELADÓ Bérkocsi-u. 19. számú ház. — Érdeklődni Jehet Palócéinál. (H. 3001 DUNÁNTÚLI NAPLÓ Felelős szerkesztő: RADÓ ISTVÁN Felelős kisdé: SZIKRA SÍNDO« Szerkesztőség és kiadóhirntni: Pécs. Perczel. utca 2. — Telefon: 15-32 és 15.« Postatskarékpénziári csekkszómlaszám: 315.064 Előfizetési díj: havi 11.— forint Nyomatott a Pécsi Szikra Nyomda NV-níi, Pécs, Munkácsy Mihály-ntca 10. sz. Telefon: 20-27. A nyomdáért felel: VÉRTES FERENC, MA, p éra le késs csle sxálkanélki&lí halászlé Pín<pl< íláSsor rpiiílégjlű« Rákóczi-út 73 c, szám. TELEFON: ’0-95.

Next

/
Oldalképek
Tartalom