Dunántúli Napló, 1949. február (6. évfolyam, 26-49. szám)

1949-02-03 / 28. szám

IMA FÉM UAt I DUNANTOll NAPI© 5 Ahol a kapukon belül volt 3 Swderkény-Nyomja községi ta- licsternae már jöl befűtve várja a Párt felülvizsgáló bizottságát, amely most már utolsó ülését fogja tar­tói, a tagság utolsó csoportját o'zsgálja felül. A község lakóit pe Üg rárakozó izgalom ffili ezekben !* érákban. Nemcsak a falu párt- 'terrezetének tagjai, hanem a falu $éfi lakossága várja izgatottan a tlülvizsgáló bizottság munkájának kéményét. Nemcsak a párttagok őrsiről lesz itt szó, hanem ?z egész község életének OTáhbi folyásáról is. Sokkal in- iibb Így van ez itt, mint más közé bekben Más községben a párt- •»rvezet kívülálló ellenségekkel, a 'Diákokkal, reakciós jegyzőkkel, 'olt földbirtokosokkal állt harcban, ««derkény-Nyomján azonban a Pártba furakodott be az ellenség. a vezetőség felülvizsgálásakor i'derült, hogy ez az ellenség nem- ■**k befurakodott, hanem az egész rtdHervezetet 8 maga hatalma alá ‘•tilette, mert elfoglalta a vezető­di tisztségeket. Jól emlékeznek a ‘Kdoikényiek arra az időre, ami- ír Gorián János volt a párttit- *Jr és barátjával, az akkori kőz- dl bíróval együtt dolgozott, nem 1 ^lgozó nép, hanem a saját hasznára, J* * ideje alatt a vezetőségbe be­főtt baráti társaságával együtt ^lemben tartotta nemcsak a köz- !:?• hanem a környék lakóit is. ^Sarolta a kitelepítéstől rettegő pdag svábokat és agyonveréssel ^égette azt, aki ez ellen szót Jplt A pártvezetőség felülvizsgá­lj! Után, azon az emlékezetes tag- Wléaan mégis felemelték szavukat * Párt becsületes tagjai és Goriá- l*0ik el kellett tünniök a pártból. W> hogy utána nem volt ajánlatos Grojánék ellen felszólalóknak a •létben jármok és az új bírót •'Men óvatosság ellenére is meg- «ttiadlák egy éjjel, de mégiscsak győzött a párttagság becsületes része. , étóta saját szemükkel láthatták «derkény-Nyomja lakói, hogy a nem az a néhány ember, akik falu népét félrevezették és el- .Jotnták, hanem azok felett áll és , ^ény ököllel sújt le azokra akik Jin nevével visszaélnek. Látnál a2óta azt is, hogy milyen ered ínyeket hozott Goriánék eltávoli­a Párt éléről eltűntek ezek ^ “Dszonlesők és terrorlegények, az- (j ®>4ris fejlődésnek indult a falu A szövetkezet demokratizálása t, .ran a kulákok helyére dolgozó ^Dsztok és asszonyok kerülnek a Intésbe. Az eltávolftott reakciós ||,!>Kyzö helyébe is új körjegyző t ** János került és mintán a kor- jj.P* Párttitkár és zsaroló btró nem a^ályozhatta már munkáját, hoz­atott * község építéséhez. fizuit a határban a sportpálya p a srederkénynyomjai futbalcsa­u, .Már annyira javult, hogy az el H 11 héten Mohács csapatát verte áruiéi is komolyabb dolog az, 5f|^V berendezték a napközi otthont u Syermek részére és a község vlfj'eni iÄ fogja saját erejéből, sőt ,,^5zinC, hogy még idén óvódává la .Pl át Az úttörőcsapat egyik kis éppen az elmúlt napokban ' baromfi»en > ésaslés fejlesztése ^ baromfitenyésztés minőségi tj,Mennyiségi fejlesztésére a kor- V?jJY Baromfi enyésztö Nemzeti ^ bálát alapítását határozta el J'á'Salat a dolgozó parasztság ^^-öszöveitkezietei és a népié; j rottíi tenyésztés részére enyész tojást biztosit, a te J®Wfik*t közvetlen anácsadás 5 Fe adata még az állam 0r“*Dágok fe.eslcgéből tenyész és éltet kihelyezése im ódái AZ ELLESSE akasztotta Illés János „tiszteletbeli úttörőpajtás" nyakába az úttörő- nyakkendői. A község legnagyobb házát idén rendezik be 15.000 forin­tos köllséggel iskolává (a VTI. és Vili. osztály már helyet is kapott benne) és átalakítónak egy épületet a később meginduló népfőiskola pi­szére is. Ezek az eredmények már a párt vezetőség kicserélése óla jöttek lét­re és a község minden lakója jól tudja, hogy mindezt a felülvizsgálatnak köszönheti. A pártszervezet tagsága között azon­ban még ott vannak azok, akik Goriánékka! tartottak együtt, vagy legalább is tudták és tűrték azok tevékenységét. És amíg ezek ott vannak, addig a pártszervezet nem tudja betölteni hivatását, ami a falu életének irányítása lenne, amíg a pártszervrrrlen helül is vannak ellenségek, addig a pártszervezet nem tudja megvédeni a falu lakos­ságát a külső ellenségektől, az itt- nmrarit sváb nagygazdáklól, volt földbirtokosoktól, malombcrlőklől. A község lakói egyszer már la pDsztallák a felülvizsgálat' áldásos halasait, láthatlak azt, hogy a lag revizió a falu egészséges fejlődéséi hozta maga után és most azért vár­ják izgatottan a felülviz.sgálóbizoll ság megjelenését, hogy a megkez dett munkát fejezze be, tüntesse el még a nyomait is azoknak a visz szásságoknak. amik a múltból ma radtak meg és akadályozták a fei lődést Azután jöhet a taggyűlés ahol a tagok maguk tisztítják meg soraikat és a fain tovább haladhat a megkezdett úton. Dögéi Imre a DÉFOSz ügyvezető elnöke vasárnap Báron beszél Újabb 41 községben alakul meg a dolgosé i' avasatok íömegsxerveaete Apátvarasd: j. e.; Véménd: Dunsszekcső mintaközséjf után vasárnap a beszolgáltatásért és az őszi mezőgazdasági munkák kiváló elvégzéséért kitüntetett Bár köz­ségben alakul meg ünnepélyes ke­retek közöjrt a Dolgozó Parasztok és Földmunkások Országos Szö­vetségének helyi csoportja. Ennek a gyűlésnek a keretében kapja meg kitüntetését a község és ugyanekkor avatják a falu őt mintagazdáját is. Az ünnepségre Bárra érkezik Dögéi Imre elv­társ, a DÉFOSz ügyvezető e'nöke, aki az alakuló gyűlés elöadóia -lesz. Ugyancsak vasárnap a kö­vetkező baranvai községekben alakul meg a DÉFOSz helyi szer­vezete. Pécsj járás: Nagyárpád: Novlcs János; Kővágószőllős: járási elő­adó; Nagykozár: :e.; Pellérd: Pajzs István. Pécsváradi járás; Hidas: Doz­ier Márk; Piispökszenterzsébet: Varga Ferenc; Püspöknádasd: Ab- anszki Ferenc; Kátoly: Krancz dr. Gyetvai Já­nos; Apatvara6d: j. j. e. Mohácsi járás: Szajk: Dombó­vári Imre; Borjád: Szekeres Lász­ló; Liptód: j. e.; Udvar: j. e.; Kis- nyárád: j. e.; Pilspökmárok: j. e. Szentiörinci járás: Ókorai*: Czé- géoy József; Gi'vánfa: Burgert Róbert; Cserdl: Molnár Kánply; Gyürüfü: j. e.; Korpád: j. e.; Cse- bény: }. e. Siklósi járás: Harkány: Deák Lívia; Kémes: Győri Antal; Má riagyüd: Várkcmyi József; Kovács- hida: Bedő Pálné; Drávaszabolcs: j. e.; Drávapalkonya: j. e. Hegyháti járás: Gödre: Tóth Ferenc; Baranyajenő: Gergely La­jos; Baranyaszentgyörgy: Felczán Andor; Felsőmindszent: Sáfrány János; Gödreszentmárton: j. e.; Gyümölcsény: j. e. Villányi járás: Ujpetre: dr. Híd­végi Tivadar; NémeipaGkonya: B Kiss Mártom; Villánykövesd: Czé- gény József; Kisjakabfalva: j. e.; Ivánbattyán: j. e.; Virágos.' j. e. Versenyezve is segítik egymást a mohácsi bőrgyár brigád iái Nyolcvan ember dolgozik mind­össze a Mohácsi Bőrgyárban. Nem nagy gyár, mégis tudott a régi tu­lajdonos luxusirodát tartani Pes­ten a munkások verejtékéből, r meg az nllam kárára elfeketézetl bőrökből. Sikerült elsorvasztani úgy a gyárat, hogy az államosításkor aliy-alig létezett, néhány ember dolgozhatott, termelésről, munka- tervről nem is hallottak. A nép demokrácia csinált újra életképes, virágzó üzemet a kis hörgyárhái vigyáznak: ők simítják, „taszítják'' ki a bőrből az utolsó ráncokat. Ha nem vigyáztak, harmadosztályú lett, kevesebb pénzt kaptak érte. 'Mióta brigádban dolgoznak, úgy igyekeznek, hogy elsöosztályú bőr kérni jön ki a kezük alól, mert nemcsak a gyárnak, nekik is ha­szon az. Odaadta a munkások­nak : 'essék, a tiétek, építsé­tek fel magatoknak az én segítsé­gemmel- Bekapcsolta a bőripari központhoz, anyagot, munkát, ren­delést adott. Lassan megindult új­ra a vérkeringés a gyárban, nem volt többé szó üzemcsökkenlésről, és munkaversenyröl beszélt min­denki. Terveztek, dolgoztak, ver­senyeztek: maguknak. A munka­verseny fOrán alakult ki a dolgo­zók közöl* a kölcsönös segítség a munkában. Aztán meaalokult az első brigád alatt, a Hal- célul is, Bakos elvtárs vezetése „kézitaszító“ brigád. Parket, mai meg Pálinkás elvtársik tűzték ki, hogy az önköltség csök­kentését a legelsők között hajtjaI, végre. Rájöttek, hogy mindenhol lehet spórolni, például eddig vödör- szám öntözték a zsiradékot a bőr­re, most meg kiszámították, bogi milyen mennyiséghez pontosan mennyi zsiradék szükséges, és en< dekával sem használnak el többet .1 minőségi munkára is nagyon Nem aludt a meszes mű­hely sem. Zsem- bery elvtárs összehívta a meszeseket és így szólt: A bőr lelkét mi dogozzuk ki, nálunk a legkényesebb mun­ka. Ha ml nem vigyázunk, a töb­biek sem tudnak jól dolgozni, vá lalkozik arra, hogy brigádban vigyáz a selejtre? Farka« György meg Postz elvtárs elsőnek Jelent­keztek. Azóta kétszeresen vigyáz­nak, rajtuk ne múljon a terme­lés! A brigádokra felügyelt az egész üzem. Itt is, ott is beszéltek már róla, hogy meg kellene csinálni, hát megalakította a cseresmühely Is. Aztán jött az „udvari brigád", a szállítómunkások, akik eddig mindig túlórában végezték el az áru kirakását. lit is lehet ám megtakarí­tásokat eszkö­zölni! — jutott eszükbe. Bankos ■ Ferenc, Benne és Kovács elvársak kezdték, a többiek csatlakoztak hozzájuk. Ma úgy siet­nek a munkával, hogy 3 árára min­den kész legyen, .sőt még a vago­nokba kiszórodott anyagokat is összeseprik. így segítik egymást a brigádban dolgozó munkások, így mozdítják elő egymás munkáját, és készítik elő a szocialista termelés győzelmét. Központi üzemi konyhát létesít a pécsi szakmaközi bizottság A Szakszervezetek Szakmaközi Bizottságának legutóbbi ülésén ve­tették lel aat a javaslatot, hogy a szakszervezet — a kollektív zer- ződés erre vonatkozó pontja szel­lemében — rendezzen be központi konyhát a -tagozok részére, amely a kisebb, saját üzemi konyhával nem rendelkező üzemek dolgozóit, de azonkívül a közalkalmazottakat, magánaikalmazottakat, kereskedel­mi alkalmazottakat é» -más fog­A (UmoUuítikusőUó&ág. apát is s&et&z Tárgyalási szünet közben, járásbírásági irodá­jának két zajos tárgyalás közti csendjében szegez- dr Pilisi Andor tanácselnöknek, a válási ügyek egyesbírójának: Mi a helyzet Pécsett a válóperek körül? A kérdezett örömmel válaszai: — Hála a demokráciának, s demokratikus tör­vényalkotásunknak, ma már sokkal könnyebb az elhibázott életűket válással megkönnyebbiteni szán­dékozók helyzete, mint a múltban volt. Ez azt je­lenti, hogy a rosszulsikerúlt házasságokat a lehető legrövidebb úton felbontják. — Miben áll ez a könnyítés, amit a demokrácia hozott a válások szabályozásáraf — A múltban csak hosszadalmas tárgyalások után, tanuk légiójának kihallgatása, megesketése és a bíróság előtti veszekedések sorozata után sikerült az egyes házasságokat felbontani. Még így is elő­állt azonban az az eset, hogy végül a bíróság mind­két felet vétkesnek megállapítva, a házasságot ér­vényben lévőnek hagyta meg. —Ezt a hosszadalmas válási módot az új, de­mokratikus válási törvény nem törölte el ugyan, de lényeges könnyítést hozott, ami abból áll, hogy a kit éve együttélő házasttirsak házasságát a bí­róság azok közős megegyezésének kinyilvánítása után ü bontási okok ismerete nélkül is felbont­hatja. — Von azonban egy másik „szakbavágá" új törvényünk is, amely a házasságon kívül szüléiéit gyermekek törvényesltiséröl intézkedik. — Ar új törvény szerint minden házasságon kívül született gyermeknek ki kell kutatni az édes­apját, s az így megállapított apa után ezek a gyer­mekek ugyanolyan öröklési rendbe sorolandók, mint a törvényes házasságon belül született gyer­mekek. — Az apák megkeresése természetesen még n vártnál is nagyobb nehézségekbe ütközik. Mert míg a leányanyák többé-kevisbé bizonyosak abban, hogy gyermeküknek ki az apja, addig a „boldog“ apák körében érthető tiltakozást idéz elő a meg­jelölés és kézzel-lábbul védekeznek apaságuk meg­állapítása ellen. — Sajnos, konkrét bizonyossággal csak a leg­ritkább esetben lehet megállapítani az apaságot. Ilyen esetekben a vérvizsgának kellene dönteni, de ezzel a csalhatatlannak kikiáltott módszerrel csak az esetek legcsekélyebb hányadában érünk el ered­ményt. Nagyon ritka az, ha valakiről pontosan meg lehet állapítani, melyik vércsoportba tartozik. Majd­nem mindenki kevertvérű, s a hivatalos vélemény legtöbb esetben az, hogy: az apaság lehetősége nem kizárt. — Megtörtént eset például, hogy egy leányanya hat apaságra gyanús férfit jelölt meg, és a vér- vizsgálat mindegyikről azt állapította meg, hogy — kevert vérüekről lévén szó — valamennyi apja lehel a gyermeknek, ligeti esetben aztán a törvény nem tehet mást: vagy az egyik gyanubafogottut mondja ki az újszülött apjának, vagy egy nemié- tezá személyt nevez ki annak . — Ez az intézmény igen érdekes, s jogászi s-.empontból egészen új valami. .Abból áll. hogy apa nem lévén, az anyával legközelebbi rokonság­ban álló férfi veíetéknevét írják he a születést anyakönyvbe egy tetszésszerinti keresztnévvel. Meg­szűnik ezzel az intézkedéssel a törvénytelen yyer- mek keserű élete, kikben társaik sokszor a gúny céltábláját találták. Ez tehát jelenleg a helyzet u válások és tör vénycsítések kérdésében. Bíráskodásunk e kél meglehetőser< összekuszált gyakorlatát helyesen of- dotla mey a demokratikus törvényhozás, amely a válások megkönnyítésével és az apa nélküli gyér mekek ttrvenyesítéséoel hatalmas lépést tett tár sadalmi életünk új alapokra helyezése feli. kíkozású, a kollektív szerződés ál­tal biztosított üzemi élelmezésben egyébként nem részesülő doí-gozó- kat is ellátná olcsó és ízletes ételekkel. Lakatos József elv társ, a szak­szervezet megyei titkára magáévá tette a javaslatot és .kidolgozia a tervet, amelynek akpján a köz­ponti konyha megvalósítható 'enne, A tervek szerint a volt Korzó-' kávéház konyhájában rendeznék be a központi konyhát, a volt ká- fvéház étterm.... pedig a közelben dolgozók étkeztetésére ren­deznék be A távokbb álló üze­mek részére a kész étéit szálVí- . íanák eL v A Szakmaközi Bizottság ..tár »megkezdte megbeszéléseit az üze- ■ v inekke« s azok nemcsak helye?,el- f ték a tervet, nem nagyszá b*,n f jelentkeztek, akik azonaí be ki- f vánóak kapcsolódná a központi 4 konyha akciójába. Az eddigi szá- f mitá,sok 6zerl: ’, a® üzemeknek a ( kollektív szerződésben előírt támo­gatását figyelembe véve t a központi konyha 1.20—1.80 t forintos áron ízletes és megfe­ji lelő’ mennyiségű kétfogásos me­ll leg ebédet tudna adni. J Ez a kezdeményezés országos vi- J iszociylaéban egyedülálló és tr.eg- J valósítása igen nagy jelentőségű J lenne. A dolgozók nemcsak olc;.ó 'ebédet kaptatnának, hárem azt a múlt egyik Jegelőktíöbh” kávé­Jházának éttermében fogyaszthatnák ja. ' A Szakmaközi Bizottság meg- Jkezdte a központi konyha megsz&r- í vezéfcét és kívánatosnak tarja, , hogy az üzemek dolgozói és a kő- Jzületi, magin- és kereskedelmi al- r kalmazottak üzemi bizottságaikkal szakszer ezetettjke! megtár- közponfi ellátásba való i vigy 4 gyalják " 1 ____ bekapc solódásuk kérdését­DUNANTÜL! NAPLÓ KIFIZETÉSI DIJA EGV HD« A 12 (orinl

Next

/
Oldalképek
Tartalom