Dunántúli Napló, 1949. április (6. évfolyam, 76-99. szám)

1949-04-15 / 87. szám

©ÉR A MT öt! MAPIŐ" belső ellenség akkor válik vesze­•Irnessé, ha külföldi segítséget kap ezért különös gondot fordítsunk re, hogy minden jószándékú erőt ■yesítsünk a belső reakció leküz- ■ sére, a szocializmus építésére, •okra a nagy feladatokra, amelyek, ek megoldására a Magyar Dolgo- >k Pártja vezetésével a Független- gí Népfrontban vállalkoztunk. — Őrizzük és védjük meg a nemzet egyszer végre elnyert szabadságát és függetlenségét, minden • uszítás­sal és provokációval szemben bizto­sítsuk népünk számára az építő munkához szükséges békét. A beszéd közben lelkesen ünne­pelte a hallgatóság a béke őrét, a Szovjetuniót és a magyar nép ve­zérét,’Rákosi Mátyást. Ez az emiékünnepség figyelmeztetés is Major Tamás, a Nemzeti Szín- íz igazgatója Kossuth történelmi izedéből mondott el részleteket agy hatással. Végül Nagy Imre, országgyűlés elnöke záróbeszé­dben hangsúlyozta, hogy a nemzet elhatározása szabadsá­gának és függetlenségének meg­védésére ma szilárdabb, mint va­laha és erőnk is nagyobb ennek megvalósításához, mint bármikor. Mai hitvallásunk függetlenségünk mellett több, mint emiékünnepség, figyelmeztetés is ellenségeink, az imperialisták és mindenfajta ügynö­keik ellen. Kossuth népe új életre kelt a Duna Tisza táján, szívében azzal a szent elhatározással, hogy szabadságát és függetlenségét, épü­lő szocialista hazáját minden erővel- megvédelmezi. Nagy Imre házelnök zárószavait tomboló taps követte, majd a Szó­zat eléneklése után á Köztársasági Induló hangjai mellett hagyta el az ünneplő közönség a Nagytemplom történelmi múltú színhelyét. A köztársasági elnök és a kor­mány tagjai távozásuk előtt mele­gen búcsúzlak Révész Imre püspök­től, aki Rákosi Mátyásnak, Szakosíts Ár­pádnak, Nagy Imrének és Dobi Istvjnnk átnyújtotta a reformá­tus kollégium jubileumi emlékér­mét. A templom előtt cgybegyiilt több­ezer főnyi tömeg lelkes éljenzése közben indultak ezután a kormány lagjai, a többi fővárosi vendég ós a törvényhatóság kiküldöttei a pálya­udvarra, ahonnan különvonattaJ- tér­iek vissza Budapesire. Wes este a testit MM fózwSf Rákosi Mátyás bestédét kedden, Április ü»-én angyalföldön, a láng-gyár SPORTTELEPÉN RÁKOSI MÁTYÁS EL VT APS, FŐTITKÁR BE­SZEL A MAGYAR DOLGOZOK PÁRTJA VÁLASZTÁSI NAGYGYŰ­LÉSÉN. A BESZÉDET A KOSSUTH-RADIÓ 20 ÓRÁKOR KÖZVETETT. 1 magyar-csehszlovák barálsági szerződés aláírására megérkezett Budapestre 2 csehszlovák kormányküldöttség Csütörtökön délben háromnegyed y órakor Bulgáriából jpvet meg ^ezett a lökösházi határállomásra csehszlovák kormány küldöttsége, csehszlovák dolgozó nép képvise i a magyar és csehszlovák népek etében új korszakot jelentő magyar-csehszlovák barálsági és kölcsönös segélynyújtási egyez­mény aláírására érkeztek Ma gyarországra. csehszlovák és magyar zászlók­ul feldíszített pályaudvaron Bere ' odor külügyi államtitkárral az élén agyar küldöttség várta a vendé- .eket: Antonin Zápotoeky mi- :szterelnököt, dr. Vladimir C 1 e ént is külügyminisztert és An min Gregor kereskedelmi mi- ^tert, akik a fogadás után felszáll­ók a különvouatra és folytatták út- ukat Budapest felé.' Ünnepség Békéscsabán Békéscsabán a különvonat megállt a magyarországi szlovákok kül­döttsége üdvözölte a csehszlovák nép vezetőit. A Csehszlovák kormány tagjai éhány percig beszélgettek a bc- • 'scsabai szlovák parasztokkal, pa isztasszonyokkal, majd Szegedi Ibertné, Békéscsaba szlovák nem- iiségü lakosai nevében üdvözölte csehszlovák államférfiakat. Ke le- ■ Ferenc, a Magyar Dolgozók 'árijának megyei titkára mondott dvözlő beszédet. Az üdvözlésekre Zapotocky ehszlovák miniszterelnök válaszolt, ámutatott, hogy a burzsoázia el­őtéteket szított a két nép között/ -•ményét fejezte ki, hogy, ezek mos már végleg megrzün­nek. ; aláírasra Kerülő barátsági és köl- ;öncs segélynyújtási szerződés em csupán hivatalos ténykedés, anem olyan cselekedet, amelyet indkét nép a legerőteljesebben tá- • nógat. Lelkes ünnepség zajlott le Szol­lkon is. A történelem ölfamán ellő ízben udapestre érkező csehszlovák kor- áeyküldötfség fogadására R á k o i Mátyás és Dobi István veze- -ével teljes szántban megjelentek magyar kormány tagjai, az állatn- íkárok, a pártok vezetői, a kőz­et, a politikai élet számos előkeáő- ■ge, Puskin szovjet nagykövet emelésével a külképviseletek veze­Rákosi Mátyás, Dobi István miniszterelnök cs R a j k László külügyminiszter üdvözölte. A köl­csönös -bemutatkozás után Dobi Ist­ván miniszterelnök mondott üdvöz­lő beszédet:­— Az önök látogatása, — mon­dotta — hogy aláírjuk a két ország közötti baráti, együttműködési és kölcsönös megsegítesi szerződést, azt mutatja, hogy jól sáfárkodtunk azzal a lehető­séggel, amelyet a hatalmas baráti . Szovjetunió nyújtott számunkra, amikor szabaddá tett bennünket is és módot nyújtott arra, hogy fel­építsük demokratikus rendszerün­ket. — Az a szerződés, amelyet alá fogunk írni, eltcphetcticn baráti szá­lakkal fűzi össze népeinket és ‘egy­ben erősíti azt a beketábort, amelyet a haladó emberiség elén járó Szov­jetunió vezetésével alkotnak a világ demokratikus erői. Eltűnik a két nép leikéből a bizalmatlanság; Dobi István üdvözlő szavaira An­tonin Zapotocky csehszlovák miniszterelnök válaszolt. — Meggyőződésem, — jelentette ki — hogy az országaink közötti szoros együttműködés a gazdasági, kulturális és politikai kapcsolatok mindkét nép fejlődését és javát fog ják szolgálni. Meggyőződésem, hogy a 'gazdasági együttműködés á két ország közölt olyan fejlett lesz. hogy harmonikusan egészítjük ki egymás gazdasági éleiét és kihasz­náljuk mindazt a számtalan lehető­séget, amely a közvetlen szomszéd ságból önként adódik. Hiszem, hogy amilyen gyorsan halad előre a két államban a szocializmus építése, olyan gyorsan tűnik el a két nép lelkébői és gondolkodásiból a bi­zalmatlanság és a meg nem értés utolsó maradványa is. Gotlwakl köztársasági elnökünk és a csehszlovák kormány nevében kí­vánok a Magyar Köztársaság veze­tőinek és az egész magyar népnek sok sikert ahhoz, hogy népeink kö­zött kiépíthessük az új baráti cs bé­kés jószomszédi viszonyt. A beszédeket hosszantartó lel-( kés taps fogadta. Amikor a ven­dégek a kijárati ajtóban meg­jelentek, sok tízezer torokból liarsant Tel az üdvrivalgás. A zenekar a magyar Himnuszt játszotta, majd a vendégek el­haladtak a kivonult díszszázad előtt. A díszszemle után a ven­dégek kocsijukba szálltak és szál­lásukra hajtattak. Útjukon, amerre csak elhaladtak, üdvöz­lés, éljenzés és virágeső fogadta Az üzletek ünnepi záróra a A zárórakodex rendelekzésci sze­rint nagypénteken és nagyszomba­ton valamennyi nyiltúrusítású üzlet az ország egész területén a szokásos hétköznapi árusítási idő Hlalt tart nyitva. Kivételek az illatszeriizletek, amelyek nagyszombaton a délután két órai Záróra helyett délután öt óráig nyílva tarthatnak. Húsvét va­sárnap és húsvét hétfőn minden nyílt árusítású üzlet egész nap zár­va köteles tartani. Ez alól csak a virág- és illalszerüzlelek a kivéte­lek, «Melyek hósvét hétfőn reggel • tettől déH 12 óráig tarthatnak őket, hogy ez is hirdesse: a nép­ellenes volt kormányok és veze­tők által mindig egymás ellen uszított népek között leomlottak a válaszfalak és megszorítják egymás kezét, hogy azt soha többé ne engedjék, el. Egyházi megnyilatkozások a párisi békevilágkongresszvs mellett Amerikában és Angliában is erősödik a békemozgalom Kába. A kongresszus jelszava: béke, barátság és kereskedelmi együttmű­ködés a Szovjetunióval. Az indiai szakszervezetek távira­tokban közölték, hogy India népét nem lehet csatasorba állítani sem a Szovjetunió, sem a népi demokráciák, sem Kína és a szabadságukért küzdő többi ázsiai nép- ellen. A német demokratikus nöszövet­ség megbízottja a párisi békekong­resszuson benyújtja azt az ötmillió német asszony aláírásával ellátott felhívást, amely a Szovjetunió ja­vaslatai értelmében az atomfegyve­rek haladéktalan betiltását sürgetik. A béke világkongresszus előké­szítő bizottságának lapja részlete­sen ismerteti a Budapesten lezajlott ifjúsági nagygyűlést és beszámol arról, hogy Magyarországon százá­val rendezik a békegyűléseket. Lineckij, a moszkvai rádió külpo­litikai hírmagyarázója megállapítja, hogy a világbéke megvédését célzó óri­ási mozgalom világszerte kifejezi a néptömegek akaratát országuk függetlenségének biztosítására. ' A* mozgalom átütő erejéből — mon­dotta — a dollár imperialistáknak is meg kell érteniök, ha bizonyos kor­mányokat meg is vásárolhatnak, dolgozó népi tömegek akaratát nem tudják megtörni. Párisi jelentés szerint világszerte felháborodással tiltakoznak a francia kormánynak az ellen az intézkedése ellen, hogy a békekongresszusra je­lentkezett küldöttségek tagjainak számát nyolcra korlátozta. A CGT — a francia szakszervezeti szövet­ség vezetősége tiltakozott a kor­mány eljárása ellen. A francia munkások azonban még inkább fo­kozzák erőfeszítéseiket a kongresz- szus sikerének biztosítására, hogy méltó választ adhassanak a kor­mánynak erre a minősíthetetlen dön­tésére. A haladó olasz katolikusok szö­vetsége, valamint több olasz ha­ladó egyházi szervezet csatlako­zott a béke mozgalomhoz. Az amerikai lapok közük a haladó szellemű amerikai papok nyilatko­zatát, akik a legnagyobb lelkesedés­sel beállnak a béketábor soraiba és egyöntetűen állást foglalnak az At­lanti Egyezmény és az Óriási mé­retű katonai költségvetés ellen. ■ A békemozgalotn az amerikai nép széles köreiben egyre nagyobb mé­reteket ölt. Az amerikai munkáspárt tagjai hadjáratot indítanak a hideg­háború ellen és a lakosság körében megcáfolják a'háború elkerülhetet­lenségét hirdető imperialista hírve­rést. Az angol szakszervezetek újabb békeösszejövetelt hívtak"egybe Ang­Panytiskin nagykövet tiltakozott az UNO előtt beliigyeinkbe való beavatkozás ellen Az UNO közgyűlésének április 12-1 teljes ülésén megvitatták a napirendi javaslatot. Hosszas vi­ta alakult ki Mindszenty, a ma­gyar nép árulója és a kémkedő bolgár lelkészek ügyének napi­rendre tűzésével kapcsolatban. A javaslatot Ausztrália és Bolívia terjesztette be az USA tovekeny támogatásával. A vitában kitűnt, hogy sok kül­dött, nem támogatja ezt a próbál­kozást. Rasmüssen, Dánia képvi Kelőig a dán, izlandi, norvég és svéd küldöttség nevében kijelen­tette, hogy az említett küldőt,tsé gek Mindszenty és a bolgár lel­készek ügye Qapirendretüzése kérdésében tartózkodnak a szavazástól. Houdek, Csehszlovákia képviselő je megjegyezte, hogy Mindszenty és a bnlgá.r összeesküvők pere ki­zárólag Magyarország, illetőleg Bulgária belügye, amelybe az UNOmat. nincs joga beleavatkozni. 1‘anyttskiB, m .Szovjetunió kép­viselője beszédében rámutatott arra, hogy Bolívia, Ausztrália és az USA kormányának javaslata ellentétben á'l az UNO alapok­mányával ée annak alapclveivel, ti melyek nem engedik meg a $ Egyosült, Nemzetek szervezetének beavatkozását valamely állam belső ügyeibe. De az alapokmány ezen elve ellenére az utóbbi időben ogvre gyakrabban fordul elő, hogy bi­zonyos államok nyíltan beavat­koznak más államok belső ügyei­be. A magyar Hatóságok — faty- ite. Paáyaaklu — »idő« Mhá saetrtyt és bOatáruát te a polgárok szóbanfotgó csoportját bírói felelősségre vonták, országuk nemzeti függetlenségé­nek és demokratikus államberen­dezésének védelmében jártak el. Mindszenty éa a bolgár lelké­szek ügye sem az UNO alapok­mánya rendelkezése »'apján, sem pedig a békeszerződések határozmánya] szerint nem utal­ható az. Egyesült Nemzetek elé. — szögezte le Pa-nyuskin. Ezért a szovjet küldöttség Bolí­viának, Ausztráliának és USA-- nak a kérdés napirendre tűzése érdekében benyújtott javadat* ollen szavaz. Ezután elrendelték a. szavalást. Ennek eredményeképpen a kér­dést a. közgyűlés napirendjére tű­zik. A javaslat mellett szavazott harminc küldöttség­Húsz küldöttség tartózkodóit a szavazástól, hét ország küldött - sége, a többi között a Smsvjí*- únió, Ukrajna, Bjetoraszia Csehszlovákia, Lengyelország küldöttsége a javaslat ellen sza­vazott. Tiltakozó sztrájk Rómában a rendőríervor ellen A francia külügyi bizottság követelt: a kormány adjon magyarázatot a washing oni egyezményről Római jelen lés szerin: csütörtö­kön kora hajnaliban körülbelül ezer rendőr megrohant egy ép..lő házal, amelyet már egy hónapja sztráj­koló munkások megszállva tartot­tak. H cl veti épitőmunkási le artóz- "at ak, köziük a szakszervezeti bi­zottság tagjai: is. Az olasz szak­szervezeti szövetség római vezető­ségének döntése értelmében Róma munkássága egyórás álta­lános sztrájkkal üftafcozott a rendőrség példátlanul erőszakos lépése ellen. Az olasz közvélemény különféle köreinek kezdeményezésére mozga­lom iodul :, hogy ac oi*M nép peáfcMÜMrf követei je ■ ■■■i a rei iflli itül grytiiöstüi, A francia nemze így ülés kniágyi bizottsága szerdai ülésén B i s e a r- 1 e t kommunistapérti képviselő tett jelentest a jóvátétek kérdésről. A felszólalások megerősítették az elő­adónak azt a felfogását, hogy Fran­ciaország nem kapta meg a neki já­ró jóvátételt. Plerse C o t vcét lég­ügyi Bihástecr indítvány ára a bizott­ság elhatározta, hogy kéri a kor- leánytól, indítson vitát a nemzet - gyűlésen a német kérdésben kötött washnigáoHi seteraödésröi. AZ MNDSz KONGRESSZUSI PALYAZAT I

Next

/
Oldalképek
Tartalom