Dunántúli Napló, 1949. augusztus (6. évfolyam, 177-201. szám)

1949-08-30 / 200. szám

DUNÁNTÚLI NAP Rendelet a részleges tagosításról A pécsi ŰV vasutasai a vontatás és a szakszolgálat minden ágában versenyre hívták ki a miskolciakat Külföldi VIT-kiilddtfséjy érliezelt Pécsre VI. ÉVFOLYAM, 200. SZÁM ÁRA 60 FILLÉR KEDD. 1949 AUGUSZTUS 30 Győzelemre visszük a haladó emberiség nagy ügyét: a teremtő, tartós békét! Rákosi Mátyás elvtárs szózatával végétért a Világifjűságí Találkozó Vasárnap Budapesten órákon át meg nem szűnő sorban áradt a tö- meg a Hösök-tere felé, hogy meghallgassa Rákosi Mátyásnak, az ifjú­ság bölcs tanítójának, népünk nagy vezetőjének beszedet. Végtelennek tetsző sorokban, dallal es harsány eljenzessel az ajku­kon haladt elől a feliéringes SÍIT-ifjak csapata. Meg zug és zeng a taps, ameiy az élő zászlóérdőt köszönti, amikor egyszerre szakad ki végig az útvonalon, amerre csak elhaladnak, a lelkes el jen, egyszerre verődik össze tapsra tízezrek és tízezrek keze: Mihajlovnak, a Kom­somol főtitkárának vezetésével a Komszomol küldöttségé jón. Elöl friss virágokkal övezve Sztálin képét hozzák, utána pedig újra vörös lobogóerdö következik. . .... ) . . , , Az Andrássy-úton vonulnak végiQ a. Világifjusag*. i alalkozon résrt- v*v5 fiatalok. Az áradat egyre tart és a felvonulást Sztálin neve kisen. Éljen Sztálin! Éljen Rákosi! — hangzik mindenütt elsöprő érövet. Nem telik el talán két perc sem, amikor elhallgat n zene. csak. a bps és éljen hallatszik: jönnek a magyar fiatalok. Elöl úttörők jön­nek, pergő dobokkal, aztán egy munkás-, paraszt- és dwk-fmtalokbol ál ló csoport. Magasra emelik a magyar fiatalok a. Magyar Népközt ar- r<tság új címerét , ■ .. Hatalmas taps és szűnni nem akaró éljenzés tort ki. amikor a dísz­jelvényen megjelent Rákosi Mátyás, a dolgozó magyar nép szeretett fezére. Egyszerre csak felhangzott a. világ ifjúságának indulója és kez­detét vette a hatalmas békenagygyűlés. A Szovjet ifjúság vezeti a világ ifjúságának harcát a béke éri, a haladásért Elsőnek Non György a magyar “Juság nevében üdvözölte a világ “Jóságának hatalmas békegyűléséi, P^Jd Josef Grohmann, a Nemzet­közi Diákszövetség elnöke beszélt. — A világ ifjúságának lalálko- *°Ja mindnyájunk számúra halál­os tanulságot jelent: bebizonyí­totta az egyes nemzetek ifjúságának diákságának hatalmas kulturális fejlettségét. Ebből az alkalomból is ki kell emelnünk a Szovjetunió fia­talságának részvételét, azét az if lóságéi, mely vezeMf- szerepd játszik, az ifjúságnak a békéért, a haladásért folytatott harcában, • ónnak a fiatalságnak a részvételé , melynek sokoldalú és magas kultú­ráját a Találkozó folyamán még jobban megismerhettük. Ennek az ifjúságnak a szocializmus korlátlan fejlődési lehetőségeket biztosít. ‘bhajloo, a Komszomol főtitkára: A VIT hatalma* csapást ***úrt a háborús gynjtogafókra, az angol-amerikai reakciósokra és bűntársaikra Ezután hatalmas ünneplés köze- Pette Mihajlov, a Komszomol főtit- yira szólt as ifjúsághoz. Perceken éltette a mérhetetlen tömeg a vi- '.egbéke ügyének nagy vezérét, Sztá- ltnt s az ünneplés elüUével kezdte ’heg beszédét Mihajlov főtitkár: ~~ Drága Elvtársak, Barátaim! Most. amikor búcsúzunk a II. Világ­ifjúsági Találkozótól, amely világo­san megmutatta a világ demokrati­kus ifjúságának hatalmas erőjét, amely szilárdan tömörül az egész haladó emberiség ügyéért, a békéért, a demokráciáért, a népek szabadsá­gáért vívott harcban, ez a mai grandiózus demonstráció ismét újabb erűt. önt az ifjúságba és még kemé­nyebb harcokra lelkesíti. A Világ- ifjúsági Találkozó hatalmas csapást mért a háborús gyujfogalókra, a-/, angol-amerikai reakciósokra és bűntársaikra. A Világifjúsági Találkozó meggyő­zően mutatta be, hogy milyen sike­reket ért cl az új népi demokrati­kus országok ifjúsága, amely szi­lárdan a szocializmus zászlaja alá tömörült. — A Vüágifjúsági Találkozó tel­jesen meggyőzően bebizonyította, a demokratikus, ifjúság erőinek meg­növekedését a kapitalista országok­ban. — A Világifjúsági Találkozó nagy erőt. adott a gyarmati és függő or­szágok népeinek és fiatalságának a hazájuk becsületéért és szabadságá­ért vívót harcukban. —- A Vüágifjúsági Találkozó meg­mutatta, hogy 'mindazok. »kiknek szent a demokrácia és a béke ügye, iorró szeretettel fordulnak a Szovjetunió leié. A Vüágifjúsági Találkozó megmutat­ta. hogy az egész haladó, emberiség ’milyen forró szarét*«?-: é? ist ein­tet veszi körül a mi bölcs vezérün­ket. és tanítónkat, Sztálin elvtársat. — A Lenin és Sztálin eszméi által ’vezetett szovjet ifjúság mindig világ demokratikus ifjúságának élén haladt. A sztálini nemzedék a jövő­ben is mindig magasan hordja proletárnemzetköziség zászlaját, ren­díthetetlenül és következetesen védelmezi a béke és a népek közötti barátság esz­méjét. — Felhasználom ezt az alkalmat, hogy mégegyszer köszönetét mond jak a Magyar Népköztársaság Kor­mányának. népének és ifjúságának azért a vendégszeretetért és szívé­lyes fogadtatásért, amelyben minket részesítettek.. —- Éljen a világ demokratikus ifjúságának egysége! — Éljen nagy vezérünk és taní­tónk, drága szeretett Sztálin elv-tár­sunk! amelyeket az Ifjúsági Találkozó ide­jére készítettünk. Ebben a rága­lomban benne van annak a kény­szeredett elismerése is. hogy a nyu­gati kapitalista országokból jött if­jaknak tetszik, amit nálunk látnak, hogy a kép, and itt eléjük tárul, hasonlíthatatlanul kedvezőbb, mint amit. a kapitalista sajtó és rádió festett rólunk. — Mi módot, adunk a Világ­ifjúsági Találkozón összegyűlt ifjak­nak arra, hogy alaposan megismer­jék viszonyainkat. Tudjuk, hogy be­szélnek ezek magukért, nem kell'ne­künk rózsás képet festeni. Néhány nappal ezelőtt én magam kértem a Vüágifjúsági. Találkozó vezetőit, hogy tárgyilagosan számoljanak be otthon arról, amit nálunk tapasztal­tak. — Mi nemcsak újjáépítettük ** országot, de már 30 s/ázalckkal túlhaladtuk a békebeli termelést és ami még fontosabb, ennél is többet nötl a dolgozók életszínvonala. — Pedig mindez csak a kezdet. Élet-színvonalunk csak ezután fog nőni, ha a hároméves tervünk, az ötéves tervünk meghozza gviimöl* csőit. A felszabadult magyar nép, amely ura sorsának, mint jó gazda- a jövőre is gondol. Nem éli fel egész jövedelmét, hanem óriási be­fektetéseket, eszközöl. Az idén majd­nem ötrailliárd forint, a tervbefekte­tés és a legközelebbi öt esztendő alatt 45 milliard forintot fogunk új gyárakra, iskolákra, gépekre köl­teni. A béke erőit nem lehet lcgrőitni Rákosi Mátyás: WA fiiéke táfiiora az égés* világot átfogja“ Ezután a tömeg mérhetetlen lelke- A’aése és forró éljenzése közben Kc*zdett beszélni a magyar dolgozó ^■P nagy vezetője, Rákosi Mátyás. v ’A magyar dolgozó nép nevő­i’1;? •— kezdte beszédét Rákosi Má- — meleg szeretettel üdvözlöm 55 itt, összegyűlt 84 nemzet ifjúságá- t,1,. képviselőit. Az Ifjúsági Világ* ’ Okozónak az volt a célja, hogy {•uef fegyen az emberi haladás *cSiionfosabb ügye, a tartós béke z . megvédése mellett 'okozza a harcot a kardesörtető ,zuga.ti imperialisták ellen, akik egy ,5í®adik szörnvű világháborút ké- ir .nRk elő. Egyben kiállás kívánt s•r,ni oz a találkozó a haladó ifjú- ■‘tg égysége mellett is. * T_ kikerült-ó ezeket a célokat el* .jni- A válasz erre hangos és ha­ji.r.°2°tt igen. Több mint 80 ország "* ságinak képviseletében több 2.nt 10.000 kiküldött jött e! fővá- höűnkha. Tapasztalhatták, hogy a .tábora hatalmas és gyorsan pj'ékszik: hogy* a béke tábora az noí-Sz v*'ágot átfogja és nines a föld- j,-''. °lvan országa, amelyben az if- j-(, ?• a dolgozó nép legjobbjai no an» i^nok a teremtő békéért, az "°lszáz imperialista rablóig ellen, cssí ^ találkozó résztvevői nem- pAA a, békéért küzdő nemzetközi ismerték meg. do megismer- ' a magyar népi demokráciát is. a 'Íj.-A’ngv örömünkre szolgál, hogy lij 1, -ifjúsági Találkozó egybeesett alkotmányunk megteremtésével, iétsv. ifjúság képviselőiünk jelcn- kvfiiiln mondotta ki az ország- hogy- „a Magvar Népkfiztár- ff. a munkások és dolgozó panasz­om ;l 1 ,ntua. ainelvhen minden bnta­dolgozó népé.“ — Az ifjúsági találkozóból tanul­tunk mi is. nemcsak az ifjak, de az egész magv.ar nép. Újra meggyö- z.ődtünk róla. hogy' a békét védő erők világszerte nőnek, hogy ezek az erők főbbé le nem áyőx- hefők; újra tapa.sztnlha.Uuk, hogy mint min­denütt, az ifjúságban is' van egy tényező, amely meghatványozza az erőt és lendületet. Ez a tényező az egység. — A mi népünk, a magyar dol­gozó nép forró szeretettel zárta szi­vébe .a világtalálkozóra összesereg- lef.t haladó ifjúságot. Különösen a szívébe zárta a hatalmas Szovjet­unió ifjúságát, a Komszomol képvi­selőit. Megnyilvánul benne a hála azok felé, akik öt. esztendővel ez­előtt vérük hullásával szabadítottak fel bennünket. Minél szabadabb és boldogabb a mag var dolgozó nép, anná.1 mélyebben értékeli a felszaba­dulás jelentőségét és annál inkább igyekszik minden formában1 kifeje­zésre juttatni forró báláját. * felszabadító Szovjetunió. a szovjet ifjúság és _ bölcs vezére, a nagy Sztálin iránt. — De növelte a Komszomol 'nép­szerűségét és a feléje áradó sz.eret.e- tet az is, hogy teljesítményben, fe­gyelemben, öntudatos é« mégis sze­rény magatartásban mindenütt e.lől- jártak. Példát adtak és ezzel is bi­zonyították, hogy méltó fiai a hatal­mas Szovjetuniónak. — A magyar ifjúság óira közvet­len tapasztalatból győződhetett meg ró'/’, berry i'ó úton iár. jó példaképet választott, amikor a Szovjetunió komszoTnotjoit kö­veti. Szeretettel fordulunk a felszabadító harcukat vívó országok fiataljai fele — A népi demokráciák felszaba­dított ifjúsága mellett különösen a. győzelmes kínai ifjúságot és a sza- > íróságukért harcoló népek, a görö­gök, vietnamiak, indonézek küldött­jeit. a kapitalista országokból jött küldötteket fogadta kitörő lelkese­déssel az ország. — A hozzánk vendégül jött if- iakra mély hatást gyakorolt az a rokoiisz.env és szeretőt, amely száz formában nyilvánult meg ’ velük szemben és nem lehet csodálkozni a.jta. ha a. kapitalista országokból ,öt,tok közül sokan arra kérnek ben­nünket, engedjük meg, hogy nálunk maradhassanak. Mi természetesen nagyon örülünk annak, hogy ezek az ifjak szívesen maradnának nálunk és megadjuk nekik erre, a lehetősé­get,. De. szerintünk többet használna a közös Ügynek, ha hazamennének és ott bátran, lelkesen küzdénének azért, hogy náluk is megteremtsék azokat a viszonyokat, amelyek ná­lunk tetszenok nekik, amelyeket, ná­lunk helyeselnek. Ez a feladat méltó az ifjúsághoz és azt tanácsoljuk mindazoknak, akik itt szeretnének maradni: folytassak a harcot otthon, »z most a fontosabb fron (szaka sn — Szólni kell azokról a nvugati hangokról, amelvek azt állít iák, hogy mindaz, amit az ifjak hazánk­ban tapasztalnak, csak kirakat, — A mi dolgozó népünket és if­júságunkat optimizmus hatja át. Nem lehet ezt, dollárra és fontra át­számítani, hogy az ország a dolgo­zóké. hogy maguknak építik,. hogy nálunk nincs munkanélküliség, hogy nálunk .%■ dolgozó ember nem;/! holnaptól, hogy bízik jövőjében és bízik vcz.ető­jében, a Magyar Dolgozók Párt­jában, amely évtizedes harcokban megedz- ve, áldozatokat nem kímélve, félel­met nem" ismerve, bizton vezeti né­pünket a szabadság útján, előre a szocializmus felé. — Befejezésül meg akarom kö­szönni a Világifjúsági Találkozón résztvett kultúrcsoportoknak mindazt a művészi és sportteljesítményt, amelyből annyit meríthettünk, amely annyi szórakozást, tanulságot nyúj­tott, — A világ ifjúságának képviselői azzal a felemelő tudattal térhetnek haza, hogy újra saját tapasztalatuk­ból győződhettek meg róla. hogy a béke erői ellenállhatatlanul nőnek, hogy a béke erőit nem lehet legyőzni. És még egyet tapasztalhattak: a béke frontjának az a szakasza, amelynek megőrzése a • magyar dol­gozókra, a magyar ifjúságra van bízva, erős ós szilárd. Ránk bizton számíthatnak mindenütt, ahol a bé­két kell védeni, ahol a békéért fo­lyik a harc. — Utravalóul azt kívánja kedves vendégeinknek. 84 ország ifjúságá­nak a felszabadult magyar nép. hogy jövendő küzdelmeiket mindenben teljes siker koronázza, Fütse őket harcaikban az * lelkesedés, a meg­győződésnek az az olvasztó lángja,, amely * * a világ haladó ifjúságának él­csapatából. a lenini Komszomol- bó' kiárad is Omdy biztos, gyö zek-mre viszi az egész haladó ifjúság, az egész haladó emberi sért nagy ügyét: a toromtő, a tartós békét. — Éljen a békét megvédő haladé világifjúság egysége! —- Éljen mindnyájunk békéjének biztos őre, a hatalma« Szovjetunió! — Éljen nagy példaképünk és ta> nítönk, a bölcs, a szeretett Sztálin! A nagy beszéd elhangzása után megszólalnak a harsonák, Guy da Iloysson, a DÍVSZ elnöke felszólí­totta az ifjakat, hogy egyperces néma csönddel és 7.á«zlömeghajtá»íal áldozzanak »r. imperinli'lik elten a békéért, szabadságért, függetlenségért vi. vott harcokban elesett ifjú hősök emlékének. Aztán Guy du Boysson felolvasta ,t világ ifjúságának esküjét. Negyedmillió ököl emelkedett af magasba, így jelképezve, hogy az ifjúság tettel is kösz megvédeni » békét, A béke if jú harcosainak nagy­szerű történelmi jelentőségű sereg­szemléje, a békéért vívott harcok egyik ütközete végétért, Á Világifjúsági Találkozó részt­vevői a találkozó befejezésekor ko­szorút helyeztek a gellérthegyi Sza­badság-szoborra, újból kifejezve ez­zel az egész világ haladó . ifjúságá­nak és népeinek mély tiszteletét, rajongó szeretőiét a szovjet hősök és a nagy Szovjetunió iránt. A Komszomol-kftldotiség visszautazott a Szovjetunióba Hétfőn délben a budaörsi repülő­téren búcsúztak a Világifjúság Találkozón résztvett szovjet küldőt tek egy csoportját, amelynek tag­jai: A. N. Mihajlov, a Komszomol főtitkára. Romanov, a szovjet üssz szövetségi sportbizottság helyettes elnöke, I). Ojsztraeh és fia Igor Ojsztrach, I* Oborin világhírű mű­vészek, Ribnov, Kondrasin és Fajer karmesterek, Szolodovnyikov, több híres szovjet művészek voltak. A szov­jet küldöttek búcsúztatására a virá­gokból álló új magyar címer előtt felsorakozott a Rákosi Mátyás ifjú­munkásváros „Rákosi11 és „Dimi­trov“ brigádja és a DÍVSZ vezetősé­gének tagjai Guy de Boysson és Non György vezetésével. A magyar ifjúság nevében Nádasi Frigyes ifjúmunkás búcsúszavak kí­séretében virágcsokrot nyújtott át Mihajlovnak. Mihajlov éltette a szovjet-magyar nép örök barátságát és a szocializmus építéséhez a ma­gyar ifjúságnak további sikereket kívánt. A Keleti pályaudvar csarnokában hétfőn reggel búcsúztatták a Kom­szomol hazainduló küldöttségét. Guy de Boysson, a VIT nemzet­közi rendezöbizottsága nevében bú­csúztatta a szovjet ifjakat. Azután a magyar ifjúság nevében' Non György búcsúzott az elutazó kom- szomoloktól. A búcsúszavakra Kocsemnszov. * Komszomol központi bizottságának' titkára válaszolt Percekig tartó zúgó éljenzés fo­gadja Kocsemaszov szavait: „Éljen ■Sztálin! Éljen a Komszomol!“ — kiáltják a lelkes fiatalok és percekig zeng át éljentől és hurrától a Ke­leti pályaudvar hatalmas csarnoka. Hétfőn utaztak ,cl a belga év svájci küldöttek és a dán, svéd és norvég ifjúsági küldöttek a Keleti pályaudvarról. Az északi vendégeket a MINSZ nevében Sándor István, búcsúztatta. A Nyugati pályaudvarról indult vissza a csehszlovák küldöttség 1400 tagja ts. A MINSZ elnöksége nevében Somogyi Sándor búcsúzott el a csehszlovákoktól. A csehszlovák és magyar fiatalok ajkáról hosszú nercekig ütemesen hangzott 3 ..Sztá­lin, Rákosi, Gottwatd”-kiá!t5s.

Next

/
Oldalképek
Tartalom