Dunántúli Napló, 1949. március (6. évfolyam, 50-75. szám)

1949-03-15 / 62. szám

OUNANTŰll NAPLÓ twe március is március is. kedd ÜGYELETES CYÓCYSZERTaRAKí „Srei-eosen". Apáca-u, 1. a. T: 20-23. i,Isteni Gondviselés", dr. Doktor Sán- oor.u. 45. M. T: 13.53. ..Szent József", t'áosvaiacji-orszagút 27. T: 23-37. — NÉVNAPOK: Nemzeti ünnep. — IDŐ­JÁRÁS: Megélénkülő délnyugati, nyu­gati szel, változó telhözer. Többlete, fdleg nyugaton és északon eső, ha- vaseso. Áz éjszakai lehűlés gyengül, a rtcppali hőmérséklet kissé cmelke- dik • UK. KEOK IV YN ORVOS, ország- Ui uléel li^pvitclat az evangélikus egy. ház egyeteanee véUisztot­V4 k meg. — KERESZTES MIHÁLY ÁLLAMTIT. KAR kijelentette, k/ ország különböző réseeiból olyan panaszok érkeztek, hogy egyes néjw bizottságok és elöljáróságok kötelezik a dolgozó parasztokat, hogy milyen terményből mennyit vessenek- I r az eljárás rendeletellenes. A kor­mány kizárólag u napraforgónál és lii- c.*:mánál lendeJte el az egyes gazdákra történő kötelező kivetést. Itt is érrónyc- Milnity kell azonban annak a szempont­nak, hogy a nagyobb birtokosok foko- zoíf mértekben kötelesek napraforgót lucernát termelni. OTI ORVOSI ItGYELKT. Az OH biztosítottak részére a mai napon dr. Kiss F. Viktor lakik: József-u. i?/i, te­lefon 21-33 és dr. VArkonvi Mária la­kik: József iTf.1, telefon 16-23 orvosok irtanak ügyeleto szolgálatit lakásu­kon. ínpedtg dj. Kiss E Viktor orvos *.Uit?8 « Széchenyí-tértől a Zsolnay- gyir felé eső területen Jakó betegeket. n»fg dr. Varkonyi Mária orvos ellátja % Széchenyi, tértől u Ttizérlaktanya felé e»őf területen lakó betegeket. ELJEGYZÉS. B á c 6 t á n Anna és !? ' •* b ó László jegycseji. (x) ORVOSI ÜGYELET Tnáir.iur J m t.‘vyeiotc#> M.\V orvos: cir. Viola T ó,io:-, i.»tf*íyáurvoo, K;c>‘v úradi-u. 60. «•' T 10-08. Ügyeletes OÜBA orvoe: dr. Vi^egr^lj Lujos körzeti orvopf dr. 1- okj.or Sáp dor-u 39. : z. A Dul&nezky, fc*iledmuJom Majaroösy. Uiudsvent &* Tftttyo utcáktól , keletre laíoővolt OTBA tagokoaík az Ügyeletes pzolgíUat alatt i- dr. .^fayer Gyula- rendel N 7>solnay- vite», ó. 6Z. alatti lakásán. T: 25-22. \v hgyeletce szolgálat «ferdéül reggel ' érái’?: tart. Kihívás csak láca« be. f«!/fcua% és baleket usetén indokolt. ^ íT.JECrYZÉS. Bódén Márta cs K «racGünyi János jegyesek. (Min ti* ji külön érleMtés helyett.) az mndsz városi titkár­sága felhívj* a tíLgokaA, hogy ezerdán <> árakor tag^yü)»-t tart a Mária, j utoaj tfu&b^bon (volt. Nőcgylet..) j HALALOZaS. K o«erű István koefciuáro“ folyó lió J4-6n4 borzait» beteghég után oUuinyt. Tetmoléoo már- ' >iHj 16'OJi, ezordán déhitán fél 5 óra- ,l;or tay. e központi temetőben, a® on- gosztelö tzeatmise fezerclán reggel fél 8 órakor [esz a Szent latnán templom, ban. Gyászolják: «liléi, nővére, eó- gora unokaöccse! és u «íélcskörű ro­konság. (x) DIVATLAPOK, használtak negyed áron Olcsó Könyvi sbtilt, Irányi-tér ti- /fhäroin. <*> \ SIKLÓSI KÜLVÁROSI RART- S/ERVi.ZpT kedden március 13-én 6 órai kezdettel teaestélyt rendez, melyre min­denkit szeretettel várnak. Belépődíj nincs. \ SIKLÓSI KÜLVÁROSI MNDSz csoport ezúton értesíti tagjait, hogy 18- •n, pénteken 6 órakor dr. Albert Ár­min jzakorvo.*- tart előadást. Kérik i tagok pontos é* b'Ijrsszáraú megjelenő- ' sét ■ A MAGYAR SZABADSACHAR COS SZöVETSÉC pécsi csoportja 15-én -«te 8 órai kezdettel sz-é&háaában l (Vtegye-uíca 20. fiz. alatt) műsorra' j •gybekötött táncentélyt rendez. Be-Í lepődi) uiocc'. A rendezőség szereltette: várja. íígjr a bajtórwtöket, mint a. bajtársaluait 6e vendégeiket. I — A BELVÁROSI PARTSZERVEZET tagsági- a ntiwin« íru felvonnlóera óhíldótit féj 10 ó-alior gyülekezik az A IvWvA^llélV lI. A KERESKEDELEM. ÉS SZÓ. VETKEZETI MINISZTER cv MágofH is Vidéke fizövetkuzetlica vállalatvezetőül T'tüor József . mágocsl lakóét kirt-a- d«Ho. A PAC-közüzam la.bdnruK<V«akos4.- túlja -zi-rdón détntfin 2 órakor Ifi ét tiŰT-lik tclmi-zót «m-t a Ti>?''r-n*r "b«iri — AZ ÜGYÉSZSÉG VESZTEGETÉS ÉS KÖZOKIRATHAMISITAS büntetic miatt vádat emelt Kéri a; Jó-esef, Bar- tos Dezeö, Stöke Ilerenc. Kováét Já- nt», Nagy Bálint Kap «.«ka Kudoif és I. adiáaezki .lóaeul a fekedi Nemzeti Bizottfiúg volt tagjai eilen mert a sváb kitelepítések idején pénzért men. terítési bizonyítványokat adtak tizen, két fekedi lakosnak, alkik elten «zin- tén vádat emeltek. A bíróság Kerkai Józsefet és hat társit ajándék elfoga­dás vétségért egyenként 1 hónap és 27 napi fogházra ítélte, büntetésüket az előzetes letartóztatás . idejével ki- töltöttnek vette. Müller Jakabot és 11 társát tiltott ajándékozás vésésért 200—200 forint pénzbüntetésre ítél­tek. Az ítélet nem jogerőé. — A PÉCSI TÖRVÉNYSZÉK hétfőn mondott ítéletet a gyormekgyiikos id. Kati József vaeati lakos ügyében. Az ügyészség szándékos emberölés bün­tette miatt «melt vádat Kati József ellen, mert fiát. Mihályt egy konyha, késsel úgy haebaszúrta, hogy a fiú háromnajú szenvedés után sérülésébe belehalt. Családi veszekedés előzte meg a, tragédiát. A vádlott fia, ifj. Kati József megtámadta apját, egy vödör vízzel leöntöto, majd egymás­nak eetak. A főtángyaláson a vádlott jogos önvédelemre hivatkozott. A bí­róság 3 évi. fegyházra és 5 évi híva t elvesztésre ítélte. — A BTC vezetősége felkéri a követ­kező játékosokat, hogy ma délután fél 3 órakor a® öltözőben feltétlenül jelen, jenek meg: Horváth II. (Dinamó). Sarbak, Kincsei, Kisgál, Kovarfk, Nagy, Dsipám I., Horvátit, Müller.: Katica, Szopta, Kövér. Máté. T-cipóm II. . KaráoÉonyi, Bognár. Sxaksxer vezet Pártáiét A BELVÁROSI PARTSZERVEZET a taggyűlést nem szerdán, hanem csütör­tökön délután 6 órakor tartja meg. A csütörtöki alapfokú és haladó szeminá­rium ezért nein 6 órakor kezdődik, ha-- nem a taggyűlés után. A pécs-belvárosi pártszervezett ezer. dára hirdetett taggyűlése elmarad és csütörtök este 6 órakor tartják meg. SottHÍMte Kereskedőit hfrei A Kereskedők Testületé a márciuc fő-iki felvonuláson együttesen vesz részt. Gyülekezés a Penozcl-uteai 8iék. házban reggel 9 órakor. höveliáins A Kereskedelmi Alkalmazottak Szak- szervezete tagjai számára szerdán rate 6 órakor jogi tanácsadót tart. (Kossuth l.ajos-út 55.) Azok a szakszervezeti tagok, akiit nem tartoznak üzembe, a máréiue hó lS-Eki felvonulásnál csatlakozzanak 9 órakor a- hozzájuk legközelebb cső gyülekező helyen -é-vő dolgozókhoz. Gylllfeltczó helyek: Keudőrpalota. Ago?- ton-tér. Kórház-fór, Séta-tér. A háztartási alkalmazottak szak­szervezete felkéri e togja't. hogy már­cius 16-én. délelőtt 9 órákor a fizaft- cyervezetben jelenjenek me;.', ahonnét indulnak a kivónuiáira. Elmarad a Politika Akadémia szer­dára hirdetett előadása :> dr. Doktor Sándor kultúrtiáz-b? n FÜSZERKERESKEDÖK FINOMLISZT BEFIZETÉSE A közellátási hivatal értesíti a fü- szerkeroskedőket, hogy a márclt* havi íínoroliszt-osztífihoz a befizetéseket az eddigi rendszertől eltérően az aláb­biak szerint kell eszközölni: Március' I6-ár. 3 7-én és 18-án .azaz -vonlán, csütörtökön ég iten,tekén a füszerke- reskedők küzcllátáisi elfizámolő lapjai­kat. Vítituniút az ciszámolástal kapceo. latos irataikat magukkal vive, a fenti napokon délután 6 órától 8-ig a Ke­reskedők Testületének épületében (Per. czel-u.) befizetik a megfelelő mennyi­ségű finomliszt é» főzőliszt ellenérté­két a Testület által erre a célra ki­jelölt, tisztviselők keséhez nyugta el­lenében. Ezek fizermt tehát a befize­tések nem cgyénenkin-t történnek a HUTÁÉT Pécsi Kirendeltségnél, hanem a Kereskedők Testület« az egyes fü- '-vrctek által fcntjelölt napokon befi­zetett pénzt összegyűjtve, egy téléi­ben fizeti hí a MITAET kirendeltség, néi, ahonnan a legrövidebb időn be­lül a kirendeltség: az egyes füszerke- reekedőkhöz kiilön-külön l.lszállltjn ligyéui befizetek ezen idő alatt nem- (shkozoltieio. A lakosság részére tör tc-nö lisztosztás időpontját a közellá­tási hivatal liésöbV' időpontbam fogja közölni. — tiadiót RlCHTHiP JÓZSEF cégtől rész letfisetésre Kossutb Lajos-út 2j GORKIJ DÍSZBEMUTATÓ Március 15-én, kedden este 8 éra­kor a Magyar—Szovjet Művelődési Társaság rendezésében, a Szovjet Kul­túra Hónapjának mélté befejezésekép­pen a pécsi Nemzeti Színház bemu­tatja a szocialista humanizmus nagy írójának, Corkijnak: KISPOLGÁROK cimü színmüvét. — A díszelőadás után nyilvános vita lesz a színházban. Fel. kérik a közönséget, szíveskedjék az előadás után a helyén maradni. Az utolsó simításokat végzi a pécsi Nemzeti Színház lclkee operettgárdája Martos—Jakobi: „SYBIIjL" címfi nagy­operettjének bemutatójára. A nagy­herceget Jánoky Sándor, a, nagyher­cegnőt Tobak Kató, Sybillt Serfőző Ilona, Potrovot Varga László játeza. ütő Endre díszletei é* Iiondvay Fe­renc rendezése biztosítják a efleert. Je. gyek elővételben a színház pénztárá­nál. M 0 60 h Kedd este 8: KISPOLCAROK. (DíjZ­előadás.) US/1MS. tv PALIAMn HIRDETMéM Vasas község rjőijázésága « H. ta*>« (Vasas falu) cs IH, számú (Vezasbáay* telep) község: «zülésznői állásra pálys- zatot hirdet. Születési anyakönyvi kivonattal, deti haha oklüTélleJ, oiűködéfii bizo- nyitviinnval fclsz-crcU ' Vérehnet 1t>í< március 31-ig kell a vasas! jegyzés égbe: benyújtani. Községi előljiróúf­Pk. 18.203/1948. sz. ÁRVERÉSI H1KDF.TMÉ.M. 2710 forintra becsült bútorok, eójéb ingóságok Pécsett, Uákóczi-át Í3/1- ,r alatt 1949 március 22-én ti érakor.bitói árverésen eladatnak. Mitsky bírósági végrehajtó. A szentlőrinci járásbíróság. Pk. 270/1949/5. sr-­ÍBVERÉSI IIIRDETMkKT. 2800 forintra becsült 16 és rádióból álló ingóságokat 1949. évi mireivs ló 26 napjának d. e. 9 órakor Sellje kik- segben megtartandó bírói árverésen - fogom adni. Szentlőrinc, (949. évi március hó «• Kerbolt Bedre irodatiszt GYERMEKKOCSI («porti eladó.0i»: Széchenyi.tér. 2., III. 4. VESZLK készpónzóri var­rógépeket, sczlonokat, .- vt-nnekágyakot. gver- - r kkocsiknt. szőnyegeket. Volnór, Kossnth-tr “7 II 1.5801 Müllíl-YNEK iilkalm» ruktúrhelyiség kiadó. Au- tik sublód eladó. Siklósi, utca 12. (1122) 3 1 hónapig forintér! olvashatja a legjobb modern és szórakoztató regényeket FILLÉRES Kölcsönkiinvvtiirlw érinyi- és Yíradi Auta cica sarok (t! 006) Pengős Os télr'-c- «. regényeket veszokl .»Ht.'iKKkUl'SIRflL fSONZÉS! IM és faasz ná!t gvermckvoesik olcsón bérelhetők Boltív köz kcifő . <t0 S4,;r ELADÓ a Schófityén f.-ajos (Gründter) u 13. számú családi hő?,, két s»oba, hallos lakás át- vohetőeéggcJ Megbízott Declcva iroda Rákóczi, ót 28. telefon: 19 97. HASZNÁLT férfirubét magas áron vesz Hotéovi /■r-clpav Vilmos-utca 13 0 ______________(tt 2fA' 25 részes, fchéi4 poreellm­éfkezők^szlei 130*— térin 4p részcp pohíírkA«7lf>i no*-* forint ílf 7Ö !<vvnéi 11 H» SZOLID, dolpn/^ ojry^n ncY kiadó, rő-rp/o#. ii *p« ^4. (11.2?^' f« Lßr.jtu- tiranv egygyilrllk. éksserek. Svélci karórák TJCentz óna -lérJ.Jiám Mnsználl arooy«l, Hrilién^ot V F S j t k >rfti u «firrí s/ÖLÖOLTVANYT reklám- áron március 20-ig *50 til- lér darabonként, minden fajta. MeprendeTés ecetén 40 % előleg beküldését kérem. Ifj. Szedmák Jó­zsef szőlőoltvánvterrnelő, Abasár 552. ' Ul-341) SINGER „CENTRAL— ROBBIN“ rarrópép. háló- beredézósek, matracok, bútorfélék Molnárnál, Kossuth-«. TZ. (11.581) Afkatmi áron vásárolion Urvölgyinél üveget, porcellánt. demjont. pa lackárut készleteket és díszmfit « Városház épületében lévé úvl* treessSnése miolt üzemek, vállalatok és hivatalok dolgozói •rszágos Közp. AruhiteljTOda N. V. hj.teía-kcjója keretében az Országos Közp. Aruhiteljroda elő eg nélkül 18 hwí részeire vásáro'hafnak ORION ^ramoíóntxs. nagy- és klsszuper rádiókíjszüiékeket. Horgasnál PCChs TERÉZ-UTCA t SZÁM (11.339'. vtobERN, SOItiT háló§KOÍrák fzHGOLCSOBBAN Mecsek Butoriizemböl BAJCSY ZSILINSZKY UT 43 SZAhé Raktárt Majoropsy Imre U'Oa 3. 18 havi részletre rádió kerékpár, varrógép 9 9. K. A. atnltiujrn Richter Tibor ésTsa Irgalma «okkal icrmben Megkezdtük olcsó húsvéti vásárunkat! Nőj nadrág Női zoikni minden s/Jnben Női térdharisnya cslpkeszövés Női vékomyszálú selyemharisnya Férfi zoknj Gyermekjá'szék 9^0 Nyakkendők, sok színben Mintás nőj kombinak Nőj szövetek minden színben Női velúr kabáfszövetek divat színekben Pepita divatszövet több színben Intézeti kékszövet 140 cm széles Típus íérfíszövet minden színben Férfj sportszövet Függönyök 150 cm széles 8.44. 9.44, 13.54 PA-MUTARU, TÖRÖLKÖZŐK. AGYNEMÜ- ANYAGOK, SZABÓKELLEKEK nagy választékban BÁLCSIK 7.70 4.80 9.8Ó 11.78 4.78 14JW) 6.08 14.9S 24. 9t{-t61 19.72 57-50 57.50 50. c e ff n é 1, PECS ZSOLNAY VILMOS-UTCA 7. SZÁM Telefon; 22-74. 18 havt hitelre előleg nélkül O. K. A. liHelntalványr» rá dó, n" kerékpár Richter József eévnél |>őev. «o»d«Üi lajo- út 21 >rám Mindent a do gőzökért! Ma mái' nem gond a ruházkodás, mert üzle­temben női-, férfi-, leánykaruhák, női-, férfi- és gyermekfelőltők, stb., óriási választéka várja olcsó áron a dolgozókat?! A ,,BIZALOM'* hiteliroda szelvényeit i.> az Akarni Áruhiteliroda utalványait bevál­tom. kedves régi vevőimnek a szokásos lel telelek mellett továbbra is hitelt nvájtok HEINEMANN HENRIK PÉCS. SZÉCHENYI TÉR 7. A. RUHAIPAR] NEMZETI VÁLLALAT LF.RAKATA. fi 1.262) KÁLVHAEU.ENZŐT V szék.. Címeket: mérd. *?’ megjelölés é- írással a kiadóba, szeda délig" (22) gére. _______________ VMSÍEK ga zdálkoJésri.*'' !,-almas faárakat barmi?'' ötererir. Tci: 19-97. Dt-v i.EVA-htoná. nikteT; út 29. (1^ 'AkASOKAT Verj*4'1 ktílÍRégmcrlérítélfif I. JS (9-97. DECUEVA-DtOP;: Eákécri-út 2». (<^: BEJÁRÓ, főrőmiftdaoeóvv arárlVorem. Cl»4»,; '„Varrni tudó" (2(8-, P gére a kiadóha kéreL^ KERESEK f s»obgás»r hás lakást kóttsígw'lil rítésarJ. Cím f2!9. 5r* alatt a Aiadóliafa. (tiVELIKN A ClMV’. Férfirahát vesrek f»ríi; Hal.tér 5, (Of* ELADÓ l d,k )+!áí leiünkén «rnper Pécthánya telepiét 1--,<5 Rajnai. <**-* küwjnbejaratl, . nosan bűíornrolt trcM^n adó. Teréz-«. If. Kí-T FÉRFIT ! íÖL-f. kosztra vállatok. wjjslji öntő-ntea 7. sr. ' TEJCSARNOKK egyedüli, bari: lÄüssfal fé nyugdíjas 50- w;gy emberhez. - *-- - y.', levélre .yálasaölok). kösd, postfafiók ’9/B. 11 CSINOS szoba-kotO ja speiros lakást jrrrL;í- költségmcgtéritésse’. iS velcket - ,.Uj 1214. jeligére a k>aü4 kérek. -r — .1. 1 44 ÉVES. közcpteno'L gazdaságban jártas. “V! den káros szenveü41'.,, mentes férfi benfeülo® ^ ffazdasópba. 3 lO.OOŰ.rel 1211. jcJi}^c kiadóban. ^ m n'RKi:rrA 22.7 «tfi zetméter 2 drb y) ,Ä- tokknl ölesén elődé. tor Sindor-u. 59. ELCSERÉLNÉM di kátszobn, konvn* , jj me II ék helyi séges, lakásomat ha^on*^ WK: flnber^* a -60-u-, “, 1^ re. Cím 1210. srím a kiadóban': Forgalma*: útvonal«" iíz etemet berendeléssel, áruVíí fel beteaséíf mi«' átadnám Cim 11.4U1. s/- a'**1 __ kindóhan. OONANTUU NAPV* Petelő* «rer Pair, .«iví. SáeflieattA*ér éí t hivatal: Pererel °,CV lelefot*» lt-9 rág! »•ví T,*.ir tt •vh*'1* vetető'-.'

Next

/
Oldalképek
Tartalom