Dunántúli Napló, 1949. október (6. évfolyam, 228-253. szám)
1949-10-29 / 252. szám
«49 OKTOBER 23 a NAPLÓ Az eáligi velésisszteljesítmsay 89 százalék Pénteken újabb 22 köss ég Seiest® be a bűzavetést Mindössze három nap választ ef bennünket október 31-tői, a Politikai Bizottság által a vetésterv teljesítésében határidőül tűzött naptói A rohamosan közeledő határidő rányomja bléj-egét a munka tempójára. Óráról- órára, újalib és újabb jelentések érkeznek a Párt Megyei Bizottságához, amelyben egy-egy község jelenti, hogy határidő előtt befejezte a vetési munkálatokat. A tegnapi nap folyamán 97 községet jelentettünk, amelyek dolgozó parasztjai a vetési határidő előtt félretették már a vetőgépeket. Azóta egyetlen nap telt el, de újabb huszonkét község tett eleget vetési kötclczettsé gének, köztük Nagycsány is, amelynek dolgozói a következő táviratot küldték «I a Megyei Bizottságnak: — Községünk dolgozó parasztsága megértette azt — Írják a nagycsányiak —, hogy ötéves teTvünk nemcsak az iparban indul meg, hanem a mező- gazdaságban is. Községünkben minden dolgozó paraszt lelkesedéssel és versenyszerűen végezte munkáját, nem hallgatva a reakció és a kulák- ság aljas aknamunkájára, hanem éppen úgy, mint a választások alatt és tervk öles ön jegyzése el, most ismét megmutatta, hogy hű a demokráciához. Mi pedig, Nagycsány község MDP szervert ének vezetői, tagjai és tagjelőltjei, ígérjük, hogy továbbra is odaadó és példás munkával visszük községünk dolgozó parasztsága szívétié példaképünk a hatalmas Szovjeíúníó, Pártunk és Rákost .elvtárs iránti szeretetek De megható az a távirat is, amelyet Ófalu dolgozó sváb parasztjai juttattak el a Megyei Bizottsághoz: Ófalu község 6váb dolgozó parasztjai, bogy népi demokráciánknak egyenlő polgárai lehettünk, Rákosi elvtárs intézkedése folytán. hátául négy nappal a határidő előtt eleget tettünk vetési kötelezettségünknek. A járások közti versenyben továbbra is a skilósi járás vezet, összered- ménye: 97.5 százalék. De felzárkózott a villányi járás is. Pécsváradi és hegyháti járás, a szentlörinci, pécsi és roo bácsi járás a további sorrend. A vármegye eddigi összteljesítménye 89 százalék. Sokat Savait a munka a termelés vonalán. de még több hiba vár kijavításra a MESZHART-nál röhb mint két hónappal ezelőtt termelési értekezletre hívta össze a Magyar Dolgozók Pártja Baxanya- tnegyei Bizottsága a MESZHART bányák legjobbjait, a kommunista bányászokat, hogy megvitassák, mi az ‘oka a kerületek lemaradásának. Megvitassák, merre visz vt út ahhoz, hogy a pécsvidéki bányászok, niint már annyiszor, ismét az élre álljanak és a termelési előirányzat teljesítésével, sőt túlteljesítésével hitet /tegyenek hároméves tervünk befejezése, az ötéves terv szilárd bázisának megteremtése mellett. Hitet tegyenek amellett, hogy szocialista országot akarnak építeni. Virágzóvá, gazdaggá akarják tenni, mert ebben az országban minden hatalom a dolgozóké, mert Magyar- ország az urak országából a dolgozók szabad hazája lett. Síi történt az értekezlet öta, hogy állunk ma a határozatokkal? Nemsokkal az értekezett után hangzott el Rákosi elvtárs beszéde, mely félrázta nemcsak a pécsi üzemek dolgozóit, de még fokozottabb, jobb munkára serkentette a bányászokat. A munkaidő teljesebb, jobb kihasználásával, a munka helyes megszervezésével elértük, hogy az augusztus havi kiértékelés már komoly emelkedést mutatott. A pécsbányatelepi és mecsekszabolcsi üzemek százszázalékon felül teljesítettek és Vasas is elérte a 99.4 százalékot. I&POLLO 30-áig| Lengyel film. Végig mulattató, izgalmas a § Főszerep: Jadwiga Chojancka. | Előadások: 5, 7, 9 órakor. ÜOINICí I 30-áig URÁNIA Felcsendül a titkos dallam.. Ének a viharban Főszereplő: Jerzy Duszinski. Lengyel film. Előadások 6 és 8 órakor. ? A B K Jl-éig Magyar film Mágnás Miska Főszereplők: Latabár, Sárdy, Mészáros Ági Előadások 6 és 8 órakor. A bérletek változatlanul érvényben vannak, korlátozás nélkül. A szeptemberi hónap ugyancsak túlteljesítéssel zárult és október hónap közepe óta százszázalékon felül állunk ismé.t. Egyedül Vasas maradt el. Élenjár Mecsekszabolcs, de szorosan mögé zárkózva halad Pécs- bán%fatelep is, már a hónap eleje óta százszázalékon felül teljesítve egyenletes, ütemes munkával a havi előirányzatot. akad egyét brigád, a munkaverseny nem hatja á!t az üzem minden részét. Hiba van még mindig a műszakmulasztások tekintetében is, Vasason például még vannak olyan napok, amikor százon leiül van a műszak mulasztók száma. Nincs döntő fordu lat az újítókörök munkájában sem S bár az újítókongresszus éppen ma Az clmnlt két hónap hatalmas jelentőségű eseménye volt a Rajk- ügy. Mivel • válaszoltak Rajk és bandájának a pécsvidéki bányászok? Mecsekszabolcs azzal, hogy tíz nappal előbb, Pécsbányateiep azzal, hogy december huszonkettedikére, tehát nyolc nappal előbb teljesítik hároméves tervüket. A mecsekszabolcsi értekezlet, mint. döntő tényezőt szögezte le a_ bányászelvtársak továbbtanulásának kérdését. A hozzászólások nagy része is beszélt erről a fontos kérdésről,„felismerve a jelentőségét annak, hogy a termelés harca tisztán csak akkor fog előttünk állni, ha tudjuk mi volt a múlt. mi ellen harcolunk és mit építünk. Az őszi oktatási kampány megindulásánál itt is döntő lord illat, történt a MESZHART bányáknál. Pártiskolára került Komlóra 22 elvtárs. alapfokú szemináriumra jár 1.625, haladó szemináriumra 375, a Bolsevik Párt történetét tanulja 125 bányász, tömegszer- vezeti szemináriumon vesz részt 300 bányász elvtárs. S ezek az elvtársak új fegyvert kapnak kezükbe, olyan fegyvert, ami nélkül új életet építő nagy csatánkban könnyen elbukhattunk volna. elvtáxsak között. De mrulhogy a csatát döntő módon megnyernék a bányászelvtársak a termelés vonalán, ugyanolyan következe- ességgel és lendülettel -induljanak el ezeknek a hibáknak a kijavítására is, hogy adott szavukat, amit nem az üzemnek, hanem az egész dolgozó magyar népnek adtak, be is tudják Tartani. A mnnUa lendnletélieii. a munkásosztály hatalmában bízva tették meg bányászaink a következő lépést. amikor tervkölcsönjegyzéssel bizonyították be, hogy az ötéves ten’ megvalósításáért hajlandók pillanatnyi áldozatot hozni, mert tudják, högv egész népünk, így saját maguk boldogabb, gazdagabb életét segítik megvalósulni ezzel. Alig két héttel a tervkölcsünjegy- zés után kettős iinnepro jöttek össze a MESZIIART bányák dolgozói. A havi kiértékelés után — minden üzem elérte, a százszázalékot, Pées- bánya és Mecsekszabolcs ismét túlteljesített —- lelkes ünnepély keretében adták a vándorzászlót és osztották ki a MESZHART-nál elsőízben a nyereségrészesedést azok számára, akiknek áldozatos, jó munkája döntő mértékben járult hozzá ahhoz, hogy a bányák a deficitből kikerülve. haszonnal dolgozzanak. Ez a nyereségrészesedés száz és száz, ezer és ezer bánvász előtt tette világossá a munkások új viszonyát a termeléshez, azt a döntfí fordulatot. melyet ezen a téren is tettünk: hogy a nép államában a haszon is. a dolgozóké. Es ez a tudat még jobb, még fokozottabb munkára serkenti a MESZHART kerületek dolgozóit. ' t A BŐRGYÁRBAN éfinepel ez ifjúság, színes, müsorpä Koensromoí estet rendez ma este. Az ü 'mcpróg hét óraikor kezdődik. vesznek rej‘«-i az i'jiimunkások- <:,'I karöltve a diákság és az út örök. I»c ha kiértélíffljiik a mecsekszabolcsi értekezlet főbb ha'áro zajait, meg kell látni, hogy a jó mun ka ellenére is akad javítani való. A bányákban Rákosi elvtárs beszéde után sem indult meg az egyéni ver senyzés. „Nálunk a bányában nem lehet egyéni versenyt csinálni... nehéz az a mi viszonyaink mellctt.‘‘ így mondják a bányászelvtársak.- Pedig Komló példáio és az ország más bányáinak példája mutatja az utat Komlóm 34 egyéni versenyző van é’- naponta emelkedik a számuk. Nem elég erős még mindig a brigádmozgalom sem. Az aknákon ..mulatóba nyílik meg, a kongresszus nagy jelentősége nincs Tudatosítva a bányász fi vasárnapi Szülők Iskolája megyei sakál előadója Szávai Nándor elvtárs, knltnszállamtitkár A közeljövőben nyílnak meg országszerte a szülők iskolái. Október 30-án, vasárnap Budapesten és a nagyobb vidéki városokban, köztük Pécsett is, ismertetik a szülők iskolájának feladatait. Az ankőtokat a vallásos közoktatásügyi minisztérium szülői munkaközösségi ügyosztálya rendezi az MNDSZ-szel együtt. Pécsett vasárnap délelőtt 11 órák« a vármegyehfca díszterbében tartandó Szülök Iskoláin megyei ankét! előadója Szávai Nándor elvtárs kuliuszáüamtp- •kár. • Az ankéton résztvesznek a megye területén lévő összes szülői munkaközösségi elnÍBkök, a szülői munka- közösségekből kijelöltek és a Szülők Isi-rolója egy-egy előadója és az MNDSZ oktatási felősök. Ha este ünnepélyes kapunyitás a s*ínhúsban Ma este fél 8 órakor nyitja meg kapuit a pécsi állami Színház. A Magyar Dolgozók Pártja nevében Deák Lívia elvtársnő, a Párt pécsi bizottságának titkára nyitja meg az ünnepi előadást. Bemutatásra kerül Móric/ Zs;gmond Uri-Müri c. színmüve. A színház igazgatósága a műsortervbe felvett darabokat úgy osztotta be, hogy a kiadott bérletek tulajdon«»» sai minden előadást az előre meghatározott napokon nézhetnek meg. Szombaton fél 8 órakor az Ady Endre bér-1 let érvényes. Vasárnap délután bérlete szünet, este fél 8 órakor a* 'Arany János bérlet tulajdonosai előtt jfttsztfc a társulat. REMÉNYPUSZTA mégis megelőzte Líppót Megírtuk azt, hogy a párosversenyben álló lippói és remény-pusztai ter- mclőcsoporlók a búzavetés befejezése utá-n tovább folytatják a versenyt az őszi betakarításban és a mélyszántásban is. Beszámoltunk arról is, hogy a lippóiak miután a reménypusztaiak értesítették őket, hogy milyen hatán- időkre vállalják a répaszedést és a szárvágást, egy héttel előbbre vállalták a két munka elvégzését. Ezek szerint Reménypuszta 25 érc vállalta szárvágást és november 2-ára a répa betakarítását. Lippó pedig 20-ára vállalta a szói vágást és 25-ére a répaszedés befejezését. Midón erről a reménypuszhrtak, ?ytp« sültek, 'elhatároztak, hogy nem hagyják magukat és a lippóiak által megállapított határidó előtt befejezik’ a szárvágást és a répaszedést. Ezt a határozatukat a reménypusztaiak be is tartották és a Jippóiak által kitűzőit határidő előtt egy nappal, október 24-ún mind a szárvágást, mind a répaszedést befejezték. A verseny a két élenjáró TSZCS között tóráid) folyik s az egész megye dolgózó parasztsága érdeklődve várja, hogy ki lesz a győztes. SEGÍT A DÉFOSZ-MUNKÁSTAGOZAT KŐVÁGÓSZÖLLŐSÖN Ezelőtt néhány hónappal Kövágó- szöllös valósággal melegágya volt a reakciónak. Nem is csoda, hiszen nem volt a községben semmiféle szervezet, ami megvédte volna az elnyomott szegényeket a kizsákmányoló kulákoktól. Volt egy föld- mívesszövetkezet, ami azelőtt Hangya volt, de ez is a kulákokat szolgálta. Hogyan is szolgálhatott volna másként, amikor az ügyvezetője Keztyüs Kálmán 30 holdas, elnöke pedig Horváth Ferenc 28 holdas kulák volt. Hiába szólalt fel valaki a szegények érdekében a szövetkezeti gyűléseken, mindjárt lehurrogták őket a kulákok és ügynökeit amihez segítséget nyújtott Kiss László volt főhadnagy úr is, aki még mindig a SZÖVOSZ kiskörzeti ellenőre. Semmiféle harcos szervezet nem volt Kővágószöilösön, se Pórt, se DEFOSZ, amelyek megvédtek volna a dolgozók érdekeit. Kik vezették hát a község dolgozóit. A jegyző és a bíró. Kik voltak ezek? A jegyző Panka József, aki ugyan mutatta a szépet, amikor látta, hogy népi demokráciánkban végképp eldőlt, hogy a hatalom szilárdan a dolgozó parasztsággal szövetséges munkásosz tály kezébe került. De 1947-ben még a Barankovits-jelvényt és Nagy Ferenc megbízólevelét mutatta dicsekvően, munkájában pedig az el Jenséget támogatta. Például .log utóbb a beadási kötelezettség összeírása alkalmával összejátszott a ku lakokkal, velük borozgatott a pincéjükben és persze hamis adatokat vett fel a kulákok javára. A bíró Tőül Gyula 30 hold körüli kulák, aki kulák barátjaival a még cl sem csépelt búzára vette fel a prémiu mot. Megváltozott azonban a helyzet Kővágószöilösön, amikor megalakult a DÉFOSZ munkástagozata. Gyen gék voltak ugyan kezdetben, de segítségükre volt a népi demokratikus rendszer minden erejével, a DEFOSZ, az MNDSZ. de mindenek előtt a Párt. Nincs ugyan pártszervezet Kővágószöllősön, aminek hátrányát érezték is a község szegényei, de ha kéréssel fordultak a járási pártbizottsághoz, az mindig segített. Pártszervezet hiányában a DEFOSZ munkástagozatnak jutott az a feladat, hogy a község vezető pozícióiból kiseperje az ellenséget és ügynökeit. Az első lépésük az volt, hogy Keztyüs Kálmán és Hajdú Ferenc kulákokat eltávolították a földmívesszövetkezet vezetéséből. Ezzel azonban még nem oldották meg a tisztogatást, mert ott volt a kulák bíró és a jegyző, aki szintén kulák familia sarja. Ezeket is ki kellett ebrudalni, amit- már meg is tettek és helyükbe bocsiiietes szegény- parasztokat, állítottak, akik a dolgozók érdekéért harcolnak. Van azonban méjg tennivaló a községben elég, ami szívós és kemény harcot kíván meg a DEFOSZ munkástagozatától. A mindinkább erősödő osztály- harcban, az ellenségre mért csapásokra támadással válaszoltak a kő- vágószöllősi kulákok. Mivel nagyon jól tudják, hogy támadásukra a legnagyobb lehetőség a termelés frontján van, megkísérelték rábiztatni a község dolgozó parasztságát is, hogy ne szántsanak, no vessenek. A község dolgozói á kulák rágalmakra és mesékre versenymunkával válaszoltak és bebizonyították, hogy lehet szántani, vetni. Neki is Kitt ak gy eledna munkának úgy annyira, hogy te nem győztek olyan iramban válni vetőgép híján, mint. ahogyan a szántással haladtak. De most már ezen is segített a DEFOSZ munkástagozata, a községi elöljárósággal karöltve, úgy, hogy beosztják a vetőgépeket hogy minden perc ki legyen használva. így a kulákok mcsterkrdére itt sem jut. érvényre. Eredmény is látszik már, amit. a szövetkezet előtt kifüggesztett versenytáblán visznek a nyilvánosság elé. A község dolgozó parasztjai, lelkesen versenyeznek, mert nem akarják, hegy szégyenben maradjon községük és meg akarják nyerni Cserkúttal szemben a versenyt A PBFOS,Z munkástagozat felvilágosító munkával biztosítja, . hogy minden egyes dolgozó paraszt megértse a szántás-vetés batáridő élőt rí elvégzésének jelentőségét, de éberen őrködik afelett is, bogy a kulákok minden szabotáló kísérletét visszaverjék és addig is, míg Pártszervezet. lesz a községben, vezeti a dolgozó parasztok harcát. Tjbdaq.ii brigád aégzi. A FALU-TELEFONOK BESZERELÉSÉT Január elseje óta végzi a posta műszaki brigádja a „Falu-telefon“ beszerelésének munkálatait. Ebben az évben és az ötéves ferv első évében Baranya, Tolna és Somogy megyékben minden olyan község, ahol köz’gnz- galási szer»’, tehát legalább bíró és képriselötesület van — telefont kap. összesen tehát a három megye területén 36S község kap „Falu-telefont". A szerelési munkákat a „Harmat“ briágád végezte. A briágád a nevét az élmunkás brigádvezelő után kapta. Nagyon jól és észszerűen dolgozlak. Erre az évre 101 község telofonbisze- retcsj munkája volt előirányozva, ök ezt a munkát már június elcsejér” befejezték és azóta hároméves tervük túlteljesítését végzik. Ma már a száz- batvaúkelledik falu telefont szerelik és ez a terv 158 százalékos túllciejcCrégény József DEFOSZ megyei termelési feW®» sitését jelentiEzt a túlteljesítést is az előrrátryzott összegből végezték cl, tehát nagy eredményeket értek el az önköltségcsökkentés terén is. A szerelési munkák áltagosan négy. öt napig tartanak. A községek dolgozó parasztsága őszinte örömmel és szeretettel fogadta a tíztagú telefon- szerelő brigádot. A községekben a telefont általában a bíróhoz, vagy a földtnűvessrövclke- zethez ‘szerelik, ha a faluban nincs- postahivatal, vagy postaiigynökség. A hároméves terv új „falu-telefon jnit“ bőségesen igénybe -veszik és használják. A vékony kis telefondrót r* közelebb hozta a falul a városhoz és hozzájárul ahhoz, hogy a falusi dolgozói: ugyanazokat az előnyöket élvezhessék. mint a városiak.