Dunántúli Napló, 1949. június (6. évfolyam, 126-149. szám)

1949-06-16 / 138. szám

MM9 JÜNIUS 18. K A P L O néf,towd&k KÉZFOGÁSA A FALU DOLGOZÓIVAL A megbeszélt pontos Időben gyű ikeznek a Meszes-telepi népneve­ik a szakszervezeti székház előtt, lük, lányok, öregek, íiatalok egy- ránt. Vidáman ugrálnak fel a IESzHART gépkocsijára. Kántor ános népnevelővezető elvégzi az utolsó simításokat”. Megnézi, hogy szükséges propaganda-anyag, a tózigéphez szükséges kellékek meg- annak-e, aztán kiadja az utasí­tót. — Mehetünk! Irány Boda község. A gépkocsi kikanyarog az ország­ira. Néhányan még búcsút intenek hozzátartozóknak, aztán felcsen­ni az ének: Munka hadának a ipése dobog ... fiz ufón jobbról is, balról is in­tegetnek a vidám szél­lengette, sárguló búza- ijek. Szerencsére a viharfelhők el­intek a láthatárról és Boda köz­ig dolgozó parasztsága derűs nap- ütésben várhatta a meszestelepi épnevelőket. Már jó! ismerik őket todán, mert többször voltak már faluban és a dolgozó parasztok agyon megszerették a bányászo- at. Vidám munkásindulók pattogó temére ugráltak le a gépkocsiról a épnevelők. Kántor elvtárs gyorsan Itézkedett. — Bodzái' elvtárs te Itt tartasz isgyűlést, Györkő Antalné te ott a askerítéses háznál — mutat a 'raplomon túl —- Bognár elvtárs te z iskola melletti házban. A többiek edig menjenek házról házra és azokkal beszéljenek, akik nem tud­nak a kisgyűléser. résztvenni. Kánfór elvtárs köré gyűltek össze a leg­többen a köz­ségháza udvarán. Mindenki figye­lemmel kíséri szavait a munkás­paraszt szövetség megszilárdulásá­ról. — Ez mind szép és hasznos — kezdi meg a vitát egy nagy baju­szos magyar —, de hogyan állunk a szövetkezettel. — Nézze bátyámuram — szól is­mét Kántor elvtárs —, nem kény­szer a palacsinta evés, csak jó. így tudunk majd olcsóbbat, többet és jobbat termelni. A vitába bekapcsolódik a szom­széd falu gazdajegyzője is és ki­fejti véleményét. Bizony nagyon fontos, hogy többet, jobbat és olcsóbbat termel­jünk. Amit mi egyénileg termelünk, az a világpiachoz viszonyítva ke­vés, rossz és drága. — Ugv van — veszi át a szót ismét Kántor elvtárs. — Emlékez­zenek csak a bolettára. Miért volt ez? Azért, mert keveset és drágán termeltünk és nem tudtuk eladni. Még nyolc pengőért sem kellett a kutyának sem .a búza. Az állam vásárolta fel ráfizetéssel és persze ezt a veszteséget a másik dolgozó­kon, az ipari munkásokon vasalta be. Ebben a kérdésben valamennyien egyet értenek egy gazda kivételé­vel, aki csöndesen elódalgott. — Ez a falu egyik kulákja mutat utána a kisbiró. — Ez szíve­sebben látná a bolettát, mint a de­mokráciát. De az ő napsugaruk már leáldozott... A kisgyűlés után a községi kul- túrházban jöttek össze a falu dol­gozó parasztjai. Nagy tetszéssel mu­tatták be az ..Ezred fia” című pom­pás szovjet filmet. Az előadás után újból vitázó cso­portok alakultak. Dicsérték a fil­met és lelkesedéssel beszéltek a szovjet emberekről. Boda község dolgozó parasztsága szívébe zárta a bányász népnevelő­ket. Tudják, hogy rajtuk keresztül a Párt. szóit hozzájuk és amit mond­tak, az a falu felemelkedését szol­gálja. Ösztöndíj az egyetemistáknak A népi demokrácia mindenkinek ad ösztöndíjat, aki rászórni és szor­galmas. Elsősorban munkások és parasztok egyetemre beira.tkozó gyermekei kapnak ösztöndíjat, de kisemberek és értelmiségiek embe­rei is nyugodtan adhatják be kér­vényeiket. Az ösztöndíjaknak négy fokozatuk van: az első fokozatban évi 600 forint, a másodikban ezer forint, a harmadikban kétezer fo­rint, a negyedikben négyezer forint. Százszázalékos a szaporulat I IVeiíhoffer György kutak hatforintos kérvénnyel sem futott he a mohácsi szövetkezetbe Jó kezekben a termánybegyűffés Nézik az előttük lévő kérvényt. Elő- zör mindnyájan elnevették magukat, imikor meglátták rajta a hatforintos télyeget. Az első pillanatban nem tud- ák, hogy kiről van szó _ s a nevetés után megsajnálták az ille- 8t, aki „G forintos bélyeggel ellátott" térvényen kérte felvételét a mohácsi öldmívesszővetkezetbe. — Szegény ember, a múltban meg- zokta, hogy mindenre legfontosabb a €yeg — szólalt meg először Pécsi áihály a szövetkezet igazgatósági el- •őke. Közben azonban megnézik az alá- rást is és Haramza elvtárs mérgesen sapja le az asztalra a kérvényt. — Szegény ember! Ez? — mondja Kérgesen. Nézzétek azt írja magáról, iogy középparaszt, aki „munkálkodni” •kar a szövetkezetben. Haramza elvtárs egyre jobban fel-) •áborodik „a szövetkezet tisztasága el- i en” elkövetett merénylet felett. De) keg is van minden oka rá. Iiogy is ne ? •olna mérges, mikor a hatforintos kér- ? tény írója nem más, mint VVeithoffer ? György, aid vflágéletében J Mások munkaerejének} _ Er mt m„ - • r rn ez ez 1 ^ i c " m.n íaavii !• Körülbelül ez a beszélgelés zajlott le a mohácsi földmivesszövetke- zet irodájában, amikor a posta kikéz­besítette Weithoffér György azóta már csak „hatforintos kérvénynek” nevezett levélét. Most ismét itt üiünk a szövetkezet irodájában és a tagtoborzás eredmé­nyeiről beszélgetünk. — Azóla a közgyűlés óta — mondja Pécsi Mihály — melyen elhatároztuk a tagtoborzást a tegnapi napig ponto­san megkétszereződött a tagság lét­száma. Ma azonban ismét jelentkeztek ketten, úgyhogy már fúl vagyunk a százszázalékos szaporulaton. — Csak a sertés-lőrzstenyészetünk is így szaporodna — szól közbe elmo­solyodva Haramza József elvtárs. — Na, azért arról se panaszkodha­tunk — mondja Varga elvtárs. ö is mosolyog, de ismét elkomolyodik. — Szép az eredmény, amit elértünk —- mondja —, de még nem lehetünk vele megelégedve. Tovább kell halad­nunk az úton. Es minden szövetkezeti tagnak példát kell vennie Heréb elv- társtól, aki több mint 30 új tagot szer­vezett be. Valóban példát lehet vetmi Heréb Já­nostól, aki a szövetkezet termelési fe­lelőse, nemcsak a mohácsi szövetkezeti tagoknak, hanem a többi szövetkezetek termelési felelőseinek is. A termelési feleló's egyike azoknak, akik a legtöbb parasztemberrel tárgyalnak. Ö köti meg a szerződéseket a nem szövetkezeti ta­gokkal is és ilyenkor alkalma nyílik el­beszélgetni a gazdákkal és rámutatni a szövetkezet előnyeire. — E! keli érni, hogy Mohácson is szövetkezeti tag legyen minden dolgo­zó paraszt! — mondja végezetül Var­ga elvtárs. S a komoly parasztfejek helyeslőleg bólintanak rá igent. MOST PEDIG K.EZDJÖK... Szabó Pálnak, a „Talpalatnyi föld” írójának a könyvnapon új műve jelent meg „Isten malmai” címmel. Ebből kö­zöljük az alábbi részletet. Emberek, álljon elő az az ember, akinek én valamikor valamijét elloptam. Álljon ide elébem, az­tán vágjon ide a pofámba, ni! így nem lehet többé velem beszélni elvtársak, de egyetlen szegény em­berrel sem lehet így beszélni elvtársak! így nem tu­dunk előre jutni, elvtársak.- Htfliü! cUíAi's! Szili... elvtárs! — hüle­deznek némelyek s bámulnak Bírtalanra. Egyik így bámul, a másik amúgy, de vannak, akik jobban megérzik, hogy ezt a szót tulajdonképen nem is Bír- — Ez az ember ma is állandóan ? tálán mondta. Hanem a keserves paraszti szegénység, ’égy-öt munkást zsákmányol ki — ?a levegő, a fák, a bezúzott ablakok, a vedlett falak, IJondja Varga János elvtárs, a szövet- y megholt katonák, elbitangolt jószágok, síró árvák, ^Zet ügyvezetője. ^zsákmányolásából élt. Es most be; kar furakodni a szövetkezetbe. — Ez akar szövetkezeti tag lenni? i - folytatja percről-percre mérgeséb­en —, aki két teherautót szerzett \ 'gyetlcn építkezésnél, melynél vállalko- ' té volt, azzal, hogy becsapta, megkáro- 'itotta a munkásokat. dát Détdunántúlon. Nem volt egye­dülálló eset például a tolnamegyei, döbröközi Szili István kulák ter­mény-kereskedő esete sem, aki a tör­vényes határidőn túl is fizetetett prémiumot, — természetesen kizáró­lag kulákoknak. M íg a magángyííjtőkereskedők nagyrészének tevékenységét a fentiek jellemezték, addig a szövet­kezeti terménygyűjtésről elmondhat­juk azt, hogy az várakozáson felül jól sikerült. Most folynak országszerte, így Déldunántúlon is a terménygyűj­téssel megbízott szövetkezetek és a még megmaradt magángyűjtők leszA- moltatásai. A gazdasági év lezárulá­sával, most számolnak el végleg a kötött vonaton begyűjtött gabonáról és ennek az elszámolásnak adatai igen érdekes tanulságokat rejtenek magukban. Az elszámolásnál, mely nagyjából már be is fejeződött, megállapítást nyert, hogy például a baranyamegyei szövetkezetek 0.3 százalékos hiánnyal számoltak el. Érdemes összehasonlíta­nunk ezt a számot az 1947—48-as gazdasági év adataival, — amikor a begyűjtést csaknem kizárólag magán- kereskedők végezték — és a most le­zárult gazdasági évben a még műkö­dött magánkereskedők adataival. A 47—48-as gazdasági évben a hiány- százalék 2—2.5 volt, a jelenlegi év­ben 1—1.5 százalék között mozgott a magánkereskedők hiányszázaléka. Ezekből a számokból is kitűnik, hogy a kampány- megindulásakor annyit kifogásolt szövetkezetek sokkal job­ban megállták helyüket szakszem­pontból is a gabonagyüjtésben, mint a magánkereskedők. És ha meggon­doljuk, hogy itt már egy tized száza­lék is vagóntételeket jelent, akkor tisztán láthatjuk, hogy- nemcsak po­litikai, de nemzetgazdasági szempont­ból is milyen hatalmas eredményeket értek el jól dolgozó szövetkezeteink. E zek az eredmények természete­sen nem jelentik azt, hogy min­den szövetkezetünknél kitűnően men­nek a dolgok. S amikor azt mondjuk, hogy a szövetkezetek túlnyomó több­ségénél nem voltak nagyobb hibák, ugyanakkor meg kell mondanunk, hogy voltak szövetkezetek, amelyek nem végezték kifogástalanul munká­jukat. Ezeknél a szövetkezeteknél a hiba eredendő oka az volt, hogy hely­telenül nem dolgozó parasztot állítot­tak be terményfelvásárlónak, hanem bedőltek a kulák hízelgésének és en­gedélyétől megfosztott, régi termény- kereskedőt alkalmaztak bevásárló szakértőként. Az ellenség így a szö­vetkezeten belül folytatta ugyanazt a munkát, amit azelőtt mint magánke­reskedő megszokott. A megkezdett útSn tovább kell ha­ladnunk és a SZÜVOSz azon van, hogy tovább fejlessze az elért ered­ményeket. A fejlődés két vonalon ha­lad tovább. Először is az 1949—50-es gazdasági évben százszázalékig a szö­vetkezetek kezére bízzuk a termény- begyűjtést. Másodszor pedig a szö­vetkezeteknél alkalmazott régi ter­ménykereskedők közül az osztály- egy csomóba. Tüntetőleg. Papp Sándor nem tud mást ^idegeneket kicseréljük a dolgozó pa- mit csinálni a kavargásban, megolvassa az embere- f rasztság köréből toborzott termény- ket, hogy hányán vannak. Negyvenegy, negyvenkettő. J szakértőkkel. A SZÜVOSz megvizs- negyvenhárom, negyvennégy... és egyszerre na gyón Jgálta az összes szövetkezeti termény- szeretne valamit mondani! Ö se beszélt még egyszerre ? bevásárlót s ennek folyamán a régi három embernek, ö eddig csak beszélgetett, nem ? kereskedökből lett terményszakértők mondja az se rossz de beszelni, beszelni. ? több, mint felét elbocsátották. A sző­— Tisztelt Polgártársak... — kezdi így, ahogy \ 9 .. . , .. v«,* legutoljára hallotta egy képviselőjelölttől — vagyunk JÍ vetkezeti teiményfelvá á ­t_ ? már nem találunk kulákokat, osztály­ra ? id' (B. I.) Az egész reakció városon és falun felhördült tavaly ilyenkor, amikor nyilvánvalóvá vált, hogy az 1948—49-es gazdasági évben a ter­ménybegyűjtés zömét szövetkezetek fogják elvégezni. Az egész reakció azt bizonygatta, hogy a terményke­reskedelem, a gabonával való bánás olyan szakértelmet követel, melyet csak hosszú évek, sőt évtizedek gya­korlata biztosíthat. Közellátásunk ve szélyeztetéséről prédikáltak azok. akik ha módjukban állott volna, min­dent elkövettek volna arra, hogy meg­akadályozzák közellátásunk zavarta lanságát. Az ipari munkásság érdekeit féltették azok, akik máskor mindig csak gyűlölettől eltelve tudtak be­szélni a munkásosztályról. A lóláb azonban mint minden esetben, itt is kilógott. Nyilván­való volt, hogy azoknak, akik a köz­ellátás zavartalanságáért „aggódnak“, nem a munkásosztály és a falusi el­látatlanok kenyere okoz álmatlan éj­szakákat, hanem a régi „szakembe­rek“, a régi terménygyűjtők kiesése fáj. És ez a természetes is, természe­tes, hogy a reakció fájlalja a régi terménygyüjtők kikapcsolását, hisz ezek addig túlnyomó részükben a falu kapitalista elemeiből, a kulákság köréből kerültek ki. Közismert tény az. hogy a terménykereskedelem foly­tatásához a múltban komoly töke kellett, mellyel a falun csaknem ki zárólag kulákok rendelkeztek. A Putura terménykereskedői garni­túrájában csaknem kizárólag kulák- terményeseket lehetett találni és eze­ket a terménykereskedőket vette óz. a felszabadulás után ,a MSzK is. Az 1947—48-as gazdasági évben még a MOSzK is csaknem kizárólag a régi terménykereskedőkkel dolgozott, fe­hér holló volt az olyan szövetkezet, amelyik belekapcsolódott a termény- felvásárlásba. A fordulatot ezen a té­ren is az 1948—49. gazdasági év hoz­ta meg. Ebben a gazdasági évben Baranya megyében például a kijelölt összes terménygyüjtőnek 92 százalé­ka volt a szövetkezet és csak a ma­radék 8 százalék volt magánkeres­kedő. Ezeknek a magánkereskedőknek egy része is elhullott a kampány fo tvamán, egy részükről már a begyűj tés első heteiben megvonta az Orszá,- gos Közellátási Hivatal a gyűjtési en­gedélyt. Azoktól, akik nem látták meg, hogy milyen változások történ­tek hazánkban az utóbbi években s azt hitték, hogy munkájukat tovább lehet folytatni a régi módszerek sze­rint. Ezt a tégi típusú „munkát“ két dolog jellemezte: az egyik a dolgozó parasztság becsapása, megkárosítása a mérésnél, a , fajsúiyozásnál. meg rövidítése a jogtalan levonásokkal, a másik a dolgozók államának becsa­pása volt. Erre bőven találunk pél­itt, másmilyen pártiak is a faluban, nemcsak kom- . munisták, mi több, vagyunk pártonkívüliek is, de ? idegeneket, hanem csak dolgozo pa- most nem arról van szó, hogy ilyen vagy olyan párt- ? rasztokat. és dolgozó kisembereket, ba tartozik az ember. Most csak arról van szó, hogy J akik eddigi munkájukkal már bebizo- rendezni kell a falut, mert másként eszi a fene az egé­szet. Köszönöm szépen, hogy meghallgattak... —! Annyira elérzékenyült saját hangjától, hogy nem tu-. dott volna többet mondani egy árva szót sem. Zoko- t gás fojtogatta a torkát. 0 kevésbbé indulatosan, de annál ha- ( ^rozottabban beszél. — Azt írja magáról, hogy kőzéppa-1 sszt. Persze földje „csak” 20 hold kő- J van, de azt elhallgatja, hogy két, szóval a történelem. Csend van pillanatig. De néhány ember megmozdul, előretör, szinte szétontja a töb­bieket: Bokor András, Bondár Viktor, Katica Kovács, Villás Mihály. — Kiverjük ezeket innen? — kérdezi Bondár Viktor (aki nagybérlő volt Várad alatt) s hol Mézeire néz, hol Bírtalanra, majd Papp Sándorra. r- \ Mezei elneveti magát kicsit fanyarogvh, nem 1(Vt h°Sy pücsi'* „* ’ . .7' jól indult a dolog, másként kellett volna. Majd csak i , ’ ^erncr János az o lovaival neiu • kimásznak belőle, ha már belégabalyodtak. “igoznak, akkor is ha saját nevük van d —Hát akkor beszélgessünk csak tovább, embe- kocsitáblán. \rek! Először is tisztázzuk, hogy mi is van máma Nem kartársak _ emeli fel a ,tulajdonkcpen? Mától kezdve ebben a faluban, ame­•angu t __ azt hiszem mindnyájunk-!,íyifcen keresztül mentek az oroszok, demokrácia van. " ‘ “A demokrácia azt jelenti, hogy mienk, parasztoké a hatalom. A hatalom viszont nem azt jelenti,' hogy verjük be egymás fejét, hogy aki erősebb, az a ha­.... v.».B ----- --- italmasabb, ámbár, ha erre kerülne a sor... — s ezt ! P ultunk. Akkor már tisztán láttuK, -:ordul mondta, fenyegetőn. — Szóval van mire pa~ csak dolgozó parasztokra van i aroljuk az erőnket. Rendbe kell hozni a falut. Es '^kségflnk, liát most se leszünk haj- irendbe is hozzuk. És ebben a munkában pedig segi- a számok kedvein ilyeneket be- r leni kell mindenkinek, ha tetszik valakinek, ha nem nyitották, hogy hajlandók és tudnak is a dolgozó parasztság érdekében működni. Ugyanakkor, amikor az osz­tályidegen és nem a dolgozó paraszt­ság érdekeit képviselő szakértők le­váltása végbement, gondoskodás tör­'®k az a véleménye, hogy nem ilyen i '^vetkezeti tagokra van nekünk szűk-1 fsfink. Mi elég későn, csak 48-ban "gedni. ükkor in»r a kommunisták odahúződtak At emberek, nem mondtak erre se jót, se rosszat. A fal mellé álltak, aztán megrázkódtak, hideg? térit arról, hogy megfelelő tanfolya van itt nagyon. Egyenként kezdtek szállingózni. Csak?mokon alapos kiképzéssel új erőket a kommunisták maradtak itt, akik immár nyíltan? neveljenek a dolgozó parasztság kő- színt vallottak az ittmaradással. Meg aztán persze,?réből. Me''HaS-nSanajáÍták sorba az irodákat, sehol egy? A* /' teménybegyöjté«! rendelet tenyérnyi ablak, sehol egy ép bútordarab, hol isi ™al !no?jclent es ha részletei­kezdjék, mint is kezdjék? iben méS nom 1S> de nagyvonásokban — Kezdjük azon, — viszi a sarokba Mezei Bér-imár ismeretes falvakban is. A falu talant, — hogy nagyon rosszul beszéltél elvtárs. Azi dolgozó parasztsága már látja, hogy elvtárs megszólítási nem szabad használni, csak ha' a rendelet a kis- és középparasztok magunk között vagyunk. Különben én akkor se mon-f érdekeit tekinti szem előtt és a tér­ítőm, éppen ezért ne vegyétek zokon. Jhek zömét a kulákokra hárítja. Az, — De mikor olyan jólesik mondani! — Majd megszokod. Hallgatni is tudni kell. — Hát persze ... — Most pedig ... kezdjük tán evvel az ablakkal Üvegről persze, szó sem lehet. — Nem baj. Papír van s a papírt belemártjuk olajba... olaj is van. Én az ablakokat vállalom. — Helyes, én meg nézem hát ezt a dobost — s megyen ki. ihogy a begyűjtést százszázalékig a ^ szövetkezetekre bízzuk és a szövet- f kezetekben terményszakértőként túl- ► nyomórészben dolgozó parasztokat ál- * Htunk, biztosíték arra, hogy a dolgo- [zó parasztság érdekei neesak a ren­delet paragrafusaiban, hanem a való életben is érvényesülni fognak.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom