Dunántúli Napló, 1950. február (7. évfolyam, 27-50. szám)

1950-02-28 / 50. szám

I'ISO EBBS trau Sin P L O 5 A fegség széles temege szőlői lel Kétes! elvtárs beszédének szellemében a mai Kedden taggyűlés. A Hamcrli Kesz­tyűgyárban azt inár minden párttag tudja. Sőt. azt Is tudják, hogy ezen a taggyűlésen kerül sor Rákosi elvtárs beszédének és a Központi Vezetőség határozatának megvitatására. A veze­tőség ugyanis már a múlt héten el­kezdte a taggyűlés előkészítését. Előbb a vezetőségi ülésen vitatták meg, — ahogy Schnurr elvtárs is mondja — „töviről hegyivé" Rákosi elvtárs be­szédét. A vezetőségi ü.és után a nép­nevei oértekezlet foglalkozott a be­széddel és a Központi Vezetőség ha­tározatával. A vezetőségi ülés. állapította meg, hogy mik azok a tanulságok, amiket a Hámorit Kesztyűgyárban elsősorban kell levonni Rákosi elvlárs beszédéből és milyen feladatokat kell a pártszer­vezetnek a közeljövőben megoldania. A »«tszánittlébun szciciiclBeii majd ezek a tanulságok és feladatait. Schnarr elvtárs tartja a beszámolót, ő fogja elmondani, hogy például m.- lyen komoly hiba volt az. amikor az egyik szombati gyűlésnél bezárták a kaput, nehogy valaki otthagyja a gyű­lést, ahelyett, hogy előbb alapos meg­győző munkával magyarázták volna meg, hogy mi is lesz azon a gyűlésen és miért fontos, hogy mindenki ott legyen. Ez minden egyéb- volt, csak éppen nem a párton belüli demokrá­cia alkalmazása. A taggyűlésen szóbakerül majd az is — a tagság szélcskörünek ígérkező felszólalásaiból, hogy miért nem hang­zott el eddig a tagság részéről kriti­ka a vezetőség felé, akár helyeselte a tagság, akár nem azt, amit a vezető­ség csinált. Az volt ennek az oka, hogy mindig csak a vezetőség bírálta a tagságot, mindig C3ak felülről, indult, a kritika lefelé és miután a vezetőség alaposan a fejére olvasta a tagtagnak a hibákat, senkinek sem támadt ked­ve a vezetőség munkájában keresni a hibát. Rákosi elvtárs beszédének alapos áttanulmányozása után jött rá a ve­zetőség, hogy mindezt el kel! monda­ni. Nemcsak bejelenteni kell, hogy ,,etatán már önkritikát is fogunk gya­korolni“, hanem meg is kell azt kez­deni. A beszámoló elmondja azt is, milyen komoly eredményeket ért el, hogy megerősödött az üzemi pártszervezet. Sorra emelKedneU ki az üzem­ben azok az elvtarsak és főleg elvi társnők, akik egyre komolyabb és ne­hezebb, nagyobb felkészültséget igény­lő pértmunkót vállalnak, mint Pécs Anna elvtársnő, Aridreli elvtárs. Friodl Antalné elvtársnö ás a többiek 'Az öntudatos kommunisták példamu­tatóan élenjárnak a termelésben és egyre többen követik őket, mint ahogy mmmmmmsm IÄPOJ.LO 5-é’g Végig színes magyar film. LUDAS MATYlß ElÖtdásoki 5, 7, 9 ótslfor, ■ 0BÄMXK 5 éig Uj színes mngyar film. LUDAS MATYI előadások fel 5. fél 7, fél 6-kor rRKhYA HÉTFÖTÖL—SZERDAIG SZDNNaJP! Oicsó sorsjegy ne«xy nyereméísyekltc! fiz ílisMssrsjejjy Ára 6 — forint FöiiyMßiW ®8«Q0Q Fi Házás ifi ár cin* a legutóbbi crcdményhlrdetmény is mutatja: Bcnke Jenő 180, Rieger Já­nosáé 172, Resch József né 172, Anr rein Jánosáé 172 százalékos teljesít­ményt értek cl. Azután 30trakerülnek majd az el­végzendő feladatok is. De hiába állította volna össze a ve­zetőség a jó beszámolót, ha a taggyű­lésre a pártszervezet tagjai felkészü­letlenül jönnek el. Ezért munkába ál­lították a, népnevelőket Ez nem tévedés. A HamerK Kesz­tyűgyárban a vezetőség valóban a nép­nevelőket foglalkoztatja a taggyűlés előkésztíésévcl és nem a bizalmiakat. — A bizalmiak efjntlal mind népnevelők is — mondja Géczi eW- társ, a propagandista — tehát a tag­gyűlést a népnevelők készítik, elő. Ez pedig éppen a bizalmiak fel­adata. — Egynamegy — mondják as elv­társak. De kiderül, hogy a szakszere­vezeti népnevelők igen gyengén mű­ködnek, a pártonkívüli munkásokat „igen nehéz aktivizálni", pedig sokan vannak. S ennek csak az a „kis té- vedlés'' az oka, hogy a pártszervezet népnevelői bizalmi-niuuká t végeznek, azaz ha a bizalmi a tá^díjszedósan. kívül más munkát is végez, ha pél­dául előkészíti a taggyűlést, aikkor már népnevelőnek nevezik. Emiatt nem tölti be a népnevelő a Pártot a tömegekkel összekötő kajwcs szere­pét és kapocs híjján a pártszervezet könnyen elszakad a páttonkivüli munkások tömegéből. Pártunk, hogy Rákosi elvtá^s be­szédének tanulmányozását megköny- nyítec, für.etalakban kiadta, a besze­det. A pártszervezetnek minél több tagja minél alaposabban áttanulmá­nyozza ezt vi füzetet, annál jobb lesz már a most kővetkező taggyűlés la és annál jobb lesz a pártszervezet ezufáni munkája- Tudja ezt Géczi elvtárs és már szombaton megbízta a gyár küldöncét azzal, hogy hozzon a pártszervezet számára megfelelő szá­mú brosúrát Yaisftniap r* elrt&rsalc itta­onlmányozhattálk volna a füzetei. De szombaton nem kapták meg. Kedden taggyűlés, ds hétfőn a füzetek még mindig nincsenek a pártszervezetnél. Ez már komoly mulasztás, amelynek a nyomát valószínűleg megtaláljuk a taggyűlésen elhangzó felszólalásokban. A pártszervezet taggyűlésén lesz bí­rálat is, ' nem úgy, mint a múltban. De annak helyes irányát, épitőjelle- gé! csak Rákosi elvtárs beszédének alapos áttanulmányozása biztosít­hatja. Kis tévedéseik, apró mulasztások könnyen megváltoztathatják a nagy lendülettel, akarattal és szorgalom­mal végzett munka eredményét is. A beszámoló jó eíkészv'ése, a nagyvona­lú tudatosító munka mellett a Hamcr- u kesztyűgyárban sem szabad megfe- ledikezni a szervezés kis részleteiről, s ugyanígy egyetlen pártszervezotn ti sem, ahol szintén komolyan és ige-a sokam készülnek a tagságból a fel­szólalásra a holnapi taggyűléseken. Arany" és dollárrejtegetők az aióíaiszglaülási Siizsüsápü&aa Szericesztőségün'kbe több levél is érkezett, melyeknek írói kifogásol­ják, hogy a pécsi adóíelszólamJási bizottságO'kiban ismert fasiszták, fe­ketézők, aranyrojtegatök és valutá­sok is helyet kaptak. A levelek sze­rint ezek a bizottságok ítélkeztek visszamenőleg a kiskereskedők, kis­iparosok és ügyvédek 1940. évi adó­jának felemeléséről. Az egyik levél írója, H. Á. volt kiskereskedő több éberséget követel minden vonalon és azt, hogy a KISOSZ vizsgálja ki, hogy kik ke­rülnek felelősségteljes beosztásba. Uttkmnéztünlk az ügynek és meg­állapítottuk, hogy az adóközösségi bizottságokban kezdve d.r. Kari La­joson, folytatva Tabakón és Beré- nyi Imrén keresztül számos ismert pécsi „pénzügyi nagyság” és arany- rejtegető mondta ki a döntést ez- idÁíg a kiskereskedők ügyében is. Helyes lenne, ha a KISOSZ nem várná meg, ómig a rendőrség „von­ja ki" ezeket az urakat az adófelszó- landásl bizottságból, hanem maga küldene a demokrácia szempontjából megbízhatóbb elemeket a bizott­ságba. Gépállomást avattak Ujpetréa és Palotabo^sotcon Vajda .I&esefnié Irtirséjfí párltifkár, megnyitójában üdvözölte a megjelent dolgozókat, és elmondta, hogy milyen hatalmas segítséget kaptak, az nj- petrei és a környékbeli dolgozó pa­rasztok a gépállomással. Ezután a íömcgszervezetek és a helybeli ter­melőszövetkezeti csoport, képviselői üdvözölték az új gépállomást. Sasa Sándor az alközpont kiküldötte be­szélt azokról a feladatokról, amelyet az ötéves terv és a kétéves- növény­termesztési terv ró a dolgozó paraszt­ságra, és kihangsúlyozta, hogy Pár­tunk a gépállomáson keresztül Is ha­talmas segítséget nyújt a feladat megvalósításához. A jelenlévők nagy lelkesedéssel fogadták Sass elvtárs szavait, majd Kákái elvtárs a Hoíf- her-gyár kiküldött szerelője üdvözöl­te a dolgozó parasztokat a gyár dol­gozóinak nevében, és elmondta, hogy munka versen y ben gyártják a trakto­rokat, hogy minél többet küldhssse- nek a falu dolgozóinak. litz Péter állomásvezetö ígéretet tett, hogy minden erejükkel segíteni fogják a termelőszövetkezeteket é>s a dolgozó parastzságot, nem csak meny- nyiségi, hanem minőségi munkával. Ugyancsak ünnepélyesen zajlott le Palotabo zsákon is az új gépállomás felavatása. A község dolgozó paraszt­jai teljes számban meg j danteik a gyűlésen, de eljöttek a környező köz­ségekből is. Az átadás után a dol­gozó parasztság képviselői nagy öröm­mel vették át a gépeket, és megígér­ték, teljes mértékben támogatják a gépállomást, mert tudják, hogy a gépi munka megkönnyíti az ő mun­kájukat. Lelkes ünnepségen adták át vasár­nap PéesVáradon Baranya két legjobb traktonstá-iának; Jégli Jakabnak é< Világos Józsefnek az élmunkáski­íüntetöst. Az ünnepYlyre a pécsváradi DÉFOSZ-székház zsúfolásig megtelt dolgozó parasztokkal, valamint a péos- váradi és magyarbólyi gépállomások dolgozóival. Az ünnepséget Taskó József, a pécs­váradi gépállomás helyettes vezetője nyitotta mag, üdvözölve a két élüiun- kást, iovát'üá Novics János DLFOSZ megyei titkárt, Boros István alköz­pont vezetőt, Kertész Györgyné MNDSZ megyei kiküldöttet és a meg­jelent dolgozókat, majd Novics János köszöntötte a két élmunkást és át adta nekik a kitüntetést. Jégli Jakab és Világos József néhány keresetlen szóval köszönték meg a jutalmat és ígéretet tettek további jó munkára. Ezután Kertész Györgyné, aí MNDSZ megyei kiküldötte rövid beszéd kere­tében adta át Jégli Jakabnak a gyö­nyörű vándorzászlót, amit a baranyai asszonyok küldtek a megye legjobb traktoros-brigádjának, a gépállomás ,.Simonyi"-brigádjának. Jégli Jakab, a brigád vezetője megígérte, hogy a zászlót nem engedi elhódítani. A gyű­lést Boros István zárta be. aki tolmá­csolta az ÁMG-központ és az alköz­pont jókívánságait a két kitüntetett­nek, majd az Internacionálc hangjai­val zárult a lelkes gyűlés. Ugyancsak nagyjelentőségű esemény volt. vasárnap Uipctrén és Palotabo- Zsokon, ahol lelkes gyűléseken avat­ták fel az új gépállomásokat. Ujpet- rén vasárnap délelőtt tíz vadonatúj, olajtól csillogó traktor hangos dübör­gése zavarta meg a falu csendjét, amint végigvonultak az avatás színhe­lyére, a vásártérre. A koszorúkkal és zászlókkal feldíszített gépek után ünneplőbe öltözve mentek a dolgozók. Ünnepelték az új gépállomást, amely nagy segítséget ad a munkájukhoz. Pécsújhegy jól és eredményesen, a Sopiana lagymatagon barcsi a selejt ellen A nehézipari miniszter 1949 decemberében rendeletet adott ki az öntödei selejt csökkentéséről, amely abban az időben elérte a 8 százalékot is. „Az öntödei selejt kérdése ilyenformán nehéz­iparunk egyik központi kérdésévé vált — hangzott a rendelet. — Az öntödei selejt veszélyezteti a nehézipari termelést, különös­képpen a gépgyártás tervszerűségét, folyamatosságát, de veszé­lyezteti a gépgyártás fejlődését is.“ A SOPIANÄBAN röpgyülést tar­tottak « rendelet megjelenése után, ismerte Kék (szóról-szóra. Megérthette mindtemkL Csöndben hallgatíá-k végig. Kihámozták belőle, hogy így nincs rendjén, így ■ nem is mehet to­vább. Megértették art is, hogy megájlapitjáik az egyes munkák nor­mál »elejéjét és az, aki azon alul tartja a selejtszázalékot, prémiumot kap. A sopianásoknak okuk vott a nagy 'hallgatásra, a műhely selejtszá­zaléka akkor 5,21 vott. A MESZHART pécsujhogyi üzemé­nek öntödei műhelyrészében a ren­delet már nyitottabb kapun zörgetett. A mühelyrész 1948-ban 2.7 százalékos selejttel dolgozott, azóta 1.5 száza­ié :.u -.c.le. Az úgynevezett „megengedett“ selejt 4%. De a pécs- újhegyiek is úgy látták, hogy a ren­delet további lendületet ad a dolgo­zóknak ,s minden elbizakodás nélkül tovább kell folytatniuk a munkát. Még gondosabban kell dolgozniuk, harcolni a selejinélküli öntésért „A magkészííők gyakran nem fordítanak elegendő gondot a mag irínt'aszerinti pontossággal való elkészítésére, B magból a le­vegőnek helyes elvezetésére, a mag bevonó anyagának helyes alkaU marására". HUSZONEGY éve dolgpzük Győré István a Soptanéiban. Nem tartozik a „tegselcjtesebh” öntők közé. Lám február 19-án mégis 37.6 százalék se­lejt van neve után írva a kimutatás­ban. Hogy történt? Péter Sándor át­képző® csinálta a msgokat, rém eáég gondosan, nem eléggé vigyázva. Ön­tésnél íg,y azután kifolytak. Alapos lecke volt ex Péter Sándornak. Kévéé dolog bántotta úgy, mint ez a kár, amit okozott. Megfogadta, hogy még százszor gondosabban fog dolgozni, mint eddig. A SZOMBATI öntés formáit taka­rítják az öntöde dolgozót A homok nagy kupacban áll a terem közepén, a kiöntött vas, gépalkatrészek kint vannak már a tisztítóban. 76 mázsa vasat öntöttek ki szombaton a műhely dolgozói. Hoffmann József öntömester kezében az átvételi könyvvel vizsgál­ja. Ebbe szokták a selejtet írni, de Hoffmanrui elvtársnak nem sok mun­kája akad ezen a téren. Nemcsak most, egész januárban alig akadt be- irnivaló. A mostani öntésből is mind­össze 2.10 kiló volt a selejt. „Hibát követnek el.., az ös szeíHesztendő form ázószekrények felcserélésével, a szekrényrészek el csúsztatásával, a leterhelő sú­lyok nem helyes alkalmazásával.« Gyakran Igen sok selejtnok oko­zója a formázó anyag helytelen megválasztása és tömörítése, » kötőképesség biztosítása miatti túlzott nedvesítés." A FORMÁBÓL- leszakadt a homok, 25% os selejtet csinált a Sopianában Kövi József és Szabó István elvtársak­nak. Ugyanannyit dolgoztak vele mint máskor, ugyanolyan lclkiismcrettel. ugyanolyan gonddal. Mégis kárbave- szett az idő, fáradtság, gondosság, két ember munkája. Miért? Az anyagkö- tőfiépossége nem volt megfelelő, a mühclyvezeíó nem fordított elég gondot tá. Pedig megtehette volna Tóth Zol­tán, a műhely technikusa. És ezentúl tegye is meg. A PÉCSUJHEGYI öntöde dolgozói magukévá tették a miniszteri határo­zatot és ennek tudatában végzik napi munkájukat. Gondosan vigyázva a for­mák elkészítésére, ai „anguíok", fel- öntések méretére és helyére, a pontos összeillesztésre. Érzik magukban az egyéni felelősséget, fokozatosan közel lednek a selejt ment es öntés felé. Mun. kájuk eredménye meg is látszik, janu­árban mindössze 0.6$ százalék vott a selejtjük. „Súlyt helyezek rá, hogy az élmunkás jelöléseknél előtérbe kerüljenek azok az öntödei munkások, csoportvezetők, művezetők és entömérnökök, akiknek jó munkája következtében öntödéjük­ben a selejt alacsony'1. A SOPIANÁBAN is akad követen­dő példa, Ila végiglapozod, akár két­ezer is a relejtkiutatások sorát. H.er- gert András neve mellett nem találni beírást. Ebben a hónapban teljesen selejt nélkül dolgozott, fis nem ez az első ilyen hónap nála. Rá is vár az ötágú csillag. VÉGTELEN öröm és boldogság töl­tötte el a szivét, amikor a mellére tűz­ték ez él munkás jelvényt. Érezte, eb­ben a pillanatban mindennél jobban, hogy érdemes, hogy csak jól, gondosan szabad dolgozni. Élmunkás lett a pécs­újhegy: öntöde egyik dolgozója; Maul Adolf. FELADATOK PÉCSUJHEGYiEN: Még gondosabb, még lelkiismeretesebb munka. Legyenek példamutalóak az egész ország minden öntödéje előtt. Egyetlen percre se lelejlsék el, hogy az eredményt elérni sokkal könnyebb^ mini megtartani, de a rn ó d m e g- van rá! FELADATOK A SOPIANÁBAN: Fokozottabb inézkedéseket tenni az egyéni felelősség megállapítására., gon- dot fordítani a szakképzett öntök to­vábbképzésére sorozatos előadások formájában. Mielőbb elkészíteni a munkadarabok müvelcttcrveit 6* a fel­tétfüzetek gondosabb vezetését meg­valósítani. „S ha orra gondo'rtök mindkét ütemben, hogy: „A kiküszöböl­hető többlet selejt értékének megfelelő összegből évente m*j le­helne építeni egy fejje«, meehwüzllt, évi 6.(M)0 tonna öntvény1 ter­melő, korszerű öntődét“, akkor inubkájukat még gondosabban, még felelősségteljesebben fogják végezni. 3+ I-es vHúqvpvö Átadták a Dunántúli Napló ajándékát a németpalkonyai tszcs-nek ünnepélye» keretek között adták át Németpttlkonyán a termclőcsoporlimk a Dunántúli ^npló ajándékét, egy vi lá.gvfívö rádiót. A németpalkonyai cso­port ezt a jutalmat n sajtókampány idején végzett jó munkájúval érdemel. te ki. % Az , átadási ünnepségre összegyűltek a csoport tagjai, az Intézőbizottság, az üzemi pártszervezet vezetői Péter Jó zsef csopórt élnök és Kovács Dénes üzemi párttilkár vezetésével. A csoport tagjai meleg szedettél üd­vözölték lapunk kiküldötteit, majd Hó dis Sándor oivtárs, megyei szervező mondott rövid .beszédet, méltatva n saj­tó fontosságát és azt a hatalmas segít - séget, amit Pártunk megyei lapja, a Dunántúli Napló jelent n dolgozó pa­rasztság számára, a szebb életért vivőit harcukban. Ezután átnyújtotta a cso­port tagjainak a rádiót. A csoport nevében Péter József el­nök köszörde meg a Dunántúli Napló ajándékát és ígéretei lett, hogy n cso­port tagjai ezután is lelkesen fognak hanoiul Pártunk sajtójának terjeszté­séért, mert tisztában vannak vote, hegy­ez az egyik legélesebb fegyverünk az ősz lályharcban, mely a falun egyre éiese. dik. Az njándékkal —- a rádióval kap­csolatban pedig Ígéretet telt, hogy azt a csoport tagjainak további politikai, kulturális képzésének szolgálatába fOÄ- jik állítani.

Next

/
Oldalképek
Tartalom