Dunántúli Napló, 1949. július (6. évfolyam, 150-176. szám)

1949-07-12 / 159. szám

DUNÁNTÚLI NAPLÓ Ralkó Anna elvtársnő beszél ma az összevont pártnapon VASÁRNAP MEGINDULT A BEGYŰJTÉSI VERSENY VI. ÉVFOLYAM, 150. SZÁM ÁRA 60 FILLÉR KEDD, 1049. JÜLTUS 12 „Örök dlesöség Neked, Lenln-Sztálin ügyeitek nagy hareemws emléked halhatatlan /" t E, hulláé emberisig gyásza kísért© sírjába Dlmlfrov ©Iharsat Vasárnap délbon 12 érakor kezdő­dött meg Georgi Dimitrovnak, a Bolgár Kommunista Párt Központi Bizottsága főtitkárának, a Bolgár Népköztársaság minisztertanácsa és a Bolgár Hazafias Arcvonal nemzeti tanácsa elnökének, a nemzetközi munkásmozgalom és a haladó em­beriség nagy halottjának temetese. A Nagy Nemzetgyűlés palotája előtt, ahol ideiglenesen felravataloz­ták, felsorakoztak a külföldi testvér kommunista és munkáspártok, vala­mint a bolgár szervezetek küldöttei, míg a Bolgár Kommunista Párt Po­litikai Bizottságának tagjai vállukon kihozták a koporsót a Nagy Nemzet- gyűlés palotájából, majd vörös és fekete drapériával bevont, virággal borított ágyűtalpra he­lyezték. Sztálin elvtárs koszorúja Ezután elindult a menet a Georgi Dimitrov-mauzoluem felé. Elől a Bol­gár Kommunista Párt, a Bolgár Nem­zeti Hazafias Arcvonal zászlóit, 'fe­kete zászlókat, valamint a Szovjet­unió és a népi demokráciák zászlóit vitték. A koporsó után haladtak Georgi Dimitrov özvegye, Roza Dimitrova és két gyermeke, a Bolgár Kommu­nista Párt Politikai Bizottságának tagjai, a szovjet küldöttség tagjai, a testvér kommunista pártók politikai bizottságának jelenlévő tagjai és Petru Groza, a Román Népköztársa­ság miniszterelnöke. Utánuk halad- trk a Bolgár Népköztársaság minisz­tertanácsának tagjai, valamint az egyéb országok miniszterei. A koporsó előtt vitték Josrif Vlsza- rlonovics Sztálin generalisszimusz, a Bolsevik Párt Központi Bizottsá­ga a Bolgár Kommunista Párt Köz­ponti Bizottsága, a Bolgár Népköz társaság minisztertanácsa, a Hazafias Arcvonal nemzeti tanácsa, a külföldi küldöttségek, a szófiai diplomáciai kar, a tömegszervezetek, valamint a Bolgár Kommunista Párt és a Bolgár Hazafias Arcvonal szervezeteinek ko «óráit. Ugyancsak !tt vitték Georgi Dimit­rov arcképét és érdemrendjeit Az ágyátalpon fekvő koporsó két olda­lán a tiszti akadémia diszszázada ha­ladt. A mauzóleumhoz érve, a Bolgár Kommunista Párt Politikai Bizottsá­gának tagjai leemelték a koporsót- és a mauzóleum előtti emelvényre he­lyezték J A teslvérpártok küldöttei « 5„^a!1,Z?1rnn ®rkélyén ott voltak képviselők nrunkásmozgalom neves Közöttük Kliment VorosIIov, a Szovjetunió tnarsallja, a Szovjet­unió mlnlszterlariácsának helyetles elnöke, Gerő miniszter, a magyar küldöttség vezetője, Maurice Thorez, a Francia Kommunista Párt főtitkára, Annr Tauker, a Román Munkáspárt Köz­ponti Bizottságának titkára, a Román Népköztársaság miniszterelnflkhelyot- t-ese és külügyminisztere, Wilhelm Fleck, a Német Szocialista Egység- párt elnöke, Luigi Longo, az Olasz Kommunista Párt főtitkárhelyettese, Mlcosz Parcalidisz, a Görög Kommu­nista Párt Politikai Bizottságánál! tagja fa\ a görög demokratikus kor mány miniszterelnöke, Villiam Siroky a Csehszlovák Kommunista Párt Központi Bizottságának tagja, a csehszlovák kormány helyettes mi­niszterelnöke, Rudolf Slansky, ^ a Csehszlovák Kommunista Párt főtit­kára, Roman Zambrewski vieemar- sall, a Lengyel Munkáspárt első tit­kára. Harry Polliit, az Angol Kom­munista Párt főtitkára, Paul de Groot, a Holland Kommunista Párt főtitkára, Samuel Mikunis, az Izraeli Kommunista Párt Központi Bizott­ságának főtitkára, Alfred Jenson, a Dán Kommunista Párt Központi Bi­zottságának elnöke, Geronimo Alfre­do Alvarez, az Argentin Kommunista Párt Központi Bizottságának főtit­kára, Leon Nicelle, a Svájci Munkás­párt elnöke, Yicente ,Úriba, a Spa­nyol Kommunista Párt Politikai Bi­zottságának tagja Edgar Lalle­mand, a Belga Kommunista Párt fő­titkára, Lars Gounannan, a Svéd Kommunista Párt Politikai Bizottsá­gának tagja. Johann Koplenig, az Osztrák Kommunista Párt Központi Bizottságának elnöke, Faria, a Ve­nezuelai Kommunista Tárt titkára, Pjotr Ivanovics Kornlekij, Kiev vá­ros kommunista pártszervezete váro­si bizottságának titkára és még so­kan mások. Cservenkov t EfrlkftézfinL Neked, hogy parancsaidat teljesíteni fogjuk! Ezután hangzottak el a gyászbeszé­dek. Elsőnek Vlko Cservenkov, a Bol­gár Kommunista Párt Központi Bizottságának titkára tartotta meg gyászbeszédét Georgi Dimitrov fö­lött, a Bolgár Kommunista Párt Központi Bizottsága, a Bolgár Hazafias Arcvo­nal nemzeti tanácsa és a bolgár népi demokrácia minisztertanácsa nevé­ben. — Nincs már közöttünk — mon­dotta — a Hazafias Arcvonal meg­teremtője, a munkásosztály és a dol­gozó parasztság testvéri harcos szö­vetségének létrehozója és lelkesítője, az a férfi, a.ki a győzelmes Szovjet Hadsereg és a hatalmas Szovjet­unió segítségére támaszkodva, erős kézzel vezette népünket a monarcho- fasiszta rabság elleni harcra. Eltávozott körünkből az, aki meg­mentette hazánk függetlenségét az imperialistákkal szemben, aki meg­alapította népi demokratikus orszá­gunkat-. A Szovjetunió Kommunista (bolse­vik) Pártjának világtörténelmi ta­pasztalataiból merített tanulságok és tapasztalatok alapján kijelölte azt az utat, amelyen nekünk ha­tározottan és bátran a szocializmus felé kell haladnunk. — Nincs többé az élők között az. aki a legtöbbet tette, hogy hazánk csatlakozhassák a szabadságszerető népek nagy családjához, a béke, a demokrácia és a szocializmus táborá hoz, hogy elmélyüljön és megszilár­duljon a hatalmas Szovjetunió és a népi demokratikus országok népei iránti barátságunk. Eltávozott a bol­gár népnek nagy fia, aki elsőként szilárdította meg Bulgária nemzet közi helyzetét, aki fényes lehetősé "eket tárt elénk az eddig soha nem látott nemzeti felemelkedésre és fel­virágzásra. — Meghajtjuk zászlainkat annak az embernek földi maradványai és nágv emléke előtt, aki világszerte olyan dicsőséget szer­zett hazánknak, mint senki más. Georgi Dimilrov elvtársnak azonban csak a teste halt mag, műve tovább él. sohasem hal meg. Müve tovább él az általa alapított és hatalmassá, egységessé, sziklaszilárddá fejlesz­tett Bolgár Kommunista Párt acélos soraiban. Él a Hazafias Arcvonalban tömörült dicső munkásosztályunk, dolgozó parasztjaink, népi értelmisé­günk széttéphetetlen egységében. Müvo tovább él népi ifjúságunkban, hazánk hű dolgozóinak szívében és lelkében. — Művét mór nagyobb következe­tességgel és határozottsággal kell folytatnunk, hogy teljesítsük vég­akaratát. hogy bátran haladjunk az áltála kijelölt úton. Még nagyobb erővel kell példáját követnünk. Esküszünk, hogy minden erőnk­kel, ha szükséges, vérünk minden cseppjévei őrködünk Dimitrov mű­ve fölött, az általa kijelölt útról nem térünk le. — Dimitrov meghagyta nekünk, hogy minden erőnkkel mélyítsük cl széttépheteUen barátságunkat a ha­talmas Szovjetunióval, a népi demo­kratikus országokkal, mert ez nem­zeti függetlenségünk legfőbb bizto­sítéka. Meghagyta nekünk, hogy a Szovjetunióval az éten, szilárdan ál’junk a béke, a de mkrácia és a szocializmus táborában és határozott harcot folytassunk az új háborúra uszító imperialisták ellen. Esküszünk, ez lesz számunkra szent parancsod, amit teljesítünk! — Dimitrov meghagyta nekünk, őrködünk a Bolgár Kommunista Párt marxista-leninista egysége és soraink tisztasága fölött. Töretlenül őrizzük cs szilárdítsuk meg a munkásosztály és a dolgozó parasztság szövetségéi, szélesítsük és erősítsük a Hazafias Arcvonalat, minden erőnkkel őrizzük és védelmezzük nemzeti függetlensé­günket, szeressük forrón népünket és hazánkat, legyünk könyörtelenek a nép és a népi. hatalom ellenségeivel, ,;z idegen ügynökökkel és kémekkel (szemben, kísérjük éber figyelemmel mire van népünknek szüksége és hall- | gassunk népünk hangjára. Biztosítsuk I a szocializmus diadalát országunkban a Szovjetunió és a népi demokráciák országainak támogatásával és állan­dóan okulva a Szovjetunió Kommunis­ta (bolsevik) Pártjának példáján, ta­nuljunk a Sztálin elvtárs vezette nagy Bolsevik Párttól, a nemzetközi mun­kás és kommunista mozgalom elismert irányítójától. Esküszünk Neked, Georgi Dimit­rov elvtárs, hogy mindezeket t parancsaidat teljesíteni fogjuk. — Georgi Dimitrovnak, Bulgária nagy fiának neve örökké élni fog, örökké fennmarad dicsősége! Cservenkov elvtárs beszéde ulán Georgi Damjanov vezérőrnagy, a bol­gár népi demokrácia hadügyminisztere a hadsereg nevében, majd a Bolgár Paraszipárt nevében Georgi Trajkov, utána pedig Rajkó Damianov, a Szák­szervezeti Tanács elnöke a szakszer­vezetek nevében beszélt. Csula Dra- gojeseva postaügyi miniszter,' a bol­gár Nöszövetség elnöke a bolgár nők nevében, Zsivko Zsivkov, a Népi Ifjú­sági Szövetség elnöke pedig az ifjú­ság nevében búcsúzott Dimitrovtől. Közben felsorakoztak a téren az if­júság képviselői, akik a Zsivkov által elmondott eskümintát utána mond­ták és így fogadtak hűséget Georgi Di­mitrov ügyének és tanításának. F.gy bolgár úttörő kisleány, is felolva­sott egy eskümintát, amelyet a téren felsorakozott úttörőcsoport mondott hangosan utána. Vorosiiov marsall: A béke, a demokrácia, a szdelalizmus ügyének ' rettenthetetlen harcosa távozott körünkből A külföldi festvérpürtok küldőt lei közül elsőnek a szovjet küldöttség ve­zetője, Klimont Vorosiiov marsall szó­lalt fel. — Kedves Elvtársak! Bulgária Pol­gárai! Testvéri Kommunista Pártok képviselői! A Szocialista Szovjet Köz­társaságok Szövetségének kormánya I.enin-Sztálin Kommunista Pártja, a Szovjetunió fegyveres erőinek kato­nái, tisztjei, tengernagyai és táborno­kai, valamint országunk valamennyi dolgozója a bolgár néppel és a világ dolgozóival együtt mélységes gyászt éreznek a bolgár nép nagy fiának, harcos elvtársunknak, igaz bajtársunk­nak, Georgi Mihajlovics Dimitrovnak halála alkalmával. A nemzetközi munkásmozgalom kiváló funkcionáriusa, Marx, En­gels, Lenin, Sztálin tanítványa és követője, a bolgár nép vezetője cs tanítója, a népi demokratikus Bulgária megteremtője, a Szov­jetunió őszinte barátja, a béke, a demokrácia és a szocializmus ügyének rettenthetetlen harcosa távozott el körünkből. Vorosiiov marsall ezuián ismertette Dimitrov elvtárs harcos életét. Ennek során különösen kiemelte hősies ma­gatartását az 1933. évi lipcsei perben. ,,Dimitrov elvlárs forradalmi rettenthe­tetlenséggel mutatta be a fasiszta rab­lók szeme előtt a bolsevik szilárdság­nak és az eszme iránti meggyőző­désnek felejthetetlen példáját” — mondotta Vorosiiov marsall. — A Szovjet hadsereg — folytatta — szél ver te a fasiszta Németország fegyveres erőit és felszabadítóként lépett Bulgária lerüelícrc. A bolgár nép 1944. szeptember 9-én Dimitrov elvlárs vezetésevéi véghezvlíte a for­radalmat és kezébe körítetté a halai­mat. A bolgár ncp — élén a Bolgár Kommunista Párttal — Dimilrov elv­társ vezetésével megteremtette a népi demokratikus közlársaságot. Uj kor­szak kezdődött Bulgária életében — a szocializmus/ építésének, a Szovjetunió cs a népi demokráciák országainak népeihez fűződő megbonthatatlan ba­rátság korszaka. Dimitrov a gyermekekben és az Ifjúságban látta országa jövőjét. Állandóan gondoskodott, hogy közülük a szocializmus tevékeny építői neve­lődjenek. Különösen nagy jelentőséget tu’ajdonított az új társadalom, építésé­ben a nőknek. Valóra Váltotta Sztálin elvtárs sza­valt, hogy a nő hatalmas erő a szocializmus építésében. — A proletárforradalmár egész szer­vedéi yesscgéve.l és következetességé­vel leplezte le az új világháborúra ké­szülő angol-amerikai imperialisták csel­szövéseit. Könyörtelen volt a szocia­lizmus árulóival szemben. Mindenki lúd ja, milyen nyers elvhüséggel sütötte rlá a szégyenbélyegdt Tito burzsoá nacionalista klikkjére, amely el­árulta a szocializmus ügyét. — A munkásosztály ügyéért folyta­tott hajthatatlan küzdelemmel, Lerat- Sztáiin tanítása iránti hűséggel vívta ki a Szovjetunió do'gozóinak ezerefe- íct. A Szovjetunió igazi barátja, drága C«*pó' Emit t testvérünk és elvtársunk volt a fórra- da:mi harcban, súlyos a bennünket ért csapás, — A bolgár r.cp tanítóját és vezető­jét vesztette el. Dimitrov azonban nagy örökséget hagyott a bolgár népre: a vezetésével megteremtett új népi de­mokratikus államot, a szabad Bulgá­riái, az általa alakított Hazafias Arc­vonalat, amely a munkásosztálynak a dolgozó parasztsággal kötött tartós szövetségén alapszik, az általa nevelt és keményre edzelt Btílgár Kommu­nista Pártot, amely továbbra is Lenin é-, Sztálin útján, a szocializmus építé­sének útján, azon az úton vezeli a bol­gár népet, amelyet a bolgár nép nagy fia, Dimitrov eiviárs követett. — Dimilrov elvtárs koporsója fe­lett embermilllók esküsznek, hogy végig hűek maradnak a szocializ­mus, az internacionalizmus ügyé­hez, Lcnin-Sztálln nagy eszméjé­hez. — A világ dolgozói a kapitalizmus jármának lerázásáért, Marx, Engels, Lenin, Sztálán Ügyének diadaláért foly­tatott harcukban őrökké őrzik szívük­ben Dimitrovnak, a lánglelkű néptri- bunnak, a kommunizmus retten'hetet- len bajnokának fénylő és nemes alak­ját! — örök dicsőség Neked, Lenin- Sz'á'ín ügyének nagy harcosa, emlé­ked halhatatlan! Dimitrov él és élni fogg! Vorosiiov marsall beszédé után Maurice Thorez, a Francia Kom­munista Párt főtitkára, Zambrowski, a Lengyel Munkáspárt Glső titkára, Maria Száricsöva, a Moszkva vá­rosi szovjet helyettes elnöknője, Buígi Longo, az Clasz Kommunista Párt főtitkárhelyettese, Vasile Lúd a Román Munkáspárt Központi Bi zottságának titkára, Vjacsöszlá Ivanovics Scaorbakov, a Boisevi. Párt leningrádi városi bizottsága nak titkára, Rudolf Slansky, a Cseh szlovák Kommunista Párt főtitkári

Next

/
Oldalképek
Tartalom