Dunántúli Napló, 1949. február (6. évfolyam, 26-49. szám)
1949-02-24 / 46. szám
litt FEBRUAR 24 DUNÁMTÓL! NAPLÓ . A Magyar Függetlenségi Nép- !font ideiglenes országos tanácsáéi megalakulása után, rövid idő ezelőtt alakult meg a Nép '«fit baranyamegyei népi bízott amelynek megválasztották utkárát is, Deák Lívia elvtársnő ^«mélyében. Megválasztása után 1 Népfront megyei bizottsága «ónnal megkezdte szervezési munkálatait. ’’ilamennyi járás községeiben megindult a munka, hogy a helyi bizottáágok is megalakulhassanak. Csütörtökön már néhány helyen megkezdi működését a falusi nép “ODt-bizottság és ebből az alka !ftmból nyilatkozik Deák Lívia. — Mindenütt nagy örömmel és lelkesedéssel fogadták a falusi “fyfront-bizöttéag'ok megalakulá •inak hírét. Különösen a dolgozó Parasztság és a- községek demo- »rátikua érzelmű lakossága értette meg, milyen nagy előnyökkel jár jüijd á bizottságok munkája. A '«Isi bizottságokba általában hét- «eác tagot választanak és érdé- ®-* megemlíteni, wm egy helyen a reakció is tKgkísérelte, hogy helyet biztosítson magának a bizottságokban. ;* fiivak demokratikus érzelmű JkoMága azonban elutasította írekét a próbálkozásokat. Sem » "akciónak, sem a kulákoknak fiBcs helye a falusi népi bízott "■eokban. A szervező munka so ',0 »zt tapasztaltam: a falu népe ™Btö többségben helyesli a Nép ,rüBt célkitűzéseit, önként elfogadja a Magyar Dol- fozók' Pártja vezetőszerepét, Jogy a népi demokrácia útját járhassa. Győzött a demokrácia , ^«ák Livla ezután a megala- bizottságok összetételéről be~~ általában mondhatom, a dol- pó nép legjobbjaiból kerfilnpk ílSze a bizottságok tagjai. kitűnő és örvendetes az asszo- nVok és az Ifjúság képviselőinek n,!y száma a bizottságokban, •£* **t bizonyítja, hogy az utóbb '«ben határozottan nagy fejlő «Bek indultak a községek, a ®okrácia győzedelmeskedett a ^fidisig és az előítéletek felett. A népfróüt-bízottságok fel is egyre inkább tiszté J™ a falusi lakosság — foly ,Ja nyilatkozatát Deák élvtárs , ■ — Számos megoldatlan kérdés jj a községekben, amélyek éd azért maradtak megoldatlanul ■rt rajv a pár'fversengés üötolta, vagy a falusi reakciónak sikerült az alkalmatlanná vált nemzeti bizottságokban akaratát érvényesíteni. A népfront-bizottságok megalakulásával kiküszöbölődik a versengés és mivel csak demokraták lehetnek a bizottságok tagjai, a reakció kiszorul és néni lesz módja többé befolyásolni az egészséges és a nép érdekében Folyó munkát. Döntő szerepe lesz a falusi népfront-bizottságoknak a tömegszervezetek, a DÉFOSz és a többi szervezetek munkája támogatásában. Ennek jótékony hatását elsősor ban a dolgozó parasztság fogja érezni és megszűnik az az állapot, hogy egyik-másik demokratikus tömegszervezetet űzőbe vehessen a reakció, akadályozni próbálja tevékenységét. Új élet teremtődik a falvakban A falusi reakció elleni küzdelemről, a népfront-bizotttságok megalakulásával kapcsolatban Deák Lívia még a következőket mondjál — Az » körülmény, hogy a falusi Dépíront-bizőttságok kötelező t*u végrehajtják a megyei bizottság, vagy a Népfront Országos Tanácsának határozatait, telejesen elszigeteli a reakció képviselőit. Eddig az volt a helyzet, hogy nem egy demokratikus határozat végrehajtását sikerült mindszen- tystáknak, vagy Barankovics hívéinek meggátolni. Erre nem nyílik többé alkalom. mert a népfront-bízöttságök tagjai önként vállalják a határozatok maradéktalan betartását és erre' biztosítékot, is nyújt demokratikus összetételük. Nemcsak új feladató kát. ruház a községek demokratikus érzelmű lakosságára a megalakuló népfront-bizottságok szerepé, hanem új életet is fog teremteni a falvakban. A nagy készülődés, amelyet a községekben a bizottságok megalakulása előtt tapasztaltam, arra mutat, hogy a falusi dologozók. a falusi nép várja és kívánja is ezt az új életet — fejezte be nyilatkozatát, a Népfront baranyamegyei népi bizottságának titkára. Baranya dolgozói ünnepük a 31 éves Szovjet Hadsereget Ma megkoszorúzzák Pécsett a hősi emlékművet Egész Baranya megye területén nagy tömegek részvételével ünnepelték a világbéke leghatalmasabb támaszát, a Sztálin vezetése alatt álló Szovjet Hadsereget fennállása 31. évfordulóján. Szerte a megyi‘ ben zászlódíszt öltöttek a falvak és e. Szovjet Hadsereg haditetteit dicsőítő feliratok emlékeztették a falusi népet az ünnepnapra. De Baranya megye lakói nem feledkeztek meg arról sem, hogy a Szovjet Hadsereg katonáinak köszönhetik felszabadulásukat. Szerdán már a kora reggeli órákban friss virágdíszt kaptak a temetőben az elesett szovjet hősök sírjai, virágokat és koszorút helyeztek el a szovjet hősi emlékművek talapzatán. Külön díszt jelentett a Szovjet Hadsereg évfordulójának ünnepén, hogy a legtöbb helyen az új magyar népi hadsereg tagjai is bekapcsolódtak az ünnepségek rendezésébe és ezzel hitet tettek a szovjet és a magyar hadsereg törhetetlen fegyver- barátsága mellett is. Szerdán ünnepélyesen megkoszorúzták a szovjet hősi emlékművet Mohácson, Villányban. Pécsvára- don, Tófűn, Szentlőrineen. Bere- incndcu Poríy György ezredes. Siklóson Németh János százados, Vajszlón Tátrai Gyula hadnagy mondott a Szovjet Hadsereget méltató ünnepi beszédet. Megünnepelte a Szovjet Hadsereg jubileumát a bányavidék is. Komlón Sállai Tivadar százados Volt az ünnepi szónak, dé Vasason. Szabolcson is hatalmas tömegek jelenlétében, zeneszáraokkal és szavalatokkal bővített ünnepséget rendeztek. Az említetteken kívül a inégye minden községében megemlékeztek a Szovjet Hadsereg fennállásának 31. évfordulójáról. Pécsett csütörtök délutánra helyezték a Szovjet Hadsereg ünnepének megrendezését. Felvonulnak az üzemek dolgozói, a tömegszervezetek tagjai és a város lakosságának sokezer főnyi képviselője. A pécsi szovjet hősi emlékműnél tartandó ünnepség előtt kegyeletes megemlékezést tartanak a pécsi temetőben a szovjet hősök sírjánál, ahol a pécsi honvédség egész nap díszőrséget áll. A hősi emlékmű előtt ma délután 5 órakor tar tandó ünnepség során koszorúkat helyeznek az emlékműre, majd Szűcs István- vezérőrnagy mond ünnepi beszédet. A Bőrgyár dolgoséi FELELNEK DIÓSGYŐRNEK ^ mozik ma1 műsor?» APOLLC magyarra üZinkronUüli s/ovje* film: Hősök ha ója Előadások 5—7—9 órakot ÜRAniA “Wlira > Mágnás Misit? " 1 »tsbá.. Sájdl MétzSron Al“ '"dóto’i »él 6 tél 8 árakat A M gff Hullt u fi **> 7 óvói 8 ‘pattié. Szia«» KI» Kő vi rá g * 'tpl6: Daniin V. Orutntksv (l^>il4wk i 6—8 órakot A nap éppen úgy kezdődött, mint máskor. Egymás után jő tok az e vtársak, Hammer a boxosok- tól. Nagy Is'.fván a krómosműhely bő', Gergely meg Pataki elvtársak a meszesből és a többiek mind a 14 műhely valamennyi dolgozó ja Csattogott a bélyegzőóíá, met siették mind, így volt- ügye Kajkomé elvtársnó? Minfha hallotta ^“a. hátamöflött valami újfaj'a munka versenyrö' beszélnek, persze «m tékezitt is, hogy vasárnap o’.vas-ts az újságban. Égy piTana-tra esze bejutott, hogy éppen ideje lenne ha az ö gyára is csa-’.akozna, de az'án valahogy te is tnen- a fejéből, mert várta már a brigádja. Déle ölt ;s gondo't fé főbbször. Ejnye, kellene baszó nőnk erről — morfondivozoíí magában miköz ben keze alatt nagyszerűen ment a munka -— kellene hesté’ni ró'a E_ _ _ ; r „i. az esze akkor ezen {Orr ^ m;kor nvi!! az ajtó és Szentgyörgvvári elviére. a versenytitkár jött be —- E'vtársak — kezdte Szent ityörgyvári t fontos do’.gtv kel, meg-'árgva'.Tmnk. — Na, unván mi lesz -- kérdezte a szomszédjálól Ans>-M élv- társ. aztán közetebb méntél?. KaJ tömé Is, odament egészen élőié. fis Szentgyörayvári elvtárs elkez dett beszélni, Knjtorné elvtársnó nek nn-o egyszerre liönnvebh lett a szíve Mert n diósgyőriek versenyfelhívásáról beszelt. meg arról, hogy mit jelent ez nr ország gazdasági éleiére Aztán beszélt még az nnköltsémsflkkentési tervezetről az elvtársik alig várták már. hogv hozzászólhassanak- _ bár sókat Sie- ’ felett volna inon Kajtor dani. mégis megvárta hadd mondja el Horvath elviár*. Hammer meg Angyal eívtái* is előtte véleményét, ö utolsónak maradt. Akkor is csak ti nyit mondott. — Élvliirsak, nagyon örülök en mtk u versenyfelhívásunk, ígérem, hogy úgy igyekszem majd, hogy minél kifogáslulnttahh bőröket készítsek és ezt mondom a brigádom nevében is. A minőséget a leg nagyobb mértékig emeljük és örömmel járulunk hozzá a felhívás elfogadásához Ennyit mondott csak. de ezt a szívéből mondta, úgve Így volt Knjtorné elvtársnő? Az erömütelep és karhutitartó- rnűhely ntjnd a 75 dolgozója részt vett a röpgyülésen A'jegyzőkönyv így hangzik: Tnrnv’ A r)iös«,íi,'i Vas' * yy ' gyár dolgozóinak munkaversenyre való felhívása.'' Túrós Ernő gépészmérnök ismertette a versenyre valrt kihívás pontjait. megjegyezve a gyárunk által lett észrevételekét. Felolvasta 1o- vábhá a gyár önköltségesőkkenlési tervezetét, melynek során külön kitért a javitőniűhélyrk által elérendő megtakarítások öszegére. A műhely dolgozói a kihívást egyhangúlag elfogadták Horváth Mihály bizalmi hozzá szólásában felhívta a munkástár *ák figyelmét, legyenek azon, hogy ebben a versenyben az fizemfenn tartó személyzet is kivegye részét és hozzásegítse a gyár termelésében dolgozókat, hogy a kitűzött önköltségcsökkentés valóra válhss- sék. Kmft.“ Szűcs efvtárs, WS a meszes műhely dolgozói előtt ismertette a munkaverseriyt. Elmond»«, hogy a meszesmfíbely. ha a szabatos normát mindenki ren ib-sen teljesíti, öO.noo forint, meg- takarítást hős az üzemnek. Meg ilyenekről beszélt: — A mcszesi anyagadagolók hosszabb ideig tartó megfigyelés alapján azt tapasztalták, hogy a kéDnátrium felhasználásánál néhány tized százalékos megtakarítás élhető el anélkül, hogy ez a bőr rovására menne. A megtaka: rítás értéke előreláthatólag Í.Ühó forint.. fis ezt úgy hallgatják az elvtársak, mintha a legérdekesebb színdarabot, figyelnék a kultúrterem ben, vagy nágvon izgalmas dolgot mesélno el valaki. Persze, hogy ügyeltek, hiszen az ö éle tűkről, jobb sorsukról beszél min den szó! fis természetesen egyhan irútag elfogadták a versenyt, a brigád vezet Ők. élmunkások, mű helybizalmi kemény kézzel irták alá a csatlakozásról szóló jegyző könyvet. És ugyanilyen lelkes hangiratban csarlakozott a „fehér hir kás“. a „vaschetta“, a blanko*“, a „talpas“, a „cseres“, valamennyi ahánv csak van at Első Pécsi Bőrgyárban. Délután meg, mikor a szakszervezeti gyűlésen már tele vftlt a terem és ott iilt a sorban brigádtag, élmuhkás, Kajtorné elvtársnő jóleső érzéssel nézett körül. Szentgyörgyvári elvtársi felolvasta az tizem minden munkása nak csatlakozását az új, szocialista munkaversenyhez. Kajtorn elvtársnő boldogan mondta: — No, most már biztos, hogy nem maradunk ki mi sem a versenyből! Engedély nélküli gert és vágások A szeötlőrinei rendőrkapitányság razziái tartott Szent-díeneeeu. A ráz- zia , zstree" eredményekkel Járt. Bére« János ezentdieneei lakos 3 drb. Bertát vágott engedély nélkül. A vádlottnál nagymennyiségű oelszársznlon- nát és sonkát találtak és foglaltak le. Kovács Bertalan szintén feketén vágott egy 130 kilós sertést. A 45 kg. hús, kolbász ée 14 kg. olvasztott zsír rejtett készletet a rendőrség elkobozta. Halas Péternél fekete vágásból eredő nagyobb mennyiségű vegyes húst és zsírt a rendőrség lefoglalta. — Mikó- rzi Boldizsár, Wlttenbart Antal pécs- várátll és Szentes LiiZlő püspöfcná- dasdi lakosok szintén „feketén" vágtak A fellelt nagymennyiségű hús. készletet a rendőrség lefoglalta. A fe- kete.vájtőkat a rendőrség a pécsi ál- lamügyéezaégnek átadta. A hatóság általában wegyMierte a legnagyobb Migőrúsiggal Jár el, a közellátási vttzélyeztető oaelékmények elkövetői ellen. Blstastüák Pécs zsír- é* húsellófását A körülheíöl hat hót ólr) Akadozó sóftóshús és Záfrélláfás a Sertésforga ni: Nemezt: Va '.e'.At iütézkédése! folytán végte rendezés“ nyárt. Sikerül“ Pécs zsír és hüwelláfását btztősltani és a hét végén 10Ö sértés kerül hús és tol- telékáru formáiéban kimérésre á NépboM és i Községi ílzeteiben. Minden va ószínüség meg van ar- a. hocry ez az éilá és most már folyama os les* és a hetenkénti 80—100 serlésbó-l kitermelendő zsfr a város ’.akosságának szükség etelt fedezi. A a»ir árusítását ugyancsak a bét Végén kezdik a fenti üzletekben. A város fcöz- é láiása A hé‘t SóriesVágásőkbó ísfr'artalékoí ;s összegyűjt, hogy ekkor is rendelkezzen késEétíe amikor a serf-ésvágások száma csökken. A Settésforgalmi Nemz**-; Vá'.laat sikerésau harcol a j?u!4* kok ellen, akik eddig kizáró agó- San csak feketepiacon vol.ak hajlandók a scrtésekel értékesí ehj és azért a sertésért, amely nekik élósú yban 3-50 forlwtba került, 12-^*13 forintot kének. OÚS teOELŐM Ltí ' A TEMEM TSJElÓ, PÉT\ SÓTÓL LSiZ Kövén A UGBiŐ MŰ Növény' védőszer Értékesítő Ne mze» Vő íalat Budopes V., Nádor-u. 21. felefonszám: 129-560. • ■ I;. : ------ ----■ 1 11 . 1 11... A N épfront falusi népi bizottságának megalakulása döntő csapás a reakcióra Üeák Lívia, a Függetlenségi Népfront megyei titkárának nyilatkozata