Dunántúli Napló, 1949. július (6. évfolyam, 150-176. szám)

1949-07-17 / 164. szám

6

NIPLO

f04?l JÜLIUS 17- M,\írt szeretjük

üovjet írók könyveit?

A

r\

tyt x>

„A szoeiaJízmiis országában új, az irodalom történetében soha nem hal- Ifjú kölcsönösségi viszony létesült az Írók és az állam, az írók és a nép körött. Az elmúlt, korok kiváló művészei magányosságuk tudatában vagy önnia. gukal marcangolták, vagy, — jobbik esetben — egy jelentéktelen kisebbség képviselőjének érezték magukat. A Szovjetunióban történt meg először, hogy az irodalom a milliós tömegek gondolatát? érzését, törekvését, fejezte ki;, először történt, hogy az irodalom az egész állam, az egész nép általános ügyévé lett. A szovjet művészet közvetlenül támaszkodik a szovjet állam és a bolsevik párt politikájára. Éppen ezen alapszik nemzetközi hatást ki' váltó ereje. Gorkij és Majakovszkij, Solohov és Fagyejev úgy léptek be a világirodalomba, mint az új lársadal- mi rend képviselői.“

A fenti idézetet T. Motílova tanul, mányából vetliik át. A tanulmány a szovjet irodalom nemzetközi hatását fejtegeti és rámutat arra, bogy a haladó nyugati irodalom legkiválóbb termékeiben megmutatkozik a szovjet írók hatása. Az írók hivatásszerűen érdeklődhetnek cgy-egy ország irodalma iránt, az olvasók viszont okulni, szórakozni akarnak a szépirodalmi művek olvasásakor. Magyarországon, bn egy-két író (és természetesen a kommunisták) ismerték is úgyahngy a szovjet irodalmat, a magyar olvasóközönség jóformán semmit sem tudott róla. A közönség tájcko- natlsnsága nem volt véletlen. Az ural. kodóoszlály minden erejével megakadályozta a szocialista művek megjelenését, • szovjet irodalom megismerését

Égy-egy szovjet regény, amelyet magyar nyelven a pozsonyi „Európa“ könyvkiadó adott ki, kalandos lilákon keresztül jutott be Magyarországra. Titokban kézr öl-kézre adlak a néhány szár. példányt, amely a Horthy-Ma- gyarország vámját kijátszva került cl hozzánk. A harmincas évek végefeié erőseai cenzúrázva megjelent Solohov: „Csendes Don“ című regénye cs Ilf cs Petrov: „Tizenkét szék“ című szatíra, ja- Jelent meg olymódon is szovjet könyv Magyarországon, hogy angol vagy német költött nevet adlak a szerzőnek és a szereplőknek, így sikerült a cenzúrát megtéveszteni. Az. ellenforradalom évcilicn tehát a magyar

olvasóközönség nem tudhatott a szovjet irodalom kiváló alkotásairól.

ha kimegyünk az üzemekbe ós megkérdezzük akármelyik munkást, hogy ismeri-e Szimonovot, Fagyejevet, Hja Ehrenburgot, Soloho- vot és a többi szovjet írót, a válasz nem lesz kétséges. Nemhogy ismerné az íróknak a könyveit, de jól emlékszik „A Csendes Don“ Grigorij-jára, az „Ifjú gárda“ bátor szereplőire. Megszerette Makarenko csibészkcdő tanítványait, akik végül is derék sz.ovjet emberekké váltak, Furmánov regényéből megismerhette a legendáshírű Csá- pájevet, az intervenciósok elleni liábo. rú rendíthetetlen hősét, Alexcj Tolsztoj regényfiguráit és a többieket, amelyek kifejezik a szovjet ember tulajdonságait, hazaszeretetét és magas erkölcsi színvonalát.

A

z üzemi könyvtáraiból elsősorban a szovjet íróik műveit kök csőn zik ki a munkások. A könyvkereskedésekben nagy az érdeklődés a szovjet irodalom után. A magyar olvasóközönség,' munkások, parasztok és haladó értelmiségiek lázasan ismer bednek meg a szovjet iroda ómmal.

Miért szereli a magyar olvasóközönség a szovjet írók munkáit? Elsősorban azért, mert szocialista írók írnak a szocialista emberekről. Az ö problé. máikat, küzdelmüket akarja megismerni a magyar olvasó. Mutatja ez az érdeklődés a Szovjetunió iránti szereidet.

Azért szereti a magyar olvasóközön, ség a szovjet irodaimat, mert kiváló írók munkáival ismerkedhet meg. Izgalmas történetek — nem kiagyalt detektív históriák —, hanem a szovjet ember harca az újért. A szovejt írók nem egyszerűen regisztrálják a megtörtént eseményeket, hanem megmutatják nz utat, példát mutatnak, szereplőjüket elmélyült cmbcrábrázolással mulatják be. Irodalmi eszközeik tiszták, az igazi írók eszközei.

A magyar dolgozók most ismerkednek meg a szocialista társadalom felépítésének számos kérdésével. A Szovjetunió jó pár esztendővel előttünk jár a fejlődésben. A szovjet írók könyveiben már megtalálhatjuk a jellegzetes szovjet embert, amelyet a szocialista társadalom teremtett meg. Érdekli a magyar olvasóközönséget, milyenek js ezek az emberek, milyenné kell válniok, hogy hasonlóak legyenek a szovjet emberekhez. Ezért is olvassák mohó érdeklődéssel a szovjet írók könyveit a magyar dolgozók.

Minél tovább haladunk a szocialista társadalom felépítésében, annál inkább fokozódik az érdeklődés a szovjet iro. dalom iránt. Érthető ez. A gazdasági és politikai fejlődés elkerülhetetlen következménye az új kultúra kialakulása. És ebben jelentékeny szerepe van a szovjet irodalomnak is. A szovjet írók műveit megismerve, a magyar olvasóközönség a magyar írók felé is nagyobb követelménnyel lép fel. Joggal követeli tőlük, hogy a szovjet írókhoz hasonlóan foglalkozzanak a tömegek életével, hirdessék a szocialista erkölcs és világszemlélet győzelmét a hanyatló kapitalista kultúrával szemben.

—kó

EGY MUNKÁS VERSE

DIM ITR ÖVRŐL

Nehézkes hetükkel Irt levél érkezett be a szerkesztőségünkbe. Sánta János írta Fécsújhcgyről. Sánta elv társ nem költő és most mégis verset irt. Helyesebben „írta cs fogalmazta", mint az aláírásból kiderül. Ha egy hivatásos költő venné kezébe a verset, számos hibát találna benne. Számunkra azonban ez lényegtelen körülmény. Sokkal inkább érdekel bennünket, hogy Sánta elvtárs, a pécs újhegyi munkás Dimitrovról ír. A munkásosztály egy halottjáról. Az egyszerű sorokban ott izzik a bolgár nép és a világ dolgozóinak a kiemelkedő egyéniség iránti megbecsülése és sseretete. így ír:

\

Halálod nagy fájdalommal tött el m Intet,

De a példaadásod megsokszorozza erőnket,

Harcolva építjük a szocializmust, a nagy müvünkéi,

Ahova Sztálin és'Rákosi elvtárs vezet el bennünket Magasabbra emelve a szocializmus vörös zászlaját: így gyászoljuk rrti Dimilrovot, a hős bolgár nép nagy fiát,

Oly magasra emeljük a zászlót, hogy az egész világon lássák as emberi Rajta e jelszót: Világ proletárjai egyesüljetek!

i

'A versei bizonyára elolvasta munkástársai előtt és felolvasta a pártgyűlésen. Sánta elvtárs sok mm határsa megtapsolta ezt a verset, mert benne az ő gondolataik talállak kifejezésre. Pécsétjhegyen és a világ minden táján így emlékeznek meg Dimitrovról a dolgozók és kommunisták.

PETŐFI ÉS BEM

Petöfibem, a szabadságharcos költőben elválaszthatatlan közösségben élt és lobogott á költő-zseni és az elnyomás ellen küzdő forradalmár. Ha verset írt, írását a harcokban szerzett és táplált hév tfizcsítctte ki; a szelíd tájról szóló költemény sem lett mentes lázadó lolikc nyomától. Ez a nagy, szerencsés kettősség magyarázza talán leginkább, szoros, mély barátságát tábornokával, Béniinél. Egykorú leveleiből, amelyeket az akkori „Közlöny“ szerkesztőjéhez ír, a lelkes, izzó-ifjúságii beosztott rajongása árad és gyengédség, mely kemény férfiak között a legtisztább barátság jele.

Vtzaknfiró! keltezett, 18-M február 3-án írt íevelét így kezdi:

„Bem táborában vagyok. Alkalmasint nekem vau az egész táborban legkevesebb dolgom, s mégis csak annyira érek rá, hogy a történteket és törtó- nendőket csupán rövid vázlatban futólag közölhetem. A januárius 21-iki Szeben alatti veres csata után, melyben nem az. ellenség, hanem a falum kényszerítőit hátrálni, seregünk Szelindekre vonult s onnan két ízben verte vissza diadalmasan a- császáriakat. Soha vezér, soha sereg dicsőbb hősiséget nem fejtett ki, mint a mienk e két alkalommal“ — írja Petőfi

egy helyen.

„Útban van hozzánk Háromszékből

8000 és Gsikszékből 3000 székely, de ezeket be sem várva, azonnal megrohanjuk Szebent s Bemtől az utolsó honvédig reméljük, hisszük, hogy urai leszünk Sziebcnnek...“ — Írja

másutt s minden leveléből megemlékezik valamiképpen tábornokáról, aki — mint írja — „valódi férfira nézve a leglclkcsítőbb példa, mert balsorsban meg nem tőrt, meg nem hajlott ember ..

IfeKreadítő «orolibnit írja meg Petőfi azt a mcgliató, kemény, egysze. rű katonáikhoz illő kis. ünnepséget, amelyet Bem kitüntetése alkalmából rendezett közvetlen környezete Szászsebesen.

„— A napokban voltak itt a hadügyministernek s a nemzetgyűlésnek kiküldöttei, kik meghozók Bemnek az elsőrendű crdcmjclt. — szól Petőfi levele. — Az átadás csak szobában, néhány tiszt jelenlétében történt, mert helyben nincs sereg s különben is a mi vezérünk nem szokott az efféle saliangos és csattogó cz.eremoniákhoz. Volt ennek a kis szobai ünnepnek mindamellett sok pedanti és láblttbirój oMaís, de vott olyan monieniwma is, mely megható, megrázó, mondhatni nagyszerű volt, midőn ax öreg Németh alezredes e szavakkal adta át tábornokunknak az érdomjelet: „Én nem vagyok szónok s ha az volnék sem tívlnó.k most beszólni: engedje meg ón, hogy megcsókoljam önnek jobb kezét, amely az én hazámért vér. zcttl- és sírra csókolta meg s i&bor- nok csonka kezét, s mi, kik jelen vallunk, mindnyájon sirtunk —• de ezt nem olvasni kell, ezt hallani és Ktni kellett volna. — Tcnnap küldötte mit Bem a kisebb érdemjeleket sereg« jobbjainak. E sorok Írójának szerencséje van ezek közé tartozni. » Így meg vagyok végre jutalmazva ,k, pedig túlságosan, nem azáltal, hogy tír- dcmjelet kaptam, hanem azon mód által, amellyel azt nekem átadta Bem. I-egyen gyüngeseg tőlem, vagy akármi, én meg nem állhalom, hogy e jelenetet ki nem írjam. Saját kezével tűzte mellemre az érdemjclt Bem, bal keze. vei, mert jobbja meg föl van kötve, s ezt monda: „bal kézzel tűzöm föl, szivem felőli kezemmel!" s midőn el- végzé, megöleli, hosszan és melegen Stell} — az egész világ tudja, hogy én nem vagyok szerény ember, de is lenemre mondom, ennyit nem érdemsl- lem. Oly megületödéssol, melytől, ha ^ eszembe jut, most is reszket a lelkem. f ezt feleltein: „Tábornokom, többel f tartozom önnek, mint »tyámwsk.; halvám csak életet adott nekem, ön pa.

£ dig becsületet.“

f Kél nagy férfi« egymást tiaso- pgaló ereje volt Petőfi és Bem barát- f sága. Bern, a szófukar katona és az f emberi, melegszfvö felettes geszt n*aif val és a Jelike szerinti jókorát módján > érintkezett a költővel é* » fenti, egy. f szerű párbeszédek mindent megmutaÍ

ló keresztmetsrej« e két férfiú viszonyának. Pelófibeo — éppcai, mert kől- f lő volt — nem maradhatott szó kill mondhatatlanml ha nagyszerűt vélt J felfedezni valamiben, vwgy vttl.iV.ibe»

) s ezért érthető volt minden, rőrfl ícl- ► kendczéssel teli levele. Aztán, Beán.

J őbenne a magyar forradalmi eBenái- l'ás ragyogó megszemélyesítőjo vott.aU [mögé áll«ni kitüntetés volt. Ezt Is a Iköltő maga mondotta el egyik lovrlé- •ben legpregnánsnbban, a székely bar. fosokkal kapcsolatban: i „ .. .De a székely csak egy fohétel alatt ily vitéz; ha vezére még vitémhh. mint ő, s azért szükséges, hogy Bora legyen a vezérük."

Saját koruk is érezte n költő és • hadvezér roppant jelentőségéi és kettőjük emberségének nagyságát, 4o most, a történelem távlatából, rtuír mértani pontossággal mérhető fel Petőfi és Bem alakja s már könny*«« magyarázható kellejük szoros, nemes barátsága. Az rgy célért küzdő hecsft- hlcs embereknek egymásra kellett •»- látni ok. Az ö érdemük is, hogy srAv évvel később minden álmuk valóm vált és méghozzá abban az országban, amelyben áldozni indultak a szabadságért. (—kJ

. Menünél perzselffbben süt a nap, mennél hangosabban dalolnak a madarak, annál rosszabbul érzik magukat a hivatalnokok. A zsenge fű arasznyit nő egy éjszaka alatt, a hőmérő liiganvosz- lopa oly sebesen emelkedik, mintha, a második emeletre szeretne felérni, a hivatalnokok pedig egyre keservesebben érzik magukat.

Elhatalmasodik rajtuk a vágy, hogy gyógykezelhessék magukat, gyógykezeltosség magukat bármi ellen és bármilyen gyógyszerrel, de okvetlenül szanatóriumban és a lehetőság szerint Dclcn.

Az éltes, do még fürge Mihail Alexandrovies Trikártovon a kezelési láz különösen erőt vett.

— Mindenki kezelteti magát — kiáltott fel és mindkét kezét, rátette húsos mellére —, csak nekem kell elpusztulnom. Én is kezeltetni akarom magam!

— Hát ml a baja? — kérdezték kollégái résztvevőn.

— Honnan tndjam? — eikongott Mihail. — Hol szúr, hol mg gyomorsav éget. Szívbántalmak. Kém vagyok orvos, de érzem.

És Mihail elszaladt egy orvostanárhoz, ügy vélte, csak tanárral kezeltetheti magát.

A tanár sokáig tartotta fülét Trikártov mez- W»n mellén és oly figyelemmel hallgatta ki szerved működését., mint ahogyan egv macska figyeli es egér mozdulatait.

A vizsgálat alatt a gyáva Mihail Alexandro- vfes könnyes szemekkel nézett a mellére, amely olyan bolyhos volt, mint. egy átpenetikabát.

— Hát" ml a helyzet? — kérdezte végül, a pmfo-weor hátára pillantva, aki éppen a kezét aorta.

Azt akarta kérdezni: „Van-e remény“ _ de

aj

ka remegni kezdett és a remén vböl. nem lett semmi.

— Maga egészséges — mondta a professzor. _

Te

ljesen egészség*«.

— Sxívbajem var,! — mondta Trikártov ki- bfvúan.

A tanár mérg%J lett.

— Tudja mags, mi a szívbaj?

Trikártov hét rubelt fizetett a tanárnak a vizitére és ennek folytán ő is mérges lőtt.

— Tudom — mondta. — Az a szívbaj — amikor az ember szíve kalapál. Azonkívül még »zárásom van. gvomorsavnm és neurózisom.

— Ostobaság — felelte a tanár.

Trikártov mindazonáltal eltökélté, hogy kezeltél r.,' fogja magát.

H* és Pctrovr

Tjrikártaa qtjórpjiiióíLja

Először államköltségen akarta gyógyíttatni bántalmait. Az államnak azonban sehogy sem volt erre kedve.

Akkor Mihail rájött, hogy az orvosi bizottságok tagjai épp olyan szélhámosak, akár a ma- gánprakszist folytató tanárok. Ismerősöktől megtudta, hogy Kiszlovodszkban jól gyógyítanak, így hát bőreit magának egy ágyat az egyik ottani szanatóriumban.

Az idő kedvezett Trikártov utazásának. A szanatóriumban rózsák vették körül, szobája pompás volt-' De mindebben nem lclto örömét. Irigykedett.

ITajnattájt mgokezdődött a nagy jövés-menés a szanatóriumban. A betegek ogy része, akár egy antilopcsorda, a forrásokhoz indult, hogy teleigya magát narzánnal. Másokat karonfogva vezettek az iszapfürdőkhöz. Némelyeket Charcot-zuhannyal kínozták. Voltak olyanok is, akiket bolyhos lepedőkbe csavartak 8 izzasztottak. Mindenkivel csináltak valamit, csak egyedül Trikártovval nem csináltak semmit. És Michail ettől nagyon szenvedett.

Egyszer azonban olyat látott, amilyet már nem tudott elviselni.

Miközben a szanatórium kertjében sétált, betévedt egy kis pavilonba. Ott, a szoba közepén egy emelvényen ült egy ember, akinek a bajából kék elelktfomos szikrák ugráltak ki fürgén. És valamilyen masinák is búgtak.

— Nincs rajta a listán — válaszolta az ápoló egyket! \ űen.

Trikártov rájött, hogy ez a gyógymód a leerkölt- ségesebb cs hogy szándékosan rejtik cl előle a kertben.

Este, a forraszon, a betegek és vendégek jelenlétében nagy botrányt csapott a főorvossal.

— Követelem a gyógymódot! — kiabált Mihail Alexandrovies ugrándozva. — Hol itt a gyógymód'? Micsoda boszorkánykopyho. ez!

— Maga egészséges — mondta a főorvos zavartan. — Nincs szüksége gyógykezelésre. Pihenjen, igyekezzék mind kevesebbet izgatni magát,

Trikártov egész éjszaka nem aludt és elhatározta, hogy saját kezűleg fogja gyógykezelni magát, Hajnalban ijedten köriilkémb'lvn elrohant a forráshoz és teleitta. magát uarzánnal.

— Majd megmutatom ón nekik! — mondta

visszatérve a szanatóriumba. — Máris jobban érzem magam.

Napközben a szépen karbantartott sétányokon

futkározott és így kiáltozott:

— De hol a mesterséges napfény?

Minthogy, a napot nem tudta megszerezni, behatolt a villamos pavilonba, melléhez szorította a zsinórokkal ellátott ojnklemezt és hakapcsolta az áramot. Egész estig remegett a visszafolyton örömtől, mivel, hogy száját nem hagyta el a réz izo és ez a gyors gyógyulás bizonyosságát kel- tetto benne.

Éjjel, holdfényben, megint edalopózott a forráshoz és megivott tizenhat pohárral a szénsavai italból.

— Majd mekmntatom én nekik! — suttogta, miközben az ablakon mászott be szobájába. Megmaradt idejét igen hasznosan töltötte el. Az ágy alól előszedte, az elcsent kék villlanykörtét. lefeküdt és kriptái fényben úszva, egész éjjel gyógykezltc magát.

Mihali egészsége szemme.lláthatóan iavult, de étvágya Valahogyan eltűnt. A. Charcot-zuhnnyokat és a marzános iszapfürdőket titokban kellett vennie cs leginkább éjszaka.

— De rossz színben van! — mondta egyszer az orvos. — Több tojást kellene ennie.

„Ismerjük már ezt — gondolta a tapasztalt Mihail. — Rám akarja sózni az olcsó tojást, a drága mesterséges napfényt meg már egy hónapja eldugja. előlem!“

Közvetlen elutazása előtt Trikártóvnak végül is Kikerült bejutni a félve őrzött naphoz. De mindössze egy órán át élvezhette. A szobaasszony megzavarta.

Útban Moszkva felé az egyik állomáson Mi-1 hail rosszul lett. Orvost kellett hívni, aki .szívbajt, gyomorsavat, és ismeretlen eredeti!, általános mérgezést állapított meg nála.

Amikor Trikártov megjelent kollégái előtt, külseje ijesztő volt.

— Mi van magával? — érdeklődtek barátai. '

— Rosszul kezeltek a csirkefogók! — felelte i

Mihail. — Még a kvarclámpát is sajnálták tőlem. < Végtelen mennyiségben adagolták a mesterséges | .lapfényt. Micsoda boszorkánykonyha!... ^

(Fordította: Gergely György.)'