Dunántúli Napló, 1949. október (6. évfolyam, 228-253. szám)
1949-10-16 / 241. szám
1349 OKTOBFR 16 PL Ő II »,Aranyosabbak** a lányok a fiúknál Anyakönyvi hírek CSEMPÉT, ccsuen Hapci, 5 litere« nuiogei- réxt veszek. Várady Antal-ntea L. (H. 209; ICÁ&mí© as jBa^aiayábaii az MHIC-st feltűnt tehetségek nyomában MA, VASÁRNAP DÉLELŐTT Pécsbányatelepen mutatják be tudásukat azok a baranya megyei MHK-s fiúk és lányok, akik a próbák folyamán kiemelkedő eredményeket értek el. Pénteken dr Cse'nnus Kálmán sportfelügye- iö társaságában sorrajártuk a baranyai községeket, hogy ezekét a tehetségeket felkutassuk. Az eredmény: közel 100 olyan kimagasló tudású próbázót találtunk, akik országos viszonylatban is hamarosan számottevő tagjaivá válhatnak a magyar sportéletnek. Körmünk egyik igen érdekes megállapítása az lett. hogy Baranyában a lányok viszonylag sokkal jobb eredményeket értek el a fiúknál. A jelentkezett lányoknak sokkal magasabb százaléka szerezte meg az aranyjelvényt. N Pécs váradon hat olyan fiatal ngróte- hefséggel találkoztunk, akik (átlagban 13—14 esztendősek) négy és fél, öt .méteren felül ugranak távolba. Ugyanitt feltűnt egy 18 éves súlylökő. Legjobb eredménye 11.86. A pécsváradi járásból húsz sportoló érkezik a bányatelepi bemutatóra. SELLYE. EZ A KÖZSÉG falán egész Baranyának legkiemelkedőbb eredményeit elérő MHK-sait állította. Irtunk már a 14 esztendős, 145 centimétert ugró úttörőfiúról, de rajta kívül se szeri, se száma a tehetségesnél tehetségesebb fiatalnak. Vicze Lajos tanító, aki — míg Pécsett járt iskolába — maga » kiváló atléta volt, sorra bányássza ki a fiatalokat. Sellyén láttunk 12.5-ös gyorsfuiőkat, öt méteren felüli távol- ugrót és egy lányt, aki hét méterre löki a eűlygolyót. Siklós sem marad el a többiektőL Itt főleg a lányok járnak az élen. Ha minden sikerül, ebből a községből, valamint kornyékéről tizenöt kiemelkedő tudású MHK-s mutatja majd be tudását Pécsbányatelepen. NÉMÉTBÓLY „KÜLÖN SZÁM". A próbázók nagy hányada gyenge eredményeket ért el az ügyességi számokban, futni azonban nagyon tudnak a németbólyiak. Huszonkettőn futottak a fiúk közül 13 másodpercen belül, a lányok pedig majdnem valamennyien aranyjelvény: szereztek futásból. Innen került ki a legtehetségesebb baranyai férfi MHK-s, a labdarúgó Főg'.er, aki már 11.6-ot fűtőit 100 méteren. Pécsváradon találkoztunk a legtehetségesebb baranyai lánnyal Az NB 11-es női kosárlabdacsapat közép játékosa 488 centimétert ugrott ttávo’ba, s ennek értékeléséhez elég csak annyit tudnunk, hogy jelenleg Magyarországon csak négyen varrnak, akik nagyobbat tudnak ugrani. Európában is az első harminc közé kerülhet a 488-al. — Itt azonban már bajok vannak a Pécs- bányatalepi bemutatóval. Vasárnap kosárlabdamérkőzés lesz Pécsváradon, csak nagynehezen tudjuk elérni, hogy a vezetők beleegyezzenek: a bemutatón is elindul majd ez a kivételes képességű atlétatehetség. SZÁSZVÁR, MAGOCS, SASD KOMLÓ a következő állomások. Mindenütt akadnak jó eredményt elérő fiatalok, akik összeseregienek majd a vasárnap délelőtti pécsbányatelepi bemutatóra. Itt majd ízelítőt adnak tehetségükből, abból a tehetségből, amely az MHK nélkül elkallódott, elsatnyult, visszafejlődött volna. A Párt azonban megtartotta ígéretét. Az MHK-n keresztül íel- színrehozta a tehetségeket, s most egybegyűjtve őket, fejlődésüket biztosító versenyszerű bemutatót rendez részükre. Bizonyosai: vagyunk benne, hogy fiatal, jó eredményeket elért sportolóink újabb, kiugró eredményekkel hálálják meg ezt. VASÄR!N!AP>B SP®£!?IM!ÜS@R Pécsbányatelapen délelőtt 10 órai kezdettel a legjobb baranyai MHK sportolók részéra nagyszabású 'atlétikai verseny, délután sportbemutató magyar élsportolók közreműködéséLABDARÚGÁS: Pécsi Lokomotív— Nagykanizsa} VSE NB n. bajnoki mérkőzés. Verseny-u:ca, fél 2 óis. Lokomotív: Nagy II. — Szegedi, Kövéé, Baranyi — Meggyes, Kelenfi — Zonibori, Hirczi, SzöUősi, Túra, Vezér. Pécsi Lokomotív II—Paksi ŐSE kerületi bajnoki. Verseny-utca, háromnegyed 12 óra, Zsolnay SE—BTC II. kerületi bajnoki Vásártér, fél 11 óra. Kőbányai SDSE—BTC NB II. bajnoki Budapest, Maglódi-u, fél 14 óra. — BTC: Sarbak — Magái, Solymár, Miké — Lich.ner, Rákóczi — Karies, Kövér, Berki, Leipám II., Karácsonyi. Magyar Pamnt—Dinamó NB n. bajnoki. Budapest, Biaha Lujza dér fél 10 óra. Dinamó: Krausz — Bárdosi, Gróf, Herczeg — Ráfi, Kresz —Horvá'h I, Horváth II., Futó, Készter, Bencze II. KOSÁRLABDA: Pécsi MEFESZ— Előre NB I. férfi bajnoki. Vasutas Sportcsarnok, délután 4 óra. Pécsi Postás—Előre NB I. női bajnoki. Vas- u'cs Sportcsarnok, délután 3 óra BIRKÓZÁS: Pécsi Lokomotív—Kaposvári DSK III. oszt CsB. Vasutas Sportcsarnok, 5 óra. Pécsi Lokomotív — Nagykanizsai VSE ifi bajnoki Vasutas Sportcsarnok, délelőtt fél 11 óra. TORNA; Pécsi MEFESZ háziversenye, Egyetemi tornacsarnok, dél- élőit fél 10 óra. Megindulnak a birkózó NB küzdelmei A 6ffbbi sportág mintájára a birkózásban is bevezették a Nemzeti Bajnokságok rendszerét. Az ország birkózóegyesületei: három osztályba sorolók. Pécs váTOsá1 a Lokomotív tehetséges gárdája képviselj ebben a küzdelemben. Igaz, hogy idén még a harmadik osztályban rajtolnak a vasutas birkózók, de a náluk folyó igen jó munka garancia arra, hogy hamarosan magasabb osztályba kerülnek. Vasárnap az első fordulóban a KDSK jónevű gárdáját fogadják Pécset.: és nagy küzdelem után talán sikerül megszerezaiok az első értékes győz-.:.! met. Ugyanakkor az ifjúságiak is Tájolnák az országos ifjúsági bajnokságokért, A pécsi Lokomotív ifj gárdája ebben az évben nagyszerűen megállta helyé: az országos versenyeken, úgyhogy jó eredményeket várunk tőlük. Vasárnap az NVSE ellen győzelmük várható. Születések: Dobi Ferenc, Les Gyula, Hampik Erzsébet, Pécsi István, Német Ottó, Barius Anna, Prá- vics Ilona, Horváth Katalin, Teíegdi Anna, Tóth Péter, Béldi Klára, Gerencsér Pál, Csáki Mária; Makk Ferenc, Sebein Judit, Várszegi Koméi, Meszlcr László, Eiter Mária, Bcnács Endre, 'Kunszt Gábor, Henczi Gábor; Scbulek Margit, Tóth Magdolna, Virág István. Házasság: Molnár Géza vas és fém- csztergályos és Pogács Ilona, K. Szabó József MÁV fűtő és Bokros Borbála, Váradi György HM poíg- alkalm. és Koraiak Rózsa ápolónő, Resell András bőrgyári munkás és Gyenes Mária, Kordé Gyula István közellátási előadó és Horváth Ibolyka, Zapáci Lajos Kok&zmüveknéí gyári műnk. és Fingernagel Mánia, Makfári József műszaki tiszt és Bőd* Piroska, Harímsnn Aladár aknász és Bődé Terézia, Nagy István asztalos s. és Reisz Anna, Hofota Jenő erdő- gazd. tisztv. és Györki Irén erdögazd. tisztv, Kovács Jenő órássegéd és Fekete Margit magántisztviselő, Kovács József vizvezetékszereíő és Horváth Márta, Busbarni László magasépítési tisztviselő és Füíöp Irén tanítónő, Zsinkó Ferenc Meszhart tiszte, és Szinder Klára tanítónő, Géczi Ferenc mérlegkészítő segéd és Mándoki Mária, Karmó István tanító és Váczi Györgyi, Beck István kubikus és Horváth Erzsébet, Tóth István szobafestő és Ozsváfh KutaTin, Papp Sándor Máv. űz. altiszt és Joó»a Aranka, Setényi Jenő 'kazánfűtő és űz. lakatos és Nett Julianna, Pozsgai Ervin NV elszámoló é: Somlai Jolán nyomdai berakónő. Halálozások; Özv. Tuman Káíxnán- né sz. Hartman Etet, Krancz György, Mélypataki Nándomé sz. Regül Mária. özv. Ring Józsefné sz. Müller Katalin, Halas András, Wass Gyula, Zsíbrek László, Németh József; Bogdán Julia, Bahácsi Mihály, Wilhelm Erzsébet, Németh Ottó Jáno«, Pajtás Imre, Bálint János, Kádár Jenő; Hegyi Mihály, Várszegi Kornél, Rátz István, Vörös Györgyné nz. Papp Mária, Orsós Erzsébet, Obányai Irén, Kálíay György, Turcsi Lajos, Miháto. vies Róza, Gntber Jánosr.é sz. Para- gi Katalin, Tóth Istvánná sz. Szabó Katalin, Farkas Mihály, Matterer Ferenc, Veiland Antal, Györki Anna, Tomasek János, Mentes Mária, Schönberger Rudolf; Tóth István. ELADÓ hármas csillár, közép szőnyeg, konyhaszekrény, szétnyitható asztal, üst házzal, keményfa állvány, falitükör, konyha és dísz edények. Zombor-utca 13. (303) ELADÓ zománcozott fürdőkád és fürdőkályha. Rigó-u. 4L (307) VESZEK használt és törött hegedűket Árpád-n tea 17. t) HÍZOTT sertés decemberi szállításra eladó. ótemcto-utca 15. (510) JÓKARBAN lévő sport gyermekkocsi eladó. Újvilág-utca 34. (322) KIFOGÁSTALAN állapotban, lévő óramérleget készpénzért vesz. Ajánlatokat: Földinívesszövetkezet Szalatnak. (324) EGY MODERN zeneszekrény alkalmi áron eladó. Irányi Dániel-tér 7. s*. Pohl. (323' EGY női versenykerékpár és egy ezüstfogan tyns ébenfa sétabot olcsón eladó. Cím; Ferenciek-utca. 2S., 4l ajtó. SZÖRMEBÉLÉS, perzsa! áb—hőrcsőgbnnda eladó potomárért, Hágea szűcs. Ferenciek templomával szemben. (H. 190) GOMBOK, özemből maradottak, 5—íft—13 fillér darabonként eladók. Rákóczi-út 40. Kosárbolt. (H. 216', FEHÉR, gyapjá gyermekrasckó egy éve* gyermeknek új állapotban eladó. Cím: Kossuth Lajoa-u. 64. (H. 217) MÉLY, steppelt gyermek kocái teljesen újszerű állapotban én egy gyermekjáróka eladó. Klimó-uica ft. emelet. (H. 213) ZONGORA egy angol mehanikás és egy bécsi mehamkás eladó. Szijjártó bangóidnál. Anna-utca 28. Tel.: 12-61. (H. 211) 500-aa OLDALKOCSIS motor jókarban 2.500-ért Barit* szerelőnél. Topott»© újszerű állapotban eladó. Kossuth Lajos-n. 43., emelet Telefon: 38-Ti. (364) ELADÓ réz fürdőkályha. Telefon: 24-99. (365) SERTÉSEK továbbiartásra eladók. Laskó- ntca 6. é* 18. (3581 VESZEK Meissen figurákat eladok dupla rckamiét, kis asztalokat nagy ebédlőasztal, székek, barokk ölő garnitúra, csillár, szekrény, stb. Megye-utca 7., fdsz. Tel.: 31-8S6. (337) EGY gyermek «portkocsi eladó. Bánya- telcpi-út 17. (353) RENDIVÜL szép 8 darabból álló neobarokk garnitúra és régi porcellánok el adók. János-utca 11., I. 7. (H. 221) ELADÓ motorkerékpár. 250 m3 ARDIE nagyon olcsón eladó. Megbízott: Bencze Pécs, Városház-utca 2. an, (H. 220) CSÍKóTÜZHELY cs Kalórkólyha eladó Cím: Tompa Mihály-utca 4. (352) ELADÓ egy íróasztal, női SINGER varró gép, szabókályha, nehéz vasakkal és egy üzleti polc. István-utca 29/1. (345) ALIG használt, fehér, mély gyermekkocsi eladó. Dr. Sándor-nica 44. szám. (344) EGY fehér, mély babakocsi eladó. Zerge- utca 8. (342) HARAPÓS kutyát megvételre keresek. Ajánlatot: Horvát Péter cipész, Klimó-utca 1/b txám. (341) ELADÓ egy príma állapotban lévő mély gyermekkocsi és kettő drb hízott serié*. Kisbalokány-dfilő 22. (3*0) KÖHLER vagy FRIEDRICH rendszerű töltőkályhái keresek megvételre. Telefon: 10-07. * (339) ELADÓ egy kád 860 liter, két hordó 300— 85 liter, 8 drb új gerenda 2H* m. 5/3. Kis dein dől 16. (337) HASZNÁLT és új zsákokat és jutát veszek. Kárpitos, Rákóczi-út 47. (H. 215) ELADÓ szép gyapjúkabát ti—13 éves leánynak. Mezősnél 35. (336) 1 DRB ZSIRSERTÉS továbbiartá$ra eladó Nagyszkókó 21. (3481 PÉZSMA-, vidra-, görény-, róka- és nyesl- bőröket minden tételben vásárol Takács szíicsmester. Kossuth Lajos-utca 19. (II. 121) ÁGYMATRACOT gyermekhegedű f hege- dűkottát vennék. Könyvkötészeti munkáit Apáca-utca 1-be végezte»©. (289) PRIMA, használt SINGER varrógép eladó. Kossuth Lajos-u. 17., emelet. (367) SZÜLŐFÖLDEM (Ez Amerika!) Az eddigi amerikai filmekből senki sem ismerhette meg Amerikát. Milliomosokról, vagy a box és re- volverpárbajokat vívó cowboyokról gyártott hazúg giccsek elhomályosították az emberek szemét. Az amerikai filmvr.zérck hazugságait cáfolja meg Paul Bobcson, Paul Strand rendező és n többi haladó filmművész, akik a , Szülőföldem“-et készítették. A film sokat foglalkozik az amerikai szakszervezetek életével és megmutatja- azokat as állapotokat, amelyekben a szervezett munkások élnek a „szabad“ Amerikában. A film keserűen mutat rá az igazságra: a sokat hangoztatott. alkotmányban biztosított amerikai szabadság csak a papírom van meg, s az amerikai „demokrácia", csak a tőkéseknek demokrácia, s a dolgozók számára a- leg- könyörtelenebb elnyomást _ jelenti. Amerika dolgozói egyre világosabban látják azt, hogy nem elég külső ellenséget legyőzni, a belsői is ki kell irtani. S a. film befejező részében megmondja a. feladatokat is: ..Nem elég a beszéd és siránkozás: Tettekre és harcokra van szükség'1. A Hímet ez Apolló filmszínház mu- 'e'in bt: nagy sikerrel. — Hock Dezső pécsi és Krecsmel József olasz; lakosokat a rendőrség liszt feketézés közben elfogta. A feketézők ellen a bűnvádi eljárás megindult. — Elfogta a rendőrkapitányság a szökésben lévő Laid István pécsi lakost, aki az ismeretes Velencei és társai betöréses lopási bűnügyében, mint tettestárs szerepelt. LudtelpEsetéfef gipszmásolat után készít DEUTSCH őrt. ctpészm. Hal ter 1. (10.150) Vétel - Eladás - Csere MODERN konyliaberendezés, báromajtós szekrény, kombináltszckrény, hálóberende zés, konyliakredenc Molnárnál, Kossuthra 77. (H. 230) EGY 80 bosszusos, cgyhangváltós taugó- harmonika eladó. Pécsváradi országút 67. (318) ELADÓK 2,/6x80 Zsolnay töltőkályha, nagy tűzhely, szekrények, olajfestmény. Jániis Pannonias-u. 0. (294) ELADÓ kvarclámpa, fehér ’gyermek-bunda, kis- és nagy réz ágy, kis kerékasztal, íróasztal és 100 díszkőt esés Jókai. Mór-utca 2/a, Ili. 26. (296) KATONALÁDA alig használt és leander- ládák eladók. Atbinny-utca 36. (298) 125 KÖBCENTIS motorkerékpár eladó vagy oldalkocsxaérfc elcserélhető. Balogh íjászló -szerelő, Rákóczi-út 66. (320) EGY jókarban lévő férfi kerékpár eladó (optimns). Klimó-u. 1/c, házfelügyelő. (321) ADAMS stílusú ebédlő, íróasztalok, vas- mosdókészlet, vasruhaíogas, Tbonett-székek zománcozott, majdnem új töltőkályha sa mott béléssel, papírkosarak és egyéb bú torok igen olcsón eladók. Apáca-utca 9., 1 3. vasárnap is 9-től 12-ig (327; IRODAI írógép, tizedes tabulátorral, golyós csapággyal eladó. Harmincnyolc tizes. Telefon. (H. 203) ELADÓ rekamié, 3-H-ea rádió, éjjeliszekrény, középtermetre fekete férfi- és női télikabát, posztó ágyterftő garnitúra. Alsó- malom-uica 13., 6. ajtó. (273' 100-as STEYER személyautó kifogástalan állapotban eladó vagy motorkerékpárra rá fizetéssel elcserélhető. Iluugária-gorázs, Rá kóczi-út 78. (HL 194) 2.800 drb SZÁRAZ akácküllő, továbbá két és féltonnás STETER teherautó eladó. Hitelszövetkezet Vajsaslő. (370) Jó ÁLLAPOTBAN lévő rekamiét vagy sodronyt keresek megvételre árúmegjclöléssel. Cím: 371. sz. alatt a kiadóban. ELADÓ egy félkövér sertés. Egy sertés továbbtartásra eladó, december 20-i szállításra. Cím: Kisboldogasszony-u. 25. (H. 226y ' 118-as KIS MOTORKERÉKPÁR príma el- adó. Fehérvári-u. 11. tíz. Harka. (375) ELADÓ kerékpár, teknő, áthúzásra szoruló kanapé főtől vökkel. Kedvező fizetési feltétel. József.-utca 17/2. I. (372) HARMONIUM, kombindltszekrény, reka- mié, fotelok, kerékasztal, gyalupnd, kirakat vasrács eladó. Kossuth L.-u. 42. Kő vécs. (28:5) ELADÓ egy kitűnő állapotban lévő l>écsi, Schweighofer rövid zongora. Cím: Aradi vértanuk-u. 7. (281 > ^adié 1© havi részletre OKA utalványra. Rádiójavífós, villanyszereié*« szakszerűen és gyorsan KIS és FRLUHELYf cágnd, Bajcs-y SsilmEskv-út 5. Telefon: 34-Qi. PKIMi éllapetfea lfr,S luttxaíU ttrfí fca, rékpár eladó. Bibár Gyula-, Pataca 143. cws 2-Hl-es RÁDIÓ ép egy viUajjygramafc® sürgőfen eladó. KosRutb-tL 1. ÜL obl« varroda. (29ó> ERŐS, modern sportkocsi olcsón eladó. Nap-utca j/1. (378: ELADÓK használt üzleti pultok, üveg« áruszekrények, dossziészekrény, belső kin*. katfaváz üveggel, Wertheira-kassza, dupla létra, kézi vaskasszák, amerikai íróasztal* irodaszékek, csiszolt üveglapok, üvegtartó- oszlopok. Cím H. 134. sz. alatt a kiadóban*. KIFOGÁSTALAN ..Oontíaentar táska- írógép etudó. Cím: !L J81 máim alatt. « kiadóban. CSEPEL jrtillyeezt/ta. Sicher •ttHyasstSp varrógépek, Táa(kn<ír<Sgép eladó. Fái. Boltív-köz. (H. 1961 ANGOL fajgöbék, eüldők é» malacok eladók. IdsZt Ferenc-utca 14. (H. 3.97A 600-AS, ddalkocaia Indián motorkeréSu pár eladó. Mueztoa, Bajoiy 24. (H. 170.) 5 MÉTERES PULT é» egy íratni róny eladó. Rákőrwl-tit 38. Háofeíflí^elö. (31. 199) PERZSASUNDA, kißmeretö, alig baatiw niüt 3500 Ft-ért eladó. MegtökínÜtetéS Várnagy ezöcsnŐU Kosh?irtli Laloe^tSt 1. Két részletben fizethető. (27í55 MÉNTELEP vezetőség megvételre keres jókarban lévő iratszokrényL irodád ctó- köket, író adtait éa egy jóüczurban lévő strapa kerékpárt. Cím: Me-gye-u-tea 7. m. (H. 1851 NŐI- FÉRFI és GYERMEK- (6—12 évesig) ruhák, cipők, fehérneműek, asztoltűzhely eladó. Jézsef-utca 19. Höfler. (II. 228) 250 cm3 "ujTIPUSU JAWA, 100 cui* pel, 250 cm* Puch 2.500 forint, 550 cm® Horex, rövid keresztháros Stiugl zongora, ORION zenegép alkalmi áron é*s gyermek- kerékpár bizományból eladó ifj. Fehérnél, Rákóczi-nt 69. Tel.: 20-21. (H. 321) ELADÓ egy öreg hálószobobűtor (esetiog darabonként is) és egy kis SINGER varrvL gép. Z*olnay-u. 36.. I. 5. (2S0) EGY 125-ös DKW motorkerékpár prím® állapotban eladó. Kertváros-utca 13, (279) MÉLY gyermekkocsi olcsón eladó. Gyár város, Hub a-utca 20. (271) jj INGATLAN (| CSALÁO! hrdz, Incxédj Dénce-ötoa fölött 1x4 szobáö. kerttel 40 ezer. Gazda»* f?ági ház, baromfi telepxrek Irftfinő nagy területtel, olcsón. Hód közvetítőnél. <H. 77.) ^ VENNÉK egy szőlőt TOO n-ŐÜg. CCn» 2S7, szám alatt a kiadóban. S2.ABADSÁG-UT 56. asámú fizletkés nagy telekké!, kocsibejáró rtb. ajápdék- úron eladó. Kizárólag Bőd közvetítőnél. (H. 95.) ELADÓ ház szőlővel. Mecsekssmbölcs— Újhegy. Deák Ferenc-utea 22. (270) CSALÁDI HÁZ: 1x5 szobás kerttel 50.000; 1x4 szobás 40.000; Sarokház 2x2 szobás, i üzlettel 28.000; Emeletes ház: 1x2, fx3 e»»- bás 20.000; Szántóföld: 3 hold legprímább kertvárosnál, részletre is; Szőlő Buzáftsy útnál 800 n-öl épülettel 18.000; Uj bérh**x 5x2 szobás legmodernebb, olcsón; Gazdasági ház külterületen 1.200 ndfl területtel olcsón eladó. BŐD közvetítőnél, Deák-ntca 1. (H. 76.3 MIELŐTT ingat]at (kását, ftrüklakést, xt6. lót, gyümölcsöst, vagy szántói) venne vagy eladna, keros« fel a Jánossy irtnlát. Rá- kóczi-út 40/1. (H. 207) VENNÉK kisebb családi bánt heköUöshetőt 20.000-ig. Cím 317. szám alalt a kiadóban. ELADÓ saját kocsma- áül ÖRÖKLAKÁS, 1x2 szobád elfövialbató. Telek 2CG n-öl Wy-útná] e?adó. B<xi ^öi5 vetítőnél. IIÁZAK. Magaslati-út környékén nj há» 2 szoba összkomfortos lakással, nagy telek- kel 24.000; Mátyás Flórián-nicánál 2x2 szobás lakással, nRgy gyümölcsössel 25.003; Kertvárosban 1x3 «»óba összkomfortos wásal 24.000; Zöldfa-utcánál 1x2 ezobás Í9.«»; Egyéb házak 6.000, 13.000. Szőlő a Donátu* kápolnánál lakható épülettel, fel®zercJés*es4 2S.OOO. Urögí részen 900 n-öl gyümölcsös <4* szántó 5.000. Molnár ingatlanközvetítő. Fe- renciek-utca 36. (H. 21á) CSALÁDI HÁZ körpontban, elfoglalható lakával 4.5 ezer. Bőd közv. (H. 77.) EGY beköltözhető kis családi hás »agy kerttel eladó. István-ntca 29/1. (>46} KERTES 2 szobás családi házamat eladom vagy elcserélem 2—3 nagy szobással ráfizetéssel. Cím: 352. sz. alatt a kiadóban. ELADÓ HÁZ. Alsóhavi-utca Í7. éa egy fél ház is eladó. (333) EMELETES ház, kitűnően épített. Ma.. kár-utca 26. ezá-mú. 25 parkettig» P’zobó- vaL kooflibcjáanó, nn4fy udvarral, olcsón