Dunántúli Napló, 1949. május (6. évfolyam, 100-125. szám)
1949-05-11 / 108. szám
Rákosi Mátyással a boldog, erős, független Magyarországért í Virág Ferenc megyéspüspök körlevele a Népfront-választásró „Á papság szívvel-léiekkel vegyen részt a nagy újjáépítő munkában" Virág Ferenc pápai trónálló, msgyéspüspök vezetése alatt álló pécsi róm. kát. püspökség püspöki irodája körlevélben tájékoztatót idolt ki az egyházmegye papjaink és lelkészeinek az országos riasztásokkal kapcsolatban. A ájékoztató közli a magyar püspő- si kar folyó hó 5-én tartott ta- ácskozásáról kiadott püspöki (örlevelet és ehhez többek között íz alábbi megjegyzéseket és intel- íeket fűzi: Fgyelmezteti a papságot, hogy linden paonak, mint teljesjogú »agyar állampolgárnak joga vnn wlitíkai meggyőződését kialakí- j Az egyházi hatóság a most következő választáson is teljes szabadságot kiván biztosítani papjainak: szavazzanak szabadon* lelkiismeretük szerint. Ne engedjék tehát magukat félrevezetni provokatőröktőí, sem alattomos suttogó propagandától. Felhívja a papság figyelmét, hogy a magyar államhatalommal szemben vezesse őket mindenben a legteljesebb lojalitás, a törvények és a törvényes rendelkezések pontos megtartása, »ni és szavazatát meggyőződése j a rendészeti intézkedések lelkiis- zerint leadni, I meretes figyelembevételeFelhívja a papság figyelmét, hogy a püspöki kar intene ójának megfelelően, szíwel-lélekkeí vegyen részt ebben a nagy újjáépítő munkában* amely az egyház szabadságának biztosítása mellett a háború csapásaitól elpusztított hazánk felemelését, sokat szenvedett magyar népünk testi és, lelki életszínvonalának fokozatos javítását tűzi ki céljául. Kijelenti, azt is, hogy ezáltal _ munkáljuk legmegfelelőbben a| Pécsbánva telepen a közeli \ álaszía- a mindnyájunk által bőn óhajtott I sokkal kapcsolatosan kisgyülést tarlótMa SsiiriSs közlekedésügyi miniszter vasutas-postás nagygyűlése A pécsi üzletvezefőség vasutasai és postásat szerdán délután négy órakor nagygyűlést tartanak Pécsett. A nagygyűlésen Bebríts Lajos elvtárs, köxfekedésügyi miniszter mond bízódét, Aczél György elvtárs beszél sz MSP 8sszevest pártsafján csStSrlökS* Csütörtökön délután 6 órakor az MDP nagypécsi szervezete összevont pártnapot tart a Munkás Kultúrház kerihelyiségcJben (Rossz idő esetén a nagyteremben.) Aczél György elviárs, az MDP megyei titkára beszél a pécsi dolgozókhoz. S 8éjM visszatéríti a vei! BíiyászszMezsiás a Maaiíás Szeveíkezet tepirt fesfiziíeli üzleteiét külső és belső béke megvalósítását is. Az üzemek, falvak, hivatalok dolgozói bíznak Rákosi Mátyás szavában Százötvenezer ember hallgatta, kilenc millió figyelte az országban íkosi Mátyás elvtárs cclldömölki beszédét. Már csak rövid idő választ el bennünket május 15-től, a népszó,- uzás napjától. Rákosi elvtár celldömölki beszéde, —• hasonlóan az »gyedföldihez, — nem napokra és nem csak a választásokra ázol, anew, hosszú időre utat, irányt mutat. Rákosi elvtárs beszéde olyan, mint a tiszta forrás vize: erőt ad z új feladatok elvégzéséhez, ház ónk boldog jövőjének megvalósítóihoz. A pécsi dolgozók, fizikai munkások, kisemberek, értelnyUségiek, a ilvak dolgozó parasztjai valamennyien ott ültek vásárnáp este c Táti mellett vagy a rákövetkező napokban olvasgatták figyelemmel Iákosi elvtárs beszédét. Most az üzemekben, falvakon, hivatalokban Rákosi Mátyás . szállt vitatják, a celldömölki beszéd ről folyik a szó. A munkásosztály tudja kötelességét Zapádi Lajos, a Kokszművek ilgozoja éppen cigarettát sodo. igának és elégedetten néz végig 2 egyenletesre sikeredett fehér "dacskán. — Ránk vár az a feladat, 'Midja végül —, hogy az egész 0,gozó népet vezessük. Nekünk, "lakásoknak ez hatalmas felada *t jelent. A miénk a felelősség sért, hogy a gyárban rendben %jon a termelés, azért, hogy az tevés terv végrehajtása sikerüljön * azért is, hogy mindenki helyes 'ten járjon ezután velünk, munkáikkal együtt. De szívesen válniuk ezt a feladatot és a felelőseget. Mi érezzük legjobban a felséget a szavazás eredményéért mert nekünk, akik ismerjük a tepfront célkitűzéseit, ismerjük a í^oméves tervet, amelyet mi való- Wtunk meg és ismerjük az öt- J'e* tervet is, amit szintén mi fo- "tek megvalósítani, kötelességünk ,> a dolgozók minden rétegét ** világosítsuk. Vállaljuk a felelősséget: az . ság sorsát nekünk, munkások adták a kezünkbe, így az or,la3ot és a dolgozó népet semmi- te baj nem is érheti! Az óllomi ^kalmrrzotfak nagy öröme l lelkesedéssel vitatták meg v leüdömölki beszédet a pedagó- s°k és a köztisztviselők, akiket ^ mozik ma« roíísora «s~— ....................................... ^P OLbO ^****1» us fi cnalkot a Talál1 o ás az Fibán ^Elfiadásokt 5. 7, 9 órakor. J* ft ä ti I A~ vgca^m kísérlet (Chenti? und Liebe) f*?'«rep]«k Hann Ni ben p " *• «urnsbin «^^srU, tél t> fél 8 órakor ti n éé 28 *sét * H n gjzltívénatral *7 bányász család élele. »ágnak a témák (feereulők: MARIA VASOVA °ISUY BOHAC. F óa-iások: 6. 8 órckoi ez a beszéd közvetlen anyagi vonatkozásokban is érint. Dr. Baranyai Tivadar tanügyi segédtitkár, középiskolai tanár- nyilatkozatából a pedagógusok öröme tükröződik. — Tökéletesen egyetértek azzal amit Rákosi Mátyás mondott.: min den becsületes, népét szerető magyar ember a Népfrontra szavaz. Ez minden haladó ember véleménye. Bennünket, pedagógusokat különösen lelkesít, hogy a .Népfront programja teljesen a haladás Szellemében készült. — Rákosi Mátyás határozott Ígéretet tett arra, hogy a pedagógusok helyzeténél: újabb megjavítását a kormányzat programra tűzi. Az állami alkalmazottak életszínvonala, mint ahogy Rákosi Mátyás mondotta, — kissé elmaradt az általá.-. nos fejlődés mögött. Az állami tisztviselők és pedagógusok gazdasági helyzetének újbóli napirendre tűzése, természetesen nagy örömmel töltött cl bennünket. Tudjuk, hogy Rákosi Mátyás Ígérete — mint eddig minden szava — rövid időn belül valósággá fog válni Biztosak vagyunk abban, hogy a pedagógus társadalom a felé áramló megbecsülést meghálálva sikerrel végrehajtja a magyar ifjúság szocialista nevelését. A békét biztosítottuk! Keszthelyi Lajosné minden asszony és férfi nagy ügyéről, a bekérő) beszél. — Rákosi elvtájs beszédéből érlct- tem meg tisztán, milyen hatalmas győzelmét jelenti a mi lábornhknalt; a béke táborának az, hogy a nagyhatalmak megegyeztek, bizakodással nézek a jövő elé, mert ej. a megegyezés el1 oszlatja bennem és minden magyar asszonyban azokat a riasztó érzéseket, melyeket a reakció igyekezett elültetni bennünk, felakarta dúlni hitünket a jövőben egy. új háború kitörésének sokszor pontos dátumával. Most bebizonyítottuk, hogy ha a Szóvjetúnióval összefogunk, a béke tábora erősebb és Hatalmasabb, mint az imperialisták háborús uszítása. Pórul járt a reakció, ar békét biztosítottuk! Hiába beszélnek a fa u rémhírterjes2tcv A celldömölki beszédet nemcsak a városok dolgozói, haucm az egész vár. megye dolgozó parasztsága is nagy örömmel, megnyugvással fogadta. Rákosi elviárs történelmi beszéde nyomán még nagyobb bizakodássej folv; tatja a falvak népe a bő termést ígérő tavaszi munkákat. — Mindig meghallgattam és mindig jóban és jobban tetszett ar, amit Rákosi Mátyás mondott. i)e a vasárnapi beszédből az eddiginél sokkal többet. tak, amelyen a helyi szakszervezet ve zctőségén kívül megjelentek Mazár Ferenc a Népbolt munkás-vezérigazgatója, Ragoncsa Vendel a pécsi Népboltok vállalatvezetője, valamint Gregor Sándor és Lang József szakszervezeti vezetőségi tagok. A kultúrház nagytermét zsúfolásig megtöltötték a bányász- dolgozók és a városból két autóbusszal kiment népbolti dolgozok. Mazár elviárs bevezetőben vázolta a népi demokrácia eddigi eredményeit, ismertette a Népbolt hivatását, majd a kövelkcző nagyíontosságú bejelentést tette: A Népbolt nemrég saját kezelésébe vette a volt Bányászszövetkezefct is, hogy a bányászok zavartalan ellátását biztosítsa. A reakció nyugtalanságot igyekezett a dolgozók körében' előidézni, amikor azt állította, hogy a kispénzű bányászok és munkások által létrehozott szövetkezeteket minden kártalanítás nélkül veszi át az állam. A Gazdasági Főtanács a Népbolt igazgatóságának' előterjesztésére sürgősen intézkedett, hogy a bányászok és a többi dolgozók még ezen a héten a Népboif áru- dákra kiállított utalványok formájában visszakapják a pénzüket. Mazár elvtárs szavait nagy lelkesedéssel vették tudomásul a jelenlévők és a felszólalások során Szitás elvtárs köszönte meg a bányászok nevében, hogy még a felszámolások megcjléso előtt visszatéríti a Népbolt a dolgozók pénzét. Több érdekes észrevétel és kér. dés hangzóit még el az ellátásokkal kapcsolatban, amelyekre Mazár és Ragoncsa elvtársik a bányászok teljes megelégedésére adták meg a válaszokat. Tegnap értesültünk arról is, hogy intézkedés történt a Bányászszövetke- zeten kívül a Pécs-Baranyai Munkás Termefő- és Értékesítő Szövetkezet tagjai részére a befizetett üzletrészek néhány napon belüli visszafizetéséről. Kiváló munkás kiiünteJést kapott Jitlek Emil tét inzve lesi tanár Iöváfómimkás kiíön'eté-i' kapor Ji'iek Emil Pécs közszere e:b n áNő testnevelési lanára. JiUek Emil nem- ránk nézve még tetszetősebbet hallót- c,ak fcjvil6 Ianiti dc szerénv ember IniVs _ nsnndia 1 tiffríí h <1 11Y» in (P Pt- I tahi — mondja Angyal Kálmán heles fai 23 holdas középparaszf. . _ _ ...... —- A sok szép terv és egyéb beje-j nagy örömmel, de onkntt lentés közül megint csak jólesett az. Lkával fogadtam a népi demokráciánk hogy a szövetkezésre való áttérés nem magas kitüntetését, örülök, mert meg- unszotásra, hanem a megismerés alap. I fesrite': munkám elismerését látom ez- jáTt jön majd létre. Hiába beszelnek a I ze| a kitüntetesse!. De sokirányú és mi faiunkban is a renihirterjesztok, mii _ , . , , „ helesfai parasztok tudjuk, hogv ha ^rvezo munkámat csak úgy lud.am ’ 1 elvegezni, hogy kar arsatm minden alnemcsak a diákokét, hanem az üzemekben dolgozó fiatalokét is mindjobban fejlessze, erősítse és kiszélesítse a népsport egészséges kerekeit. Munis, mer: ki üátéléséről így nyilatkozik: 1 kajának etsmerése és megbecsülés' ez a kiiün elés, mely személyében az első pedagógust érir, i megyénkben. Az ^ötéves balommal készséggé) és fárad' ságol nem ismerve sietlek segítségemre. — Ezért őket is elismerés illeti és a kirn nie és cem csupán az enyém, ennek a szép eredménynek ők is részesei. - JiUek. tanáfr fáradhatatlan munkával, egy pillanatra sem lankadó .energiával és lelkesedéssel dolgozol1, és dolgozik azon, hogy fiaalságunk sportja', de Rákosi Mátyás így mondja, akkor így is lesz. -A AX’atcJikus egyháznak és a népi demokráciának találkoznia kell Dr. Kis)égi $agy Dénes egyetemi tanár az állam és az egyház örvendetes közeledését emeli ki Rákosi Mátyás beszédéből: —• Ha tudjuk azt ---mondja —, ho gv végeredményben a kereszténység is a dolgozó osztályok megmozdulása olt és egyik lényegé»' erkölcsi elve j kár a szocializmusé, a munka megbecsülése, akkor nem lehet előttünk kétséges, hogy a kereszténységnek, ne- eztesen a katolikus egyháznak és a népi dcmbokráciánafc össze kell talál- kozniök. Reméljük, hogy a megegyezés minden akadálya hamarosan cl fog tiinni az útból és bogy a katolikus, egyház, látva, a kormánynak a megegyezésre irányuló törekvéseit, [el jes egészében reszt fog venni nz i>j. I párt bnraiiyaj elftökc szorfialtrlaign jáfterv keretén belül mind nagyobbak és nagyobbak lesznek a S;*ort lehetőségei, nem kell küz- ködnünk felszerelési hiányokkal. A ba almas beruházások örömmel löi' e- nek el minden testnevelési tanárt. De ebltez az első lépés a május. 15-i dátum, amikor szavazatunkkal a Nép- fron nak adunk felhatalmazás; a terv elindKáisálioz és megvalósításához, hogy azután mi is részesei legyűrik a hatalmas munkának — fejezi be nyilatkozaté; Jfilek Emil4 MI K ÉP VISEL ŐJE L Ö L TJEI !\ K Hídvégi Tivadar, a Kisgazdapárt baranyai sinice a hazafias erek f«ifi!iésér§8 Hídvégi Tivadar alispán ,a Kisgazdaigázságoshbb társadalmi rend építésé bein ja a megyét, felvilágosítja párthíveit, az a'koíó, hazafias erűk tömörüléséről. A mindenüt; nagy helye-sYssel fogado. érvei közül mond el néhányat. — Nőm lehel vitás senki előtt — mondja. — hogy a Magyar Függetlenségi Népfront erői a ha'adást gátló, szélű 'mos páríocskákkal szemben mindenkor a lakosság többségének, a dolI gazó nép több, mint 90 százalékának érdekeit képviselték. — Egyhamar be- | látta minden, a népért harcoló politikus, hogy anvt történt az elsősorban a munkásosztály büszkeségének, dicsőséges pártjának, a Magyar Dolgozók Pártjának és ezárt a népért oly sokat szenvedett nagy vezérének, Rákosi Mátyásnak köszönhető. — A Magva- Függetlenségi Nép front pártjai között ma már nincs r,ézcleitérés a tekintő ben, hogy szüksége van-e népünknek az ö évels terv megvalósítására, valamin, a termelő munka előfeltételét képező béke biztosításáraElképzelhetetlennek tartom, hogy aki jót akar népének, de saját magának Is, az ne helyeselné a ml nemzeti egységünk programját, amelyhez a magyar társadalomnak saját érdekében kivétet nélkül csatlakoznia kell. —Nem üre- beszéddel, Ígéretekké kívánjuk meggyőzni népünket* hanem a megvalósított és a közeljövőben mr »- valósítandó eredményekkel bizonyi'juk be, hogy a nemzet erőinek egysege mit akar és milyen boldog jövő felé vezet bennünket. Azon az ólon és azokért a célokén amelyekért folytatott harcban sok kommunista mártír és nem egy öntuda os, népéért o-sz-á- lyáért harcoló kisgazdapárti paraszt is áldozta életét.