Dunántúli Napló, 1949. szeptember (6. évfolyam, 202-227. szám)

1949-09-13 / 212. szám

A szovjet nép határtalan lelkesedéssel ünnepelte meg a páncélosok napját MoszJ-cval jtefentés szerint • sw»je' jjép ba.ártalan lelkesedéssel ünnepel e meg a páncélosok és tanfcépíéök nap­ját. Moszkváiban a Szt ái.5t? nevét vi­selő parkban 75.000 főnyi résatvevő hallgatta meg a nagy honvédő háború hő* seindk, a saovjet páncélosoknak háborús visszaemlékezéseit és elő­adásait A parkokban és sporttelepeken sport- versenyeket és mérkőzéseket tartó. - teik. A Szeded ymyilkii parkban 50.000 főnyi közönség szórakozott a késő éj­szakai órákig. Moszkvát éjszaka »a pán. có'osok ürmepéfiek tiszteletére rende­zett hatalmas tűzijáték fénye világí­totta meg. A Szovjetunió más váro­saiban, Leningrádban, Kievben, Baku­ban, Tasöcemtben hasonló ünnepségek voltak. A Vörös Hadsereg központi szék. házában a tanklsták napján meg nyílt „A íszwvje# taitídslák és tanképftők kiállítása“. A kiállítás anyaga visszatükrözi a szovjet páncélosok erejét, amelynek otoszlársréstz jutott a fasiszta Német­ország ás az imperialista Japán felett aTatoit győzelemben. A hadműveletek vázlata és a nagyszámú kép világos képet ad a páncélos csapa’ok szerep­léséről Moszkva alatt, a sztálingrádi ütközetben, a kurszki és berlini csa­tákban és a nagy honvédő háború más ütközeteiben a hitleristákra mért ve­reségben. A szovjet sajtó nagy cikkekben méltatja a páncélosok napjának jders. 'tőségét. A szovjet nép ma megbecsüléssel emlékezik meg — frja a Pravda vezércikke — di­csőséges fiairól, « t&nkísfákról és a tanképítőkrSL Sok enrópaí népet «Babötfilotí fel a fasiszta te» dát a szovjet hadsereg, amelyen és elsősorban a dicsőséges tamkisrálk haladtak. Sztálin elvtárs ve. zenésével a szovjet hadsereg a világ hatalmas erejű hadseregévé lett. Sztá­lin nevéhez fűződik a szovjet páncé­losok és gépesített alakultok létre­hozása és fejlesztése. Katonai [technikánk tökéletessége mindig felülmúlta az ellenségét A szovjet emberek békés munkája napról napra újabb sikereké, hoz a kommtuniis a társadalom épjféáének ■nagy ügyéhez. Népünk — amelyet bé­kés, alkotó munka foglal el — a győ­zelem népe, hatalmas, szűr fa szilárd, biztos a maga erejében ée az emberiség élcsapataként halad a békéért, a demokráciáért vívott küzdelemben. A béke védelme » világ minden né. peiiüök ügye. A szovjet nép békés, al­kotó munkája felett dicső fegyveres erői állanak őrt. Tito Csangkajsek sorsára jut As MTI prágai Jelentése szerint a eseUszlovikiai bányásznap alkalmá­ból Rudolf Slansky, a Csehszlovák Kommunista Párt főtitkára beszédé­ben többi között ezeket mondta: — Amíg nyugaton nőttön nő a munkanélküliség és az új válság rohamosan bontakozik ki, a népi demokráciákban napról-napra foko­zódik a termelés. Csehszlovákiában a kétéves terv végén az ipari terme­lés 11.5 százalékkal volt több mint a háború előtt és ez óv júliusában 18 százalékkal volt több, mint ta­valy júliusban. Legjobb reményekkel tekinthetünk g jövőbe, ezért nem nyugtalanít bennünket a nyugati imperialisták «szitása. Nem nekünk, hanem nekik van okuk félelemre. A* Imperialis­tákat nem menti meg új ügynökük, Tito sem. Tito sorsa sem less más mint CsangJfaj-Seké, hiába akarJs a lég­ként hosszantartó kulisszák mögötti próbák után elkezdte teíjea működé­séi ttz úgynevezett bonni parlament, amely nagy többségben a qnfelingek gyülekező helye — frja Marinyin a Pravdában. Esők «gyanú vémcíSl beszélnek, de az Egyesült Államok politikai k»tsndorterveiyel teljes összhang­ban «merikwi pénzzel támogatják őket. Ä bonni parlament választási, ko­médiája és a parlament első lépései teljesen világosan megmutatták, hogy durvább terrorral Igába hajtani a jugoszláv népet. Az ATA tiranai jelentése szerint a'Zeni Popullit rámutat, hogy a belgrádi trookista klikk egyre mé­lyebben süllyed az imperializmus pocsolyájába. Egymást érik az áruló cselekmé­nyek, amelyekkel Tito bandája meg akarja szerezni a szocializmus és demokrácia legádázabb ellensé­geinek, a WaFI-Street pénzmágná­sainak „bizalmát". Szolgálataik „jutalmául“ a* Export- Import Bank nevű amerikai kor- mányügynökség húszmillió dollár kölcsönt engedélyezett Titoéknak. Jugoszlávia árulóinak éa szökevé­nyeinek politikája következtében az amerikaiak már is úgy járnak el Jugoszláviával, mint Törökország­gal és minden más állammal, ame­lyet „támogatásban“, vagy „hitel­ben“ részesítenek — folytatja a lap. az isngol-Bmerfkai tömb nyiltan a fasizmus újjáélesztésére vett irányt Nyugat-Némeiországban. Nem hiába sietett Pius pápa üzenetében már is új programot adni a német fasiszták­nak, A Vatikán azt követeli, hogy a „nyugatnémet állam" felépíté­sében „korporativ" állam legyen, mint annakidején Mussolini feke- toínges bandáinak Olaszországa volt. A fasiszta reakció támadásaivil szem­ben a német nép demokratikus, erői egységbe tömörülnek a ezakadárok és az árulók, * fasiszták utódai é3 dédelgetőik elleni harcra. üz müsz mmm az elsfiGSztályosoM Hétfőn reggel az Iskolákban min­denütt megkezdődött a tanítás. A tanítás megkezdése előtt az MNDSZ rádión keresztül szeretettel köszön­tötte az elsőosztályosokat. — Arra kérünk benneteket — hangzott az MNDSZ üdvözlete — szeressétek az iskolát és tanuljatok szorgalommal, mert a ti munkátokkal és jó tanu­lástokkal segítitek a szocialista Ma­gyarország építését. Átnyújtották az üj tan­könyveket Ortutay Gyula kultuszminiszternek Az új tankönyveket Mérei Ferenc, az Országoe Neveléstudományi Inté­zet igazgatója é» * Tankönyvkiadó Nemzeti Vállalat vezérigazgatója ün­nepélyesen adta át hétfőn délután Ortutay Gyula vallás- és közokta­tásügyi miniszternek. Ortutay Gyula kultuszminiszter az új tankönyvek átvétele alkalmival köszönetét mondott mindazoknak, akik a tankönyvek nagyjelentőségű munkájában résztvettek. Hazaérkeztek a Szmrjetimiébó! a Vasas labdarúgók Hétfőn délután megérkeztek Mosz­kvából a Vasas labdarúgók. A mosz­kvai repülőtéren búcsúztatásukra megjelent a szovjet sportvezetők közül Posztnyikov és Szoboljev. A labdarúgókat hozó különrepülőgép, amelyet a szovjet kormány bocsá­tott. rendelkezésükre, délután 15 óra 35 perckor szállott le a budaörsi repülőtéren. A Szovjetunióban járt vezétők'. közül Gáspár Sándor, a Vasas elnöke válaszolt az üdvözlé­sekre és kijelentette, „a Szovjet­unióban szerzett tapasztalatokat itt­hon hasznosíthatjuk a magyar sport számára.” Az üdvözlőbeszédek el­hangzása után az FTC szurkolói hatalmas virágcsokrot nyújtottak át Hegyi Gyula sportállamtitkárnak.-* A prágai férfi röplabda világbaj­nokság és női Európábajanokság ke-\ rétében a férfi csapatok mérkőzésé­ben Magyarország—Belgium 3:0 (15:8, 15:13, 15:2). Lengyelország—Románia 3:0. Franciaország—Magyarország 3:1 (15:17, 15:12, 15:2). Női csapatok mérkőzése. A férfi csapatok mérkőzésében Csehszlovákia—Hollandia 3:0, Szov­jetunió—Románia 3:0. A moszkvai medence széncsatáfának újabb diadala A moszkvai szénmedence bányászai a magukra vállait magasabb szó­da lista termelési terv teljesítéséért folytatott harcukban újabb sikereket értek el Szeptember 8-ára, a kitűzött időre teljesítették a szénkitermelési, a. szénszállítási és az előkészítő munkákkal kapcsolatos idei kilenchónapos tervet. Augusztusban az átlagos napi széntermelés az elmúlt év augusztusá­hoz viszonyítva 10.4 százalékkal, a munka termelékenysége pedig 15 száza­lékkal emelkedett. Nyugat-Németország' a fasiszta reakció melegágya — Írja Marinyin a Pravdában ' 3Í TASZSZ moszkvai jelentése sze­4 kínai néphadsereg a tibeti határnál A kínai néphadsereg győzelmes előnyomulásáról ma reggel újabb jelentések érkeztek. A néphadsereg Kansu tartományban működő had- osztopa közeledik a tibeti halárhoz­A csapatok parancsnokságánál meg­jelent egy tibeti küldöttség, és át­adta a határvidéken élő tibeti lakosság üdvözletét. Kifejtették a tibeti nép meggyőződését, hogy a fcínai néphadsereg meghozza a feí-znbaduíásf Tibet lakosságá­nak. A Csekiang tartomány tenger- parja előtt fekvő Csusan szigeten fellázadt a Kuomintang tengerészet egyik egységé, kivégezte parancs­nokát és átpártolt a néphadsereg­hez. A felkelők birtokukba kerííet- lek egy hadihajót és a felszabadított lerülcl egyik ki­kötőjébe érkeztek, ahol jeleni, kéziek a néphadsereg parancs­nokságánál. Az átpártolt egység a Kuomintang haditengerészet első hadosztályához tartozott. NI kos tiwnlidíe« laSálat a Tofo-ban A szeptember II-i Toíoinérkőzések- re 251.133 szelvény érkezett. Tizenkét találatos szelvény nem volt. II talála­tot 23-an értek el, nyereményük körül­belül 6.000 forint. Tíz találatot 233:an értele el, a nyeremény 590 forint. A kilenctalálaios szelvények száma 2425, nyereményük fejenként 55 forint. Kispest—Ferencváros (2:0) 1, Előre —Szombathely (1:5) 2, Csepel—MA­ORI (2:0) 1, Debrecen—Soroksár (2:2) x, MATEOSZ—Dorog (2:6) 2, Üjpest ETO (1:1) x SVSE—SVAC (1:3) 2, GYVSE—P. Lokomotív (7:0) 1, NVSE —TSC (1:7) 2. MAVAG—Diósgyőr (0:5) 2, Pécel—Tokod (4:1) 1, Viscosa —UMTE (4:3) 1. Amerika meg akarja kaparintani az angol gazdasági éle! legfontosabb pozícióit Snyder szerint Cripps hallgatólagosan beleegyezett a fant leértékeléséi Moszkvai jelentés szerint Marinin, a Pravda nemzetközi szemléjében a washingtoni pénzügyi tárgyalásokról egyebek közt ezeket írja: Csak naiv emberek hihetik azt, hogy a, washingtoni hármas tanács­kozásoknak elsősorban az angol gaz­dasági élet mély válságával kapcso­latos kérdések megoldása lenne a feladata. Valójában a három, ország tanácskozásának -összehívásával az amerikai kormánykörök az Egyesül! Államok gazdasági válságának további kibontakozá­sát igyekeznek gyöngíteni és fékezni. Az amerikai kormánykörök az angol válságot mindenképpen kihasználják arra, hogy véglegesen kezükbe ka­parintsák as angol gazdasági élet legfontosabb pozícióit és ezzel együtt m egész brit birodalmat. A Wall Street Anglia elleni táma­dását nemcsak szóbeli fenyegetések pergőtüzével, hanem gazdasági szankciókkal Is kíséri. Sőt, bogy Angliát térdre kényszerítse, Washington a tnarS&aíBzéQ «*» szagokból, Franciaországból, Beh gitnuból, Olaszországból angol!o­n«s lömből alufcif, amely *rr* hivatod, hogy „kollektív nyomási“ gyakoroljon Angliára. A Times beismeri, hogy a washing­toni tárgyalások csupán annak * drámának az előjátéka, amely hoss- szabb időszak alatt fog lejátszódni a világpolitika nagy színpadán. — Bárhogyan is igyekeznek a drá­ma résztvevői — írja befejezésül Marinin — nem tudják kiküszöbölni azokat a mély és egyre éleződő eh lentéteket, amelyek az Egyesült ál­lamok és Anglia között mutatkoz­nak: A TASZSZ newyorkí Jelentés* szerint a Daily Mirror eteti lap ír­ja, hogy Snyder «eserßexi pénxfigjröiafc*- ter határoz of fe» Íőrekíiák ®s *».- got io«I MrtSMé*ér«. Snyder megállapítja, — Írja a laV hogy Oripps hallgatólagosan ebbe már beleegyezett. flfllRát eladják az asteriita! msürásalaal — írfa i ZJaü? Werte Mhj* « Renter Iroda jelenti Wa­shingtonból, NayVbritannla égető dollár- hiányának „enyhítésére“ a washing­toni pénzügyi értekezlet programmot fogadott el ,,#z amerikai tőke befekte­tésének támogatására a sterling-öve­zetben“. Eszerint „az USA bátorítja és támogatja a beruházási terveket, Nagy briannia pedig mindent elkövet, hogy elhárítsa * beruházás útjában álló akadályokat." Hogy mit jelent ez a „megegyezés“ és mit jelent a „bátorítás“, arról • konservativ Daily Expreae így ín 1? kormány Ismét elad bennünket ** amerikaiaknak. A washingtoni megegyezés ss ame­rikai nagytőke győzelme és az angol nemzet elárulása — frja a Daily Wor­ker. A washingtoni döntés azt jelenti, hogy Angliát eladják az amerikai uzsorásoknak. Ennek az árulásnak s* lesz az eredménye, hogy saját munka­adóink és k i r-sákmán yol óink mellett „az amerikai gazda“ is megjelenik a helyszínen. Ű/ító-mozqalmunk júliusi eredményt? ; 20.5 millió forint évi megtakarítani Az Országon TíflÉtaányí Hivatal kőrakásé szer in. ú jító jmazgaäim unk júfltw hónapban 20.5 mtiltó forint évi «negitakarftásí eredményezett. A júniusban benyújtott újítási javasla­tok tx&na is 50%-kai több, mim az eTmudtt hal hónap átlaga és 17 száza. lékkal múlja leiül a júniusi». A* ered- trtények bizcatystjáSc, hegy az ájfoó gszdasági életünk in indem pontján fo­kozottan kiveszik részűket a termelés előrevífelével, Ujltó-mozgaSimmk nemesek mennyi, ségi, han-om minőségi '.éren k toHS- dik. A Weiss Mart# NV értelmiségi felpzsi versenyre hívják az ország adminisztratív doigezóit Az M1DP aagybudapesti pártbizott­ságának határozata nyomán a magyar dolgozó társadalom minden réitege megmozdult, hogy a termelékenység fokozásáért megindítói: harcban rész:, vegyen. A Weiss Maníréd NV bér­es személyzeti ügyvitel igazgatásának dolgozói is felhívással fordultak az ország valamennyi 500 főnél többe, foglalkoztató vállalat dolgozójához. A felhívás október elsejétől december 31-lg terjedő idó'szakra, munkaverseny­re ‘szólítja a vállalatok azonos munkakörben foglalkoztatott dolgo­zóit. A verseny célja, hogy az adminisz­trációs munkák idejét a minimálisra csökkensék. A versenyben résztvevő üzemek vállaljag, hogy a verseny be. fedezésének időpont jáág legalább hí«' rom más vállalat adminisztrációját éa bérelszámolási rendszeréi a helyszíne«! tanulmányozzák. Amennyiben a saját rendszerűiknél jobbat találtak, aajáf! váUailaliknál is — a helyi viszonyok­nak megfelelően — bevezetik. Húszéve főtitkár Harry Fallllf Az MTI londoni jelentése szerint a londoni Szent Pongrác-kerületi városházán tartott nagygyűlésen lel- ' késén ünnepelték Harry PóIMtt-ot abból az alakolmból, hogy húsz év óta főtitkára az angol Kommunista Pártnak. Compbell, a Daily Worker. szerkesztője, üdvözlő beszédében hangoztatta, bogy a Kommunista Párt az egyetlen angol párt, amely' nek haladó politikája az angol nép érdekeit képviseli. CSAK EGY mm AT Kolarov miniszterel­nök meleghangú táv­iratban köszön'e meg Sztálinnak a szeptem­ber 9-i nemzeti ünnep alkalmából a bolgár néphez intézett jókíván­ságait. • A DfiFOSZ vándor- zászlaját kapta az or­szágos versenyben nyer. tc.‘ dánszentmildósi gyü­mölcstermelő szövetke­zel. * Két angol vállalattól több mint ezer munkást bocsátottak el megren­delések hiánya miatt. * A japán mnnkás-pa- rasztpárt egységfront alakítását javasolta to­pán összes haladó párt­jainak a Joshida-kor- mány megdöntésére. •Jr Tokióban egy nagy hadion yagg y ár, am e.lyet a fegyverszüneti megái, tapadás értelmében már régen likvidálni kellett. volna, felrobbant és a főváros 1500 házát szét­rombolta. * Az olasz tengerészek sztrákja három napja tart. Nápoly, Genova, Trieszt és Velence kikö­tői megbénultak. Geno­vában két ulasszúHfló hajó vesztegel, köztük a Vulcania nyolcszáz New- yorkba készülő utasá­val. * Az Egyesült Államok több nagyobb üzemében vannak iminkássztrSj­kok. Több helyen m égésén bocsátanak ® ! roimkásokat, a sztrájko­lok helyett pedig hiva­tásos sztráj (öröké* kateaznak. * A moszkvai Dinamó-' Leningrad! Dinamó lotj" darugó bajnoki mérk zés 2:2 arányú döntet lennel végződött. * A Budapesten járt bán ifjúsági küldöttség beszámolót tartott * mVSZ-kongresszusról. küldöttség vezetője °_ mondta, bogy a kod gresszns hatalmas crőT hallatta az. egész, vitoy demokratikus ifjúsági­nak hangját a béke 1 szabadság mellett, az háborúra uszító bnt rial'sták ellen.

Next

/
Oldalképek
Tartalom