Dunántúli Napló, 1949. június (6. évfolyam, 126-149. szám)

1949-06-11 / 134. szám

m június & sápié Újabb autobuszkörjárat indul A TettyeJíörnyéki és a Szabadság-utcától nyugatra elterülő városrészek lakóit kapcsolják be a forgalomba A Széchenyi-tér és s MÄlT bérház kizőtti útvonalon nemrégiben auto- tajszjáraíot indítottak. Ezt a járatot iéfcfótől kezdve kiegészítik és szerre, ithben kapcsolják be a város közle­kedési hálózatába. Pénteken déleiéit ■észtvetlünk az az új Járat próbaútján, A Sséchenyi-tésrtöl indultunk fél 11 ínkor és az Izgalmasok utcáján, Rá- :&cb és Szabadság úton át. befordul­tuk a József Attila utcába, a Hul- únfüidö elágazása után, az Aidjnger :teo6, majd a Tompa Mihály utca tórát vertük fel. Portalanítani kell as utcákat A porfelhők az utóbbi keskeny utca lyjtott ablakain begomolyogtak a Ig­ákba. az ajtókon keresztül pedig a hdai tartózkodók menekültek ijedten legközelebbi házba. Ezért sürgésen legjegyezzük, hogy a város műszaki gyosztálya által egyes utcák olajjal történő por­talanítására tett ígéret beváltását időszerűnek tartjuk. iasonW a helyzet a Mártírok útján *■ A1 főpályaudvar érin lésével a Va- út utca félé vettünk irányt átdö- ogve a Itónm-térea. Szándékosan asznál tűk az „átdöcögés" szót, mert Mártírok útja és a Lenin-tér útteste lehető legrosszabb állapotban van, tárcsák a Vasút utca. Essüpkhe sem A hogy az állomás-épület előtti tér­ig és a Vasút utó hepe-hupjaiért a Áros vezetőségét hibáztassuk, mert jól adjuk. hogy azokért a MÁV felelős, melyhez a város vezetősége eddig asztalon Intézte az átíratok tucatjait z út és a tér megjavítása ügyében- Mártírok útját azonban sürgősen seg ken javíttatnia a város vezető­A mozik mai műsora HPOLIiO Jani us 9— 29-ijs; nyári szünet URANIA Johann Strauss víjághirfi ope­rettje Denevér (Fledermaus) SZÍNES FILM Bolváry Géza rendezése. Előadások * és 8 órakor. P A B K Johann Strauss vilAghfrfi ope­rettje Denevér fFledermaus) SZÍNES FILM Bolváry Géza rendezése. Előadások 7 és 9 órakor Szépiáé mrtt* a * árai eKadés * kertben] HERMÁK* össztánc R Munkáfihasxinóban MA jégének. Az autóbusz ezután a Bajcsy Zsilinszky utcán, majd a Rákóczi úton át az Irányi ttániel-téren és Majo- rossy Imre utcán át a Tettye alá, a végállomáshoz érkeztünk. Elkészült a 20-ik autóbusz Elmondhatjuk a járatról, hogy úgy a Tettye körüli, mint a Szabadság utcától nyugatra elterülő városzrésze- ket bekapcsolja a város életébe. Úgy tervezik. hogy a Járatokat a végállomásról fél és egész óránként indítják. A Vasút utcán áthaladó kocsinak csat­lakozása lesz a temető felé és Pées- szabolcs felé. Viszont az állomásról podgyászaikkal a Tettye alatti város­rész felé igyekvők .1.20,Ft-ért és ké­nyelmesen juthatnák el céljukhoz. Az új járat beállítását a 20. számú autóbusz elkészülése tette lehetővé, amelyet csendben adtak át a forga­lomnak. A „18“ és „19“ jelzést fenn­tartják annak a két autóbusznak, mely a „Gero“ és „Rákosi“-buszokhoz hasonló remek kivitelben augusztus 1-re lesz készen. “Xif fajZ (L o/uul ő tztíjzlő ? Túlteljesítik a normát és jő eredményeket érnek el az anyagcsökkentésben a HAMERU-GY^ RRTnÁniht „írja meg elvtárs 1” Ez a két. felszólalás az újhegyi, párt napon hangzott eh de hasonló nem egy akadt másutt is. Nem túl zds, ha azt állítjuk: ez a hangulat általánossá lett, a választási munka óta üzemeinkben. Felállt, az újhegyi falujárók vese- tője, Czárt elvtdrs: „Elvtársam, a választási, munkában sokat jártunk falura. Olyanok közt. akiket annak­idején Barankovicsck annyira be­csaptak. Azt mondták a falusi dol­gozók, majd meglátják, hogy most a választás után mi is így csinál lutik-e, otthagyjuk-e őket, Mi meg­ígértük, hogy sűrűn meglátogatjuk őket. De most kevés a jármű, azt. kérjük: adjanak az elvtársak jár­művet, hadd menjünk ki legalább most, vasárnap. Addig is, míg ki nőm. jutunk, írják meg, élvtárs, hogy nem felejtkezünk mag róluk.“ Aztán. Lajtai elvtárs is elmondta, hogy a falujárás, a dolgozó ptaraszt. ság közt. végzett, fel,világosító mun­ka olyan népszerű, hogy szinte ve­szekszenek: ki menjen ki. A városi pártbizottság valamelyik pártnapra kiadta: kérdezzék meg, ki akar menni falujárásra vasárnap, mprt kell ISO ember, — jelentkezett rtí , több, mint 400. Nem csoda, hogy nehézségek vannak a. jármüvekké),. De addig is, amíg derék falujáró elvtársaink, akik egyetlen vasár­napjukat is pártmunkára, fordítják, kijutnak a községbe, addig is meg­írjuk: nem hagyták cserben a falu népét. Nem azért, kommunisták, hogy az adott, szót megszegjék, ,hogy kötelességükről megfeledkez­zenek. Tie megírunk hozzá még mást is. Azt, hogy a falu dolgozói ne higy- jék és persze már nem is hiszik, hogy csak akkor dolgozik értük a a. munkásosztály, ha, falura, megy. A munkások itt benn is értük küz­denek, munkahelyen, és azután, ha esztergálnak, szenet, bányásznak, vagy ha szemináriumon a politikai vezetés tudományát tanulják. Tép­tük dolgoznak és hogy jól végzik kötelességüket, arra bizonyíték ez a négy és fél, esztendő, ennyi sok nagy sikerünk, amit az ő vezeték síikkel harcoltunk ki. „Ezen brigád tagjai úgy minőségi, mint az anyagcsökkentés terén mun­kájukkal a legjobb eredményt érték et“ — olvasható a falon függő jelen­tésből a Hamerli kesztyűgyár bejára­tánál. Ahogy a terembe lépünk, rögtön szembetűnik a piros vámdojzászló, ami a jó munka dicséretét hirdeti. A zászló körül négy asszony dolgozik, fürge mozdulatokkal varrják a kesz­tyűket —• Bizony meg kellett dolgozni a győzelemért — mondja Géczi. elvtárs­im, a „Lasch“-brigád vezetője és büszkén mutat a győzelmet jelentő zászlóra. Szemükben megcsillan az elsőség büszke öröme, amint a zász­lóra tekintenek, jó munkájúk ered­ménye, amit. az anyagosökkentés te­rén értek el a többi varróbrigádot megelőzve. — A brigád 12 főből áll — kapcso­lódik a beszélgetésbe Hillebrandtné, aki szintén brigádtag. — Miudany- nyian megdolgoztunk a kitüntetésért. A „Lasch“-brigád volt a legered­ményesebb a gyárban működő többi btjgád között az anyagcsökkentés te­rén, mert az egy pár kesztyű meg- varrásához előirányzott 30 méter cér­nából csak 23 métert használtak fel ée minőségileg is jobb eredményt ér­tek el, mint a múltban. A brigád a jövő hónapban is szeretné megtartani a vándorzásziót. Fogadkozik is a bri­gád minden tagja, hogy övék lesz a győzelem. — Minden igyekezetünkkel azon leszünk, hogy továbbra is a zászló nálunk legyen — mondja Fridi elv. társnő —, aki gyorsan illeszti össze a kesztyűk ujjait, mert amint, mond­ja» A normát az egész brigád 104 százalékra teljesíti. — Pista, vigyázz, ue lép] rá. mert minden darabra szükség van -r hang­zik fel a figyelmeztetés a gyár sza­bászra üholyében és Kóta elvtars óva­tosan felemeli a földre ejtett bőrda- raíot. Az asztalokon nagy halomban hevernek a különböző bőrökből ki­szabott kesztyűk. Kótai elvtárs az egyik asztal mellett fürge mozdula­tokkal méregeti a bördarabot és né­zegeti, hogyan lehetne kiszabni belő­le egy kesztyűt Munkálkodása siker­rel jár és örömmel mondja társainak: -r- Megint sikerült. Sokszor hangzott el ez a két szó az elmúlt hónapban, amig a Kótai­MUNKASOK! ÉRTELMISÉGIEK! Folyó hő 12-én, vasárnap <j« *• I® órakor a DR. DOKTOR SÁN­DOR KULTÜRHAZ udvarán, az MDP, a Szakszervezetek Orszá­gos Tanácsa Baranya vtn. megyei titkársága, valamint a Magyar- Szovjet Társaság NAGYGYŰLÉST tart. — A nagygyűlés keretében GALLO ERKÖ «Ívtárs, a Nyomda- és Papíripari Dolgozók Szakszervezetének főtitkára Vt előadást: „A SZOVJET SZAKSZERVEZETEK 10. KONGRESSZU­SA ÉS SZOVJETUNJOBEU TAPASZ TALATAT címmel A nagygyűlésre szeretettel hívunk minden dolgozót! ^igvar Dolgozók Pártja Szakszervezetek Országos Tanácsa Városi Bizottsága Baranya vm. megyei titkársága brigád első l^fct a szabászmühely töb- bi brigádja, között — IS agy harc folyt az elsőségért — mondja Gadó István, aki lelkes munkájával sokban hozzájárult a nagy eredményhez. Mindegyik brigádtag lelkesedéssel beszél a, múlt hónap csatájáról, mert ez az első eset hogy elsők lettek. Közös munkával sikerűit elérni az if­júságból álló Kótai brigádnak az .elő­irányzott anyagot bárom százalék­kal lecsökkenteni, a,mi igen jelentős eredmény. De nemcsak hogy vigyáz­nak a szabásnál, hogy a bőrt legjob­ban kihasználják, hanem összegyűj­tik az összes használható bőrdarabo. kát és azokat íb felhasználják akesz- tyüvarrásnál. v A verseny tovább folyik a gyárban és izgatottan tárgyalják a brigád­tagok, hogy kié lesz legközelebb a vándorzászló. Az elóirányzottnál tobh „saját ház41 épül a bányavidéken A közelmúltban megindított „saját, ház“ építési akció iránt mind nagyobb az érdeklődés. A „saját házat" az ál­lam építteti fel, a tulajdonos pedig mint­egy 25 éven keresztül havi részletek­ben fizeti ki a ház árát az államnak. Az akció keretében elsősorban az él- munkások, . spkgyennekes családok építtethetnek házat. Az akció szervezői június folyamán a ' „saját 'ház” típus­terveit bemutatják a dolgozóknak. Elő­reláthatólag egy típus „saját ház” 20 —30 ezer forintba kerül. ÜNNEPÉLYESEN FOGADJÁK KI ÜDÜLŐ-SZÁLLÓBA BEUTALT MUNKÁSOKAT Vasárnap érkezik a mecseki Üdülő­szállóba 80 beutalt munkás és ezzel a munkásság végleg birtokába veszi a Mecsek legkorszerűbb és legszebb üdülőjét. A 80 munkás megérkezésével kapcsolatban Pécs dolgozót hétfőn, IR- án délután ünnepélyes fogadtatást ren­deznek. A fogadtatáson résztvesz Aczél György elrtárs, a Magyar Dol­gozók Pártja baranyamegyei titkára, dr. Tamás György« elvtárs, az orszá­gos fürdőügyi központ vezetője, a vá­ros és megye közigazgatási és pojiti« kai vezetői, a pécsi üzemek munkásai és a szakszervezetek kiküldöttel. Az ünnepélyes logadtatás után. a bá­nyász-zenekar, a VAOSz énekkara, a Vasutas-tánccsoport és számos más szereplő részvételével kultúrműsor! rendeznek. A hétfői fogadtatást meg* előzőén vasárnap délután 6 órakor a. bányász SzlT ifjak adnak műsort as Üdülő űj vendégei tiszteletére. Befejeződött átköltöztetése a Röviden hírül adtuk már, bogy az egyesített közüzemek igazgatósága át­költözött a Zótyom utca 2. szám alá, elfoglalva azokat a helyiségeket, ame­lyeket jó néhány éven keresztül a Köz­ellátási Felügyelőség vett igénybe. — Régebben a vízmű igazgatását intézték ezekből a helyiségekből. A közüzem Igazgatósága a városi vfllamosmü álla­mosítása után ki kellett, hogy költöz­zék. A régi helyiségeket most teljesen és Pécs városához méltó módon karba- hclyezték. Falakat, ajtókat átfestették, a pénztárat folyosón helyezték el egy üvegfal mögött a Közüzem Zólyom-ufcába A költözködés már az év elején mejj* kezdődött, a vízmű műhelyeinek a szomszédos régi gyárépületben való el­helyezésével. Ugyanitt kapott elhelye­zést a város köztisztasági üzeme is. —• Tillai elvtárs, munkás aligazgató kíséretében megtekintettük az igazga­tóság elhelyezését és megállapítottuk, hogy az mintaszerűnek mondható, kg- ajtókra a napokban szerelik f^l a táb­lákat, bogy a közönség könnyedén megtaláljon minden irodát. A közüzenj Igazgatóágának négy telefon fővonala és 10 mellékállomása van. ff Á dolgozó nép rendjét védjük" . Tíz perc az Agoston-téri rendőrőrsön h;-_pmfitnáirara mm r régóta halogattam, Az első Érkötési bi^pngitvájrgra mm tzök- ségern. Már régóta halogattam, mert emlékeztem még a múltról, hogy mennyi szaladgálással járt annak ide­jén ennek a megszerzése. Most már azonban nem halaszlhattam tovább. Annyit tudtam, hogy űrlapot rendsze­resítettek erre a célra. Megvettem hát egget és ezzel felszerelve léptem be az. Agoston-téri rendőrőrsre. Tíz percet töltöttem az őrszobán, ebbe beleszá­mítva a léprsőn való felmenést if, a tíz perc a következőképpen telt el. percben belépek a ka­pun, lassan megyek fél­teié a lépcsőháziján, ar. első emeletre. A lépcsőház falán fel­tűnik egy részlet: hatalmas Lenin, Sztálin és Rákosi képek néznek rám ízléses keretből. Aztán belépek a őr- szobára, ahol az első perc hátralévő része még eltelik azzal, hogs1 előadom jövetelem okát Szabadi János főtörzs­őrmester bajtársnak, az őrsparancs­noknak. A második és harmadik percben az őrsparancsnok a kérelmet vizsgálja és ezalatt időm van szétnézni a szobában. Neon tudtam hirlelenében, hogy mit is nézzek meg. a főfalon levő ólomkrls- tályból összeállított gyönyörű Kossuth- címert, mely alatt üveglapon tükröző betűkkel van felírva: .Éljen a Párt“ vagy szemben a legénységi ágyak felelt kivilágítható rendőreimért, „A dolgozó nép rendjét védjük” felírással. 8 negyedik | perc még mindig ér­iéi telik el. Nézem a gyönyörű dekorációt, a felírásokat, Lenin. Sztálin, Rákosi. Kossuth, Táncsics, Kádár képeket, melyek szép keretben, ízlésesen ethe- Ivezve díszítik a falakat, egy nagyon szép táblán Ady: Csillagok eúUaga c. Ez azonban versét, egy másikon * „Rendör-tízpa- rancsolatot“ a vidám, élénk, kifejező­en dekorált faliújságot. Az ötödik percben veszem észre, hogy Szabadi bajtárs már készen van a munkájával, de nem szól, hagy gyö­nyörködni. Már * hatodik pweien járunk, amikor önkéntelenül is kisza­lad a számon sz 'elismerés: Hát ez gyönyörű. Erre már Pálinkás szakaszvezető bajtárs is felfigyel. — Tetszik elvtárs? — kérdi vá­rakozással. Később kiderül, hogy ő az őrs versenyfelelőse és a deko­rációt is ö irányítja. már belenyulik a hetedik percbe, ami­kor is Pálinkás elv­társ, aki most pihenőben van, kér­désemre elmondja, hogy az összes pécsi őrsök versenyben vannak egymással. A versenyt a vasúti és az Agoston-téri őrsök egyszerre indították el és pontjai között a fegyelem, a szolgálat pontos és lelkiismeretes ellátása a politikai és szakmai képzés mellett igen nagy súllyal szerepel a dekorálás. A nyolcadik percben Pálinkás bajtárs még elmeséli, hogy nézett ki az őrs régebben. A villanydró- tok mindenfele lógtak, mert nem voltak beépitve a falba és a búto­rok is kopottan, foltosán fogadták a látogatót. Ma ez már csak em­lék, minden ragyogóan tisztán, újrafestve csillog. a saját, erőnkből, a saját leleményessé­günkből — mondja a kilencedik percben Pálinkás elv­társ. És mindez Még ugyanebben a percben né­hány szó a munkájukról. Az együk; legnagyobb kerület az övék, ahol túlnyomórészt munkásemberek lak­nak. — Látja elvtárs — mondja Soós bajtárs — ez a tábla egész éjjel világít A ki vflági tható feliratra mutat: „A dolgozó nép rendjét védjük”. És mi azt akarjuk, hogy necsak nekünk világítson, hanem a mi munkánkon keresztül az összes dolgozónak, hogy 5 értük vagyunk, az ő rendjüket védjük. * Az órámra nézek. Már tíz perőt itt vagyok. Sietnem kell. Igen, igen» majd behozom a megcímzett borí­tékot. Hisz ez csak nekem lesz jobb. A rendőrség minden további utánjárás nélkül el fogja küldeni címemre az erkölcsi bizonyítványt. Másrészt viszont kár. Mert akkut, mikor nézhetek itt megint szén Olcsó szíVvetkesEeli szakkőnyrek A szövetkezetek vonalán eddig alfc voltak megfelelő inagyar ezakköiiy- vek. Most ezen a téren is hatalma* fejlösiéí! mutatkozik, merti a szöfvet' kezeiügyi minisztérium és a SzöVQSz lapja, & „Szövetkezet" kiadásáltwus megjje'ent a „Szövetkezetek Kiskönyv­tára ' sorozat első háTom könyve, amis követ számtalan gazdag tartal­mú gyakorlati és elméleti tudomá­nyos mű. A szövetkezetek vezetősége és tagsága a mezőgazdasági szaktu­dás L az összes gyakorlati és etaáleji 1 ismerőieket könnyen «IsajéctíQMrtJaoz i olcsó, 80 filléres köayvtfc íévéa.

Next

/
Oldalképek
Tartalom