Dunántúli Napló, 1949. február (6. évfolyam, 26-49. szám)

1949-02-17 / 40. szám

au febsuás if DUNÁMTÓL! napló 5 Séidon évek óta nem történt ■mmi. Mintha egy teljesen külön Printe keveredett volna, ahova "<9 nem jutottak el az „új idők :! dalai“. Valamilyen különös, ál- "»i nyugalmat lehelnek a fásított didi, a komótosra épített családi dihonok. Er á nyugalom azonban "Itább tehetetlenségnek bizonyul, n így kicsit is sikerül a dolgok ötyére néznünk. Valamikor talán *J9 életről álmodtak itt és egé- :'t bizonyos, volt is ennek valami ,,J óbban az időben, amikor még Wettek ebben a községben. A já- ^bitieig vöröstéglás épülete kirí ^éreteiettségével, a legalább ti- ’^tétablakos főszolgabírót lak, perében haragos zöld fenyőkkel, '‘ouiédsáqában pedig a régen fo- Jinok használt, szűk udvaros, 71 folyosója, vasrácsos ablakú bubiról hivatal szinte kiabálja, lljj, milyen világ volt itt nem is l’i}- A járásbíróság és a főszolga- (.j 1 hgda képviselte itt a tekin- 9 Js vitte a prímszerepet. A y'' viselte a terheket és mesz- süvegelte a „nagyságos f őbíró ,1,1 • "mint négylovas hintáján vé- 7/ío« a falun. d főszolgabírói lak és a járásbi- .7 bőzel épültek egymáshoz, kint °" vége felé s innét a homályba *ásdi dombok tövéből ügyel- “son, hogy a hatalom mindig ■hék, tekintélyük csorbtthatatlan J*01 S mi sem jellemzőbb erre a , "o még sásdi szemszögből nézve dolgokat, mint a főszolgabíró ,j ö/e. amit akkorára méretez­ik Csernyánszky Géza járási toző most kultúrteremnek ren- J °e, mert még így is bőven jut J Qrra, hogy a megváltozott vi- m’’*1 ^rom családnak is otthont g.i, 0 lók, amely a hozzátartozó ipjjp együtt két is fél holdon b n‘l oka annak, hogy Sásd ma néz a megváltozott vt- w® ós az a tény is, hogy magá­in/ községnek, az 1938-ban gátolt Hörnyék nélkül, amit - kerület“-nek titulál a jjjTOpőség, 420 családjából mind­tart, 0 földműves, a többi ÍOMf/5 kereskedő, tisztviselő és iJ™'/M: vasutas és csendőr, akik me9?pitett otthonaikban le- tyíJ! Wőnuök mögött élnek, halb ■'j/,,. o külföldi rádióadásokat és tta,os éjszakákon nyilat- Reg ilyen formában; „ml ki' „nekem a dolgozó paraszt­néyyszögölon valósítanak meg, kul- rleremmel és úgy, hogy az egye­sületek is otthoni találnának benne. A legjelentősebb azonban az, hogy a közelmúltban 62 házhelyet osztot­tak J.i és bekapcsolódnak az ország házépítési programjába. fíörnyék felöl kezdtek fujdogálni az új szelek, ami felrázta az álmos községet. Ezt a domb tövén épült tiszta paraszti települést dolgozó parasztok lakják, akik eddig nem jó szemmel néztek a munkásosztály pártjára, mert idegennek érezték magukat a Somogyink és Buruk pártjától. Most szemináriumot kér­nek, eladásokra járnak és eddig már hetvenen léptek be a DÉFOSz- ba. Most a párt követelésére rövi­desen megépítik azt a 300 méteres köves bekötő útat, amelynek hi­ánya rossz időben teljesen magára hagyta a „második kerületet". A dolgozó parasztok életet visznek a földmüvesszövetkezetbe is, amelyet sokáig olyanok vezettek, akik tag­jai sem voltak. A tisztulással meg­erősödött párt jár az élen, mert ahogy Pozsonyi Sándor mondotta: minden problémát magáévá tesz, minden életrevaló tervet támogat, sőt kezdeményez a párt. Neki kö­szönhetik, ha Sásd rövidesen a fej­lődés útjára lép. A szocializmus építésének irányítói Az 1948 év folyamán a dolgozók összesen 2.631 újítási javaslatot adtak be. Ezekből elfogadtak és megjutalmazták 1383 újítást, az esek segítségéve! történő megtaka­rítás a magyar Ipar egy évi ter­melésében 40 miliő forintot tesz ki. Az újítási jutalmaik összege több miliő, forint. 1948-ban a ter­melés legjobbjai közül 4.891 mun­kás kapóit „élmunkáb” kitüntetést, az értelmiségi dolgozók közül pe­dig 1178-an „kiváló munkáért” ki­tüntetést. Mindezek az eredmények világosan mutatják, hogy a mun­kásság az újjáépítés döntő feíada­Á kisipari üzemek egészségügye Még 1946-ban kiadott rendelet értelmében a népjóléti miniszter utasítást adott a városi, községi és körorvosoknak a kisüzemi ipar egészségügyi vizsgálatok elvégzé­sére. Az intézkedés folytán a kis Ipari üzemek dolgozói is részesül­nek az iparegészségügyi ellenőr­zésben és szaktanácsadásban­fainak és a gyárak államosításá­nak megoldása után jól tudja, hogy neki kell irányítania a scocafizmus építését is. Zöld Sándor belügyi államtitkár beszél Bors Antal főispán ünnepélyes beiktatásán Dr. C y e t v a i János elv*árs távozáséval megünesedet: főispámi saék betöhésére vasárnap kerül sor az új bányász-főispán, Bors Antial elvtárs beiktatásával. Baranya és Pécs lelkesen készülődik a beik atási ünnepségre, amelyet vasárnap délelőtt 11 órakor tarta­nak meg a vármegyeházán a város törvényhatósági bizottságának diszkőaqy ülése keretében. Bors An‘al elvtáns a tárnák mélyéről emellkede t a magas pozícióba. Beikta áisának ünnepségén megjelen­nek bányásatársaj is és az ö sorfalaik között lép a közgyű ésj te­rembe. A beügyminlszrer képviseletében Zöld Sándor belügyi ál­lam'1% ár és dir. Székely Lajos, a szemé yzeti ősz ály veze öje vesz­nek részt a díszközgyűlésen. A Függetlenségi Népfront nevében Aezé György e'.vtárs üdvözli az új főispánt. A baranyai falvak népes kü'dö' ségekkel vesznek részt a főispán! beiktatáson, amely­nek jelentőségét kiemeli az, hogy Bors elvtárs az első pécsi főis­pán, aki a fizikai dolgozók sorából kerül a főispán! székbe. Két MDP szervezőt újabb városrendezési akciója hez a kisebb kapcsolódik. A pol­gármester azonnal intézkedett. A munkát e sorok olvasásakor már megkezdik. A gyárvárosi MDP szervezet a gyárvárosi, piactér rendezését kér- te. Krancz elvtárs a gyárvárosi elvtársak kérését j.s magáévá tette és közölte a küldő' seggel, hogy a kívánt rendezést felveszik a vá­rosrendezés jöVőhavi ütemtervé­be, így az legkésőbb egy hóna­pon belő megvalósul. Krancz Pál elvtárs, polgár meser szerdán délelőtt két kül- dötsége: fogadott. Kéj körzeti MDP pártszervezet dolgozói ad­ták elő kívánságaikat, amelyek városrészük javát szo’gálják. A Megyeri-kertváros MDP szervező­ének küldöttei azt körtéik, hogy a Horvá h-te!epet a Szövetség- utcával és az iskolával ősszekö'ő utat salakozzák fel, hogy a telep -akóá száraz lábbal közelíthessék meg a nagyobb lakótelepet, amely­A dolty&zá tneUcit a Református papok elítélik a klerikális reakciót és a népi demokráciáért szállnak síkra Néhány héttel ezéőtt a déld urnán - túli református lelkészek küldöttsé­ge kereste fel Aczél György elv- társait, a.z MDP baranye-megyej titkárát, tegye lehetővé a lelkészt karnak., hogy megismerkedhessek az új világot építő, haladó szelle­miséggel és a népi demokrácia problémáival. A református lelkészeik kívánsága meg is valósult a szabadművelödés keretétben. Két turnusban, több mint hatvan református ielkész gyűlt egybe a Mecsek legszebb helyén tevő üdülőben és elöltök a Magyar Dolgozók Pártja fővárosi és pécsi vezetői közül többen tar­tottak előadást & társadalomtudo­mány, a külpolitika és a népi de­mokrácia kérdéseiről. Az etőidás- ciklus végén kérdést intéztünk a résztvevő lelkészekhez, milyen be­nyomásokat szereztek a tanfolya­mon. Nyáry Pál esperes lelkes hang«! nyilatkozót*: az ett halottibbról. — Ezek a kérdések nagyon érdekeltek benőnket mái' * , &piiL a dfrlqjfrz&h I 24 ClJ LAKÁS Ennyit jelentene csak az épülő munkásházf Nem. — Nem ennyit jelent. Pécsnek két arca van. Egyik a zeg-zúgos, régi történelmi Pécsé. A másik a néhol egyenesbe len­dülő utcák új városáé, a korszerű házaké A Tabán és a XX század birkózik itt. Az elmúlt évek során új épületek emelkedtek. Többnyire sokszobás, nagy lakások voltak ezekben. Az ipari üzemek és a bányák dolgozói számára megfizethetetlen lakbérrel. NEM IS KÖLTÖZÖTT oz építkezés befejezé­sekor az ilyen — többnyire öröklakásos — házak­ba kispénzű dolgozó. A most épülőbe csak ők költöznek. Nagy szó ezt Azt jelenti, hogy végre a leg­számottevőbb osztály, a munkásosztály, súlyához méltó szerepet kap országában. Ma mór neki is épülnek házak, vasúti személykocsik, nyaralók és bemutató filmszínházak. Megszűntek az úri kíván­ságok. Ezért jelent többet a 24 lakásos munkásház felépülte, annál az egyszerű fénynél, hogy a lakás- tér bővülése egyben a lakáshiány enyhüléséi Is jelenti. A MLNKÁSHÁZBAN elkészült az első mintalakás. Az épület maya is tető alatt, belsőleg készen áll Csak a külső vakolást munkálatok ma­radtak hátra a fagymentes éjszakákig. Az elkészült mintalakás kétszobás. A konyhá­ban is fürdőszobában központi melegvizszolgálta- tás van. A lakás napos, világos, igazi otthona lesz a munkában elfáradt dolgozónak. Még 5 kétszobás ' lakás lesz az épületben, o többi 18 mór egyszobás Az első emeleten még a belső munkákon kő művesek dolgoznak FIATAL FIÉ áll a bakon és simítja el a mal­tert. Erdőst László lanonc, 18 éves. A Magasépítő ipari N. V dolgozója. <—■ Mihelyst leszerződtem — mondja — mind­& új a községben, az Hí ***• Ezt már a népi demo- % ?dta át hivatásának. Pom- i»t Rendezett rendelője van, mi6:fJPott röntgengépet, amit a Oj l ^nyáizok szállítanak majd ny ^,0íanuí a fővárosból, mert '<( '~n jó ügynek lelkes támo- 1 ^Hornos igen lelkes mun- <«i i* ős most azon dolgozik a byt,6)e0yzőoel együtt, hogy tü- ,rl,J?'indo:6t is kapjanak. A ■ti 9**n sok a telepes család és h pa‘*ren Szentlörinehéz tartoz­ni <t° és tussoló áll rendelke- > á.őpületben, amint megoldó­éi .'Vezeték kérdése, az isko- ’ll ,,*nként kétszer jöhetnek 'fyházdn azt mondja a fő- Ne jPQJJ anyagilag jól áll Sásd ‘f i 7 °ósóra van és ez 15—2í !%Pni°t jelent évente. Nyolc ' /o„,* is hoz vagy 25.000 forin- N %?**tdsl adó címén. Beruhá­zni forintot tudnak for­épületjavításra és jár- SüU‘ pedig 12.500 forintot Vg főien kívül 37.000 forintot h® afiőzl kutat furatnak 1,1 iitl iwltiák a rossz vizellá Njjj4szociális ház építése ii fórt önálló munkát kaptam. ( Aki ismerte régebben a kóművestanoncok éle- | tét, az tudja, hogy évekig csak „szaladj ide, szaladj | odd“ küldönc és a téglát, homokot, maltert „tróg- | lizó“ feladatát látta el. i Erdösi László különben a 18 évével „világ- ( látott“ ember. Apját, Erdösi Jánost 1937-ben, a nagy | bányászsztrájk után kitiltották a bányából. Felpa- | holta a családját és Belgiumba ment dolgozni. | ERDÖSI JÁNOS IH 43 éves', de a bánya- j kapitalisták jóvoltából munkaképtelen, szilikózisa J van. Fia 1.86 forint órabért kap, mint inas és fele­sége is itt dolgozik az épületen segédmunkásként. Az Erdőst család megél és taníttatja a „legifjab- bat", a 14 éves öcsit. Jelenleg harminchaton dolgoznak az épületen. { Sok a segédmunkás. Közülük való Mihály Károly ( is. ö már régi segédmunkás. 1922—23-ban dolgo- ( zott a fíákóczi-út 49-en Akkoriban nagy hajsza volt. ( — Most senki sem kerget — mondja — és ( mégis többet dolgozunk, mert értelmét látjuk. Nyá- { ron még mi, segédmunkások is teljesítménybér- ( ben dolgozunk. ( Mihály Károly mór négy hete jár a szakszer- i vezeti szemináriumra. Este jegyzeteket készít. A sze- l mlnárium után sem hagyja félbe a tanulási, át- I képzötanfolyamra megy és az „öreg“ segédmun­kásból “megifjodott“ szakmunkás Iesz. AZ ÉPÜLET BE ft .rohambrigád“ is dolgozik. ( Vida József, Turbéki Sándor, Bőgni László, Kaposi { József. Czigler Gyula szakmunkások, Szűcs Jó- ( zsefné, Erdösi Jánosné, Kovács István, Mihály [ Károly. Böbék Lajos segédmunkások a tagjai. , 6k dolgoznak a szobákban, melyeknek 152x147 i m-cs ablakai már beüvegezve állnak. Eyy-egy'szó- i bábán három ilyen ablak van. Valamennyi keletre néz. Rövidesen békés, dolgozó családok, meleg olt- 1 honát ragyogja be rajtuk keresztül a napsugár. I régein, de nem volt alkatai unit, . 4sogy mélyűk’-e hatoljunk. Az uj- . ságol'vasás nagytan -«güteégümkre - van, hogy a napi eseményeket kö- . vethessük, de a szoc aiz-mus nagy i tudomány, elsajátításához 'öbb kelj ■ a na.pi<-ajtónál Ezit a többet kaptuk • meg a szabadművelődési tanfólyír- mom. Most világosabban látjuk a világesemények nagy össze* függéseit, 1 amelyek közölt eddig csak botor- t kál'tunk. Nagyin értéke* anyagot r kaptunk a társadalom fefődéseröl _,és annak útjáról a szodalizmu» felé. Feszült érdeklődéssel ismer- » ked'tünk a magyar nép 48-as sza- 1 hadságharcával, amit először hal- ő lőttünk ebben « valódi megvüági- étásában. Uj világ tárult tó előt­étünk és úgy éreztük, hogy köze- éleibb kerültünk a népi demokrá- é ciákhoz. Szolgálni kívánjuk őszinte élélekkel, mert ezzeä a- magyar né- épet szolgáljuk, amikor a történelem é során mindig a szabadság zászlaja é mellé állt. J Nagy István 4 villányi Lelkész: f Végtelen ül kellemes légkörben tót Jel a bárom nap. Rengetegeit tanul­óiunk. Az előadók meggyőző erővel ó világították meg előttünk a ma- f gyár történelem, a társadaiomtudo. ó mány és a népi demokráca kérdé- ó seit, amelyekről bizony eléggé tá- ( jékozaitlamok voltunk. Örülünk, hogy Ja tan folytén ilyen hatásos eszkö- Jzö.ke* nyújtott nekünk, hogy ered- J ménvesenben szolgálhaissuk a népi J aemokrái.'iát és harcoihassunik a ónép e’ennégel, a klerikális reakció ó és a ku ák kizsákmányolás ellen. é Bodis Sándor ‘‘ cer.csliázai lelkész: Eddig nem állt émecunkbin, bogy a modern társa- é dalom tudománnyal megisraerkedhes- ésilnk. A Magyar Dolgozók Pártja Jezt most lehetővé tette nekünk. — f Nagyon szívesen és érdeklődéssel J hallgattuk az előadásokat és min- éden vágyunk tz, hogy az új tudó- J mány bő minél tőbfet sajátithas- f sunk el a jövőben. Szeretnénk, ha ? a tanfolyaminak más alkalommal \ folytatása lenne. így erősebb vér- Jtezettd küzdhetünk néoünk feP

Next

/
Oldalképek
Tartalom