Dunántúli Napló, 1949. március (6. évfolyam, 50-75. szám)

1949-03-15 / 62. szám

M9 mascxus is DUNÁNTÚLI NAPLÓ UJ 02EM SZÜLETIK. Idiéxipaftunk (öntés bázisa tesz a So pián a (jiph Több mint száz éve, hogy először kezdtek beszélni róla. **nt.h Lajos hívta fel rá a figyelmet, mikor azt mondta: „Ipar Lül a nemzet félkarú óriás“. Nehézipar, nem túlságosan hittek me, De aztán látták, hogv ágyukat kell önteni a szabadság leimében és gépek kellenének, gépek, hogy fejlődhessen az or- g. Száz éve, most újra erről beszélünk. Mindenütt és sokat, nemcsak beszélünk, hanem cselekszünk is,, gyárakat építünk, tmeke},- hengerműveket ós Martin-kemeneékU, sokinillió forint teéggel. Gépeket akarunk bennük gyártani, traktorokat és szö- fépeket, szecskavágót. És terveket készítünk, három évre meg évre, tizenöt évre, hogy mit készítsünk, hogyan készítsük.. így, mint a Sopiana gépgyár- t Kis (Izom volt, száz ember dolgozott benne. Készítettek mindent., össze vissza, úgy, !gy a tőkésnek éppen megf>- » Ha nem volt munka, akkor munkások felét elbocsátották. 17 szeptemberében az üzem le itt. IJgy látszott akkor, hogy n iS épül fel soha. A tőkés távozott.“ az országból, a gyár államé, a dolgozóké lett. II szellem kezdett kialakulni és a lelkesedés szinte határtalan- vált, mikor a kormány közel 'millió forintot adott, hogy f modern, és n mai követel- »yeknek megfelelő új gyár­ilelet építhessenek a leégett Ivett, wg korszerűtlen, rossz műbe fcben dolgoznak az öntök, la lúsok. De már elkészítették a mkatervefcet, minden mester minden dolgozó egyformán 'ja, bogy melyik hónapban uit tel] elkészülnie. Munkaórák' kiszámítva tudják- hogy mi 18 gyártmányokra, mennyi időt •toil fel egy-egy műhely. Még "senek retides szerszámok, T hosszú a szállítási folyamat, alakulnak a brigádok, hogy melést gyorsabbá tegyék. .T. *Lét brigád alakult egy hónap llt< miudegyikuek az a terve, felsőnek szerezze meg a Wdzászlót. szerübbeknek a megyében. Fel kell épülni, mert fonlos szerep vár ra, ílisz Mohácson az épülő kombináthoz rengeteg anyag kell, amit részben a Sopiana ké­szít majd el. időben kezdünk gondoskodni szak­munkás utánpót Már most, Mintegy 35 dolgozó jár to vábbképzö tanfolyamra, mert a közelgő nagy feladatok minél több szakmunkást kívánnak. A munkáslétszám állandóan emelke­dik és már az év végére megkét­szereződik a jelenleg dolgozók száma. Nehéziparunk kiépítését Pár­tunk állandóan napirenden tart­ja. - Tervszerűen, egymás után épülnek a gyárak, kohók és Mar­tin-kemencék. „Az ötéves terv során... a vaskohászatot, a vas-, fém- és gépgyártást... meg akarjuk kétszerezni“ — mondotta Rákosi elvtárs nagy beszédében, a Központi Vezetőség ülésén. És a gépek segítségével éjiül az ország naggyá, gazdaggá és Versenyben a baranyai termelő csoserIÉ ikéről mondja Halabrin elv-l vole valamennyiünk jobb, boklo- társ, az üzemvezető. | gabb élete. A kísjafeabialvai szövetkeze! veffe á? «' villányi rix» földeket A villányi húszholdas rizsföld sorsa eldől, az elmúlt héten átvet­te a kisiakatofalyaá földmíívesszö- veikezei és megkötötte a termelési szerződési. A volt Arlelt-féle bér­letet újabb öt holdas területtel bő­vítették is, a vízgazdálkodási hivatal most dolgozza ki erre a területre az öntözési tervet. Az elmúlt évben nagyszerű ter­mést hozott az Arlett-fáe rizsföld. A vele 'szomszédos területen most lőtték. A tervek szerint a villányi állomással szemben lévő vizes, sá. sós területen A pécsi Kisgazda Szövet koezet is folytatón a /nu!', évben rizskisér- letet a szonnyvizderilő közelében. Az első termés nem sikerült, mos'; a földtnfivesszövetkezet megvizs­gáltatta a termelési lehetőségekéi és kiderült, hogy a derítőből ka­a villányi földművesszövetkezet is poll viz erős niriogénlarlalrna miau rizstermelésbe kezd nyolc holdon, nem alkalmas a nzsonlözésre, ezért szakember irányítása alatt. A ter- a további loisérlelei nem is folytat- melési szerződést .erre is megkö-1 ják. ■raktározzák, a különböző nlkatréftze- *. de ott, hátul, a gyár végé k egy kis házikó félében , láza “ dolgozik a Majorlaki brigád. °*«o«kavágókat szerelnek ö&z- V rohammunkával. Heten van- v doki József, a. brigád leg- UGabb embere, Dékány, aki tMinuukásból lesz majd szak­áiig, Mihály elvtárs. az fize- hlzott«tg elnöke, Szoramer, Jhig Fái meg Csók Béla. vsak úgy repül a munka a ke- J alatt, Dékány beilleszti a ké- "ét, Szommcr összeszereli az Wrészt., Jftkl, Mihály fo! nem Poének, úgy csavaroznak. tisavarhí Anyunk volt — mesé­lik — nem lu>t hónapban befejezni az előirányza- \ De erre a hónapra elvállal .hogy nemcsak a tervet t.ol j^jük. hanem amivel elmarad- BL. azt is behozzuk. "p Bersze, mindezt selejt né! * — mondja Majorlaki elv- — nincs annak értelme, jy! rosszat gyártsunk. .1, munkamódszereket. észszr !h*eket vezettek be, hogy ol áih 1 ogyen az olőállítás. Kide- hogy ha a tengelyeket jfontimétörrel rövidebhre ve- szebb lesz a góp formája, í in akkor a megtakarított vas- 400 újabb tengelyt készít. w olcsóbban *lni, és jobban tudunk majd tor- kész lesz ha az új gyár , Oiondják, és már látják uiá- , •'lőtt a betonoszlopok között ódarút, a felső é« oldalvilá- ablakokat, a hosszú Csur- u közepén az iparvágányt. tJR itt vaJamennyion i»rae..„ éheket, naponta megnézik az P?zist, figyelik, hogy rendben J?!*® mindem. Három hónap ,vVs> fal kell épülni az fizem- 1 »mely egyike lesz a legkor­Letar ózledott 7<aroló Eg'y hónappal ezelőtt Moliács- szigcríen önkényes kiteJepllési ak­ciót kezdett Hroz-enszky Róbert budapesti- szé háínos. Az Áttelepí­tési Konnátiyhizlosság megbízott­jának adta ki magát és ilyen mi­nőségben zsarolta Putterer Antainé cs Snitz Elekné szigeti lakosokat. A két család ..azonnali kitelepít: sót" rendelte el, majd látva, hogy simán nem ússza meg a dolgot, 200—200 forintot akart kizsarolni megrettent családoktól. Hrozen- szkynek ezen - manővere nem sike­rült és a rendödség lefülelte Mohá­cson. A zsaroló vallomásából kide­rült, hogy két budípes'i megbízója Goldberger Rezső és Lipka Antal részére ha törik, ha Szakad egy-egy tanyái akart szerezni 1000—1000 forint jutalom reményében. A rend­őrség Hrozenszky Róbertét örizet- bcvclele után tovább: eljárás miatt á'tkísérle az államügyészségre. Lftartó»<at1t»l< e'«y !«i!#5tníáló I* nlAI*o! \ sámsoni rendőrőrs a három­éves tervet szhbotábí büntet gyalulja miül őri mibe vette Vá­ress Lajos 76 é\ cs csákányé 181 liohhi-s kuIákot. Veress az utóbbi években egy tucat cseléddé'! es földmunkással dolgoztatva, igen jelentős hozamú vetőmagtermesz­tést folytatóit. Birtoka nagyobbik részét a Földül üvi-sszüveitkeze: vette át és mintagazdisággá fej- tAmik-"' V'-ross kézhez.:, kapta az értesítési, liogv birto­kát azonnali hri-iállyul áíllk-nni ke- zelé be vették, többek közöd 3 szövetkezet névtábláját azonnal leszedd,te a ház. faláról és be nerrt várva a további kormány* intézkedést, a szövetkezeti tagok­nak járó tejmennyiség kiadását megtagadta. Az ügyészséa: a ku- lákoi előzetes letartóztatásba he­lyezte. az ügyészség vég»6aSt Ve­ress Lajos tudomásul vette, letar­tóztatásába megnyugodott! v Baranya falvaiban egymásután ; irtják n gyűléseket, amelyeken ' dolgozó parasztság mindenütt I agy lelkesedéssel és kémény el- i alározással csatlakozik a kit ' őnböző verseny felhívásokhoz, t agy pedig magiul: hívják t,i I ersenyre rendszerint a megy: l sszes községeit. A vasárnapi i ingyarbölyí gyűlés jelentőségé en messze kiemelkedik az etírfi- i megnyilatkozások közül é. I emcsak válasz a baji kihívásra, anem annak bizonyos szempont | iái továbbfejlesztése is. A mn- tyarbólyi közösen termelő cso- lort kihívása a következőket tar almozza:. Vállaljuk, hogy a gazdasági mun- ák elvégzésénél alkalmazzuk a egteljcsehb munkamegoszlási, úgy logy szükség szerint munkacso- iorlokat alakítunk ki és az egyes soporlokon belül, az egyének kő- j öt* versenyt fejlesztünk ki. Vállal-: juk, hogy a földművelésügyi mi­nisztériumban tartott értekezleten -lfogadolt munkaegység szerinl lolgozunk és ezeket 15 százalékkal últeljesitjük. Mindazokat a munká­it, amelyeket géppel elvégezhe- fiink, lehetőleg géppel végezzük- fájlaljuk, hogy jövő’ évi ütemter­vünket augusztus 31-ig kidolgoz­tuk és az ütemterv növénytermesz­tési részl'-gét a négyes vetésforgó szerint alakítjuk ki. Vállaljuk, hogy jövedelmünk 25 százalékút terme- ési beruházásra fordítjuk. NÖVÉNYTERMESZTÉS terén vállai juk, hogy területünk 90 szá­zalékán szerződéses növényeket termelünk. Vállaljuk, hogy a nem szerződésre termelt növények ve- tőmagvalt 100 százalékban tisztít­va, fertó'tlenitve, válogatottal! vet­jük. Felfagyott őszi vetéseinket le- hengerezzük, a fagyveszély elmúl­tával 46 hold vetési 25 rrtázsa mű- ti ágyával feltrágyázzuk és azonnal lefogasoljuk. Vállaljuk, hogy tava­szi vetéseinket a községi ütemterv­nek megfelelően a legjobban elvé­gezzük- Vállaljuk, hogy összes ve­tésünkéi kalászolásig gyomtalanit- juk úgy, hogy kalászotáskor tel­jesen gyontfalall lesz. Vállaljuk, hogy kapásainkat addig kapáljuk, amig a lombozata a talajt teljesen be nem borítja és annyiszor, ahány­szor a talaj cserepesedése, illetve i gyomtalanítás azt megkívánja. /állatjuk,1 hogy aratás után a tarló mktatásához azonnal hozzáfogunk, egíeljebb 3 nap alali befejezzük, /állaljuk, hogy az aratás befejező­ével 10 napon belül az összegyűli ragyái kihordjuk és a földre ki erítetl trágya leforgatásához azon iái hozzákezdünk. Őszi velősig a szabadonlévő területeket állandóan gyomtalanítjuk, porhanyó állapot­ban tartjuk. Vállaljuk, hogy ’kuko- •icatörés után a szárai azonnal le* vágjuk és 5 napon belül behordjuk. Vállaljuk, hogy őszi velőseinket ok­tóber 10-ig elvégezzük és holdan­ként a vetésterületre 100 kg. mű- trágyát szórunk. Az egész be nem vetett területen az őszi mélyszán­tást november 30-ig elvégezzük cs a szántást 100 százalékig géppel végezzük. Vállaljuk, hogy az islál- lótrágyát megfelelő trágyateícpen helyesen kezeljük és ez évben (0 holdat, holdanként 200 mázsával megtrlágyázzuk- Az utak és árok­partok mentés az évben 500 darab facsemetét ültetünk el. Vállaljuk, hogy terméseredményeinket a kő.- nyék egyéni gazdaságaihoz viszo­nyítva 10 százalékkal emeljük. ÁLLATTENYÉSZTÉS terén vál­laljuk, hogy meglévő állatállomá­nyunkat az év végére 40 százalék­kal emeljük, hogy törzskönyvezeti állatállományunk az év végére 100 százalékot ér el. Vállaljuk, hogy a meglévő állatállományunk gondozá­sánál az állategyészségügyi kiv'ánalr inakat betartjuk. Vállaljuk, hogy ez év folyamán 30 drb. szarvasharhát, 100 drb sertést állítunk be hizla­lásra. Vállaljuk, hogy az év folya­mán 150 köbméter silótakannányl és 150 mázsa ipari takarmányt használunk el. ÉPÜLETEK ÉS UTAK terén vál latjuk, hogy 30 darabos befogadó­képességű szarvasmarhalstállökat és 30 darabos befogadóképességű ser- tésfiaztatókat május elsejére rend­behozzuk, augusztus elsejére új dohánypajtát é pofiink. Vállaljuk, hogy a gazdaságunkhoz tartozó uta­kat az év folyamán karbantartjuk.. A magyarbólyi közösen termelő csoport kihívását elfogadta vala­mennyi baranyai termein szövetké­zét, amelynek most leikor, erőfeszí­téssel indulnak az új mezőgazdasági versnyre­Á hitelszövetkezetek feladata a dolgozó parasztság megsegítése A pécsi egyetemen hathónapos mérlegképes könyvelői tanfolyam folyik három tagozatban, igen nagy érdeklődés mellett. A hét vé­gén dr Szőllősv Zgigmond, az Or­szágos Szövetkezeti Hitelintézet .ogilgyi osztályának vezetője két előadást tartott a hallgatók részé­re. Az előadó a hitelszövetkezeti vonalat ismertette, annak, fejlődé­sét, különös tekintetei a népi de­mokráciában kifejtett tevékenysé­gére. Hangoztatta, hogy a Hitel­szövetkezet legfontosabb feladata a dolgozó parasztság megsegítése a termelés minél eredményesebbé tételére. Megváltozott a végi fede­zeti elv is. Most nem az kap Ili­iéit az OSZH-tól, akinvR vagyoni fedezete van, hanem az. akj a. ter­melési vonalon a legeredménye­sebb munkát fejti ki., Az előadá­sokat élénk vita követte, ami, meg­mutatta, hogy milyen nagy érdek lödéssel figyelik a hallgatók a ma szövetkezeti mozgalmát. S/ánfá'i A Gazdájául Főtanáé» a tavaszi munkál átokra 6 millió forint f« hitlet ftngftdólyft/ftt/f" Szántáéi hitelben réwftiiillvotnok: 1. Földművé» rtóvefcke- zetak. 2. A fökkmfiv**» ée föklWrlö Hzövotkczctoknek a/.ok a dolgozó pa­rafát, tagjai, akik a 9000/1948: Form, rendelőt alapján jutottak bérlethez. 3. Azok az ifíaerővel nőm rendel­kező dolgfraó parasztok, akik e«t a körűiményt a népi szervekkel •igazol, ni tudják 6u hitel igénybevétel nélkül ingat lámáikat felszántani nőm tudnák. Szántáéi -hitel oeak bérazántá* cél­jára. megfölelő igaerövcl nem rendel­kezők részére biztosítható. A hitel le­bonyolításával az Orszásroti Szövetke­zeti Hitelintézet, illetőleg ennek tag- flKövetkesetei vannak megbízva. A dől fíoaé parasztok » helyi népi bizottsá­gok javaslata alapján réfze&tilhötnek mánttei hitelben. A termclőfizövetkezeti Cgopo^tok közvetlenül is igényelhetnek i Wttl t. Akik azántási hitelt igény be­venni óhajtanak, vagy a Dí^OSz Zrí- nyi-utoa 13. fz. helyiségben, vagy a Népd BlzotteAgnál jclontkezzenek. KI OS* HIKKh A r/lárcius 15-i ünnepségek ezínhe- lyéti- a KlOSz-ba tömörült ipai-oaság is felvonul. Gyülekezés a inai napon délelőtt o órakor a KIOSz helyicmpoft székháza előtt, Szabadeáfi-u. •.*. sz. A KIOSz helyi oktatási osztálya felhívja az iparútok ficyelmtl az áp­rilis 1-én induló világnézeti tanfo­lyamokra. .T den t.ke/tu,: nek azok i» akik már hafionki tnnfolyamot vé|?is hullhattak, vagy vsak részben hall­gattak mog. Akik még egyáltalán nam vettek réeet ilyen tanfolyamon azok rémére az oktatási oeKtály ajánl ta u jelentkezést. Jelentkezni lesiet a helyiasoport titkii.i’s.'jgán (Srahínii-ér- utca 2.) Felhíujik - péosi iparotok lujyet inét, hogy 1949 évre azóló általános jövevlelemadó ' beViilláisiaikat, tekinti nélkül arra, hogy adókőzősoég tagjai-e, minden iparofma.k n KIOSz pécei cso­portjának adóköz.i bégéhez, Rákócz.i- út 24, kclli benruj'.nOt. Közöljük 07. Iparossággal, hogy Iliit segéd és egy Htetf bevallást nem tallóznak elké­szíteni, csupán a kérdőív fejlécét, bruttó bevételének. ..w.egőt. 1948. év­ben foglalkoztatott segéd, illetőleg ta- uonc számát év kifizetett heti. fllető- teg havi munkabéreket kell bevalla­nia. Közük továbbá, hogy » bevallá­sok benyújtásának határidejét iiiaros vonalán a KIOSz budapesti Központ­jától nyeri értesítés alapján 1949 március 26-úu déli 12 éiriig u iiénz- ügj-minisztérium megheiszabbitotta. Az iparos'ok január, február íe már. eins hóna szóló általános jövedelem­adó előlegüket haladéktalanul fizessék be a 310.100 sz. csekken. A KIOSz cipésziparí munkaközös­sége értesíti tagjait, hogy p átkiutal ás érkezett. Feliiívják nzolna-t a ínunka- közönségi tagokat, akik u pötöduta- láeból részesülni btvánúak. Uoay tő- n. szerdán délelőtt 12 óráig Hári bai társnál fizessenek elő. A vendéglátóipari szakosopori közli tagjaival, hogy a 17-ére már meghir. detett adöközösségi közgyűlés elmarad. Helyette a szokásos eeütöriöhi szak­mai (ieazejövetelt Szabó Lászlónál. tanoncot foglalkoztató iparosok rósz-Koseuth Lajos-út 70. tartják meg. Fogházra ítélt fekeif!T»t»(ók Az uzsorabiró hétfőn tárg>-a!i* a Iá nyeső ki fekelevágó bűnszövet­kezet közellálás elleni bűnügyét. Puch József 57 éves • lánycsóki hentes ás mészáros és fia, Puch Bálint érvényét vesztett vágási utalvánnyal ez év januárban 2 mar­hát vágtak, az árkiegészítés! dijat nem fizették be. Továbbá több ser­tést vágtak engedély nélkül és a‘ sertések után járó hatósági' zsír. be nem szolgáltatták. A bíróság Puch Józsefet és fiát Puch Báíin­tőt 4—4 hónapi fogházra és 3—3 évi hivatal és jogvesztésre Béllé. Társukat Ebner József lánycsóki hcriiésl 1 hónapi fogházra és 1 évi hivatalvesztésre ítélték­— A Budapest—Mohács—Eszék állami közutat átépítési munkák mi­att szerdától, március 16-tól előre­láthatólag november 15-ig az Er­csi—Dunapentele közti szakaszon a forgalom elől elzárják.

Next

/
Oldalképek
Tartalom