Dunántúli Napló, 1950. február (7. évfolyam, 27-50. szám)
1950-02-21 / 44. szám
6 NAPLÓ 1030 FEBRUAR 21 FEBRUÁR 21. KEDD ÜGYELETES GYÓGYSZERTÁRAK: Szent György gyógyszertár, Kossuth Lajoi-u. 28. sz. T.: 27-71. Szent Mór gyógyszertár, Bajcsy-Zsifin?zky-út 33. T.i 25-78. Szűz Mária gyógyszertár, Doktor Sándor-utca 1. T. 25-79. — NÉVNAPOK: Róni, fait. Eleonóra, prot. Eleonóra. — IDŐJÁRÁS: Mérsékeli dél:, délnyugati szél, változó íelhőzet, ma sokfelé köd, néhány helyen ködszitálás. Holnap már kevesebb köd, egy-két helyen khebb eső lehet. Éjjel helyenként gyenge fagy. A nappali felmelegedés erősödik. — A Magyar Jogász Szövetség tudományos előadássoroza iában dr Fíachbarth Ernő egyetemi tanár 22- cn, szerdán dé.uián fél 6 órakor tart előadást „Úgynevezett vétójog az Egyesült Nemzetek Szervezetében“ címmel a pécsi felsőbíróság kultúrtermében. — Szülői értekezlet az állami zeneiskolában. Február 21-én este 6 órakor szülői ér ckezlet lesz az állami zeneiskolában, amelvnek napirendjén több fontos kérdés mellett a VKM zene'anulással kapcsolatosait most megjelent lendületének ismertetése és gyakorta i kivitelezésének megbeszélése szerepel. Az in ézer igazgató- sági kéri a zeneiskolába járó növendékek szüleit, hogy ezen az első szülői értekezleten feltétlenül jelenjenek meg. — Házasság; Hóner Etelka és Lajtai Gyula házasságot kötöttek. (x) — Jól sikerüli a szombat esfe rendezett MNDSZ-báí. Hatalmas sikert aratott a Dózsa gyalogom tisztképző cs a sz'geti MNDSZ tánccsoportja. — Halálozás: Prazsák János volt fodrászmesiler, február 20-án elhuny!. Temetése 22.-én, szerdán d. u. Í43 órakor lesz. Gyászmise ‘kedden reggel V\7 órakor az Ágoston-térí plébánia- templomiban. , (x). —■ Feketevágás. A pellérdi rendőrőrs megindította a bűnvádi eljárás- Hajdú Ferenc kővágóízőiősi földműves ellen, mert vágási engedély nél kül cgv :er és; vágóit le. Kőzellátás érdekeit veszé!yíz‘e'ő bűncselekmény miatt kerül a népi ülnökök tanácsa cá. — Ismeretlen IsHesek betörtek Szé 1c Istvánné harkányi lakos laká ába és onnan az önzés ruhanemű’ elvit tek. Az ismeretlen betörök kézreke rí érére a rendőrség erélyes nyomorás: indított. — OlííralhamisKás mlatl megindult a bűnvádi eljárás Szabados- György mohácsi lakos ellen, mert apóra ne vét hami‘í otla alá egy okiratra. — Marfon Ferenc kcszüi kulák a kenyérgabona be zo'gál atás: kötele- rcliségének « határidő lejárta ktán 'e't csak eleget. Ezért a megyei bi rórág kőzellátás érdekei; veszélyezte ő bűncselekmény vétségéért egyhónapi fogházbüntetésre éj 1000 törni pénzbűn!c'ésrc ftéke. — Elveszett a napokban egy vak újságárus fehér komondor kutvá-a, amely Lóri névre hallgat. Kérik u becsületes megtalálót vagy nyomravezetőt, hogy értesítse Böcz Adám Szabadság-út 1. szám alatti újságárust. — Haláíosvégü baleset történt szom- ba'on délután a kiislippói Károly* major előtt. A major élőit ját-'zado- zott több tár-ával együtt Jakab Sándor ötéves kisfiú, amifcor arra haladt a Pécsi Sörgyár tehergépkocsija. A kisfiú nem vette éfzro az autó közeledését és, nekiszaladt n teher- outó “árhányójának, amely nagy erővef dobta a;( árokba. A zuhanástól a kisfiú súlyos belső sérüléseket szenvedett és mire orvosi segélyben ró-zesítlictték volna, a helyszínen meghalt. — Találtak cg7 darab kesztyűt, továbbá még egy darab kesztyűt, 1 pár bőrkesztyűt, 1 drb pénztárcát. Igazolt tulajdonosuk átvehetik a ‘ka- pfány.ság házipénztárában. — Megyei bírósági íféíefrJt. A megyei bíróság büntetőtanács,, Bátorka János pécsi lakost felit ataímazá-ra h vakalból üldözendő rágalmazás vétségéért és csalás bűntettéért jogerősen hathónapí börtönbüntetésre ítélte. Körtvélyosi Paine pécsi lakos magánokirathamisítás vétségéért háromhónapi fogházbüntetést k<potí. Az ítélet nem jogerős. — Bischof János siklósi lakos 1947-IŐ1 kezdve szőlőjének pincéjében folytatólagosan 14 birkát és öt borjút vágott le feketén. Kőzellátás érdekeit veszélyeztető büncselekménv miatt öíhónapi fogházbüntetést kapott Az Ítélet nem jogerős. Molnár József és Molnár Józsefné pécsi lakosokat magán- és közök irathamisítás vétsé gében mondotta ki bűnösnek a megyei bíróság bünteföianácr,, és ezért Molnár Józscfnét báromhónapi, míg Molnár Józsefet kéthóhapi fogház- büntetésre ítélte, de az ítélet végre- ha*tavát háromévi próbaidőre felfüggesztette Halálos szúr hálás éri S éti borion Nagy érdeklődés mellett tárgyalta a megyei bíróság bűn tetőt anácsa a nemrég történt halálosvégű komlói verekedés bűnügyét A vádirat 6ze rint deeember 26-án délután Kalecz István 21 éves magyarszéki lakos a komlói vasúti állomáson találkozott régi haragosával, Laux Dezső 41 éves komlói kocsissal, a komlói Magas építési NV alkalmazottjával. A találkozásból verekedés lett. Kalecz 1st ván öklével ütlegelni kezdte a nálánál sokkal idősebb és gyengébb test alakatu Laux Dezsőt, mire az előrántotta zsebkését és Kalecz István nyakába szúrta. Kalecz István a nagy vérveszteség következtében i helyszínen meghalt. A főtárgyaláson Laux Dezső ön védelemmel védekezett A kihallgatott tanuk vallomásai is megerősí tették Laux Dezső állítását, hogy Kalecz István megtámadta és szorongatott helyzetében használta zsebkését A megyei ’ bíróság Laux Dezsőt erős felindulásban elkövetett halált okozó súlyos testisértés bűntettében mondotta ki bűnösnek és ezért három évi börtönbüntetésre ítélte. Az ítélet ellen mindkét fél fellebbezést jelentett be. Súlyos legyiiázbíiníetést koplal! a Cinderi-ulca. ra&läiämä Hatalmas érdeklődés mellett tárgyalta a megyei bíróság bűnte'.őtaná csa Dalles József, Dörömbőzö Gyula, Gyugcl István és Horváth Is,ván pécsi lakosok bűncselekményét, akik azzal voltak vádolva, hogy ezév ja nuár harmadik An a hajnali órákban a Cjnderi-uteában megfártadfák és kirabolták Geng Sándor eilendi földművest. Gená Sándor lovat adott el a vásáron ezer forintért. Az áldomást a vásártér melle.fi Balázs-féle vendéglőben itták meg és ott fizette ki a ló árát is. A vendéglőben mulatozó Dal los József és társasága felfigyeltek a pénz átadásra és nyomban elhatározták, hogy Geng Sándortól elrabolják a pénzt. Éjfél u án Geng Sándor borgőzös fejjel elindult a Cinderi-utca felé -Amikor a sötét utcába ért, Dallos József és társai leütötték Geng Sándort, összeverték, összerugdos.ák és kirabolták. Á megyei bíróság Daílos Józsefet hatévi, Döröm- bőző Gyulát kétévi, Gyuge! 1st- vánt háromévi fegyházbüntetésre Ítélte, míg a fiatalkorú Horváth István kéthónapi fogházbüntetést kapott 'o-€vaw JOBB VASÚTI ÖSSZEKÖTTETÉST KÉRNEK A SZIGETVÁRI DOLGOZÓK A Dunántúli Napló február 1-ei száma a szigetvári járásnak Baranya megyéhez való csatolása alkalmával a közlekedés várható javításáról hozott cikket. A mai napig vártuk, hogy a beígért javítás be fog következni és mi a vonaton Pécsre bejáró dolgozók jobb vasúti összeköttetéshez jutunk. Mivel a munka a legtöbb helyen reggel Ví8 órakor kezdődik, így a jelenleg közlekedő motorosvonattal a munkaidő kezdetére nem érhetünk be. Kérjük a motorvonat indítását úgy rendezni, hogy az legkésőbb 7 órakor Pécsett legyen, vagy reggeli munkásvonatot beállítani, ezáltal a motor túlterheltsége is enyhül. A .délutáni nagykanizsai személyvonat túl korán indul. így a távolabbi munkahelyekről a vonatinduláshoz munkaidő rövidítése nélkül le nem érhetünk. Az éjjeli motorvonattal visz szautazó dolgozó pedig oly későn ér haza és olyan kevés pihenésben van része, hogy teljes értékű munkásnak következő nap nem tekinthető. Kérjük, egy délután körübelül 13 óra körül induló munkásvonat beállítását azoknak, akik napi utazással kénytelenek megoldani a kenyér- keresési kérdést A szocializmus a családra és a dolgozókra épül, a MÁV a fenti kérdés teljesítésével a dolgozókat Juttatja ahhoz, hogy pár órát naponta a családjuk körében tölthessenek, akkor is, ha munkahelyül: az otthontól távolabb van. A Szerkesztőség közbenjárását kérjük az ügy gyors és eredményes e! intézésében. Járda Nándor és Kovács János.” A kérést az üzletvezetőség figyel - mébe ajánljuk. — A dunaszekcsői rendőrőrs őrizeibe vette Torma Balogh Mária 34 éves 33 holdat dunaszekcsöi kulákot. mert Epeli József postakocsi náf négy mázsa búzát és három máz5a tengerit rejtett el a beszolgáltatás elől. A nyomozás megindult annak kivizsgáló ára, hogy „ kulák máshol nem rejtetí-e el miég gabonát. —■ Kőzellátás érdekeit veszélyeztető bűncselekmény miatt megindult, a bűnvádi eljárás Németh Géza pécsi pékmester ellen, mert a péksüteményhez a lisztet nem az előírt keverési arányban ha'-zuálta, an ftel: következtében a péksütemény az előírtnál rosszabb minőségben került forgalomba. ■— Kollektív szerződés meg zegése miatt megindult a bűnvádi eljárd' özvegy Nagy Józsefné 59 éve« c-ány o'zrói kulák ellen, mert Juhász Lajos nevű mezőgazdasági alkalmazottját a kollektív szerződésen aluli munkabérrel fizette ki. A kizsákmányoló kulák a népi ülnökök tanác'a Jött felel majd a kollektív szerző- lés megszegéséért. összeírják as állatokat Országszerte jelenleg állatösszeírások folynak a földművelésügyi miniszter rendelete értelmében. Az összeíró biztosok a február 19-éről 20-ára virradó éjszakának megfelelő állapotot veszik alapúk Az állat- összeírásra azért van szükség, hogy a tervszerű gazdálkodásnál felmérhessék a gazdik vagyonát, pontosan ismerjék az állatállományt, hogyannak fejlesztésével a számarányo kát figyelembe vegyék- Az összeíró biztosok a lovakat, szarvasmarliá kát, szamarakat, sertéseket, juhokat, kecskéket írják össze. Ez a munka 20—2t>-ig tart. Az állattulajdonosok pontos adatokat mondjanak; be és segítsék az összeírok munkáját. A/, összeírás ingvenes. A TERMELÉS ÉLÉN .......................................................... KO MI,ÖN az egyéni versenyben az alábbi eredmények születtek 15- én: Schwarcz József 301, Imre Pál 270, Reinhardt Péter 248, Kusz Jár nos 241, Melhnann Henrik 243, Faj- csi István 289. Vokó Imre 235, ifj. Alfám József 220, Kovács Károly (1) 217, S. Nagy Ferenc 199, Szakács István 210. Jankovics András 195. Lassan Henrik 192, Kiss Lajos 190. Mann Menyhért 188. Obert Idára 122 százalék. A ZSOLNAY-gyár 6. bérhetének Vgiobb egyéni versenyzői: Tiboré György masszahordó 229. Visnyei T.ászló masszahordó 229, Bocz Jenő korongos 214, Sandman György korongos 214. Száva Józsefné sajtoló 212, Alföldi Györgyeié és Vezér J;i- nosnó sajtoló* isztítók 204, Barics István. Nagy István ftamot’massza- koverök 203, Bratánovics Mihályné, Vígan Főrendié sajtolótisztító 201. Kajtor Jánosáé sajtoló 193. Kovács János korongos 1.92 százalék. A KOKSZMÜ 6. bérhetének legjobb egyéni versenyzői: Vagónrakö: Müller Simon-brigád 142. Szoparác'ó: Góci Lajos-brigád 136. Benzoliizem: Török József-brigád 126. Laboratórium: Kaurck Róbert-brigád 124. Generátor-brigád: Kovácsevics József 121 százalék. A BŐRGYÁR legjobb egyéni versenyzőinek február 15-i eredményei: Katona Imre 333, Horváth Ferenc 333, Pataki' Gyula 239, Végh János 800, Békés Sándor 313. Kádár KtU inán 288, Szegedi Ferenc 282, Korpusz István 282, Gergely József 339, Zengő Károly 230. Kósi László 229. Horváth László 206 százalék. A DOHÁNYGYÁR legjobb egyéni versenyzői február 15-én: Sárosi Jánosáé 144. Balázs Kálmánná 163, Verla Vtlmosnó 144. Várkonyi La josnó 143. Kis Vörös Rétemé 143. Mágoesi Istvánné 143. Lassányi Gézán« 133. Újvári István 122 Osor- hics József 118, Kelemen József 125. Kerényi János 122. Garamvári Gyula százalék. — Az Állatni Hirdető NV pécsi kirendel ‘séjjé-ck Pécs, Boltívköz 4.. tele. fonszáma: 18 07. (H 457) — A megyei bíróság bűntetölanácsa Horváth Márton voll rendörőrmester püspökszenterz-ébeti lakost hiva a’.i hatalommal való visszaélés bünlefé- ért ha h ónapi börtönbüntc ésre itclte jogerősen. Pártélet ÜNNEPI GYŰLÉSEK A 'Szovjet Hadsereg megalakulásának évfordulója alkalmából a Magyar Dolgozók Pártja és a Magyar- Szovjet Tária-ág az alábbi helyeken és időben tart ünnepi gyűléseket. 23-án: Mecsekszaboícson fél 3-kor, Vasason fél 3-kor, Péc-bónyatelepen 6-kor, Újhegyén 2 óraikor, Zsotnay- gyárbaa 5 órakor, Magasépítésnél 5 órakor, Bőrgyárban 4-kor, ICokszmű- nél 2 órakor, Dohánygyárban 5-kor, Egyetem (Sebé-zeii klinika, nagytermében) 6 órakor, Sopiana-gépgyár- ban 4 órakor, Sörgyárban 5 órakor, Hamcxli,gyárban 4 órakor. Városházán 6 órakor. Postán 6 órakor. SzemináriumhaHgafó bizalmi elv- társak ügyeimébe! Az alapfokú szemináriumnak irodalom, a haladó szeminárium hallgatóinak útmutató érkezett. Átvehető: a Városi Pártbizottság any arfeb.sz.t ójánál. Falujárók figyelmébe) Könyv érkezett a falujárók részére. Átvehető: i Városi Pártbizottság anyagelosztóin ál. Titkárok figyelmébe) Felhívják a MESZHART-aknai, területi, valamint az összes pécsi titkárokat, hogy 22-én, szerdán délután 5 órai kezdettel titkári értekezletet tartunk a Városi Pártbizottság helyiségében. Az elvtársik tanulmányozzák át a Központi Vezető-ég határozatát. Pécs Városi Pártbizottság. A belvárosi pártszervezetben ma nem lesz párlnap. Szakszervezet A SZOT megyei oktatási osztályának hírei: A jövő heti, február ,27- től március 4-ig szakszervezeti szemináriumi tananyag: „A szövetkezv íi mozgalom gyakorlati kérdései". Az ondóik ebből az anyagból ké-zútién ek fel a szombaton délután 4-kcy vagy a saját szakszervezetük által megjelölt időben tartandó előadó: értekezletre. A brosúrák a SZOT megye‘ oktatási osztályán már beszerezhetők. MSZT HÍREK Felhívják a kulfúrpropagandisfa elvtársak Ügyeimét, hogy közpon- íunkbn kultúr- és propaganda-anyag érkezeit Az anyagot e hó 25-ig központunkban feltétlenül vegyék át. sz i ix n Á z Március 5; Didalmas asszony. • A Diadalmas asszony Csajkovszkij halhatatlan operettje, amelyet bővített zenekarral, kórussal és tánccsoporttal mutat be a színház. A szereplők soraiban úgyszólván mindenki jelen leLs, aki az ének s a mulatta tás elsőszámú pécsi kedvence. Szendrey Ilona, Mátray Mária. Báz&a Éva, Borvefö János, ' Be&senyey Ferenc, Szabó Samu, Cseng cry Aladár, Sugár István, Somló Ferenc a főszereplők. A darabot Papp István rendezi. (x) SZÍNHÁZI MŰSOR Február 21-én esfe */s 8 órakor: MONTMARTREI IBOLYA. (Ady Endre bérlet.) Február 22-én esfe V* 8 órakor: MONTMARTREI IBOLYA. (Katona József bérlet.) Február 23-án este */t 8 órakor:: MONTMARTREI IBOLYA. (C-oko- nay Mihály bérlet.) Felhívás! Felhívom a Pécs Ülj. váró« terűle lén lakó, 1929, évben született iífásite'es ifjakat, hogy katonai összeírásai: céljából Városháza, III. em. 98. sz. szobában 3 napon belül Jelentkezzenek. Akik már eddig jelentkeztek, a szükséges okmányokat a kapott határidőre mulassák be. A jelentkezés; kötelezettség elmulasztása az 1939. évi II. te. akapjári büntetés alá esik. Pécs, 1950. február 16. (H 435) Polgármester. KIFOGÁSTALAN állapotban lévő dupla rugós, egyszemélyes, barna, politúros, ke* meny fa rekamió, zöld selyemliuzatial eladó. Cím 4989 szám alatt a kiadóba ÜRES, vagy bútorozott szobát keresek nzonnalra. Címeket: Mentőállomás, telefon: 01 kérek. <4991;, ALBÉRLETI gondozott, tiszta lakást keres férfi. Címeket 4990 számra a kiadóba kór. EGY HÁRMAS ABLAK tokkal eladó, ílouu-n. . (4905; Köszönetnyilvánítás. Ezúton mondunk köszöneíot mindézoknalk, akik felejthetetlen jó férjem, édesapánk, apósunk, nagybácsijuk és rokonunk Bogdán Sándor elhunyta ablkaiméval a temetésen való megj elenésülkkeil, koszorúk és virágok küldésével, részvélnyiitváni fásukkal mély fáj- . dalműnk at enyhíteni tgydkezttek. Külön köszönetét mondunk a Pécsi Temetkezési Közisátgu Vállalatnak a temetés gondos és díszes kiálifuású megrendezéséért. Pécs, 1950. február 21-én. A gyászoló Bogdán család. Pécsi V. l®r. KendőeMkajpUtayaág, Szám: 11.114/1950 Ifc. HIRDETMÉNY A 18. életévükbe lépő férfiak bejelentése. X bejelentés; kötél cmottoég részletes szabilycrzíiaáról ezéló 253.600-1946. (VTC. 30.) P. M. számú rendelet 46. §-a értelmiben a 18. életev elérését minden év janit ár, havában kell bejelenteni. E bejelentési kötekvetteég teljesítési határidejét a 464.000-1949, (1950. I. U B. it. számú rendeled az 1950. évne raóló hatállyal akként módosította, hogy a férfiak 18. ' éves életkorának elérését a* lgöo. évben március hó 1 és 31. napjai köa&tt kell bejelenteni. h; Felhívom ezért a bejelentések teljesítésére kötelezett személyeiket, hogy az 1932. év Január 1. és december 31. napja k&- zött született férfiakat 1950. évi március hé 1. és 31. napja között Jelentsék b«. tekintet nélkül arra, hogy évidéig be voltaxk-e már jelentve vagy semA bejelentéüserket a 9. ezámu bej elem tő- lapon kell teljesíteni. A bejelentőiapo&at a dohányiAzsdékben és egyén aonnnyarusHo helyeken, valamint a postahivatalokban lehet beszerezni. A bejelentéseket városokban a rendőrőrsökön. köeeérrcifcbem a közséigi (kör) jegyzőnél, illetőles községi bíráknál beü eljesíteni. Amennyiben • cselekmény súlyosabb t^lntota rendelkezés alá nem esik, kihágást követ cl és tizenöt napig terjedhet# eljárással büntetendő az a személy, aki a be.Vientési kötelezettséget nőm. vagy pedig szabálytalanul teljesíti. I*4ca, 1950. február hó 10-én, Kurimszky Sándor a. k. r. ezredes, főkapitány. RÉGJ NYAKKENDŐK javításét, tisztítását, új kendők készítését vállalja Nyakkendőt ^-m, Kossá th-ntca 8. (4986) ELADd egy világos szekrény, és toalett, Kossuth ,L.-n. 3a I. (4988) ELADÓ Blikkösdön egy üzletháx. űzőmben lévő pékséggel átadó. Érdeklődni: özv. Srheffer lg tvánné, Btikkösd. (4934) KÜLÜNBFü'iRATU bútorozott aanbét keresek konyjlahaflználattal, háromtagú család részére. Ajánlatokat „Kisfiam 4987'* jeligére a kittelóba. DRÓTKÖTÉL (elhúzó szerkezet, Bsthás, 8.5x8.5-ee dia vetítőgép eladó. Pécs, Kos- south-tér 1, L 3. <H 463) KEVESET hMJ-znált, aikkelezett steppelt sport gyermekkfc>csi eladó. Apáea-u. 4. I. bal. (4992) ZONGORA rtúid. márkás, körpáncéloa bérbeadó. Fónoi, Deák utca 25, [I em. AZONNALI bed pésre hosszú bizonyítvánnyal bentlakó inindenest keresek. Cim: Deák utca 25. II. tfnelet. 1(1 470) RADIÓKÉSZULÉKUK bizománybái, rend- klvti! olcsón: Hohmann Jenő cégnél, In- ezédi-u. 9/t. (II 458) BEKÖLTÖZHETŐ legmodernebb hideg meleg vízzel 3 szobáp. hallos, összkomfortos családi házam el*(dó Budapesti kettő vagy háromszobás, m.ydern családi házért, elcserélem. Érdeklődéi leveleket H 43t számra a kiadóba kérrsk. ÓRAJAVITASOK ereszti alkatrów.ekkel, iétáliáesal. Hs-znált órákat veszek Járó. vjta órás Koe-mí.h L.-iSt 30 H 361) GYU1HÖLCSFAT elsőrepdú minőségben szállít Dundntáli faiskola cégt. Tóth Zsig- mond Szombathely, ZanaöVút. Kérjen árjegyzéket. dl 442) DUNVNTl’LI NAPLÓ helelőa szerkesztő: BADÚ ISTVÁN Felelős kiadó: SZIKRA SÁNDOR Szerkesztőség él kiadóhivatalt Pécs, PerczeL utca 2. — Telefon 13-3(5 éa 13-44 Postatakarékpénztárt csekkazanVaszám: 3t3.064 Előfizetést díj.- havi tt.— forint Nyomatott a Pécsi Szikra Nyomda NV-nét, Pécs. Mnnkársv Mihály utca tO sz. Telefon: 20 27 A ovnmfláórl tolali VttíTFS KEREN U.