Dunántúli Napló, 1949. március (6. évfolyam, 50-75. szám)

1949-03-13 / 61. szám

Dunántúl 1949 III. 13 Vasárnap ft. évi. SI. lira 60 fillér NAPID Ax 6| Kossnth-dfjasok névsora Sokgyermekes munkáscsaládokat költöztetnek a luxuslakásokba Kalikók garázdái kodéra Nagypeterden A Függetlenségi Népfront országos kongresszusa előtt Fontos bejelentéseit a Szovjetunió Legfelső Tanácsának ülésén A szocialista verseny eredménye­képpen javult a gyártmányok minősége is. Skvarcov, az állami mezőgazda­ságok minisztere kifejtette, hogy az állami mezőgazdaságokban 1948- ban 24 százalékkal növelték a ga­bona vetésterületét. Sikeresen tel­jesítették az átatenyészés fejlesz lésére irányuló terveket is- — A nagyszabású természetátalakító ter­vek több mint 580.000 hektáron te­szik szükségessé erdők ültetését. A szovjet sajtó a pénteken kez­dődött költségvetési vitával Kap­csolatban megállapítja, hogy min den felszólaló képviselő beszédét mély hazrfiassig, a kommunista- párt. a kormány és Sztálin irán­ti odaadó hűség hatotta át. A vita újabb ékes bizonyítékot nyújtott a Szovjetunió népeine gránitszilárd erkölcsi és politik I egységéről, törhetetlen oa'áiságá- ról, a kommunista párt és Sztálin körűit tömörüiésffP, és arró’ az el szántságról, hogy egyre úiabb si­kereket értek él a kommunizmus építésében. Szokolovszkij tábornagy tiltakozása az amerikaiak szerzidésszeiése ellen A TASzSz berlini jelentése sze­rint Szokolovszkij tábornagy, a né­metországi szovjet katonai kormány­zat vezetője Clay tábornokhoz, a né­metországi amerikai katonai kor­mányzat vezetőjéhez intézett leve­lében felhívja a figyelmet err« a tüihetetlen helyzetre, amely a szovjet javak visszaszármazta­tásának amerikai részről történő halogatása miatt kialakult. Már csaknem három éve — han­goztatja levelében a tábornagy — hogy a megszálló hatóságodKöte­lezettséget vállaltak azoknak a ja­Felháborító provokáció Az amerikai hatóságok a szovjet felszerelések, nyersanyagok és egyéb értékelt visszaszármaztatásé ra előterjesztett kérelmek 73 száza lékáf utasították vissza. A vissza szolgáltatót javak is nagyobbára szándékosan. megrongált, vagy hiá­nyos állapotban kerültek a szovjet hatóságokhoz. Az amerikai hatósá­gok most felfüggesztették övezetük­ben a visszaszármaztatás! küldött ség munkáját, ami a nemzetköz) kötelezettségek nyílt megszegését jelenti, Szokolovszkij tábornagy kifejti • ovábbiakban, hogy az amerikai ha 'óságok arra akarják felhasználni « Szovjetuniónak a szovjet javak visz szaszármaztatásával kapcsolatos ügyét, hogy közvetett módon elis­mertessék a Németország szétta- golására irányuló amerikai akciót Az amerikai katonai kormányzat jó­vátétel! osztálya ezért azt indltvá­▼aknak visszaszármaztatására, ame­lyeket a hitleristák az ideiglenesen megszánt területekről Németország­ba hurcoltak. Ehhez a munkához azonban mégcsak hozzá sem kezd tek. Az amerikai katonai kormány zat 1948 novemberében kiadott je­lentése megállapít ja, hogy az elmúlt év végéig visszaszállított, elhurcolt javak értéke 299 millió 686.000 már­kára emelkedett, nem számítva » kulturális és műkincseket, amiből a Szovjetunió csak 281.000 márka értéket, tehát az összeg <U» %■ át kapta. nyoztz. hogy a visszaszármaztatás küldöttségek munkakörét a kölese ncsség elve alapján ruházzák a Né­metország amerikai övezetében léte­sítendő szovjet konzulátusokra A szovjet megszállási hatóságok ■» t oly tát ja Szokolovszkij tábornagy — nem fogadhatnak el ilyen javasla­tokat, amelyek beleegyezésünket igyekeznek kicsikarni a megszállási övezeteknek külön á' Iámként történő elismerésére és a nyugatnémet állam törvényesitésére. A szovjet kormányzat Németország egységének következetes harcosa és határozottan elutasít minden olyan javaslatot, amely az ország felosz­tási] a irányul. A tábornagy befejezésül az ame­rikai hatóságok mesterkedéseit tű*-, heletlennek és törvénytelennek mi­nősíti és követeli a szovjet javak visszaszármaztatására irányuló mun­ka folytatását Két nap múlva ul össze a. Ma- |y«r Függetlenségi- Népfront or­szágos kongresszusi*. Nem véletlen, bog? a kongresszus megnyitása március lö-én történik. „Azoknak a céloknak a megvalósítása, ame­lyeket száz évve! ezelőtt Kossuth. Petőfi, Táncsics, a magyarság leg jobbjai írlak zászlajukra — mon dotta Rákosi Mátyás elvtárs a Népfront ideiglenes Országos Taná­csának megalakulásán — megvaló­sítása, beteljesítése éa továbhfej hsztése a mai magyar nemzedék történelmi feladata. És mi vállal­juk, hogy a Magyar Függetlenségi Népfront zászlaja alatt ezt a fel­adatot győzelmesen meg is oldjuk." A Népfront, a haladó erőknek egy táborba váló összefogása nem áj jelenség: mély gyökerei meg vannak nem/ Hűnk történelmében. Nemzeti öss efogás az égetően sür­gőd belpolitikai és külpolitikai fel­adatuk m joldására: ezt hirdette Zrínyi, a költő is a XVlk század tuásodii felében. Ezt próbálta tBegval usitani Rákóczi, aki felkelő parasztokat, városi polgárokat és nemeseket vezetett az idegen el- Oyomók ellen. A haladó . erők összefogása — a szabadelvű ne­mességét képviselő Kossuth és a városi plebejus-demokratikus ete­ttek összefogása teremtette meg az (lapot száz évvel ezelőtti szabad- .Mgjharcunk legd icsöségesebb kor (zakóhoz, tloBvédhadseregünk győ- •fáiéi. 1849 tavaszi hadjáratához. De száz évet sem kell visszafelé ttennünk: a Magyar Nemzeti Füg­getlenségi Front, amelyet pártunk kezdeményezett és vezetett, ugyan esak a baladó erők szövetsége volt, kezdetben a fasizmus elleni harcra, később egy meghatározott belpoli­tikai program végrehajtására. A Népfront újat jelent programja miatt AFüggetlenségi Front pro gramja antifasiszta program. Köz társaságunk népköztársasággá való kiépítése: tervgazdálkodásunk erő­sítése. a szocializmus építése a falun, a szilárd helytállás a nem tetközi békefront bau, a néphad «ereg megteremtése, a dolgozók életszínvonalának és kultúrszfn Vonalának emelése, a régi, reak­ciós ideológia maradványai elleni küzdelem — s mindez a munkás- osztály éa pártjának vezetésével: ez a Népfront programja. Uj, gyö­keresen új tehát a Népfrontban az is — s ez egyszersmind megvilá­gítja azt is, hol tartunk — hogy a szocializmus építésének programja »lapján tömörít minden tisztessé­ges embert, minden demokratikus (rőt a munkásosztály, a -Magyar Dolgozók Pártja körük Uj, hogya program világosan kimondja: »igazi demokrata, igazi hazafi nem maradhat a Magyar Függetlenségi Népfront egységes sorain kívül.“ Ebben természetesen benne van a munkásosztály vezetőszerepének és eredményeinek elismerése, benne van az, hogy a Népfront osztály- összetétele egészen más, mint a függetlenségi Fronté volt. A Nép­front hosszúlejáratú szövetség, olyan osztályok szövetsége, áme­nek nemcsak egy meghatározott kőrelf célig tudpak együtt menni, hanem együtt akarnák végigmenni * szocializmus építésének útján. A Népfront programja azért lehet iron’s lista program, mert maga a Népfront mindenekelőtt a mnnkás osztály és a dolgozó parasztság szövetsége, a munkásosztály veze­tésével Mindebből szükségszerűen következik a Népfrontnak egy má- s'k. új vonása: a Népfronton belfl' megváltozott a pártok viszonya. Ntáskéo* érvényesül -fokozotton ér­vényesül * Magyar Dolgozók Párt­jának veztöszerepe és ez kifejezésre jut a Népfront szervezetében is. A munkásosztály, a Magyar Dolgo­zók Pártjának vezetőszerepe persze lény volt már 1945-ben, sőt azelőtt is, és fokozatosan megvalósult, különösen a fordulat éve óta az állami, politikai, gazdasági, társa­dalmi élet minden területén. De a Függetlenségi Front,’ a régi koalí­ció — bizonyos fokig még a for­dulat éve után is — magán hordta azoknak a viszonyoknak a bélye­gét, amelyek között megszületett. A régi Függetlenségi Frontban bent volt az osztályellenség is. A Népfront tehát nem lesz többé harci terep, mint a régi Függet­lenségi Front volt, de annál erő­sebb és eredményesebb harci szö­vetség lesz. És ez is új a Népfront ban: nemcsak a feladatokat jelöli meg, amelyeket végre akar haj­tani, banem az ellenséget is, amely ellen harcolva kell dolgozni. „Szük­séges — mondja a Népfront pro­gramja —, hogy közös érövé) har­coljunk a kizsákmányoló osztályok és maradványaik reakciós törek­vései eilen, semmisftsük meg a nagybirtokos és nagytőkés, vala­mint a velük szövetkezett kulák és klerikális reakciót, közös erővel védjük meg népi demokráciánk nagy vívmányait, népünk békéjét, hátink függetlenségét az imperia­listák gyarmatosító háborús tőrek: végeivel szemben." Mi volt a helyzet négy éve? Népi demokráciánkkal, pártunkkal kezdetben nemcsak az osztályellen­ség állott szemben. A dolgozó pa­rasztságnak, a városi kispolgárság­nak voltak nem jelentéktelen réte­gei, amelyek a tőkések, butikok, .mperiaiista ügynökök uszályába kerültek. A most feloszlott Baran- kovics-párt például — mint Rákosi elvtárs mondotta — az 1947-es vá­lasztásokon elsősorban a vallásos katolikus parasztok szavazatait kapta meg. Azokét a parasztokét, akik reakciós egyházi körök befo­lyása alatt — akkor még — ellen /éki álláspontot foglaltak el, nem egy kérdésben a népi demokráciá­val szemben. Ezen a téren döntö változás következett be. Ezek a tömegek tanultak saját tapasztala­taik alapján, tanítottuk őket mi, kommunisták, demokraták, tant tottuk őket eredményes munkánk kai. az ország felemelésével, élet­színvonalának javításával, igazi ellenségeink leleplezésével. Meg­tanulták, hogy a kommunisták ve­zette demokratikus erők tábora Magyarországon erősebb, meglát­ták, hogy a népi demokrácia egy­másután minden ellenségét le­győzte. Megtanulták, hogy ez a tábor az építő munka, a növekvő jólét, a szocializmus tábora. Meg tanulták, hogy ez a tábor a béke tábora, szemben azokkal, akik az országon belül és az országon ki vül egyformán készek volnának csóvát dobni a dolgozó emberek házára, vagyonuk, hasznuk, ha talmi állásuk védelmében készek volnának vér- és tüztengerbe bori tani az egész világot, hazánkat is A változás nem ment gyorsan Szí­vós, apró munka és nagy győzel­mek a dolgozó parasztot védő ren deletek és Mindszenty pere, a nép holtok növekvő árukészlete és az imperialisták vérszomjas üvöltése egyformán szükséges volt ahhoz hogy ezek az egykor reakciós he folyás alatt álló .ömegek rájöi jenek: a mi oldalunkon van a győ zelem. az épflés és a béke. a belső és külső ellenség oldalán pedig a vereség, rombolás és a háború Moszkvai jefientés szerint a szö­vetségi tanács péntek este Part- jonov elnöklésével megkezdte a költségvetés vitáját. Kornyejev, a költségvetési bizottág elnöke kö­zölte. a bizottság javasolja, hogy a szövetségi tanács fogadja el a költségvetést azzal a módisitással, hogy a bevételeket S35,300.000 rubel­lel emeljék feL Gazdasági és kulturális sikerek Rámutatott arra, hogy az elmúlt év jelentős gazdasági és kultúrá­ba sikereket eredményezett. Növe­kedtek a megtakarítások és a vál­lalatok egész sora lemondott az áll. lami támogatásró!. Jelentős ered­ményeket értek el az önköltség le­szállításában. Mindez arról tanús­kodik, hogy a szovjet nemzetgaz­daság hatalmas tartalékokkal ren delkezík és ezeket felhasználhatja az öléves terv még sikeresebb tel­jesítésének biztosítására . A költségyetési bizottság jelen­tésének beterjeesztése után meg­kezdődött a költségvetési vita. Klíscsov . bjelorussz megbízott Belorusszia gazdasági- és kultúrá­im építésének eredményeiről be­széli Közölte, hogy 8 köztársaság Ipara 1945-hoz ké­pest majdnem háromszorosára emelkedett­A vetésterület 194S-bar, elérte a háború előttinek 91.4 százalékét, a gabona vetésterülete pedig megha­ladta az ötéves terv végére, 1950- re megállapított színvonalat. Hatalma« erdősítésiéi« Zsavoronkov kereskedelemügyi miniszter a szovjet kereskedelmi hálózat tevékenységéről beszélt. — Rámutatott arra, hogy az áruior galom, különösen a jegyrendszer megszűnése után fokozódott. Kö­zölte, hogy 1949-ben széles körben fejlesztik a szi' jet kereskedelmi hálózatot Korotcsenko. az ukrán Legfelső Tanács elnökségének elnöke rámu­tatott arra, hogy a kapitalista álla­mokban évről-évre csökken az ipari termelés, növekszik a munkanél­küliség és a dolgozók életszínvo­nala rosszabbodik. Ezzel szemben a Szovjetunióban a termelés és a dolgozók életszínvonala állandóan növekszik. De a felismerés végül megérett és a tavalyi beszolgáltatás! kam­pány sikerétől a falusi népi bi­zottságok megalakulását kísérő lel­kesedésig és a helyeslésig, amellyel népünk Mindszenty elítélését fo­gadta, számtalan jele volt ennek a fordulatnak. Az egyik legfonto­sabb feltétele a népfront létrejöt­tének, biztosíték a sikeres műkö­désének. Tükröződik ez a fordulat a pártok megváltozott viszonyú­ban, a demokrácia vezető pártjá­hoz, a Magyar Dolgozók Pártjához. Amikor a Kisgazdapárt vagy ami­kor a Nemzeti Parasztpárt veze­tői elismerik és hangsúlyozzák a Magyar Dolgozók Pártjának, a munkásosztálynak vitathatatlan és szükséges vezető szerepét akkor annak a változásnak adnak vilá­gos kifejezést felül, ami lassabban és kevébé tudatosan, de egyre fo­kozódó mértékben végbemegy a tömegekben, alul Nem túlzás tehát kimondani: történelmének sorén *oho olyan egységes nem volt a dolgozó magyar nép, mint azon a március 15-én, amelyen a Népfront orszá­gos kongresszusa megkezdi tanács­kozásait. Az élmunkások, a munka­versenyben győztes parasztok, az újítók, az értelmiség legjobbját Iá- dósok, frók éa művészek, a nők és az ifjak küldöttei választják majd meg a Népfront Országos Ta­nácsát. Ezek a küldöttek már va­lóban az új munkásosztály, a meg­újuló parasztság és értelmiség kép­viselői A munka, amely előttük áü, amely a Népfront elölt, népünk előtt, nagy pártunk előtt áO, hatal­mas munka. Hatalmas volna akkor is, hacsak építeni keOene, de harc közben kell építeni A falusi ki* zsákmánpolók elleni Harc nélkül, lehetetlen a szocializmus építése falun. Az imperialism uszítók örült tervei ellen kel) felkészülnünk, ugyanakkor, amikor befejezzük hároméves tervünkM és felkészü­lünk ötéves tervünkre. A nagyszerű feladatok *» • nagjramr# MwMM­gek márciusa ez, amelyben a Nép front országos kongresszusa ta­nácskozik. Örököse ez a március nemcsak a forradalmi 1848 nak, hanem az idegen ellenséget az or­szágból kiűző 1849-nek, de örö­köse a dicsőséges 1919 márciusá­nak is, a Magyar Tanácsköztársa­ságnak és ma már elmondhaljuk. hogy örököse 1945. márciusának is, annak a tavasznak, amely népi demokráciánk alapjait lerakta, a parasztok kezére adta a földet annak a tavasznak, amelyben a győzhetetlen szovjet hadsereg káló­nál előzték földünkről a fasiszta betolakodókat és megnyitották né­pünk előtt a fejlődés útját a szó* eializmua felé. A Magyar Függet­lenségi Népfront országos kon­gresszusának munkája hozzá fog járulni ahhoz, hogy mint Rákozf elvtárs mondotta, „most már egye­nes úton, kevesebb megrázkódta­tással, kisebb áldozatokkal halad­hassunk a boldogulás ás felvirág­zás ágán"-, .

Next

/
Oldalképek
Tartalom