Dunántúli Napló, 1949. július (6. évfolyam, 150-176. szám)
1949-07-04 / 153. szám
4 ii a pi é Í3S9 JűttüS If ” A diósgyőri vasasok példamutatása Uid&a • sorok megjelennek, már « diósgyőri vasgyár kohói meHett to- TejtékesDek a „Vasas“ énekkar tagjai, sn'vük mélyén a jólvégzeti munka tudatával és néhány felejthetetlen élménnyel, amely hangverseny-kőrútjuk alkalmával szűrődött heléjtik. Bravúros, művészi teljesítményeikről Úiár írtunk lapunk hasábjain, tehát, nem is ez a célunk azzal, hogy ismét foglalkozzunk a diósgyőri vasmunkások Pécsett járt énekkarával, hanem ennek a látott és hallott elsőrangú eredménynek jeelnlősége adta kezünkbe a tollak Az a tény, Hagy az öntöde, a gyár számtalan műhelyéből munkaidő után összejött munkások énekkart alakítottak és egy-két esztendő alatt az ország egyik legkitűnőbb férfiak?át üdvözölhettük együttesükben. íme a népi demokrácia országában az egyre sokasodó eredmények között egy ragyogó példa. ßs még valami. Mikor beszélgetés közben megkérdeztük néhányukat, hegy milyen benyomásokkal távoznak városunkból, hogyan tetszik Pécs a diósgyőrieknek, azt felelték: — Remek város •*! Nagyon öntudatos dolgzók élnek ebbep a városban és úgy látjuk, hogy nagyon eredményesen dolgozik itt is a Párt. — Fa évekkel ezelőtt megkérdeztünk egy városunkba érkező idegent, as első válasza ilyesféle volt: — Nagyon szép város ez a Pécs. Pompás nyaralóhely és kitűnően lehet szórakozni benne. Azt hisszük nem Kell kommentár a két megjegyzéshez. Az öntnda- koB ember először a maga megfelelőjét keresi és leli fel az idegen városban és csak azután veszi szem- ftgyra a környezetet, öntudatos dolgozók találkozása volt az a felejthetetlen kis ünnepség, amit a pécsi üzemek dolgozói rendeztek diósgyőri •Ivtiraaik számára Nehéz visszaadni az bennsőséges megható hangulatot, ami a Szakszerevezeti Székház gyönyörűen feldíszített termében teremtődött. Annyira egyszerű szavakkal üdvözölték egymást a diósgyőriek és a pécsiek, hegy mindenki érezhette: keresetlen, szívből jövő mondanivalók voltak ax elhangzottak. Tizenhétszer vasmunkást képviseltek * „Vasas“ énekkar tagjai. Tizenhétezer dolgozó művészi igényét is jelentette egyúttal a színházi est. — . Könnyű nekünk — mondotta egy be- snéigttés alkalmával az egyik vezetőjük —■ hiss tizenhétezer ember kőiül választottak ki bennünket. üx Igái. He ezelőtt Isi ssgr «ámban voltak munkások. Talán énekkarok te volt. De milyen? Belső köreiket elszórakoztató gárdának számítottak csak. Ha valaki müvé- sxi igénnyel lépett fel velük szemben, ax akkori vezetők csak legyintettek: — Ugyan, ne felejtse el, hogy ezek egyszerű, tanulatlan munkás- emberek. Ne kívánjunk tőlük művészi eredményeket! — Es így történt, hogy a munkásszínjátszók a körúti kabarékból lemálott egyfelvonásosok- kal „szórakoztatták“ hallgatóikat. ßa néhány évre rá diósgyör tizenhétszer munkása országos kultúrmoz- galmat indított eL Versenyre hívta ki az ország valamennyi ktiltúrcso- portját és példamutató eredménnyel nyerte meg végül. A „Kitűnő Enek- kar“ címmel érkeztek már Pécsre, körn'juk hatodik állomására és behi- zinyjtották, hogy nagyon is rászolgáltak kitüntetésükre. Fenséges élmény vplt sokaknak a diósgyőriek szereplése és Igen sok pécsi munkásember véleményét tolmácsoljuk, amikor ezt leírjuk. íme, a munkásság nyílegyenesen tör előre az anyagi és szellemi felemelkedés útján irányítója és segítője, a Párt támogatásával. Ez az összeforrt egység lesz képes minden feladatot, megoldani, ami a szocialista jövő érdekében kerül elénk. Ennek a felemelkedésnek egyik sugárzó részletét, mutatták meg nekünk a diósgyőri „Vasas“ énekkar tagjai, egyben késztetve a pécsieket arra, hogy nyomukba lépve ugyanilyen eredményesen szolgálják a szocialista szellemi újjáépítés ügyét. (Ko.) OCultiÍFnafi {fariban As utóbbi hónapokban egyre határozottabb formában mutatkozik a falu és a város dolgozóinak egymáshoz való közeledése. Példa erre az a nagy lelkesedés, amellyel a vidékre menő kultúrceoportok, sportegyletek oda állnak a parsztság mellé tudásuk javával és szivük melegével. Vasárnap Garé község lakói érezhették ezt a bensőséges hangulatot. A pécsi pénzügyőrök utaztak ki * faluba, hogy kultúrán, sporton, szórakozáson át élhessenek közelebbi« a parasztsághoz, A délutáni műsor Gazé és a Pénzügyőrség közötti labdarugóm érk 6- zésse! kezdődött. A? „izgalmakban“ bővelkedő mérkőzés döntetlenül végződött a helyiek nagy megelégedésére, A szokatlan hullámos terepen a fináncok tegoribetegség-szerii pályaiszonyt kaptak s így kis hijján vereséggel vonultak le a pályáról. Este kezdődött a műsor komolyabbik fele. A pénzügyőrök részéről Sárdy András elvtárs köszöntötte a község dolgozóit, majd szavalatok, énekszámok következtek. A pénzügyi énekkar egyik legszebb énekszáma, a „Béke-induló“ volt. A helyi EPOSz- ifjúság énekkara munkásindulókat énekelt szép sikerrel, majd Bahő József, az MDP részéről tartott nagyhatású beszédet, a dolgozó parasztság és a város találkozásáról, A bányászból lett személyzeti előadó többek között kihangsúlyozta a falusi dolgozók és a városi értelmiség megváltó, zot viszonyát és kijelentette, hogy el. azakithat&tlan kapcsolat fejlődik ki ezeken a talá'kozásokon. Maid meg- bélyegezte a trockíjist# hazaáruié, kát. A már úgyis felmelegedett hangulatot fokozta még a garéi EPÖSz leányifjúság flvegtánca- Borral teli üvegekkel a fejükön járták a táncot a leányok és természetesen hatalmai sikert arattak e ritka látványossággal. FELSZABADULT MINSZK IMA. pittas.,. Jtfelornsszia fővárosához, Minsrkhez erőltetett ménéiben közeledtek Rurdcjrűj vezérőrnagy tgnkegységei. Mipsz.k lángban ie füstben, szöges drótokkal körülvéve, lerombolva, megtépázva várta őket. ffárom évig taposta az ellenség lába a bjelornsss földet, de nem bírta széttiporni a nép hatalmas erejét... 1t>H július S-ra virradóra. amikor Afinszk felszabadult u fasiszta rqbló-hóditók uralma alól, a Szabadság-téren az egyik romhoz falán megjelent a széles, egyszerű felirat: „Ä tűzvészek hamujából, a romhalmazokból felépítünk téged, szülővárosunk, Minszki“ Még szét sem oszlott a tűzvész füstje, a minszkiek máris kimentek az utcákat megtisztítani a romoktól, esakhamar megérkeztek Moszkvából a mérnökök, szerelők, építészek■ öf év telt el azóta. Minszk felépült hamvaiból és a romhalmazokból az üzemek és az egyetemi város áj épületei, a színházak, a sokemeletes lakóházak is felépültek. .4 fíjelornssz köztársaság fővárosa lüktető, alkotó életet ét, (MEDVEGYKV) A. E. Knhn: AnzlásI c(- mi könyve (Afheoaeum kiadás) beszámol az Amerlk«- elleuias tevékenyéért«* ví regélő bizottság működéséről. A% általunk között részlet a Nagy összeesküvés című hazánkban i* n*gy sít; érnék örvendő könyv társszerzője ÚJ kiadványából való. .-%•%->-%.-v-v Három nyomozó arcképe Egy héttel azután, hogy a nácik gépesített hadosztályai lerohanták Lengyelország nyugati határait s ezzel kéz. detét vett* a második világháború, dr. Fans Thomsen, 0 washingtoni német követség ügyvivője „szigorúan bi- rslma»“ levelet küldőit egy titokzatos azemzethez. amely „Ukrán-Amerikai Neveléstudományi Intézet" néven mű. Ifődfttt Pittsburghhen, Petin- tylyánia államban. A levél cfmrettja a Second Avenne bt7. »záznú házában lakott PÜtahurghben, egy hatalmas Béletház aárgR irodabúforok- k*l berendezett szobájában. Kerekképíl, szflghajij, magas, nyúlánk férfi volt, neve É<J. .ward P. Sulljvan. ö volt az említett „Ukrán-Amerikai Neveléstudományi Intézet" igaz. satója. Bármily különösen hanprfk, egy árva szót sem tudott ukránul... Ami azonban még érdeke- a«hh: Edvard F. StjlHvan bizalmai »űnRön.rflkel kapott a német kormánytól, s amikor tüSA-ban megalakult az Am*- rfka-allenessége» vizsgáló hl. zoltílg, őt nevezték ki a bizottság legfőbb nyomozójának. Untl ivan a nácik által erkölcsileg én anyagilag támogatott ukrán fasiszta mozgalomba lf>S3-han kapcsolódott bele, mindjárt Hitler uraJomrajutáüB után, A náci Ügynökök ezidőtájt rajzotlak ki a világba, hogy mindenütt, különösen pedig a demokráciák nemzetiségeinek körében megalakítság az ötödik had- ossdopot. Az Egyesült Államokban körülbelül 1 millió ukrán élt. A nácik támogató, sával gombamódra nőtt az ötödik híuloszlop az ukrán- amerikai közösségben. Az ukrán fasiszta vezetőknek azonban szükségük volt közéleti férfiúra, hogy a mozgalom tömegmozgalommá váljék. Többek ajánlatára Sulii, van-re esett a választás, erre az éhenkórász ki* bostoni fir- kászra. Sullivan készséggel elfogadta az ajánlatot. 1934 júnjus 5-én New York Cityben tartott nagy beszédet a Német-Amerikai Szövetség Lexington Avenue és 85. utca sarkán lévő helyiségeiben. A Szövetség tagjai és terror- legényei véget nem érő tapssal fogadták Sullivan dühödt, demokráciaellenes meg jegyzé. seit és sűrűn üvöltöttek a „Heil Hitler!"-*. Ilyen előzmények után esett a választás Sullivan személyére 1938 nyarán, amikor rábízták az Ámerika-ellenes tevékenységet kivizsgáló hi. zottság legfőbb nyomozói tisztét. A jele* Sullivsn kitűnő képességei azopban mis irány, ban is érvényesültek. Derék barátunk közismert ipari kém voll s mint ilyen, állást vállalt egy muniásnyúző ügynökségnél. Kémkedésből, sztrájktörőiből élt... Az adófizetőket méltán érdekli, mir« fordította az. ö adógarasaikhól élvezett fizetését Sullivan. íme hát-e kitűnőség rendőri hűnlajtsro- ma: Bíróság előtt állt botrányos részegségért, kétszer gyorshajtásért, egyszer enge, dely nélküli hajtásért, két- szer lopásért, isméiéit engedély nélküli hajtásért, a büntetőtörvény-könyv 690. g-a elleni vétségért (állatokkal való fajtalankodás), az Ipari Szövetség tjsztvesilöjeként elkövetett hamisításért, stb. ’Alig kezdte meg Sullivan az első „nyomozások“ felülvizsgálását, máris elvesztette vezejő szerepét az Amerika- ellenes tevékenységet kivizsgáló bizottságban. Mi volt ennek az oka? Martin Dics elnök szerint „gazdaságossági" oka volt Sullivan távozása- nak. Tulajdonképpen az történt, hogy néhány liberális szervezet leleplezte Sulllvant és feltárta dicstelen múltját. Diós képviselő bizonyára a bizottság jövőjét tartotta szem előtt s el akarta kerülni a botrányt. Sullivan helyére J. B. Matthews került. Valaha raejiká. tis baloldali csoportnak a tagja, mielőtt „kinyílt a szeme“ (hogy saját sravait idéz. zijk). Nemcsak elődjét, öt is nagyra tartották a fasiszta kormánvok Amerikában működő ügynökei, az ötödik badoSzlop emberei. „Egy útitárs Odifssneija" című őn> életvaj zát, melye* Mariin Di ásnak, J. Farue'l Thepm- nelí s a bizottság több más tagjának ajánlott, John Cecil adta ki. Ez a John Cecil az Amerikai Bevándorlási Tanács néven működő, élesen antiszemita szervezet vezetője volt. Matthews könyvé* hatalmas példányszániban terjesztették Amerikában működő ötödik badoszlop ügyflöM, A náci propagan- rlnmmisztérium melegen a jánlotta Matthews írásait, cikkei megjelentek a német külügy. minisztérium hivatalos szócsövében, a Conlra-Kommin- lemban. S ne feledkezzünk meg végül a harmadik úriemberről sem: az Amerika-ellrnes te. vékeny séget kivizsgáló bizottság „nyomozó“ eljárásában Sulh'van-nek és Matt- hews-nak nagy segítségére volt egy ösztövér, borotvált- képű, vérszegény északi Hóhért E. -Stripling. Ma ő a bizottság legfőbb nyomozója. Stripling felügyeletével kezdte meg a bizottság a hollywoodi „felforgató-levékenység“ kivizsgálását 1947- ben. A szenzációbajhászó sajtó sehol sem felt említést arról, hogy Stripling főnöke nemrégiben még Sullivan volt. Pedig Sullivan már 1938-bsn megállapította: „Hollywood stúdióinak mé Ivén csupa radikális és kommunista tevékenység húzódik mag.“ Sullivan, ez a fasiszta, antiszemita propagandista volt tehát az első, aki nyomozást követelt a filmvilágban. 9 sportbemutató igen tetszett, a lalÉrapiértőzés már kevésbé a szakszervezeti sportnap ötezres közönségének Németh Imre olimpiai bajnokunk 57*04 m-t dobott Igen nagyszámú közönség volt ki- v4dcsí v&sárnap délután a szakszervezeti nap keretében megrendezett nagyszabású sportműsorra, amely a résztvevők levonulásával kezdődött A jólsikeriilt MIIK bemutató után a MEFKSZ tornászai szerepeltek, majd Pataki Ferenc olimpiai tornászbajnokunknak és a fővárosi és vidéki tornászoknak jutott ki bőven a tapsokból. Hatalmas érdeklődés előzte meg Németh Imrének, a kalapácsvetés olimpiai bajnokának bemutatóját Németh Imre a kellemetlen, szeles időben, széllel szemben is ízelítőt adott tudásából és 57.04 méterre hajította el a kalapácsot Jól szerepeltek a többiek is, Bender PÁC 46.62, Budai Vasas 42.79 és Manzini PMEFESZ 40.20 méteres dobásaikkal ugyancsak szép eredményeket értek el, A szabadságharcosok motoros bemutatójára már mintegy 5000 néző vette körül a játékteret és várta ér- daklődégesel a labilarugómérközést * A Inbdarugómérkőzósnél meg kell állnunk egy pillanatra. A közönség nem kapta azt, amit joggal várt: a jó pécsi csapat még jobb szereplését. Itt, sajnálatosan játszott közre, hogy a szombati Nyári Kupa mérkőzésen néhány Dinamó játékos megsérült és a kijelölt játékosok egy része emiatt nem vállalhatta a játékot. Fokkal sajnálatosabb és elítélendőid) a pécsi vasutasok eljárása, akik — bár tudtak erről a műsorról, mert vezetőjük résztvett a június 23-i előkészítő szakszervezeti megbeszélésen — június 30 án elfogadták a debreceniek meghívását és a Szakszervezet} Tanács érdekeit teljesen figyelmen kívül és a rendezőséget meglehetősen zavarba hagyva, a kijelölt két, játékost is elvitték magukkal Debrecenbe. Az esetet a megyei titkárság vizsgálja majd felül, mert nem enGyengén kezdett a Dinamó a Mű Kapáöan Szombaton játszotta első Nyári Kupa mérkőzését a Dinamó a Kecskeméti AC csapata ellen, amelyet, ”:1 (0:1) arányban győzött le. Az újhegyiek bizony nagyon gyengén játszottak ezen a mérkőzésen, védelmük zavarj)ajött, támadósoruk minden különösebb igyekezet és tervszerűség nélkül játszott. A KAC egészen jó kis csapat, nem érdemelt15 meg a vereséget, A gólokat Bárdost, Bencze II., illetve Sütő (lesből) lőtték. Az utolsó percben rúgott gól után kissé több volt az izgalom a kelleténél, a KAC le akart vonulni, de aztán rendben lejátszották a mérkőzést. A Dinamóban csak Gróf és helyenkint. Bárdos!, a KAC-ban pedig Torieska [,, Dóra. Nagy és Boros játszottak jól. A játékvezető igen gyengén működött. Végeiének az KB I-es küzdelmek Vasárnap * Nemzeti Bajnokság első osztályában is befe!ezödött a bajnoki év. A bajnosááot najty fölénnyel és megérdemelten a Ferencváros csapata nyerte az MTK, Kispest és az Újpest «lőtt, míg a kiesés szomorú sorsára a Tatabánya, Szeged, Kistext éa a Goldberger jutott. Az utolsó forduló eredményei: Ferencváros—-Tatabánya 6:2 (2:0), ETO—Vasas 2:1 (1:0), Szombathely' Lokomotiv—Soroksár 3:0 (1:0), MA- TEOSz—Szeded 2:1 (1.0) Csepel— Kistext 1:1 (1:0), SzAC-MTK 0:0, SalBTC—Kispest 3:3 (2:1). Az NB I. végeredménye: 1. Fercncv, 30 26 1 3 140: 36 53 2. MTK 30 18 6 6 91: 82 4? 3. Kispest 30 19 3 8 94: 46 41 4. Újpest 30 18 5 7 89: 47 41 5. Csepel 30 15 5 10 67: 66 35 6, SzAC 30 13 8 9 39: 44 34 7. Vasa* 30 15 2 13 68: 51 32 8. Mateoaz 30 12 5 13 67: 53 29 9. ETO 30 12 5 13 56: 88 29 10. Szomb. 30 11 6 13 56: 60 28 11. SalBTC 30 10 6 14 58: 69 26 12. Soroksár 30 11 4 15 40: 63 26 13. Tatabánya 30 9 3 18 53: 87 31 14. Szeged 30 7 5 18 38: 80 19 15. Kistext 30 4 4 n 40:104 1.1 16. GSE 30 4 4 22 24: 88 12 gedhető meg, hogy & közért végzett munkában ne mindenki egyformája vegyen részt. Ezek után csak a következő tartalékos csapat léphetett pályára: Krausz—Kincsei, Bencze III.—-Horváth I., Kísgál, Rákóczi—Katies, Kövér, Horváth II., Leipáram II., Vezér. A vendégcsapat így állt fel: Magyar—Buzánszky, Perjési—Jeszmás, Pfluger, Hargitai—Pozsonyi, Jónás, Magyar, Kinczel, Klausz. A mérkőzést Megver vezettek. A mérkőzés második percében már vezetéshez jutott Közép csapata Pozsonyi révén. A 16. percben Klausz, egy perc múlva Kinézel már háromra növeli a gólok számát. A pécsi csapat csak vergődik a pályán, alig tud egy-két támadást összehozni, mintha nem is nagyon akarnának a játékosok. Szünet után Solymár jön be középhátvédnek, Kiagái a jobbbátvéd, Kincseinek kell előremenni a csatársorba- Mintha valamivel jobban menne a pécsi csapatnak, egy-két támadást ia vezet. A 15. percben Leipám II, el- lökése, miatt megadott 20 méteres szabadrúgásból Kincsei szépített ugyan, de két. pere múlva majdnem ugyanez ismétlődik meg a pécsi kapu előtt, amikor Magyar állította be a végeredményt: 4:1 (3:0). * A mérkőzésem látottak nemhogy fellelknsftették volna, hanem kiábrándították a közönséget, Az erősen tartalékos csapat nem tudta méltó]í.ép- pen képviselni a város színeit. Védelme, különösen az elején, sokat bizonytalankodott, csat árs o rában. semmi átütő erő és lendület nem volt. A vendégek minden különösebb megerőltetés nélkül, elfogadható játékkal győztek. Jók voltak Klausz, Kinczel, Buzánszky és Pfluger, illetve Kísgál, Solymár és KincseL Hat gólt kapott Debrecenben a Vasút A Pécsi Lokotnofiv vasárnap Debrecenben szerepelt ahol az ottani NB H-es csoportbajnok, u Debreceni Lokomotiv llátta vendégül. A pécsieknek nem ment a játék é.s a debreceni csapat mintegy 2500 néző előtt jó játékkal biztosan nyerte a mérkőzést 6:2 (1:0) arányban. A pécsiek 8 második félidőben estek erősen vissza, A gólokat Kóczián (2), Borbély, Ráca, Leányvárt, Galambos (öngól), jlletve Zombori és Galambos (ll.esből) szerezték. FRANCIAORSZÁG NYERTE A MAGYAR KÖRVERSENYT Az ötnapos Magyar Körverseny vasárnap' fejeződött be a Keszthely» Budapest 199.4 kra-ea távján futott versennyel. A csapatversenyt megérdemelten nyerte « mezőnyből kiemelkedő franciák csapata, mié é magyar csapat a negyedik helyre került a végeredményben. Az egyénj összetett versenyt a fancia Labeylie nyerte az osztrák Lauscha és honfi társa Bourgetcau előtt. A magyarok közül Sere szerepelt x legjobban, negyedik lett. A csapatverseny sorrendje: 1. Franciaország. 2 Ausztria. 3. Románia. 4, Magyarország, Jól sikerült 3 Siabsdságliarcoso^ fflölorwsenye Vasárnap délelőtt a Szabadság* harcos Szövetség pécsi kerülete t.o- hetségkutaió házlömbkörüli motoroa és kerékpáros versenyt rendezett A motorversenyen a kezdők 4 kört (4.800 métert) futottak és njinden kategória egyszerre indult. Meglepetést okozott, hogy a nagyobb gépekkel szemben is csak a 100-as Csepel győzött Részletes eredményeink: Kezdők versenyében 1. Tarajosi (100 k< m Csepel), 2.' Orbán (100 kem Csapéi), 3. Vojcsek (350 DKW), 4. Maries (500 kem Norton). A leigazold versenyzők nyolc kört, futottak. A pécsi Rottlik győzött 350 kem Rudge gépjén 12.48-as igen jó idővel, második lett Aaditmlk (150 N3H /*)}, míg a harmadik hely Kustyánnak jutott, aki 125-ös gépén 15.43 időt futott. A kerékpáros versenyben Zerénvd (MEBZHAF1T) győzött versenysrépjén a sörgyári Vií.mosi. valamint Horváth • és Bécsi (MALLERD) előtt.