Dunántúli Napló, 1949. november (6. évfolyam, 254-278. szám)
1949-11-26 / 275. szám
1949 NOVEMBER 2« NAPLÓ 5 A komiéi kommunista, bányászok ttlszányalták az elterffsSspi eredményeket November 23-ón és 24-én megtűrt a jég a komlói bányákban is. Az 1. és 2. számú fejtési csapatokban dolgozó bányászol; sztahánov mun- kamódszerrekkel az eddigi országos eredményeket felülmúló teljesítményeket értek el. Rein István elvtárs a 2. csapat vájára csapat normáját, 378 g szén kitermelésével 1473 százalékra, a széntermelő vájároknak megadott normát pedig 530 százalékra teljesítette és ezzel egy műszakban. 165 forint 75 fillért keresett. Ifj. Schneider József csapat normáját. 1430 százalékban teljesítette, 514 százalékos széntermelő vájári teljesítmény melleit, egy műszak alatt 366 q szenet termelt ki. A tizenhárom vájár közül nyolc vájár ezer százalékon felül, öt pedig hűen százszázalékon felül teljesített. Hogyan születtek meg ezek a kiváló eredmények, kövessük az utat, amíg hozzájuk érünk. November 13-án hat ember ült a Magyar Állami Szénbányák komlói ’ üzemének helyiségében. A Párt termelési felelőse, a Szákszervezetek megyei titkára, a vállalat munkásigazgatója, az üzemvezető mérnök, a bányakapitányság képviselője és a hányaigazgatóság személyzeti vezetője. November 17-én, a szovjet sztahanovisták első kongresszusának évfordulóján Sztahánov-nappt akarnak rendezni a komlói bányászok Ezen a napon meg akarják dönteti eddigi, normáikat, új módszerekkel új, kiváló eredményeket akarnak elérni. És november 13-án a hat em bér azért ült össze, hogy segítségére legyen műszakilag ennek a mozga lomnak, hogy irányítója, szervezője legyen ott, ahol erre szükség van. November 17-e, a komlói bányászok Sztahánov-napja nem sikerült. A kísérletek nem voltak elég pontosak, a repesztések kezdeti foka. a munka helytelen szervezése megaka dályozták, hogy a győzelem megszii lessen ezen a napon. Még nagyobb akarással De ez a kezdeti sikertelenség nem keserítette cl a komlói bányászokat, műszakiakat. .1 lég nagyobb lendülettel, lelkesedéssel láttak hozzá, hogy jobb szervezessél, a munka jobb c/ökészí- tésévcl kiharcolják n legszebb eredményeket. Olt állt elöltük a szovjet pél da. ott álltak annak követői, az albert telepi, rudolftelepi bányászok. Tizenkét pontot szögez !c ezen az Ülésen a hat vezető. És ezeknek va- lóraváltáso hozza meg 23-án és 2-t-én az új, nagyszerű eredményeket. Mik ezek a pontok, mi segítette a bányász elvtársakat a teljesítmény elérésében? Újítások, észszerűsí lések segítik a munkát. Az első nem függ a természeti viszonyoktól, nem függ a levegőtől, ez az első feltétel belülről jön. Ezek a vájárok kommunistáik. Akiknek, mint Rákosi elvtárs mondotta, próbakövük a termelés. November 23-ára elkészülnek és beszerelik a háromélű ré selő rúd a kát a fejtőkalapácsokba az,ácsoláshoz szükséges fát teljesen elkészítve, kivölgyel- vp. adják be a csapatnak, újfajta kapák. az eddigi U-al'akú csúszda helyett jobban beváló, félköralakú csúszda beépítése, a csille űrtartalmának jobb kihasználása, a pontosan kiki- scrletezclt repesztések elvégzése, a fejtés szak- és segédmunkás arányának helyes beállítása munkahelyen, ..meleg csákánnyal“ való váltás, ezek azok a •szközök, melyek győzelemre vitték a komlói kommunista bányászók harcát, melyet saját normáik megdöntésére indítottak. aztán újult erővel fél háromig dolgozik. Már lent a csapatban tudja, hogy ő érte el a legnagyobb teljesítményt. Nem érzett fáradtságot, csak végtelen örömet. Amikor kiszállt, az udvaron István szalad elébe, a „nagyfia”. Milyen jó! esik azt mondani neki, hogy az első lett, milyen jó utánanézni, ahogy a fiú hirtelen kigyulladt arccal végigszalad az úton, hogy hazavigye a hírt, az asszonynak is. Sztálin elvtárs születésnapjára 70 százalékos túlteljesítést vállalt. Megsokszorozta, s míg csattogott a fejtőkalapács, dübörgött a gép, sokszor gondolt erre az egy szóra: Sztálinért. — És azért, hogy még jobb munkára serkentsem a munkatársakat, hogy az ötéves tervbe mi már vigyünk valamit a hátizsákunkban — mondja Rein elvtárs. S azért is, mert otthon öt csemete van, és az asszonynak mekkora lesz az öröme, hegy százhatvanöt forintot keres egy műszakon, mennyi minden telik belőle az öt gyereknek. Abból, ami először úgy indult, mint kommunista kötelességteljesítés. Nemkevésbbé boldog és büszke fiatal Schneider József is. Ö a győztes második. De első akar lenni. A legjobb vájár címéért, a hároméves tervért. — Nem akarok megállni itt, s azt hiszem egyi.kse, aki résztvelt ezen a napon. Tovább kell és tovább is fogjuk vinni ezeket az eredményeket. Hisz minden, amit elérünk vele, életszínvonal emelkedése,' a több ha szón, a hároméves terv segítése, az ötéves terv alapjainak megteremtése — ez mind, mind értünk van — mondja Schneider József. És ezt hallani Pintér Józseftől, Schmidt Fcrenctől is, aki alig tudta lebeszélni feleségét arról, hogy leszálljon ő is, mert mindenáron meg akarta nézni, hogy csinálja férje a „csudát”. Erről beszélnek a többiek is. S egy az is, amire gondolnak. Ajándéknak készült ez a kiváló eredmény, annak adják, akit hálás szeretettel vesz körül a világ minden szabad / dolgozója, Sztálinnak adják 70. születésnapjára. Lorenz Mária A reménypuszfai Kovács Ferenc versenyt indít a „Legjobb tehenész" címért Matika Jánosnak, a krisztina- majori állami gazdaság tehenészének felhívása lelkes visszhangra talált a mezőgazdaság szocialista szektorának munkásainál. A reménypusztai „Uj Élet“ termelőszövetkezeti csoport tehenészei is csatlakoztak a felhíváshoz. A termelőcsoportban áprilisban létesítették a tehenészetet, amely 25 tehénből áll. A virágzó tehenészet vezetője, Kovács Ferenc 52 éves dolgozó paraszt, volt zsellér, versenyt indít „A legjobb tehenész“ cím elnyeréséért* A verseny fel hí vasban a következőket mondja: „Nap-nap után olvasom az újságban, hogy az ipari munkások versenyt indítanak a „Szakma legjobbja" címéért és harcolnak azért, hogy a termelést emelni, az önköltséget csökkenteni tudják. Matika János felhívásához csatlakozva, versenyre szólítom a termelőszövetkezeti csoportok tehenészeit „A legjobb tehenész" címéért és vállalom, hogy december 21-éré, Sztálin eivtárs születésnapjára a tejhozam átlagát két literrel emelem". Felszabadulásának ötödik évfordulóját ünnepli a virágzó Szovjet-Eszfország A TASZSZ tallini jelentése szerint öt évvel ezelőtt — 1944 november 24-én — fejeződött be Saaremar észt sziget felszabadítása az ellenségtől. Ezzel a Szovjet-Esztország egész területe felszabadult a fasiszta megszállás alól. Az észt nép csütörtökön országszerte megünnepelte annak évfordulóját, hogy visszatért a szovjet népek baráti családjába. Tallin- ban éppen úgy, mint a vidéki városokban és falvakban ünnepségeken emlékeztek meg a nagyjelentőségű évfordulóról. A tallini nagygyűlés résztvevői kitörő lelkesedéssel fogadták az évforduló alkalmából az észt nép nevében Sztálin elvtárshoz intézett üdvözlő levelet. Rendelet az iskolaorvosok működéséről A népjóléti minisztérium megjelent rendelete szerint a jövőben az iskolaorvosok gyermekszakorvosok lesznek. Feladatuk az iskolás és óvódás gyermekek rendszeres egészségügyi ellenőrzése és évenkint egyszer egy mindenre kiterjedő, tüzetes orvosi vizsgálat. A vizsgálat eredményeit a gyermekek törzslapján jegyzik fel és erről a szülőket értesítik. Amennyiben szakorvosi vizsgalatra van szükség, erről is gondoskodnak. A fertőző betegségre gyanús tanulókat hazaküldik. A pályaválasztási tanácsadásban az iskolaorvos is résztvesz és megadja az egészségügyi felvilágosításokat. fl textil-, bor-, nyomda- és cipeprban már tanműhelyekben folyik az Iparestanulok oklaiása A könnyűipari minisztériumhoz I kamódszeráladói oktatják az iparos tartozó iparágakban ebben az évben I tanulókat, már hatszor annyi ipanostanuló tanul, mint 1948-ban. A textil-, bőr-, nyomda- és cipőszakmákban már tanműhelyekben tanulnak az iparostanulók. A közeljövőben megindul a tanműhelyes oktatás a fa- és élelmezési iparban is. A tanműhelyben történő oktatásnak az az előnye, hogy az iparostanuló állandóan gép mellett dolgozhat. A tanműhelyben az üzem legjobb élmunkásai, munNépi demokráciánk kényelmes tanulóotthonokat bocsát az iparos- tanulók rendelkezésére. A Szegedi Textilkombinát leendő fonónőinek egyik csoportja, 124 fiatal leány, például a Magyar Pamutipar kétemeletes gyönyörű otthonában tanul. Napirendjük: négyórai gyakorlati munka a Magyar Pamutipar fonóüzemében és négyórai elméleti tanulás. A tanulók versenyben állanak egymással. • December végére üzembehelyezik a beremendi cementgyárat A beremendi cementgyár kapuján nap, mint nap újabb és újabb dolgozók lépnek be. Köbányászok, szerelők és azok, akik már közel öt éve nem dolgoztak a gyárban. Ezelőtt néhány Baitos Jéz&efatéőffl B&ileit Rein elvtársnak sikerült Rein elvtárs a legjobb eredményt érte cl ezen a napon. Rein elvtárs különben felvigyázó, de erre a napra, elhatározta, hogy lemegy a fejtésbe és rendes munkája elvégzése mellett példát mutat minden bányászmunkatársának. Hétkor kezdi *1 a munkát, háromnegyed kilenc felé meg kell állnia néhány percig, Ócsárdi dolgozó parasztok voltak látogatóban Reménypusztán. Nagy teherautó hozta őket, vidáman ug róttak le róla és hamarosan élénk beszélgetésbe elegyedtek a reménypusztaiakkal. Aztán elindultak, hogy megnézzenek mindent, amit csak látni lehet egy jól működő csoportnál. Kitűnt közülük élénk érdeklődésével, talpraesett megjegyzéseivel Bartos. Józsefné, egy harminc év körüli parasztasszony. Mindenütt ott volt, mindent tüzetesen megnézett, minden után érdeklődött. A/.Ián »7. űcsárdiali. siíry ahogy jöttek, teherautón elmentek haza, pár napra rá pedig megalakították a termelőcsoportjukat. Bartos Józsefné felszabadulás előtti élete nem állott ki másból, mint a munkából. Robot a nagynénje négy hold földjén, robot a harmados földön, robot az uraságnál, a kutaknál. Ezt a lélekölő robotot legfeljebb annyi időre szakíthatta meg, míg megszült egy-egy gyereket. Egy szegényasszony azonban erre se igen fordíthatott sok időt. így telt Bartos Józsefné élete égéA«3IITÁT©K@IK< dYÁRüBAINli Sztálin eivtárs azt tanítja, hogy hatalmas télért hatalmas energia t'imail. Különösen nagy szerepe van ennek az energiának életi ekelte- síben a párt alapszer- telnel; és azokon belül elsősorban az agitátoroknak. Az agitátorok kitűnő Munkájának tükörképéi útja — többi között — ' dnyepropetrovszki te- 'ületen lévő Dzcrzsinsz- Hjről elnevezett gyár nmcliti eredménye. A IV ár sikeres munkája lágyrészben az agitál o- ok érdeme. A dolgozók tjlődése és aktivitásuk növekedése természetes '"vetkezménye u: agitátorok munkájának, akik f’ieg példamutatásukkal övezették a dolgozókat politikai tudós kimélyítésének fon'osságára Az alapszervek agitátorai gyakran gyűjtik össze a dolgozókat egy- egy csoportba és megmagyarázzák, hogy miként lehet gyorsabban, jobban és olcsóbban teljesíteni a megrendelése. két. Faliújságokon, plakátokon, rádión keresztül propagálják a legjobbak tapasztalatait és éles kritikát gyakorolnak a pontatlan és gondatlan munka felelt. Rá. mutálnák a feladatok helyes megoldására és felkeltik a munkások felelősségérzetét. Az eredmény mm maradt el. Például u mull év elején a rendszeres technikai tanácsi ozások fontosságát tudatosították a dolgozókban. Alaposan kivették részüket a technikai konferencia előkészítésében, amely- mik célja a munkalelje- sítőképesség fokozása és az önköltségi tír csők- kentésc volt. Ezen a konferencián >öbb mint ezren vettek részt, közöttük a dnyepropetrovszki és dnyeprodrerzsin sr ki kohászati intézet tudományos munkásai is. 500 rendszabályt dolgoztak ki, amelyek óriási tartalékok kihasználására nyújtottak segítséget. A termékek önköltségi árát igy 0.8 szártáéi, kid lutllak esőkszen a felszabadulásig, mely nekik a szabadságon kívül 7 hold földet is jelentett. Uj gazdák lettek, újult erővel fogtak a munkához. Öcsárdon 1948 januárjában alakult meg a földmívesszövetkezet. Jónéhány dolgozó paraszt belépett abban a reményben, hogy ezzel is könnyít a sorsán, közös erőfeszítéssel előbbreviszi az életét. A szövetkezet megalakult tehát annak rend- je-módja szerint s az elnöke és ügyvezetője Kutyánszki József lett. Voltak ugyan néhánynál, akik kifogásolták és olyasmit emlegettek, hogy az anyósának 46 hold földje van s hogy az ilyen emberek általában nem szokták túlságosan szívükön viselni á szegény emberek ügyét. — Ö ért az ilyesmihez — torkolták azonban le őket és Kutyánszki József maradt. Nem is ment el, csak akkor, amikor már az egész falu látta, hogy a szövetkezeiből egyetlen egy tagnak sincs egy fillérnyi haszna se — helyesebben, hogy csak egynek van. Ekkor leváltották Kutyánszki Józsefet és a közgyűlés egy asszonyt választott meg a szövetkezet elnö- kének. Azóta rendbe jött az ócsárdi1 földmívesszövetkezet s azóta az ócsárdi dolgozó parasztok is megtanulták, hogy érdemes szövetkezeti tagnak lenni. Meglátták ezt a kívülállók is, annyira, hogy amikor nem régen tagtoborzásra került a sor, egyedül az einökasszonynak 76 tagot sikerült toboroznia. Persze nem ment ez se magától. csoport párttitkára, amikor jelentkezett nála, hogy be akar lépni a Pártba. — Bartos Józsefhét mindnyájan ismerjük — mondotta Fatler Istvánná a taggyűlésen, mely Bartosné jelentkezését tárgyalta. Mindnyájan ismerjük és mindnyájan tudjuk, hogy minden munkában élenjár. Ketten szólaltak még: fel — mind a ketten mellette s egyetlen kéz nem volt, mely ne emelkedett volna fel, midőn szavazásra került a dolog. Bartos Józsefnét a járási bizottságon is megkérdezték, hogy miért akar párttag lenni. — Láttam, hogy dolgoznak a kommunisták — válaszolt. Láttam, hogy a hidaktól kezdve a mi. termelőcsoportunkig minden az ő kezdeményezésüket, az ő munkájukat hirdeti. A Párt emelt fel s úgy érzem, a Pártban a helyem, — Igaza van ... elvtársnö — válaszolt az egyik elvtárs. S Bartosné megértette, hogy miért nyomta meg olyan erős hangsúllyal ezt a szót: Elvtársnö. hete, mint a futótűz terjedt el a községben 'a hír: márciusban az építésügyi minisztérium üzembe helyezi a cementgyárat, közben a november 21- én tartott üzemi értekezleten a ce- mentgyáor Idolgozói lelkesen felajánlották, hogy már december végére üzembe helyezik a cementgyárat. A hatalmas üzem gépei között Vasa János lakatos társaival szinte megállás nélkül dolgozik, hogy felajánlásukat teljesíteni tudják. A gépek új elhelyezést kapnak, mert átszervezik és észszerűsítik a termelési folyamatot. Újítási, újításra halmoznak és a szerelők egymással versenyeznek, hogy ki mit tud a Sztálin elvtárs születésnapjára tett mimkafet- ajánlásból előbb megvalósítani, — Hatalmas munka ez — mondja Vétó elvtárs párititkár —> és rámutatott a nagy körkemencékre é9 a gépekre, amelyek 40 nap múlva dübörögve hirdetik majd a beTemendi dolgozók jó munkájának dicséretét. — A verseny is szélesedik nálunk — dicsekszik Vókó elvtárs és erre minden oka megvan. A falon függő versenytábla bizonyítja, hogy a beremendi cementgyár dolgozói a több- terme'.ést meg is valósítják. Különösen lendületessé vált a versenymozgalom Sztálin elvtárs születésnapjára tett munkafelaj árulások óta. A gyár összdolgozói ugyanis felajánlották: hogy 100 vagon messze!, a cementgyár időelőtti üzembehelyezésével pedig 1000 vagon cementtel fognak többet gyártani az előirányzatnál. ÜIU IF22©— nn ,4 moszkvai építkezéseknél gyakran látunk szürke munkaruhás fiatalembereket, mellükön .,FZO-41“ felírassál. Dolgoznak a Metro új górÁ ‘ akit a szövetkezet elnökének válasz-Acsarnokának építésénél, tottak — ezekben a napokban nem J a Mcsc.sankájáa épülő igen töltötte otthon az estéit. Ment A hatalmas lakóház nyol- egyik házból a másikba, kinn esett j eadlk emeletén, az új az eső, lába alatt cuppogott a'sár ... 1 noliklinika falam a A csoport ser<és!s(z!aliíssnl is4 serbakov-kerüleiben és akor foglalkozni. Ehhez azonban i másutt. hizlalda is kell. Mégpedig jó nagy, } Aki figyeli szorgos le- hogy minél több hízó elférjen ben-i oékenységéiket, nem Int no. Az ócsárdi csoport tagjai hozzá- f különbséget munkájuk láttak hát, hogy felépítsek a hizlal-1 kenteni. .4: ríj halkuló-4 dát. A kőművesek mellett a csoport < t iv nagy változást Ao-i nőtagjai dolgoztak. Hordták a ha- fezek a fiatalok na-g nem roll rir nntöositályon Jbnrcsot, a téglát s munkájuk nyo-A kész- munkását, esu- A konferencia után imán felépült a nagy hizlalda, mely-fptht növendéken a • rSiho-iben rövidesen legalább száz sértésfmoszkvai 41. számú '5 fog röfögni. Bartos Józsefné ekkor t ipariskola építőn,tinkás- ke* megmutatta, hogy elsők közt van * tanulói. Ez évben két- itt is a munkában. f százötvenen, végnk el az _ Én leszek az egyik ajánlói r- f iskolát és a: e’mull 'i m ondotta Herke György eivtárs, at években végzett nővet r Iés ti többi építi I munkája közi munkás Holott is minden tonna acélhoz kevesebb fémön lesi verőket, kevesebb pót- i anyagot, I űzet öunyaggtj használtak. d-'kektől az különbözteti r; cg őket, hogy elsajátítják a legújabb építkezési munkamódszereket. valóságos mesterekként kerülnek ki az iskola falai közül. A gyakorlati munkában való legteljesebb részvételük hozzáscqiti őket ahhoz, hogy tökéletesen elsajátítsák szak májú k ismereteit. .4r épilőmunkásokal képző ipariskolában a sztahanovista módszerek véglegesen bekerültek ,, iuniervbe. A ni vendékek nemcsak a legjobb szakmai fogásokká! ismerkednek meg, hanem megtanulják az Uj építkezési-gépek kezeléséi is. A mázolok < söpört innak tagjai. Aljostn. 7.<r bolorkij, llolktn és Ro- maskin már maguk is 170 százalékban ■ teljesítik a normál. Kabanov. Jornutkov és Ovocskin vakolómunkás-tanulók 150 százalékos teljesítményt nyújtanak. Az egyéni munkaverseny ilyen eredményekkel jár. .4: iskola tanulói és tanárai a vizsgára való készülődést összekötötték az Októberi Forradalom 32. évforaulójá- nak méltó mcgunnrplé. scvrl. .1 növendékek és tanárai egyhangúan vál- látták azt a r.zrcinlisto kötelezettséget, hogy n miien ifjúmunkás, aki ■ most került ki tíz iskolából a szakmunkások tel jefitcd.é pess Igének li■gn’.áhb 105 s -ázalrktíl tvjitjlja. Sok a 'ivetúlél. <,zónban— ti már említetteken kivéti — kész s-.tahánovistokénl kertit ki az iskolából