Dunántúli Napló, 1949. szeptember (6. évfolyam, 202-227. szám)

1949-09-16 / 215. szám

n » 3? h o> »94g SZEPTE»>ÍSH5 !* OKTOBER 29-EN NYIT AZ ÁLLAMOSÍTOTT PÉCSI SZÍNHÁZ Az igazga ó nyilatkozott a fáisulatr'l és munKcfervérői személyzet és kilenc tagú zenekar érkezik, amelyet a pécsi zenekarok­ból esetenként felerősítenek. Ős­bemutatót; ígért még Szendrö Jó­zsef, külön előadásokat az úttörők részére és egy zenés mcseoperett is színcekerül: Mihatkov: „Vidám álom”-ja, azonkívül Barúi Endrétől mulatnak be egy bányászdarabot. A legsikeresebb pesti darabokat a fő­városi premierekkel együtt mutat­ják be. Penninger Antal, az ország egyet­len operastaggione vezetője is nyi­latkozott az együttes szerepléseivel kapcsolatban. Pécsett S operaelő­adás lesz összesen, ebből három a szak szervezetek számára, 5 a nagy- közönség részére. A 00 tagú együt­tes 27 városban fog játszani. Él­vonalbeli szólisták is vendégszere­pelnek a lehető legtöbbször. Október 4 és 5-én szerepel elő­ször a staggione Pécsett. Mint ed­dig minden esetben, ez évben is Pécsett lesz az operaegyüttes ős­bemutatója December 23-án a ,,Gianni Schichi” és balett szere­pel. Ismét hozzák a „Traviátát” is. Az operatársulat is a decentralizáció jegyében járja a vidéket. A Pécset- már jól ismert „guruló opera” fo­kozott ütemben igyekszik kivenni a szellemi felemelkedést jelentő harc­ban a maga részét. A igarkai gyermekek könyvet írnak öía'É Szsvje! világcsúcs u atiélálao Kedden Moszkvában nagyszabású atlétikai versenyt rendelek. iyen a moszkvai 3x800 méteres női váltó 6:54-es idővel új világcsúcsot bd (ott. Ugyanezen a versenyen Bulancsik I4.2-re javította a 110-es gátfutás OtJ szagos csúcseredményét. — Bakuban rendezték a szovjet mű- és torony4 ugróversenyeket. A női műugrást Ver ejina nyerte nagy küzdelem után 134J pondtah A férfiaknál Zsig-alov megvédte bajnoki címéi, káprázatos légmunkáv val dolgozott. A toronyugrásban a fér fiáknál Barkan íőisko’ai bajnok lett aí clsiö; mig a nőknél Knitova gyözötb Moszkvában a Moszkva folyón öt na­pon át folytak az evezősversenyek, amelyeknek csapatversenyét a Kril-jaf Szovjetov nyerte 726 ponttal a Dinamó (701) és a CDKA (652 pont) eíöUj — A leningrádi városi teniszversenyeken 292 versenyző indul 1, ahol a fér» egyest Nyegrcbeckij nyerte. Á Dinamó—Tatabánya mérkaiés a vasárnapi forduló érdekesség# Délelőtt less a BTC—5F.\C találkozó — Pápára utazik a Lokomotív reftekbaly*» fcészStt fel a méckőzé&e- ígv s csapatról hírek nem érkeztek. A.Z ittbonmaradt vezetők szerint nem várható változás a csapatbaiL, sérü'f nincs. A TSC-nek komoly híre van ül Pécsem is. Egy év az NB I-ben rajtu’4 is érezteti * hatást. A tatabánj-aíakas tartják mindenütt a bajnokság esélyei sének, ők eddig ennék megfelelően i* szerepeltek. A Dinamónak csak akkoA adhatunk komoly esélyt, ha csatárt sora úgy játszik, mint a.z első mérkő4 zésen, a védelme viszont sokfcal job­ban. Az eredmény közel lesz c (lön4 tétlenhez, bár a Dinamó éppen ilyen’ kor sízokott kitenni magáért. A vasutasokat iámét félve enged­jük el Pápára. A Perut z a 1 jóformában Tévő pécsi csapatokat is könnyedén verte otthó-’ nában, a vasutasoknál legfeljebb még csak forma javulást tételezhetünk fék A Perut* mindkét mérkőzését könnye, dén nyerte otthon, csatársora igen jó- A vasútasok még nem találták meg csapatukat, még mindig kísérleteznek. Ezúttal is más csapattal utaznak «í- mint az első két mérkőzésen. KólláÜi a vedelem megerősítését igen fondói­nak tartja Bessenyeiékkel szemben- A csatársorral még mindig komoly ba­jok voltak, nem sikerűit még egy gólt sem löniök. Most itt is új összeállí-' tással kísérletezik az edző és a szur­kolók véleménye szerint ez. látszik »' legjobb megoldásnak. A l-okomoflv já­tékosai nagyon fogadkoznak, hogy1 moslmár ők is eredményesebb játék­kal rukkolnak elő, mi mégis ismérv# a pápai pálya „rejtelmeit“, óvatosság­ból egy-ikét gólos vereséget, jósolunk. Vasárnap ismét két. mérkőzés jnt Pécsnek. A sorsolás szeszélye úgy hozta, hogy ismét itthon játszik ;; Dinamó és a BTC, viszont a vasutasok megint nagyon nehéz ellenfelet kap­lak Pápán, a gólképes Pcrutz szemé­lyében. Már délelőtt megrendezik fél 11 órai kezdet cl a PBTC—SFAC ta­lálkozó4. A soproniak elmúlt vasárnap biztosan nyerték meg a hazai rangadót és a tudósítások szerint különösen a csa­társoruk játszott nagyszerűen. Pécsre ezúttal bizakodó hangulatban jönnek. V bőrgyáriak ezzel szemben elmúlt vasárnap csak a hajrában kerekedtek felül, még több javítanivaló akad a csapat játékán. A közvetlen védelem jó, a szélsöfedezcícknek azonban több gondot kel) fordítani a védekezésre. V csatársort tartjuk annyira jónak, hogy sikerrel birkózzék meg a ven­dégek még mindig sokat bizonytalan­kodó védelmével. Feltételezzük a BTC formajavulását és az,t, hogy jól felfo­gásban küzdik végig a mérkőzést é.s kétgólos győzelmüket tartjuk valószí­nűnek. A mérkőzés elölt a PBTC— P. Lokomotív ifjúsági bajnoki mérkő­zést játszók le. Nagy érdeklődéssel várja a pé­csi közönség a délután 4 órakor Újhegyen somkorfilö Dinamó- Tatabánya mérkőzési. Az .újhegyi fiúk elmúlt vasárnap nagy meglepetésre hazai pályán szenvedtek vereséget, ugyanakkor a Tatabánya hét gólt rúgott a kanizsai „oroszlán- barlangtwn“. Hatalmas küzdelemre van kilátás. A Dinamó ezen a liefen Három KB !ü. balnoki mérkőzés egv műsorban Az NB III. vasárnapi mérkőzései­ből négy jut Pécsre, ebből az Erdő­gazdaság—Bála szék mérkőzést MedSck- szabolcson játszák le. A Tüzér-utcai pályán délután a következő mérkőzé­seket bonyolítják le: fél 1 órakor Poslás—F-aras, fél 3 órakor Pécsi MÉFESZ—Nagymányok és fél 5 óra­kor PÁC Közüzem—Nagyatád csapatai találkoznak. Mindhárom mérkőzés igen érdekesnek ígérkezik, azokat ol­csó bejárakkal rendezi a három pé­csi egyesület. A PMSE Marcaliba láto­gat, ahol nehéz mérkőzést viv az újonc hazai csapattal. Komlón a bá- nyászcsapat látszólag könnyű ellcnfc- ’et kapott a szigetváriak személyében, viszont Szászváron nagy harc lesz a Szászvár és az SBTC közölt. A jó for. mában lévő Dombóvári VSE biztos győztesnek látszik a Szekszárdi Tö­rekvéssel szemben. Teljes üzem a kerületi bajnokságokban A kerületi elsőosztályban egyik legérdekesebb a Dinamó II Mohács találkozó lesz. Mecsekszabolc.son na­gyon készülnek a Lokomotiv If. ellen. A BTC II. n bonyhádiakkal, a Zsolnay ,SE Né-metbóly csapatával játszik. Pakson a Vasas, Siklóson a Komló H, Tolnán a Mázai ’Párna szerepel. A másodosztály minden csoportjában megindulnak a bajnoki mérkőzések vasárnap, úgyszintén az ifjúságiaknál is, ahol mindjárt Bőrgyár-Vasút ran­gadóval kezdenek vasárnap a BTC- SFAC, mérkőzés előtt. Megindulnak az alapfokú küzdelmek Baranya falusi csapata már több, mint egy hónapja állandóan kérdések­kel ostromolják a labdarúgószövctsé- gcl: mi lesz az alapfokú bajnokságok, kai? Végre tegnap levél érkezett Bu­dapestről, amelyben azt írja az orszá­gos szövetség, hogy október első va­sárnapján megindulnak a bajnoki mérkőzések az alapfokú bajnokságok­ban. A nevezési batáridő szeptember 30. Több csoportot alakítanak úgy, hogy mindenhol niég november hó­napban befejezhessék a mérkőzéseikéi. Jelentkezéseket írásban és szóban az MLSZ délnyugati kerületénél, a baj­nokságok szervezőjénél, Molnár József titkárnál kell riadni. Balls, Bánhegyi és Hi Hitték eddi! a Olvasóink kérésére az idén b kcsdU jük bennünket érdeklő NB II. és ÍJÉ Hí. csoport legjobb “göilövöinek a lián táját. Az első két forduló után az NE II-ben Bail» TSC öt gólt LbáfP négy góllal Nagy TSC és-Futó Dina­mó következnek. Három gólt lőt-íelf- Lázár TSC, Bencze II. Dinamó, OrbáJ) Peruiz, Kalmár I. GYVSE és Gondofi II. Po'gári Sör. — Az NB Ill-ban öí góllal Bánhegyi DVSE és Huszlii Kom­ló vezetnek. Herke PÁC Baum % SBTC, Böröcz I. Szászvár négy gótt szereztek, mig Léber PÁC Ünnep SBTC és Schmelz Komló három ízben találtak a kapuba. Két gólosok: Né­meth és Barta PÁC, Szabó BVSE, Dob* rádj SBTC és Horváth Szászvár. Megkezdte új pályájának építését az Epíldgaxdnsági IYVSE AitóI értesültünk, hogy az Erdőgaz­dasági NVSE megkezdte új sporttele­pének építődét a régi temető területén levő MALLERD fatelep helyén. „Sze­rencsések vagyunk — mondotta Holot* Jenő sportfelelős — ment alig kell va­lami ,talajmunkát végezni. A (erűiét szép, a pálya füves talaja kitűnő. Négy állandó munkás mellett nap-nap után an- egész vállalat dolgozói rohammt® kával láttak neki a munkának és úgy tervezzük, hogy két hét múlva már edzést is tartunk a pályán". Megtud­tuk még, hogy labdarúgópálya mellé röplabdapályát és ledett tekepályát épí­tenek. * Komlón Husztí és Pákozdl sérűtf" se kiújult. Utóbbi remélhetőleg egy hét pihenés után rendbejön, de Hustfir* legalább öt—hat hétig nem számíthat az egyesület. A komlói ökölvívók egyébként vasárnap Pécsbány'ateJepe* szerepelnek. * Szegedre mennek vasárnap a* Erdőgazdasági NVSE teniszezői, hogy rcsztvegycriek a város teniszbajnoksá­gain. Az egyesület moiorszakosziá’y* a meglevő két motorkerékpár metíá még cg? 125 kem-es Csepel mutort vA*, sároü. Szendrö József, az új pécsi szin- igazgató, . népművelésügyi minisz- ' tórium egy kiküldöttje, a város fő­jegyzője, főügyésze és a színház , műszaki személyzete a város mű- szaki ügyosztályának megbízottjá­val együtt az új színilázi évad elő­készítésével kapcsolatban értekez­letet tartott a városházán. Az érte­kezleten Penninger Antal, az opera- f.taggione vezetője és szervezője is megjelenít, hogy az állandó színtár- euiat székhelyén a staggione ven­dégjátékairól tárgyaljon. Szcndrő József igazgató bejelen­tette, hogy a' pécsi színtársulat szeptember 15-én tartja első ünne­pélyes társulati ülését a kaposvári színházban. Október 1-től 28-ig ját­szanak Kaposváron, a pécsi meg­nyitó pedig október 29-én lesz. Mó­ricz Zsígmond „Úri muri” című színdarabját mutatják be ekkor, m.jjd a „János vitéz” következik. c/í társulat névsora Az új társulat névsorában sok fiatal, Pécsett még ismeretlen szí­nész és színésznő szerepel. A ren­dező valószínűleg Várady György lesz, akit már ismer a. pécsi közön­ség. A régi társulat tagjai közül a következőket látjuk viszont Pécsett: Bázsa Évát, Szendrey Ilonát, aki két évvel ezelőtt szerepelt, Sándor Eö-sket, Papp Ibolyát. Régi ismerő­söket üdvözölhetünk Fesztoráczy Katóban, Papp Istvánban, Besse­nyei Ferencben, Majtényi Gabiban, Hűkváry Jenő karmesterben és Ütő Endre díszlettervezőben is. A Fő­városi Operet {színháztól szerződött Pécsre Máfcray Mária primadonna, a Vígszínháztól Máté Erzsébet drá­mai hősnő. Gáti Vilma és Koppány Miklós . ösztöndíjasok a budapesti Nemzeti Színháztól szerződtek szín­házunkhoz, Amdai Béla buffó- komikus pedig a Pódiumtól, Gor­don Zsuzsa a Színművészeti Fő­iskola hallgatója volt még tavaly. Temesváry Szabó László másodbon- viván a Royal-varieté színésze volt, Károlyi István és Szabó Samu jel­lemszínészek Szegedről jöttek. Az új táncoskomikus Csengery Aladár. Az új tagok között szerepelnek , még: Arany Kató, Kormos Lajos, , azonkívül Miklós Klára hősnő. Tit­károk: Mándoky Kálmán és Bős- , ?ánji József, titkárnő Szabó Sári. Borvető János bonviván, aki jelen- j eg Budapesten a „Dohányon vett > iapitány”-ban játszik, amennyiben , nem szerződik a pesti Operaházhoz, t szintén Pécsre kerül. , fülTfon/ívíl TAo .'•oí1 o Mow. 1 zeti Színház tagja volt, a Belvárosi Színház és a rádió rendezője, író­fordító és dramaturg. Szcndrő az új évaddal kapcsolatban kijelen­tette, hogy egyik főtörekvése a klasszikus vonal megerősítése lesz. Többek között színre akarja hozni Shakespeare: „Szentivánéji álom” című művét és az „Olhel!o”-t is. Elmondotta még, hogy a vendég­játékok rendszere megváltozik. A szabad pesti színészek együtt pró­báinak a helyi társulattal s míg a darab műsoron lesz, addig játsza­nak benne. Állandó • vendége lesz a pécsi színháznak Uray Tivadar is. Ezenkívül- a régi értelemben veit vendégszereplés sem Szűnik meg. A budapesti színházak munkaverseny­ben vannak: ki ad több vendéget vidéknek. Különben egy nap múl­va mutatják be a Belvárosi Szín­házban a „Moszkvai jel!em”-et, amelyet Szendrö József rendezett. Az igazgató Pécsett is betanítja a darabot és munkaversenyre hívja ki a pesti együttest. A cél: ki adja jobb előadásban a színművet. , Az új igazgató kijelentette még, hogy társulatát igen erősnek tartja és bizakodva néz az új szezon elé. (ősbemutatók, nyo'c operaelőadás Megtudtuk utólag még,, hogy az együttes 46 fő művészből és karból fog állani. 24 tagú lesz a műszaki seri hullották nálunk. Ez egy 'kis szód jel város n sarkkörön túl, mely most töltötte be alapításának 20. évé . Gorkij egyszer levelet kapóit a sarkkörön túl élő gyermektől, amely­ben közölték vele, hogy meg akar jak írni Igarka történetéi. A nagy író helyeselte a gondol at o . Kérte, hogy a kéziratot küldjék el hozzá, zl könyv annakidején meg is jeleni A „Mi igarkaiak'.' — ez volt a címe a műnek — most kibővül, a sarkkö­rön túli gyermekek megírják máso­dik kötelét. Számlál Marsuk, a nálunk is jól ismert „12 hónap" szerző je, akii a gyermekek megkértek a kérzirat bírá­latára, a Liierajurnaja Gazdában válaszol a levélre: „Teljes telkemből üdvözlöm az igsrkai úttörők és is. t olások kezdeményezését, melyet an­nakidején Gorkij is meleg szerele - ben részesített. Szovjet íróhoz méltó AZ ELET ES TUDOMÁNY leg­újabb számában rendkívül érdekes és aktuális cikk foglalkozik a repii- iéstwhnikn iinborúutáui hihetetlen lejiődéscrpl. Hasznos közlemény- is­merteti az igazságos normamegália- pítús módszereit, valamint az alma- iák ellenségének, az almamolynak károkozó tevékenységét és az elle­ne va!ő küzdelem eszközei:!. Az új számban azonban a geológia, az or­vostudomány, a csillagásza^ a va­dászát kedvelői, sőt a háziasszonyok is megtalálják érdekes és tanulságos 11éti r11v a smánvúk at. kötelességemnek tartom, hogy az uj könyv fiatal szerzőinek segítségei nyúj síik“. múlva elérkezel a millióhoz És nagyon is reálisan, meg fogba ló mórion létező majd nem hat milliót mondhatna!. 1 magukénak a kolhozparasz 1 tok! Amikor egyszer . megkér ’ dezték John* Rockefellert ' hogyan sikerült neki a mii ’ Hókat összeszedni, közvetlen egyszerűséggel csak ennyil válaszolt:--- Az úristen adta nekem a pénzt! A Lenin nevét viselő kol­hoznak azonban sem az úr­isten, sem a gazdag nagyba esi nem adott akárcsak egyetlen kopeket sem. fis az igazság az, hogy John Rockefeller sem kapott egy ti Uncut- centet sem az Isten­től, hanem a dolgozók ki­zsákmányolásával, meglopó . sóival szerezte egész hatal­mas vagyonát. A kolhoz senkit sem zsák­mányol ki. Amije van, a kol­hozparasztok becsületes munkájával és a szovjet ál­lam messzemenő támogatá­sával szerezte. A szovjet uralom és a kolhozrendszer nyitott meg a kolbo/.jaaraszt ság előtt a gazdagsághoz, jóléthez és kultúrához veze­tő lilát. — Pgv látszik, becsületes munkával is lehet milliókat Szerezni — fordulunk Hor­néi Zsdirákóhoz. Kornej bólint a fejével. — Lehet hát. — csak ép­pen nem Amerikában. — Hogyne lenne lehetsé­ges —t fűzi hozzá Psenko , csak éppen nein Kanadában. — Persze, hogy lehetséges, de csak a szovjetunióban, — fejezi be Eijward (iarringlon amerikai földműves, aki mpsl már maga is kolhoz- pórasjst itt a‘ Ixmin kolhoz­i.„„ tóit ns, a kik egyx or Ameruca- ban jártak. — A szegénységi és a gaz­dagság — jegyzi meg Macuk — ott egymás mellett él. Néha, araikor az ember az egyik utcából átmegy a má­sikba, azt hihetne, hogy egy másik bolygóra kerüli. Évről-évrc jobban elmé­lyülnek, kiszélesednek ezek az ellentétek. Az Egyesült Államok egész vagyona, valamennyi kincse és értéke a pénz- arisztokrácia kis rétegének kezében összpontosul. Ez a pénzarisztokrácia az Egyesült Államok igazi ura. Az ő ren­delkezésükre áll az egész jó­lét, a gazdagság minden for. rása és minden előnye. És ezek a pénzarisztokraták ala­posan ki is használják hely­zetüket: a dolgozó nép mil­lióit meglopják, kiuzsoráz- zák, kizsákmányolják. Az amerikában élt kol­hozparasztok hallották Henry Ford csodálatos történetét, amely szerint Ford, aki min­den erejét a pénzszerzésre összpontosította, állítólag becsületes munkával szerezte vagyonát. A mesét hallották, de nem hittek benne. A jó­zan, egészséges ész azt mondta nekik, hogy akár­milyen becsületesen is dol­goznak, ezzel a becsületes munkával mégsem tudnak soha életükben milliókat sze. rez.iii. I.egverniesebb álmaik is csak arra irányullak, hogy majd egyszer megtakarítanak maguknak egy kis pénzt, az­tán hazatérnek a szülőföld­jükre és földet vásárolnak. Egyéb célkitűzésűk nem '» volt. ivrroi tanúskodik az a tény is, hogy a forradalom után, amikor reális lehető­ségét látták annak, hogy Oroszországban földet kap­janak, fogták magukat és hazautaztak. Nem álmodoztak milliók­ról, amikor Amerikába utaz­tak és akkor sem gondoltak a milliókra, amikor évek múltán visszatértek hazájuk­ba. Hazatérve csak egv dol­got akarlak: szabad földön szabad emberként dolgozni. 5> aztán, anélkül, hogy re­mélték volna, mégis millió­kat szereztek... A szövetkezet számvevője, Grigorij Pávlovics Bulgákov adatai a száraz számadatok tükrében mutatják meg a kolhoz hatalmas fejlődését és vagyonának állását. A kol­hoznak 1!)47 decemberében már csaknem hatmillió ru­bel, pontosabban 5,884.418 rubel vagyona volt. lígyel- len kolhozparaszt, a kolhoz vezetőségének egyetlen tagja sem álmodott azelőtt — Amerikában vagy a cári Oroszországban arról, hogy egykor milliomos is lehet belőle. Sőt még azt sem tud­ták volna elképzelni, hogy mi is tulajdonképpen egy millió, A millió a cári Orosz, országban a szó szoros ér­telmében elvont fogalom volt a parasztság számára. Egy­szerűen nem értették meg, mi is az a millió és ha tör­ténetesen beszéllek is róla, ez valahogyan így hangzóit: Ha elkezded a gombjaidat számolgatni, ha reggeltől es- l’g folyton számolod őket. elölről hátra és hátulról előre, akkor öt esztendő „KÓf világ” — ez a címe Kondrasova é3 Tjurin maid megjelent könyvé­nek (Szikra kiadás), A könyv szerzői a paraszt­ság sorsát írják le a r Szovjetunióban és Ame­rikában, ezt a merőben ellen‘él es két világot. A tanulságos könyv egy ré­szét közöljük az alábbiak­ban. Azok nz emberek, akik Amerikában éltek, ott nem­csak szegénységet láthattak. Mesébeillő fényűzést is lát­tak azoknál, akik számára dolgozniok keBett. „Chicago még a gazdagság ás szegénység ugyanazon a földön való létezését tör­vényerőre emel5 kapitaliz­mus szempontjából is ne­hézkes, esetlen és kellemet­len város. Talán sehol a vi­lágon nem fonódott oly szo­rosan egymásba mennyor­szág és pokol, mint éppen itt, Chicagóban. A Michigan­avenue márvánnyal és grá­nittal borított felhőkarcolói­nak tőszomszédságában ott tekeregnek a undorító, pisz­kos és bűzös mellékutcák . . . Akadnak olyan nyomorúsá­gos utcák, amelyek úgy fes­tenek, mintha földrengés pusztított volna: kidőlt ke­rítések, rozoga viskók elfer, dűlt tetői, girbe-görbén te- kerőző vezetékek, halomnyi rozsdás szemét, törmelék, félig szétmállott cipőtnlpak, rongyokban szaladgáló kó­bor kisgyermekek ... És mindez a világ leggazdagabb városainak egyikéhen, vagy talán éppenséggel a világ leggazdagabb városában lát­hatói“ így írták le amerikai be­nyomásaikat Ilf és l’clrov azovjetirók. Erről számolnak *< a jelenlegi kolhozparasz.

Next

/
Oldalképek
Tartalom